FrissítésSúgó

Syd	2018.04.10. 12:45 -
	Roman Eagle & Ace David Haller

[36-17] [16-1]

Syd	Előzmény | 2018.05.05. 23:13 - #36

Amennyire idegesítő volt a drága Ro, kicsit azért jól esett az egész. Igen, a kalózos cucc az agyamra megy, de ez maradhat a mi szokásunk, még ha én falra is mászok tőle. Igazából, egészen szánalmas, hiszen ilyen kis dolog miatt izgatottá válni, viszont sose szoktam barátkozni, elvoltam foglalva az önsajnáltatásommal. Így azért ennek a kapcsolatnak, bár fogalmam sincs milyen kapcsolat is pontosan, csakhogy meg kell ezt az egészet becsülnöm, ki tudja meddig fog tartani, mert ahogy ismerem magamat, valahogy, valamit el fogok rontani. Megint ezen gondolkozok... ha Roman tudná, biztosan leállított volna. Azonban képtelen vagyok nem a jövőre gondolni... csak ki akarom küszöbölni a lehetséges hibákat. Felsóhajtottam a gondolatára, de nem mondtam semmit, mert úgyis elvitatkoznék rajta 25 napig, ismerem magamat. Persze akartam ezt az egészet, viszont jobban aggódtam a fiú miatt. Tudok durva lenni, tudom, a kis kutya kinézetem végett, csakhogy néha a cukiságok is harapnak. Én meg nagyon tudok. Azért megnyugtat, hogy ki akar mellettem tartani, ez már jó jel, azt hiszem. Úristen mindenbe kapaszkodok, amibe tudok. pedig nem kéne, nem igaz? Itt van ez a csodálatos srác és azt gondolom róla, hogy valamiért el fog hagyni ez a fiú, ami a legnagyobb hülyeség a világon, én mégis képes vagyok ezen gondolkozok. - Ezen azt hiszem eltudnánk vitatkozni - mosolyodtam el, mielőtt megcsókoltam volna. Ha az ő fejével  gondolkozok, akkor tényleg szerencsések vagyunk mindketten. Jó lenne mindig így gondolkozni.  - Tényleg ilyen nehezen megy? De természetesen segítek, ilyenben bármikor... bár a türelmem véges tud lenni, az igaz - mint már mondtam, hogy igazából egy husky vagyok emberi bőrbe csomagolva, így könnyen válok türelmetlenné, ha türelmet leszek, akkor meg biztosan nyávogós leszek. Már bánom, hogy bólintottam a kérdésére, de várhattam ezt tőle. Ahogy pedig elkezdett énekelni, fölnyögtem. Anyám, mi lesz még itt... gondolva egyet pedig lelöktem az ágyról. - Azt hiszem ideje visszatérnünk - mosolyogtam, ahogy lehajoltam hozzá. Egy pillanat múlva pedig megint ott ültünk a szobánkban, a takaró köztünk, Terry a kezemben.. mintha semmi se történt volna.   [LEZÁRT KÖR]

Babe	Előzmény | 2018.05.04. 19:00 - #35

Elmosolyodtam a válaszára, aztán a nevetés is rámtört, ahogy a kalózos monológomra elkezdte a homlokát masszírozni. Igen, tökéletes válasz, ezzel fogom cukkolni. Bárcsak én is a fejébe láthatnék, és akkor tudhatnám, amúgy honnan kapta ezt a becenevet... Habár talán nem is számít, a lényeg, hogy nekem mostantól ő már csak Acer, a kalózkapitány. Nekem sosem volt más becenevem a Ro-n kívül, de az meg olyan egyszerű és magától értetődő, csak egy rövidítés. Mondjuk nem tudom, mi másnak lehetne hívni, ami annyira illene rám. Oké, az anyukám kiskoromban "napsugaram"-nak a nagyim meg "aranybogaram"-nak hívott, de a rokonok mindig becézgetnek. Mondjuk mindkettő illet rám, a napsugár is, az aranybogár is. Mindkettőtől sárga dolgokra asszociálok, vidám dolgokra, és azok mire passzolnának, ha nem rám? A szavai a fejemben még mindig szokatlanok voltak, főleg számomra, akit a beszélgetés éltet, meg hogy járjon a szám. Habár hozzá tudtam volna szokni, hogy a fiú suttogjon a gondolataim közt, meglehet egy idő után őrültnek éreztem volna magamat tőle. Semmi sem lehet tökéletes, nem várom el tőled, vagy a kapcsolatunktól, még magamtól sem. A kapcsolatunktól, uh, még nem voltam biztos benne, hogy Ace is szeretné annyira, mint én, nem voltam biztos benne, hogy tényleg csak engem félt magától, vagy inkább csak ő fél a kapcsolattól, vagy nem is akarja, nem tudom... Nem akartam, hogy csak azért ne legyen köztünk semmi, mert nem szeretne nekem fájdalmat okozni. Nem élek olyan ködben, hogy ne tudjam, hogy bármikor összetörheti a szívemet, vagy veszekedhetünk, vagy valami nem fog működni köztünk, hiába szeretném, vagy szeretnénk, de ezért bele se vágni hülye döntés lenne. Ahogy felmásztam hozzá és lassan megcsókoltam, kicsit elgondolkoztam, és magamban röhögtem azon, hogy nekünk például milyen szerencsés, amiért egy szobába tettek minket. Mindenki csak a heterókra gondol... Nem mintha ebben a helyzetben felrónám ezt bárkinek.   - Nem-nem, én szerencsésebb vagyok, száztíz százalék. Vagy kétszáz. - Elmosolyodva duruzsoltam az ajkai közé, ahogy magához húzott. Nem is akartam elhúzódni tőle, legszívesebben itt maradtam volna ebben a szobában csak vele, bár lehet megkértem volna, hogy hozzuk át a növényeimet is, nélkülük sehogy, sehova. Elnevettem magam, ahogy megemlítette a matekot.   - Tényleg nagyon... - Egy puszit nyomtam az arcára. - Béna vagyok belőle. Vágod a geometriát? Mert nekem minden kapcsolatom a különböző testekkel az, hogy milyen alakú cserepet vegyek a növényeimnek. - Még egy csókot leheltem az orrára, aztán egyet újra a szájára. Imádtam ezt csinálni, elhalmozni másokat csókokkal.   - Acerrr, nem vagy szomjas? - kérdeztem hirtelen, mire a fiú bólintott egyet, én pedig csibészen elmosolyodtam.   - Hé semmirekellők, hozzátok fel a legjobb rumot a hajófenékből, a kapitánynak ihatnékja van! - Dörmögtem minél mélyebb, kalózosabb hangon, aztán az oldalamra dőlve lefeküdtem Ace mellé, és halkan dúdoltam tovább a baj van a részeg tengerésszel-t és a ki lakik idelent kit rejt a víz-t.

