|
Témaindító hozzászólás
|
2017.09.06. 16:03 - |
Eliot Devine & Seok Woo-Jin Choi |
[19-1]
Sikerült megmosolyogtatni viccével, nem hittem volna, hogy ennyire felvilágosult ilyen dolgokkal kapcsolatban. Őszintén engem nem hatott meg annyira a dolog, egyszerűen csak mindenhol az ment a hirekbe, és így hogy Seok emlékeztetett rá, és eszembe jutott. Erről a témáról nem sok szó esett, viszont mikor visszatértünk a DÖK-höz sokadszorra, még mindig volt megjegyzésem. - Akkor hogy bírod az oktatást? - tettem fel a költői kérdést. Már mint komolyan full unalmas az egész dolog. Egyik óra, jegyzetelés... másik óra hoppá valami új, ja nem mégse megint jegyzetelés... Már mint komolyan, hogy kéne ezt élveznem? Egy pár darab papír kéne nekem örömöt okozni, vagy az, hogy elcseszhetek egy csomó órát a lényegében semmire. Az meg más tészta, hogy ezt még délután is folytatnom kéne... Nem elég az egész napi szenvedés? Nem értem valaki, hogy tudja ezt csinálni. Én tuti beleörülnék, vagy meghalnék az unalomba.
Végül csak befejeztük a munkálatokat, és az egész kibaszott állat lett az egész, így csak elégedett pillantást vetettem hol a fiúra, hol a művűnkre. Legjobban annak örültem volna, ha Gray most azonnal kilép és szétbassza az egészet, de aztán rájöttem, hogy akkor művűnknek csak rövid élete lesz ami kár lenne érte. Ezen továbbmenve előkaptam telefonom, és gyors löttem egy képet a poharakról majd vissza is csúztattam zakóm zsebébe.
Mikor megjegyezte, hogy lépni kéne helyeseltem, és ezért sietve visszaindultunk a szobák felé. A poharakat leraktuk Seoknál, majd még dumáltunk egy kicsit, és meggyőzödtem arrl, hogy ez nem egyszeri alkalom volt.
[Lezárt kör] |
 Mivel a srác nem igazán értékelte a humoromat, sőt egészen úgy nézett ki, mint aki besértődött, inkább csak elhúztam a számat. Hiába vagyok én bármennyire is toleráns, és bármennyire szeretem is az emberek közelségét, meg úgy eleve a szocializációt, ha ő erre nem vevő, akkor hagyjuk a picsába, ezt befejezzük, aztán mehet a csak köszöngetős téma. Mondjuk igazából nem tudtam, hogy mi baja, mármint annyira csak nem gyerekes, hogy irigyelje tőlem a humort, ha azonban azzal volt a baja, hogy nem vagyok egyenes... Hát boccs már, akkor kérdezz ennél jóval specifikusabban, vagy ülj le a kissegedre, és várd meg, míg befejezem a beszédet. Azonban, mivel ennyivel nem lehet eltántorítani még engem, én is forrófejű vagyok, meg néha random kapom fel a vizet, így csak megvontam a vállam, ennyivel konstatálva a helyzetet.
Újabb kérdésén egy kicsit meglepődtem, így behúztam a nyakam, apró sziszegő hangot hallatva, ahogy zavart mosoly ült arcomra. Ez volt az első alkalom, amikor teljesen őszintén felőlem érdeklődött. Mármint, kíváncsiskodott már ezelőtt is, de azt más érzelmek is fűtötték, most azonban a helyzet más volt, mert a lényemre próbált tapintani, nem csak a körülményeimre, és ez jóleső érzést váltott ki belőlem. - Aha, Dél-Koreá-ból, tudok választani több termék közül is - nevettem, ahogy eszembe jutott, mit meséltek az egy menekültről a helyiek. Éppen átszökött a határon, és annyira zavarba ejtette őt a sok áru ugyan abból a holmiból, hogy elájult. Nem is tudom, hogy ez vicces, vagy szomorú.
- Nekem a legnagyobb gondom az, hogy az egész száraz munka, és semmi szórakozás nincs benne - vallottam be őszintén, enyhén csodálattal, hogy van aki ezért teljesen oda van, meg a mindene az egész, vagy csak a vállára veszi az egész helyet, és szinte mindent megcsinál... Ez már mondjuk más téma.
Mikor aztán befejeztük a munkálatokat, mindketten hatalmas büszkeséggel szemléltük a művet, mialatt én felkaptam a felesleges műanyagzacskókkal megtelt szakadt kartonokat, hogy mellkasomhoz szorítva felsóhajtsak. - Ez kurvára menő lett - szögeztem le, még párszor végigpásztázva a látványosságon. - Azonban lépkedni kéne - szívtam kelletlenül a fogam. - Jobban örülnék, hogy folyathatnánk ezeket a kedveskedő tevékenységeket, és nem buknánk le az elején - pillantottam rá nagy mosollyal, egyszerre osztva meg terveimet, valamint azt is, hogy szívesen tőltenék el máskor is ebben a felállasban időt. |
Csak szememet forgattam viccesnek szánt válaszára. Már értem miért nem erőlőködök annyira a barátságok megkötésében. Végül nem tudtam biztosra, hogy kinyögi-e a válaszát vagy nem, de már nem is annyira érdkelt. De persze csak kérette magát, amit egyáltalán nem értek. Már mint ha meg akarsz valamit csinálni csináld, ne halogasd, vagy várd el, hogy fűzgéljenek, és a végképp legidegesítőbb módja, mikor leszarod és annyiban és ott hagyod az embert, és még csodálkozik vagy megsértődik. Fhuu még a gondolatra is felbasznak az ilyen tipusú emberek. Ha Seok is ilyen, akkor ne várjon sokat a barátságunktól, vagy bármilyen kapcsolatunktól, nem nagyon tolerálom az ilyesmit.
Meglepődtem válaszán, nem is tudtam a fiúról, hogy Koreából jött. Már mint nyilván levágtam, hogy vágott szemű, hülye nem vagyok, de simán lehetett volna ettől még amerikai, meg nekem ázsiainál bővebbre nem megy azon tudásom, hogy megállapítsam, hogy egy sárga személy honnan eredeztethető. Annyira meg nem voltam jóba a sráccal, és nem is érdekelt annyira, hogy utánajárjak. Most viszont meglepődötten kibukott belőlem a válasz. - Te Koreából jöttél? - kérdeztem összevont szemöldökkel, remélve, hogy a srác többet is kinyög egy igennél. - Igen, itt elég gáz az egész - helyesltem vele. Talán ezért szereti Neil annyira. Illik hozzá - gondoltam, majd csak inkább megcsóváltam a fejem. Minden ellenszenv ellenére, szerettem a bátyámat, csak hihetetlen volt elképzelni, hogy ugyanaz a vér csörgedezik az ereinkbe, annyira különbözőek voltunk.
