|
Témaindító hozzászólás
|
2018.03.03. 11:37 - |
Zariah Blue Jones & Mark Fitzgerald |
[4-1]
 Másfél dal után meguntam a fal bámulását, meg a bakancsom orrának fürkészését – meg kellene takarítani -, elővettem mobilomat és görgettem. Igazi huszonegyedik századi zombinak nézhettem ki. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a suliban minden második ember, főként lány, megosztotta, hogy lesz tavaszi bál. Hurrá! Annyira vágytam rá, mint egy seggbe rúgásra. Mikor már a századik ugyanilyen poszt felett siklottam el, a százegyedikre már rányomtam és beleolvastam, hogy legalább jó piák lesznek-e. Tudom, hiú ábránd, hiszen európai mércével nézve se vagyok nagykorú. Szívás.
Nem tudtam meg semmit az ételekről és italokról sem, bezzeg az, hogy bálkirály és bálkirálynő választás lesz, nagybetűkkel meg milliónyi felkiáltójellel ellátva. Mindenesetre reménykedtem, hogy legalább jó kaja lesz. Azért biztosan megfogom látogatni a rendezvényt. De hogy én magassarkút nem veszek fel, az holtbiztos!
Idő közben társaságom is akadt, aki úgy akarta magára vonni figyelmét, hogy leszedi a fejest… a fejemmel együtt. Bosszús pillantással igazítottam meg a nyakamra téve, majd hajamat is megigazgattam. – Kapok valami jutalmat, ha nevetek a szar vicceden? – kérdeztem egy fárasztó sóhaj után. Tekintetemmel végig kísértem, ahogy helyet foglal mellettem. Fintorogva pillantottam vissza a saját ruhakupacára, addig ő szépen elhappolt egy sonka szeletet a pizzámról. – Emlékeztess, hogy öljelek meg, kérlek – szerintem a szemeimmel alapból ölhettem volna. Utáltam, ha belezabálnak a kajámba, főleg ha egy olyan alakról van szó, mint Fitz. – Ki tudja hol jártak az ujjaid, és rohadtul nem is akarok belegondolni – fintorogtam, és a maradékot visszasüllyesztettem a zacskóba -, úgyhogy el a kezekkel a pizzámtól – förmedtem rá. Összefontam karjaimat, a tőle messzebb eső kezemben szorongattam a pizzás papírcsomagot. Szétgombolt ing, és be nem állított frizura plusz büdös cuccok. A karomat tettem volna rá, hogy megint egy könnyűvérű puncitól jön.
Elég volt belőle a tavalyi angolon csoportban dolgozni. Állandóan flörtölgetett és próbált az ágyba csalni. Magasságos egek, azt se tudom, hogy bírtam ki, hogy ne törjem be az orrát! Mert végül is leesett neki, hogy én nem abba a kategóriába tartozom, akikre ő vadászik. Így maradtak csak a retardált becenevek, megszólalásai. Nem tagadom, jól nézett ki – és ezzel ő is tisztában volt -, de isten őrizzen, hogy csak egy strigula legyek. Kihasználtak eleget a tizenhét évem alatt, köszönöm, többet nem kérek. – Egyébként csak a bennfenteseknek jár ilyen ínycsiklandozó nasi – kacsintottam rá pimaszul. Nem osztozkodom a büfés nénimen! Keressen magának mást. Vagy a csitrijeitől kuncsorogjon.
