|
Témaindító hozzászólás
|
2018.06.12. 21:41 - |
Selene Lucine Seth & Lazarus Ares Bale |
[8-1]
[ Admin által lezárt kör ] |
Figyeltem, ahogy a táskájához lép és előhúzza belőle a száraz gönceit. - Engedd, hogy segítsek - léptem oda hozzá. A parton nem igazán volt öltöző, tehát maximum egy nagyobb kő mögött tudta volna meghúzni magát, még átöltözik. Erősen kétlem, hogy hajlandó lett volna előttem átöltözni vagy megbízott volna abban, hogy leselkedés nélkül elfordulok majd. Ha engedte akkor megfogtam a karját és finoman melegíteni kezdtem a testét. A bőre pillanatok alatt megszáradt. Ha továbbra sem lökte el a kezem, akkor a testéhez tapadó ruhákat is megfogtam, s a bőréhez hasonlóan azokat is megszárítottam. A haját úgy szárítottam meg, hogy egy tincset az egyik ujjam köré tekertem. - Tessék - És ezzel most ki is lőttem egy évszádra a jócselekedeteimet. Nem azért tettem, mert hirtelen nagy szükségem lett volna pár barátra, hanem azért, mert a hosszabb játékokhoz is kell játékosokat hagyni. Olyan ez, mint a dominózás. Az ember kidolgozik egy sok dominóból álló mintát, nagy odafigyeléssel felállítgatja a darabokat, sok időt és munkát öl bele, hogy aztán végignézze, ahogy lerombolja. Egy random embert gyötörni is szórakozás, de ami igazán vicces, mikor ezt egy olyannal teszed, aki akár egy kicsit is bízik benned vagy ami még jobb, ha azt gondolja, hogy barátok vagytok. Az ilyen személyek hátában a legélvezetesebb megforgatni a tőrt, a szemükben megjelenő felismerés pedig minden pénzt megér. Orthus odaszaladt a lányhoz és kikapta a kezéből a táskáját, amivel szaladni kezdett az iskola felé. Ezért imádom az én kis kutyámat, mindig tudja, hogy mit kell tenni. - Ne haragudj érte, de tudom, hogy hova szalad vele - az arcomon egy magamhoz képest barátságos mosoly jelent meg. - Ha gondolod átvihetem neked, de akár most el is mehetünk érte - ajánlottam fel, ami tényleg kurva lovagias dolog volt tőlem, arra való tekintettel, hogy simán kényszeríthettem volna arra, hogy velem tartson. |
 - És abban mi lenne az annyira borzasztó? - felvontam az egyik szemöldökömet. Sosem tudtam megérteni, hogy sokan hogyan képesek az élet minden - vagy legalábbis legtöbb - területén a szabályok szerint élni. Ha pedig mégis összeszednék a bátorságukat ahhoz, hogy megszegjék őket, akkor pedig az idegtől tördelik az ujjaikat, mert annyira aggódnak, hogy melyik pillanatban fognak lelepleződni. Tőlem olyan messze áll ez a magatartás, amennyire csak az lehetséges. Mondjuk ebben az is szerepet játszik, hogy nem igazán tisztelek másokat. Ezáltal a szabályaik sem jelentenek semmit. Nem érdekel, hogy ezzel milyen rossz fényben tűnök fel a szemükben, sőt kifejezetten élvezem, hogy tudják ők is, hogy semmit sem érnek azzal, ha megbüntetnek. Kevés dolog van, amikkel nyomást lehet gyakorolni rám, ők azonban ezekre nem képesek. De tenniük kell valamit a kihágó viselkedésem ellen, már csak azért is, hogy ne vesszen teljesen oda a tanári tekintélyük - már amennyi van nekik. Ez nem az ő hibájuk, az anyámra sem hallgattam sosem. Az ő szavai is olyanok voltak, mint a falra hányt borsó. Végighallgattam, úgy tettem, mint aki tényleg átgondolja, hogy együttműködően viselkedjen, csak azért mert tudtam, hogy ezzel valamennyire megnyugszik. Nem azért nem hallgatok rá, mert ne szeretném, hanem ő mindig olyan jó volt hozzám, hogy a rengeteg szeretet miatt, amit adott nekem, tudom hogy nem lenne képes olyan dolgot tenni, amire tényleg hallgatnék. Az apám ezzel szemben bármikor kész lett volna a szart is kiverni belőlem, ha nemet mondok neki vagy olyat teszek, amit ő helytelenít. Az egész hátamat borító sérülés is arra példa, hogy ő semmit sem mondott kétszer és először ütött, csak utána kérdezett. Mondjuk pont a hátamon lévő seb nem egy apró-cseprő dolog miatt került oda. Ezt tényleg megérdemeltem. Nagyon elszaladt velem a ló, átléptem