|
Témaindító hozzászólás
|
2018.07.09. 16:05 - |
Roscoe Mayhew & Ezra Pomeroy |
[34-15] [14-1]
 Habár nem igazán volt hasznos, én mégis nagyon kedveltem a türelmetlenséget. Fokozta a lelkesedést, és javította a teljesítményt. Legalábbis nálam mindenképpen, főleg ha egy kis légyottról volt szó, hiszen ott másra sem alapoztam, csak a visszajelzésekre. A siettetés már pedig jelen esetben sem annak szólt, hogy csak essünk már túl rajta, vagyis részeben annak is, csak Rossy-nak az nem volt mindegy, hogy mikor mártózom meg benne, nem azt, hogy mikor lesz már vége. Szóval érzékeim már kellőképpen fel voltak korbácsolva, hála kis próbálkozásainak és noszogatásának, így jobbnak éreztem, ha elfoglalom inkább magam testének sokadik végig barangolásával, és nem engedek a hisztinek, mely szerint "már azonnal". Főleg miután felhatalmazást kaptam, hogy csak csináljam, amit szoktam, és úgy jár el a szám ahogy akarom... Mármint nem világgá kürtölni, hogy hogy és mint szereti a szeretett tanár úr, habár egy verset érdekes lenne írni róla a következő előjátéknak, csak amolyan összevetésként, hogy fény derüljön arra, hogy mennyire különböző a szépérzékünk a művészetek iránt. Hiszen hiába volt ő is kiváló alkotó, ha nem egészen ugyan azon dolgok nyűgözik le, mint engem. De a tárgyból kiindulva ellenkezést biztos nem váltanék ki belőle...
- De aztán nekem nehogy meggondold magad - vigyorodtam elégedetten, egy kacsintással karöltve, magabiztosan végig mérve, érzékelve, ahogy egyre jobban elönt engem is a sóvárgás, de közel sem voltam még abban a mértékű követelőzős hangulatban, mint amit Roscoe produkált, és ami csak még édesebbé tette szememben. Így továbbra is nyugodtabb hozzáállással, de már felhevülten fordultam vissza vonalaihoz, egy fürge mozdulattal kikerülve a fentmaradt felsője anyagát, mely mellkasán gyűrődött össze. És amit egyébként biztosan nem fogok hagyni, hog levegyen, csak ha utána maga alá teríti. Nem szeretném, ha a gyönyör pillanatai között olyan banális szerencsétlenségek kúsznának föl elméjébe, mint a "nyomja az oldalamat egy galy" és társai. Azt akartam, hogy csak velünk legyen tele a feje, és minden érzékünkkel csak egymásra koncentrálhassunk, nem arra, hogy a nagy hévben a föld meg a fű feltörte az oldalát.
A csendes beletörődés és a mosolya után csak egy hosszú lélegzettel vettem tudomásul, hogy nem kéri a tőlem megszokott mézes-mázas vattacukor körítést, hanem beéri egy rapid felkészítéssel is, csak hogy minél hamarabb táplálékhoz jusson, amit beláttam, hogy teljesen jogos volt. Lassan fújtam ki hát bőrére a sokáig lent tartott forró levegőt tüdőmből, ahogy megéreztem rajtam kutató érintését. Egyből csuklója után nyúltam, de nem állítottam meg, hanem inkább végig simítva alkarján, könyökéhez érve átugrottam csípője vonalára, ahogy felegyenesedtem, ott cirógtva egy kicsit tovább a bőrét. Végül úgy akadályoztam meg a kis mesetkedésében, hogy hátrálni kezdtem, hogy végérvényésen is azzal a területtel foglalkozzak, amivel kell, hogy csitulhasson drága Pokolfajzatom akaratossága.
Lejjebb ereszkedtem, miközben lábait feljebb emelve nagyobbra tártam, remélve, hogy veszi a lapot, és magától is úgy tartja, ha elengedem. Mondjuk furcsa is lett volna, ha ez nem következne be. Akkor jobban aggódnék, hogy vajon kibírja-e az egyesülésig. Így nem is kínoztam tovább a porcikáról porcikára haladó mentalitásommal, hanem most a másik praclim ujjait ajándékoztam meg egy adag nyállal, ahogy felvéve a szemkontaktust, végignyaltam azokat, hogy aztán férfiassága elé emelve magam egy idegesítően kéjes, de még mindig igen kevés forró lehellettel ajándékozzam meg, hogy azzal foglalkozzon, nem az esetleges feszítő érzéssel. Épp ezért nem is szórakoztam tovább, hanem ajkammal végig simítottam kéjdorongja tövétől fel, majd végül makkjához érve nyelvemet is bevetettem, belemártva azt az első gyönyörcseppekbe, ezután újra ajkaim mögé rejtve azt, hagyva, hogy a ragadós folyadék egy vékony cérnaszál módjára farka és szám között függjön, mintha ez lenne az utolsó híd, amin át kell kelni a beteljesüléshez vezető úton. Egy mély és elégedett nyögést hallattam, mikor ténylegesen felfogtam számban érzett ízét, miközben folyamatosan és türelmesen maszíroztam nemesebbik felét, elérve, hogy ellágyuljanak záróizmai, és megtehessem amire vágyik. |
 Tisztában vagyok azzal, hogy nem kéne türelmetlenkedj, és csak élvezne a helyzetet, illetve a tényt, milyen jó szexpartner Ezra, legalábbis számomra. Sors vicces volt, amikor összerakta azt a két pasit, akik kölcsönösen segítenek egymásnak. Bár abba nem mennék bele, ki az, akinek tényleg szüksége van mindez, mert ugyanott kötnénk ki, ugyanannál a mondanivalónál - szükségem van rá, vagyis az energiájára. Ő meg játssza a türelmest, ami a közülésre született felemnek egészen furcsa. Azt hiszem a vágydémonok kicsit se lennének olyan remek szeretők, mint azt szeretnénk hinni. Túlságosan a saját céljukat hajszolják, a másikat pedig egész aranyosan semmibe is veszik. Végülis nekik annyira sem kell odafigyelni.
Egyszerű képlet nálunk, minél jobban élvezzük a dolgot, annál erőteljesebb energiahullámok fognak minket átjárni. Így érthető, ha itt nekem a partnerem már feltűnően odafigyel az én élvezetemre is. Mégis... mégis, az a vágy nem tűnik bennem el oly gyorsan. A sóvárgás, hogy itt rögtön belém hatoljon, és érezzem az ő energiájának első kis adagját. Ehelyett részemről kínzó lassúsággal tűntek el a ruhadarabok magamról. Tudja, ki is a kollégája, mekkora nyugtalanság van benne, hogyha a dugásról van szó, de azért nem sieti el a dolgot. Igen, a nagyszerű dolgokat el kell húzni, mindössze kiderítettem, hol leszek követeledző már. Túlzottan az elején. A próbálkozásaim pedig mintha mit sem értek volna.
Felsóhajtottam, mikor megláttam az arcán húzódó mosolyt. Nem bánnom, hogy éppenséggel mással van elfoglalva - legyen is -, azonban én is szeretném eltávolítani róla a számomra igenis zavaró textildarabokat. Szívesen fogadnám magamba, simán használtam volna a képességeimet, ám még mindig erőtlen vagyok ezeket használni. Bár, elképzelhető, hogy véletlenül árasztom a vágyat. A teljes átvétel - elmekontroll - másoknál rettentően izgató dolog, ennek ellenére szeretem, hogyha Ezra maga ura, mert érti a dolgát, így a képességeim feleslegesek is. Meg is kedveltem annyira, hogy ne csináljak belőle szexzombit.
Mi tagadás, elég hangos vagyok minden helyzetben. Nem szokásom letekerni magamnál a hangerőt, fogadhatnám a beképzeltségemre is, hogy engem nyugodtan megcsodálhatnak meztelenül a kertben is. Csak az a probléma itt, hogy akkor nem nagyon tudnék ezt az egészet folytatni. Eleget hangsúlyoztam már, hogy rettenetesen várok egy bizonyos folytatást így eléggé bánatos lennék, hogyha félbeszakítanának minket. Habár, hogyha megerőltetném magam, akkor meg tudnám téveszteni a szemeket, mindössze arról nem lenne fogalmuk honnan is jönnek ezek a hangok. Fogalmam sincs, hogy vannak olyan diákjaink, akik kiderítenék ilyen eredetét, most viszont roppantul remélem, amennyiben létezik ilyen tanuló. nem akar felfedező útra indulni.
- Ha jól csinálod a dolgod, bármeddig - ez pedig az én fajta hosszított igenem, mert tudom, jól tudom, hogy nem először visz véghez ilyet. Hozzátettem volna, hogy: "inkább bassz meg rögtön", de egy ideje ismerem, ahhoz, hogy magam is meg tudjam mondani mi lenne az ilyesmire a válasza: ne türelmetlenkedjek. Ha megmondaná, hogyan ne akarjam még többször az ajkait magamon, hogyan ne vágyjak arra, hogy végre markába fogja a dolgokat (meg a farkamat is igen), meg úgy ne türelmetlenkedjek, mikor a jót, sose tudtam kivárni. Azt meg kell adni viszont, hogy a férfi nagyon is értett ahhoz, hogy a követelődzésemet elviselje.
