|
Témaindító hozzászólás
|
2017.10.01. 22:10 - |
Cassian Strange & Lux Charest |
[8-1]
 Könnyedén, szinte már odafigyelés nélkül nyomtam le az “idegenvezetést”, bár nem a tájékozódási képességeimnek hála. Igaz, azokban sem volt sok hiba, de nem is tartozott a legjobb képességeim közé. Viszont az épület alaprajzát simán le tudtam volna rajzolni a lánynak, ha ad egy darab papírt, meg egy tollat. Maga az épülettömb nem volt kicsi, de szerintem logikusan voltak benne elrendezve a helyek. Legalábbis diákok szállásának fenntartott két szárny egymás mellett volt, az északiban meg olyan helyiségek voltak, amik nem kapcsolódtak szorosan a tanuláshoz, illetve azt a “tanárok szárnyának” hívnám talán. A keleti szárny meg ugye a “tanuló övezet” bár lehet, hogy csak nekem lehetetlen eltévedni a szárnyak között, ugyanis a termek pontos sorrendjét még nekem is beletelt némi időbe megtanulni. Ezért is időztem ezen szárnyban a legtöbbet az új diákkal, hogy legyen ideje feldolgozni a termek elhelyezkedését, legalább nagyjából. Ami azt illette egészen sokszor kerestek meg azzal, hogy vezessek körbe diákokat, na nem mintha zavart volna. Talán azért, mert nagyjából beletartoztam a korosztályukba, így az újonnan jöttek se érezték annyira feszélyezőnek a társaságom.
A gondolatolvasást leszámítva a képességeim nem voltak önműködők, valamint a kezem is igen szükséges volt hozzájuk, így ritkán éltek tőlem független életet. Persze az roppant kellemetlen volt, amikor egyszer csak véletlen sikerült -legtöbbször akaratlanul - belépnem valakinek az elméjébe. Egyrészről, mert megsértettem vele a privát szféráját - én se lelkesedtem volna, ha az enyémbe koslat be valaki kérdezés nélkül - amúgy meg ritkán voltam kíváncsi, hogy mit gondol más, mert többször is olyasmire leltem, amit nem akartam tudni. Sőt… Szóval a gondolatolvasással már nem egyszer meggyűlt a bajom, így volt favorit képesség, az biztos. Amúgyis, a varázslást ezerszer sokrétűbbnek éreztem, éppen ezért gyakran piti dolgokra is felhasználtam.
- Hmm… hát az biztos, hogy megpróbálok segíteni. Viszont itt az akadémián rendkívül sok mutáns van, akik gyakran egészen máshogy hívják elő az erejüket. Szerintem az is segítene, ha megfigyelnéd őket, hátha valamelyikük módszerére a te erőd is jobban reagál. - ez ugyan újabb kérdéseket vetett fel, hogy vajon mekkora erővel is bír a lány valójából. Már sokszor töprengtem rajta, hogy vajon felmerül-e bárkinek is az akadémia vezetői közül, hogy mekkora erőket is szabadítanak rá a világra, amikor egyes tanulók elhagyják az akadémiát. Itt felügyelve vannak, de kint? Ott már nem nagyon. Ha képesek hangtalanul az árnyékok között munkálkodni… elmével felfoghatatlan dolgokra lehetnek képesek, az biztos.
