|
Témaindító hozzászólás
|
2018.03.25. 21:04 - |
Sharon Warden & Larissa Chronis |
[5-1]
 Mikor elhallgatott a zene, levegőt vettem, hogy megszólaljak, azonban a készülék újonan bömbölni kezdett. Húha, valaki nagyon türelmeten ha ennyire hívogatja.. vagy valamii nagy balhé van, ki tudja. A lány megállt, és úgy láttam megpróbálja felvenni, de ez em jött össze, ugyanis a telefon nem messze tőlem sikeresen földet ért. Ha jól láttam nem tört be a képernyője, de ezt persze nem lehet megállapítani, mert elsőre sosem veszi észre az ember, hogy beört-e, csak szívinfarktust kap míg maga felé nem fordítja, utána meg beletörődik, és lehülyézi magát amirt nem vett rá egy üvegfóliát, amihez tök olcsón is hozzájuthatna, de természetesen lusta keresgélni az interneten, mert ha véletlenül fel is lép a netre, csak a facebookig jut el, ahol elkezd macskás vieókat nézni, és a macskás vieóknál leragad órákig, amitől elálmosodik, és álmosan már senki sem keresgél a neten. Miközben eme érdekfeszítő gondolatmenetet taglaltam magamban, felvettem a földről a mobilt, és mikor visszafordultam a mászófal felé, pont láttam, hogy a lány leugrik a földről.
-Szia.-köszötem neki monoton hangon, amit nem egészen értettem, mert egész jó kedvem volt, és még rá is mosolyogtam, de a hangsúly, na az nem jött össze. Ugorjunk neki mégegyszer:-Azt hiszem ezt keresed.-nyújtottam oda neki a telefont ami idő közben elhallgatott, és úgy nézett ki, hogy a zaklató is feladta. Vagy talán tévedek, és nemsokára megint hívni fogja a lányt.-Ne haragudj meg, de eléggé vicces helyzetben voltál, olyan vígjátékba illő volt.-jegyeztem meg mostmár kedvesebb hangnemben. Sosem tanulom meg befogni a szám. Most biztosan egy bunkó parasztnak fog hinni, amiért kinevetem, de egyszerűen nem tehetek róla, hogy mindig sikerül hozzáfűzni valamit az eseményekhez aminek szem- és fültanúja vagyok.... |
 Hangosan kifújtam a levegőt, miután végre elhallgatott a telefonom. Miért nem telepatikusan dumál, ha? Annyira megy neki amikor egy szobában vagyunk, senki nincs, aki zavarjon. Mondjuk így kétszeresen annyit járhat a szája, szóval… Mindig van miről beszélnünk, nincs olyan téma, amit lerendeztünk volna már, viszont most rohadtul nem volt szükségem a csevejre. Meg fog ölni egyszer.
Jobbnak láttam, ha visszatérek a földre, csakhogy félúton megint elkezdett bömbölni a zene. Úgy voltam vele, hogy most már sima lesz, és innen csak nem esek olyan nagyot. Ismét megpróbálkoztam a felvétellel, amikor kiesett a kezemből a készülék… és földet is ért. – Banyek! – morogtam visszafordulva a mászófal felé és követtem lefelé a telefont, persze én nem bíztam magam a szabadesésre.
Amikor biztonságos magasságban éreztem magam, leugrottam és akkor vettem észe, hogy nem vagyok egyedül az udvaron. Nagyon reménykedtem, hogy nem egy tanár küldte utánam, hogy most azonnal takarodjak vissza segíteni. – Helló! – intettem egyet, majd a mobilomat kezdtem el keresgélni szememmel.
|
Mindenki a bállal foglakozott. Milyen ruhád lesz? Elhívott valaki? Szerinted van esélyem a bálkirálynő választáson? Más kérdést nem is lehetett hallani a diákoktól. Vagy esetleg csak én figyeltem ezekre, mert kifejezetten idegesítettek...? Ez utóbbi elég valószínű. Merem állítani, hogy nem kaptam fel sok dolgon a vizet, ahogy ezen sem, csak már kicsit sok volt. Én például még azt sem tudom mit veszek majd fel.....
