Luminara úgy nőtt fel, hogy mit sem tudott a családja valódi mivoltáról, hogy mélyen belül mi rejtőzik bennük, s hogy nem csupán olyan átlagos emberek, mint a szomszédaik, akiket nap, mint nap látott. A szülők már maguk sem igazán tartották másnak magukat, - idővel el is halványult a tudás fajtájukról, hogy honnan származnak, miként éltek régen - mint átlagos férfinak és nőnek, akik dolgozni járnak, élik mindennapi életüket, hiszen több generáció óta egyetlen gyermek sem született úgy, hogy felébredt volna a bennük szunnyadó Tűzmadár. Luminara sem mutatta jelét, hogy neki mást szánt volna a sors, és normális, nyugodt életet élt a szüleivel és a fogadott bátyjával, akik pedig sohasem hanyagolták el, mindig ott voltak mellette és támogatták abban, amit szeretett volna elérni. A lány pedig fiatal kora óta tehetséget mutatott a különféle művészeti ágazatok iránt, mint a festés és rajz, a hegedűn és zongorán való játék, majd később az éneklés irányába is elindult, amivel aztán a kezdetektől lenyűgözte környezetét. Az iskolában közepes tanulóként volt ismert és semmiképp sem az a fajta volt, aki a társaság középpontja lett volna, ám a legtöbben így is kedvelték, vagy jól álltak hozzá, mert ha kellett nagyon is kiállt magáért, ha kellett akkor viszont ott volt és segített a társainak. Mégis, az első személy, akihez szorosabb kapcsolat fűzte a családján kívül, az egy Wade Ilvermorny nevű fiú volt. A hasonló érdeklődési körük, és az, hogy egyikük sem volt egy ripacs, kirívó jellem, segített abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Bár idővel az, hogy a fiú sosem mondta el Luminaranak, hogy nem átlagos ember, mintha egy láthatatlan falat épített volna kettejük közé lassan, tégláról téglára. Mégis, ettől függetlenül még sokáig együtt voltak, és a lány Wade társaságában mindig úgy érezte, hogy önmagát adhatja és lelkesedését a zene, vagy bármely művészet iránt, nem kell visszafojtania.

2017. augusztus 21-én kezdődött minden, amikor is Georgia állam fölött is teljes napfogyatkozás volt látható. Luminara csodálattal figyelte a jelenséget, és meg is örökítette azt egy festmény képében, az érzelmei pedig aznap mintha újult erővel lángoltak volna, minden sokkalta intenzívebbnek hatott, a szíve pedig hevesen kalapált a mellkasában, mintha egy verdeső kismadár volna, mely szabadulni akar a kalitkájából. Akkor még nem sejtette, hogy ez a ritkán látható természeti fenomén mit indított el benne, hogy az azon a napon érzett különös érzelmi hullám csupán csak az előszó volt. Egy évvel ezt az eseményt követően aztán eljött az a fordulat, ami végleg kitaszította a normális életének körforgásából. Wade szakított vele, és bár az egész csendesen zajlott, Luminara pedig emelt fővel, és egy szomorú mosollyal fogadta, legbelül nagyon is égette az érzés. Még ugyanazon a napon, hazatérve fogadta a hír, hogy szülei a válás mellett döntöttek, hiszen a két fél már régóta nem érezte úgy, hogy összetartozna, csak éppen a lány nem akart ebben hinni, és ez a vaksága most megfizettette vele az árát. Az égető érzés csak tovább fojtogatta, az este elérkeztével pedig már olyan mértékű volt a fájdalom, hogy azt hitte beleőrül. Az édesapja és a bátyja volt mellett, s míg a mostoha testvérnek fogalma sem volt mi történik és természetes reakcióképp pánikba esett, addig az idősebb férfi rádöbbent arra, hogy a lánya átalakuláson megy keresztül, csak éppen azzal nem volt tisztában, hogy ez mivel is jár. A lányban égő tűz végül őt is, és a házukat is felemésztette. Az apa és a testvér megúszta égési sérülésekkel, de Luminara onnantól kezdve folytosan érezte a bűntudatot, és a félelmet, nem beszélve arról, hogy innentől kezdve már nem volt ember. Legalábbis már nem volt csak egy átlagos ember, aki képes lenne újra beilleszkedni a társadalomba. Végül az Akadémiától keresték fel a családot, és az apa úgy döntött ez lesz a legjobb a lányának, hogy újra magára találjon és leküzdje a félelmét és a kétségeit.