|
Témaindító hozzászólás
|
2017.10.06. 21:25 - |
Arianne Shepherd, Patricia Steele és Neil Devine |
[30-11] [10-1]
Csak mosolyogtam azon, mennyire belelkesült. Bár én is ennyire örültem volna, mikor felfedeztem ezt a dolgot. Én átoknak tartottam, gyűlöltem érte magamat sőt az egész világot, amiért ilyennek kell lennem. Idővel a gyűlöletet próbáltam magabiztossággá kovácsolni, kisebb nagyobb sikerekkel viszont ami tényleg óriási fordulópont lett, az anyám naplójának elolvasása.
Nagyon kellett viszont koncentrálnom, hogy sikerüljön komolyan vennem a lányt. Annyira bizarrnak tűnt a szituáció, mégis láttam rajta, hogy komolyan beszél. Meg hát.. miért is hazudna? Nem tűnik annak a fajtának, aki ehhez hasonló dolgokból csináljon viccet. Viszont ha mindenkit ennyire túltölt a jóság, akkor gondolom sokan hősök akarnak lenni. Nem tudom, hogy viszonyulnának ahhoz, ha kiderülne, hogy én nem, ennek fényében inkább nem hirdetem ezt a dolgot. Meg egyébként is senkinek az égadta világon semmi köze a jövőbeli terveimhez.
- Ejha. - nevettem el magam kissé meglepetten. - Igazi kis tündérke vagy, hm? - mosolyogtam még mindig és a kulcsomat szorongatva elindultam az ajtó irányába.
- Hát én semmi kiemelkedőt. - szerénykedtem. Igazából nem tudtam, hogy a képességem a menősége vagy a hasznossága alapján hol helyezkedne el egy képzeletbeli hierarchiai piramison. Vagyis amíg a többiek képességét nem ismerem, addig a sötétben tapogatózom. Sima emberek közt járkálva mindig nagy királynak érzem magam; de aztán lehet itt összefutok valami sárkányölő isteállat kamasz lányával, ő meg kiolt a gecibe. Mármint.. nem csak szavakkal.
Az alkarom gyémánttá változtattam és az ablak elé emeltem, hogy megtörje a beáramló fényt. Talán drámai túlzásba estem, de ezt már csak akkor éreztem, mikor már a brilliáns ékkő csillogása borította be a kis szobát. Pár másodpercig tartottam csak a fénybe a kezem, s onnan elhúzva alig egy szempillantás allatt változtattam vissza. Öklömet összezárva kezdtem beszélni:
- Emmellett tudok még gyémánt falat emelni, tudod, pajzsozni, meg ilyenek, meg.. - ekkor közénk emeltem az összezárt ujjaimat. Lassan és óvatosan nyitottam ki a markomat, amiben 3-4 darab aprócska, színtiszta csiszolatlan gyémántdarab várta a sorát. - ..ilyeneket bármikor tudok idézni. - mosolyogtam és felé nyújtottam őket. - Nyugodtan elveheted, ha tetszenek számomra már értéktelenné váltak. - ha úgy döntött megtartotta őket, akkor csak zsebreraktam a kezem, viszont ha nem kellettek neki, vagy csak párat emelt ki közülök, akkor a maradékot az ágyam melletti íróasztalra tettem nemtörődöm módon és az ajtó felé vettem az irányt. Ekkor kezdett el a pizsipartiról örömködni, amin én csak mosolyogtam, de amikor megemlítette az összeillő ruhákat, elakadtam. Mármint szó szerint: megálltam lépés közben. Az agyam azt próbálta elképzelni amint egyforma rőzsaszín pizsiben feszítünk, és glitterpuskával lövöldözünk. Aha.. nemhiszem.
- A ruhapróbában benne vagyok, meg érdekes lenne sminktippeket cserélni, fodrászkodni, meg ezeket a lányos dolgokat gyakorolni, de nem hiszem, hogy lenne egyforma pizsamánk. - najó, stresszel, ha rózsaszínt, meg mindenféle rikító színeket kell viselnem. Egyszerűen kényelmetlenül érzem magam bennük. Nem utálom őket, sok embernek nagyon jól áll, csak nem az én világom.