Elég jól haladtam a munkálatokkal, mire végre befutott, és nagy örömömre meghozta a szörpöket. Azért így sokkal bulibb lesz az egész, és Grayt is mindennél jobban felhúzhatjuk. Élvezni fogom büntetésem minden percét. Igazán hálás vagyok a fiúnak, hogy belerángatott ebbe, régóta nem szórakoztam ilyen jót. Odaléptem hozzá, hogy megtöltse a soron következő poharat szörppel, majd mint ha egy fejedelmi, áhított pillanat lett volna, amit a filmekbe lelassíttanának, léptünk oda, hogy megtöltsük vízzel a poharat, de végül egy vizicsata alakult ki, ami annyit tett, hogy agyomnyomtam vízzel magunkat véletlenül. Örültem, hogy nem kapta fel a vizet (loool érted, pedig nem is terveztem...), így csak én is vele röhögtem, majd elegánsan leráztam a kezemről a felesleges potyautasokat, és folytattam a munkálatokat immár szorgos segítőmmel.
Elég jól haladtunk, könnyen megosztottuk a munkát, és szinkornban is voltunk, ezért lehet, hogy szinte úgy elrepült az idő. Zajlott le köztünk némi párbeszéd is nyilván, nem voltunk full kukák, de semmi említésre méltó, tehát mély témát nem érintettünk, inkább csak elbaromkodtunk. Izgatottan pillantottam fel, ahogy láttam a fiú elhelyezi az utolsó darabot is, és pár lépést hátrálva pillantottam mesterművünkre, ami végül nem csak a tanár úr szobája elé korlátozodott, hanem a folyosó nagy részét befedte és bevette, így még több tanárral kiszúrhattunk. Már csak az volt a szerencsénk, hogy a kút a folyosó szélén volt. Elégedett voltam magunkkal, mintha valami mesterművet készítettünk volna el. |
Mikor a srác csodálatos, és egyszerűen frenetikus diákönkormányzatos előéletem történéseiről kezdett kérdezősködni, csak lesütöttem a szemeimet, miközben széles vigyorral nézegettem a cipőim orrát, ahogy lassan előredőltem, majd meg is indultam, ha már úgy lefékezett bennünket a hatalmas örömködés. Ez egy vicces történet volt, és mivel nem voltam irigy, hogy megtartsam magamnak az összes poént, így pár perces csendes összefoglaló után, hogy ne össze-vissza tálaljam a tálalnivalót, néztem csak újra Eliotra.
- Megválasztottak - röhögtem rá első kérdées alapján, amire ennyire humorosan válaszoltam, de csak hogy megmutassam neki, hogy nem szabad ekkora kérdésekbe burkolt magaslabdát adnia. Természetesen aztán kijavította magát, így végül rendes válasszal is méltóztattam szolgálni. - Maradjunk annyiban, hogy nálunk Koreában, ez sokkal nagyobb buli, mint itt - szögeztem le egyszerűen. Természetesen hála csodás elő- és zilált magánéletemnek, még csak lehetőségem se nyílt, hogy megcinkeljek egy bejutást, elvégre ahogy felvetettem volna a lehetőséget, a tanár lett volna az első, aki lehurrogja azt. Pedig milyen jó dolog is a dökös csapatépítős tréningek, meg a kirándulások... A kurva életbe, itt meg csak táskát kapsz, szopatáskát.
Mikor aztán kisült, hogy kéne valami, amivel megfesthetnék a drága vizünket, a zsebeink meg nem nagyon feszülnek ételszínezőtől széttömve. Így hát utána is láttam a nagy feladatnak, amit végül hamar le is tudtam, ám látva nem csak én vagyok az egyetlen dolgos kezű, boldogan elmosolyodva közelítettem meg bajtársam. Aki hasonló szívélyességgel bízta rám a nemes tettet, hogy elkezdjem a nagy bűnözést. Mikor aztán ügyeskedni kezdett a pohárral meg vízzel, voltam olyan kíváncsi, hogy nem maradtam a helyemen, hanem követve a példát, odaléptem én is a kiskúthoz, óvatosan feléhajolva, hogy azért ne legyek útban. majd aztán mikor telibe kaptam a nyakamba, hála az égnek voltam olyan magas, hogy ne az arcommal történjen ugyan ez, így megúsztam egy estleges gyors pólócserével, de jelen esetben sokkal jobban megelégedtem a hagyom a faszomba majd meg szárad verzióval. Szabadkozására csak röhögve megingattam a fejem, és feltartottam a kezeimet, jelezve, hogy megadom magam, nem haragszok, csak ne kíséreljenmeg többször lelőni. |
Láttam ahogy a fiú feje elkezd vörösödni, ezért meg is torpantam egy pillanatra. Aggodó pillantást vetettem rá, az hiányzik nekem, hogy itt valami baja legyen, összeessen vagy mi a szösz, aztán még azt is valamilyen úton-módon rámhárítják, hogy az én hibám, hogy az a szerencsétlen összeesett. Na a nagy lófaszt. Aztán végül kiderült, hogy semmi baja nincs partneremnek - legalábbis ilyentéren. A nevetés tört ki belőle, de valamilyen eszméletlen szinten. Tudtam én, hogy vicces csávó vagyok, dehogy ennyire? Hagytam, hagy örömködje ki magát, és az igazat megvallva az én arcomra is sikerült mosolyst csalnia, és már azon kellett nevetnem ahogy ő nevet. Sosem hittem volna, hogy így alakul az estém. Egy furának titulált sráccal készülök arra, hogy egy ötéves szintű csínyt hajtsak végre, és még élvezem is, és nevetek rajta.
Amikor végül befejeztük az örömködést bátyámra került a szó, de nem nagyon érdekelt amit mond erről a fiú. Azon megint csak vigyorogni tudtam, hogy egy hétig, az a sztori jobban érdekelne, mint a drágalátos testvéremről való pofázás. Már így is sok időt pocsékoltunk el rá... Tudtam volna válaszolni a fiúnak, de egyszerűen, mint mondtam nem akartam több időt rá szánni és pocsékolni, így inkább csak könnyedén tovább gördültem az ügy felett, és az előbb említett témával kezdtem el foglalatoskodni. - Na és mesélj csak... Hogy lettél te DÖK tag? Vagy inkább miért? - kérdeztem összvont szemöldökkel, tekintve, hogy az eddig megismertek alapján, számomra ez egyáltalán nem illett bele a fiú profiljába. Aztán kiderül, hogy a végén egy tiszta stréber gyerek, vagy nem is az, hanem ilyen mindenbe belefolyó buzgó mocsing...