- Hát tudod… - bizalmasan közelebb hajoltam hozzá - amiről senki nem tud, az nem is fáj… - kacsintottam rá végül. A köszönetre biccentettem egyet, ez nálam természetesnek számított. Nem is tudom, sokan nem szerették, ha rákérdeztek a képességeikre, de nálam már olyan szinten ismertek voltak ezek, hogy különösebben nem érdekelt. - Aha. És tudok varázsolni is, mint az apám. De inkább rá se kérdezz, hogy mit takar ez… nagyon nehéz elmagyarázni. - legalábbis én biztosan hülyén néztem volna, ha valaki elkezdi nekem magyarázni, hogy a más dimenziókból nyert energiát irányítjuk… sőt, hülyén is néztem, amikor apám elmondta. - No és te? Téged milyen képességekkel áldott meg a sors? - Hamár egyszer nyílt lapokkal játszunk. Biztosra vettem, hogy ő az egyetlen akitől pontos betekintést nyerhetek a képességeibe, vagy legalábbis ő ismeri őket a legjobban. A szüleinek még a különböző képességek neveiről is alig volt fogalmuk, s mindenképpen ki akarták gyógyítani a lányukat a kórból, amiben szenved. Minimum harminc percig győzködtük őket az igazgatóval felváltva, feleslegesen. Végül demonstráltam, hogy én mire vagyok képes, néhány mozdulattal egy szikrázó pajzsot emeltem, mire hirtelen nagyon sürgős lett nekik, és majd kirohantak az irodából… mi meg bámultunk utánuk, hogy most meg mi van. - Hát igen. A képességeidről nem sok, a balhéidról viszont annál jóval több állt benne. De ne aggódj, az itteniek nagy részének így néz ki a kartonja. - bíztattam. Nem tudtam nem észrevenni széles vigyorát. - Az eddig olvasottak alapján nem hiszem, hogy az akaratod ellenére ide tudtak volna szállítani bilincsben. - Maximum ha előtte alaposan benyugtatózzák. Az eddig hallottak alapján akkor se.
- Értem. Ez még itt is ritka. De természetesen nem kényszerítünk semmire, ha nem akarsz, akkor nem eszel. Alvásnál meg annyi, hogy ne hangoskodj és ne zavar a szobatársad takarodó után. - mosolyogtam rá.
Kérdésére egy másodpercre bennem akadt a levegő.
- Hát őőő… apámat meghívták, hogy tanítson itt, de ő nem ért rá, igazából semmire nem ér rá soha, így helyette úgy döntöttem én eljövök ide. Úgy sem volt munkám, és nem is nagyon tudom még, hogy mivel akarok majd foglalkozni. És márcsak a szüleim miatt sem tűnt nehéznek kijárni az egyetemet. Amúgy nem nagyon hiszem, hogy elmentem volna tanárnak. - tuti idegbajt kapnék, ha valami neveletlen, hisztis és hangos csürhét kéne tanítanom. Talán valami neves suliban funkcionáltam volna még tanárként szívesen. Úgy döntöttem visszakérdezek, ha már erre terelődött a téma. - És te miért döntöttél az akadémia mellett?
[ Lezárt kör ] |
 Közvetlenül tudom hasznosítani az energiát, a szervezetem is erre épül. Ha meg is próbálkoznék az evéssel, akkor sem éreznék sem ízeket, sem szagokat. Egyszóval, nálam teljesen mindegy, hogy egy adag rizst vagy egy marék homokot eszem ebédre, mert a hatásuk ugyanolyan számomra - Leengedtem a kezem és csüggedten vállat vontam - Ami azt illeti, aludnom sem kell. Tudom, ez nem túl emberi, de ez van. Gondolom, vannak itt nálam nehezebb esetek is.
Kis ideig hallgattam, de utána úgy döntöttem, megpróbálok témát váltani.