Syd	Előzmény | 2018.05.02. 22:43 - #34

- Hát... egy ideje fantáziáltam róla egy ideje.. - préseltem össze az ajkaimat, hogy elrejtsem a szégyenlős mosolyt. Tetszett, istenem tetszik, de konkrétan nem tudtam vele foglalkozni, ezekben a napokban, nagyon szarul voltam. Próbáltam ellenállni, de az lett a vége, hogy napokig nem másztam ki az ágyból és próbáltam nem pánikrohamot kapni. Most pedig kihúzott engem a szokásos napokból. Amit köszönök. A homlokomat kezdtem masszírozni, mikor elkezdte a kis kalózod mondókójŕt. - Most ezzel fogsz engem szivatni, mi? - mosolyodtam el. Ha tudná hogyan keletkezett ez a becenév. Én adtam magamnak. Mondjuk, nem azért, mert akartam egyet. Azt hittem, hogy Acer a teljes nevem. Haller-ből, a vezeteknevemből, következtettem az egészet, mivel ott is van egy r betű a végén, azt hittem a keresztnevemhez is kell. Anyám pedig cukkolásból vagy amikor ellenkeztem tinédzserkoromban, így szólított. Rajtam maradt. Anyu szeretett becézni, aput is bébinek szokta hívni, emlékszem. Azt hiszem ez igaz emlék, de azt tudom, hogyha elkezdtem sírni, akkor mindig kicsimnek szólított. Ha már érintéssel lehetetlen volt nálunk kimutatni a szeretetet, akkor szóban mondta ki. Bár én mindig is visszahúzódóbb ember vagyok, aki sehogyse tudta kimutatni az érzelmeket, ha már pozitívakról van szó, a negatívak elő tudnak jönni nagyon könnyen. Ott még gondolkozni se kell. Szerettem, ahogy beszélt, legalább valamire tudtam koncentrálni és így nem mélyedek el a gondolataimban, abból tényleg még egy hatalmas hangulat változás lenne és fogalmam sincs hogyan másznék ki belőle. Így szívesen hallgattam, bármit is mondott, én nagy örömmel fogadtam, még ha most szex közben is sokat dumált. Hallak, igen... Ro, én nagyon nehéz eset tudok lenni. Valamikor utálni is fogsz. Tudom, mert már megcsináltam az ilyet, még pedig a szüleimmel, fogalmam sincs mi történt akkor, de tudom, hogy dühös voltam a világra, mindenkire és a világvégét vártam. Az nap az őseim szerettek volna jobb hangulatba hozni, de én egy poharat dobtam hozzájuk, ami megsebezte mindkettő arcát. Azóta se bocsájtottam meg magamnak azt az esetet, kontrollálhattam volna az érzelmeimet. Ha ezt megcsinálnám ezzel a fiúval, akkor... akkor elszöknék a világvégére is. Roman a kényeztetést, a szeretetet érdemli meg. Ez pedig nálam kevésszer lesz meg, nálam meg sokszor csak kínlódás van. Nem hittem volna, hogy ez lesz a vége... Mégis itt van, a farkam a szájában, a kezem a szárnyában és lassan el fogok menni. Közel voltam, de igazából féltem, mert már csak a teleportáció maradt ki az elzárt hármasból. Viszont meglepetés volt, mikor semmi se történt mikor elélveztem. Azt gondoltam, hogy valamelyik csinál majd egy nagy műsort Ro-nak, azonban minden nyugodt volt. Úgy látszik a képességeim is kifáradtak. Kellett egy pár pillanat, mire észhez térek és csak azt vettem észre, hogy a fiú megint mellettem van, rámosolyogtam. Lassú, de szenvedélyes csókját igazán élveztem, közben pörgött az agyam is, azon gondolkoztam, mi lesz, ha visszaérünk, hogyan fogjuk az egészet megoldani, mert... akkor könnyebb lenne a velem élés az biztos. Azon gondolkoztam, hogy odaadom neki az egyik pár kesztyűmet, így megtud mand érinteni, tudom, mennyire szeret hozzám érni, ez már a hely előtt kiderült számomra. A gondolatmenetemből Ro szavai rántottak ki. - Sok mindent tudok- mosolyogtam. - De tudod mit tudok százalékosan? Hogy kurva szerencsés vagyok, mert te veled találkozhattam, egy igazi személyiséggel... aki kívül-belül igazi - simítottam az arcára, majd lehúztam magamhoz egy csók erejéig. Akartam őt, de fogalmam se volt, hogy jó ötlet... ez a kapcsolat, ha mondhatom így. - Amúgy szívesen segítek a matekban, ha kell...

Babe	Előzmény | 2018.05.02. 00:08 - #33

+18  - Ezt úgy mondtad, mintha legalább évek óta vártál volna rá. - Halkan elnevettem magam, ahogy megcsókoltam. Persze, én mondjuk nem lennék itt, ilyen helyzetben, hogyha nem tetszett volna a fiú már azóta, hogy egy szobába kerültünk. Mindig is buktam a hatalmas, sötétbarna, csillogó szemekre.   - Acerrr. - Ahogy megnyújtottam a beceneve "r" betűjét, a hangom dorombolássá folyt el. - Nagyon-nagyon kalózos. Hümm-ömm... V-vitorlát bontsss. A kapitány nem szereti ha istenítik, de biza' tudnia kell, hogy még térképész létemre is úgy elvesztem a szemeiben, hogy azóta se találok ki. Aye-aye captain, leszek papagáj helyett griff a válladon... Valószínű elég nagy hibám volt, hogy szex közben is egy csomót fecsegtem. Igazából csodálom, hogy eddig nem jegyeztem meg, ha zsibbadt a lábam vagy valami. Mégis, egyszerűen mindig fent kellett tartanom a beszélgetést. Jó, kivéve, ha nem tudtam, mert mondjuk épp Ace farka volt a számban... Vagy ilyesmi. Nem tudtam, pontosan hogyan reagáljak arra, hogy látja a gondolataimat. Az ember próbálja azt hinni, hogy vannak... Privát dolgai, amik tényleg teljesen azok. És ebbe beletartozik mondjuk minden olyan képzelgés, ami a fejében van. Nem mintha nem bíztam volna a fiúban, én bíztam, inkább csak úgy éreztem magam, mintha meztelen lennék előtte. Ez mondjuk rossz hasonlat, mert lassan az voltam, inkább úgy mondanám, hogy kissé zavarbahozó vagy kínos volt az, hogy mindent lát, amit csak elgondoltam... Kettőnkről. Talán kicsit bele is pirultam. Nem is voltam biztos benne, hogy akkor ezzel most hogyan kéne kommunikálnom. Gondoljak arra, amit mondani szeretnék? Acerrr. Nem tudom, hogy hallasz-e... De hogyha igen, akkor szeretnék veled lenni. Akkor is, ha visszamegyünk. Azzal sem törődtem, hogy a semmiből lehúzódott a pizsamanadrágom, tudtam, hogy Ace volt az, és nem akartam abbahagyni a fiú kényeztetését. Hallottam, hogy közel lehet, a szuszogásai és nyögései lassan mélyebbé és össze-visszábbá váltak. A combján lévő kezemmel a csípőjére simítottam, és éreztem, hogy egy kicsit feljebb emeli, mielőtt az izmai meg-megfeszültek volna, ahogy a számba élvezett. Mielőtt még belekezdtem volna az egészbe, nem tudtam, hogy vajon kiköpném vagy lenyelném-e, hogyha sikerül eljuttatnom a fiút a csúcsra, de most, hogy már konkrétan benne voltam a helyzetben, gondolkodás nélkül lenyeltem - habár éreztem, hogy valamennyi spermának sikerült lefolynia az alsóajkamon majdnem az államig. Szuszogtam, ahogy feljebb tápászkodtam valamennyire, le se véve a tekintetemet Acerről. A puszta látványodra el tudnék menni, Ace. A hüvelyujjammal letöröltem az államról a spermát, aztán a számba vettem és lenyaltam. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok, de valahogy még magamat is szexinek éreztem közben. Acer felé másztam, aztán összesimítottam az arcunkat. Puhán simogattam a derekát, aztán egy lassú, nyelves csókot adtam neki, finoman becézve az alsóajkát.   - Ace... Ha tudnád... - Suttogtam az ajkaira a csókok közt, magam sem tudva, hogy mire gondoltam a szavaim alatt. Arra, hogy milyen fantasztikus? És gyönyörű? És szeretnivaló? Hogy vele akarok lenni, csak vele, és az sem érdekel, ha csak ruhán át vagy takaróval érhetek majd hozzá, és csak a hajába nyomhatok csókokat, ha már nem itt leszünk?

Syd	Előzmény | 2018.05.01. 10:44 - #32

+ 18 Elmosolyodtam a megjegyzésére. - Figyelj, szerintem nem én vagyok az, aki emiatt fog ítelkezni. Amúgy meg a személyem hozott el ide, egy teljesen más térbe, hogy végre egymásnak eshessünk - újra beletúrtam. Kicsit elgondolkodtam, mennyire jó ötlet volt ez, vajon milyen lesz a kapcsolatunk, hogyha visszamegyünk, kicsit ijesztő a helyzet. Amennyiben megtehetném örökké itt lennék. Itt élhetek úgy, mint egy teljesen átlagos ember, de csak ő lenne, igaz kevesen hiányoznának, de a szüleim biztosan. Így nagyon keveset találkoztam, még Amy néni is egy idő után... jobb lenne, de szembe kell néznem a világgal, mi? Hogyha Ro látná mennyit problémázok, még most is. - Nem, nem...nincs Acer istenítése - fogtam be száját. Sosem voltam az, aki szerette, ha bókolnak neki vagy dicsérik. Egyszerűen nem érdemlem meg, hogy így beszéljenek velem. Meg kéne vetni engem, igen, akkor én is könnyedén fogadnám el az igazságot, egy rég meghibásodott szemét vagyok. Vajon mennyien bírnának így? Aztán meghallottam a fiú gondolatmenetét és elállt a lélegzetem. Nem hiszem, hogy hazugság lenne. Komolyan gondolja, ez pedig hihetetlennek tűnt... mármint most, tényleg? Nehéz velem élni. Én... fogalmam sincs hogyan tudnék erre az egészre reagálni, már persze megkérdezték, hogy velük szeretnék-e lennu. Ez meg új volt. Basszus, Ro, a farkam a szádban van és még így is képes vagy elérzékenyíteni.  Ezután kissé érdekesebb lett, ahogy a másik képességem is megjelent. Szükségesnek tartottam, mert a telekinézisem elég vad tud lenne rendes állapotban, hát még ilyenkor milyen lehet. Elmosolyodtam, majd gyengéden beleborzoltam a szárnyába. Hallok, mindent, ahogy te is hallasz most. Amúgy meg, bocsi, hogy így turkálok a fejedben. Majd, ha visszamegyünk, kikapcsolom. A mondanivalóm közben simogattam a tollakat, néhányszor megálltam egy-egy tollnál. Igazából csak arra vártam, mikor fogok nagyobb dolgot csinálni. Csak kicsit engedtem el magam, mikor Ro kicsit váltott a tempóján, azt jött is a telekinézis. Tudom, mert abban a percben lehúztam a srác gatyáját, ezt is azért tudom, mert olvastam a gondolatait. Bocsi, Ro.

