|
Témaindító hozzászólás
|
2017.11.19. 18:20 - |
Cyrus Spyros & Caspien Van De Kamp |
[13-1]
 Frusztrált a kis aranyosom, én tudnék ezen segíteni, csak engedné nekem ezt az egészet. Szívesen csinálom, legalább megtapasztalná milyen nagylelkű emberrel van dolga. Bár egyáltalán embernek számítok? Hiszen az átlagos civil népnek nincsenek szuperképességei. Akkor mi vagyok? Nem most kéne krízisen átmennem, de mint neki is, számomra is új az egész helyzet. Ő talán sejti a képességemet, hisz mindent úgy csinálok, ahogy azt a gondolataiban elgondolta. Csak engedne nekem az a drágaság, még semmi rosszat sem akarok tőle, majd ha olyan kedvem lesz, esetleg megfenyegetem valamivel, bár szerintem több mindent elérnék, amennyiben saját akaratából ugrál körül engem. De azt hiszem ez csupán álom lesz. - Azt gondoltam - mosolyodtam el, a mosolyom akkor se tűnt el, mikor azt mondta, hogy engem látna szívesebben meztelenül. - Óh! Hol kezdjem? A felsőmmel? - fogtam meg az alját. - Vagy a nadrágommal? - a gombbal kezdtem el ügyködni, azonban nem gomboltam ki, vagy húztam le. Majd ő eldönti, mit akar csinálni velem. Furcsa, a szexnél engedem meg, hogy irányítsának engemet, máskor már rég széttépném azt a szerencsétlent, aki próbalna engem zsinóron rángatni. Én nem vagyok egy pletykás fajta, szeretem mások titkait megtartani magamnak, ezzel tudom őket majd manipulálni, amikor szükséges, talán a tanároknál jó lesz. - Ugyan, honnan veszed, hogy még nem tudok rólad mindent? - halványan, kedvesen elmosolyodtam. - Én már így is egy sztár vagyok, nincs szükségem ilyen piti dolgokhoz fordulnom - fintorogtam. Pletyka szar, csak ritkán válik a hasznomra, ezért is tartom meg magamnak a képességemet, hisz kihasználnák a saját céljaikra. - Rendben - ezzel pedig ki is vettem a fülemből a fülhallgatót. Így jobban tudtam koncentrálni a hallottakra. - Szóval... Valaki, épp vagdossa magát az egyik fürdőszobában, mert nem tudja feldolgozni, hogy kísérleti patkány volt. Mindennap megcsinálja ezt. Emily Soto, mostanában nagyon sokat zongorázik, valakit le akar nyűgözni. Úgy hallottam, hogy valami vírus pornó videó terjed a suliban, ami két régi diákról készült. Úgy tudom ma ismert szuperhősök gyerekei - kifújtam magam. Vártam a végeredményre. - Ó, drágám, én másban segítenék - cirógattam meg a nyakát. - Kimondta, hogy nem aludnék melletted? |
Aprót sóhajtva fordultam felé. Nem bírtam, ahogyan szórakozik, mert nem értettem mit akart. Mindig is kicsit frusztrált voltam új környezetben, de ezt még magamnak is nehezemre esett bevallani.
- Nem utálnám, sőt.. - ezzel rápillantottam. Tekintemet lassan futtattam végig alakján. - Persze az jobban tetszene, ha te vetkőznél. - szelíd mosolyt villantottam felé. Majd most meglátjuk, hogy csak a szája ekkora e, vagy tényleg olyan játékos, amilyennek mutatja magát.
- Mocskosat? - kérdeztem vissza felvont szemöldökökkel, de nem bírtam sokáig tartani, és elmosolyodtam. - Szeretnéd, mi? Akkor jó ideig lenne miről pofáznia a népnek. Nem elég, hogy új srác jön, de te még első kézből meg is tudtad a legfontosabb infókat. Te lennél azonnal a sztár - kezeimmel közben színpadiasan gesztikuláltam, mintha legalábbis valami ótvan szappanoperában lennánk, ahol fontos a túlzott testbeszéd. különben nem jön át a sok nyugdíjasnak hogy mit is akar Rozelítá a rég elveszett ikertestvérétől. - Viszont az nem lenne fair. - vittem le hirtelen a hangom, és a túlzott testbeszéd is abbamaradt.
- Tudod mit, míg kiválogatom a leendő bútoraimat, adok neked egy esélyt, hogy elregéld a legfrissebb infókat az itteniekről. - nyugodt mosollyal vettem az ölembe a latopot. - Így tiszta lelkiismerettel mesélhetsz a többieknek arról, hogy akkora piperkőc vagyok, hogy új bútorokat hozattam.