Reméltem hogy ezzel az indokkal megelégszik és nem akar mindenhonnan passzoló rucikat rendelni, mert akkor kiakadok. Nem szeretném megbántani, vagy nagyon bunkónak, elutasítónak tűnni, viszont szorongani sem valmi bugyuta ruha miatt.
- Tényleg, ha már órák.. van valami, akármi, amit jó tudnom bizonyos tanárokról? Esetleg más diákokról. Mármint nem pletyka néven köröző kitalációkra gondolok, inkább olyasmire, ha mondjuk egy tanár vérszemet kap, ha elfelejted a házit és addig piszkál meg feleltet míg be nem írhat két egyest. Mert az ilyen dolgokat asszem jó előre tudni. - a ruhák fölötti fagyásomon sikerült túlesnem és mostmár egészen magabiztosan lépdeltem az ajtó felé.
- Dök? Ejha, azonnal mély víz, mi? - nevettem el magam. - Viszont akkor méginkább kellene valami koffeinforrás. - sóhajtottam és kitártam a lánynak az ajtót. Jobban belegondolva megértem, hogy Arianne miért nem kávézik: szerintem ő annyira túlpörögne a koffeintől, hogy a puszta jelenléte kiakasztaná a Richter skálát. Mejd feljegyzem magamnak, hogy soha ne engedjem még csak kapucsínós bonbon közelébe se.
- És ennek a Neilnek mi a képessége amúgy? Mert ha gondolatolvasás, jobb lesz kontrollálni magam! - viccelődtem, miközben lépdeltünk a folyosón. Kicsit stresszeltem. Full új környezetbe kerülni sose könnyű, és nem tudom hog attól, hogy mindenkinek van valami képessége most jobb vagy rosszabb az egész szitu. No nem mintha törődnék mások véleménével, de annyi új nevet megjegyezni.. bah, belegondolni is rossz! |
 Kérdésére majd felsikkantottam örömömben, annyira örültem a témának. Széles mosoly ült a számra, és körbepillantottam, mintha valami titkos dolgot árulnék el. De hát milyen király képességem van már? Imádom, egyszerűen olyan szerencsés vagyok. - Igazából egyfajta tündérnek nevezhető - nevettem el magam, majd gyorsan folytattam megelőzve az esetleges értetlenkedést. - Képzeld képes vagyok ilyen csilingelő hangon megszólalni - ha nem gond ezt most nem szemléltetem, mert nem mindig sikerül belőni a hangerőt - folytattam kacarászva. Az hiányozna még itt, hogy kiordítsam a tüdőm. - Meg tanulok az állatokkal kommunikálni, és meg tudom növeszteni a növényeket - folytattam a felsorolást. - I gazából a képességem is ez alapján derült ki - jegyeztem meg. - És a két legkirályabbat hagytam a végére - vezettem fel. Már teljesen felspannoltam magam. - Tudok tündérport létrehozni, és gógyítani vele, és van egy szárnyam - fejeztem be, és egy kicsit hagytam, hogy eméssze az eddigieket. Lehet kicsit én vagyok túl nagyra vele, és biztos vannak erre sokkal erőteljesebb dolgok, de most mit kezdjek egy szuper fizikai erővel? Mondjuk legalább nem szenvednék a befőttekkel.. És a flakonnokkal. Ekkor jutott eszembe... Mi van ha neki is sokkal jobb képessége van és csak untatom ezzel. És egyébként eddig szörnyen modortalan tőlem, hogy nem kérdeztem rá. - Na, és te mit csinálsz? - kérdeztem csillogó szemekkel.