A becenév és az, hogy a fülembe suttogott, megállított abban, hogy a szavába vágják rögtön. Tudtam mit is akar mondani - amit pár másodperccel ezelőtt a fejemben elképzeltem. Elmosolyodtam rajta, tudtam mit mondana, de valahogy nem változtatott türelmessé engem, meglepő módon. A kezem így sem magam mellett volt, de megkíséreltem azt, hogy igencsak lejjebb eresztem őket és hát ha találok a felfedező út során valamit, mondjuk egy faszt, igen. Megint úgy éreztem, hogy saját magammal cseszek ki ezekkel, de nem kampányoltam az ellen, hogy felfedezze a testem, sőt bőven adtam visszajelzést, mégis ott volt az, hogy ennél még többet akarok. - Ezra, kérlek! - csodálom, hogy még mindig nem unta meg a nevét, elég sokszor ejtettem már ki a számon. Habár tény, hogy ez csupán még egy visszajelzés fajta, de szerintem érthető, hogy az én szememből, ez megint követelődzés. Nem volt az elég, hogy tudja hol is kell ajkaival felfedeznie, ahhoz, hogy a lélegzetem megremegjen. De nekem az energiája kell. |
Igyekeztem figyelmen kívül hagyni az Édes pokolfajzatom türelmetlenkedését, ahogy azzal próbálkozott, hogy talán szűkölésével sikerül nálam is beindítania a vörös kódot, mint mikor a bika szeme előtt is meg lengetik azt a bizonyos gyönyörű vér színében pompázó nagyszerű lobogót. De ennél egy kicsivel korábban kellene felkelnie, és minimum egy hétig megakadályoznia, hogy ne feküdjek össze senkivel, még vele sem, hogy ahhoz, hogy én most már azonnal neki is essek ilyen gyenge próbálkozások után. Még a vonalai felderítésében sehol nem járok, nem hogy már rögtön a gyomra alját tapogassam az örömszerző rudammal. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy feleslegesen tette meg ezeket a visszacsatolásokat, elvégre ha nem lett volna már ilyen állapotban nem is hámozom ki a már számunkra szükségtelen textilekből, kivéve amelyik ugye azt segítette elő, hogy semmi ne törje fel itt nekem a hátát. Azt szeretném, ha én állnék belé, nem egy akármilyen fa ágacska, szóval a kipárnázás alap volt, és valószínűleg még mielőtt a csípőmmel kezdenék el dolgozni, meg befejeztem már a pusztakezes előkészületeket, akkor biztosan a feje alá pakolom majd még a rólam is leügyködött felsőmet. Csak egyenlőre ott még nem tartottam, és sokkal jobban foglalkoztatott egyenlőre a szexuális öröme, semmint a még nem is veszélyeztetett kényelme. Arról majd akkor rá érek gondoskodni, mikor már némi fenyegetettség alatt is áll. Mint például ha netalán valamilyen furcsa csoda folyamán tövig nyomnám neki... Na jó, igazából az a fura, ha nem, de ez jelen esetben nem releváns, szóval hagyjuk is.
Visszakérdezésére csak egy gonosz mosolyra húzódtak ajkaim, ahogy egy félig felvont szemöldökös pillantással ajándékozva meg, tudván, hogy tisztában van egyébként is a válaszommal, amit termesztésen általában nem hagynék ki, már ha nem lennék most túl elfoglalt ahhoz, hogy felesleges magyarázással húzzam az időt. Elvégre már ő is szemmel láthatóan és kézzel - meg persze ha ráülnék, akkor végbéllel - tapinthatóan eléggé "izgatottan" várja már a folytatást, így nem is nagyon akartam hát megvárakoztatni. Habár szerettem a hangokat, amikkel ilyenkor megajándékozott, és elismerte "munkásságomat", valamint irigy se voltam, hogy más ne hallhassa ezt a pazar gyönyöréneket, de talán eleve nem túl etikus ezt itt lefolytatni. Mondjuk attól nem félek, hogy ez a kis malőr kitudódik, ezt egyenesen biztosra vettem. Csak azért ne kelljen már senkit sem elzavarnom, mondván: "Gyerekek, hagyjátok, hogy a tanár urak lerendezhessék ezt egymás közt, utána meg persze állunk rendelkezésétekre". Aztán persze remélem, hogy egyeseknek feltűnik a kis easter egg a mesés szónoklatomban, és értik majd, hogy hogyan is értem... - Mennyire tudsz majd most nélkülözni néhány csókot? - érdeklődtem, miközben lefelé indultam a nyakán, hogy aztán a kulcscsontján megállapodva egy darabig megossza velem, hogy hány tagomat vessem be, a nagyszerű találmány a síkosító szer, helyettesítésére. Elvégre hiába tudom elég jól, hogy alapvetően nincsenek problémák a higiéniai szokásaival, hiszen a hátamat is olyan szépen behabozta nekem, mikor legutóbb közös tusolásra adtuk a fejünket... De ettől még nem lenne jó, ha pont attól kapna valami szép kis szájfájós bacilust, mert máshol is elhalmoztam csókokkal, mielőtt az ajkait részesítettem volna ebben a kegyben.
- Drága kis pokolfajzatom - kezdtem lágyan, ahogy egyre követelőzőbbé vált szűkölése, miközben az államon szépen megnőtt borostámmal végig simítottam a nyakán, hogy a mozdulatot követően a fülébe tudjak suttogni, miközben végig simítottam egyre nagyobb erekcióján. - Ne türelmetlenkedj, úgyis meg kapsz mindent, amire csak szükséged van - emlékeztettem, mialatt kezem már vissza is indult fölfelé. Azonban már nekem sem ment olyan könnyen tartani magam a türelmes szerető posztban, ahogy megéreztem magamon kutató érintéseit, hálát adva magamban Zeusznak, hogy volt annyi eszem, hogy a nadrágomat fent hagyjam, így ha oda szeretett volna bekíváncsiskodni, akkor arra még időben tudtam volna reagálni, hogy "Nem, nem". Így még mielőtt ez be is következhetett volna el is indultam lefelé, hogy meg egy kis bő nyállal besegíthessek a lenti folyamatoknak, szigorúan ajkakkal araszolva odáig. Egyébként is kezdett már frusztráló lenni számomra, hogy most nem térképeztem fel a sokadik alkalommal minden egyes porcikáján, szándékosan időzve tovább a már jól megszokott finom pontokon. |
Szerintem én vagyok az, aki miatt nem kéne hinni a kapcsolatokban. Úgy bármilyenben, mert jómagam tönkre tudom baszni az összeset, nevetve. Hogyha engedsz a legsötétebb vágyaidnak - amit megadhatok - sokan fognak ellened fordulni, rengetegen. Mennyi barátságnak, viszonynak, párkapcsolatnak vetettem véget azzal, hogy megadtam azt, amiket szerettek volna, de nagyon mélyre eltemet az ember.Ha ez pedig előkerült... nem biztos, hogy élvezni fogja az utána való időt. Két dolgot tudok mondani, miért nem. Első - olyan szex, mint velem soha nem lesz még egyszer, hacsak nem akarna még egy kört azzal a pasival, aki mindent meg tud adni a vágyakozónak. Ilyen egyszerű. Második - sokan fognak rá furán nézni, hisz egy ribanccal dugott, az meg ki tudja mit hordott össze! Úgy mondják ezt mintha egy tapasztalatlannal jobb lenne a szex. Igen, a szüzek finomak nekem - csordultig vannak energiával, és persze, amilyen kis éhenkórász vagyok, magamnak akarom. Viszont egy átlagos embernek? Ugyan már! Hol van az akció. Engem úgy se köröz le senki, még a testvéreim sem, hiszen én adok olyat, amit más vágydémonok nem - energiát. Lehetne mondani azt, hogy ez egy fajta csere s bizonylat, hogy igen, én is élveztem. Csakhogy amennyiben az enyémbe kóstolnak, nem hiszem, hogy másra tudnak gondolni a napokban. Vagy másra nézni.
Szerintem nem ritka helyzet az, amikor bevezetem az áldozatom a meleg szexbe. Lehet nem fogják nekem megköszönni, hisz vagy a saját elzárt vágyuk uralma alatt állnak, amit szerény személyem hozott fel, vagy félnek, mit fog gondolni a köznép, a farkat is szeretik. Ez pedig nálam mindig nyer egy szemforgatást. Mostanában egyre kevesebb embert érdekel mások szexualitása, akiket igen, nos azok éppenséggel elkerülnek engem, ahogy én is őket. Én igyekszem a legnagyobb békében élni az életemet, hisz abban esetben ha nem lenne minden teljesen oké, azt gondolom, eléggé hanyagolnám a táplálékforrásomat, a szeretkezést, hogyha mondhatom ezt így.
Persze volt egy fordulat az életben. Az a fordulat. Az megtört engem, és akkor életben voltam először gyenge. Akkor hullattam könnyeket először, azt hiszem születésem óta. A büszkeségemet sirattam. Sokszor olyan volt, mintha ugyanúgy törten nézni vissza a padlóról, ahol olykor kuporogtam, nem volt erőm fel tápászkodni az ágyra. Rengetegszer sajnáltattam magamat... magamnak. Senkim se volt, így senkinek se tudtam elmondani. Gondolkoztam, visszamegyek a Pokolba, ami jó pár évig az otthonom volt. Száz meg egy alkalommal fordult meg a fejemben az, hogy feladom. De idővel rá kellett jönnöm valamire. Az egerek itatásával lószarra se mentem. Ezért összekaptam magam. Sikeresen diplomáztam. El kezdhettem tanítani.
Így jutottam az akadémiára.