A megjegyzésére fel se néztem, csak elmosolytam: - Cselédek, na igen. Nem hiszem, hogy ide tudnék szerezni egyet, de nem is baj. Hátha lesz valaki, aki kérés nélkül a segítségemre lesz. - sokat sejtető mosolyt villantottam felé, majd visszafordultam a képernyőhöz.
- Ideköltözni? Azt nem hiszem.. a másik ágynak mennie kell. Kanapé lesz a helyén. |
- Hm, nem hiszem el, hogy te utálnád, hogyha le kéne vetkőznöd előttem - mosolyodtam el. Bíztam benne, akarja még, csak játssza a nehéz diót. Mert ő másmilyen. Persze, mindenki ezt mondaná egy ideig, de a vágyainak senki se tud ellenállni. Klisé, viszont sajnos az egész emberiség az, túl unalmasak vagyunk. Én mindössze kicsit izgalmassá akarom tenni az életünket. A pénz, a lóvé olyan eszköz, amivel engem lehetetlen megvenni, vagy kedveskedni. Költség rám a pénzünket. Csupán úgy jó az minden egyes játékom, ha tudok röhögni azon, mennyire maguknak akarnak engem. Szép is a világ, amikor minden és mindenki körülöttem forog.
Nem akartam ezeket a válaszokat. Ugyanis már megkaptam, sokszor. Szinte mindenkitől, akitől lehetett. Emlékszem, hogy a tanárom is mondta rám; Ilyen alakkal, inkább az utcán kéne lenned. És rühelem ezt. Magamnak még mondhatom, hiszen saját magamnak szabad saját magamról viccelődni. De másnak? Másnak tilos. Egyszerűen felfordul a gyomrom. Mert eszembe jut az a vén szar. Megtettem érte mindent tényleg. Komolyan. Még hánytattam is magam, hiszen tudtam, hogy a csontosabbakat szereti. Egy dolgot akartam, de nem adta meg. Egy dolgot akart tőlem, azt is elvette. Miért ilyen kibaszott egyszerű neki? Utálom, gyűlölöm, rühellem. Ha még egyszer az életben látni fogom, megölöm. Megfordultam, hogy ne lássa, ahogy lefagyott rólam az a játékos arcom és inkább komollyá vált. Rögtön beletúrtam a cuccaiba, csak az idegesítése kedvéért. Így másodpercek alatt, megítéltem neki, jó ízlése van, ugyan hallgattam róla, hisz ha hangosan kimondanám, úgyis növelné a kicsi egóját. Viszont egy darab azért nagyon megtetszett, ezért ki is csúszott a számon. Bár szerencsére azzal jobban foglalkozott, hogy hozzányúltam a dolgaihoz. Édi. - Miért, félsz? Félsz, mert valami mocskosat rejtegetsz bennük? - egy hatalmas pimasz vigyor terült el az arcomon. - Óh? Neked, dolgod? Azt hittem mindent cselédekkel és rabszolgákkal csinálsz meg - jelentettem ki, majd a következő kijelentésére megforgattam a szemeim. Ezek után csak a ágyára vetődtem. Kíváncsi voltam mit csinál. - Mit csinálsz? Ne! Csak azt ne mondd, hogy bútort akarsz venni, mert akkor véglegesen ideköltözöm. |
- Átöltözni? - vigyorodtam el. - Csak szeretnéd. Egyébként meg, ha nem kell a honorárium, hát nem. - azzal visszahúztam a kezem, és a bankó is visszakerült a helyére. Akárhogy is legyen, nem ragadhatok le a rútkiskacsánál, aki már önmagától is rámtapadt. Biztosan úszkálnak kinn sokkal nagyobb, és finomabb halak, csak meg kell őket találnom.
Fél szemmel közben a reakcióit lestem.
- Az utcasarokra? - mosolyodtam el szelíden. - Tapasztalatból beszélsz? - a mosoly az arcomon szemtelenül kiszélesedett.
- Ó, hát én nagyon sajnálom, hogy ilyemsihez kell folyamodnod, hogy péned legyen. - színpadias szomorúságot öltöttem arcomra:
- Remélem azért van mit enned. - sajnálkozó képpel rosszallóan megráztam a fejem. Én mondjuk biztos nem fizetnék neki a szexért.
Apró félmosoly játszott az arcomon, és úgy figyeltem, mit csinál. Viszont mikor nyílt az egyik bőrönd, a szívem kihagyott egyet.
- Hé! - a ruhadarot kikaptam a kezéből, a börönd tetejét pedig ezzel a lendülettel lecsaptam. Otthon a cselédeknek se engedtem, hogy a ruháimat hajtogassák, vagy pakolásszák, hát akkor neki meg mégannyira se fogom. Még az kell, hoyg foltot hagyjon a drága szöveten! Vannak olyan darabok, amiből korlátozott mennyiséget gyártottak le, és igen szerencsésnek mondhatom magam, hogy én birtokolhatom a kollekció egyik darabját.