Ekkor jutott eszembe, hogy még mindig szól a zene a telómon, ezért előszedtem. A képernyővédőm után a bál eseménye jelent meg. Ha nem volt lassú, akkor mindenképp észrevehette, de titkon reméltem, hogy nem és nem fog semmilyen idióta hozzászólást mellékelni. Kikapcsoltam a soron következő zenét, az asztalra helyeztem a kellékeimet és visszanéztem rá. – A ruháid is majd szárnyakat növesztenek és bemásznak maguktól a mosógépbe? – kész vicc, hogy ez a srác egy angyal ivadék. – Vagy majd valamelyik pincsid mindjárt érkezik és még ki is vasalja neked? – megint hintázni kezdtem a széken. Ritkán használták az említett eszközt, meg hát mosni is már csak akkor jöttek, amikor már nem volt mit felvenni. Vagy ott voltak azok, akik gyakrabban hazajártak. Anyám nem egyszer nyígott már nekem, hogy menjek haza én is gyakrabban, de bőven elég volt a karácsonyt túlélni. Már amikor Őnagysága éppen a Föld bolygón lóbálta éppen lábait. Az ünnepekről mindig csak Elma jutott eszembe, és sajgó szívvel gondoltam rá, hogy vajon miként élhette meg az elvesztésemet és vajon mi lehet vele. |
 Semmi üzenet, semmi cetli, semmi telefonszám – ennyit hagytam ott az újonc lánykánál, miután egészen kifárasztottam. Túl könnyű volt elbűvölni és láttam, hogy a jókislány álarca mögött egy mocsok kis liba rejtőzik, aki a legnagyobb meglepetésemre elég jól tudott a kis szájával bánni, bár megmondtam neki, hogy ha túl sokat beszél, úgy betömöm a száját, hogy utána azt kívánja, hogy bárcsak néma lenne. Óvatosan kikeltem az ágyból és felkapkodtam a ruháimat magamra, majd a gumit és a cigicsikkeket a földön és az éjjeliszekrényen hagyva csuktam be magam után a lehető leghalkabban az ajtót. A hajam még ziláltam a szemembe hullott, de azzal voltam elfoglalva, hogy a fekete ingemet gomboltam be magamon, egészen a hasam közepéig. Szerettem láttatni a mellkasomon lévő tetoválásokat, bár szép számmal volt már rámszólva, hogy öltözzek normálisan. De amíg a hülye picsák felvehetnek mélyen kivágott felsőt és picsaszoknyát, addig ne szóljanak már rám, mert látszik a mellkasom. Tesiórán is mindig leveszik a sportbuzik, az miért más?
Nyugodtan ballagtam a szobám felé, ahol – éljen a Pokol –, nem volt ott a szobatársam, bár szerintem sikított volna, ha meglátta volna a kuplerájt. Elég büdös is volt már bent, hála a zoknijaimnak és hümmögve konstáltam, hogy a boxerekből is kezdte kifogyni.
Eszeveszett keresésbe kezdtem a kis piros kosár után, majd szemforgatva léptem a szobatársam éjjelije mellé besúvasztott kosárra, amiben összehajtogatva feküdt egy–két póló meg egy pár zokni. Megfogtam és a földre ráztam őket, majd felkapkodtam a saját cuccaim és csak úgy, összehajtatlanul a kosárban megindultam a mosószoba felé.
Fütyörészve sétáltam a folyosón, s ahogy elhaladtam a nyitott klubhelyiség mellett, láttam, hogy – bár a fiúk kerületén vagyunk – pár lány viháncol bent, és kaptam az alkalmon, hogy az egyikre rákacsintsak. Észre is vette, azonban a mosolygós arca eltorzult és fújtatva odalépett az ajtóhoz és becsapta. Hát ennek meg mi baja? Csak egy kicsit volt ismerős az arca, bár a többi lányt sem tudtam beazonosítani, nem az volt a fontos, hogy az arcukat nézzem, na meg… Szerettem hátulról csinálni, na. Azok a formás seggek. Azon a hülye blogon igazán lehetne ranglista, és akkor én is szűrhetném, hogy kit cserkésszek be legközelebb.
Továbbindultam a mosószobába, mostmár semmi nem térített le az utamról, még az sem, hogy rámjött a cigizhetnék. Nem terveztem nagy belépőt, de véletlen túlságosan kicsaptam az ajtót, ami nekicsapódott a falnak. Hogyan hívd fel magadra a figyelmet level Mark. Na jó, rosszabb miatt is figyeltek már fel rám, szóval annyira nem izgatott. Szinte rögtön kiszúrtam az ismerős, szőke, kócos fejet és megindultam felé. Még tavaly angolon a tanár egymás mellé osztott be pármunkához és igazán megkedveltem a csajt, de rajta látszott, hogy nem engedi magát, vagy nem keltettem fel az érdeklődését. Azóta jóban lett azzal a Choi gyerekkel, és ki tudja milyen kapcsolat van közöttük a négy fal között.
Lepiszkáltam a fejéről a fejhallgatót kicsit durván. Csak meg akartam pöckölni, na. – Milyen leárazások vannak a Zarában? – csaptam le az asztalra a kosarat – Kéne már egy új bőrdzseki – mosolyodtam el, majd a mellette ülő szék támlájára ültem és levettem egy darab sonkát a pizzájáról. – Ez kurva finom, honnan szedted? – habár szerettem a lányokat becézgetni, Blue a körön kívül esett, neki sokkal rosszabb beceneveket tudtam adni, amiket ki nem állhat. |
Körmömmel a padon kopogtattam. Ez egyértelmű jele volt nálam, hogy unom az órát; irodalom volt. Nem konkrétan a tantárggyal volt bajom, hanem a tanárral. Iszonyat unalmas volt, másrészről utáltam ha a számba akarják rágni, hogy mit gondoljak egy műről. Leírhatatlan érzés volt, amikor próbálták a látókörünket korlátozni, valamiért a régi életemre emlékeztetett.