Ilyen és egészen más dologokon tűnődtem, amíg ő elment a szörpért, így hát tényleg elég jól haladtam a munkálatokkal. Elképzeltem magam előtt Gray arcát, ahogy kilép és meglátja a feliratot, és összefogja a nadrágját és cipőjét a ragadós cucc, egyszerűen fergeteges lesz... Már csak azt sajnálom, hogy nem hiszem, hogy lesz alkalmunk látni, hacsak ki nem várjuk, bár nem tudom ezt Seok hogy tervezte, engem az se zavar, ha ezt megtesszük, bár az instant lebukás, de mint említettem már korábban is, nem nagyon hatna meg a dolog.
Dicsőséges pillanat volt, ahogy megtöltötte az első szörpös poharat, HA odalépett egyből megtölteni, én is megragadtam egy másik poharat, hogy megtegyem, bár abba nem került szörp, és HA megtöltötte, én is követtem, de valamit nagyon elronthattam, vagy csak a csap szeretett volna kibaszni velünk, tekintve, hogy egy jó adag víz telibe talált minket és a ruháinkat. Egy kissé idegesen nyomtam el a csapot, majd enyhén röhögő hangszínben ennyit mondtam: - Baszd ki bocs - közben szemügyre vettem a kárt, és azzal nyugtáztam, hogy inkább polómra vett zakóm sinylette meg a dolgot, másnak nem esett nagy bántodása. Csak remélni tudtam, hogy a fiú nem fúj rám egy ilyen hülyeség miatt, de hát csak nem ennyire tökeltlen, meg én se így ismertem meg eddig. |
A srác válaszára, ami őszinteségemnek szólt, na meg annak, hogy milyen érzelmeket táplálok a "legkedvesebb" tanárom irányába, nem igazán tudtam mit felelni. Mármint, magyarázkodni nem akartam, de füllenteni se, vagy valami általános közhellyet mormogni el, egyik se vallott rám. Mármint félre értés ne essék, imádok magyarázni, csak nem a személyes életemről, meg a bajaimról. Azokat megtartom magamnak, ha meg tudom oldani, megoldom, ha megoldódik magától, örülök, ha meg nem lehet vele mit kezdeni, hát ott szarok bele, ahol van. Szóval végül csak frusztráltan elmosolyodtam, kényszeredett nevetés közepette, valóban nem értette, hogy miért, de ezt nem kell tudnia.
Mikor aztán nyugatni, vagy inkább vígasztani kezdett, először csak megtorpantam a döbbenettől, majd hallva ötleteit és darabig csak hagytam, hogy a vörösség urrá legyen arcomon, majd nem tartottam tovább vissza magam, és hisztérikus nevetés tört ki belőlem, ahogy kétrét meggörnyedtem a rázkódástól. Szemeimből folytak a könnyek, miközben tenyeremmel a combomat paskoltam időnként, megpróbálkozva a felegyenedéssel, meg a megkomolyodással. Azonban folyamatosan ismét kitört belőlem egy újabb kacagás, és képtelen voltam befogni, így végül már az öklömet rágtam kínomba, hogy ne verjek fel mindenkit a környéken. - Az-az első... Legyen, az. Első - nyögtem ki nagy nehezen, hatalmasakat nyelve, újabb vállrázkódás kíséretében, ahogy visszhangzott fejemben a fiú hanglejtésében az a három egyszerű szó.
Mikor aztán a bátyjára tértünk, egészen meglepődtem. Mármint eléggé szokatlan volt, hogy valaki ennyire lenézze, és ne értékelje a munkáját. Úgy gondoltam, hogy ez egy amolyan összenép, diákok közt hangot nem kapó egyetértés, hogy a dök elnök munkája messze földön tökéletes, és komoly munka. - Figyelj én voltam dök tag... jó, egy hétig, de akkor is van rálátásom. Az az ember egy karrierista állat - gondolkodtam, hangosan, egy kicsit nosztalgikus hangulatban, hangomban némi ámulattal vegyes félelmemmel. Majd ahogy a nosztalgia vasút végre értem, még a hideg is kirázott. Nem tartom magam esetlennek, meg balfasznak, de fele olyan jól sem tudok megcsinálni semmit, mint amilyen művészien ért mindenhez. Ijesztő.
Végül aztán elvágtattam szörppért, majd boldogan tértem vissza a szerzeménnyel, remélve, hogy nem várattam meg nagyon, de látva szorgalmát, beláttam, hogy csak testvérek Neillel, és szorult belé is bőven a buzgolkodós szellemből, csak valószínűleg őt is meggyűrte a sors, és Neilt okolja dolgokért. Úgy el is merültem kettejük összehasonlításában végül, hogy mikor hozzám szólt össze is rezzentem, végül csak vigyorogva bólintottam egyet, letekerve a kupakot, majd egy hadszóljon nyakroppantással meg is dűtöttem a flakont. |
Megszólalására, csak elnevettem magam, nem tudtam hibáztatni a fiút. - Nem is értem miért - feleltem szarkasztikusan. Egyre jobban bírtam őt, bár ki tudja még mi fog kisülni az estéből, jófej srácnak tűnt. A tanárúr szerencsére engem nem tanít - az hiányozni még az így is híresen szörnyű tanáraim mellé -, így csak helyettesítések, és egyéb akadémián való random összefutások és a iskolai bulikon sikerül csak vele találkoznom. Csak... Ez is bőven elég. - Ne aggódj, kapj egy gyönyörű feliratot a szobája el. A furulyázzad le magad legyen, vagy maradjunk valami klasszikusnál, mint a... - és itt egy cifrán sikerült beszélnem édesanyáról.
Ezután került bátyámra a szó, és megjegyzésére, csak összevontam a szemöldököm és felhúztam, őket miközben számat enyhén összecsűcsörítettem, amolyan te mégis miről beszélsz stílusban. - Szerintem megtehetné. Nem olyan nagy durránás, hogy pár nála is életelenebb lefokozhassa pozíciójáról - vágtam oda pökhendin. Nem tudom mi van Neillel mostanában, bár nemsokára szerintem megint látni fogom, ha kiderül a kis balhénk, megint ott lesz pártfogómként? tudja faszom, a lényeg, hogy őnagysága nem maradhat ki semmilyen ügyemből, mindennél ott kell lennie, hogy a szememre vethesse, hogy én vagyok a család szégyene bla, bla, blaa... Nem nagyon izgatott kiderül-e csínytevésünk, ennél sokkal nagyobb vétkeim is volta már, alibimon ez csak egy kis cuki tényezőként fog feltűnni, a sok egyéb dolog mellett. Seok meg nem hiszem, hogy izgatja magát a dolog miatt, elvégre az ő ötlete volt, de fogalmam sem volt róla, hogy az ő szénája hogy áll. Höh vagy hogy mása hogy áll... Meg hogy mire. Lopva pillantottam rá, eltűnődve vajon melyik nem felé vonzódik, és ebben a pillanatvn meg is szólalt, mintha gondolatolvasó lenne. Remélem nem az...