- Miért döntött úgy, hogy itt szeretne tanítani?- Ezt már az elején is meg szerettem volna kérdezni tőle, mivel számomra teljesen különösnek tűnt, hogy valaki, aki hatalmas pénzeket és befolyást szerezhetne az erejével, egy ilyen iskolában marad tanárként. Vagy nagyon önzetlen embernek kellett lennie, vagy valamilyen módon sokkal jobban tud profitálni ebből, bár abban biztos vagyok, hogy utóbbi esetben ezt biztosan nem fogja megosztani velem. A kérdés maga így elég ártatlannak hangzott, nem tűnhetett többnek udvarias érdeklődésnél - legalábbis remélem. |
Egy ideig csendben hallgattam az iskoláról szóló információkat, továbbra is figyelve arra, hogy megmaradjon minden, ami fontos. Most nem engedélyeztem magamnak elkalandozási szünetet, mint az érdektelenebb tanóráimon tettem régebben, ha tudtam, hogy csak feleslegesen fárasztom magam valami szükségtelen megjegyzésével, amit úgysem fognak kérdezni. Ahhoz, hogy képes legyek kihozni mindenből a maximumot, mindenképpen ügyelnem kellett az iskola dolgaira. Ráadásul hiába tudom elméletben irányítani az atomokat is, ha egyszer a tájékozódási készségem csapnivaló, bár jobban mondva, talán nem is rendelkezek vele. Eléggé feldühítene, ha az első napokat a szembejövő emberek kérdezgetésével kellene töltenem, mert nem találok egy adott helyet, abból pedig soha nem szoktam jól kijönni, ha dühös leszek. Ha idegesen töltök el egy napot, akkor ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy elönt a vörös köd. Az erőm ugyan nem válik irányíthatatlanná, mert eleve sok koncentrációra van szükségem a használatához - néhány kivétellel, mint például amikor ösztönösen használom, hogy megvédjem magam - de hajlamos vagyok a kegyetlen bosszúállásra, és magam sem szeretem, amikor elborul az agyam és nem tudok tisztán gondolkozni. Ha már csinálok valamit, akkor azt rendesen akarom csinálni, a düh pedig nem segíti ezt elő, így mindig próbálok uralkodni magamon. Mondjuk alapból hideg fejű vagyok, eddig csak páran tudtak teljesen feldühíteni, de ehhez vagy igazi virtuóznak kell lenni, vagy valamelyik drága felmenőmnek. Így hát, ha el akarom kerülni az ilyesmiket, akkor muszáj mindent megjegyeznem, az utolsó fontos részletig. Szívesen jegyzeteltem volna, de eléggé ostobán éreztem volna magam miatta, így csak a memóriámra hagyatkoztam - ha már veszem erre a fáradtságot, akkor nem okoz gondot egyszerre sok mindent megjegyeznem.
A kérdésem után figyelmesen néztem Cassianra, és a válaszát hallva kissé még el is mosolyodtam. Magamnak sem vallottam be szívesen, de megkönnyebbültem, amiért sikerült a jó helyet választanom. Annyiban azért könnyebb volt az életem pár másik mutánsétól, hogy az én mutációm nem látszott meg rajtam, talán csak annyiban tértem el az átlagtól, hogy a nulla kalóriabevételem miatt fizikailag vékonyabb és voltam, de teljesen egészséges. Ezen az sem változtatott volna, ha bevittem volna valamennyi tápanyagot, mert a szervezetem nemtudta volna feldolgozni, a tiszta energiával meg az volt a baj, hogy a szükségesnél többet nem tudtam erre felhasználni. Egyszóval bele kell törődnöm, hogy egész életemre pálcika leszek.
- Hát, a kilátás miatt legalább megérte kicsit az utazás - Mondtam egy halvány, de valódi mosollyal, utána viszont ismét elkomolyodtam, a mondandója másik felére válaszolva - Az erőm kapcsán ez a gond pont nem áll fent, a baj sokkal inkább az, hogy a megfelelő iránymutatás nélkül sok esetben egyáltalán nem vagyok képes használni - Ettől nem voltam boldog, de ez volt az igazság. Tudtam, vagy talán még csak sejtettem, mekkora potenciál lehet ebben a fajta erőben, csakhogy egyedül nem voltam képes tökéletesen elsajátítani. Jó, ha a képességeim felét képes vagyok teljes értékűen kihasználni, ennek is a felét önkéntelenül. Mondjuk már így sem vagyok könnyű ellenfél sokak számára.
