• Kissé introvertált, bár jól kijön a legtöbbekkel.
• Csendes, csak akkor beszél, ha úgy érzi, fontos, amit mondani akar, nem szeret fecsegni, pletykálni.
• Imádja a vizet.
• Szeret táncolni, és énekelni, bár utóbbit, érthető okokból nem sűrűn teszi, míg előbbivel bármelyik percben képes mosolyt csalni mások arcára. Igaz nem azért, mert ő a következő Michael Jackson, sokkal inkább olyan, mintha Hulkot beíratnánk egy balett órára.
• Imádja az állatokat és a természetet.
• Szeret enni, sokat.
• A legnagyobb kedvence a csoki. De az minden mennyiségben, ízesítésben és formában.
• Nagyon szeret főzni, de pont annyira pocsék is benne.
• Utálja ha valaki a haját piszkálja, vagy csak random hozzáér. Igazából úgy általánosságban nem szereti, ha hozzáérnek.
• Nem bírja elviselni a rendetlenséget.
• Van egy napi rutinja, amit, ha megzavarnak, eléggé képes kiborulni. Persze nem kezd el hisztizni, de nem lesz valami fényes kedve a nap tovább részében.
• Nem szereti a zajokat és a hangzavart.
• Kissé OCD-s.

 Ismeritek a Kishableány legendáját. Nos nem igazán legenda. Bár Francois élete közel sem volt olyan habosbabos, mint a Disney által előadott sellő hercegnő története, de még az eredeti sztorihoz sem lehetne hasonlítani. 13 évvel ezelőtt, december 4-én egy franciaországi kis szigeten Porquerolles partjain valami igen különöset vélt felfedezni egy idős hölgy, Mirella. Egy félig hal, félig emberszerű lény testét vetette ki a puha fövenyre a víz. Bár a nő elsőre nem hitt a szemeinek, már cseppet sem kételkedett az öregek legendáiban, amelyek a tengerek és óceánok ősi lakóiról, a szirénekről szóltak. Ugyanakkor az aprócska test, ami alig volt nagyobb egy óvodás korú gyermekénél, cseppet sem volt olyan rémisztő, szörnyetegre emlékesztető.

Az asszony közelebb merészkedett, és ekkor vette csak észre, hogy a tenger gyermekét zúzódások, vágások és horzsolások borítják mindenhol, ám még lélegzik. A nő megszánta az apró teremtést és magával vitte otthonába, ahol gondoskodott róla, ellátta sebeit, etette, felmelegítette. Mikor a fiatal sellő fiú megerősödött és elkezdett megbízni az embernőben egyre több képességét fedte fel előtte, kezdésként azt, hogy képes lábakat növeszteni uszonyaiból. A fiút, akinek minden emlékét magával vitte a fagyos víztömeg, Mirellától a Francois nevet kapta. Onnantól így éltek ők, kettecskén, vigyázva egymásra, és a titokra, ami Francois származását illeti.

Olyanná váltak egymásnak, mint anya és gyermeke, hiába nem kötötte össze őket a vér, mind a ketten érezték, hogy a közöttük lévő kapocs elszakíthatatlan.

Ahogy Francois elkezdett nőni, és iskolába járni, úgy jelentek meg újabb képességei, amiket időnként nehéz volt irányítania, így annak érdekében, hogy az emberek ne tudják meg, mi is ő valójában, elkezdett eltávolodni mindenkitől, aki addig közel került hozzá. Mindig úgy vélte jobb így, nem érezte magát magányosnak, hiszen ott volt neki Mirella. Egy napon azonban egy új fiú érkezett az osztályába Thoma, aki elsőre kiszúrta magának Frant és levakarhatatlanul követte mindenhova. Fran egy időután már észre se vette, ha nem egyedül volt, sőt Thoma gyakran Mirellával és vele töltötte szabad idejét, és így lett Francoisnak egy igazi jóbarátja. 

Legalábbis azt hitte. Egy napon, mikor iskola után a folyó mellett játszottak Thoma belesett a vízbe, és a gyors ár elsodorta. Frannak nem volt ideje gondolkodni, hiszen akármennyire pásztázta a vizet, Thoma feje sehol sem bukkant fel. Gyorsan a vízbe vetette magát, és uszonyt növesztve kezdte keresni a fiút. Mikor megtalálta kimentette a vízből, ám Thoma reakciója cseppet sem az volt, mint amire számított. A fiú rémülten kezdett sikítani és kiabálni, majd elfutott. Másnapra mindenki tudott a „szörny” létezéséről, így Mirellának és Francoisnak nem volt más választása, és a szirén az Akadémia berkei mögé menekült.