Elvetettem tőle a dobozt, majd elindultam a tanári folyosóhoz. Néztem ahhoz megindul, mint valami szamuráj, vagy valami karakter azokból a fura japán mesékből (♥), de végül tényleg elindultam életem megkeserítőjének irányába. Nem siettem el, nem aggódtam, hogy esetleg valaki kiszúr, nem hiszem, hogy ilyenkor pont mozgolódniuk van kedvük. Mintha lennének programjaik vagy valami. Ha meg max szembejönne velem valamelyik, bekamuznám, hogy én mint szorgos diák azért jöttem, bátyám kérésére, hogy xy tanárnőnek segítsek. Senkit nem érdekelné annyira, hogy utánanézzen. Lassan - vagyis pont hogy gyorsan - befutott Seok is, és elmosolyodtam mikor megláttam szerzeményeit. Már A tanár úr szobája előtt álltam, az első sort nagyából meg is csináltam, már csak az hiányzott ahova szörp kellett. - Legyen tied a megtiszteltetés, ha már te intézted - mondtam, és vártam, hogy kibontsa a szörpöt, és megtöltse a poharat, amit odatartottam neki. |
Mikor a srác jelezte, hogy nem lesz névváltoztatás, csak bólintottam egy határozottat. Igazából bármire fel voltam készülve, elvégre hallottam már elég furcsa változatait is nevemnek, de eddig a japán barátom Seokicchi-jét még semmi sem überelte, akkor már én is kezdtem kapaszkodni, hogy lassan sok lesz a jóból, de azért még viccesen hangzott, így végülis arra is áldásomat adtam, mint az eddigi összes többire is. Valójában már maga a tudat is, hogy van aki a keresztnevemen szólítson örömmel töltött el, és nem hogy nem csúfoltak, vagy erőszakoskodtak velem, hanem becéztek is. Mégis mi jobbat kellene ettől kívánnom magamnak?
Szembesülve aztán meglepett arckifejezésével, nem volt túl kellemes, amit azzal váltottam ki beéőée, hogy egy kicsit erőteljesebben átadtam magam a gyűlölet érzésének, mint kellett volna, és hagytam, hogy arcomra kiüljön az összes jókívánság, amit a tanár úrnak ajánlottam volna. Csak zavartan vigyorogva sütöttem le a szemeimet. - Enyhén szólva utálom - nevettem fel kínosan, bár ez nyílván való volt, de úgy éreztem, hogy némiképp magyarázatra szorulna a dolog, ha már ennyire elengedtem magam, hogy ilyen pofák vágását engedtem meg magamnak. Szóval ha ELiot-ot tényleg érdekelte, vagy csak rákérdezett, ha nem is szívesen, meg nem egészen őszintén, de válaszoltam neki.
- Nehezen tudnám elképzelni a büszke dök elnök urat, hogy ő féltené a poszthát - gondolkodtam hangosan, felfelé pislogva, emlékezve a leguttóbbi patálián is, amit Lolitha művelt legutóbb... Erről jut eszembe, lehet mi is szarban leszünk, de max majd én elviszem a balhét, kettőnk közül én sokkal tisztább voltam. És valószínűleg ezért nem is vennék be, hogy én voltam a felbújtó... na mindegy. Aztán tekintettel arra, hogy ezen gondolatmenetem eléggé lekötött, így már a testfestészetről szőtt képzelgéseimre adott válaszára, nem is igazán figyeltem.
- Csak egyféleképp tudjuk meg - mondtam neki biccentve, majd a kezébe nyomtam a nálam tartott kartont. - Vidd a tanári folyosóra, azonnal csatlakozok hozzád - mondtam határoztottan, majd kiélvezve hosszú lábaim nyújtotta előnyeimet, le is ugrottam egyenesen a lépcső aljára, majd futó lépésben indultam meg a közeli kisbolt felé, majd két perc eltetltével már robogtam is vissza, hónaim alatt egy-egy szerzeménnyel. Kezdődjék hát a buli. |
Hallgattam a fiú lelkes kitörését, ami egy szimpla bemutatkozás, váltott ki, és csak hitetlenkedve megráztam a fejem. Nem élete szerelme vallott neki szerelmet, csak megtudta a nevem. Én tisztába voltam eddig is az ővével, elég sok embert ismerek az Akadémiáról, mégha nem is beszéltem az illetővel sokat, vagy egyáltalán bármennyit, csak a nevét az arcához tudom kötni. Biztatására, a becenév kapcsán, csak felvontam a szemöldököm, amolyan: "te ezt nem gondolod komolyan?" stílusban, majd mikor rájöttem, hogy a srác igenis komolyan mondta mondandóját, elképedve kifújtam a levegőt, majd csak ennyit mondtam.
- Egyelőre maradok a Seoknál. Ha mégis bármi változás lenne, akkor tájékoztatlak - tettem mégis csak.
Nem értettem, min röhög fel annyira, mikor elvettem tőle az egyik miafaszomat, számomra természetes volt, szorúlt belém ennyi jónevetlség, meg mint említettem, egyszerűen túl hülyén néztem volna ki, ha csak úgy lógatom itt az ékességem, miközben ő viszi azokat a dolgokat. Már mint ennyire pöcstelen még én se vagyok, sőt! Nincs semmi szégyellnivalóm, ha egy kapcsolatom abba az irányba hajlik elfele. Vagyis én pont nem hajlok el ilyenkor....
Ekkor kezdtük el a terv pontosabb kifejtését, és egészen elcsodálkoztam - értsd: kurvára beszartam - a fiú pillantásától, mikor Gray került szóba. Nekem is volt már vele konforontolodálásom, nem a legkellemesebb alak, ez tény, de nem hittem volna, hogyy ennyire gyűlőli a fiú, elvégre ő is az a kibaszottul boldogok, mindig, mindenhol, mindenkinek örül. Ezt a viselkedésmódját nem igazán láttam még, főleg, hogy nem is ismerem nagyon a fiút, bátyjámra tette megjegyzésén viszont enyhén elmosolyodtam. - Ugyan, ugyse hagyná. Beparázna, hogy kitúrjuk őfelségét trónjáról, és a végén még kiderül, hogy valaki mélyebben tud nyalni, mint ő - forgattam a szememet. Ahogy viszont elkezdett egy betegebb témáról beszélni, furcsa szemmel méregettem, majd csak ennyit böktem ki - Hát, oké... Ahogy gondolod - tettem még hozzá. Már értem, miért járja az a pletyka, bizonyos körökben, hogy flúgos, de eddig nem is nagyon foglalkoztam vele, meg úgy a fiúval egyáltalán.