- Igen bárhol - helyeseltem, miközben leutánoztam a lány gesztusát. Következő mondatára egy kicsit elszomordtam, igaza volt. Viszont utána is, de ezzel csak újra feldobott. - Én is ezt mondtam. Mennyire egy rugóra jár az agyunk - örültem meg. Jó barátnők leszünk mi Pattel - gondoltam. Már előre terveztem, hogy közösen járunk órára, és a közös pizsipartik, hogy eljön majd hozzánk szünetekbe, ugyanolyan ruhák. Mondjuk ezt kétlem. Nagyon menő volt Pat stílusa imádtam, de nem hiszem, hogy én ilyen ruhákat vennék fel. Talán ha nem lenne szagatott a farmer - gondolkoztam megint el.... De őt sem hiszem, hogy nagyon vonza, az én fehér csipkeszoknyákcsám, a rózsaszín szívecskemintás blúzom és a fehér felső, ami a dzseki alatt leledzett. Tényleg, miért van az még rajtam? Óvatosan le akartam vetni, de persze, hogy beleakadtam a karjába, aminek az lett a vége, hogy el kezdtem rácigálni, és végül, miután lejött, egy kecses mozdulattal félbehajtottam, és karomravettem,de ez már nem sokat segített helyzetemen. Egy beletörödött mosolyt vetettem a lányra, és csak remélni mertem ennyi nem ijeszti el.
- Jaj de jó - örültem meg pizsamapartis kjielentésére. - Úgy csináljuk majd ám mint azokban a filmekbe. Lesznek kvízek, menő összeillő ruhák, ruhapróbák, sminekelés, egy kis koktél - itt lopva a lányra kacsintottam -, párnacsata - kacagtam fel. Irtozatosan rá tudok pörögni egy dologra, ha felelkesülök tőle, most már körülbelül ott járok, hogy a meghívókat tervezem. Rózsaszín lesz benne. Biztosan.
Csak bólintottam miután döntött, hogy körbevezetés legyen, és egyből elkezdtem magamban gondolkozni, hogy vezeseem fel az egészet, végül a spontaneitás mellett tettem le a voksom. Kijelentésére, miszerint ötlete sincs, hogy hol vannak a termek, csak felnevettem, teljesen meg tudom érteni a lányt. - Semmi gond - legyintettem, és még hozzátettem. - Sokszor még én is így járok. Olyan terembe van órám, amiről nem is tudtam, hogy van - csacsogtam. - De mindenki nagyon segítőkész, szóval ha valami oknál fogva a túránk mégse lesz sikeres, akkor se leszel elveszve - biztosítottam a lányt. Ekkor telepedett oda mellém, és kérdésére csak ennyit mondtam. - A legnagyobb nagymenőnek - szerintem iszonyatosan király a srác ezzel a dologgal, éshogy ennyit tesz a suliért. Én is szívesen lennék DÖKös, de tuti belerokkanék, és akik ott vannak sokkal jobban végzik a munkát, mint én csinálnám. Következő kijelentése, bár aggodalomra adhatott volna okot, nálam semmiképp nem ezt tette. - Tuti bírni fog. Iszonyat normális srác - biztosítottam. Következő kérdésére viszont sajnos nem tudtam kielégítő választ adni, amit baromira sajnáltam, hiszen nem szeretek csalódást okozni az embereknek. - Hát... Én nem kávézok, szóval erről fogalmam sincs. De Neil biztos tudni fogja, hogy merre találod, ha találsz - mondtam, miközben lassan elindultam kifele a szobából . - Ő fog körbevezetni - jelentettem ki. - Már ha perszer ráér. Tudod, ő a DÖK elnök - magyaráztam folyamatosan a lánynak séta közben. Szerintem az egész utat el tudtam volna beszélni egyedül, de hagytam őt is szóhoz jutni, tudatosan figyeltem rá, így kellőképp kibeszélhettük magunkat... Várjunk, én sohasem beszélem kellőképp ki magam.... Szóval eléggé kibeszélhettük magunkat, mire odaértünk. Izgatottan kopogtam be az ajtót, és vártam, hogy kinyissák, miközben megint elkezdtem a lábamon hintázni. |
- Tényleg, neked mi is a képességed? - pillantottam rá érdeklődve. Ha már ennyit tud beszélni a hősösdiről, akkor legyen a dologban valami érdekes is. Najó, ez elég bunkón hangzott még tőlem is.. Ahh, remélem nem gondolatolvasó, mert akkor baszhatom. Vagy még nem! Gondolok szép dolgokra.. Kiskutyákra, virágokra.. Húsevő növényekre! Emberevő növényekre! Oké, megint ellovagoltam a témától.
