|
Témaindító hozzászólás
|
2018.06.25. 18:04 - |
Miles Richardson & Elyse Carston |
[10-1]
 - Ezzel én is egyetértek - bólintottam, aztán folytattam a mondanivalómat - de az emberek mohó terjeszkedése miatt egyre több állatnak korlátozódik le túl kicsire az élettere vagy tűnik el teljesen, így aztán felmerül a kérdés, hogy egy színvonalas állatkertben nincsenek-e nagyobb biztonságban. Én sem vagyok az mellett, hogy rácsok mögött zárva tartsuk az állatokat, de ha bizonyos egyedek esetében ez a túlélés és fajfennmaradás kulcsa, akkor az a kifutó már nem is tűnik olyan rossz ötletnek - A mondandómmal nem feltétlenül az óriáspandákra vagy a szélesszájú orrszarvúkra céloztam. Bár, a dinoszauruszok nem az emberek káros tevékenykedése következtében pusztultak ki, viszont jelenleg az egyetlen esélyüket a túlélésre azok a föld alatti kifutók jelentik, ahova bezárva élnek. Bármennyire is szeretem ezeket az állatokat, már többször is felmerült bennem a kérdés, hogy ez a ketrecekbe zártság mennyire számít életnek. - De lehet vannak olyan fajok, amiket csak hagyni kellene kihalni - mikor ezt mondtam, a tekintetem Kékre vándorolt, így Elyse számára is egyértelművé válhatott, hogy már olyan állatokról beszélek, amik elvileg több ezer éve kihaltak. - Az embernek nem kellene Istent játszania, mert abból még sosem származott semmi jó - Hiába mondják azt, hogy csakis a tudomány nevében kezdték meg a próbálkozásokat a dinoszauruszok újra teremtésére, ott jóval többről van szó, mint egyszerű tudásvágy. A pénz az minden fölött áll, még a természet rendjébe is hajlandóak beleavatkozni miatta az emberek. Egy ilyen régóta kihalt és veszélyes faj életre keltése pedig alaposan megtréfálja az ökoszisztémát. Ha pedig ezek az állatok valaha kiszabadulnak abból a föld alatti börtönből, ami az otthonukat jelenti, akkor a tápláléklánc újra formálásra kerül. Vannak olyan elvakult kutatók, akik azzal pedáloznak, hogy a Kék családjával elért áttörés miatt, már az összes dinoszauruszt így "kézhez lehet szoktatni'. Ha azt akarjuk, hogy le harapják tőből a karunkat, akkor persze egész nyugodtan lehet próbálkozni. A raptor az egy kivételesen intelligens faj a dinók között. Akad még pár, amikkel talán lehet a raptorokhoz hasonló haladást elérni, viszont ettől még sosem válnak olyan állatokká, akikben elnyomná a vadállati ösztönüket, az hogyha születésüktől kezdve emberek között lennének. Ezt nem akarják felfogni a kutatás vezetői, ahhoz pedig kétség sem fér, hogy addig próbálkoznak majd ezen állatok "megszelídétésével" még valami nagyon rosszul nem sül el.
- Hát remélem azért közöttünk nem fognak, mert nem tudnánk olyan gyorsan futni - jegyeztem meg egy félmosollyal az arcomon. Tudtam, hogy Elyse nem így érti, én is csupán viccnek szántam. Bár, Kék tud viselkedni és ha nem engedem meg neki, akkor senkinek sem harapja le egy végtagját sem, viszont ezt nem szabad kézpénznek venni, hiszen mégis csak egy ragadozó vadállat. Én képes vagyok az elmekontrollal megállítani, de nem sokan rendelkeznek ezen képességekkel, hogy irányítani tudják ezeket a lényeket. Arról nem beszélve, hogy lehet van aki bele tudna mászni a fejükbe, viszont annyira leblokkol amiatt, hogy egy dinoszaurusz vágtázik felé, hogy nem tesz semmit, csak akkor eszmél fel, mikor már túl késő. Ha pedig egyszer valaki lesz annyira elvetemült, hogy rászabadítsa ezeket a lényeket az emberekre, akkor a populáció alaposan megcsappanna. Az olyan emberek a legrosszabbak, akik azt gondolják, hogy pitiáner trükökkel meg eszközökkel képesek irányítani ezeket a lényeket. Ha egy dinoszaursz oldalába nyomsz egy elektromos ösztökét, akkor nem biztos, hogy ugyanazt éred el, mintha ezt egy elefánttal tennéd. A növényevőkre még lehet hatással lenne, de a ragadozókat csak felhergelné.