Vele együtt torpantam meg a lépcsőknél, és mikor kiejtette azt az egy szót, csak orrnyeregem összevonva néztem rá, hogy ember mégis mi van veled? Majd ahogy el kezdte magyarázni a dolgokat rögtön kitisztult minden.
- Nem t'om - mondtam flegmán. - Az nem éjjel-nappali? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. |
Lassú válaszadásán eltűnődtem, mármint tutira tudja a saját nevét, nem ebben kételkedtem, hanem eszembe jutott, hogy esetleg abban a tudatban volt, hogy valószínűleg biztosan tudom hogyan is hívják azon kívül, hogy gyere ide baszod. És a túl értékelésem enyhe örömöt váltott ki belőlem, vagyis inkább Eliot feltételezése, hogy ennyire penge lennék, hogy simán ki tudom büfögni az összes diák nevét. Arcomra csak egy izgatott mosolyszerű képződmény ült ki, mire hirtelen észbe kapva megtorpantam, majd hirtelen hátat fordítottam, és tolatva haladtam tovább, hátam mögé téve karjaimat. - A nevem Seok, Seok Woo-Jin Choi - mutattam egy pillanatra magamra, emlékezve, hogy sosem volt alkalmam a bemutatkozásra, és nem kifejezetten önteltségből volt erre szükségem, hanem formalitásból, jelképezvén, hogy kész vagyok bármire a jó kapcsolat kedvéért. És azért így, mert imádom a Bond filmeket, na mindegy... - De igazából olyan becenevet aggathatsz rám, amilyet csak szeretnél - bíztattam, miközben ismét előre fordultam, mikor felrémlett, hogy hamarosan kanyar lesz, és nem kéne sem neki, sem a falnak mennem. - Csak szólj, ha döntöttél, nem szeretném, hogy tévedésből ignoráljalak - mondtam, kissé riadtan meresztgetve a szemeimet. Féltem, hogy megtörténne ez az eshetőség, majd inkább csak megráztam magam, siettetve a rémképek eltűnését.
Végül aztán hamar felmarkoltuk a cuccokat, és mint egy töltény a puskából, úgy lőttünk ki céltudatosan a tanári szobák felé. Udvariasságára csak felröhögtem, mármint nem volt megerőltető feladat, így aztán extra jófejségnek számított tőle. Mármint az alapján, amit róla hallottam, ez valahogy nem illett bele a priuszába. Így felróttam neki pluszpontnak, meg valahol talán visszajelzés is volt, hogy nem idegesítem, vagy legalábbis nem annyira...
- Gray nem volt kérdés - feleltem zordan, ahogy hirtelen elborult arcot vágtam, ahogy orrcimpáim nagyobbra nyíltak az átlagnál. Utálom azt a fazont, neki azt hiszem egy hordót is hozok az ajtója elé. - Ja, micsoda gondoskodó diákok vagyunk mi, a végén még beállhatunk a bátyád mellé, lenyalt séróval - nevettem, ahogy elképzeltem saját magam. Fésülködni is utáltam, nem hogy még be is lőjjem a hajam... - De ha ez se lenne elég neki, én szívesen vállalom, hogy infúzióra kötöm, de ha nem találnám a vénát "teljesen véletlenül"... Akkor tetoválunk - vigyorogtam rá ördögien, és egyáltalán nem bizalom gerjesztően, inkább úgy, mint egy elmebeteg, elijeszteni meg csak nem fogom.
- Szörp! - kiáltottam fel ötletére, ahogy hirtelen lesatufékeztem a lépcsők közepén. - Nyitva még a kisbolt? - kérdeztem teljesen belelkesedve, ahogy elképzeltem, ahogy a folyosó közepén díszeleg egy "Basszátok meg magatokat" felirat. - Ezek a szarok mind fehérek - mondtam bosszúsan, ahogy a kezemben tartottat instant feltéptem, mintegy bizonyításként. |
Egészen megilletődtem a srác kérdésén, azt hittem a többség tisztába van a nevemmel. Legalábbis róla biztosan azt feltétezteleztem, tekintve, hogy tudtam, hogy ő is széles ismerettségi körrel rendelkeik tudtommal. Ezzel a kijelentésével kicsit a lelkembe is tiport, mert számomra ez egyértelmű volt, hogy tisztába van vele. Na, mindegy lesz még alkalma bőven megtanulnia, még nem tartozkodom az iskolába olyan régóta, de mégis már említésré méltó hírnévre tettem szert, ami köszönhető a lehengerlő külsőmnek, és jópár balhémnak, végül, de nem utolsó sorba ellenállhatatlan személyiségemnek.
- Igen, Eliot Devine - válaszoltam végül, és tovább haladtam ráérős léptekkel a folyosón. Nem zavartattam magam, hogy Seoknak ez lehet töszmörgés, tekintve, hogy baszottmagas a srác, és még rám is majdnem egy fejnyit ráver, pedig én is elég magas vagyok, akár modellnek is elmehetnék. Aha faszt, hogy még ott is folyamatosan dirigáljanak nekem, hogy mit tehetek meg, és mit nem, had döntsem már én el, hogy a farkamra akarok e tetováltatni valamit, vagy nem. Na meg valami valamire való munkát akarok, nem csak elveszni az éterbe, és lézengeni szobafestőként, vagy valami eladóként. Tudom, ehhez az eredményeimen is csiszolnom kéne, de nem feltétlen az iskolázottság tesz valakit fullokossá, nem az lesz az ugródeszkája. És egyébként se vagyok én hülye, csak hát leszarom a dolgokat, de ami fontosabb arra azért odateszem valamennyire magam.
Oda is értünk a szobájához, ami az enyém mellett foglalt helyet, majd vártam, hogy Seok beengedjen minket, ahogy megtette, beléptem utána, és egyáltalán nem fogadott meglepő látvány. Ugyanaz az igénytelen berendezés, és undorító színek. Nem tudom, miért nem lehetett valami normálisabb színt találni, a festék így se került többe. Vártam, hogy végezzen a tevékenységével a fiú, és közben szobatársára pillantottam. Nem nagyon adott bármi jelét is annak, hogy túlságosan meghatnák az itt lezajló dolgok, amik utalhatnak teljes érdektelenségre, de arra is, hogy már teljesen hozzá van szokva, hogy a szobatársa egy őrült.
