|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.18. 21:00 - |
Helena Bertinelli & Avery Miller |
[8-1]
 - Avery, igazán nem kell - ráztam meg a fejem és visszahuppantam a székre - Nem kell rám meg a nyavajáimra pazarolni az idődet. - sóhajtottam fel és azzal az átkozott dossziéval babráltam.
- Meg amúgy is, biztos ki leszel fáradva a sok órád után, tuti nekem is lesz csomó feladatom, még nem tudom - pillantottam rá ahogy felálltam és elég béna mentségeket kapartam össze.
- Na, de menj, nehogy lekéss az órádról - mosolyodtam el, miután a faliórára pillantottam és egy biccentés után kisiettem a tanáriból, le a büfébe, ahol szép komótosan elfogyasztottam a kakaós croissantomat.
A szobámban még kijavítottam pár dolgozatot, majd nyöszörögve levettem a kényelmes ruháimat. Kinyitottam a gardrób ajtaját, és szembe találtam magam a tíz ceruzaszoknyámmal és a lila, de különböző árnyalatokban pompázó ingjeimmel. Igen, az öltözködés és a divat nem volt az én területem, meg volt a magam egysíkú stílusa, amit évek óta követtem. Felvettem az egyik fekete szoknyát, begombolzam az inget, a kezembe vettem az egy szál tollamat, a dossziét és a szemüvegem, magamra erőszakoltam a magassarkúm és újra a büfébe mentem, ahonnan elvettem egy piros almát, melyet útközben az óra felé megettem.
[ Lezárt kör ] |
 Megvontam a vállam és hunyorogva végig néztem rajta.
- Tudod mit? - gondoltam egyet hirtelen,és mivel úgyis kedveltem Helenát,egyáltalán nem esett nehezemre kimondani. Tetszett a kisugárzása, a beszédstílusa,meg úgy az egész személy. Olyan volt,akinek szívesen voltam a társaságában. - Ma éjjel nem terveztem ugyan kimozdulni,de szerintem jó ötlet lenne ha... Ha elmennénk valamerre ketten. - néztem rá komolyan. - Ragaszkodom hozzá . - tettem hozzá még mielőtt ellenkezhetett volna,majd észbekaptam. - Egyébként,menj csak nyugodtan. - legyintettem. - Nekem van úgyis órám. |
Kicsit megnyugodtam és hátradőltem a székben, a kezeimet az ölembe ejtettem. Megráztam a fejem és kibámultam az ablakon, ezzel egyidőben összefontam a karjaimat. Folyamatos mozgolódásomnak újra beszéddel vetettem véget.
- Lehet nekem is ki kéne mozdulnom. - hunyorogtam még mindig kifele nézve, aztán újra megráztam a fejem. - Mindegy, hülyeség, nem nekem való. Csak felkavarnám az állóvizemet ha megszakítanám a rutinom - mosolyodtam el és visszanéztem rá -, de azért de bulizd ki magad helyettem és a diákok helyett is, ne tudd meg hányszor megyek be arra a terembe, hogy "Miért nem engednek minket ki egy-egy estére, hisz' betöltöttük már a felnőttkort" - forgattam meg a szemeimet de mosolyogtam - Bár, lehet több kinti programot kéne szervezni, becsavarodnak itt az évek alatt - sóhajtottam fel, majd felálltam és a nagy tanári asztal körül kezdtem sétálni, majd mire visszaértem a helyemre, a kezembe vettem a dossziét.
- Elmegyek valami harapnivalóért, meg átöltözni, nincs első órám - mosolyodtam el, ahogy az órarenden realizáltam, hogy hétfőnként nincs elsőm. Ebben a dologban olyan vagyok még, mint amikor itt tanultam: sose jegyzem meg az órarendet. |
Nevetve ráztam a fejemet. Mindig sokat beszélt valóban,de szerettem ezt a tulajdonságát. Legalább tudott bánni a szavakkal. Nekem ez nem adatott meg.
- Én szeretem amikor sokat beszélsz. Nyugtató a hangszíned,és élvezetes hallgatni. - mondtam bíztatóan,miközben hátratűrtem a hajam. - Egyébként nincs senkim,csak szeretem magam belevetni az éjszakai életbe. |
Elsőre nem válaszoltam, egy kis fáziskéséssel csapott meg Avery hangja, mire felkaptam a fejem és fáradtan rámosolyogtam és ledobtam a papírt a kezemből a kupacra.