Halovány fejcsóválással lezártnak tekintettem az „ügyet” és eltereltem mással a gondolataimat, mint például azzal, hogy mostanra már csúnyán lekopott a fekete körömlakkom. Úgyhogy most már tudom is mivel fogom elütni az időmet, azon kívül, hogy Seok-kal egymás vérét szívjuk. Imádtam azt az embert, persze ezt így neki soha nem mondanám meg, nagyon langyi szitunak kell lennie ahhoz, hogy bevalljam. Aztán úgyis csak megint cseszegetnénk egymást, meg hát ha nem tudja, hogy kedvelem, akkor szerintem nem karolt volna fel. Igen, szinte neki köszönhetem, hogy a depresszión felül tudtam kerülni, és valamilyen formában beilleszkedni ide is. Az külön piros pont, hogy Seok nem tartozott kifejezetten semmilyen körbe; „menők”, az iskola krémjei, DÖK tagok, nerdök vagy bármi egyéb. Nem szerettem a klikkeket, s egyedül Seok volt az, akiben száz százalékosan megbíztam, a többiekkel csak jól elvoltam, amíg át nem léptek bizonyos határokat. Volt, hogy valakit azért kellett leráznom vagy kicsit csúnyábbra venni a hangsúlyt, mert nem értette meg, hogy két mondatváltás után nem leszünk „bff”-ek. Rendesen rosszul voltam attól a csajtól. De ami még jobban kitudott készíteni, a kamu „grunge”, „vintage” és „tumblr” csajok. Fiúk is voltak, de az ő számuk elenyésző volt a lányokéhoz képest és ők nem áldepiztek. A víz levert az ilyenektől, és legszívesebben megtéptem volna az összeset, aztán lenne búbánat…
Áldás volt hallani a csengőt, és amilyen gyorsan csak lehetett elviharzottam. A szobába érve Moyt sehol se találtam. Gondolom ő nem menekül fejvesztve el az órákról, mint én. Moy-jal nagyon nagy szerencsém volt; aranyos, kedves és figyelmes lány volt, komolyan jobbat nem is kívánhattam volna. Bármit meg lehetett vele beszélni, és nem zavarták a hülyeségeim, ha mégis, akkor szólt – igaz, eléggé félénk természet, de lezsíroztuk és megnyugtattam, hogy nyugodtan kussoltasson el vagy akármi, ha zavarom valamivel. És persze Seoknak is jól járt ezzel a helyzet, ugyanis oda meg vissza volt a lányért.
Összeszedtem a mosatlanomat – ami gyakorlatilag a székemen tornyosodott -, nyakamba akasztottam a fejhallgatómat és lebattyogtam a mosószobába. Beugrottam még a büfébe is – igen, a kosárnyi koszos cuccommal együtt -, hogy megkaphassa a dugi kajámat. Ezért kell jóban lenni a büfés nénivel! Folytatva utamat megint azon agyaltam, hogy miért nem lehetett volna pár mosógépet a fürdő környékére elhelyezni. Lustaságom néha napján beütött, ennek köszönhető, hogy most így felgyülemlett a ruhahalom. Örömmel konstatáltam, hogy rajtam kívül senki sem akar mosni. Ennek fényében két mosógépbe pakoltam a cuccaimat; egy színes és egy fehér adag. A színes mondjuk kimerült a fekete és szürke árnyalatokban, némi kékkel és bordó darabbal. Fehérből leginkább zoknijaim voltak, pár póló és fehérneműk.
Fülemre helyeztem a készüléket, és az egyik kedvenc dalomat indítottam el. Sound of Silence. Hangulatomtól függött, hogy mit gondolok és érzek a dalról. Nem voltam rest fentebb venni a hangerőt se, hiába kifinomult hallásom, a zene az zene és ha hangosan akarom hallgatni, akkor úgy fogom. Miután elindult mindkét mosás, a közelebb eső asztalhoz ültem, bordó Dr. Martens bakancsomba bújtatott lábamat az asztalon pihentettem és úgy hintáztam a széken. Elővettem a dugikaját, ami egy laktató pizzaszelet volt. Ahogy megéreztem a fűszeres illatot, rögtön meg is kordult a gyomrom. Boldogan majszoltam a pizzaszeletemet, miközben elvoltam a kis világomban a kedvenc zenéimmel együtt, kizárva a külvilágot. |
Zariah Blue Jones & Mark Fitzgerald |
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