- Bocsi, de nem szeretem, ha a cuccaim közt turkálnak. - és közben már húztam is vissza a zipzárat a bőröndön. - Meg egyébként is még sok dolgom van. - azzal egy laptop táskából elővettem a macbookomat. - Nem fogok ezekbe a szekrényekbe pakolni. - jegyeztem meg. Undorodva néztem a régi szekrénekre, amik a szobához jártak. Kitudja mióta vannak ezek itt.. Azt meg nem akarom, hogy a ruháim átvegyék a régi fa dohos illatát. És ezzel a lendülettel már nyitottam is meg a kedvenc formatervezőim weboldalát. |
Fogalmam sincs, hogy egyszer képes leszek zene nélkül mászkálni. Míg a gondolatolvasás a hasznomra válik, hiszen bármikor megtudhatom mit akar a másik, a hallással sok gondom van. Rengeteg mindent hallok és az agyam képtelen az egészet, vagyis a nagyját felfogni, néha már túl lövi a kapacitásomat. Megtanultam, hogyha zenét hallgatok, tudom valamennyire csillapítani a zajokat. Ezért is lapul ott általában a zsebembe a telefon, meg a fülhallgató. Az, hogy tudom mire gondolnak az emberek, sokkal hasznosabb, mint bármi más. Az ujjaim köré tudnám csavarni őket, mert tisztában vagyok vele, mit is akarnak az életben. Noha nem vagyok isten, elég sok mindent megtudok adni nekik. Ezt a képességet rengeteg minden másra is használhatom, hiszen ezzel simán csalhattam a teszteken. És ha furcsállták a teljesítményemet? Arra fogom, akiről másoltam. A tanárok úgyis nekem hittek, mindig is. Imádták nyalni a seggem. Örültem a kis csendnek, vagyis inkább annak, hogy Caspien nem gondol most lószar se, ami számomra lenne fontos. Kicsit kell a nyugi is. Legalább tudtam hallgatni egy kicsit a csodás Edith Piaf-t, jelenleg a "Non, Je ne regrette rien" ment, ami az egyik kedvencem. Szeretem a régi zenéket, minél öregebb, annál jobb nekem. Mai zenéket alig hallgatok, teljesen idegen vagyok hozzájuk. Apám erre szokta mondta, hogy régimódi fia van. Azt, hiszem igaza van. A kis drága próbál ellenállni nekem, de ez, megmondom, rövid ideig fog tartani. Végülis, én csak segíteni akarok neki. Aztán majd az ujjam köré csavarom, amikor nekem lesz szükségem valamire. Valamit, valamiért. Én így működik, bár aki jól ismer engem, az nagyon is jól tudja, nem csinálok semmit ingyen. - Esetleg átöltözni, hát ha azt se tudod megcsinálni. Hmm, el tudom képzelni - gondolkoztam el. Szeretem piszkálni. Túl hamar felkapja a vizet. Aranyos. - Hallod, szerintem többet kapnék, ha egyszerűen kiállnék az utcasarokra - ugyan, tisztában vagyok, hogy 50 dolcsi nem kis pénz, de én többet érek. Nem akartam még elmenni, így rögtön neki estem a bőröndjeinek, ki is nyitottam egyet, beletúrva ki is vettem egyet. - Hm, azt hittem nincs jó ízlésed, de ez a felső tetszik. |
Nagyon furcsán éreztem magam a srác körül. A válaszai, mintha.. nem is tudom. Mintha egyenesen az elmémből beszélt volna. A képzeletemből.
Hm.
Csak annyi a kár, hogy ilyen szarul öltözödik. Mármint a farmer az oké, de full gyűrött a felsője, és a kalap.. hát nemtom, kicsit túlzás. Persze, a divat, tudom én - sőt, én tudom a legjobban, de azért van egy határ. És akkor a szemöldökeiről még nem is beszéltem. Ha az ember rákeres tök alap sminkvideókra a youtube-on, tuti hogy szó esik róla, de ha nem, akkor a direkt szemöldököket taglaló videókban száz százalék hogy megemlítik hogyan találd el, meddig kéne érjen a szemöldököd. Egy ceruzával, kiskéssel, az ujjaddal.. kb bármivel, ami egyenes be lehet lőni, hogy meddig kéne érnie, de sajnos vannak, akik szarnak erre a törvényre.
Sunyi mosoly jelent meg az arcomon, és ignoráltam a mondandóját a szexszel kapcsolatban. Nem tud rajtam uralkodni ilyen módon. Akkora gyökér nem vagyok mint más férfiak, akik csak a farkuk után mennek.