- Ismerős a helyzet - válaszoltam szórakozottan, a gyakorlási lehetőségnek pedig őszintén tudtam örülni. Igazából, magamat ismerve biztos voltam abban, hogy találni fogok pár alkalmat, amikor az erőmhöz fogok folyamodni, mint például a bőröndjeimnél, ráadásul egyedül leszek a szobámban, ahol - remélhetőleg - nem lát senki. A szabályok megszegése egyáltalán nem keltett bennem bűntudatot, így a dolog ezen részével nem is lehet gondom, de nagyon kell majd vigyáznom, nehogy rajtakapjon valaki. Udvariasan megköszöntem a lehetőséget, utána pedig megkockáztattam még egy kérdést - És magának mi az ereje? - Eszembe jutottak Doctor Strange képességei, amik közül párat én is ismertem - Gondolatolvasás? - billentettem félre a fejem.
A szüleim beszámolójára gondolva akaratlanul ugyan, de halálosan jól szórakoztam. El tudtam képzelni az arcukat, ahogy halálra válva, élénken gesztikulálva magyaráznak az igazgatónak arról, hogy mennyire veszélyes és kiszámíthatatlan is vagyok, és muszáj lenne kigyógyítani engem, amiről persze már megbizonyosodott, hogy nyilvánvalóan lehetetlen.
Tőlem teljesen szokatlan módon elvigyorodtam.
- Nem hiszem, hogy szükséges lenne elmesélni. El tudom képzelni, mik állhatnak benne. - Főleg, mert az apám és a régi iskolám állította össze. - Őszintén szólva csodálkozom, hogy nem bilincsbe verve érkeztem.
Az étkezési szokásaim miatti kérdésre egy pillanatra élesen néztem oldalra, de aztán visszafogtam magam. Ez egy elég kényes téma nálam, mióta kórházba dugtak miatta, de tisztában voltam vele, hogy ezt a kérdést muszáj letisztáznom, minél előbb, annál jobb. A nézésemet enyhítendő, vállat vontam.
- Egyáltalán nem kell sem ennem, sem innom. - Kicsit széttártam a kezem - Bár gondolom, ez meglátszik rajtam. Közvetlenül tudom hasznosítani az energiát, a szervezetem is erre épül, Ha |
Félig a fotografikus memóriámnak, félig remek megfigyelő képességeimnek hála hamar megtaláltam az új lányt. Na jó, nem volt nehéz dolgom, csak egy ismeretlen arcot kellett keresnem. Ráadásul ő még jelzett is nekem, így végképp semmi probléma nem adódhatott. Mosolyáról elsőre az villant be, hogy inkább csak udvariasságból került az arcára, nem bármilyen érzelem hatására, de ez nem zavart kifejezetten. Udvarias szavaira újabb apró mosolyt kapott. Nem igazán hasonlított ahhoz a lányhoz, amit szülei leírtak, de azért volt egy olyan érzésem, hogy nem árt figyelemmel kísérnem az elkövetkezendőkben.
Az, hogy zavart-e, ha az apámról kérdeztek egy kissé bonyolult volt, mint esetemben szinte minden. Nagyrészt kedvfüggő volt, de attól is nagyban függött hogyan tették fel a kérdést. Ha valamire büszke voltam az apámmal kapcsolatban, akkor az a hatalma volt. Nem mondom okos is, de azért azt eléggé gáznak találtam mindig is, hogy nem veszi észre mit tevékenykedik drága fiacskája - alias én - a háta mögött. Csapni való apa volt. És igen, tudom én, a Föld védelme rendkívül fontos dolog, meg minden… de szerintem azt sem venné észre, ha valamit jószerével az orra előtt követnék el… bahh, mit tud ő a titkos életemről!
Ezzel szemben azonban az anyámra eléggé büszke voltam. Bár ő se sokban járult hozzá eddigi életemhez, azért elég hangzatos volt a “bölcsesség istennőjének fia vagyok” kijelentés, mégha nem is nagyon használtam. Ami azt illette képességek terén maximum a jó stratégiai érzéket írhattam fel a számlájára, legalábbis nem éreztem úgy, hogy a gondolatolvasás tőle származna. Bár egy istennő esetében végülis ki tudja? Persze az átlagon felüli inteligencia sem megvetendő, de azzal apám is rendelkezik, talán éppen ezzel bűvölte el az istennőt. Legalábbis másra nem tudtam gondolni.