Babe	Előzmény | 2018.04.30. 22:10 - #31

+18  Olyan varázslatos volt az egész szituáció, egy pillanatra úgy éreztem, mintha valami romantikus drámában lennénk. Vígjátékkal keverve. Furcsa volt, még számomra is, hogy ilyen könnyen beleestem valakibe. Pedig amblokk gyorsan tudok belezúgni emberekbe, mégis, ez olyan különleges volt, felébresztette a pillangókat a gyomromban újra és újra, megdobogtatta a szívemet, mosolyt csalt az arcomra. Minden perccel egyre biztosabban el tudtam képzelni magam Ace mellett. Ahogy a tollaim közé markolt, próbáltam visszafogni a jóleső sóhajaimat.   - Egy kinky szarnak fogsz tartani, de... Ez baromira izgató. - Puhán csókoltam meg, végignyaltam a felsőajkán aztán finoman ráharaptam az alsóra. Az ujjaim a derekán írtak le kis köröket.   - Ne mondj ilyen szépeket, különben holnap már menyasszonyi ruhába öltözök, hogy házasodjunk. - Mosolyodtam el, és élveztem, ahogy a hüvelykujjával végigsimítja az arcomat. - Bár téged is el tudnálak képzelni úgy. Egy menyasszonyi ruhában. Az isten szerelmére, akarom, hogy ez a fiú a barátom legyen. Segíthetnék neki, mellette lehetnék, ha szüksége van rám. Tanulhatnánk együtt, hátha ő jobban vágja a matekot, mint én. És szereznénk neki is egy növényt, hogy elterelje a figyelmét. Összetolhatnánk az ágyunkat, és aludhatnánk összebújva minden éjjel, átölelhetném hátulról, vagy szembe fordulhatnánk egymással és összekulcsolhatnánk a kezünket. És mindig nyomnék a hajába egy jó-éjt csókot, aztán minden másnap egy jó-reggelt csókot. Valószínűleg megcsókolnám ha kimegyek a szobából, vagy ha bejövök a szobába, és gyors érintéseket váltanánk a folyosókon az órákra sietve, és felvehetné a felsőimet és én is az övéit. Az ebédlőben egymás elé ülnénk és összeérne a lábunk, és senki se értené, miért mosolygunk annyira. Portrékat festenék róla és táncolhatnánk, vagy csak feküdhetnénk a földön, és a szárnyamon nyugtatná a fejét, és hosszú órákon át beszélgetnénk. Mindig hoznék neki valami finomságot a büféből, mondjuk sajttortát, vagy amit szeret, és a háttérben egy olyan lejátszási lista futna, amit ketten állítottunk össze a kedvenc zenéinkből. És ha nincs más ötletünk akkor csak társasoznánk vagy ország-várost játszanánk, vagy néha elkezdeném csikizni, mert imádom, mikor nevet. Ahogy a fiú a hajamba markolt és a lepedő megemelkedett, hirtelen eszembe jutott, hogy mennyire el is kalandoztam. Ha Ace látná a gondolataimat, valószínűleg már itt hagyott volna a fenébe. Legalábbis így gondoltam, amíg meg nem hallottam a szavait a fejemben. Nem tudtam, hogy is kéne reagálnom rá, hogy minden egyes dolgot, amit elképzeltem, láthatott. Vagy nem is tudom, olvashatta őket. Nem voltam teljesen tisztában vele, hogy hogy is működik ez, de volt valami izgató abban, hogy én oldottam fel a képességeit. Felnyögtem, ahogy lassan eljutott a tudatomig, mit is mondott. Egy halványit gyorsabb, ritmikusabb tempóra váltottam a számmal, míg az egyik kezemmel erősen a combjára markoltam, ahogy beletúrt a tollaimba. Igazából nem is olyan szükséges lehúznia a nadrágomat, ha továbbra is ennyit fog matatnia a szárnyaimmal.

Syd	Előzmény | 2018.04.30. 17:28 - #30

+18 Remélem tudta, hogy mennyire hihetetlen tartom az ittlétét, más már rég kiutat keresni, de ő maradt, bár fogalmam sincs miért maradt velem. Persze, láttam a vágyat a szemeiben, mégis olyan mesebeli dolog volt. Istenem, mennyit sírtam, mert azt hittem örökké egyedül leszek. Persze a szüleim is megtaláltak egymást, de ők is veszekedtek sokat. Nekem meg itt van ez a fiú és a kurva életbe szeretem őt, mindegy nekem hogyan, ha csak egyszeri fellángolás az egész, ha kitartó lesz, mint ő. Szeretem a mosolyát, a hangját, a haját, a buta vicceit.... egyszerűen mindent. Remélem nem csak egy ábránd az egész, amit én alkottam a sokktól. A szárnyai úgy látszik, különleges figyelmet fognak kapni tőlem. Egyszerűen túl elbűvölő volt ahhoz, hogy ne érintsem neg újra meg újra. Ahogy a vállamra hajtotta a fejét, huncutan elmosolyodtam, mostmár tényleg meg akartam érinteni, még egyszer. Szóval, megtettem, beletúrtam a tollakba, majd enyhén megmarkoltam, érezve a tollait, egészen elállt a szavam. Aztán kicsúszott a számon a bók, de úgy látom, megérte az egészet. Rásimítottam a tenyeremet az arcára, nem tudtam megállni, hogy ne szóljak meg megint. - Komolyan gondoltam... - erősíttem meg az egészet, majd a hüvelykujjammal megsimítottam az arcát. Ha tudná mennyire fontos lett nekem pár órán belül. Teljesen el fogom veszíteni a kontrollt, tudom, mert a fejemet már elveszítettem miatta. Fogalmam sincs, ha a telekinézis elszabadul, akkor itt is lesz hatása vagy csak a valósagban vagy mindkettő helyen megtörténik, de az biztos, hogy megtörténtik, ha már olvasom az ő gondolatait. Ahogy teljesen a szájába vette, felnyögtem, erősebben belemarkoltam a hajába, jelezve, hogy basszus jól csinálja. Ezután a lepedő egy része felemelkedett a magasba. Ó, szevasz telekinézis. Muszáj megmondanom neki, így telepátiával szóltam, mert szavakat kreálni nem tudtam volna. Hé, Ro, meg ne ijedj, de feloldottad bennem a képességeim, gratulálok. Szóval, hogyha a gatyád lecsúszik, az én vagyok. Ahogy az állam alá simított a szárnyával, elmosolyodtam. Bele is túrtam, borzaltam, de legtöbbször csak simogattam.

Babe	Előzmény | 2018.04.29. 23:08 - #29

+18 Eleinte kissé szokatlan volt a helyzet, hogy Ace nem halmoz el ugyanúgy csókokkal, mint én őt, de ahogy egyre haladtunk előrébb, úgy éreztem, ez pont így tökéletes. Élveztem, hogy nekem jutott a feladat, miszerint leheljem végig csókokkal a nyakát vagy a hasát, örültem, hogy védelmezhetem, hogy felette lehetek és beboríthatom a szárnyaimmal. Ó, a szárnyaim... Sosem tagadtam, hogy érzékenyek voltak, és különösen jól esett, ha egy pici figyelmet fordítottak rájuk akár simogatással, akár mással. Volt egy olyan intim töltöttsége, része annak, ha babráltak velük, így aztán mikor Ace végighúzta az egyiken a kezét és felborzolta a tollakat, az arcomat a nyakába temetve halkan felnyögtem. Igazán nem lett volna ellenemre, hogyha többször vagy hosszabban túrt volna a tollaim közé, akkor se állítottam volna meg, ha erősebben meghúzza őket, nem, amíg ilyen jól esik. A bókjára felemeltem a fejemet a válláról, és szinte éreztem, ahogy elvörösödnek a füleim. Ha ilyen megtörténhet egyáltalán, még a szívem is mintha megállt volna egy pillanatra. Végigfuttattam magamban gondolatfoszlányokat, régi emlékeket, könnyeket, ahogy arra gondoltam, mennyire gyűlöltem, ahogy kinézek. Néha még most is gyűlölöm. Mindig találtam magamon valamit, ami miatt utáltam tükörbe nézni; egyszer a karjaim, amiért rövidek, máskor a szemszínem, amiért semmi különleges nincs benne, volt, hogy az a néhány szeplőm zavart, vagy a testalkatom, vagy a súlyom, nem vagyok elég izmos vagy elég vékony, béna a hajam, mindig, mindig volt valami. Ha még abban a szituációban lettünk volna, mikor Ace kiöntötte nekem a lelkét, valószínűleg a könnyeimmel küzködve tettem volna én is ugyanezt. Gyönyörű. Azt mondta, gyönyörű.  Sikerült átlebbentenie egy olyan ponton, hogy tényleg úgy éreztem, mintha a világ legértékesebb kincse lenne a karjaim közt az ő személyében. Felszuszogtam, ahogy a hajamba túrt, de nem engedtem elkóborolni a gondolataimat arról, amit éppen csináltam, sőt, az érintései talán még jobban feltüzeltek. Újra végignyaltam rajta, aztán megint, hosszan a számba vettem, egészen addig, amíg az alhasa már egészen közel nem volt az orromhoz. Talán illene kicsit szégyenkeznem miatta, de hé, tudtam, hogy kell jól csinálni. Ahogy véletlen hozzáért a szárnyaimhoz, egy kicsit megfeszültem, és hosszan kifújtam az orromon a levegőt. Nem mondtam semmit, mármint, nem voltam olyan helyzetben, hogy tudtam volna beszélni, így a szárnyam végét az álla alá simítva próbáltam tudatni vele, hogy arra várok, mikor túr már bele még egyszer.

