|
Témaindító hozzászólás
|
2018.04.28. 21:36 - |
Deacon Pine & Lislan Catinlen Mildburg |
[5-1]
[ Admin által lezárt kör ] |
 Ha lett volna eszem, akkor ma egész nap a meleg Nap alatt szobroztam volna. Az egész napomat valami istentelenül napsütötte helyen kellett volna töltenem, mondjuk valami lebetonozott részen, ahol sok fehér dolog van, ami visszaveri rám a fényt. Akkor biztosan végig tudtam volna táncolni az egész bált, még a látásom sem romlott volna le, csak az átlagos embereké szintjére. Milyen jó is lett volna! De persze én a nagy okos fejemmel nem így tettem. Végigrohangáltam az egész napot a suli árnyékos folyosóin, és még véletlenül sem kerültem Napközelbe. És ennek most megihatom a levét.
Annyira szánalmasan lassan ment a vánszorgás is, hogy legszívesebben kiröhögtem volna magam. Persze most valahogy nem volt érkezésem a nevetéshez, maximum valami sírós nyöszörgést tudtam volna kierőltetni a torkomból. Sosem voltam túl nagy hős, természetesen szívesen segítettem másokon, de a szenvedési kedv messze elkerült. Engem nem olyannak találtak ki, aki órákat verekszik a jó győzelméért, hogy aztán félig agyon verve, de roppant büszkén lejtsen egy diadalmenetet a film végén. Sokkal inkább az észérveket vallottam az asztalomnak. Sosem merült fel bennem, hogy verekedjek, hamár itt tartunk, mindig én voltam a békítő. Persze ezek egyike sem volt képes segíteni rajtam ebben a pillanatban, de legalább néhány cseppnyi erőt, meg valamennyi elhatározást adtak.
Nem sokkal később léptek zaját hallottam, mire a falnak dőltem inkább háttal. Az a rossz ebben a suliban, hogy sosem tudhatod ki botlik beléd. Jó, tudom, a tanulók nagy része nem valami szörnyű, elvetemült szörnyeteg, de sajna akadtak olyanok is. Márpedig ha valaki az utóbbi kategóriából, akkor nekem annyi.
Egy pillanatra megborzongtam, ahogy az érkező hozzámért, eléggé hirtelen jött a dolog. Nagyon szívás semmit nem látni jószerivel. - Hát öhm… nincs. - azért megnyugtatott a tudat, hogy feltehetőleg ő is valamennyire zavarban van, legalábbis a kérdéséből erre következtettem. - Egy kortyot sem ittam. - Na persze, azért hiába vagyok szarul, a büszkeségem az első. De gáz! - Mármint, nem az a baj - próbáltam menteni a menthetőt. - Fölösleges odavinned, mert a doktornő nem tud se Napfénnyel, se tűzzel szolgálni - magyaráztam neki. A hangja valahogy megnyugtatott, ahogy a jelenléte is. - Inkább… elkísérhetnél a szobámba, ha nem túl nagy kérés - felemeltem a fejem, hogy ránézhessek, de nem tudtam kivenni a vonásait, még az általános látásgyengeségem mellé a fények is rosszul estek az arcára. |
 Kicsit furcsa volt nekem ez a sok ember így elsőre, de meglepően más volt (természetesen pozitív értelemben) ez a bál, mint az összes többi, amin eddig részt vettem. Amiken eddig voltam nem volt más, mint a felső elit "bulinak" nevezett étel feletti csevegése, amely érdektelen, és unalmas volt számomra, sosem élveztem, de ez, na ezt már igen. De mivel nem voltam hozzá szokva az ekkora bulihoz, egy idő után úgy döntöttem, hogy kijövök egy kicsit a válteremből és végre kiszellőztetem egy kicsit a fejem, hogy egy fokkal frisebben térhessek vissza. Kilépve a folyosóra egyből az egyik férfi mosdó elé vettem az irányt, hogy megnézzem, még most is ugyan olyan jól áll-e rajtam a ruha, mint ahogyan még a bál kezdete előtt volt. A tükörbe nézve gyorsan megigazítottam még a csokor nyakkendőmet, majd szórakozottan a hajamba túrtam, és egy kicsit felborzoltam a frizurámat, ami édesapám kifésültetett velem. - Bocsi apa, de mivel úgy sem látod - kuncogtam, ahogyan az öregre gondoltam. Szegény, gondolom most is fel-alá járkál a szobájában fürdőköntösben, és átkozza a fél világot. Milyen szerencse, hogy ma tettem egy kis esti altatót a teájába, szóval biztosan nem fog még véletlenül se lecsörtetni a bálon bulizókhoz, hogy most aztán elég legyen. Éjfélre már biztosan aludni fog. Kilépve a mosdóból zsebre dugtam a kezeimet, majd fütyörészve neki indultam egy kis folyosó hódításnak, amikor azonban megláttam egy szőke leányt, ahogyan a fal mellet támaszkodik, és remeg.
