Képesség: 

• öröklét - amíg valaki nem veszi le róla a sötét igét
• hullámok idézése - természetesen ehhez víz mellett kell lennie
• alakváltás - ha alakot vált, akkor nagyjából úgy néz ki mint a hárpiák a mitológiákban, kisebb különbség, hogy inkább hajaz egy vízi hullára, míg a szárnyai feketék, ezeket el tudja tüntetni, ha merülni akar. körülbelül 4 óráig tudja tartani a lélegzetét ebben az alakban, képes felfedezni sok mindent így a vizekben.
• sötétben látás
• Ezeknek csupán az a hátránya, hogy csakis emberi vagy hal húst ehet, a többit nem emészti meg
• erős regenáráció, bár végtagokat nem tud visszanöveszteni

Tulajdonság:

• fukar
• kritikus
• kincs hajhász
• egész törődő
• játékos
• kegyetlen, ha áthágásról vagy egyszerűen valakit bántanak
• egészen jól bánik az emberekkel
• szereti a szerencsejátékokat, főleg a pókert
• nincs sok türelme, de ezt elnyomja a szerettei mellett
• alig tud aludni - már egy kis nesz miatt haragra kész lehet
• látványosan tud utálni valakit
• de szeretni is
• inkább előre tervezős, mint spontán
• inni szeret, de bulizni nem
• ki nem állhatja néha a világot, sokszor bal lábbal kel
• szorgos
• segítőkész

Család: 

• Darius Cojocaru - apa
• Crina Cojocaru - anya
• Iulia Cojocaru - húg

  Lu egy szegény román családba született. A legtöbb étel, ami az asztalra került, az zsír és kenyér volt. Néhanapján egy kis szalonna is kijutott nekik. A családi frusztrációra csak tett az, hogy az egy szem fiú nem jött tökéletesen a világra - az egyik ujja hiányzott, világéletében bicegett. Mintha tehetett volna ezekért, apjától folyamatosan kapta a taslikat, vagy az arcára vagy tarkójára. Senki nem mondhatja azt, hogy nem volt egyébként jó gyerek, a szomszédoknál segített, amikor csak tudott. Koránkelt, hogy a teleknél minden feladatát ügyesen és gyorsan megcsinálja. Ez viszont valahogy sose volt elég az öregnek, nem volt oda azért, hogy a faluban mindenki tudja, hogy az ő fia, ez nem tetszett neki.
Amikor Crina megint terhes volt, már csak egy hónap választotta el a szüléstől, Lucian úgy döntött, hogy világot lát, elszökik. Mindössze fiatal tinédzser volt, így legtöbbször potyautast játszott, vagy sikerült neki, vagy meg lett érte verve. Ezeket végigtűrve eljutott Angliába, imádta az egész helyett. Bár nem volt jobb helyzete, mint otthon, mégis jobban szerette ezt a környezetet, mint bármelyik másik országot. A megmaradt ételekből élt meg, amit az emberek kidobtak. Valamiért nem bánta - legalább távol volt az apjától, neki meg ez volt volt a fontos akkoriban.
Lehetett tizenhét, amikor egy öreg, falábú hajós kapitány aranypénzt dobott az elkopott kalapjába, amire rögtön fel is figyelt. Az úr mesélt neki dolgokat, a vizekről, néhány legendáról is. Pár napig látogatta őt, míg az utolsó felajánlotta, hogy felveszi őt takarítófiúnak. Természetesen elfogadta, jobb volt, mint az utca. Ugyan a többi fedélzeti munkás nem szívlelte őt, gondolván, hogy nem ezt ércdemói meg. Rengetegszer belerúgtak ez idő alatt, hol a bordájába kapott, hol a combjába, hol a fejét célozták meg. Nem panaszkodott, nem az a fajta ember volt. Helyette mindig beleköpött vagy levizelte az ételüket, hogy érezhessék, mennyire kedveli is őket, kölcsönös volt az érzés.
Huszonhárom volt, amikor egy másik hajón kezdett el dolgozni. Egy nap a fedélzet talán túl sokat ivott, gondolták vicces lesz, ha megszívatják a fiatal srácot, de a viccből súlyosabb dolog is lett - meghalt, megfojtották a vízben. Ahelyett, hogy kidobták volna, féltek, hogy a hulla partra kerül, az alkohol még a szervezetükben volt, amúgy sem voltak a legélesebb kések a fiókban, így elrejtették őt a hajón. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy a legénységre egy boszorkány és annak az emberei támadtak, mindenkit kivégeztek. Persze, pénzt kerestek, azt nem találtak, de Lu holttestét igen. A mágus azt gondolta, hogy felhasználhatnák, ismert egy igét, ami csakis segítene a helyzetükön. Rottrussu-nak hívták azokat az embereket akiket visszahívtak a halálból, hogy hajósokat védjenek, főleg kalózokat. Csupán haraggal kellett meghalni az embernek, hogy ez sikerüljön.
A világlátott román fiú így élhetett újra, és mivel akkoriban a szívét főleg bosszú táplálta, nem volt ellenére az, hogy kalózoknak segít. Évtizedekig ezt csinálta, nem is ötlött fel benne, hogy amit művel, az nem épp a legjobb. A védelmezésért cserébe pedig mindig kapott ételt, így neki tényleg ez volt a legjobb. Ismerősöket, barátokat is szerzett így, azt gondolta, hogy minden baja elszáll így.
Ez nem volt így, az élet nem így ment neki.
Egy ellenséges csapat fogta el őt hálóval, gondolkozva azon, hogy eladják a feketepiacon. Ugyan tényleg elkezdték őt árulni, viszont ennek az illegálisnak mondható kereskedelmet a SA hivatal vetett végett, Lucian pedig az Akadémiára vitték. Itt többet tanult, mint az élete bármelyik pontján. Az írása és olvasása fejlődött, a környezetéről is többet tudott meg. Például azt, hogy amivel a szülei régen ijesztgették az létezik, és minden más fajta lény is. Nem is hitte el, hogy ennyi év után még érheti meglepetés, s mégis.
A tantárgyakban jeleskedett, így lehetősége lett arra, hogy SA ügynökké váljon.
Egy ideig ez szépen is ment, de az egyik küldetés során Lucian-t megkínozták annyira, hogy regenációs képessége teljesen megőrült. Ez egyik lábát idegen testnek hitte, a fájdalom pedig akkora volt, hogy Lu többször átváltozott, míg nem sikerült elaltatni és megműteni. Bár a gyógyulás sokáig tartott, egy ideig felügyelet volt, hogy visszavegyék a képességét. Azóta az a lába nem az igazi, könnyebben fárad, ezért is használ inkább járóbotot. Visszavonult az ügynöki élettől, kiképző lett belőle.
Ha nagyon szépen kéred, még mindig szétveri a segged szívesen.