Kiléptünk a szobájából, és elindultunk a tanári szobák felé, át a másik szárnyba. Időközben elvettem tőle az egyik kartont, hogy nézne már ki, hogy ő itt egyedül cipekedik. Míg ő a poharakkal vacakolt még a szobájába, addig nekem támadt pár ötletem. Komolyan nem tudom mi ütött belém, de kezdett nagyon szórakoztatni a dolog.
- Mit szólnál, ha először Grayhez mennénk? - kérdeztem tőle, majd hozzátettem. - Bár szerintem Vosburgra is ráfér egy kis hidratáció, ha már olyan kurvanagy sportember - folytattam, és itt már egy egézsen gonoszkás vigyor jelent meg az arcomon, bár a fiúét biztosan nem überelte. - Sőt szerintem egy kis olvasásgyakorlat sem ártana - fejeztem be, arra utalva, hogy ha már ilyen tetett hatjunk végre tegyük azt stílusosan, valami mintát kitalálva. Reméltem, hogy a fiúnak van annyi esze, hogy leesik neki, és nem kell még külön nekiállnom magyarázkodni. |
Nem foglalkoztam többet az unalmas kompániával, így csupán annyi odafigyeléssel méltattam őket, hogy még épphogy elköszöntem tőlük, egy őrült grimasz kíséretében, és már indultam is izgalmasnak igérkező partnerem kíséretében. Igazából egy kicsit meglepődtem a srácon, ugyanis nem sokat beszélgettem vele, azonban a bátyjához volt már szerencsém. Aztán hogy is fogalmazak... Eléggé ég és föld a két kölyök, igazából arra is fel voltam készülve, hogy valami kevésbé pedáns, de mégis stréber közbevetéssel képes lesz elrontani a hangulatot. Hát kellemesen csalódtam benne, nem mintha bármilyen előítélettel is illettem volna, vagy zavart volna, ha bekövetkezett volna az, amitől tartottam, csak meglepett. Mondjuk unalmas lett volna, ha hasonlított volna a két testvérnek a személyisége, így érdekesebb volt.
- Eliot, ugye? - pillantottam rá a szemem sarkából, ahogy kiértünk a folyosóra, mosolygós arccal, remélve, hogy nem vagyok ennyire ostoba, hogy ne tudjam a nevét. De nem voltam egyszerű helyzetben, szerettem mindenkivel jóban lenni, ez pedig azt eredményezte, hogy a diáktársadalom felének csípőből megmondtam a nevét, a másik felével meg kevés alkalmam nyílt a kommunikációra, és az ilyen, és ehhez hasonló kellemetlen alkalmakat szült. Mondjuk az más téma, hogy ha sok mindenhez nem is, de az arc- és névfelismeréshez mesterien értettem.
Végül aztán csak odaértünk a szobámhoz, és nagy hévvel be is nyitottam. A szobatársam csupán egy furcsa pillantással méregetett, ahogy figyelte, ahogy sürgök-forgok, mire csak egy bizalomgerjesztő mosollyal válaszoltam, így végül csak vállat vonva mélyedt újra saját dolgába. Ezért szerettem Ethan-t, ő már megszokta, hogy nem vagyok teljesen normális, így ő nem avatkazott az én teendőimbe, cserébe pedig kevesebbet zaklattam az őrültségeimmel.
- Mehetünk - egyenesedtem végül fel, ahogy hónaim alá kaptam a két jólmegtermett kartondobozt, miután gugolva kihalásztam azokat a szekrényem aljából, majd a lábammal vissza is zártam a szekrény ajtót. Nem voltam egy hatalmas pedálmedál, de a ruháim olyasmik voltak, amikre kényes vagyok, ugyanis jobban átláttam mit akarok felvenni, meg mit nem, ha viszonylagos rend van. Amúgy a többi nem érdekelt. Szóval miután meg tettem amit tudtam a rendfenttartásért, még köszöntem Ethan-nek majd szépen magam előtt kitessékeltem a másik srácot, majd ismét a folyosóra érve felsóhajtottam. |
Meglepődtem, hogy a srácok ennyire töketlenek, oké, hogy egészen más dolgokat szoktunk csinálni, de most ha én nem vagyok ehhez sznob, nekik bőven nem kéne annak lenniük. Bár nem is értem mit csodálkozok rajtuk. Sosem voltak elég merészek, el voltak a saját maguk verésével. De hogy mire? Mindenesetre még ők voltak az egyik legnormálisabbak itt, ezért eddig velük is beértem, most viszont örömmel passzoltam őket le valami izgalmasabbért. Legalábbs remélem, hogy a fiú tönn izgalmat nyújt, és nem csak feleselegesen pazarlom rá az időmet. Simán kinézem belőle, hogy csak viccből rángatott el, vagy csak feltűnési viszketegsége van, és aztán kiderül nincs is semilyen pohár. Remélem nem ez a helyzet, mert akkor nagyon begurulok, elég könnyen fel lehet lőni az agyam bármilyen kis szarsággal.
Láttam az elképedt arcokat, hogy én ezt komolyan gondolom, és nem csak gúnyt üzök Seokkal. Ezek szerinte nem ismernek eléggé ezek az egyedek, de ezzel nincs is nagy problémám. Minek játsszam ki a lapjaimat előttük? Nincs abban izgalom. Ahogy társam elköszönt, én is intettem a fejemmel, és vigyorán enyhénszólva meglepődtem. Eddig mindig csak egy kis fura vakarcsnak tűnt, aki végtelenül kedves és közvetlen, nem ismertem ezen oldalát. Az én szám szélén is egy kis mosolyszerűség kezdett el kézpőzdni, tipikusan az a titokzatos félmosoly szerű, amiért tudom, hogy döglenek a csajok, bár most nem ezen élvezetek miatt került fel ezen ékességem különlegesen szép arcomra.
Egészen kisfiús öröm töltött el, ahogy ezt a kis csínyt készültünk elkövetni, úgy éreztem magam, mint egy hétéves, hirtelen nosztalgikus emlékek öntöttek el. A szobák felé indultunk el, hogy megszerezzük a zsákmányt, személy szerint addig nem kezdeményeztem vele beszélgetést, de ha ő megtette, válaszoltam neki. Mikor a szobájához értünk, nekitámaszkodtam a falnak, és hagytam, hogy kinyissa az ajtót ha zárva volt, ha nem, csak előre engedtem, majd követtem. |
Csak összevontam szemöldökömet a srác reakciójára, elvégre eléggé elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne vegye észre az ironikus élt mondanivalómban... Mármint rendben, az egyszerűbb emberek, meg a gyerekek nem vették észre, de már nem azért, a bátyja a suli zsenije, nem? Akkor vagy csak ennyire nem érdekelte volna, amit mondtam, hogy ennyi figyelmet se szentelt neki, vagy alacsony a szellemi teljesítőképessége. Az elsőt tartottam valószínűnek, így pár pillanatra egészen szúrósnak nevezhető pillantásokkal bombáztam, enyhén felvont szemöldökkel, jelezve zavaromat is. Azonban hamar megbékéltem, ahogy rájöttem, hogy mégis egy férfi társamról van szó, valószínűleg nem erőssége a többfelé koncentrálás. Vagy csak humorérzék hiányában szenved.