- Bárhol? - halkan elnevettem magam. Elég ismerősen csengett, hiszen sokszor én is scak azért szöktem ki az árvaházból, hogy ne kelljen ott lennem. Ha eldöntöm, hogy alszok, arra is el tudok aludni, ha serpenyővel próbálnak sikertelenül legyet lecsapni mellettem. Érdekes módon, ha tudom, hogy olyan helyen avgyok, ahol angyon enm kéne, akkor meg tök éberen szunyálok. A falevél rezzenésre is felébredek olyankor. - Nem, egyáltalán nem beteges, inkább hasznosnak mondanám. Annyian küzdenek manapság alvási problémákkal.. - sóhajtottam. Hát igen, a huszonegyedik század modern technológiájának, az internet világának egyik hátránya a sok közül. Mondanám, hogy én kivétel vagyok, de nekem is van egy rozzant laptopom (ami ondjuk már annyira régi, hogy a hangszórója a recseg, szóval tényleg csak infot gyújteni lehet róla a google-ből; esetleg Facebook, de az emg nekem minek?), meg mobilom is. Tény, ami tény a legtöbben szörnyet halnának, ha meglátnák, hogy én még tényleges gombokat nyomkodok, ha sms-t írok.
- Szerintem amúgy tökjó, hogy átaludtad! Úgyértem.. mire mentél volna, ha ott pánikolsz a többiekkel? - mosolyogtam rá bátorítóan.
Aranyos volt, ahogy túlpörögte a szobatárs dolgot, de őszintén szólva örültem egy kis egyedüllétnek az árvaházi tömeg után. Sőt, nekem eddig szinte sose jutott ki a tényleges, fizikális egyedüllét. Oké, sokszor éreztem magam tömegben is egyedül, de az teljesen más, mintha végre van időd ledőlni és elolvasni valamit, amivel már régóta szemezgetsz a könyvtárban.
- Amilyen felkapott ez a suli, nem hiszem, hogy sokáig lennék itt egyedül. De köszönöm a meghívást, valószínűleg élni fogok vele. - mosolyogtam rá, közben visszatettem a széket az asztalhoz, amin az imént álltam.
- Talán a körbevezetés hasznosabb lenne, minthogy itt pakolászok. Meghát, kaptam egy órarendet, de hogy a termek hol vannak, azt már homály fedi. - mondtam, közben a málhámból kivettem egy kopott övtáskát, és beletettem pár cuccot: a már említette, gombos telefonomat, a tipikus, láncos-tépőzáras tinipénztárcámat, zsepit, meg megkezdett doboz Lucky Strike-ot.
Mellé ülve érdeklődve pillantottam rá. - Mit kell tennünk? Bemutatsz a nagymenőknek? - vigyorogtam rá - Általában a menő arcok nem szeretnek. - gondolkodtam el. - Asszem túl őszinte vagyok. - tettem még hozzá, majd felpattantam és a kulcsomat felmarkolva nyújtóztam egyet.
- Mielőtt viszont összefutnánk bárki fontossal, nekem kell egy kávé. - közöltem, s a lomha ásítás, amit kénytelen voltam visszafolytani csak igazolta az állításomat. - Remélem van valami kávéautomata a közelben, mert ha nincs, nem fogom sokáig húzni. - nevettem megint. - A koffein hajtja a szervezetemet.
- Tényleg, neked mi is a képességed? - pillantottam rá érdeklődve. Ha már ennyit tud beszélni a hősösdiről, akkor legyen a dologban valami érdekes is. Najó, ez elég bunkón hangzott még tőlem is.. Ahh, remélem nem gondolatolvasó, mert akkor baszhatom. Vagy még nem! Gondolok szép dolgokra.. Kiskutyákra, virágokra.. Húsevő növényekre! Emberevő növényekre! Oké, megint ellovagoltam a témától.