egy határt és majdnem megöltem az anyámat. Ha apa nem lép közbe, akkor valószínűleg meg is tettem volna. Nagyon szeretem, rengeteg dolgot köszönhetek neki, viszont nem elég erős a jelleme ahhoz, hogy kontrollálni tudjon engem. Igazából az apámon kívül, még nem találkoztam olyan személlyel, akinek legalább fele erős kisugárzása lenne. Lehet, hogy egy pofátlan szociopata vagyok, de hülye nem. Sőt, remekül tudom mérlegelni az esélyeket, egy alapból vesztes csatába pedig nem kezdek bele, pusztán a becsület miatt. Sosem törődtem ilyen dolgokkal, ezért azt sem hagyom, hogy az egóm miatt szétrúgják a seggem. Persze vannak/voltak olyan esetek, mikor rosszul mérem fel az ellenfelem, s kellemetlen meglepetés ér. Nem sűrűn, de azért megesik. Igazából nagyon érdekesnek találom az olyanokat, akik a szörnyen nyugtalanító megjelenésem és kisugárzásom ellenére is kiállnak ellenem. Nagyon jól tudom, hogy nem vagyok legyőzhetetlen, s vannak nálam erősebbek is, viszont abban a legjobb vagyok, hogy hogyan hozzam másikra a frászt. Hogy hogyan érjem el, hogy már csak a nevem gondolatától is kiverje a víz, még akkor is ha nem fél tőlem. - Lefogadom, hogy ez lenne az első alkalom, mikor rajta kapnak valami szabályszegésen - kissé oldalra döntöttem a fejem, közben befejeztem a teste méregetését, a tekintetem az arcán állapodott meg. Mint már említettem nem igazán olyan típusnak tűnt, aki sűrűn rávenné magát arra, hogy megszegje az "aranyszabályokat". - Szerintem megúsznád egy ejnye-bejnyével - Mikor először elkaptak, hogy megszegtem az egyik bugyuta szabályukat engem is elengedtek pár rosszalló szóval. Még az ellenére is, hogy semmi megbánást sem mutattam, s lerítt rólam, hogy bármikor megtenném újra. Mikor a cselekedeteimet megtervezem, akkor sem szoktam figyelembe venni, hogy azok milyen szabályokba ütköznek. Mindig is azt tettem, amihez kedvem volt. Miért pont most változtatnék ezen? - Nem lenne kár érte - néztem az Akadémia épületére. Meg sem próbáltam úgy tenni, mintha legalább egy kicsit is kedvelném a helyet, ahogyan azt sem tartottam titokban, hogy nem önszántamból vagyok itt. - Habár ha lángok emésztenék fel, az sokkal szebb látvány lenne - a szemeimben gyermeki csillogás jelent meg, mikor elképzeltem az épületet lángolni. Az hogyha porig égne, csak akkor lenne szórakoztatóbb, hogyha páran nem jutnának ki, s a szerett iskolájukkal falnák fel őket is a tűz. Mindig szerettem hódolni a piromán hajlamaimnak hódolni. A kedvencem az volt, mikor a tűz három napig égett, felemésztve a város nagy részét. Nem csupán rengeteg épület vált a tűz martalékává, hanem legalább annyi ember is az életét vesztette. Főleg a szegényebb rétegek pusztultak el a lángokban, az ő halálukkal nem foglalkozott senki, még a történelmi források sem említik őket. Én azonban pontosan tudom, hogy nem csak azzal a pár halálos áldozattal járt a tűzvész, amit a történelem számon tart. Ahogy azokban a városrészekben sétálgattam, amiket éppen felemésztettek a lángok, láttam ahogy kis gyerekek rohannak sikoltozva, mintha úgy elmenekülhetnének a bőrüket nyaldosó lángoktól vagy ahogy anyák a testükkel próbálták védeni a gyerekeiket a pusztítástól, teljesen sikertelenül persze. Füst, halálsikolyok, égő hús szaga töltötte be az étert, mégis kevés dolog volt rám ilyen nyugtató hatással. Sosem felejtem el annak a nőnek az arcát, aki a házában ragadt. Felém nyújtotta a karját, hogy segítsek neki, a kormos arcán könnyek csorogtak, csúnyán köhögött, ahogy a maró füst már a tüdejét emésztette. Az arcomon megjelent egy vidám mosoly, aztán tovább sétáltam, mit sem törődve a keserves kiáltozásával, ahogy a lángok elérték a testét. Azóta ezt az eseményt a Nagy londoni tűzvészként emlegetik. Meg kellett magyarázni a tűz eredetét, a pékséges sztorit csak azért találták ki, mert nem ismerték a valódi okot, viszont valamivel elő kellett állni.