Folyamatos artikulációval tartottam meg hozzám képest viszonylag rövid kis elképzeléseimet, miközben gyakran mutogattam is, ujjaimon számlálva, hogy tényleg KÉT kibaszott doboznyi szarról van szó, mintha ezzel sokkal meggyőzőbbé válhattam volna, de nem is igazán érdekelt, hogy mit gondoltak, nekem jól esett, hogy beleélhettem magam a helyzetbe. Ezért kell olyan sok izzadásgátlót használnom... Volt már rá példa, hogy a nap végére leizzadtam, annyi magán előadást tartottam a barátaimnak abban a pár órában. Igazából így ebbe belegondolva, talán nem is kéne büszkének lennem magamra, mert geci gusztustalan, de leszarom, mert szerintem meg inkább rohadtul menő.
A kezdetleges csend, ami szorosan követte elképzeléseimet, egy pillanatra elbizonytalanított, és feszengve kaptam magam alá rendkívül hosszú lábaimat, kissé feszülten, de magabiztosan mosolyogva, már csukott szemmel, azon agyalva, hogy mi lesz, ha senkinek sem lesz kedve ahhoz, hogy megcinkeljen egy minimum két hetes délutáni tanulószoba büntetést, ahol valószínűleg minden alkalommal ezerszer le kell majd írnunk, hogy "Nem pazaroljuk feleslegesen, az élethez nélkülözhetetlen ivóvizet"... Igen, ennyire ismerem Ackley kezdetleges szadizmusát. Túl sokszor táncoltam már az idegein ahhoz, hogy ne tudjam tökéletesen jól.
Végül mikor végre a szóvivő srác felszólalt, nehezen álltam meg, hogy ne kezdjek el a legegőbe bokszolni örömömbe, így végül csak kinyitottam szemeimet, és egy sunyin összehúzott pillantás keretében rávigyorodtam. Tetszett a merészsége, azonban a többi kihátráló fél panaszát, és fontos elfoglaltságát hallva, csak unott fejjel végig pillantottam rajtuk, ahogy szám sarkait hátra húztam. Egyáltalán nem bulis típusok, sőt inkább unalmasak. Vagy ha van jobb ötletük legalább mondják, ne csak álljanak mint fasz a lakodalomban, teljes kussban, meg kínos csendben. Az ifjabb Devine, már ha ez a neve megszólalására, csak határozottan bólintottam, majd sarkon pördülve megindultam, ahogy felemeltem a karomat, mintegy színpadias búcsú intésre. - Hát barátaim, akkor jó szórakozást - feleltem gúnyosan, gonoszul magam elé meredve, amit ha látott a srác, és észrevette, valósznűleg nem feltételezett volna rólam. Mármint elvileg nem vagyok az a gyilkos kinézetű, most meg olyan fejet vágok, mint egy mentálhigénés gondokkal küzdő egyed... Na mindegy, inkább csak igyekezzünk a szobámhoz. |
Felkaptam a fejem a fiú válaszára. Csak összevontam szemöldököm, enyhén összecsűcsörített ajkakkal, és ennyit válaszoltam. - Inkább szánalmas - gondterhelten áttettem az másik kezemre a fejemet, amit a bőrkanapé támláján támasztottam meg. Elég gyengének igérkezett eddig az este. Még pár ilyen, és a végén, még hasonlóképpen végzem, mint a bátyám. Nem hogy egy buliba nem láttam még, de egy iskolai rendezvényen se tette tiszteletét, pedig mindegyiken az egekbe magasztalták, hogy mennyire csodálatos munkát végez. Aha, csak éppen élete nincsen bátyusnak.
Közben figyelmem nem terelődött el, a buzgó mocsingra is ugyanúgy szántam időt. Érdekes volt, hogy ennyire rápörög a témára, sosem voltam ilyen, és nem is vonzottak az ilyen emberek, de nem volt még semmi bajom eddig vele, szóval nem láttam okot, hogy ellenséges legyek vele. Kiváncsian hallgattam ötletét, és egészen elképedtem rajta, az arckifejezéseim egy egész kibaszott filmnyi mimikát lenyomtak. Elég furcsa dolog mit ne mondjak. Bár már azzal a kijelentéssel felbaszott, hogy az iskola büszke. Nem ő baszott fel, hanem a gondolat váltott ki az arcomon erős rángatozást, az undortól.
Nem mentem volna bele, nem egy tipikus délutáni/esti elfoglaltság, amit üzők. De mint feljebb említettem amúgy se volt jobb dolgom, és egy unalmas este elé nem szívesen néztem volna. Meg egyébként is örömmel basztam ki az idegesítőbb tanárokkal tehát kábé az összessel. Amikor megkérdezte, hogy ki elég tökös hozzá, volt az i-re a pont, felálltam székemből, megigazítottam öltözékem, és megálltam a fiú mellett. - Benne vagyok - végül a többiekre tekintettem, de ők ehhez túl puhányak voltak, és csak makogtak, hogy nem érnek rá, kibasznák öket satöbbi... Ja aha, nem merik a kis szarosok. Nekik alig van valmai a számlájukon, míg én már számon se tartom. Végül utoljára körbetekintettem, hátha valaki rájön milyen értékes időt tölthetne el velem, de úgy látszott ketten maradtunk. - Mehetünk - mondtam. |
Örömmel néztem végig a srácokon, akik régóta nagyon jó barátaim, és akikkel azóta tartom ezt a testvéri viszonyt, amióta ideérkezdtem. Boldogan hallgattam tőlük a nap legújabb marhaságait, és kedéllyes félmosollyal tartottam sokukkal a szemkontaktust, ahogy élveztem miközben beavatnak egy-két igazából kínosnak is mondható szituációban is. A tény pedig miszerint nem csak nekem nyitják meg ennyire szívüket, hanem egy tucat másik személynek is, annyira nem szomorított el, sőt igazából tudomást sem véve róluk örvendtem a megannyi új információknak, amiket garantáltan el fogok felejteni a nap végére, vagyis pár órán belül, és maximum akkor fog rémleni valami, ha élesben rákérdeznek, hogy vágom-e mi a szitu... Nem, szeletelem. Nem vagyok én ekkora barbár.