Babe	Előzmény | 2018.04.29. 19:19 - #28

+18   Ahogy elgondolkoztam mit akarok ettől a fiútól, tudtam jól, biztos voltam magamban, viszont azt nem tudtam, hogy ő mit akar tőlem vagy megijed-e, hogyha ilyen gyorsan kezdtem el érezni valamit iránta, mármint lehet pillanatnyi is lehet ez az egész, a sok-sok szeretettől, amit tőle kapok. Ahogyan azokra a szép szavakra visszaemlékszem, már éreztem a hasamban a pillangókat. Olyan szerencsés tökfej vagyok, el se hiszem. Meg amúgy sem érdemelnék meg ilyen srácot, hisz én egy állandó probléma vagyok, most is vagy három ingadozásom volt és ha többet leszünk együtt, akkor még több ilyesmi szarom lesz, megértem, hogyha nem bírná túl sokáig. De azért fantáziáltam, milyen lehet egy barát vagy akárki, csak szerettem volna valakit magam melett, azért senkit se hibáztatok, tudom milyen nehéz eset vagyok. A szüleim csak gyereket akartak, ki tudta volna, hogy egy életre lelki sérült leszek? Az exem meg normális párkapcsolatot akart, ahol ellehet feledkezni az erőnkről, ezt pedig képtelen lennék megadni. Vajon Roman mit szeretne? Szerelmet? Nyugalmat? Ahogy megcsókoltam, fogalmam sincs, hogyan írhatnám le azt az érzést... azt hiszem nagyon, nagyon vártam már arra, hogy újra betapasszam azt a lepcses száját. És mindig megérte, bár ez igaz, minden kis mozdulata, reakciója. Ha nem lennék most kicsit megkukkolva, elhalmoznám csókokkal...  Meglátva a reakcióját, felcsillant a szemem. Végig húztam a kezem a szárnyán, majd finom borzaltam a tollakat. - Olyan gyönyörű... mint te - csúszott ki a számon a bók, amin szerintem énmagam is elpirultam. Csak gyorsan mondtam ki, magam se realizáltam hirtelen mit mondtam. Viszont ez eltűnt, amint megláttam a reakciót. Aztán talán ez volt a köszönet, hogy végigcsókolta a törzsemet és haljak meg, de végre elengedtem magam, talán túlságosan is, mert tompán, de hallottam valakinek a gondolatait, Ro-ét, hacsak valaki nem lépett be ide, a személyes alkotásomba, viszont ez valószínűtlen, védve van ez a hely. Nyugtatás képpen túrtam a srác hajába. Azt hiszem most fullba eleresztettem magam, mert ahogy rámarkolt, hallottam a srác gondolatait, elég fura volt, hiszen ezt a képességemet rég elzártam, de úgy látszik, most feloldódott a blokk. Viszont úgy érzem, ha komplett elengedem magam vagy elélvezek, a három alapképességem elszabadul. Szép lenne. Meg egy életre szóló szégyen. Persze, tovább hallgattam Ro gondolatait, hátha elcsípek valamit, amivel kényeztethetem a fiút. El is csíptem egy kósza gondolatot, amin elmosolyodtam. Nem hittem volna, hogy mindketten szeretjük, ha a hajával babrálok. Lassan pedig belemarkoltam. Egy pillantra ütközött a kezem Ro szárnyaival, egy másodpercre belegondoltam, milyen jó lenne abba beletúrni, de fogalmam sincs jó ötlet-e ez vagy a srác akarná.

Babe	Előzmény | 2018.04.29. 01:01 - #27

18+ Ez a fiú annyit, de annyit gondolkozik. Egyszerűen leolvasható az arcáról, hogy megint töri a fejét, és haljak meg ha nem néznék bele szívesen, hogy láthassam, hogy tudnék segíteni. Meg úgy amblokk kíváncsi vagyok a gondolataira, hogy vajon megint magát ostorozza-e, vagy sem... Akkor leállíthatnám, megnyugtathatnám, elhitethetném vele, hogy nincs igaza, hogy fantasztikus, hogy szép, hogy kedves, hogy bátor, hogy erős, hogy szeretetreméltó... Vajon tudja, hogy mennyire örülök, amiért most vele vagyok? Több dolog történt velem az elmúlt órákban, mint ezelőtt... hónapokig. Évekig? Persze, voltak elszórtan haverjaim, barátaim, akikkel ellógtam és együtt nevettem, de nem volt mellettem senki, aki olyan lett volna, mint ez a fiú. Ahogy nyeltem, gombócot éreztem a torkomban. Nem voltam biztos benne, hogy Ace ugyanazt akarja, mint én, hogy csak egyéjszakás kalandot szeretne, vagy többet, de a csókjaiból és a szavaiból reménykedve azt szűrtem le, hogy talán többet, és én ezt akartam, szeretni őt és mellette lenni és vele lenni. Jól esett, ahogy simogatta az arcomat, ahogy visszamosolygott rám, mindenért odavoltam amit tett, és lassan azon kaptam magam, hogy... belezúgtam. Nem tudom, az egész mintha egy végtelen rajongás lett volna, sóvárogtam érte, hogy megérintsen vagy csak hozzámszóljon, tegyen bármit, nekem mindegy, csak legyen boldog közben.   - Ne cukorfalatozz, nyuszi. - A csókunk finom volt, puha és olvatag, mint a csokoládé. Imádtam csókolózni, ezt tartottam a legintimebbnek minden érintkezés közül, és ó, ha valaki jól tudott csókolni, az rögtön levett a lábamról. Ace-nek sikerült. Ahogy megérintette a szárnyaimat megremegtem, és egy széles mosoly kúszott az ajkaimra, aztán önelégülten konstantáltam, hogy próbált minél közelebb bújni hozzám. Igazán nem akartam elrontani a pillanatot, de talán a következőért megérte, és a nevetésért, amit érte kaptam. Ahogy egyre lejjebb haladtam, a kuncogás lassan szuszogássá folyt el, és nem mondhatom azt, hogy nem volt piszkosul izgató a szituáció. Egy kicsit meg kellett állnom, még azután is, hogy a fiú rábólintott, és szabad utat kaptam. Nem akartam rögtön szájjal kezdeni, így először csak rámarkoltam a farkára, és lassan verni kezdtem. Csak miután már hallottam a nyögéseit, és a saját nadrágom is nagyon feszülni kezdett nyaltam végig rajta - nem először csináltam ilyet, így reménykedtem, hogy nem vagyok béna és nem fogok elrontani semmit, ahogy újból ráhajoltam. Nem sok kellett hozzá, hogy közben a saját önkontrollomat is elveszítsem, és magamhoz nyúljak, de még nem voltam olyannyira a határon, és szerettem türtőztetni magamat, ez ilyen kinknek vehető talán, hogy menj-el-úgy-hogy-nem-érintenek-meg, elég kínzó, de mégis fantasztikus érzés, és bakker, egyre jobban felizgultam, főleg, ahogy hallottam Ace szájából előtörni az apró nyögéseket, a lepedőt markolva... Bár el tudtam volna viselni, ha a hajammal teszi ugyanezt, vagy inkább--