-Bárhol? - halkan elnevettem magam. Elég ismerősen csengett, hiszen sokszor én is scak azért szöktem ki az árvaházból, hogy ne kelljen ott lennem. Ha eldöntöm, hogy alszok, arra is el tudok aludni, ha serpenyővel próbálnak sikertelenül legyet lecsapni mellettem. Érdekes módon, ha tudom, hogy olyan helyen avgyok, ahol angyon enm kéne, akkor meg tök éberen szunyálok. A falevél rezzenésre is felébredek olyankor. - Nem, egyáltalán nem beteges, inkább hasznosnak mondanám. Annyian küzdenek manapság alvási problémákkal.. - sóhajtottam. Hát igen, a huszonegyedik század modern technológiájának, az internet világának egyik hátránya a sok közül. Mondanám, hogy én kivétel vagyok, de nekem is van egy rozzant laptopom (ami ondjuk már annyira régi, hogy a hangszórója a recseg, szóval tényleg csak infot gyújteni lehet róla a google-ből; esetleg Facebook, de az emg nekem minek?), meg mobilom is. Tény, ami tény a legtöbben szörnyet halnának, ha meglátnák, hogy én még tényleges gombokat nyomkodok, ha sms-t írok.
- Szerintem amúgy tökjó, hogy átaludtad! Úgyértem.. mire mentél volna, ha ott pánikolsz a többiekkel? - mosolyogtam rá bátorítóan.
Aranyos volt, ahogy túlpörögte a szobatárs dolgot, de őszintén szólva örültem egy kis egyedüllétnek az árvaházi tömeg után. Sőt, nekem eddig szinte sose jutott ki a tényleges, fizikális egyedüllét. Oké, sokszor éreztem magam tömegben is egyedül, de az teljesen más, mintha végre van időd ledőlni és elolvasni valamit, amivel már régóta szemezgetsz a könyvtárban.
- Amilyen felkapott ez a suli, nem hiszem, hogy sokáig lennék itt egyedül. De köszönöm a meghívást, valószínűleg élni fogok vele. - mosolyogtam rá, közben visszatettem a széket az asztalhoz, amin az imént álltam.
- Talán a körbevezetés hasznosabb lenne. - mondtam, közben a málhámból kivettem egy kopott övtáskát, és beletettem pár cuccot: a már említette, gombos telefonomat, a tipikus, láncos-tépőzáras tinipénztárcámat, zsepit, meg megkezdett doboz Lucky Strike-ot.
Mellé ülve érdeklődve pillantottam rá. - Mit kell tennünk? Bemutatsz a nagymenőknek? - vigyorogtam rá - Általában a menő arcok nem szeretnek. - gondolkodtam el. - Asszem túl őszinte vagyok. - tettem még hozzá, majd felpattantam és a kulcsomat felmarkolva nyújtóztam egyet.
- Mielőtt viszont összefutnánk bárki fontossal, nekem kell egy kávé. - közöltem, s a lomha ásítás, amit kénytelen voltam visszafolytani csak igazolta az állításomat. - Remélem van valami kávéautomata a közelben, mert ha nincs, nem fogom sokáig húzni. - nevettem megint. - A koffein hajtja a szervezetemet.
|
- Nekem erről az egészről fogalmam se volt addig, míg ki nem derült a képességem. Igazából nagyon egy időbe volt az egész. A bekerülésem, a képességem kiderülése, meg a hősök ,,megismerése" - meséltem el az életemet a lánynak, remélvr nem untatom. Bár nem hiszem, hogy megteszem, hiszen ez az egész annyira izgalmas. Annyi különböző és különböző szituáció van, és különböző háttér, amivel iderkülnek az emberek, és mégis mind egyként tanulhatunk itt az akadémián, ami egyrészt tiszta biztonságos, és nagyon tetszik ez az kezdeményezés, hogy így mindenki képességét korlátozva és megbizhatóan tudja majd alkalmazni. Jaj, annyira szeretek itt lenni - tünődtem el magamban.
A bemutatkozást következően kicsit megnyugodva felszusszantam. Látszólag a lánynak nem jutott semmi eszébe. Sokan a Shepherd név hallatára egyből beazonosítják ki és mi vagyok, de szerencsére a lánnyal kapcsolatban nem így volt. Igazából engem sosem töltött el akkora izgalommal a cég élete, biztos azért, mert anyukámra ütöttem. Szerencsére ezt a feladatot a családba mindig is férfiak végezték, és egyébként is öcsém ebbe már most sokkal profibbnak mutatkozik, mint én. Emlékszem, hogy kicsiként mennyit játszottunk építőkockával és legóval közösen. Mind a ketten imádtuk. Vicces, hogy neki most a jövője is ez lesz.