Véleményem szerint nem kell elmondanom, mekkora bőségzavarom volt. És mennyire meg akartam kefélni... úgy mindenkit, aki érdekelt egy kicsit is. A testvéreimnek vannak ám kedvenc fajai, akikkel - állításunk szerint - jobb baszni, mint más fajok képviselőivel. Mit nem jegyezek meg egy kis gyerek, ugye? Akkor kíváncsi voltam mi lesz a favoritom. Kissé olyan volt, mint egy svédasztal, amit még nem nézhetsz meg. Mostanra viszont engem is ideengedtek és meg kell mondjam.. nincs olyan, amit favorizálok vagy amire csak hajtanék, ugyanis minden kibaszott energia olyan finom, hogy a gondolatukra is összefut a nyálam.
Aztán találkoztam egy bizonyos faunnal. Ezra Pomeroy. Elsőre nem hittem volna, mostanra még el is vitatkoznék azon, hogy olyan jól csinálja, mint én a vonalat a vászonra. Szerencséje van velem. Ha megnézzük az inkubuszok vagy a szukkubuszok leírásait, akkor szinte mindegyik alatt van egy figyelmeztetés: FIGYELEM! TÖBBSZÖRÖS KÖZÖSÜLÉS HALÁLT OKOZ. Én nem vagyok erre képes, különben Ezra már régen elporladt volna. Ehelyett energiával is mutatom mennyire is élvezem, amit csinál. Ugyan a sajátomtól nem tudok részeg lenni, de azért érzem, ahogy átáramlik rajtam, átadva neki, viszont addig nem szokott elfogyni ez, amíg el nem jutok a csúcsra. El tudjátok képzelni mennyire fura volt két hatalmas energiát érezni. Ahogy nőtt az enyém, az övé is... oké, ez fura mondat volt, de érthető. Kölcsönösen akartuk egymásnak a legnagyobb élvezeteket.
Nekem meg ez oly annyira megfelelt. Dobjuk be a közösbe a férfi személyiségét, és megvan az ok, hogy miért járok én annyit hozzá. Bizarr volt az, hogy néha meg is hallgatott engem és nem nyomta be a farkát a számba, hogy kussoljak már el. Igaz, nem vettem volna a lelkemre, amennyiben megcsinálta volna ezt, szívesen megteszem, amit kér, ha ez azt jelenti, hogy enyém lehet a nugát ízű energiája.
De ez az egész más, mint a többi meneteim szoktak lenni. Talán élveztem azt, hogy van egy fajta kölcsönös bizalom, ami valljuk be, az én esetben ritkább, mint a fehér holló lila csőrrel. De mindenesetre szerettem ezt, azt hiszem. Amennyiben fordítva lenne ez kétlem, hogy olyan egyszerűen ejtettem volna a kacsómat az ágyékához, nem engedtem volna könnyedén a lábam közé és most nem mosolyognék a beszédén. És a látványon. Mert azért még én is, egy inkubusz, aki az energiára megy, megmondja, hogy ilyen jóképűt kár lenne lehagyni a személyes bakancslistáról. Tudtam mennyire akar engem: annyira mint én is őt, ez meg igencsak érződött a csókjaimból és az érintésekből.
Türelmetlen lettem, ahogy elkezdte eltávolítani rólam a lassan már zavaró ruhadarabokat. Ott és rögtön akartam már, a véletlenül kicsúszott nyöszörgés pedig szépen tudta vele, hogy akarom a farkát. Legbelül tudtam, hogy húzná a dolgot, vagy csak én tennék így? Mindenesetre ismerem az időhúzás szépségét, de nem biztos, hogy azt valahogy el is tudom most viselni. Maximum a végére nem fogom tudni szabályozni magamat és tőlem fog hangozni az egész kert. Nem mintha annyira izgatna engem az, hogy esetleg valakinek ezzel megzavarnám a lelki nyugalmát. Abban szinte biztos vagyok, hogy a kollégám örülne is a visszajelzésnek.
- Úgy gondolod? - úgy gondolja. Újra felsóhajtottam a cselekvésére. Valahogy elveszett nálam az a gondolat, hogy neki is meg kell válnia a ruháitól. Ezért mikor a térdeire emelkedett, jobb alkarommal megtámasztottam magam egy kicsit. Mert vagyok olyan, hogy még közelebbi pillantást akarok vetni a testére. Hát perszehogy az első jegyet akarok ilyen előadásra. Ahogy pedig elkezdte lehúzni magáról a felesleges textilt, úgy nyújtottam ki a kezem, hogy még ha egy kicsit is, végig simítsak rajta. Rövid idő volt ez tényleg, hiszen, ezután újra a hátamon feküdjek. Azt hiszem túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy a hátamon legyek, ezért nem is vártam ezt. A reakcióm pedig azt gondolom várható volt - egy nyögés tört fel belőlem. - Ezra... basszus - a végét szerintem már hozzá tette, úgy gondolom, tudja milyen nyugtalan vagyok. Emlékszem ilyen is az energiája, és így kézzel nem sok jött át. De mégis reménykedtem egy csöppben, mert ott érintettem meg ahol tudtam. |
Tisztában voltam azzal az aprósággal, hogy a monogámia fogalma nem akkor keletkezett, mikor a definíció készítője végig pörgette igencsak hosszú életutamat... Bár mondjuk ki tudja, lehet hogy annak akart egy ellentétes megfelelőt adni, amit én testesítettem meg. Kár hogy most már nem fogom megtudni, de azt egészen biztosan mondhatjuk, hogy ami engem jobban jellemzett az a poligámia volt, de nem is igazán ez a lényeg. Inkább az, hogy nagyon sok mindent képes voltam megérteni, a legtöbb dolgot bevette a gyomrom, néha még azonosulni is tudtam vele. Na de ez a hűség dolog... Nálam valahogy mindig, mint valami idegen testet a szervezet, úgy lökte ki magából eme páratlan fogalmat a tudatom. Sosem láttam értelmét, mármint hogy is van ez... Eldöntöd, hogy ő életed szerelme, keféltek, hűséges vagy, ő meg megcsal, számon kéred rajta, összetörsz, és minden gusztustalanul szar lesz. Ehelyett, ha - ahogy manapság mondják - nyitott kapcsolatban élnének, akkor sokkal egyszerűbb lenne minden. Nem lennének féltékenységi rohamok, nem kérnék a másikon számon az elfeljtett és rossz helyen hagyott pillantást, vagy akár egy kósza like-ot. Meg arról nem beszélve, hogy párosan ugyan szép az élet, de baszni többen mégjobb. Igaz akkor annyira nem lehet figyelni a partnerekre, mintha egyszerre csak egyre koncentrálna az ember. Már pedig számomra, tűnjön ez bármennyire is nárcisztikusnak, a legfontosabb az, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Éppen ebből kifolyólag, habár nem bírom a túl sokáig tartó, ráadásul közben túl aktív kapcsolatokat, az egy éjszakás kalandok is távol állnak tőlem. Jobban szerettem visszatérő vendég lenni, egészen addig, míg meg nem tanulhattam minden arc kifejezést és hallhattam az összes kéjes gyönyöréneket.
Egészen eddig egyébként mindössze két személyt tudtam sokáig magam mellett a lehető legaktívabb nemi élettel tudni. Fleurette volt az első és egyetlen olyan nő, aki mindig tudott valami meglepetést okozni, és aki nem csak élvezte, amit teszek vele, hanem határozottan jelezte, hogy adni is szeretne. Aztán itt volt ez a karjaim közt tartott vágydémon, akinek fajtájával még életemben nem volt dolgom ezelőtt. Ő hasonló helyzet, elvégre a szeretkezések alkalmával mindig jött is felőle a visszajelzés rendesen energia formájában. Talán ezért töltött el olyan izgalommal, mikor ezt felfedeztem, és tűnnek ezek után a hétköznapi nyögések olyan semmitmondóan kétszínűnek. Teljesen más szinten volt ez a minősítés, mint ha egy egyszerű emberrel töltöttem volna együtt az éjszakát, szinte folyamatosan arra sarkalt, hogy egyre jobban és jobban feltérképezzem testét, és hogy megtaláljam az összes olyan pontot, mellyel a legnagyobb örömöt kiválthatom belőle. Ráadásul ez mohóvá is tett, hiszen egyre többet és többet akartam érezni az érzést, de nem azért, mert nagyobb erőt is kölcsönzött, hanem mert egyszerűen szomjaztam, hogy lássam, és érezzem is mennyire jó neki.
Válaszára csak meglepetten kúszott fel szemöldököm a magasba, miközben egy hitetlenkedő mosoly jelent meg ajkaimon, de végül csak felnevettem. - Maximum a bennem szunnyadó művészt, de még szerencse, hogy ő most igen mély álomba merült - bár azt biztos bánhatja, hogy ebben a látványban nem lesz része, de jelenleg sokkal jobban foglalkoztatott a gerincem mentén végig futó kellemes borzongás. A fűbe markoltam, miközben lassan fújtam ki magamból a tüdőmben rekedt forró levegőt, ezáltal próbálva fékezni magam, hogy ne legyen szükséges arra, hogy a vállamra kapva be csörtessek az épületbe, mondván hogy ide a síkosítóval, vagy ez fájdalmas lesz... De csak sikerült valamennyire, ha nem is lecsillapítanom magam, de a nyakával lefoglalnom magam annyira, hogy ne ültessem kapásból az ölembe. De legalább Roscoe csókjai meg is nyugtattak, hogy ezzel nem vagyok egyedül, azonban ez így ebben a formában már nem segítette elő, hogy ne akarjak leszaggatni minden közénk és utamba kerülő anyagot.