Egy féloldas mosoly jelent meg az arcomon a lány pirulása láttán. Pedig még tényleg nem tettem semmi olyat, amit mások "nem illő" viselkedésnek titulálnának. Ha már ennyitől elvörösödik, akkor kíváncsi vagyok, hogy mit tenne, ha elkezdenék vele játszani. Ezt csak egy módon deríthetjük ki... Az hogy karba fonta a kezeit nem csak a szégyenlősségét mutatta, hanem annk is az árulkodó jele volt, hogy rájött arra, hogy hol pihent meg a tekintetem. Nem mintha olyan nagy felfedezés lenne az, hogyha egy lánynak teljesen átázik a felsője, akkor a normális hetero pasik tekintete előbb-utóbb, de inkább előbb a mellei környékére fog keveredni. Nem mondtam semmit arra, mikor megosztotta velem az egyik képességét. Nem igazán hozott lázba ez az egész hidegellenállóság téma, de hát nem is ez volt a célja vele. - Ezek szerint a tanárok között is vannak lázadó természetek, akiknak van jobb dolguk is a minden bizonnyal rohadt unalmas meetingeknél - tovább görgettem az imént feldobott apró kis hazugságot. Kíváncsi voltam, hogy meddig hiszi el, hogy a közelben tényleg keselyű módjára köröz egy tanár, akinek minden célja az, hogy őt elkapja, ahogy a tengerben pancsol.
Figyeltem, ahogy a táskájához lép és előhúzza belőle a száraz gönceit. - Engedd, hogy segítsek - léptem oda hozzá. A parton nem igazán volt öltöző, tehát maximum egy nagyobb kő mögött tudta volna meghúzni magát, még átöltözik. Erősen kétlem, hogy hajlandó lett volna előttem átöltözni vag |
 Engedély nélkül sohasem csináltam semmit. Mikor kicsi voltam, és Szeléné nevelt, eléggé be voltam határolva. Na nem úgy, hogy nádpálcával kergetett, mert rosszalkodtam, csak eléggé meg kellett húznom magam. Ha bármi bajt kevertem, arról nem csak a görögök, de még a skandinávok is hallottak, legalábbis a történésről. Így, mondhatni dobozban nőttem fel, de nem is bánom. Elég volt azt nézni, hogy más gyerek milyen káoszt okoz, és utána milyen büntetést kap. Az egyik legnagyobb félelmem pedig a büntetés, noha életemben kétszer, ha előfordult, de borzasztó volt. Eléggé érzékeny a lelkivilágom, és már egy hangosabb dorgálástól is úgy kiakadok, hogy menten elbújok az ágyam alá, de ezt nem szeretem mutatni, nem akarok sebezhetőnek tűnni.
De ha már egyszer muszáj volt lenéznem, ha magamat és másokat biztonságban akartam tudni, vállaltam a következményeket. Egyszer úgy is fel kell nőnöd, kislány… – figyelmeztettem magam, ahogy a nyugodt, zajmentes parton sétáltam.
Az óráknak már vége, elkezdődtek a délutáni foglalkozások, szerencsére kedd van, és így nekem semmi kötelességem, így nem feltűnő, ha eltűnök.
Amíg otthon voltam, sosem volt baj a képességeimmel. Minden nap használhattam őket, még ha nem is rendeltetésszerűen, de ott voltak velem a mindennapjaimban. Nem hiányolom őket, hiszen naponta vannak óráim a gyakorlásra, viszont ez is véges. Amíg még reptetni reptethetek tárgyakat, a Holdat nem mozgathatom ide–oda, pedig elég vicces tud lenni, ahogy a kis állatkák megzavarodnak. Anyu szerint persze egyáltalán nem, apám meg inkább buzdít, hogy csináljam, de nyilvánvaló módon anyuhoz jobban húz a szívem. Mikor kicsi voltam, rettentően féltem a gonosz dolgoktól, noha ez mára sem változott, vagyis csak annyiban, hogy inkább nem mutatom, nehogy felhasználják ellenem, vagy éppen szembeszállok vele, legyőzve a kis félelmem.