Amikor odaértünk a szobákhoz, megvártam, hogy babráljon a zárral, majd meg is érkeztünk. Valami irtózat aranyos volt tőle, ahogy ennyire rácsodákozott a szobára. Én is nagyon imádtam az egészet, iszonyatosan jól nézett ki, főleg ahhoz képest, hogy egy akadémiai szoba. Bár azért, nekem még mindig hiányoztak azok a rózsaszín falak, és a rózsaszín baldachin az ágyamról. Az a kár, hogy biztosan nem engednék, meg szerintem Lux se díjjazná az ötlelet. Bár kitudja... Lehet titkon az a kedvenc színe. Ezt mindenképp ki kell róla derítenem.
Ekkor tértem vissza a való életbe, és következő megjegyzésére, csak feletébb jót kacagtam, és egyből reagáltam is rá.
- Ohh, engem akkor se zavarna, ha szobatársak lennénk. Ha alvásról van szó, bárhol ki tudok dőlni. Anyum szerint ez beteges - nevettem el magam. - Egyszer egy iszonyatosan nagy viharba kerültünk, mikor Párizsba repültünk, és mindenki halálra izgulta magát, én meg végigaludtam az egészet - meséltem tovább kacagva, majd egy másik gondolatmeneten továbbindulva így folytattam. - Bár lehet szobatársainknak lesz beleszólnivalója. Tényleg te kivel vagy egy szobába? - kérdeztem, majd ekkor eszméltem rá, hogy bezony egyedül van a lány. Irtózatos szomorú lettem hirtelen, és egyből elkezdtem. - Figyelj, ha gondolod bármikor átjöhetsz hozzánk, de én is szívesen átjövök. Nagyon magányos lehet - szomorodtam el. - Ha gondolod még pizsipartikat is tarthatunk - lelkesültem fel az ötletre. Észre se vettem, hogy ő közbe egészen mással kezdett el foglalatoskodni, és csak kérésére eszméltem. Azonnal teljesítettem kérdését, majd figyelmesen figyeltem, mit babrál. Felnevettem ötletességére, bár azt már nem sikerült összeraknom, miért is kell lefednie a tűzjelzőt. - Tökéletes. Tök kreatív vagy - dicsértem meg a lányt, majd lehuppantam az ágyára - és sikeresen be is süppedtem -, majd lábamat elkezdtem mozgatni. - És most mi legyen? Hagyjalak kipakolni, vagy vezesselek körbe? - kérdeztem. - Bár én se vagyok valami nagy veterán, de pár helyet isme... - ekkor jutott eszembe egy hihetelen ötlet. - Tudom mit kell tennünk - néztem úgy a lányra, mintha valami életbevágóan fontos dologról lenne szó. - Már ha egyáltalán érdekel a körbevezetés - nevettem el magam, elvégre ez így elég durvára sikeredett. |
Fanyar mosoly jelent meg az arcomon. Nem akartam azonnal elmarni magamtól, de nem is tudtam mit mondani. Mifelénk nincsenek hősök, csak képregényekben, meg a comic con-on. Engem is meglepett kicsit, amikor rátaláltam erre az akadémiára, de valahol azért éreztem, hogy nem vagyok egyedül.
- N-nem nagyon. - nevettem fel halkan. - Mármint azt gondoltam, hogy van más is, aki hasonló cipőben jár mint én, de ez a hősös dolog. - halk kacagás csusszant ki megint ajkaim közül. Tényleg meredek volt így kimondva hogy itt szuperhőst nevelnek belőled - vagy szupergonoszt ha már erről van szó.
Lazán a szobámig lépkedtem, és a kulcsot elfordítva kitártam előttünk az ajtót.
- Én is örülök, hogy találkoztunk. - mondtam udvariasan, közben már a szobán tátottam a szám. Az előző szobám ehhez képest egy börtöncella; talán azért is mert ott egy fele ekkora helyen laktunk négyen, és szigorúan emeleteságyak voltak, hogy beférjen az egy asztal, és az egyetlen szekrény, ami négy emberre jutott.. Mondjuk itt meg is kérik a dolog árát rendesen. No nem mintha érdekelne a pénz. Igazából nem szeretem a pénzt, hogy megőríti az embereket, hogy tepernek érte, aztán mire mennek? Örülök, hogy nekem sosem kellett addig süllyednem, mint egykét kortársamnak a környéken. Mindenfélét ellopkodtak, csakhogy egykis zöldhasúhoz jussanak.