Lassú és igen csak megfontolt feleletén elmosolyodtam, mert közben már előre látóan neki is láttam eltávolítani a nem kellő rétegeket, tudván, hogy egyikünk sincs abban a luxus életérzésben, amit egyesek iha-nak neveznek. Ez az Idő, Hely és Alkalom rövidítése, amiről én gyorsan meg is tanultam kezelni. Nincs az a perc, amit ne lenne felesleges az élvezet mámora nélkül eltölteni, nincs az a hely, ahol bármi is fontosabb lenne, mint az akit a karjaimba zárok és nincs az az alkalom, ami ne lenne tökéletes egy kis szórakozásra. A legtöbben erre az eszmefuttatásomra természetesen vagy térden vagy terpesz állásban futnak felém. - Sok lesz mára a belszólásokból - mormogtam a füle alá, lágyan bele is harapva, jelezve, hogy nem értem honnan veszi, hogy ne helyezném most is az ő élvezeteit az enyém elé, hiszen az enyém eleve az övén múlik. Majd végül már úgy tarottam magam felette néhány másodperc és mozdulat után, hogy rajta igencsak megfogyatkoztak a ruhaneműk, így hogy véletlenül se maradjak fel, térdre emelkedtem, hogy megszabaduljak felsőmtől, mely már lassan elviselhetetlenül fullasztóvá is vált volna ebben a felhevült állapotban. Végül újból vissza ereszkedtem, de ezuttal úgy, hogy előbb végig nyalva bal tenyeremet a markomba zárjam kéj dorongját, és gyors csókot nyomva álla vonalára, és ezzel egy időre búcsút is mondva felsőtestének, lejjebb merülve meg a csodában. |
Ahhoz képest, hogy szó szerint a Pokolból másztam elő, elég hamar megszoktam ezt az életet. Akármennyire mondták a démonok, hogy az itteni lét annyira unalmas, én kurvára élvezem a helyzetet. Igaz az alvilágban kevés szórakozása volt egy hat éves alatti gyereknek. Míg mások a mesét várták a szüleitől, a kis Rossy azt várta, hogy mikor nézhet az anyjával egy kínzást meg. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egész normális pasi lett belőlem, még ha kiskoromban is a világ legnagyobb kurvája nevelt fel, de azt ebben hasonlítok benne, hisz jómagam is kapok azokon az alkalmakon, amennyiben valaki invitál egy jó kis szexre.
Persze, persze én vagyok az általában, aki megteszi az első lépésékez, viszont az nem azt jelenti, hogy visszautasítom, hogyha valaki felbátorodik. Eleinte nem volt még ez. Valamikor az én segítségemmel derült ki, hogy a srác a faszt is kedveli, hopszi. Én meg nevetve figyeltem, ahogy kapcsolatok mennek emiatt tönkre, mert valljuk be, kicsit se érdekelt az ilyesmi. Már azzal álltam néha oda, hogy tudom mit fogok ezzel okozni. A másik úgy se mondott semmit vagy azért, mert eredetileg is imádta a gondolatot vagy a fiatal Rossy segített be az egész dologba. Mindegy is, tudtam, hogy nemcsak az fog tetszeni, ahogy az energiájuk átáramlik rajtam, hanem a következmények is. A bálokon nagyrészt egyedül mentem, mert nem akartam tettetni azt, hogy lenne bárki is az életemben, meg valami szegény csajjal összepárosítsanak. Meg amúgy is tudtam, hogy a diáktársaim aznapi randijait fogom elvenni. Azt szerettem a legjobban, azt hiszem. Mikor a báltermen kívül csináltam valakivel és hallottam, ahogy megy a zene. Szerintem nem kell magyarázni, hogy milyen fura helyeken csináltam, mikor már elmondtam, hogy konkrétan rózsatöviseket kockáztattam meg a seggemben a szexért. Az iskolában, a bál ideje is találtam mindig helyett. Emlékszem, hogy általában megkérdezték - akik tudták -, hogy min mosolygok. Ezekre nem szoktam válaszolni, csak megrázom a fejem. Viszont legbelül örültem már annak, hogy milyen nagy drámát fogok kelteni. A következményekért vigyorogtam.
Most is volt egy mosoly az arcomon, valahol a fáradtság mögött bujkálva. Bár nem a következményeket vártam, mert az itt nem lesz, maximum benne leszek egyszer-kétszer Lolitha cikkeiben, de ez nekem nem szarkeverés. Igazából annak örültem, hogy Ezra segít ki engem, hiszen tudom, hogy ő ki tudja elégíteni a vágyaimat. Ismer, így igazából várható ez. Azért jó érzés néha, hogy nem kell befognom valakit, hanem a kedves tanár úr segít be. Plusz pont, hogy nagyon is érti a dolgát.
Újra hümmögtem egyet, nem voltam nagy beszédes kedvemben, de azért tudatni akartam, hogy még élek, igen. Vicces lenne, hogyha a saját hülyeségemből halok meg. Bár odáig biztosan nem mennék, még van annyi eszem, hogy ne húzzam a végtelenségig a dolgot. Egyszer se derült ki, hogy mi történne, hogyha az utolsó tartalékaimon élnék. Ha esetleg rejtegetném, azért remélem a kollégám rájönne az egészre. Egy okot sem tudok, hogy miért ne keresnék alkalmas egyedet, hogyha már túl fáradt lennék. Annyira lusta még nem vagyok. A testemre meg büszke vagyok, így azt is simán megmutatom, nem vagyok én szende szűz, igazából születésem óta nem vagyok az, hogyha úgy vesszük.
- Igazat adnék, de tudod, hogy a faszodért kedvellek. Remélem nem sértettem meg az érzelmeidet - nevettem halkan. Ugyan ez félig-meddig hazugság, mert a személyiségét is bírom, ha nem tenném, akkor nem osztanék meg magamról minden szarságot. Remélem még nincs elege abból, ahogy panaszkodom a saját életemről.
A lélegzetvételem meg-megremegett, amikor a nyakamnál töltötte az idejét. Ezt vártam, pedig nem is fantáziáltam erről előtte, de ha valami jó, akkor többet akarsz belőle, természetesen. És én nem bírtam kivételesen, hogy Ezra keze lassan halad, a nyelvével ellentétben. Így hát kissé besegítettem az egészbe. Miután elengedtem a kezét, örömmel fedeztem fel, hogy a támogatásom nélkül is felfedezésbe kezdett. A csókjaim mohóak voltak, attól függetlenül, hogy megkaptam most, amit akartam
Koncentrálnom kellett, hogy fel tudjam fogni mit is kérdezett. - Hmm, ha nem leszel egy bunkófasz, akkor igen - bár úgy látszott nem is kell olyan nagyon a válaszom, hogyha már a cipzárom lent is van. Egy gyors csók után újabb ötletem támadt. Megfogva a nadrágomat, lehúztam egy picit, segítséggel, ha Ezra úgy látta, hogy szarakodom csak. Az alsógatyám volt hátra, de azt nem húztam le, inkább mosolyogva odavezetem a kezemet. - Mi van? Fáradt vagyok - a mosolyom pedig szélesedett. |
Nem mondom, hogy bajom lett volna a magánnyal, vagy nem élveztem ki azt is teljes mértékig, elvégre számomra az egyensúly egy elég elsődleges szempont, de többniyre jobban kedveltem, ha voltak körülöttem. Azt meg pláne, ha mondjuk kettesben tölthetünk el néhány röpke pászto órát, esetleg kifejezetten bensőséges körülmények közt, de nem feltétlenül beszélgetve... Persze probléma abból sem adódott, ha meg kellett nyilvánulnom, eddig úgy tűnt, hogy kifejezetten értek az odafigyelő társalgáshoz, úgy, hogy ne csak egy idegesítő Bólogató János legyek, akinek ne lenne önálló gondolata. Meg ugye ezeket a képzeteket ajánlott ugyebár szép köntösbe öltöztetve előadni, mármint akkor mindenképpen, ha célként tűztük ki a másik lenyűgözését, még abban a kellemetlen helyzetben is, ha az eszmék ütköznek is. Igazából ez volt a legizgalmasabb, megmutatni másoknak, és nekünk is megismerni egy új oldalt. Hiszen ott van az egyik személy igaza, a másik személy igaza, meg az egész igazság, és ha egybe nézed az egész képet, láthatóvá válik, hogy senki sem téved, csak máshonnan közelíti meg az adott tényt vagy dolgot. Ezért volt olyan érdekes más kultúrából vagy környezetből származó emberekkel megismerkedni közelebbről is, mint például egy a Pokolban nevelkedett incubus-t. No nem mintha nem lett volna meg köztünk a kellő mennyiségű közös nevező ahhoz, hogy megtűrjük egymást minimális erőfeszítés, vagy annak a teljes hiányában is, de furcsa volt bele gondolni, hogy az ő tájakra vonatkozó ideája mennyivel elütött az én földi faun lelkem természet fanatikus eszményképétől.
Persze nem kellett arra sem sokat várni, hogy az emlegetett fel is bukkanjon, majd már rögtön körbe is lengett minket az a jó kis bensőséges viszony, amiről az imént beszéltem. Remélem így már sokan nem is csodálkoznak, hogy miért is vagyok inkább társasági lény. - Főleg így, hogy jutalom is jár érte - mosolyogtam el teljes szájjal, ahogy figyeltem bágyadtságát, mely miatt kommunikációs ereje is igen visszább esett, csupán némi hümmögést hallatva megállapításom után. Ritka volt az alkalom, mikor így láttam, de már könnyedén tudtam kezelni, tudva, hogy a szexuális alultápláltsága okozza ezt az állapotot, amit nálam jobb orvossággal nem is tudott volna kezelni... Bár az is lehet, hogy tévedek.