- Mint mindig. - bólintottam - Nem árt frissnek maradni, igaz? - nevettem fel halkan és beletúrtam a hajamba, miközben végigvizslattam a tekintetem Aven. Általában hallottam, ahogy éjszakánként felöltözik, babrál az ajtóval és elmegy, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Mások vagyunk, neki ez tetszik, nekem más, nem fogom becsmérelni, csak ne rángasson el ilyen helyekre, akármennyire is kipróbálnám ezt az "éjszakai életet" a szívem mélyén.
- Milyen volt? Felszedtél végre-valahára valakit? Esetleg a tanári karból néztél ki valakit? - fürkésztem az arcát majd elgondolkoztam - Vaaagy nincs is semmi ilyen, egyszerűen szeretsz kijárni - nevettem fel kínosan és megvakartam a jobb kezemmel a bal vállamat, ahogy zavaromban szoktam.
- Bocsánat, megint túl sokat beszélek, a diákok már kivannak tőlem, ha belemerülök - forgatom meg a szemeimet de egy apró, halvány mosoly tükröződik az arcomon. Gyorsan visszatettem a kis lila mappába az esszéket és azokkal foglalatoskodtam, miközben megkordult a gyomrom, így kitűztem, hogy mielőtt még visszamennék a szobámba átöltözni, szerzek pár croissant-ot. |
Reggel fáradtan ébredtem. Az előző este kicsit szét csaptam magam,szokáomhoz híven. Nem,nem vagyok alkoholista,de a bulik soha se ártanak. Izgatottan és szét robbanó fejjel keltem. Kicsoszogtam a fürdőbe,lefürödtem,majd magamra kaptam valami sportos ruhát és lebattyogtam a konyhába. Ott átvettem a kávémat,beszereztem egy almát,majd szórakozottan berontottam a tanáriba. Csak Lena ült ott,mint minden reggel ilyenkor,szóval leültem elé,és mosolyogva vizslattam miközben beleharaptam a gyümölcsbe. Ettem, de a fejem minden harapásnál lüktetett egyet.
- Ma is futottál? - mosolyogtam rá kedvesen. Az arcomról látni lehetett hogy kéőn feküdtem le,vagy inkább korán,tekintve a hajnali négy órát. A sötét karikák,és az enyhén kócos szőke hajam miatt kicsit talán úgy néztem ki mint akit most kukáztak ki valahonnan. Bár ez egy csöppet sem zavart,hiszen a tanárit arra is használtam,hogy néha napján itt tegyem rendbe magam a tükör előtt. |
5:30-kor kipattantak a szemeim és feltornáztam magam az ágyban. Az évek során megedzettem magam annyira, hogy ne kelljen másnak keltenie, se az idegesítő ébresztőórát hallgatnom. Belémvésődött, hogy ha nyolckor fekszem le, ha fél háromkor, 5:30-kor mindig felkelek.
Még pár percig az ágyamban ücsörögtem, majd felvettem egy kényelmes sportruhát és a megszokott köreimet lefutottam a kinti pálya körül. A futás felénél elkezdett szemeregni az eső, s lassan rámzuhant az ég, de nem hagytam abba, két csepp nem állíthat meg. Visszaérve levettem a kapucnit a fejemről, és egy kis pohár kávéval a kezemben bementem a tanáriba, még senki nem volt bent, szokásosan. Csípőmmel a falnak támaszkodtam, melyen az e havi programok táblája volt kiakasztva, és a töriesszéket futottam át gyorsan, két kupacba szeparálva azokat, melyeken még kell dolgozni.
Egy fiú írásába voltam belemerülve, a mutánsok és az emberek viszonyát hasonlította a Második Világháborúéhoz. Ráncolt szemöldökkel, már üres kávéspohárral a kezemben tanulmányoztam az írást, a gyomrom összeszorult, a számat elhúztam és rossz érzés támadt bennem. Nem vagyok mutáns, egyszerű ember, ehhez én nem értek. - gondoltam magamban, és nem figyeltem a környezetemre. Hallottam, hogy egy-két ember bejött, de ők hozzám se szóltak, kimentek egy idő után. Nem törődve az idővel, vagy hatszor töviről-hegyire átolvastam a munkát, és a kis csészét szorítva dőltem a falnak, még egy óra után is.
|
Helena Bertinelli & Avery Miller |
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