Mindig kérleltem Szelénét, aki nevelt, és akiről a nevemet is kaptam, hogy meséljen apámról. Szívből gyűlölte, mert féltette az anyámat, ezért a jó és hősies dolgait kihagyta, szóval az első találkozásunkkor anyu lába mögé bújtam, a nagy szívemnek hála viszont öt perc múlva odaugrabugráltam magam a karjai közé, és kellemes érzés volt. Aztán, amitől még nagyon féltem, azok a történetek voltak, amiket az görög istengyerekek meséltek. A háborúktól kezdve az istenekig, a történetektől kezdve a valóságig, így a mumusom nem a sötét volt, hanem hogy Hádész, Anubisz és Hel karöltve visznek le valamelyik halotti világba és bedobnak a halott testű lelkek közé, ahol hideg és sötét örökkévalóság vár.
Hunyorogva néztem a srácra, egyrészt mert homályosan láttam a víztől, másrészt a viselkedése miatt. Ennyire nem érdekli, hogy mondjuk ő is megfulladhat, meg az iskola is elárad? – Pontosan, mellesleg bajba kerülnék, és az iskola is telemenne vízzel – az elázás jelentette a legkisebb gondot, én direkt úgy készültem, ő viszont látszólag nem, és nem láttam előre, hogy hogy reagálna, ha csurom víz lenne. Karbatettem a kezem és elpirulva elfordultam, ahogy realizálódott bennem, ahogy vizslat, aztán a megjegyzésére is. Egy köszit mormogtam el. Nem kezeltem úgy a fiúkat, mint a többi lány, sőt, mondhatni tőlük is féltem, ritkán kerültem velük kapcsolatba, és az is csak a beszélgetésig jutott, így elég kislányosan reagáltam le őket. Nem voltam holmi kiéhezett macska, aki odaveti magát mindenkinek, persze őket sem ítéltem el, ilyen a természetük, ahogy az enyém is olyan. – Nem, hála az isteneknek nem hatnak rám az ilyen dolgok – néztem vissza rá megeresztve egy mosolyt és válaszoltam körülményesen, még mindig karba tett kézzel, takarva a védett területeimet. Nem szerettem a forró kása körül körözni, direkt sosem mondtam el a származásom és a képességeim, néha felvillant a vészjelző, hogy ki hogy reagálna, ki mit használva fel. De ez nem jelenti azt, hogy nem csacsogtam el és nem látott napvilágot, hogy amúgy félisten vagyok. Jó dolog, de nem vertem nagy dobra, voltak menőbb, nem isten gyerekek, jobb képességekkel és más szülőkkel. – Mi? – esett le az állam. – Az nem lehet, ülés van, a jövő tanévről beszélnek – hebegtem felé fordulva és megindultam, ki a vízből, megcélozva a táskám a törölközővel és a csereruhámmal. Nem mondhatom, hogy nem készültem fel. |
Egy ideig csak figyeltem, ahogy a szőkeség a vízben szórakozik. Úgy nevetett, mintha a világ legérdekesebb dolgával foglalkozott volna. Ezt mondjuk megértem, ugyanis ha unatkozok, akkor én is szívesen játszok a tűzzel. Habár én nem szoktam ennyire elvonulni, pont azt találom az egészben a szórakoztatónak, hogyha valaki mellett meggyújtok valamit, akkor mennyi időbe telik még rájön arra, hogy a füst forrása közelebb van, mint azt gondolná. Vagy hogy milyen gyorsan veszik le a ruháikat, ha azok lángra kapnak. Általában olyan lángokkal szoktam szórakozni, amik csak annyival többek, mint egy egyszerű illúzió, hogy bocsátanak ki magukból minimális hőt. Na, én azokon a mutatványokon tudok jókat nevetni, mikor valakinek felgyújtom így a testét - bár a lángok mesterkéltek, tehát nem égetik a bőrét és fájdalmat sem érez, viszont egyszerűen képtelen elvonatkoztatni attól, hogy azt látják, hogy beborítják őket a lángok - ő pedig ledobálja a ruháit, csak hogy szabaduljon a lángoktól, aztán rájön arra, hogy nem is a ruhái gyulladtak fel, hanem a teste kapott lángra. Beletelik egy kis időbe, még rájönnek arra, hogy csupán tréfa az egész, mert a tűz semmilyen kárt sem tesz bennük. A másik kedvencem, mikor egy-egy vonzó nőcske ruhája kap lángra, ami felemészti az egész anyagot, anélkül hogy megperzselné a bőrét. Ez is egy módja annak, hogy levarázsold a lányokról a ruháikat...