- Talán említették már előtted is - feleltem egy óvatos bazsalygás mögül, összeráncolt homlokkal, ahogy próbáltam visszaidézni, hogy ki is kifogásolta, vagy említette meg előtte, de nem igazán tűnt sikeresnek gyenge próbálkozásom, ugyanis volt jobb dolgom is az elmélkedésnél. - De mondd, hogy nem ezt kedveled bennem annyira - pillantottam rá, megemelt szemöldökkel, kihívó gúnnyal a hangomban, természetesen számolva azzal, hogy csak azért is negatív válasszal fog szolgálni, arra hivatkozva, hogy de hiszen erre pont én buzdítottam.
Miután megosztotta velem reménykedését, csupán egy magabiztos vigyorra húzodtak ajkaim, úgy érintve azokat nyakához, nem sajnálva tőle nyelvem szórakozását sem, mellyel körkörös mozdulatokat leírva araszoltam füle irányába az állaig. Végül csak játékos kedvvel óvatosan a fülcimpájába mélyesztettem fogaimat, persze nem olyan mélyre mártva azokat, hogy élvezeten kívül bármi mást is okozhassak, hogy aztán követelő mohóságának aztán eleget is tegyek száján folytatva az előző műveletemet. Majd ahogy elengedte az időközben a támogatásának hála mellkasáig elvándorolt kacsómat, hamar új vizekre evezve inkább lefelé vettem az irányt, ujjammal végig simítva a szegycsontjától keresztül a köldökéig, ahol lopva egy gyors kört írtam le, folytatva utamat egészen nadrágja széléig. Ott aztán alányúlva megemeltem azt, egy szempillantás alatt kigombolva a feleslegessé vált anyagot, majd lába szétválását kihasználva immáron bevarázsoltam a sajátomból mind a kettőt.
Egy kicsit már ziháltabb lélegzést produkálva szakítottam meg végül az eddig fenttartott csókunkat, csupán alig távolodva el tőle, habár orrunk már nem ért össze. - Mit gondolsz, megoldjuk sikosító nélkül is? - eresztettem meg felé egy igen csak kéjsóvár pillantást, ahogy végig mustráltam arcának vonalait. Milyen szemtelenül jóképű még ennyi idő elteltével is. Majd nem sok időt hagyva a válaszadásra, már le is húztam cipzárát, hogy már csak a lehúzás legyen hátra. |
Ha a teszteket nézem, általában az illusztrációkat is jól megfigyelem, hátha találok olyan tehetséget, amit még nem fedeztem fel. Igyekszem minden diákomat egyformán kezelni, de ez nehéz, mikor több művészt akarok a világba, meg hogy egyáltalán felvállalják az egészet. Lehet a saját tapasztalataim miatt mondom ezt. Lehetséges, hogy valakik büszkék erre vagy jó nekik, hogyha ez az egész hobbi marad. Fogalmam sincs. Én sokszor láttam olyat, mikor rejtegették a rajzaikat, mert féltek, valakik ki fogják nevetni őket vagy egyszerűen lenézik, mivel ez nem rendes munka. Kicsit sajnáltam a diáktársaimat, hisz igazából én voltam az, aki mindent felvállalt, önmagát adta mindenben.
Mondjuk most ez nehéz volt, vagyis, hogy őket is erre késztessem, mikor a neveiket is képtelen vagyok megjegyezni most. Pedig egyébként remek a memóriám, 27 éves vagyok, ezért még muszáj annak lennie. Mivel most elég fáradt vagyok, a koncentrációs képességem is tovaszállt. Pont a legrosszabbkor akarok sok mindent csinálni - javítani, neveket megjegyezni... meg úgy fent lenni. Az ágy vonzott magához, talán úgy, ahogy én szoktam a férfiakat. Végig aludtam volna a napot, viszont akkor ez azt jelentette volna, hogy reggel kéne mindent megcsinálnom. Én meg nem vagyok az az ember, aki tud valamit kezdeni magával a nap kezdetén. Azt vannak reggel óráim, szerintem akkor vagyok a legrosszabb a diákok szemében. Bár szerintem egyébként sem kedvelnek annyira, még ha Moses ezt is mondta, hiszen azért vannak rólam pletykák biztosan, amiket Lolitha sem posztolt. Mondjuk amúgy sem bánnom, nem kell nekem, hogy szeressenek, csak tanuljanak nekem jól, aztán tökre leszarom mit gondolnak rólam. Persze, hogyha utálnak engem, akkor nehezebben is mennek az órák, de nem emiatt fogok én sírni. Mondjuk fantasztikus kérdés mikor bőgtem valaha is. Sose voltam az a típus, aki leállna az ilyenekkel törődni. Egyet vitatkozok magammal, aztán hagyom, hagy menjen tovább az életem. Azonban inkább az menjen, mint az állandó sajnáltatás, hogy nekem milyen rossz volt.
Mellesleg is egy dologról szól az életem - mi másról szólhat egy inkubusz élete - csupán mással is igyekeztem felpezsdíteni az életemet. Meg mondjuk még mindig félig ember vagyok (asszem), így természetes, hogy emberi dolgokat is akarok az életemben. Nem mondom, azért a démoniak érdekesebbek. Manipulálni, irányítani - ezek azok, amik olyan csodásak tudnak lenni. Igaz, ha kitöltöm az életemet ilyenekkel, legalább nem unatkozhatok és nem arra fogok várni, hol van a következő áldozatom. A művészet és a tanítás olyan dolog, amivel szívesen betöltöm az üres járatokat. Jobb, mint végig unatkozni az életem.
Tény azzal is ellennék, hogyha teljes napokat nézhetem a görög szobrászat csodáit. Már pusztán a hihetetlen részletes szobrok miatt is, néha nem is hiszem el, na nemcsak a teljes meztelen alkotásokat imádom. Vannak emígy is csodák. Próbálom értékelni más művészetét, ha már az enyém amúgy sem olyan tökéletes. Persze, festészetet tanítok, de pont erre megfelelők a képeim - tanítási célokra. Azt már mindenki döntse el maga, hogy azért, mert szörnyűek vagy azért, ugyanis vannak olyan pompásak, hogy késztesse a tanulókat a fejlődésre. A ti döntésetek. Amúgy is én már kimerült vagyok az ilyesmik fejtegetésére, meg sem érdekel különösebben, amíg az iskola növendékei rendesen tanulnak.
Talán... talán oda kéne figyelnem magamra és ekkor nem lennék olyan, mit egy csecsemő, aki már aludni akar. Azonban én elbasztam azzal a tegnapi napomat, hogy fetrengtem az ágyban. Végig nyomtam az összes csatornát a tévén, vázolgattam.. csakhogy a munkámhoz kapcsolódó dolgot nem csináltam a tegnapi napon. Legalább valakivel lefeküdhettem volna, habár azt sem tettem meg. Azt gondoltam jó lesz, hogyha tartok egy kis én napot. Gőzöm sincs mit gondoltam akkor, hiszen a "táplálkozás", vagyis az energia bevitel hozzátartozik a saját remek létemhez, de inkább szartam az egészre és hagytam, hogy megint játsszam azt a lustaságot, ami voltam tinédzserkoromban.
Ám ezért van a kollégám, hogy az ilyenekben tudjon segíteni. Bár tény és való, nem miatta jöttem a kertbe. Csupán el akartam vonni a figyelmemet. Esetleg a gondolataim mélyén tényleg reméltem, hogy valaki megszán engem. Lehet sokat képzelek magamról - sőt biztosan, mivel ilyenekre gondolok. Azért van egy-kettő trükk a tarsolyomban, ami segíthet az állapotomon. Mind tudjuk mennyire szeretek játszani, így még nagy szórakozásom is lenne. Nem mintha Ezra-val nem tudnék szórakozik, mindössze szeretem az új dolgokat, ez pedig most ebben a helyzetben azt jelenti, hogy azért szívesen fekszek le olyanokkal, akikkel még nem. Meg azt is megtapasztalhatom hogyan is teljesítenek az ágyban.
Ugyanakkor mégis szeretem a kisegítőm tehetségét, ha lehet így mondani.
Azt hiszem pont jó pillanatban futottam össze vele. Ilyen helyzetben olyan vagyok, mint egy bújós kiscica, így rögtön hozzá is kuporodtam, nem igazán figyeltem arra, hogy mennyi centiméter van köztünk. Közel akartam most lenni. Ismertem már, így ezért bátorkodtam a kezemet szabadjára engedni. Na nem mintha amúgy sem lennék ilyen helyzetben merész, csak tudom, hogy most nem tudok elrontani valamit. A csók is ezért volt - nem bírtam magammal. - Milyen jó nekem, hogy van modorom - továbbra sem emeltem el a kezemet. Szerintem teljesen megfelelő helyen volt. - Hmm - ennyire volt erőm reagálni. Már tényleg azt éreztem, hogy lassan elszáll belőlem minden energia. Ami még nem baj, csupán nem kéne több ideig húznom, ez viszont azt jelentette, hogy nem szabad várnom holnapig. Ezra játszhat, ameddig csak szeretne velem. Talán el is várom.