A DÖK-ösök egész nap fel s alá szaladgáltak, amit kisebb kárörömmel figyeltem. Kellett nekik elvállalni. Szép dolog a diákökormányzt aktív tagjának lenni, egészen addig míg nem kell valami fontosat is csinálni.
Mivel nem volt túl sok órám megtartva ma, úgy gondoltam, hogy az utosót el is lóghatnám. Elvégre nem mindegy, hogy a tanár felügyelete alatt unatkozom és lustálkodom, vagy egyedül, kint...? Valamiért az egyedüllét sokkal jobban csalogatott, így kerültem ide. A mászófal közelében sétálgattam, majd mikor úgy döntöttem, elég volt a mozgásból, leültem a földre. A hajamat kezdtem fonogatni, aztán mikor valahol a közelben felcsendült egy Rihanna szám, felkaptam a fejem.
-Mi a jó büdös...?-azonnal elhallgattam. Nem vagyok túl büszke magamra, mikor káromkodok. Miután pedig magamban jól leszidtam magamat, felálltam, a vállamra dobtam a kis hátizsákomat, amiben igazából csak a vázlatfüzetem volt meg néhány ceruza, elindultam a hang irányába. A mászófalon hamarosan meg is pillantottam a lányt aki valószínüleg éppen azon gondolkozott, hogyan kéne lenémítania a készüléket anélkül, hogy a földre esne. Összehúzott szemöldökkel lépdeltem egy kicsit közelebb, és figyeltem kíváncsian a lányt. Nem szerettem volna megzavarni, de elég érdekes látvány volt, szóval úgy döntöttem, hogy szótlanul vizslatom tovább. Még a végén azért esik le, mert ráhozom a szívbajt, és akkor talán hamarabb meghal egy szívinfarktusban, minthogy a földre esne és kitörnne számtalan csontja, esetleg a nyaka... úristen, Sharon állj le. Tud egyáltalán akkorát esni onnan...? |
Már vagy ezredjére vágja meg ez a srác a zenét (elfelejtettem a nevét), de még mindig nem érti, mit magyarázok. Azt nem tudom miért pont az én szakértelmemre volt szüksége, viszont sehogy sem haladtunk egyről a kettőre. – Tényleg ennyire nem hallasz? – fakadtam ki icipicit, amit rögvest meg is bántam. Bocsánatot kértem tőle, és egy kis szünetet. Lerohantam egy italért neki. – Kicsit kimegyek a levegőre, ne haragudj – hadartam, hátra sem pillantva, mindaddig, amíg kint nem voltam. Körülnéztem, hogy meggyőződhessek arról, hogy egymagam vagyok és egy tanár sem jött utánam. Néhányan nagyon szigorúan vették, hogy csak akkor mellőzünk egy órát, ha tényleg segítünk. Ergo ne lógjunk. Én egyébként nem akartam szkippelni az órát, de hát emellett a srác mellett a hajamat tépem.
Gondoltam egyet és a mászófal felé vettem az irányt, hátha az segít kicsit lenyugodni és a felesleges energiáimat redukálni. Vászoncipőm talpa kicsit csúszott, azonban ez sem tartott vissza. Amit a fejembe veszek, arról nagyon-nagyon nehéz lebeszélni. Fel sem tűnt, hogy milyen magasra merészkedtem, amikor a mobiltelefonom hangos zenélésbe nem kezdett. – Rihanna, ugye ezt nem gondoltad komolyan? – hurrogtam le a csengőhangomat éneklőt, annak ellenére, hogy arra pampogtam volna, aki keresett. Egyik kezemet a farzsebembe csúsztattam, bár meg kellett hagyni, kicsit paráztam, hogy ez a fél kezes mávelet nem fog összejönni. Amikor a másik kezem csúszni kezdett, visszakaptam a telefonnal ügyködőt a kapaszkodóra. Csak nem akart alább hagyni a zene, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy Annabelle a hunyó. Mi a fészkes fenét akar, pont most?! |
Sharon Warden & Larissa Chronis |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