- Bahh, na mindegy. - sóhajtok, és elindulok felfelé a lépcsőkön. Hirtelen végtelennek tűnik a lépcsőforduló, ahogy a kettőnk közé ült csendben csak a bőrciőm sarkának kopogását hallani. Sikerült elérnem, hoyg elmém teljesen kiürüljön, szóval csak csendben nézegetem a falra kiaggatott érmeket, meg fotókat a különböző kupákkal pózoló diákokról. A két bőrönd tonnás súllyal húz visszafelé, de egészjól tartom magam. Talán a műszőrgalléros kabát kicsit sok volt, de már túl késő ilyesmin rágódni. Inkább annak kéne örülnöm, mennyire tökéletes outfiteket tudok majd összerakni azzal a kabáttal.
Az epület egyébként régiépítésű, de az látszik rajta hogy már régen is drágának, és szépnek számított. A fontosabb területeken, például pár nyílászáró, fel van újítva, de egyébként a régi pompájában ragyog. Vagy legalábbis nagyon úgy tűnik. Tökéleets háttérként szolgálnak amjd az instagrammos OOTD fotóimhoz.
Az ajtóm elé lépve megvizsgáltam azt. Tipikus, egyzáras ajtó.. Azt hiszem ezt is ki kell cseréltetnem. Egyetlen zár nem fogja megvédeni a holmijaimat a többi.. ki tudja mitől. Meg talán egy névtábla se lenne rossz.
- Gondolhattam volna, hogy az össze szoba egyforma. - kicsit sóhajtottam, amikor beléptünk, s a két bőröndöt csak lustán az ajtóban hagytam. Majd később kipakolok. Habár a másik ágyat ezzel így ki is blokkoltam, de meglepő módon maradt elég hely a szobában, hoyg közlekedjünk. Néztem ahogyan az ágyra huppan, és kivételesen az volt az első gondolatom, hogy én nem ülnék rá arra az ágyneműre.
- Segítség? - a kis színjátéka után gyorsan elfordultam, és pénztárcámból előkaptam egy ötvenes bankót. - A fáradozásaidért. - mosolyogva nyújtottam neki át a pénzt. A személyzetet megfizetjük. Ezt még apámtól tanultam.
Nagyon furcsán éreztem magam a srác körül. A válaszai, mintha.. nem is tudom. Mintha egyenesen az elmémből beszélt volna. A képzeletemből.
Hm.
Csak annyi a kár, hogy ilyen szarul öltözödik. Mármint a farmer az oké, de full gyűrött a felsője, és a kalap.. hát nemtom, kicsit túlzás. Persze, a divat, tudom én - sőt, én tudom a legjobban, de azért van egy határ. És akkor a szemöldökeiről még nem is beszéltem. Ha az ember rákeres tök alap sminkvideókra a youtube-on, tuti hogy szó esik róla, de ha nem, akkor a direkt szemöldököket taglaló videókban száz százalék hogy megemlítik hogyan találd el, meddig kéne érjen a szemöldököd. Egy ceruzával, kiskéssel, az ujjaddal.. kb bármivel, ami egyenes be lehet lőni, hogy meddig kéne érnie, de sajnos vannak, akik szarnak erre a törvényre.
Sunyi mosoly jelent meg az arcomon, és ignoráltam a mondandóját a szexszel kapcsolatban. Nem tud rajtam uralkodni ilyen módon. Akkora gyökér nem vagyok mint más férfiak, akik csak a farkuk után mennek.
- Bahh, na mindegy. - sóhajtok, és elindulok felfelé a lépcsőkön. Hirtelen végtelennek tűnik a lépcsőforduló, ahogy a kettőnk közé ült csendben csak a bőrciőm sarkának kopogását hallani. Sikerült elérnem, hoyg elmém teljesen kiürüljön, szóval csak csendben nézegetem a falra kiaggatott érmeket, meg fotókat a különböző kupákkal pózoló diákokról. A két bőrönd tonnás súllyal húz visszafelé, de egészjól tartom magam. Talán a műszőrgalléros kabát kicsit sok volt, de már túl késő ilyesmin rágódni. Inkább annak kéne örülnöm, mennyire tökéletes outfiteket tudok majd összerakni azzal a kabáttal.
Az epület egyébként régiépítésű, de az látszik rajta hogy már régen is drágának, és szépnek számított. A fontosabb területeken, például pár nyílászáró, fel van újítva, de egyébként a régi pompájában ragyog. Vagy legalábbis nagyon úgy tűnik. Tökéleets háttérként szolgálnak amjd az instagrammos OOTD fotóimhoz.
Az ajtóm elé lépve megvizsgáltam azt. Tipikus, egyzáras ajtó.. Azt hiszem ezt is ki kell cseréltetnem. Egyetlen zár nem fogja megvédeni a holmijaimat a többi.. ki tudja mitől. Meg talán egy névtábla se lenne rossz.