Ahogy hanyatt fekve találtam magam elengedtem egy apró, de elégedett mosolyt. Végülis már csupán arra vártam, hogy ő is részt vegyen már. Tudtam mire is képes, lehet ezért is vártam annyira. - Mondták már, hogy túl sokat hízelegsz? - ezt félig-meddig komolyan is gondoltam. Bár nem bántam, legbelül, még jól is esett.
- Remélem nagyon sokat - testem kívánta is, hogy tegyen velem, amit szeretett volna. Elnyíltak az ajkaim, mikor a sajátját a nyakamhoz érintette. Erre még a mohóságom is szépen a felszínre tört. Megfogtam a kezét, ami épp a felsőm alatt kalandozott. Felhúztam teljesen a mellkasomig, ezzel a ruhám anyaga is felgyűrődött. Vettem egy levegőt, a mellkasom ezzel emelkedett, utána el is eresztettem a férfi kezét. Más jutott eszembe hirtelen, még egy csókot akartam, ezért véghez is vittem. Magamhoz húzva egy kicsit, hogy tényleg meg tudjam csókolni. A lábaimat kissé széttártam, persze még nem annyira, hogy Ezra térdébe ütközzön. |
A csend és a nyugalom kifejezetten jótékony hatással volt derűs hangulatomra, nem mintha bármikor is jellemezett volna a rosszkedvűség, azonban legtöbbször "aktívabb" voltam, mint ahogy most csak lustán elhevertem, élvezve a természet andalító varázsát, engedve a kis csábításnak, és hagyva, hogy az álmosság erőt véve porcikáimon ne legyen túl sok kedvem moccanni. Nem tartottam egyébként magam egy feltétlenül pörgős életmódot folytató személynek, habár ami igaz, az igaz, és unatkozáson még sosem kaptam magam. Szerettem ha valami történésnek vagyok részese, de inkább voltam egy vidám szemlélődő, mintsem maga a mozgató rugó. Csak élveztem az épp leszakított gyümölcsöt, de nem én magam voltam a fa gondozója. És istenem milyen gyönyörű gondolat. Csak lágyan felsóhajtottam, majd tekintetemet az ég felé fordítottam, melynek látnivalóit ugyan részben megcsonkította a felettem nyúláldozó fa, de így sem vette el szemeim elől az összes élvezetet, sőt a legszebb képet meghagyta számomra. A lenyugvó félben lévő fa ugyanis olyan szépen festette meg a látóhatár körül és az attól messzebb elterülő felhőket, hogy némelyik művész sem képes olyan tehetséggel pingálni a vászonra, mint amit most rögtönzött a természet. Három különböző csoportosulást észleltem, az egyik északi irányban húzódott, egy már erősen esteledést sejtető darab, melynek alja közel sötétkék színt játszott, míg a teteje lilás árnyalatot öltött magára. A hozzám legközelebb lévő volt, az északnyugati, egyben a legvilágosabb is, mely egy enyhe krémszínből haladt le a narancs színig, nekem igazából ez volt a személyes kedvencem, habár a hasán húzódó szürke sáv arra engedett következtetni, hogy bizony csapadékot hord magával. Végül az utolsó és a legtávolabbi, valamint ettől legkisebb csoport egy élénk pirosból induló lilába bukó felhő volt.
Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogy a legutóbbi ilyen felhőlesemen nem magányosan vettem részt, hanem nevelt lányomat is társaságomban tudhattam. Akkor beszéltem neki először arról, hogy milyen az élet a kis otthonunkon kívül. Lelkesnek tűnő szemvillanásából persze hamar bele is lendültem a mesélésbe, annak ellenére, hogy anyjával nem ebben egyeztünk meg, hanem hagyjuk, hogy befolyásolás nélkül magától döntsön a lány. De mégis hogy dönthetne valami mellett, amiről semmit nem is tud. Persze ez kevés mentségnek tűnt a védekezésemkor, mikor emiatt a beszélgetés miatt Aurora be is jelentette, hogy hozzám hasonlóan ő is szeretne világot látni. Mondjuk ekkor mertem remélni, hogy csak az utazgatás tetszett meg neki ennyire, nem az összes többi... Nem sajnáltam én persze tőle az élvezeteket... De nem akartam, hogy olyan karjaiban kössön ki, aki elől takargatnia kell, hogy állapotos, menekülnie kell előle és nem számíthat felőle támaszra. Szóval végül aztán fordul a kocka, és ahogy Fleurette elkezdte támogatni őt, én úgy próbáltam meg lebeszélni róla. Ennél nagyszerűbb komédia alap ritkán adódik a sima közéletből, de még szerencse, hogy nem volt ez időben egy színdarabokra specializálódott író. Végül így született meg az ötlet, hogy valakinek el kéne kísérnie a kisasszonyt, hogy szemmel tartsuk. Nem is értem, hogy ő miért nem örült annyira az ötletnek, mint mi. Még jó, hogy sikerült meggyőznöm azzal, hogy én se ennyi idősen vágtam neki az ismeretlennek.
Ezután kezdtem el zenélni, körém gyűjtve a madarakat a fa hölgy ágaira, valamint meghozva a katicák étvágyát az atkalakomára, hogy ezzel is segíthessek újdonsült ismerősömnek, aki nem sokkal ezután jelezte is, hogy társaságunk akadt. Persze a leírás alapján tudtam is, hogy kire számítsak, így csak előre megérdeklődtem, hogy mennyire zavarná a kettőnk "társalgása", csak hogy tisztában legyek a határokkal, amiket itt megengedhetek magamnak, majd miután megnyugtatott, hogy számára nincs is szebb, mintha "két izmos férfitest összefonódik", így nem is aggódtam a továbbiakon, csak elégedetten mosolyogva vártam Roscoe felbukkanását.
Válaszára csak óvatos kuncogást hallattam, ahogy biztosítottam, hogy a tőlem telhető legkényelmesebben idekucorodhasson. - Az érzés kölcsönös - biztosítottam, miközben egy gyengéd puszival kedveskedtem, melyet a feje búbjára céloztam, hagyva, hogy sűrű hajkoronája csiklandozzák orromat és államat. Az érintései után a csók sem lepett meg, amibe végül magabiztosan mosolyodtam bele, ahogy megéreztem, hogy hová kalandozik keze. Távolodására azonban kissé letört komolysággal biccentettem félre a fejem, úgy hallgatva végig mondandóját. - De csak mert ilyen szépen kéred - vigyorogtam rá, majd tekintetemmel a testemen kutakodó kacsó után néztem, onnan felpillantva rá vettem fel vele ismét a szemkontaktust, úgy koncentrálva további magyarázatára. - Tehát végül is nem is a mai nap miatt vagy ilyen "kimerült" - duruzsoltam, miközben megragadtam rajtam felejtett csuklóját, hogy ezután hanyatt dönthessem. Elvégre épp most fejezte ki, hogy pihenésre lenne szüksége, meg nem mellesleg némi kényeztetésre, és nem is lennék önmagam, ha pont én nem adnám ezt neki. - Ugyan, ha nem lennél ilyen bújós nem tudnám megmondani, hogy nem épp a legjobb formádban látlak - hízelegtem, miközben igyekeztem egyik térdemet a két combja közé ékelni, így egyensúlyozva fölötte, majd lassan a nyakához hajoltam. - Meglátjuk mit tehetek érted - susmogtam, miközben egyik kezemet szabaddá téve indultam felfedező útra felsője takarása alá, lágyan hozzáérintve ajkaimat nyakának érzékeny bőréhez.
|
Nekem anyám azt mondta, hogy sose telepedjek le, ne állapodjak meg, s ne is keressek biztos helyet, pontot. Úgy hitte, hogyha a tanácsa ellenére megteszem ezeket, akkor sosem élvezhetem ki a Föld csodáit. Bár fiatalkoromba mérges voltam rá emiatt, gyerek voltam, kellett a biztonság, ami talán vicces módon, az a hely volt számomra, amitől az átlag ember rettegett, a legrosszabb halandó is valamennyire fél tőle - a Pokol. Az volt akkoriban a kedvenc helyem, igaz 6 éves koromig csak is azt láttam. Ugyan a fenti világ nem vetekedhet a családi környezettel és a honvággyal, de azért találtam benne szép dolgokat.
Az Akadémia egy volt ezek közül, tény, nekem teljesen új volt, hisz a fent létem során nemigen találkoztam képesség használóval. Míg a Pokolban csupán démonokkal - a testvéreimmel - kerültem kapcsolatba. Az árvaház valószínűleg a második helyre sorolnám a szeretet listámon, a születéshelyem természetesen az első helyen áll. Akármennyire ronda, visszataszító az a környezet, én szerettem. Az iskolát, ahol most tanítok fogalmam sincs, hova is tehetném. Tanítani szeretek, pusztán amikor szar dogákat kapok vissza, akkor megy el az életkedvem. Meg engem általában jó tanárok tanítottak, azt gondoltam nekem is olyan könnyű dolgom lesz. Mondjuk, azért az a tudat, hogy egész jó pasik vannak itt, kárpótol.
Javítás közben azt vettem észre, hogy majdnem ördögszarvakat és farkat rajzoltam a lap sarkába, de hamar leállítottam magam. Még át tudtam alakítani mássá. Nem is tudtam miért pont azt akartam odafirkantani, kevés démonnak van olyan farka, amivel az átlagos civilek szokták őket ábrázolni. Nekem volt még kis koromba, de ahogy nőttem, kezdett eltűnni, nem nőtt velem. Azóta hiányzik, bár igaz, így legalább nem kell semmit rejtegetnem. A sulikba való beolvadás kurva nehezen ment volna. Az árvaházban meg hát, ott senkit nem érdekeltem, egy voltam a sok közül. A nevelőnők tutira le akarták volna vágni, de szerencsémre már elég kicsi volt.