Nem tudtam, mondjuk nem is próbáltam, visszatartani a nevetésemet, mikor a hullám eláztatta a lányt. Biztos megzavarhattam a koncentrációban, de ez előfordul, hogyha valaki az elemekkel játszik. Erről jut eszembe, hogy mennyivel jobban hangzik, hogy ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad, annál hogy ne játssz a vízzel, mert összevizezed magad. Nem mintha egy pillanatig is lebecsülném a víz erejét, hiszen az is ugyanolyan halálos tud lenni, mint a tűz. Annyi a különbség, hogy véleményem szerint a tűzhalál sokkal fájdalmasabb, persze a vízbefulladás sem egy kellemes dolog, de még mindig jobb, mint ha az ember csontjairól leég a hús. Szerencsére én ezt sosem fogom megtapasztalni, bár a víz általi halál esélye még mindig fent áll. Igyekszem azért elkerülni.
Az időjárásra való tekintettel biztos nem lehetett kellemes most a fürdőzés. Megmártottam a kezem a vízben, ami még kifejezetten hűvös volt. Ha a szőkeség nem viselt volna melltartót, akkor biztos tudnánk, hogy mennyire is volt hideg a víz meg hűvös az idő. Azt gondolná az ember, hogyha valaki tiszta víz lesz hűvös időben és nem akar megfázni, akkor van annyi esze, hogy kijöjjön a vízből. De ezek szerint nincs. Vagy van olyan képessége, amivel képes befolyásolni a testhőmérsékletét vagy immunis a hidegre. - Akkor nem csak te, hanem én is vizes lennék - közöltem roppant diplomatikusan. Én sosem voltam az a típus, aki annyira oda meg vissza lenne a vízért. Tehát az utazásaim általában nem tengerparti helyekre irányultak. Tudok úszni, de valamiért sosem éreztem égető vágyat a pancsoláshoz. Ehhez nem sok köze van annak, hogy a Pokolban nőttem fel, hiszen az Alvilágban sem tűz uralkodik mindenhol. Sőt, a házunk, vagyis inkább palotánk előtt kanyargott a Sztüx folyó, amin nagyon sokat csónakáztam kis pöcs koromban. - Bár az biztos, hogy neked jobban állnak a vizes göncök - jegyeztem meg egy féloldalas mosollyal, ahogy végigmértem a szorosan a testéhez tapadó csurom víz ruhákat, amik így aztán kiemelték a teste minden domborulatát.
- Nem félsz attól, hogy megfázol? Elég hideg szél fúj - Úgy tűnhetett, mintha annyira érdekelne az egészségi állapota, igazából csak jobban meg akartam nézni magamnak, arról nem beszélve, hogy úgy nem tudtam vicceskedni kicsit a fejében, ha nem teremtek vele szemkontaktust. Egyelőre nem járt a fejemben semmilyen gonosz tréfa sem, viszont kétség sem fér ahhoz, hogyha az a bizonyos labda feldobásra kerül, akkor én biztosan le fogom csapni a magam módján. - Amúgy nem tartasz attól, hogy az egyik tanár rajtakap, hogy itt szórakozol az erőddel? Ami azt illeti láttam is párat a környéken - Ez nem volt igaz, de kíváncsi voltam, hogy mégis hogyan fog reagálni. Így első ránézésre nem tűnt annak a balhés típusnak, sokkal inkább abba a kategóriába soroltam volna, aki napokig emésztik magukat, ha megszegnek valamilyen szabályt és megsemmisülnek, ha rajta is kapják őket. Persze abszolút lehetséges, hogy ez nem így van, hiszen pusztán a külső nem mindig elegendő arra, hogy behatároljuk a másik személyiségét. Mondjuk az én esetemben, szerintem ez nem is olyan nehéz. |