- Ó, szomszédok? - mosolyodtam el. - Akkor már most figyelmeztetlek, hogy én hangos zene mellett.. hát létezem. Még az alvás is zene mellett történik. - a táskámat bedobtam a szipatikusabb ágyra, és szinte azonnal kiszúrtam az ellenséget: füstérzékelő.
- Hm. - mondtam elgondolkodva, majd egy székre pattantam, hogy közelebbről is megvizsgáljam. Eléggé új darabnak tűnt, szóval szétszedni nem akartam, inkább..
- Figyu, van a málhám oldalsó zsebében egy nejlon, a másikban meg szerintem szigszalag, ide tudnád adni őket? - amennyiben megkaptam őket, alaposan rátekertem a szatyrot a kis eszközre, majd mégalaposabban rögzítettem szigszalaggal. - Köszi.
Viszont ha nem kaptam meg a dolgokat, hát akkor magamnak kellett elbattyognom az óriási táskáig. Annyi baj legyen.
- Ez szerintem meg is teszi. |
- De jó - kezdtem el vidáman mikor közölte a lány, hogy tényleg új, és nem csak az a helyzet állt elő, hogy nem emlpékeztem rá, vagy itt van már ezer éve, de még sajnos nem volt hozzám szerencsémre. - És mesélj csak... Te tudtál már erről az egész szuperhősös dologról? Én csak akkor döbbentem rá, hogy van mikor rajtam is kijött a képességem. Viszont egy csomó ember már úgy érkezik ide, hogy szinte profi - csacsogtam könnyeden tovább. A lány nem volt va
lami szószátyár, de lehet csak azért, mert nem hagytam szóhoz jutni. Ekkor következett a bemutatkozása, és épp én is ejtettem ki volna bájos nevemet, mikor folytatta. Jaj Arianne, tényleg le kéne szoknod a szószátyárságról - szidtam meg magam, majd mikor kezett nyújtott, viszonoztam a gesztust, majd teljesítettem a bemutatkozás rám eső részét. - Öröm megismerni Pat - udvarisakodtam először, majd végre becses nevem elárulása következett. - Arianne Shepherd vagyok, de becézz nyugodtan ahogy akarsz. Igazából csak anyuék nem becéznek - gondolkodtam el, miközben egy újabb személyes információt oszottam meg magamról. Igazán nem esett meg nehezemre ezt megtenni, nincs semmi titkolnivalóm.
Majd kiugrottam a bőrömből, mikor elárulta hol fog lakni, és ezt nem is voltam rest megosztani vele. - Jaj de jó! Pont a miénk mellett van a szobád! Szomszédok leszünk - örömködtem, majd lassan oda is értünk a szobákhoz. Megálltam a lány ajtaja előtt, vagyis nem is megálltam, hanem a lábamon kezdtem el hintázni. Egy örökmozgó vagyok meg kell mondanom. |
Halványan elmosolyodtam, amikor láttam, hogy összeszedte magát, semmi baja, és már magyaráz is. Biztosan közkedvelt személy, elég nyíltnak tűnik, abból a pár ásodpercből, amit tapasztaltam belőle.
- Ja, új lennék. - a mosolyom kicsit fáradt volt, a fél napot utazással töltöttem, és igazából csak bele akartam dőlni az ágyba, aludni kicsit, aztán felfedezni kicsit ezt a helyet. Vagy legalább megtudni, merre találom a termeket, ahol óráim lesznek.
- Pat vagyok. - nyújtottam neki kezet, majd azonnal leesett, hoyg ez nem valami formális bemutatkozás. No igen; mifelénk nem nagyon törődnek a teljes neveddel. Megteszi egy becenév, és kész.