- Gondolhattam volna, hogy az össze szoba egyforma. - kicsit sóhajtottam, amikor beléptünk, s a két bőröndöt csak lustán az ajtóban hagytam. Majd később kipakolok. Habár a másik ágyat ezzel így ki is blokkoltam, de meglepő módon maradt elég hely a szobában, hoyg közlekedjünk. Néztem ahogyan az ágyra huppan, és kivételesen az volt az első gondolatom, hogy én nem ülnék rá arra az ágyneműre.
- Segítség? - a kis színjátéka után gyorsan elfordultam, és pénztárcámból előkaptam egy ötvenes bankót. - A fáradozásaidért. - mosolyogva nyújtottam neki át a pénzt. A személyzetet megfizetjük. Ezt még apámtól tanultam.
|
Elmosolyodtam, amikor láttam rajta, hogy telibe talált a kérdésem. Hiányzik neki. Óh, ha tudná, én megadnék mindent számára, csak gondolnia kell rá. Persze nem ingyen, a szívességekből kinőttem, arról még fogalmam sincs mit fogok kérni tőle, de azt hiszem egy ideig beérem a belső csatájával. Makacsnak látszik, így szerintem elleszünk jó darabig. Az ő baja. Ahogy a fejében olvastam, egyetlen gondolat csapott meg engem. Sajnálja a sok ott hagyott faszt? Ó, mindjárt bőgni kezdek. Mondjuk irigylem, hiszen nekem sose volt senkim. Mindenkinek egy szimpla kaland voltam, aztán el is dobtak. Fura, mi? Olyan srácot, mint én, akit lehetetlen nem egyedinek mondani... Hát igen, az embereknek fogalmuk sincsen mi a jó. Folyamatosan figyeltem a srác gondolataim, bár mást úgy se tudtam csinálni, ugye. Ennyire sóvárog az irányításért? Az volt az utolsó gondolatom, hogy olyannal jön össze, akit alig kíván. Mindketten tudtuk mit akar a drága aranybogaram. Szerintem még a kis ribi is, aki azt hiszi, azt gondolja, ezzel fog jelenteni valamit a suliban. Népszerű lesz. Ez ki van zárva. Főleg, hogyha én még bele is piszkálok a tökéletes képébe. Nem kellett volna a drágának bemutatni. Tudom mit akar. Ezzel pedig semmit se segít a helyzetén. Eltakartam a számát, ugyanis elkezdtem kuncogni, ahogy próbált másra gondolni, vagy ahogy ő mondja, kizárni engem. Muszáj volt eltakarítanom a lányt, bár sose sajnáltam volna meg, csak egy üres bábu. - Azt hittem okosabb vagy és valaki jobbal akarod eltölteni, aki kell neked - mosolyodtam el. - Honnan veszem? Ó, ugyan, látszik rajtad. Hiányzik a szex - kis hazugság, bár ez belefér. Még kicsit se készültem fel arra, hogy valakinek felfedjem a képességeimet. Amúgy is, úgy nehezebb lenne az emberek fejében turkálni, ha tudnak rólam, tudják mire vagyok képes. - Ki másra? Igaz, nem ismersz még - csalódottan sóhajtottam. - De van valamim, ami a csajnak nincs - vontam meg a vállam. - Drágám, csalódnod kell. Mert nincs. Cipeljünk, hála neked - azért ezt nem bocsátottam meg neki még.
Amikor elértük a szobáját, vártam ahogy kinyissa, én már rögtön az ágyra huppantam. - Uncsi. Mint az én szobám - tettem le a kalapom, nyújtózkodtam, majd felpattanva úgy tettem, mintha körül néznék, de pár másodpercen a srác felé fordultam. - Kell még valamiben segítség? - közeledtem hozzá, majd arcához, mielőtt összeért volna az ajkunk, megfordultam és végighúztam az egyik asztalon. - Ugh, koszos.
|
Amikor azt kérdezte, hová nyúljon, egy kicsit össze szorult a torkom. Nem, nem olyan sírósan, hanem amolyan lényegretapintósan. Tényleg hiányzott már a dolog, de nem csak a szex miatt. Magam mögött hagytam három srácot, mind a három fülig belém volt esve, így vakon meg tudtam bennük bízni, sosem ártottak volna nekem. Mindahányan tudtak a többiekről, de egyik se bánta. Így, hoyg hárman voltak, mindennapra volt programom; Egyik nap mozi, esetleg mozis szopás Peterrel - a mozi bezárta után pedig szex a kocsimban, a sötét parkolóban. A legjobb az egészben az volt, hogy a kocsim egy gombnyomással vissza tudta húzni a tetejét, szóval szex után csak visszakaptuk magunkra az alsógatyát, talán a pólót is, majd összebújva tudtuk nézni a csillagokat. Talán nyálasan hangzik de ez a fajta intimitás hiányzik. Az utóbbi egy hétben mindhármójukkal csak közöltem a híreket, hoyg sulit váltok, azóta nem is nagyon beszéltünk. Láttam hogy írtak, meg Snapeket is küldtek, talán még válaszolok is, de ahh.. nagyon szar vagyok, ha búcsúról van szó. Inkább lelépek szó nélkül, vagy hagyok valami kis fecnit, de nem kérek a sírós-integetős részből. Meg amúgyis.. minek áltatjuk magunkat? A távkapcsolatok még úgyis nehezen működnek, ha mind a két fél szerelmes.. gondolom úgy csak nehezebb, hogy én csak kedvelem őket.