Már alig győztem a toporgásomat, nem bírtam leállítani a lábaimat, a kezeim remegtek, hála az égnek helyettesítés volt, ahol szó szerint semmit nem csináltunk. Sosem értettem, hogy ezeket miért kellett megtartani, ha nem vettünk anyagot? Na nem mintha ott jártak volna a gondolataim, sőt, szerintem még a testemből is kiléptem hirtelen az izgulástól. A kezeimet az ölemben pihentettem, hogy ne vegye észre senki a remegést, még a végén felkapnak és bevisznek az orvosi szobába… Próbáltam jó gondolatokat juttatni a fejembe, de ez sokkal nehezebb volt. Mármint megvolt ez a nyugtató képességem, hogy elég volt egy színes, kisállatos, idilli képet juttatnom más agyába, ha annak épp valami baja volt, de magamat valahogy sosem tudtam ezzel gyógyítani. Így, amikor kicsöngettek, futottam is a szobámba, az út közben pedig sűrű bocsánatkérések hagyták el a számat, ugyanis sikeresen nekimentem annyi embernek, amennyinek tudtam. Ledobtam a táskámat a füzeteimmel, és a remegő kezemmel kaptam le magamról a ruhát, ami rajtam volt, valami egyszerűbbre, amit úgy piszkolhatok és vizezhetek, ahogy akarok. Kivettem a tankönyveimet, meg a sulis dolgokat a táskámból, a helyükre pedig a gyakorlófüzetemet raktam, rá pedig egy kisebb törölközőt, ha összevizezném magam.
A kézremegés két ok miatt következett be. Az egyik, hogy régen használtam már egy–két képességem, és éreztem, hogy felrobbanok – vagy felrobbantok valamit –, ha legalább egy kis trükköt nem vihetek véghez. Erről orvosi papírom is van, legalábbis tényleg meg van állapítva, hogy az inaktivitás hatására fokozódik és gyülemlik az energia. Ezt állítólag apámtől örökölhettem, akinek napi szórakozása volt az, hogy valami csínyt okozzon. De nem haragudtam rá, attól függetlenül jó ember volt, rossz tettekkel, és mindannyian hibázunk.
A másik ok, hogy reméltem, hogy valamelyik tanár szándékozik elkísérni a partra, tekintve, hogy még csak két hónap múlva töltöm a tizenhetet, és így tilos arrafele kószálnom, de nem akartam megkockáztatni, hogy valami bajt okozzak valamelyik felszerelésben, vagy eltüntessem az Akadémiát, mondjuk a dzsungel közepébe. Szóval ideges voltam, mert tudtam, ha nem jön velem senki, muszáj lesz egyedül mennem és úgy kell tennem, hogy ne kapjanak el, végképp se bukjak le.
Megint leszeleltem a lépcsőkön, majdnem orraesve. Mellettem lányok és fiúk suhantak el, valami veszekedés miatt. Ha nem siettem volna, a kíváncsiságom biztos oda húzott volna, de el kellett érnem a tanárit. Amint ott álltam, hevesen kopogtattam, de csak egy tanár nyitott ajtót, aki kijelentette, hogy mindenki elfoglalt ma, tanári gyűlés lesz, várjak holnapig.
Teljesen lefagytam, éreztem, ahogy súlyosbodik a rázkódás a kezemben, de mielőtt észrevehette volna, a hátam mögé rejtettem a kezeim, és egy szomorkás mosollyal köszöntem meg a segítséget. Hát, ez van Lene, most játszhatsz elszökősdit – gondoltam magamban, majd leplezve mindenki előtt a nyugtalanságom, a szokásos mosolyommal indultam el kifelé. Egyszer még a klubhelyiségben hallottam egy kis bokorról, amit nem vesz egy kamera sem, és kerítés sincs a közepébe állítva. Pár perces keresgélés után négykézlábra ereszkedtem és átmásztam a bokron keresztül. Hát, lett egy pár karcolás rajtam, az biztos, de szerencsére hamar begyógyultak. Pluszpont az isteni vérnek.
Egy elhagyatott részre érve ledobtam magamról a táskát, és egy kicsit még feljebbhúztam a nadrágom, ami tekintve, hogy alapból egy short, annyira fentebb már nem ment. Egy szó mint száz, olyan lusta vagyok, akár egy macska, és utálom lecipelni a ruháimat a mosodába, és azt a hosszadalmas procedúrát végigcsinálni. Inkább tűntem mások szemében tisztaságmániásnak…
Beballagtam a vízbe, éreztem, ahogy a homok a lábam alatt úszik szét, és amíg biztos voltam benne, hogy hirtelen nem süllyedek el, addig mentem.