Syd	Előzmény | 2018.04.28. 22:36 - #26

Össze kellett szednem magam, de olyan nehéz volt. Megint nagyon messzire mentem, pedig Farouk itt sincs! Semmi hallucináció vagy tényleges jelenlét. Egy kibaszott idióta vagyok, az. Tudtam. jobbnak kell lennem, erősnek. mert ez nevetséges, amit csinálok, pánikolok egy szex miatt, sőt olyasféle sráccal, aki biztosan, egyszer se bánta engem? Igen, az agyam csinál néha idiótaságokat, ezt én megszoktam, viszont azért sajnáltam Ro-t, mármint tudom, ő mindent megtesz értem, a jó kedvemért, erre elbaszom az egészet. Megígértem magamnak, magam leszek vele, akarom, hogy megismerje az igazi énemet, csakhogy most segítség kellett, sok. Így tulajdonságokat csórtam, észrevétlenül, akartam nehogy megkérdőjelezzen bármit is. Csakis jót akarok. Ez a csel pedig minden pénzt megért a Földön. Látni a fiú mosolyát, olyan jó volt, azt hittem megállt a szívem, nem tudja feldolgozni azt a szeretet, ami abból a mosolyból származik. Meg is értem, mert én se tudom, igazából. Halványa visszamosolyogtam rá és tovább simogattam az arcát. Az a mondat pedig...az az arc, meg minden... én ezeket képtelen voltam rendesen felfogni, mosolyogtam, bár az előző jelenetem még nyomott hagyott, de azt hiszem, most ezt leszartam magasról. - Gyere ide, te cukorfalat - fogtam meg az arcát, megint követelődző voltam, amit persze mohó csók követett és azt hiszem boldog lennék, hogyha itt csinálnánk néhanapján... Újabb szép szavak, újabb csók, bár meglepődik valaki már ezen? Ha nem ereszteném az aggodalmaimat a frontra, ezt kapná tőlem, minden egyes alkalommal, ahogy valami szívmegállítót mond. Roman szárnyai pedig lélegzetállítóak voltak, mondhatnám, hogy nem láttam még ilyet, szeretném, de a bázison volt egy angyalszárnyú férfi, viszont sose eresztette, hogy megérintsem. Viszont most lehetőségem nyílt rá. Igazából nagyon óvatos voltam, mert féltem, hogy valami olyat csinálok vele, ami nem esne jól neki. De így is olyan jó volt megérinteni, azt hiszem, tényleg megállt a lélegzetem közben. Ahogy átölelt, elmosolyodtam, próbáltam legjobban hozzábújni. Szerettem a közelségét. - Legalább tudod milyen... - suttogtam. Pár másodpercen belül, megint fekve találtam magam az ágyon és mást nem tudtam csinálni csak nevetni, ahogy elkezdett elkezdett lejjebb haladni úgy halt el a nevetés és váltotta le a szuszogás. Beletúrtam a hajába, mert igazából szerettem a hajával babrálni... Ahogyan felnézett rám, beharaptam az alsó ajkamat, de azért abban a pillanatban bólintottam egyet. Ezután csak lehajtottam a fejem és belemarkoltam a lepedőbe.

Babe	Előzmény | 2018.04.25. 22:55 - #25

Nem tudom, mennyit sírtam életemben. Csibész gyerek voltam, az a típus, aki ha leesett a fáról vagy eltanyált a betonon sem kezdett el bőgni, hanem felállt és nevetve szaladt tovább. Furcsa. Érzékeny vagyok, ennek ellenére. Például filmeken teljes egyszerűséggel elsírom magam, de könyveken vagy dalokon is. Azt hiszem, a dolgoknak a lelkemre kell hatniuk, és nem a testemre meg a fizikai fájdalomra. Ha próbálom felidézni magamban, akkor először az a pillanat ugrik be, amikor apámnak könyörögtem. Aztán az a sok-sok kis darabka az életemből, mikor anyukám után sírdogáltam... Olyankor vagy a növényeimnél ültem, vagy összekuporodtam az ágyban. Viszont rég volt ilyen részletecske, amit másnapra már el is felejthettem volna. Alig emlékeztem, milyen az érzés, mikor a könnyek végigfutnak az arcomon. Ahogy Ace-t néztem, összeszorult a szívem. Az ő emlékezetében biztos nem fakultak meg ezek a dolgok. Bárcsak tudtam volna, mi járt a fejében, miközben az arcomra simította a kezét. Az én gondolataim közt csak az kattogott, hogy mellette kell lennem. Ha tudtam volna, hogy egyszer az életben ekkora őrző-védő leszek, sosem szegültem volna ellen apámnak. Bár talán így kellett lennie, hogy most itt lehessek... Elmosolyodtam a szavain, és oldalra döntöttem a fejemet, hogy még jobban az érintésébe simuljon az arcom.   - Azért ilyen nagy a szívem, hogy mindenki helyet találhasson benne. - Éreztem, hogy egy picit elpirul az arcom. Nem sokszor mondtak nekem ehhez hasonlókat, Ace... Ace szájából hallani ezeket pedig egészen zavarba ejtő volt. Ami azt illeti, egész kiskoromban azzal voltam tömve az iskolában, hogy egy hasznavehetetlen, neveletlen kis görcs vagyok. Talán jobb is, hogy ezt mondták, mert legalább megmutattam, hogy a-a, nem! De ettől függetlenül... Azért elviseltem volna, ha mindenki ilyen szép szavakkal örvendeztet meg, mint ez a fiú. Mikor összedöntöttük a homlokunkat is éreztem, hogy megint gondolkozik valamin. Aggódtam, még mindig, de a szavaimat a nyelvemre pecsételte a csókjával, mielőtt még kiejthettem volna őket.   - Ha szeretnéd... - Mosolyogtam rá halványan, és aztán megint, a szavak, azok a szép szavak, hiába gondolhatná az ember, hogy biztos eleget kapok belőlük, de... Hosszan kifújtam a levegőt és átöleltem Ace derekát, a nyakába fúrva az arcomat.   - Zavarba hozol - búgtam mélyen, aztán elfektettem az ágyon és finom csókokkal végighintettem a hasát, egészen az alhasáig. Megálltam, és kérdőn felpillantottam a fiúra - reméltem, hogy szavak nélkül is megérti, mire várom a rábólintását.

Syd	Előzmény | 2018.04.24. 23:17 - #24

Olyan hihetetlen volt az egész és mind azért történt, mert átvettem a fiú tulajdonságait, igen. Én sose voltam nagyon beszédes típus, nem is voltam soha a tettek embere, elvoltam magamnak, azt lehet mondani. Szerettem is kívülről figyelni az embereket, sokkal többet tudok abból tapasztalni, mintha egy beszélgetés alatt négyszer összeomlok. Egy órája beszélgetek Romannal, azalatt pedig kétszer, azt hiszem, elsírtam magam, rengetegszer meg a sírás kerülgetett, szóval lehet tényleg el kéne szigetelnem magamat mindenkitől, hisz ki akarna ilyen férfival élni? Aki mindig depressziós, illetve állandóan, a legboldogabb pillanatokból is tud valami rosszat következtetni. Megértem, hogyha az emberek belefáradnak a pátyolgatásomban, én is így vagyok magammal. Itt vagyok, megint, olyan gondolatokkal, amik csak is rosszabbá tették a helyzetemet.  Vágd fel a csuklód. Vésd bele a körmöd. Ezek  jártak az eszembe, mikor végre eljutottak hozzám a srác szavai, ezzel valamennyire ki is tudott engem húzni a szarból. Vajon tudja, milyen sok mindent tett értem? Már ezekkel a szavakkal is? Próbáltam a szemeibe nézni, de ahogy ránéztem, rögtön elfogott a szégyen, el is pillantottam, csakhogy meg kell makacsolnom magam, ha ki szeretném húzni magamat a szarból. Aprót sóhajtottam, aztán ránéztem végre a fiúra, rögtön bűntudatom is lett, mert hát nem akartam, boldog pillanatokat akartam, hiszen végre valahára meg tudtok érinteni egymás, istenem el is felejtettem. Szinte nem is törődtem semmivel, meg akartam érinteni a fiú arcát, érezni a bőrét... csak ki szeretném használni ezt, oké? Megsimítottam az arcát, majd savanyúan elmosolyodtam. - Akarom, nagyon is. Csak egyszerűen... képtelen vagyok felfogni, hogy... hogy létezik ilyen tökéletes srác, mint te, tudod? Hihetetlen, hogy van egy ilyen pasi, akinek ilyen hatalmas szíve van... nem is tudom, hogy fér el a mellkasodban - mosolyodtam el, mikor végre kiontottam mindent magamból. Olyan szerethető fiú, egyszerűen... lehetetlen ezt felfogni nekem, az agyam meg ezt képtelen volt felfogni, így a tapasztalatból akart nekem segíteni, viszont az csak is rossz volt.  Ahogy összeérintette a homlokunkat, úgy csuktak be a szemem, szerettem volna legalább ezt az egy pillanatot igazán értékelni. Olyan pillanat volt ez, amit csakis értékelni lehet azt hiszem, jól indult a helyzet, de én elrontottam az egészet. Hallgattam magamra, ami általában rosszat eredményez és nagyon sajnálom ezt az egészet. Ha nem gondolkodtam volna ennyit, akkor minden normálisan menne és és és.... A gondolkodásból a hangja rántott ki, ki s nyitottam a szememet. - Folytatni akarom...istenem, téged akarlak, csak ne lennék olyan, hülye... - megcsókoltam, mielőtt tiltakozott volna a lehülyézésem ellen. Akartam őt, minden porcikáját, az érintését, a csókjait... mindent. Elválva tőle, meg tudtam figyelni a szárnyait, amik lélegzetállítóan gyönyörűnek tartottam. - Megérinthetem? - kérdeztem rá, persze megértem, hogyha nemet mond. - Roman, ugye tudod, hogy csodálatos vagy?