Nagyot nyelve gyorsan mellé siettem, és finoman megfogtam a karját, jelezve, hogy ott vagyok, és próbáltam nagyon óvatosan talpra állítani. - Minden rendben van? - kérdeztem aggódva, miközben próbáltam segíteni. Persze hogy nincs jól - szaladt át az agyamon egy kissé már későn a gondolat. - Ha jól lenne, akkor nem remegne annyira, mint chihuahua a térdig érő hóban.
- Elkísérjelek az orvosi szobába? Biztos vagyok benne, hogy most is vannak ott, számítva arra hogy az alkohol tilalom ellenére is valaki odakerül detox miatt - próbáltam viccelődni, hátha oldom a feszültséget, és reméltem, hogy ezzel nem bosszantom fel. |
A mai nap szuper pörgősre sikeredett. Már olyan rég óta vártam! Minden létező dologban segédkeztem a DÖK-ösöknek, csak úgy égett a kezem alatt a munka. Azt hiszem ma sebbességi rekordot döntöttem folyosón való rohangálásban, valamint a csúszva való fékezésben. Szóval föl-alá rohangáltam, és minden rám bízott feladatot elvégeztem, így a tényleges bálra már jócskán kifáradtam.
Ennek ellenére felvettem a nevelőanyámmal vásárolt ruhát szerintem gyönyörű volt, és a maga nemében egészen egyszerű is. Nem ért le a földre. így szerencsére fölösleges lett volna attól tartanom, hogy rálépek. Sosem értettem azokat, akik szörnyen csili-vili, na meg tapadós ruhákban jelentek meg az ilyen eseményeken. Attól még, hogy lány vagy, miért kell mindenedet kitenned? Persze az eddigiek alapján a fiúk nagy többségének ez keltette fel a figyelmét, de én nem akartam, hogy csak a kinézetem alapján ítéljenek meg, az annyira felszínes! Olyan lovagot szerettem volna magamnak, aki hősies, bátor, védelmező, és a belsőt értékeli nem a külsőt. Már nem emlékszem ki volt az, de valaki erre csak sóhajtott, azt mondva, hogy ilyen nincs.
Mindenesetre mostmár a szobám felé tartottam a bálból. Táncoltam néhány emberrel, meg jól éreztem magam, de ma nagyon kevés időt töltöttem napon, aminek köszönhetően biztosan le fogok gyöngülni legalább annyira, hogy jobb legyen ezt az éjszakát a szobámban kihúzni. Azonban nagyon úgy tűnt, hogy elszámítottam magam, túl későn indultam neki. Igen gyorsan gyengültem, látni például már csak foltokat láttam, és a talpon maradás is egyre nagyobb nehézségeket okozott. Baljósan imbolyogtam, így inkább besoroltam a fal mellé, hogy legalább azon meg tudjak támaszkodni. Már bántam, hogy nem vettem fel a ruha felső részét, bár feltehetőleg az a lehet vékony anyag sem sokat segített volna a remegésemen. Ugyan nem volt elvileg hideg, én már fáztam. Ne már, valahogy el kell jutnom a szobámig! Persze az elhatározás vajmi kevés volt az éjszaka gyöngítő hatásával szemben. |
Deacon Pine & Lislan Catinlen Mildburg |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