Kérdését tehát, hoyg hová nyúljon, válasz nélkül hagtam. Sokka értékesebb avgyok én annál, minthogy itt pazaroljam a drága másodperceimet pont vele. Azt hiszem, kérvényeznem kéne valami inasszolgálatot a suliba, ha már úgyis annyi pénzt ölünk ebbe a tetves intézménybe. Mondjuk minek is pénzt költeni ilyesmire, idővel úgyis fel fognak bukkanni az olyanok, akik szabadnapokon is szívesen cipelik a cuccaim.
Örültem, hogy ilyen gyorsan megtaláltam a lányt. Fejben már azon voltam, hogyan tudnám hosszabb időre magamhoz csábítani, de gyorsan rájöttem ez miért nem a legjobb ötlet: őt nem kívánnám minden nap. Olyan kell, akit bárm- és ekkor hallottam meg kalaposka ordibálását. Éreztem, ahogyan a vér elkezd az ágyékom felé ömleni, de próbáltam kizárni a srácot a fejemböl. Jobbomat ökölbeszorítottam, majd kiengedtem, ökölbe, ki.. mintha csak egy láthatatlan vérnyomásméröt pumpálnék. Pedig csak a véremet próbáltam irányítani, hogy inkább olyan helyre fusson, ahol több hasznát veszem.
- Ne is törődj vele. - mondtam a lánynak a legnyugodtabb, és kellemesebb hangomon, pedig valójában nekem kellett volna kizárnom a srácot az elmémből.
- Új srác ő is. - tette hozzá a lány.
- Hát mindegy, nem tudom mi baja, de nem is akarok egyhamar rájönni. - a szavaim nagyon diplomatikusak voltak, de egyértelműen zavart a kalaposka. Először olyan hidegnek, szinte nemtörődömnek tűnt, aztán meg leszépfiúzott? Most meg lazán a szájába venné a farkam? Már csak a gondolattól, hogy nem csak én vagyok a saját faszom közelében, kezdtem beindulni, és mielőtt ellenkezhettem volna, Cyrus valahogyan elriasztotta a szőke lányt.
- Most ez mire volt jó? - fakadtam ki. - Nem könnyebb lett volna elsőre segíteni? - sóhajtottam egyet halkan. - Na várjunk.. minőség? Ezt magadra érted? - vigyorogtam rá, de nem akartam tovább oltogatni, mert tényleg ott hagy a négy bőrönddel, aztán baszhatom. Mármint nem őt, habár azzal se lenne gondom..
- Egyébként nyugaton a 106-os szoba. - mondtam két bőröndöt megragadva. Kurvanehéz volt mindakettő, pedig csak a legszükségesebbeket hoztam. Az ajtóhoz érve egy udvarias fiatalember kitárta azt nekünk, és nyitva is tartotta, míg bementünk. Egy széles mosollyal háláltam meg a segítségét, majd belépve körülnéztem:
- Nagyon remélem, hogy van lift! |
Kerekre nyíltak a szemeim, mikor elütötte a kezemet. Mit képzel a hitvány, undorító feje? Szépnek, szép volt, de engem nem tud lekörözni. Megnézném mi van a gatyájában, talán okot találok miért ilyen nagy a képe. Dühös voltam, kurvára, azt hittem fel fogok robbani, viszont ez, kicsit se látszott az arcomon. Sőt. El is mosolyodtam. Hagy legyen meg az öröme ennek a fasznak. - Akkor hova nyúljak? Le? - tekintetem le is csúszott. Legyen nyilvánvaló mit is akarok ezzel kifejezni. Bár nem kell gondolatolvasónak lenni, hogy biztossá váljon a szándékom. Tudom, akarja. Ki van éhezve, rám! Akkor feszegessük csak azt a határt. Leszartam a hisztijét, nem vagyok punci, amit