Babe	Előzmény | 2018.04.24. 18:19 - #23

Minden gyors volt, nehezen követhető, felfoghatatlan. Az, hogy honnan jutottunk idáig megmosolyogtatott, és egy lágy csókot leheltem a fiú nyakára. Egy pillanatra elcsavarogtak a gondolataim affelé, hogy ha most egy asztrálsíkon vagyunk, akkor otthon... vagy hogy mondjam ezt, odaát, a-való-életben, az akadémiai szobánkban le vagyunk fagyva? Vagy ott történik minden, csak ebben az új szobában éljük meg? Mi van, hogyha az igazi szobánkban legurulunk az ágyról közben, vagy valami...? Az itteni ágy nagyobbnak tűnt, simán megtörténhet. Beharaptam az alsóajkam és Ace-re pillantottam, az alkarjaimon támaszkodva a feje mellett.   - Hé... - Meg akartam tudakolni a választ a felvetődő kérdéseimre, de elbizonytalanodtam egy pillanatra. Talán elég lesz majd később, ha visszakerülünk az akadémiára. Észrevehetetlenül megráztam a fejemet, és a kérdéseim helyett csak rámosolyogtam a fiúra.   - Ha vehetjük szóviccnek... - Feleltem, és Ace érintésébe simultam, akár egy kismacska, ahogy finoman összeborzolta a hajamat. Rajongtam azért, ha a hajamat piszkálták, simogatták vagy egyszerűen csak beletúrtak. Főleg, ha nem csak valaki túrt bele, hanem egy olyan valaki, mint Ace. Gondolatban már lassacskán doromboltam a fiú érintéséért. Éreztem, hogy valami hirtelen megváltozott. Talán túl messzire mentem kérdés nélkül, talán megijesztettem vagy elbizonytalanítottam a folytatást illetően. Ettől aztán én magam is megijedtem, főleg, mikor Ace elkezdett remegni a karjaim közt. Elrontottam valamit, ez az én hibám... Ki kell javítanom. Ace arcára tettem az egyik kezemet, míg a másikkal simogatva a hajába túrtam - a puha, hullámos tincsek az ujjaim közt -, a tekintetemmel pedig aggódva próbáltam elkapni a pillantását.   - Ace, nézz rám, kérlek - súgtam halkan. - Nem csak megsajnáltalak, istenkém, gyönyörű vagy és édes. - Alig bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg újra, de visszafogtam magam. Ebben a helyzetben nem akartam. Hirtelen elbizonytalanodtam a folytatásban is, hogy kell-e lennie, hogy szabad-e lennie. - Aggódom érted, én csak akkor akarom ezt, ha te is akarod. Én szívesen beszélgetek veled vagy csak beszélek hozzád, ha te úgy szeretnéd, csak ölelkezés és csókok és semmi több, én csak azt akarom, hogy biztonságban érezd magad. Összeérintettem a homlokunkat és behunytam a szemeimet. Tudtam, hogyha most az akadémián lennénk, nem tehetném meg csak úgy azt, amit most tenni szeretnék. Széttártam a szárnyaimat. Éreztem, ahogy a bútorok összezilálják az aranyosan csillogó, zsemleszínű tollakat, ahogy nem volt elég hely a szobában arra, hogy minden akadály nélkül elférjenek. Nem tudtam, hogy Ace látja-e őket, mert én nem láttam őt, továbbra is csukott szemmel, a homlokunkat összedöntve ültem. Próbáltam úgy mozgatni a szárnyaimat, hogy ne döntsek le vagy el velük semmit, már nem mintha túl sok kacat lett volna ebben a szobában. Az igaziban már jobban kellett volna vigyáznom. Nem voltam biztos benne, mi lesz a reakció, de reméltem, hogy nem kergetem még nagyobb ijedtségbe Ace-t. Nem ez volt a célom, nagyon nem, én biztonságot és szeretetet akartam csak nyújtani felé, mint mindig mindenkinek. Egy erős várat a szárnyaimmal köré emelni, ahogy átöleltem velük, amennyire csak tudtam. Egyszerűen elrejthettem volna a fiút a külvilág milliónyi tekintete elől, ha szerettem volna. Kinyitottam a szemeimet.    - Mit szeretnél csinálni? - Duruzsoltam a kérdést az ajkaira.

Syd	Előzmény | 2018.04.22. 20:39 - #22

Nyöszörögtem, mikor kijelentette, hogy szereti amikor elpirulok, mivel a szavakat képtelen voltam alkotni, csupán hanggal tudtam kijelenteni - én nem. Mondhatnám, azért utálom, mert ilyenkor még sebezhetőbbnek tűnök, ami igaz is lenne, de a fő ok egy dolog; tudom, máshogy kéne viselkednem, elpirulni egy egyszerű bók miatt szánalmas, szerintem, viszont érthető tőlem. Ahogy a szemembe nézett, elállt a szavam, el se hiszem, a beszélgetés és... a túl sok szeretet bekövetkeztében jutottunk ide, igen, most esett le a tantusz, pusztán bámulni vagyok képes a fiút, hisz ilyen pasit hol lehet találni, komolyan? Aztán a szobatársam, ő nyugtatott meg, most pedig alatta vagyok.  Aztán megint elfelejtettem minden gondomat, ahogy elnevette magát, vele együtt röhögtem, mert olyan ragályos a nevetése, hogy lehetetlen ellenállni neki. Olyan hihetetlenül aranyos volt, a szívem megint csordultig tele volt szeretettel, ez a nevetésemből is hallható volt. Remélem tudja, ez miatta van, boldog vagyok mellette, boldoggá tesz és tett ilyen rövid idő alatt. Nyálas hangzik, mintha kiléptünk volna egy romantikus filmből, de engem nem érdekel. Ez volt az igazság. - Te most komolyan elsütöttél egy szóviccet? - mosolyodtam el. Mondjuk várhattam volna tőle, végül is Ro az, képes volt a legkomolyabb. - Szörnyű vagy - borzoltam bele a hajába. Kibaszott szerencsésnek érzem magam. Már csak azért is, mert vele együtt röhöghetek. - Kutyát mindig is szerettem volna - gondolkoztam el. - Legalább azt a sok elveszett energiát tudnám valaminek adni - félmeztelenül beszélek az ebes vágyaimról, ez is én vagyok. Anyámmal ellentétben, én csak emberekkel vagyok képes testet cserélni, így tudok állatokat simogatni, ami amúgy fantasztikus dolog. - Igen... - még mielőtt bármit is mondhattam volna, megcsókolt, pedig elszerettem volna mondani, milyen szerencséd embernek nevezhetem magam, mert ilyen griffem van, inkább találkoztam, mert a van, szerintem még elég erős kifejezés... ez még csak egy alkalom, ebből nem biztos, hogy lesz valami. Ahogy rásimított, úgy nyögte bele a csókba és úgy blokkoltam le. Itt vagyok. Vele, akit a szívem hirtelen megkívánt és és ő belement az egészbe. Elhoztam ide. Vajon jól döntöttem, hogy idehoztam? A helyre, amivel az exem sem elégedett meg... vajon Ő megvan elégedve vele? Mi van, ha csak megsajnált? Nem tudom, nem tudom, nem tudom, nem tudom! Ahogy egyre kezdtem berántani magam az agyam sötét részéhez, már csak azt vettem észre, hogy Roman ölében ülök és megint szépnek nevezett. Nem bírom, akármennyire akarom, hogy jól essen, most csak aggódni vagyok képes. Kibuktam. - Ro... én.. nem tudom, te is akarod, ugye? Nemcsak megsajnáltál, ugye? Olyan szánalmas vagyok... - remegtem a félelemtől, remegtem, mert féltem, hogy nekem lesz igazam.