A hátsó zsebembe csúsztattam nagyujjaimat, ahogy meg kapaszkodva lazán hátra ejtettem vállaimat, amitől egészen kisebb hatást kelthettem, miközben tulajdonképp fél lábom billegtem, ahogy a balt oldalra toltam, a szokásosnál is több helyet foglalva el. Nem mintha ez különösebb problémát eredményezett volna, elég nagy körben álltunk ahhoz, hogy ez senkinek se tűnjön fel. A padlót kezdtem el nézegetni, miközben gyakran magam elé nevetve fel-fel pillantottam arra a kedves alanyra, aki bearanyozta napomat.
Kérdésem után pillanatnyi csönd szállt a társaságra, amiből erőteljesen éreztem a töpprengés keserű szagát. Árulkodó volt a csend, azonban nem hittem volna, hogy valaki ki is jelenti azt, amire boldogan vártam, de szerencsére meg tudtam állni az eszelős röhögésem egy egyszerű összerándulással, és nagyra nyílt szemekkel. Lassan és kísérteties lassúsággal pillantottam fel a srácra, pilláim alól mérve végig, ahogy oldalra billentettem a fejem. Beharaptam az alsóajkam izgalmamban, alig várva, hogy szóhoz jussak, azonban az ő pillantása átcsúszott valaki másra, én pedig egy pillanatra még így is rajta felejtettem szemeimet, majd meglepődve következő mondatán csupán akkor néztem az említettre, mikor ő már ismét nekem szentelte a figyelmét, majd a kis kitörését látva a csajnak, behúzott nyakkal kaptam vissza arcomat. - Bájos - ejtettem ki kínomban ezt az egy szót, fogaim közt átszűrve a betűket, ahogy állkapcsaimat összeszorítottam. - Akad - kezdtem sejtelmesen, óvatosan babrálva mutatóujjammal az orrom alatt, körbejáratva tekintetemet az egybegyűlteken. -Tudjátok félreértésből a retardált barátaim küldtek két karton műanyag poharat Koreából... A suli meg olyan büszke a remek vízszámlájára. Szerintem elismerésünk jeléül, meglephetnénk pár adag vizes pohárral kedvenc tanárainkat, hogy ha megszomjaznának a szobájukból kilépve ne legyen semmi panaszuk - magyaráztam sunyi mosollyal, alattomosan előre dőlt testtartással, ahogy hangom a visszafogott erőtől mély dörmögéssé alakult, a megerőltető susmorgástól... Irigy vagyok, és sajnálnám a többi balektól a páratlan ötletemet. - Ki elég tökös? - vigyorodtam el végül fölényesen, összefonva magam előtt karjaimat, várva a választ, felszegett állal. |
Nem nagyon járok a klubba, mivel az ottani emberek elég furák. Emberekkel még mindig szívesen körbeveszem magam, de nem akármilyenekkel. Na, de néha kell az elvegyülés, hogy megbizonyosodjak arról, hogy jól teszem, hogy nem ezekkel az emberekkel tengetem mindennapjaim kevés fentmaradó idejének értékes óráit. Jelenleg nem volt olyan vészes a társaság, bár egy-két gólya szánalmasan viselkedett, és hangoskodott, nem hiszem el, hogy nem fogják fel mennyire gázak. Bele-bele hallgattam a körülöttem ülök beszélgetésébe, akik hirtelen akkor jelentek meg ahogy én is, de figyelmemet egészen más dolog kötötte le. A tekintetem egy visongó lányhorda körül állapodott meg, pontosabban az egyik tagján, aki nem követette társai ezen idegesítő szokását, de mégse tűnt ennek az idegesítő kis visszafogott típusnak, akik a szex említésére a fejükig vörösödnek. Szóval ott tartottam, hogy épp elmerültem nevetségesen rövid szoknyájának szemlélésébe, amikor egy idegen hang ütöttem meg a fülem, így csak lassacskán átemeltem tekintetem a forrásra, a lányt a szemem sarkából nem eltéveszte. Végre észrevette pillantásomat, és csak egy pimasz vigyort küldtem felé, majd mégegyszer meghallottam a hangot, így kénytelen voltam arra koncentrálni. Meglepődtem, mikor beazonsítottam kihez tartozik, mivel nem tudtam, hogy ilyen jóba van bármelyikünkkel is. Csak hangosan kifújtam a levegőt, és én is üdvözöltem a fiút, és tekintve, hogy úgy látszott senki nem illeti válasszal, rám szorúlt ez a feladat. Nehéz az alfahímek élete.... Szerencsére jobb passzba voltam, és egyébként se volt okom még bunkózni a sráccal, szóval elcsíphetett tőlem egy normálisabb választ.
- Nincs programunk... még - kezdtem, majd időközben megéreztem a lány vizslató pillantását rajtam. Hát igen, megértem miért bámul ennyire, nem valami hatodrendű patkány vagyok. - Bár lehet ő lesz az enyém - böktem fejemmel a lány felé, aki ekkor beállt a visongásba átcsapó röhögésbe, és egy csapásra elment tőle a kedvem, így csak egy lemondó tekintettel, megint a fiú felé néztem, és kérdést szegtem felé. - Neked esetleg van valami kivételes terved? - kérdeztem, majd vártam a válaszára, ahogy a körülöttem ülő maradék összes alany is. Lehet még valami izgalmasat is mond, bár kétlem. |
Az egész napos szenvedésemet, mely alatt azt kell érteni, hogy koptattam az iskola padot, gondoltam én kis naiv, majd azzal enyhítem, hogy szétnézek, hátha találkozom emberekkel. Legnagyobb csalódottságomra azonban egy árva lélekkel nem találkoztam. Még az is végigfutott elmémen, hogy valószínűleg bújócskásat játszanak velem a többiek, de rájöttem, hogy ahhoz az itteni emberek nem elég összetartóak, így csak hamar elvetettem ezt a hipotézist. Az viszont feltételezhető, hogy ha kapásból nem a kertben kezdek el lófrálni, akkor nagyobb eséllyel akadok össze valakivel. Így úgy döntöttem, hogy inkább a klubhelyiséget szemelem ki következő uticélomúl.
Lépteimet megszaporáztam izgalmamban, ahogy elárasztott az öröm a gondolatra, hogy végre szocializálódhatok, és ettől arcomra is vidám mosoly ült ki. A szobába belépve elégedetten mustráltam végig a jelenlévőket, majd egy, már ismerősökből álló csoporthoz baktattam lazán, kedélyes arckifejezéssel. - Szevasztok - röhögtem rájuk, majd a hozzám legközelebb állókkal le is pacsiztam, de néhány formálisabb kézfogás is becsúszott. - Van valami tervetek mára? - pillantottam végig a társaságon, sunyi ábrázattal, készen állva, hogy bármilyen marhaságot elkövethessünk. |
Eliot Devine & Seok Woo-Jin Choi |
[19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