Először csak kisebb trükkökkel próbálkoztam, cseppekké alakítani egy nagyobb darab vizet, felemelni a halakat és a kagylókat a víz tetejére emelni. Éreztem, ahogy a mágia az ereimben folyamatosan lenyugszik, de tekintve, hogy milyen rég, hónapok óta nem csináltam ilyet, eléggé tombolt még. Az ember azt mondaná, hogy ilyen kis trükkökkel csak egy sima halandó is lehetnék, viszont az én képességem nem állt meg a részecskék kiszedésénél, vagy a tárgyak emelgetésénél. A vizes trükköt még apukám tanította, arra az estre, ha valaki szervezetébe vizet kell juttatni. Ám ő nem a hasra gondolt, hanem például a tűdőbe. De én tényleg csak megálltam az emelgetésnél, nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha meghal miattam valaki.
A távolból egy lány hangjára lettem figyelmes és óvatosan körbenéztem, de a látóterembe nem került senki. Talán valaki a pályán gyakorol, és ide hallatszik – gondoltam magamban, majd félmosolyra húztam a számat, ahogy a kis villanykörte megjelent a fejem felett. Egy nálam egy méterrel magasabb hullámot képeztem, és azzal játszadoztam, ide–oda tologattam. Magasabbra nem szerettem volna, hátha valami rák kirepül és a fejemhez vágódik. Nevetgélve figyeltem az átlátszó anyagot, és benne pár halacskát. Ezzel játszadoztam, amíg egy hang annyira meg nem ijesztett, hogy a hullám felém kerekedett és egy lágy mozdulattal a fejemre nem esett. Nem volt még kellemes meleg a víz, szóval a hideg folyadék miatt ugrottam egyet és leszorítva a szemeimet megfordultam. Kisöpörtem a szememből a hajamat és a vizet, és meglepődött arccal néztem a társaságom tagjára. Ahogy realizáltam mit mondott, kissé elvörösödtem és újra hátrafordultam. – Köszönöm, de megvagyok egyedül. – Kiáltottam oda neki, majd folytattam. – Legközelebb ne ijessz meg így, ki tudja, mi lett volna, ha nagyobb lett volna a hullám – tettem hozzá és kezdtem elölről a játékot. Ha mondjuk másfél helyett tíz méteres hullámokkal játszadoztam volna, abból mindkettőnknek, de még az iskolának is jutott volna, én pedig úgy jöttem le ide, hogy nem kerülök bajba, itt sem voltam. |
Az utóbbi időben kiszemeltem magamnak egy párocskát, akik állandóan úgy turbékoltak, hogy hánynom kellett tőlük. Mindenhova együtt jártak, minden idejüket együtt töltötték, tökéletesen megértették egymást, teljesen idillikus volt a kapcsolatuk. Milyen kár lenne, ha valaki belerondítana ebbe... Annak, hogy ők kerültek a célkeresztembe nem volt semmilyen személyes oka sem, egyszerűen csak undorítónak találtam, hogy állandóan egy elcsépelt romantikus film főhőseiként viselkednek. Nagyon finoman kezdtem, tehát először csak kételyeket ébresztettem a srácban, hogy nem elég jó a barátnője számára, hogy nem érdemli meg és társai. A lányban pedig azt a gondolatot ültettem el, hogy találhatna sokkal jobb pasit is magának. Hogy ő ennél jobbat érdemel. Ez okozott egy kis zavart a paradicsomban, de nem elég nagyot ahhoz, hogy ne tudjanak átlendülni rajta. A következő lépésem az volt, hogy rávettem a srácot arra, hogy viselkedjen vele lekezelően, úgy beszéljen vele, mintha egy útszéli kurva lenne. Ennek azért volt már rendesen visszhangja, de rövidebb mosolyszünet után a srác totálisan megalázva magát, bőgve a lány bocsánatáért esedezett, aki végül adott neki egy újabb esélyt. Egy ideig békén hagytam őket, mert találtam más szórakozást egy dögös vöröske személyében, de annyira azért nem volt nagy szám a kiscsaj, hogy ne unjak rá, ezért visszatértem a kis párocskához. Megdugtam a lányt, igazából azt hittem, hogy tiltakozni fog, viszont annyira nem is volt erkölcsös típus, mint azt eddig gondoltam. Persze kellett egy kicsit noszogatni, mert nem akarta megcsalni a barátját, de miután megígértem neki, hogy ez köztünk marad, illetve elnyomtam a benne felmerülő kételyeket, már teljesen felszabadultan térdelt le előttem és gombolta ki a nadrágomat. A telefonjával elküldtem a pasijának Snapchaten - a mai napig nem értem, hogy mi olyan jó ebben az aplikációban, azon kívül, hogy aki vállalhatatlanul ronda, a fejére tud rakni valamilyen filtert, hogy ne nézzék torzszülöttnek - ahogy lelkesen lovagol rajtam. Az utolsó pár másodpercben átállítottam az első kamerára, hogy egy kacsintásommal záruljon a felvétel.