Babe	Előzmény | 2018.04.20. 22:43 - #21

- Majd elhitetem - súgtam a fülébe puhán, mielőtt a nyakába csókoltam volna, mire hallottam, hogy halkan felnevet. Olyan jó érzés volt ez, felvidítani valakit, egy pillanatra vagy tovább kiszakítani a szürkeségből és a reménytelenségből.   - Szeretem, mikor elpirulsz. - Eltoltam a kezeit az arca elől és az álla alá nyúltam, aztán egy pillanatra összenéztünk. Hogyha egyszer elkezdtem a bókolást, nehezen lehetett leállítani róla. És annyira szépnek láttam mindent amúgy is, és most itt volt Ace, és pont őt ne látnám annak?  Lejjebb kúsztam a csókjaimmal, közben az ujjaimmal szeretgetve a fiú hasát, ami egyre csak megfeszült az érintésem alatt.   - Ro-hadtul megvagyok. - Esküszöm, borzasztó vagyok, de még ezeket a pillanatokat is el tudom rontani (ro-ntani, oké, abbahagytam) a folytonos nevetésemmel, de a fenébe is, jó volt látni Ace-t kacarászni, ráadásul a hajamba túrt, ami még kétszer olyan fantasztikus volt, meg amúgy is. Ace. Ace. Még a neve is olyan különleges. Halkan szuszogott, ahogy végigcsókoltam a karján, én pedig elmosolyodtam az újabb bókomra való reakcióján.   - Lehet, hogy jó lenne neked egy kutya. Egy husky mondjuk, ha már így mondtad. - Simogatni kezdtem a karját, és a mellkasára tettem a kezemet. Egy pillanatra úgy éreztem, jó lenne örökké így feküdni, egyhelyben maradni, nem mozdulni. Nem mozdulni Ace mellől. Elmosolyodtam. - Egy griffed már van... A kezeim közé fogtam Ace arcát, és keményen a szájára tapasztottam a sajátomat. Szenvedélyesen pirosra csókoltam a fiú ajkait, míg az egyik tenyerem egyre lentebb vándorolt; közben zakatolt a szívem, a gondolataim pedig sietve és cikázva kergették egymást, futólépésben és szlalomozva. Rácsúsztattam a tenyeremet Ace alsónadrágjára, a férfiassága a kezemhez simult a textilen keresztül. Vettem egy mély levegőt az orromon át, aztán az ujjaim kínzó lassúsággal elkezdték letolni a felesleges fehérneműt. És Ace itt volt előttem, teljesen meztelenül - a gondolataim szétestek, a szavaim a torkomon ragadtak. Éreztem, hogy feszül a nadrágom, de ugyanúgy feszült a mellkasom is, a szívem mintha ki akart volna ugrani a helyéről. A fiú csípőjére markoltam és közelebb húztam az ágyékomhoz, miközben hátraültem, hogy ő így az ölembe kerülhessen. A hasára nyomtam egy csókot, miközben az egyik kezem a fenekére markolt, a másik pedig végigsimított a hátán. Olyan puha volt a bőre... Megemeltem a fiú egyik térdét, és finoman végigcsókoltam a halvány szeplőkkel borított combján, miközben a pillantásommal az övét fürkésztem, a tekintetünk pedig összetalálkozott.   - Ace... Utálni fogsz, de... Tényleg olyan szép vagy...

Syd	Előzmény | 2018.04.19. 00:05 - #20

Gondoltam, hogy észreveszi a hangomban a sírás jeleit, tudom, mert ismerem annyira, tisztában vagyok a tulajdonságaival, éltem vele, de még így is megtudott engem hatni, szokásom elrejteni a sírásomat vagy akár a rákészülést, így a gombócot nem volt olyan nehéz legyűrni, viszont ahogy megsimította az bőröm, újra visszakerültem abba az állapotba. Egyszerűen sok nekem ez a törődés így egyszerre. - Igen... csak el se hiszem a történteket - mondtam ki halkan, hiszen szégyelltem a leragadásomat; egy ideje már itt tartok, azonban ha nézek a fiúra, megijedtek. Félek, ez is egy álom, hisz nálam ilyesmi simán megtörténhet, zakkant vagyok, az agyam képtelen a valóságban tartani. Mi van, hogyha ez is egy menekülő, amit én készítettem? Minden aggodalmam elszállt, amint a nyakamba csókolt, ez igazi. Ezek után pedig a nevetésnek helye volt, sőt kötelező helye nálam, mert kicsattanok az örömtől (most még, ki tudja mi lesz öt perc múlva). Nem akartam visszavonulót fújni, igaz, a hangulatingadozások jelen vannak, sajnos, viszont ezt rögtön el is felejtem, ahogy látom Roman arcán a mosolyt. Lehet butaságokon gondolkozom, mármint mindegy az, hogy megérdemlem... élvezhetem is ezeket a perceket, ahogyan azt egy normális ember tenné, legyőzöm magamban a kételyeket, lehet néhány perce, de az is felér egy győzelemmel. Amint a srác szépnek nevezett, leálltam a működésben, nem találtam a szavakat, fogalmam se volt, mit kéne mondanom. A szemkontaktus is kerültem, egyszerűen képtelen voltam a szemeibe nézni. Az arcom elvörösödött, biztosan hasonlítottam egy szőrös paradicsomra, de ezt egy szempillantásig láthatta csak, hisz eltakartam azt. Úgy viselkedek, mintha sose bókoltak volna nekem, viszont ez tényleg így van, akinek nincs semmilyen baráti köre, az egyszer se fog kapni ilyet. Utoljára azt hiszem anyumtól kaptam ezt, még tíz évesen, aztán utána abbamaradt... milyen kár, hogy egy introvertált őrült vagyok, ha más lennék, biztos tudnék rá reagálni, igaz? Képtelen voltam ebből felépülni. Persze, ez őt nem állította meg, csókot lehelt oda, ahova csak szeretett volna, mondjuk kicsit se vagyok az a srác, aki hangos, de azért észre lehetett venni a szuszogásomat, már csak a mellkasom mozgásából. Aztán megtörtént az, ami miatt mindketten elröhögtük magunkat, ezt jó jelnek tartottam, nem lehet ilyen helyzet csak hallgatag és vággyal teli pillantások, kellenek ilyenek is. - Hé, hé, megvagy ott? - túrtam bele a hajába. - Mármint... ha jó neked ott... mindössze lassan ki fogod fúrni a hasam - magyaráztam, miközben ő még mindig röhögött, ó és milyen jó volt hallani! Elmosolyodtam, amikor újratalálkozott a tekintetünk. Ezután már nem szóltam semmit; újra átadtam magam neki, ha lehet ezt így kijelenteni. Az összes csókját jobban élveztem, mint a másikat és már semmi negatív se jutott az eszembe, ami egy előrelépés.  Megint olyat mondott, ami elindította nálam a pirulást, de most kicsit visszafogtam magam. - Roman, megvagyok bizonyosodva, hogy a türelmem és a koncentrációm egy husky szintjén van, szóval szerintem nem lennék valami jó modell...

Babe	Előzmény | 2018.04.17. 17:47 - #19

- Nem csak neked - mosolyodtam el, ahogy magam alá fordítottam. Hova jutottunk, pusztán egy órácska beszélgetés után... Aggódva összehúztam a szemöldökömet a válaszára, hallottam a hangjában azt a halk elcsuklást, mintha újra sírással küszködött volna.   - Hé, hé... - Az arcára tettem a kezemet, és a hüvelykujjammal simogatni kezdtem a fehér, puha bőrt. - Úgy is van. Minden rendben lesz. Egy újabb csókot nyomtam a nyakára, aztán meghallottam azt a szót, "Drága", és az ujjait az arcomon, mire a gyomrom hirtelen összeugrott, a gondolataim pedig zagyvaságba folytak. Drága.   - Nem csúnya, és vigyázz, mert sértődékeny - nevettem vissza a fiúra, és próbáltam hátrasimítani a frizurámat. Ahogy felvezettem a kezeimet a derekán, felgyűrve a pulóverét, éreztem, hogy finoman megremeg az érintésem alatt. Lassan húztam le róla a felsőt, az egyik tenyerem végigsimított a hasán és a mellkasán, mielőtt még áthúztam volna a textilt a fején, így meztelenné téve a felsőtestét.   - Szent Isten... - suttogtam halkan. - Tündérszép vagy. Ace teste festői volt; törékeny alkat, puha, tejfehér bőr. Felé hajolva, elnyílt ajkakkal egy csókot nyomtam a kulcscsontjára. Alig hittem el, hogy itt vagyunk, hogy a fiú alattam piheg. Szerettem volna, hogyha a lehető legjobban és legnagyobb biztonságban érzi magát a karjaim közt. Tovább csókolgattam a felhevült mellkasát, miközben egyre a vállait és a karjait simogattam. Eszembe jutott valami, mire elmosolyodtam, de csak tovább haladtam lefelé, apró csókonként. A kezeim áttértek a fiú derekára, aztán ahogy a számmal a hasához értem, belenyaltam a köldökébe. Aztán minden egyszerre történt, elnevettem magam, elpirultam, és csak röhögtem tovább, ahogy az arcomat a hasába temettem.   - Sajnálom, bocsi, rámtört a... A nevető... A nevetőgörcs. - Alig bírtam kimondani a szavakat, és a kezemet a szám elé téve nevetgéltem tovább, ahogy felültem a sarkaimra a fiú combjai felett. A kezembe vettem az övét, és kuncogva egy csókot nyomtam a kézfejére, aztán mégegyet, aztán elkezdtem végigcsókolni az egész karját a könyökéig, addig, amíg elnémultam és már nem nevettem tovább. Megint a nyakához értem, de most a csók helyett óvatosan megszívtam a selymes, vékony bőrt, aztán egy csókot nyomtam az arcélére, és még egyet az ajkaira. Leheletfinom volt az egész, aztán a kezem a hajtincsei közé került, és a füle mögé tűrtem egyet, míg a csók egyre mélyült és elkezdett szenvedélyesebbé válni. Hirtelen csendült valami a fejemben, és látni akartam Ace-t magam alatt, a vágyat az arcán és a sötétbarna, csillogó tekintetében. Elszakadtam az ajkaitól és megint felültem, hogy ledobjam magamról a pizsamafelsőm. A fiú szinte úgy vonzott vissza magához, mint a mágnes, és felnyögtem, ahogy a mellkasunk összesimult, és az izgalomtól felforrósodott bőrünk találkozott végre.   - Egyszer le kéne festeni téged... - Szerettem a művészeteket, szerettem festeni akvarellel, vagy rajzolni grafitceruzával. Azt akartam, hogy Ace ne lássa csúnyának vagy visszataszítónak a hegeit, és le akartam festeni az ablakban ülve, a medvéjével a kezében, ahogy a napsugarak sütik az arcát és egy virág van a hajában, amit még én tettem oda, azelőtt, hogy a vászonhoz mentem volna az ecsettel az ujjaim közt.