Egyszer majdnem leejtettem a fejemet, már akkor kellett volna gyanakodni, mert ilyen fáradt nem szoktam lenni, de ráfogtam arra, hogy unatkozom. Ami amúgy teljesen igaz volt; szeretem az események. Hogyha nem találok magamnak semmit, akkor leülök magamnak festeni. Mondjuk most az se segített már, minden bajom lett, a nyűgösségem mellett azt hiszem nincs is rosszabb. Még magam se szoktam akkor kibírni. Bár hamar megkapok mindent, így az idegesítő tulajdonság se marad olyan sokáig. És nincs olyan, hogy ilyenkor egyedül maradok magamnak. Általában, sőt mindig felszoktam magam találni ilyen téren. Muszáj, ha nem szeretnék meghalni.
Mondjuk a szex jó, de mint már mondtam, én sose vertem olyan nagy dobra, nekem ez energiaforrás, az élvezet csak mellékes. Érdekes módon én egy dologban különbözök a fajtársaimtól, mert én nem vagyok energiavámpír, nem tudok leszippantatni úgy az életenergiájukat, hogy abba belehal. Így még mindig én vagyok e téren a legaranyosabb a fajtából. Aztán itt meg is áll. Hisz én is képes vagyok marionett bábuként irányítani az embereket. Fogalmam sincs... van valami igazgató abban, hogy tudom úgy ugarnénak a szavamra, mint valami kis agyatlan robot. De sajnos még mindig ott volt nekem az a fránya lelkiismeret, ami ezt a kis játékot meg is akadályozta.
Ezért is vagyok még mindig majdnem egyszerű tanár.
Ez meg nem zavar, vagyis elég érdekes hely ez az Akadémia, ezért szívesen maradok egy jó kis ideig. Jó, mondjuk azért 20 évet nem nem maradnék itt, az is biztos. Az már tényleg unalmas lenne, még ha az emberek cserélődni, ugyanazt csinálnám mindennap. Meg azért anyu tippjeit is ki akarnám próbálni egyszer. Elvileg ajándékba adta nekem a Földet, miért ne használjam ki ezt? Eleget élek ahhoz, hogy szinte mindent lássak, amit akarok. Ebben meg szerintem nagyon is szerencsés egyed vagyok. Sokan vagy keveset élnek vagy nem használják ki az idejüket.
Most viszont fókuszáltam a jelenre.
A jelenben pedig egy dolog volt, a fáradtságom. Ez ellen már tényleg kellett valamit csinálnom, meg amúgy sem ülhettem itt egész álló nap. A friss levegő sokszor segített már nekem. Ha nem épp azon, hogy összeszedjem magam, ha pedig az nem történik meg, akkor a táj általában megihlet egy-egy képre. Bár a jólelkű kollégám kedveli a természetét, így vele is letudnám foglalni magam.
Fáradtan mosolyodtam el arra, mikor meghallottam a jellegzetes dallamot, nem először hallottam.
- Nem... de azért örülök, hogy rád találtam - ezzel a mondat befejezéssel huppantam is le mellé. Szerintem az se volt meglepő, hogy rögtön kontaktusba léptem vele, vagyis a bőrével. Igaz, a combjánál megállt a kezem, amíg beszélt. Behunyt szemmel hallgattam végig, majd mikor végzett, felé fordulva kissé, lustán megcsókoltam. A kezem, ami még a csók előtt pihent a lábán, átkalandozott az ágyékára. - Csak fárasztó! Segítesz rajtam? - ez hülye kérdés volt, mégis megkérdeztem. Moses után furcsálltam, hogy alig éreztem valamit az érintkezés során. - Tegnapelőtt kissé energiarészegre tettem magam. Azt így mára maradt minden, amit bánok is - nevettem fel kissé. |
Elmélyedve rágcsáltam a nem rég leszakított fűszálat, egészen elhomályosult látással bámulva a messzeségbe, nem látva vagy figyelve semmit sem igazából, csak bambulva ki a fejemből. Néhányat pislogtam végül, hogy visszanyerjem szemeim kristálytisztaságát. Szerettem itt ücsörögni, általában errefelé kevesen tévedtek, a magasabb ablakokból sem sűrűn láttak ide így teljes magányomban hallgathattam a tenger egészen közeli morajlását és adhattam át magamnak a természetnek. Furcsa volt beismerni, de egy kicsit az otthonomra emlékeztetett, mármint az ősire, nem arra a kis megcsonkított lugasra, ami most óvta az ottmaradottakat. A komoly nosztalgikus érzések, melyek magukkal ragadtak, arra ösztökéltek, hogy ragadjam meg hangszerem, és azzal szórakoztassam tovább magamat. No most nem virág nyelven utaltam arra, hogy szépen előkapom a nyeles aszpirint egy adag ráncigálásra... Az egyébként sem volt igazán szokásom, többnyire volt más, aki megkíméljen az érdeskés irányba mozduló mancsomtól, ami nem az elvislehetetlen kategória volt, és sokan kifejezetten szerették, de ha ennél keményebbé válna itt a bőr, akkor lassan irigykedésre vetemedne a kéjdorong. De mint említettem, nem tartottunk még itt, így tehát csak teljes lelkinyugalommal nyúltam pánsípomért. Először csak lassan megforgattam, jobban szemügyre véve a régi faragásokat, majd ujjaimmal végig simítottam a betűkön. Csak elmosolyodtam a gondolatra, hogy ez a csinos kis nimfa az, akire mindig is biztos pontként fogok tekinteni az életemben. Elvégre ha Aurora egyszer végez nekem már nem lesz többé indokom itt maradni az épületben, és akkor több, mint valószínű, hogy visszatérek majd Hozzá.
Már éppen a számhoz emeltem volna a sípot, mikor egy igencsak fonnyadt és betegnek tűnő levél hullott alá a felettem terebélyesedő fa koronájából. Csak egy aggodalmas pillantással fordítottam fejem felfelé, nyakamat meresztve a feladó irányába. Látszólag egészséges volt támaszom, azonban már megtanultam, hogy legtöbbször aki a legszebb az tud a legrohadtabb lenni legbelül, így megvártam, míg megosztja velem tudását az igencsak koros hölgyemény. Amíg nem állt velem szóban, addig csak szemmel látható élősködőt kerestem, mint amilyen a fagyöngy is lehet, mely képes elölni a teljes fát, ám amint meggyőződtem, hogy kisebb méretű a nagyobb baj okozója, meg is erősítette azt a tölgy szépség, mire csak megnyaltam száraznak érzett ajkaimat. Gyűlöltem az atkákat, így ígéretet is tettem, hogy amint találok valakit, aki segíteni tudna rajta, értesítem majd, hogy viselje gondját a parányi parazitáknak és vegye kezelésbe őket. Azonban tudtam, hogy ma már úgysem tehetek semmit az ügy érdekében, így csupán egy kis muzsikát ajánlottam fel neki szórakoztatás képen. Majd mivel örömmel fogadta, hogy valami érdekes is történik vele magányos évei után, csak egy mosollyal érintettem alsó ajkamhoz a hangszert. Sejtettem, hogy nem egy gyakran látogatott helyszín ez, de ha rajtam kívül más is idemerészkedett volna, valószínűleg az sem sűrűn csinálhatott egyebet a heverészésnél, vagy bármi más csendes elfoglaltságnál. Bár lehet, hogy szaftos dolgok is történhettek itt, tekintve, hogy ide a legegyszerűbb elmenekülni a kíváncsi szemek elől. És egy zavartalan kertnél, meg egy elhagyatott tölgyfánál mégis mi lenne kedvezőbb terület egy kis romantikához, de erről már nem akartam faggatni a hölgyeményt, így is kitudja, hogy élte meg az adott eseményt, ha már sejtelmeim igaznak bizonyulnának.
Így csak teljes nyugalomban játszottam tovább, nem is gondolva, hogy kellemes dallamaim nem csak a növényekre van jó hatással és nem csak a lepkéket meg katicákat vonzza körém, ez utóbbiak pedig szépen neki is álltak az atkáknak, nagyon helyes, de még egy igen nagyra becsült kollégámat is ide csábította. Érkezésére csupán leengedtem pánsípomat, magam mellé pakolva praclijaimat is, úgy pislogva fel rá, elmosolyodva azon, hogy már kapásból mellém is kucorodott. - Csak nem kerestél? - kérdeztem érdeklődően fürkészve nyúzottnak tűnő arcát, ahogy törzsemmel felé fordultam. Követelőző és azonnali letámadásán lomhán felkuncogtam, ahogy elkényelmesedve vetettem vissza hátamat a fa törzsének, hozzá közel lévő karommal átkarolva. Számításaim szerint nem volt ma valami fényes sikerül napja, így óvatosan cirógatni kezdtem a nyakát tarkója és füle alatti érzékeny bőrrészt. - Valakinek úgy veszem észre, hogy nehéz napja volt - bazsalyogtam tovább, egészen közel hajolva hozzá, a fülébe suttogva a szavakat, hogy ajkaim néha hozzá is értek, ahogy beszéltem. És én tisztában voltam azzal is, hogy ezen úgy lehetett igazán segíteni, hogy a nehéz napot keménnyé varázsoljuk. Azt hiszem ezzel nem lesz probléma.
|
Moses-szel jó volt a menet, csak elfelejtettem miért nem fekszem le ilyen hatalmas energiájú pasival. Olyan beteg leszek tőlük, hogy az ágyból se tudok felkelni. Mondjuk fogalmam sincs, mihez hasonlítsam inkább; túlzabáláshoz vagy részegséghez. Csupán egyben vagyok biztos, amikor próbáltam felülni, fordult egyet, majd még egyet velem a világ. Szar ügy volt, hisz így sehogy sem tudtam tanítani, hacsak nem akartam az asztalt fogni, mint egy lány az új szerelmét. Okot is ki kellett találnom, hogy mi is történt, mert azért kínos azt mondani, hogy megdugtam az egyik diákot, aki vagy szűz volt vagy egy ideje nem feküdt le senkivel.