Amikor felzárkózott mellém már sejtettem, hogy nem csak a termek elhelyezkedéséről fogunk az út alatt beszélgetni, így az arcom félig-meddig felé fordítottam, jelezve neki, hogy figyelek rá. Persze közben azért továbbra sem hagytam abba a helyszínek bemutogatását, a fontosabb részekhez néhány mondatot is hozzáfűztem.
- Ez nagyban függ attól, hogy miért jöttél ide. - fordultam vele szembe. - Amennyiben itt is csak végig akarod aludni az órát és lepuskázni másokról a dolgozatot, akkor fölösleges volt idáig eljönnöd. - nem is egy ilyen diákkal találkoztam már itt, igaz, ők leginkább a szüleik nyomására kerültek ide. - Ellenben ha azért jöttél, mert többet szeretnél megtudni a képességeidről, elsajátítanád az irányításukat, vagy esetleg nem akarod, hogy a másságod miatt kinézzenek maguk közül az átlagos emberek, akkor a legjobb helyen vagy. - nyilván itt is voltak kivételek, de azért extrém furcsának kellett lennie itt valakinek, ha nem talált egyetlen olyan személyt se, akivel jóban lehet. Futólag eszembe jutott Metria, éppen ezért is változtattam meg egy kicsit magamban az állításomat. Na ő aztán furcsa szerzet volt, az biztos. Hirtelen eszembe jutott még valami, aminek már semmi köze nem volt Metriához.
- Gondolom elsősorban a képességeid használatának tiltása miatt kérdezed. Tudod, az elsősorban azért van, hogy azok a diákok, akik nem tudják rendesen használni az adottságaikat, ne tehessenek kárt másokban. - már számtalanszor tapasztaltam - elsőkézből is - hogy milyen veszélyes lehet az a mutáns, vagy éppen metahumán, aki nem képes irányítani a képességeiket. Ők talán még a legerősebbeknél is veszélyesebbek voltak egy bizonyos tekintetben. Ők maguk folyamatosan “támadtak”, amíg te nem használhattál semmilyen veszélyesebb támadást, mert védekezni nem voltak képesek. Szóval ha életben akartad tartani őket, akkor igencsak megszenvedtél a megállításukkal. Már magam is kénytelen voltam lekapcsolni az órán hirtelen megvadult metahumánt… hát nem túl elegáns megoldást választottam, mert miután mágiával nem sikerült megkötöznöm, egyszerűen fejbe vertem. Lett egy csúnya lila foltja, de mindenki életben-, a terem pedig egyben maradt.
- Azt ajánlom, hogy keres egy tanárt, amikor nagyon szeretnéd használni a képességeidet. Magam részéről annyit tudok mondani, hogy kb bármikor ráérek suli idő után, szóval nyugodtan zavarhatsz ilyesmivel. Tudom, milyen kellemetlen képességek nélkül létezni, főleg ha már hozzászoktál az állandó használatukhoz. Néha fogalmam sincs, mit kezdenék a mágiám nélkül. - kuncogtam el magam, ahogy végig pörgettem az elmémen, milyen apróságok megtételéhez is képes vagyok mágiát felhasználni. Lásd dolgozat javítás…
- Aha - biccentettem a kérdésére, miközben a szemem sarkából rápillantottam, majd féloldalas mosolyra húztam az ajkam. - Szeretnéd tudni, hogy mi áll benne? - igazából nem éreztem úgy, hogy bármi titkolni való lenne benne, így akár meg is oszthattam vele ezt-azt. Ráadásul amekkora káosz volt a képességei terén benne, úgyis szükség volt a lány segítségére. - Meg a szüleid beszámolóját is hallottam többé-kevésbé. Tényleg, jó is, hogy szóba hoztad. Nincs szükséged táplálék bevitelre, vagy csak “lázadásból” nem ettél? - na ez tényleg fontos részlet volt. Elvégre ha az első állt fönt, az elég meglepő, bár nyilván nem fogjuk rákényszeríteni az evésre, viszont ha a második igaz, akkor reméljük itt majd eszik, különben lesz néhány kellemetlenség, az biztos. Azt nem hagyhatjuk, hogy bárki is éhenhaljon. |
A közeledő tanárra figyelve gondolatban felvérteztem magam az elkövetkezendő társalgásra. A kedvesség és az érdeklődés enyhén szólva nem az én asztalom, mert bár az alapvető tiszteletet meg tudom adni, de a kapcsolatok kialakításában nem vagyok otthon. Köszönés, bemutatkozás, mosolygás-bólogatás meg a szükséges kérdések feltevése. Lux, erre még neked is képesnek kell lenned. Sikerült felvennem a szokásos pókerarcom a tanár közeledtére, és be kell valljam, a bemutatkozása közben megnyugatónak találtam ezt az udvarias távolságtartást. Nem kedveltem az olyan embereket, akik szinte lerohantak vagy épp olyan jókedvük volt, amit én nem tudtam osztani, a tanárok egy része meg pont ilyesmikkel kompenzál.