A mai nap éppen az egyik folyosón sétálgattam, mikor a srác magából kikelve nekem rontott. Nem értettem, hogy miért várt ezzel egy napot, de gondolom eddig tartott, hogy összeszedjen egy kis bátorságot. Én teljesen nyugodtan viselkedtem, sőt még azt is hagytam, hogy ököllel megüssön. Mikor meggyőződtem arról, hogy mindenki látta, hogy ki kezdeményezte a verekedést, elkaptam a karját, ahol szorítottam lángok jelentek meg, amik égetni kezdték a bőrét. Olyan magas hangon üvöltött, hogy az sértette a fülem. Szemkontaktust teremtve vele belemásztam a fejébe, ahol tovább hergeltem, rávettem arra, hogy folytassa a verekedést. Ennek hatására ellökött magától, és újra ütésre emelte az öklét, ezt az ütést is hagytam betalálni. Vér ízét éreztem a számban, s éreztem, ahogy az egyik szemem alatt egy monokli kezd dagadni. Elkaptam a torkánál fogva, neki vágtam a falnak és megemeltem, így a lábai már nem érintették a talajt. Mikor már vörösödni kezdett a feje, elengedtem, s hagytam a földre zuhanni. Pont, akkor mikor megjelent egy tanár a folyosó végén. Én elmondtam, hogy mi történt, hogy a srác támadott meg engem és én csak magamat védtem. Nem tudom, hogy elhitte-e a kis mesémet, de nem is érdekelt. Legalább egy tucat diák látta, hogy ő esett nekem. Az persze már más, hogy közel sem vagyok olyan ártatlan a dologban, mint azt beállítottam.
Éppen a parton sétáltam Orthusszal az oldalamon, mikor a semmiből egy energianyaláb ért, aminek köszönhetően több métert repültem, majd csúsztam a homokban. Orthus azonnal alakot váltott, mérete a háromszorosára nőtt, s megjelent még egy feje. Mélyen morgott, mikor egy lány közeledni kezdett felénk. Az a csaj volt, akit tegnap még a farkamon cuppogott. A nevére nem is emlékszek, nevezzük csak Mélytoroknak. Teljesen ki volt bukva, hogy hogyan lehetek ilyen rohadék - ő máshogy, rosszabbul fogalmazott - meg hogy megígértem neki, hogy köztünk marad stb. Nem figyeltem rá, felálltam, közben pedig leporoltam magamról a homokot. - Most jobb ha mész - néztem a lányra, akit mintha meglepett volna, hogy milyen nyugodtan reagáltam le a kirohanását. - Mielőtt úgy jársz, mint a kis barátod - legyintettem egyet, ezzel is jelezve, hogy szálljon le rólam és takarodjon a picsába. Hátat fordítottam neki, aztán folytattam a félbeszakított sétámat a parton. Orthus visszaváltozott, felvette a földről a lábszárcsontját, amivel szaladgálni kezdett körülöttem. Már igen csak el volt kopva a csont, lassan ideje lesz szereznem neki egy újat helyette. Olyan lenne a legjobb, amin még van egy kis hús is.
Egy szőkeséget pillantottam meg a vízben, odasétáltam hozzá, de maradtam a parton. - Meztelen fürdőzés? Mert ha igen, akkor szívesen csatlakozok - féloldalasan elmosolyodtam, megemeltem a hangom, hogy a vízben lévő lány is hallja. Volt egy sejtésem, hogy nem full pucérba nyomja, de a remény hal meg utoljára. Ahogy végigmértem, csalódottan konstatáltam, hogy van rajta ruha. Nem mintha ne vehetném rá arra, hogy levegye... |
Selene Lucine Seth & Lazarus Ares Bale |
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