Gyomorrontásra hivatkoztam, ami igaz is az én helyzetben. Vagy inkább túl sokat ettem. Mondjuk akkor még nem tudtam, hogy ez a betegszabi mennyire seggbe fog engem harapni. Az a nap még remek volt, hiszen ölelgethettem a párnát és nézhettem a tévét tök pucéran. Lehetne azt mondani amúgy, hogy vannak nudista hajlamaim, mert szeretek anyaszült meztelen lenni és néha zavart a textil. Jó, ez lehet a fajom hibája is, hisz a sukkubusz s az inkubusz is szereti megmutatni a testi adottságait. S mivel egy hibát sem figyeltem meg a testemen, ezért én is büszkén mutatom és élvezem, amit az anyám csinált.
Aztán persze másnap morcosan keltem fel, hisz rájöttem, hogy újra tanítanom kell. A helyettesítő tanár meg szerintem semmit se csinált a diákokkal az én óráimon, legalábbis az anatómia óráimon, festészeten szerintem lefoglalták őket. Szeretek tanítani, de ennyi borsó agyú gyerekkel nem nagyon találkoztam még. Néha olyan hülyeségeket írnak a papírokra, hogy nekem lesz sírhatnékom tőle. Oké, hogy néhány rész latin (kábé a gyerekek kilencven százalékának bánatára), viszont azért néha megengedem, hogy rajzolják le, ha a kérdés is megengedi. Általában a képeket jobban jegyzik meg, mint a szavakat. Mint már mondtam, a tanítást és az anatómiát is imádom, csak fáj a butaság.
Szóval azon igyekeztem, hogy hozzuk be a lemaradást - mert néhánynál nagyon elcsúsztunk. Idő, így nem is jutott magamra nagyon. Konkrétan semmi se. Pedig még emlékszem, amikor az egyetemen mennyire élveztem az egészet - tény ott jóval kalandosabb dugásaim voltak-, bírtam a pszichológiai részt, meg magát a fő dolgokat. Egyszerűen szerelmes vagyok az emberi testbe, helyesbítve a férfi testbe, így örömmel tanultam minden egyes kis részéről. A legkisebbtől, a legnagyobbik. Csak mikor ránézek a tesztekre, s arra mennyit kell javítanom, akkor jut eszembe, hogy igazából csinálhatnék teljesen mást is, például járhatnám a világot, mint valami festő. Mennyi segget bámulhatnék akkor...
Amiatt, hogy belevetettem magam a munkába, eléggé fáradttá váltam. Nem is foglalkoztam vele, hiszen nem is voltam olyan életveszély helyzetben. Néha visszasírom, amikor még nem voltam tinédzser, és nem kellett dugnom annyit. Az árvaházban tökre elvoltam minden nélkül, csak azért ettem s ittam, mert tudtam, vagyis anyu azt mondta, hogy kvázi ördögűzést végeznének rajtam, hogyha látnák hogy bírom minden nélkül. Mondjuk furcsállom, hogy nem gyanakodtak rám, mikor minden gyereknek a szobában rémálma volt, csak én aludtam úgy, mint Csipkerózsika. A rémálmok egész vicces dolgok, mindenki mástól fél, némelyik pedig olyan nevetséges tudott lenni. Valaki a Mikulástól félt például. Mondjuk a beöltözött gondnok tényleg félelmetes volt, hasonlított egy agyhalott pedofilra.
Kezdtem kicsit megérezni a fáradtságot, nehezen tudtam a saját dolgomra figyelni. Ilyenkor pedig csak dörzsölöm a szememet, mintha az segített volna az állapotomon, pedig lószart se segített rajtam. Tökre azt hittem, már rég este van, erre kinéztem az ablakon, a Nap pedig vidáman sütött. Ekkor döntöttem úgy, ideje lenne egy kis friss levegőt szívni. A kert megfelelő helynek tűnt, már mindössze azért is, mert jó pasikat lehet itt találni. Mondjuk kertben nem csináltam még. Na jó, egyszer. Egy rózsakertben. Lehetne mondani, hogy romantikus volt, de nem valami jó érzés a seggedbe töviseket érezni, még ha szereted is a fájdalmat. Azt nem árulom el, ki volt az a szerencsés, viszont azt hiszem ez kitalálható. - Nem csodálom, hogy itt találtam rád - mosolyogtam fáradtan Ezra-ra. Mivel imádok belemászni mások személyes terébe, meg tapizni is imádok, leültem mellé. A kezemet pedig a hasán találtam, lassú tempóval haladt lefelé. |
Kevés dolog volt, amit nem kedveltem a jelenlegi életemben. A tanításban semmi nehézség nem akadt, csak arról kellett papolnom, amivel születtem, és amihez egész életemben hozzá voltam szokva. Ráadásul alapvetően egy nyugodt természetű - haha természetű - képességről volt szó, amelyiknél arról volt szó, hogy ki tudsz-e bontani egy bimbót... Ha ettől valaki nem vált törkéletesen nyugodtá, vagy ettől félt, azt meg nagyon sajnálom, de meg tudom érteni, ha a netalán egy örökbefogadott esetről volt szó, és a Taigetosz-ról szedték össze. Mondjuk még ezzel a magyarázattal is szánalmasan hangzik, elvégre nem biztos, hogy spártai fogyatékosnak ítélt esetről volt szó, hanem más poliszokban is voltak ilyen "kitevés helyé"-re emlékeztető események a túlnépesedés miatt. Szóval nem tudtam megérteni, hogy miért vagy hogy lehetne félni egy kis növény manipulációtól. A másik képességemmel kapcsolatban meg ugye épp ezért nem vállaltam az oktatást, hogy az én órámon süllyessze el a szigetet, mikor épp sziklagörgetéseket gyakorolunk. Túl nyugodt jellem voltam én az ilyesmikhez, és a pszichológiához is maximum addig konyítottam, míg le kellett venni valakit a lábáról, de hogy hogy magyarázzam meg egy lelkisérültnek, hogy ne fosson attól, hogy a saját ereje miatt a nyakába szakadhat az épület... Na az már kevésbé volt az én asztalom. Én élvezni szerettem az életet, nem idegeskedni miatta. Meg fontosabb volt nekem az, hogy itt maradjak, mint a több juttatás. Örültem, hogy vigyáhattam fogadott lányomra, és egy alapvetően új környezetbe pottyantam. Mondjuk ahhoz képest, hogy alig fél éve tartózkodom az Akadémia területén talán már túl sok gyümölcsbe kóstoltam bele, így jobb lesz ha visszább veszek a tempóból és nem hagyom, hogy az újdonság varázsa és a bőség zavara elfelejtesse velem a múltban történteket.
Letéptem egy fűszálat az alattam elterülő gyepről, melyen én kényelmesen elhenyélem, tekintettel arra, hogy mára befejeztem a feladataimat, miközben hátamat egy igencsak terebélyes koronájú fa törzsének vetettem. A számhoz emeltem az előbb "meggyilkolt" növényt, majd fogaim közt tartva forgatgattam számban, ahogy kezeimet tarkóm mögé emeltem, megtámasztva velük magamat. Nekem ez jóval kényelmesebb volt, mint holmi pihe-puha matrac, és ezeket a szabadban töltött pillanatokat többre becsültem, mint egy egyszerű alvást... Nem mintha ne lehetett volna olyasmit csinálni az ágyban, amiért már rég nem itt nyújtózkodnék, de a napokban egészen rendben volt a vágy szintem. Mondjuk ez köszönhető annak is, hogy egy igazán kivételes "barátra" tettem szert az itt töltött idő alatt.
Belegondolva igazából nem tudtam megállapítani, hogy melyikünk használta jobban a másikat, és habár nem töltött el büszkeséggel, sem megelégedéssel, de az érveket fel sorakoztatva úgy tűnt, hogy én vagyok épp a rossz fiú. Ugyanis míg mindkettőnek lét eleme volt a testiség, de addig nekem csupán a jó közérzet miatt volt szükségem arra, hogy rendszeres kezelgetés alatt legyek, míg Roscoe akár bele is halhatott volna ugyan ebbe. Nem is meglepő remélem, hogy kaptam is rögtön a kedvező lehetőségen. De sokban hozzátett az ajánlat tételhez az is, hogy meglehetősen jól értett a lepedő akrobatikához, ami már csak fajától fogva is nyilván való volt, de tapasztalni azért egészen más. Habár szeretem a változatosságot, azért mégis csak fontos egy fajta biztos pont az életben, és úgy tűnik ezen álláspontomat ő is osztotta, nem csak a világ körüli turnékra induló zenészek. |
Roscoe Mayhew & Ezra Pomeroy |
[34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