Viszonoztam a mosolyát, bár sejtettem, hogy az enyém nem sikerülhetett túl őszintére. Már nagyon rég óta nem nevettem igazából, az utolsó alkalom jó pár éve volt, kisebb koromban. Nekem egyáltalán nem hiányzott, le tudtam volna élni egy életet jókedv és nevetés nélkül, de az emberek többségét szemmel láthatóan feszélyezte a mimikám hiánya, így muszáj volt alkalomadtán rögtönöznöm valamit.
- Örvendek a találkozásnak - bólintottam - Igen, én lennék. - Az utána következő első információkat az iskolával kapcsolatban fejben feljegyeztem, de nem válaszoltam, mivel időközben elindult, így maximum csak a hátának bólogathattam volna. Elindultam utána, kis időt hagyva magamnak, pár lépésnyi ideig mögötte mentem. Az energiájára koncentráltam, és sikerült azonosítanom a lenyomatát, bár ez az ő esetében nem volt nehéz. Minden élőlény egyedi energiával rendelkezik, ami az olyanoknak mint én, akik képesek érzékelni, nagyon megkönnyíti a dolgát. Bár igaz ami igaz, az átlagos embereket egyáltalán nem tudom megkülönböztetni egymástól - többek között ezért sem kedvelem őket - mert szinte ugyanolyanok, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a későbbiekben is így leszek. Cassian Strange-el azért volt könnyebb dolgom, mert nagyon erős energiával (meg valószínűleg képességekkel is) rendelkezik, amiről fel tudtam ismerni. Remélem ez mindig így lesz majd, mert nem olyannak tűnik, akit érdemes lenne figyelmen kívül hagyni. Mondjuk már azért is éreztem felé egy kis tiszteletet, mivel nem egyszerű, gyenge ember volt. Szívesen rákérdeztem volna konkrétumokra is az erejével kapcsolatban, de mivel fogalmam sincsen, ez mennyire elfogadott itt, így inkább visszafogtam magam. Nem kellene az első szembejövő embert vérig sértened, Lux.
Ráadásul pont Doctor Strange fiához volt szerencsém, de óvakodtam attól, hogy ezt szóba is hozzam neki. Elég volt belegondolnom, hogy hányan kezdhettek nála hasonló szövegekkel: "te vagy az Ő fiuk? Te jó ég, nagyon hasonlítotok!". Na ne, ugyebár. Ritkán éreztem úgy, hogy szerencsés voltam, amiért oda születtem, ahova, de az ilyen alkalmakkor előfordult. Belegondolva, ebben az iskolában sok olyan ember lehet, akik maguk is híresek és erősek, vagy éppen az ő leszármazottaik, így én nem fogok feltűnést kelteni a magam "átlagos" hátterével.