Syd	Előzmény | 2018.04.17. 00:45 - #18

Talán fel se fogtuk, mit is csináltuk, az érzelmek csak úgy átmentek rajtunk, volt itt minden, sírástól kezdve túlcsordult szeretetig, mindenfajta érzés átfutott mindkettőnkön. Főleg a pozitívak, ha átestem a ló másik oldalára, Roman, segített rajtam, ez pedig olyan dolog, amit sose fogok elfelejteni neki, persze jólelkű srác vagyok, aki percek alatt hálás tud lenni az embereknek, hogyha már pusztán rámosolyognak, azonban a fiú több dolgot tett meg értem, mint bárki az akadémián, sőt még türelmese is van az én rigolyáimhoz, ami azért csoda, hisz a szüleim tudták ezt teljesen elfogadni meg megérteni, mert ők is ugyanolyan különcök, mint én vagyok. Elmosolyodtam, ahogy el kezdett nevetni. Igen, olyan gyorsan történt minden, hogy hirtelen abszurdumnak is tűnik, de emellett, boldog percek is voltak ezek, emiatt pedig megéri mosolyogni, nevetni és mondani azt, ami eszünkbe jut. Ez a legjobb dolog, mindkettőnk megvan elégedve, olyanok vagyunk, mint az öt évesek, akik csokit kaptak ebédre. Képtelenek vagyunk nyugodtak le vagy ne tenni valamit. - Az én szívem kalapál ennyire csak? - nevetgéltem magamnak, komolyan mondom, hogy képtelen vagyok másmilyen lenni, csakis örömteli. Na meg azért is repesek, mert végre nem a félelem miatt akar kiugrani a szívem, mert össze akarom pisálni magam a félelemtől. - Gonosz - biggyesztettem le az ajkaim, de az nem tartott sokáig, úgyis tudtam, hogy kiengesztel a komolytalan tagadása miatt és milyen igazam volt! Bár az ő csókja más milyen volt, de komolyan, mit várunk tőlem? lehet olyan négy vagy öt éve, hogy bárki is hozzám ért. Mondom, hogyha nem lenne bennem egy cseppnyi büszkeség sem, elbőgtem volna magamat vagy kijelentettem volna, bármit csinálhat velem, de csodák csodája a büszkeségem megmaradt. Egyig pillanatról a másikra találtam magam a hátamon, így abban a pillanatokban csakis pislogni tudtam. Aztán megdobbant a szívem és megint a sírás kerülgetett. Most reggel ismerkedtünk meg igazán, hogy tud ilyen kedves lenni velem? - Minden rendben lesz - mosolyodtam el, bár szerintem a hangomon hallható volt, hogy küszködök egy gombóccal a torkomban. Remélem, tényleg rendben leszünk, ahogy az előbb állítottam. - Drága! - nevettem fel. - Szabad. Ha baj lenne úgyis szólnék vagy te éreznéd meg, ahogy ismerlek - simítottam meg az arcát. - Ó, most mi lesz, hogy így megvakít ez a csúnya frufru? - röhögtem. Úristen, rég kacagtam ennyit, bár ő mellette nem is kellett semmi hókusz-pókusz, hogy a számra mosolyt csaljon, elég volt ő is és a végtelen kedvessége. Nem bántam, hogy a pulóver végre lekerült rólam, csak így nem tudtam mit kezdeni a karjaimmal, igazából el akartam rejteni a hegeket, látta, megérintette őket, mégis szégyellem magam. Újra megremegtem, ahogy megérintett, vajon hányszor fog ez még megtörténni?

Babe	Előzmény | 2018.04.16. 16:24 - #17

Ahogy finoman simogatni kezdtem a fiú karjait, az ujjaimmal végigkövettem a vágások hegeinek vonalait. Ott voltak figyelmeztetőként, emlékeztetni, hogy segítenem kell. Ace megremegett, ahogy a nyakába csókoltam, mire halványan elmosolyodtam, ő pedig visszamosolygott rám, szélesen és boldogan.   - Nem vagyok su-- Mielőtt befejezhettem volna a mondatomat, a szavamba vágott és erősen magához húzott. A csók csokoládé ízű volt, mohó és gyors, a tenyerem Ace alkarjáról a nyakára, aztán az arcára csúszott. Akartam minden pici érintését, minden egyes rezdülését. Úgy zakatolt a szívem, hogy féltem, a végén még meghallja. Sietve csókoltam vissza, csak arra volt időm, mielőtt Ace elszakadt volna tőlem, a kezét levéve az arcomról.   - Kiütötted a kannát a kezemből... - Halkan elnevettem magam, és a hüvelykujjammal simogatni kezdtem a kezét, amivel megfogta az enyémet. - És most... És most... Újból a számra tapasztotta az ajkait, mire belemosolyogtam a csókba. Próbáltam olyan közel tornászni magam hozzá, amennyire csak tudtam, és csendesen felsóhajtottam, ahogy összesimult a mellkasunk. Ahogy a nyelveink találkoztak próbáltam minél visszafogottabban felnyögni, de jól tudtam magamról, hogy hangos vagyok az ágyban. Lázasan csókoltam a fiút, szenvedéllyel, végignyaltam az alsóajkán és a fogaink összekoccantak. Éreztem, hogy a kezei elindulnak a combomon és végigsimítanak a derekamon. A kérdésére felvontam a szemöldökömet, aztán egy pimasz, féloldalas mosolyra húztam a számat. Hogy szabad-e?   - A-a - csóváltam meg alig észrevehetően a fejemet, és mielőtt még bármit is kezdhetett volna a felsőmmel megragadtam a derekát és magamfelé húzva hátradőltem az ágyon. A tarkójánál lévő rövid hajtincsekre markoltam, és levontam magamhoz mégegy csókra, de nem olyan gyorsra, amit ő is adott nekem; finom, puha csókok voltak ezek, egy az ajkára, egy a szája sarkába, aztán az orrára. A kezeim tovább cirógatták a derekát, aztán egy hirtelen mozdulattal magam alá fordítottam a fiút. Egy pillanatra úgy éreztem, alig kapok levegőt.   - Ha bármi nincs rendben, szólj... - Szuszogtam halkan, és a kézfejemmel végigsimítottam az arcán. A szemébe néztem, azokba a nagy, sötétbarna szemekbe. Volt időnk arra, hogy megálljunk, hogy ilyen szentimentális dolgokat tegyünk, hogy csak nézzük egymást és puhán simogassuk a másikat.   - Szóval... Szabad? - Elmosolyodtam, és ahogy lejjebb hajtottam a fejemet, a frufrum a szemembe esett. Próbáltam nevetve kiprüszkölni onnan, mert nem sok mindent láttam tőle. Ha Ace igent mondott, lassan felgyűrtem a derekán a pulóverét, aztán egy egyszerű mozdulattal lehúztam róla és az ujjaimmal végigsétáltam a hasán, tesztelve, hogy csikis-e vagy sem.

[36-17] [16-1]