- Úgy értem Patricia Steele. - torkomat megköszörülve egészítettem ki kurta bemutatkozásomat. - És a Déli szárnyban lakom, a 108-as szobában. - hálásan a kezére pillantottam, amiben a szakadt sporttáskámat szorongatta. - Köszi, hogy segítesz. - Egy kicsit feszengtem, mert hát a múltam miatt nagyon nehezen ízok meg akárkiben. Nem szeretem kiadni a kezem közül azt a kevés holmimat, ami van, mert mi van ha el akarják lopni? ondjuk ennek a csajszinak szerintem nem sok szüksége van a bugyijaimra meg a szakadt gönceimre. |
Mivel végeztem a tanulással, és szobatársamat se találtam sehol, úgy döntöttem lenézek a kertbe, hátha ott találkozok valakivel, vagy legalább egy kicsit kint lehessek a szabadba. Szóval ott tartottam, hogy fel vettem a csini kis új dzsekimet, amit nem rég kaptam anyutól - a saját tervezése imádtam -, és eltűnődtem azon, hogy végülis nem is olyan rossz dolog, hogy én ennyire fázós vagyok. Legalább tudok ilyen csini darabokat hordani. Ilyen gondolatok közepette haladtam nagy sebbel-lobbal a lépcső felé, ahol viszont egy nagy meglepetés várt. Beleütköztem valamibe. Ide raktak egy növényt vagy mi? Ezt gyors elvetettem, hiszen ki rakna növényt a lépcsőre, ezért karomat dörzsölgetve, felpillantottam a baleset okozójára. És most a felt nem azért kell alkalmaznom, mert 158 centimmel körübelül minden ember magasabb nálam, hanem, mert sikeresen sikerült a popómra huppanom. Gyorsan felpattantam, majd megint a lányra pillantottam, aki már el is kezdett szabadkozni.
- Jaj ugyan semmi gond - kezdtem egy mosollyal az arcomon. - Én is jártam már igy - folytattam, a helyzetet oldva, és kissé szégyenlősen hozzátettem - Tudod , elég hajlamos vagyok elgondolkozni dolgokon - osztottam meg vele egy új információt, majd egy kicsit jobban szemügyre vettem, és rájöttem, hozzá még nem volt szerencsém, és a millió cuccból arra tudtam következetni, hogy új jövevény. - Juj, te új lány vagy - kezdtem izgatottan. Mindig örömmel tölt el, ha újabb és újabb ember jön az Akadémiára, hiszen egyre színesebb lesz a társaság, na meg így normálisan megtanulunk bánni a képességeinkkel. - Melyik a te szobád? - kérdeztem, miközben odanyúltam egy-két holmijáért, hogy segítsem vinni, és ne egyedül kelljen cipekednie. |
Óriási, de tényleg kibaszottul óriási ez a hely. Egy málhával, meg egy szakadt sporttáskával lépcsőzök épp a szobám felé. A nő, aki adta a kulcsot, azt mondta szerencsés vagyok, mert úgy néz ki nem kell senkivel sem osztozkodnom a szobán. Hát nekem aztán édesmindegy. Amíg jó itt az oktatás, és tényleg úgy érzem, gyarapszom mentálisan, és a harctudásom is fejlődik, maradok. A társaság meg nem lehet rosszabb a sok depressziós szülők nélkül felnőtt sanyarú arcnál, akik közt eddig voltam.
A vaskos falakra aggatott képeket, nézegettem. Érzésre olyan volt, mintha valami Roxfortban lennék.. a sok fekete-fehér kép, amin mindenféle régi diák pózol érmekkel, meg díjakkal. Ha szerencsém van elkerülöm majd azt a klikket, akiket apuci meg anyuci íratott be ide, és akiknek mindennapra van egy a szettjükhöz passzoló aranyórájuk. Na nem mintha épp nekem kéne ítélkeznem..
Az utolsó lépcsőn fellépve hirtelen kanyart veszek, és pont neki is ütközök egész testemmel egy lánynak. Jól fésült, tip-top külseje merő ellentéte az én megjelenésemnek. Én egy elnyűtt Nine Inch Nails-es pólóban (amit mell alatt összecsomóztam), magasított derekú, több helyen szakadt farmerban meg az ezeréves tornacsukámban állok előtte:
- Bocsi.. jól vagy? |
Arianne Shepherd, Patricia Steele és Neil Devine |
[30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