kedve szerint rángathat. Nekem van agyam, úgy látszik ebben a suliban, a zombiság a menő. Bár, a suli pont ilyen agy pusztító jellegű, itt nincs semmi, ami fejlesztene engem. Kétlem, hogy a képességeimet tudnák fejleszteni, meglepődnék. Gondoltam, hogy elveszem a levegőjét, köhögjön kicsit, de abból semmit se tanulna. Ezek alig tanultak a hibáiból. Mondom, primitív emberek ezek, szívesen megtanítanám őket, hogyan kell viselkedni a felsőbbrendűvel. Áh, sok dolgom lesz az akadémián, sajnos. Máshová lehetetlen menni, le is nyesnék a fejem a szüleim, ha egyszer csak úgy haza állitamék. Áh, jó lenne otthon. Elvigyorodtam, amikor bemutattam és tátogott. - A tiédet szívesen, aranybogaram! - kiáltottam, pedig szükségtelen volt, de nyomatékossá akartam tenni, hagy szenvedjen csak. A csajjal való kis színeszkedésre alig figyeltem, mert ezzel úgy se fog megbántani. Kicsit sem faragtak engem olyan gyenge fából. Élvezni akartam a diótörőt, de folyamatosan elvonta a figyelmem a csaj és a drága hisztigép gondolatai. Utálom ezt. Sóhajtva melléjük sétáltam, egy ideig nem szólaltam meg. Aztán a szőke csaj vállára tettem a kezem. - Ne hidd azt, hogy szeretni fog - suttogtam a fülébe. - Sose tog. Senki se szeret - és ezzel sírva elmenekült. Szánalmas egy teremtést. - Na, külső tényező kizárva. Tudod az eredeti, minőségit, ne cseréld le ilyen selejtre - integettem a lány irányába. - Tudod, merre van a szobád? |
Értetlenül hunyorítottam a srácra. Szóval ilyen itt a vendégszeretet? Ezért támogatta apám egy elég jelentős összeggel ezt a kibaszott intézményt, hogy ilyen faszszopók itt visszadumáljanak?
- Vedd le rólam a kezed. - Közeledését erővel elsöpörtem arcomtól, kezeink nagyot csattantak amikor összetalálkoztak, és még pár másodperccel később is éreztem a többezer tűszúrásniy fájdalmat a tenyeremben.
- Két bőröndöt csak elbírtál volna, pár ruha van csupán benne. - hisztisen emeltem el róla a tekintetem, majd mellé léptem.
- Viszont ha segíteni nem tudsz, hátráltatni inkább ne hátráltass. - azzal tovább lépkedtem, hogy kerítsek valaki mást erre a nemes feladatra. A gyönyörű arcomnak köszönhetően nem kellett sokáig segítség nélkül vergődnöm: valami kiscsaj pont látta a kis jelenetünket és mindenféle kérdés nélkül sietett a megmentésemre. Szerencsére a jó fizimiskám miatt kérés nélkül ragadnak rám a nők. Ezt néha csúnyán ki is használom, de most mit mondjak.. nem lehet mindenki szent. A csajszinak viszont udvariasan bemutatkozok, ő pedig pironkodva hadar el valami nevet, amit nem is értek, de őszintén nem is érdekel. Amikor viszont elindulunk a cuccaim felé, hagyom hoyg a lány fél lépéssel előttem haladjon, s így amikor a kalaposhoz érünk, van alkalmam bemutatni annak a gyökérnek.
- Nyelj faszt! - tátogom felé fordulva, és a középső ujjamat egy eléggé erotikus mozdulattal végignyalom, de mielőtt reagálhatna, visszafordulok a lány felé. Nem érdekel a mondandója, se semmi, ami vele kapcsolatos.