Pár lépéssel felzárkóztam mellé, de kicsit vártam a megszólalással, előtte átgondoltam, mi is érdekel pontosan. Kérdezhettem volna az iskoláról vagy a diákokról is, de ezek jelenleg teljesen mellékesek voltak számomra, ráadásul az épületekkel kapcsolatban amúgy is el fogja mondani a tudnivalókat. Most mást éreztem fontosabbnak. Az iskola kapcsán csak szórólapokból és hirdetésekből tudtam tájékozódni, meg több kikényszerített találkával, amit a szüleim az igazgatónál ejtettek meg, de szinte semmi konkrétumot nem tudok. A magassága miatt feljebb néztem rá, miközben újra megszólaltam. Nem tudtam, letegezzem-e, főleg amiatt, mert csak néhány évvel saccoltam idősebbnek nálam, de tekintve, hogy tanár volt, biztosra mentem.
- Mondja, maga szerint érdemes volt beiratkoznom ide? Milyen helynek gondolja ezt az iskolát? - Mivel engem senki nem tartott itt erőszakkal, bármikor hazamehettem volna, de ezt lehetőség szerint biztosan elkerültem volna. Még egy éveket kellett várnom a teljes nagykorúsághoz, addig pedig a szüleimre voltam utalva, amit gyűlöltem, de nem akarok úgy sem itt maradni, hogy nem fognak megtanítani az erőm helyes használatára, bár az emberi társaság hiánya még lenne elég ok, ha esetleg nem tudnék beilleszkedni. A második kérdésem már kicsit könnyebb volt, és próbáltam csak úgy mellékesen feltenni.
- Amúgy, olvasta az aktámat? - Nem voltam oda a gondolatért, hogy vadidegeneket avassak be az életembe, de persze bizonyos adatokat kötelező volt megadnunk az iskolának, még a nem túl dicső múltamról is. Legnagyobb bosszúságomra ezt a szüleim intézték, így nem tudhattam, hogy pontosan mit adtak ki nekik. Azért mégsem állhattam neki kivallatni a saját anyámat, bármekkora is volt a kísértés. Arról például fogalmam sincsen, hogy a rendőrségi aktáim is megvannak-e nekik. |
Nehezen tudtam volna megmondani mit, de valamit kedveltem ebben az Akadémiában. Egészen békés és csendes hely volt, és megkockáztatom, hogy még az itt lévő kölyköket is kedveltem, ha más nem egy egészen csöppet. Egyik másik egészen szórakoztató volt, így nagyjából kiegyensúlyozták azokat, akiket néha napján meg tudtam volna fojtani, vagy egyetlen varázslattal eltöröltem volna a föld színéről. Magamat a türelmesebb tanárok kategóriájába osztottam volna be, ha bárki is ilyesmire lett volna kíváncsi velem kapcsolatban, ám még ígyis fel tudtak húzni azok, akiknek huszadjára kellett elmagyaráznom valamit, s még úgy sem értették. Kellemetlen Bár nyelveket oktató tanárként szerencsére egészen kevésszer volt ilyenben részem, mégis, ez volt az egyik oka, hogy nem nagyon akartam villogni sem az igazgatónak, sem a tanári körnek az újonnan szerzett diplomámmal. Úgyis lesz még néhány
Az itteni életet még számomra is meglepő módon nagyon is szerettem. Tanárként majdnem teljes szabadságot élveztem itt, ez pedig minden szempontból király volt. Csendben tudtam intézni a dolgaimat különböző varázslattal ellátott üzenetekkel, valamint éjjel, de akár már tanítás után is simán kiteleportálhattam a világ bármely pontjára. Ám ezzel csak nagyon ritkán éltem, na nem a biztonságikockázat miatt, hanem inkább azért mert egy kissé ellustultam. Maximum azért mentem ki, hogy ellenőrizzem az összes projektemet. Jobban belegondolva eléggé meg is koptam az utóbbi időben, mint gonosztevő. Na mindegy, lesz még időm később is, megbízásokat pedig még most is, itt is kapok.