- Aha.. - mondom a lánynak, mintha figyelnék, közben felkapok két bőröndöt. - Sajnálom, hogy a férfi munkát neked kell elvégezned. - mondom gálánsan, és még egy kis fáratag sóhajt is színlelek. - Úgy látszik, több figyelem szorult beléd, mint egyesekbe. - az egyesekbe szót jól megnyomom, de még a fáradtságot se veszem, hogy Cyrus felé nézzek vádalkozón. - Ezt még meghlálom. - sokat sejtetőn kacsintottam a lányra, aki fülig pirult. Kettőnk közül csak én tudtam, hoyg ez csupán egy üveg drága pezsgőt vagy bort fog jelenteni, és egy jó dugást. |
Olyan pár órája itt szédelgek a csarnokban, hát ha találok valami érdekeset, amivel leköthetem magam, de a legjobb társaságot, megint csak a jó öreg barátom, Tchaikovsky adta meg számomra, ahogy ez szokás is volt nálam. Néha egy dallamra a testem is megmozdult. Az egész valamilyen vicc lehet, én lebabázok komolyan. Miért mást vitt a versenyre? Mi az oka? Hogy már nem vagyok az esete és kinőttem az esetéből, mert tizenhét éves lettem? Röhejes. Mindenki. Akik képtelen belátni, van tehetségem ehhez, a baletthez! Ugyan, hatalmas hazugság lenne azt mondani, nincs... bár megpróbáltak a képembe hazudni párszor, csakhogy nekem lehetetlen hazudni. Úgy is rájövök az igazságra. Azt hittem érdekes lesz ez a hely, komolyan. Ezt lehet gondolni, hogyha a szüleid azt mondják, hogy hozzád hasonló gyerekekkel fogsz tanulni... persze. Én naiv fiúcska azt gondoltam, hogyha valakinek van képessége, az érdekes is. Megint tévedtem. Az emberek - vagy mi a faszom ezek - unalmasak. Semmi olyan tulajdonságuk vagy képességük sincs, amit szerén személyem, probléma nélkül ki tudna használni. De legalább a tánc nincs megtiltva. Valamivel legalább el tudom magam foglalni. Hirtelen valaki gondolatait kezdtem el hallani. Utálom ezt, bárcsak tudnám, hogyan kell kikapcsolni, viszont az évek alatt sose jöttem rá. Utolsó gondolatára apró, sejtelmes mosoly jelent meg, ezt viszont ő nem láthatta. Magamnak mosolyogtam. Próbáltam úgy tenni, mintha normális diák lennék. Aki egyszer se hallotta az emberek gondolatát. Csak akkor vettem ki a fülhallgatót, amikor a vállamat tapogatta, szigorúan csakis az egyiket vettem ki a fülemből, abból is Tchaikovsky diótörője szólt. Felvontam a szemöldököm, mikor rögtön kezet rázott velem, és bemutatkozott. Milyen kis aranyos. - Cyrus Spyros, a második - ha már ennyire pontosak akarunk lenni. Bár az apám Emmerich, a nagyapámról lettem elnevezve. Szar, tudom. Ezért is szeretem jobban a Rus becenevemet. - És? Leszarom - vontam meg a vállamat. Mégis mit képzel ez magáról? Talán kicsit be kell vennie a pórázát... valakinek. - Mi vagy én, valami erőember porontyúja? - felvont szemekkel néztem át a válla fölött. Ott volt a tömérdek bőröndök. Ó, szívem. - Eddig is elboldogultál, Caspien - helyeztem hangsúlyt a nevére. - Most is megoldod, ugye? - paskoltam az arcát, majd bele is csíptem az arcába. - Szépfiú. |
Őszintén szólva egyáltalán nem volt ínyemre ez a suliváltás. Minden barátomat hátra kellett hogy hagyjam - sőt, az életemet tulajdonképpen. eg volt már a helyem: pontosan a suli tetjén. Mindenki imádott, ahogyan azt illik, erre.. Ahh, de legalább ezzel a képességes dologgal békénhagynak mostmár apámék. Tizenhét év ebből a szarságból, ami tőlük jött, éppen elég is volt. Nem hiszem, hoyg sűrűn haza fogok látogatni, inkább berendezkedem itt, aztán majd év végén talán hazakukkantok. Ahogy a taxim lefékez, kipattanok, és megvárom, hoyg kipakolja a cuccaimat. Négy bőröndöm van jelenleg, a legnagyobb fajtából. A derakamig érnek, keményített fedelüket halvány márvány minta díszíti. Szörnyű volt csomagolnom. Belépni a gardróbomba és kiválasztani azokat a szerencsés ruhákat, akik velem jöhetnek.. mint valami rossz horror film. A couture darabjaimat természetesen elhoztam, egytől egyig szépen ruhazsákba csomagolva pihennek az egyik bőrönd mélyén.
Mikor a taxis végzett, a kezébe nyomtam két húszast a fáradozásaiért, és még mielőtt másra is megkérhettem volna, bepattant a kocsiból és elhúzott. Nagyszerű. Szerencsére a közelben lézengett egy full feketébe öltözött srác. A szettjéhez passzoló, kemény karimájú kalap volt a fején, a fenekére pedig olyan jól passzolt az a csőgatya, hogy öröm volt nézni.
- Hé kalaposkám! - kiáltottam oda, de nem reagált. - Ah, valszeg zenét hallgat. - sóhajtottam, majd odabattyogtam hozzá.
Torkomat megköszörülve bökdöstem meg a vállát, és ha megfordult, már nyújtottam is nekei a kezem:
- Caspien Van De Kamp. - egyet ráztam a kezén - de azt olyan erővel, mintha most kötöttük volna meg életünk üzletét - és már vissza is húztam magam mellé a sajátomat. Nem kenyerem a pórnéppel való érintkezés. - Én vagyok az új gyerek, meg blabla.. - sóhajtottam. Elegem volt már az utazásból, meg az új helyekből. - Tudnál segíteni felvinni a cuccaim? - böktem a hátam mögött sorakozó négy hatalmas bőröndre. |
Cyrus Spyros & Caspien Van De Kamp |
[13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