Most azonban más feladatot kaptam a szokásosok mellé. Körbe kellett vezetnem az egyik új diákunkat. Nem vártam túlzottan sokat a feladattól, de nem zavart, hogy a nyakamba sózták. Elvégre ki tudja kivel hoz össze a sors… Meglátva a lányt az intett nekem, ami eléggé meglepett. Honnan tudta, hogy engem keres? Bár simán el tudtam képzelni, hogy az igazgató neki is komplett paksamétát nyomott a kezébe rólam… na jó, nem. De eléggé idegesítő volt, hogy rám akarta sózni a lány dossziéját. Elég volt egyszer elolvasnom, hogy az elkövetkezendőekben simán lássam magam előtt… helló, fotografikus memória… na mindegy feleslegesezen morognom.
- Üdvözöllek, Cassian Strange vagyok - nyújtottam az új diák felé a kezem. - Lux Charesthez van szerencsém, ugye? - még egy apró mosolyt is sikerült villantanom, ami nálam már nagy szó. - Úgy látom a szobádba már sikeresen beköltöztél, így most körbevezetlek az épületben. Az déli szárnyban találhatóak a lányok szobái, amíg a nyugatiban a fiúkéi. Most megmutatom az éjszaki szárny fontosabb helyeit. - indultam meg az említett épületrész felé, biztosra véve, hogy a lány követni fog. |
Nyugodtan várakoztam az előcsarnokban, a fal mellett állva, de nem ültem le, mert semmi szükségét nem éreztem. A szobámat már sikeresen megtaláltam és el tudtam helyezni a bőröndjeimet, de az iskola többi része egyenlőre még teljesen ismeretlen volt számomra, a diákokkal egyetemben. Ami azt illeti, egyáltalán nem aggódtam azon, hogy mi lesz velem a későbbiekben. Ez egy nyugodt és békés hely, legalábbis az eddigi benyomásaim alapján. Ha nem is tudom magam megkedveltetni, akkor is megleszek itt, meg hát eleve túl sok itt az inkompetens és erőtlen emberi lény, akikkel nem is akarok kijönni. Az egyetlen, ami zavart ezzel az iskolával kapcsolatban, az az erőm korlátozása volt. Csak az órákon, csak tanári felügyelettel... Egy ideje már egy poharat sem a saját kezemmel, hanem az erőmmel emeltem fel az asztalról, így hát nem lesz könnyű visszafognom magam. Nem szándékoztam összetűzésbe kerülni a tanáraimmal vagy akár az igazgatóval, szóval muszáj lesz ügyelnem magamra. Az viszont mindenképpen kényelmes aspektusa a beiratkozásomnak, hogy itt a látszat kedvéért sem kell majd semmit sem ennem. Komolyan, a világ egyik legkényelmetlenebb dolgainak egyike az evés és az ivás. Nekem egy marék homok és egy adag rizs megevése ugyanúgy kellemetlen, elvégre a dolgok ízét nem is érzem, maximum csak az állagukat tudom megállapítani. A kiskorom óta elfelejtettem már, milyen érzés valamit finomnak találni, és nem is igényelem ezt az érzést. Kíváncsi vagyok, milyenek lehetnek a fajtársaim és a többi nem emberi lény.
A tömeget fürkésztem, a tanárom arcát keresve. Pár tablófotón már láttam, és állítólag nagyon jellegzetes energiát sugároz, így valószínűleg meg tudom majd ismerni. Már több mint húsz perce várakoztam itt, de ez főleg annak köszönhető, hogy a vártnál sokkal előbb végeztem, az igazgató valószínűleg nem is számított rá, hogy ilyen hamar lent leszek. Oké, bevallottan csaltam, mert nem szándékoztam felcipelni a nehéz bőröndjeimet az emeletre, helyette egy mozdulattal felrepítettem őket és magamat a lépcső tetejére - persze csak azután, hogy meggyőződtem a szemtanúk hiányáról. Amúgy is, miért ne használnám az erőmet legalább az ilyen alkalmakkor? Még csak megölni sem próbáltam senkit. Eddig.
Azonnal feltűnt az emberek közül kiváló férfi, és mielőtt még hallótávolságon belülre ért volna, üdvözlésképpen megemeltem a kezem. |
Cassian Strange & Lux Charest |
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