- Nagyszerű, viszont előtte fel kell menni a szobámba a húsért - Jelen helyzetben nem volt semmi hátsó szándékom, tényleg ott tartottam Kék kajáját a fagyasztóban. Azért nem a konyhában, mert nem akartam, hogy a húsevő tanulók rá járjanak a kis kedvencem finom falataira. - de megvárhatsz itt is - tettem hozzá nehogy azt gondolja, hogy csak a szobámba próbálom felcsalni. Éreztem Elysen, hogy kicsit távolságtartó típus, ezért még véletlenül sem akartam belegázolni az intim szférájába, ahogyan azt sem akartam, hogy azt gondolja, hogy csak az a célom, hogy megdöngessem. Bárhogyan is döntött, én füttyentettem Kéknek, aki felhagyott egy fa kérgének tépkedésével és már rohant is felém. Mellém érve lelassított, s olyan tempót vett fel, hogy mellettem tudjon haladni. Ha Elyse úgy döntött, hogy jön, akkor természetesen megvártam őt is, mikor pedig a szobámhoz értünk, akkor előre engedtem az ajtónál. Kivettem egy akkora darab húst, mint maga Kék. A raptor ugrálni kezdett és próbálta a fogai közé harapni a húst. Az egyik ugrásánál határozottan rácsaptam a fejére, ami hatására kicsit lenyugodott. Az ajtónál intettem Elysenek, hogy menjen csak előre, aztán kiengedtem magam előtt Kéket is, majd bezártam az ajtót. - A konyhában szoktam kiolvasztani - magyaráztam a nőnek, miközben az említett helyiség felé indultunk. Ott betettem az egyik csap alá, eldugaszoltam a lefolyót és megnyitottam a forró vizet. - És van valami terved az este további részére? - kérdeztem, miközben megtapogattam a húst a csap alatt, hogy mennyire engedt már fel. Közben Kék macska módjára tekergőzött Elyse lábai között, hogy megszerezze a nő figyelmét. Miután a hús elérte a kellő hőfokot, kivettem a csapból és leengedtem a vizet.
- Mivel itt az Akadémián nem igazán van lehetőségem arra, hogy élő állatokkal etessem, ezért a fejében egy kis illúziót szoktam létrehozni, amiben ha sikerül megkaparintania a prédát, akkor szoktam neki oda dobni a húst, hogy összekösse a kettőt. Minél ügyesebb, annál nehezebbre csinálom a "szimulációt" - magyaráztam Elysenek, miközben elindultunk vissza a kertbe. Természetesen az lenne a legjobb, hogyha Kék valódi, élő állatra tudna vadászni, de ez nem lenne rendszesen kivitelezhető az iskola területén. A folytonosság és a rendszeresség, pedig nagyon fontosak a nevelésében.
A kertben kiválasztottam egy nagyobb területet, ahol megteremtettem az illúziót. Hamarosan mindenféle méretű és erejű állat jelent meg. Voltak gyengébbek, magányosak... tehát Kék tudott válogatni. Amint megpillantotta a prédaállatokat egyből átadta magát a ragadozó ösztöneinek. Leválasztott egy sánta vadmalacot a többiről és a torkának ugrott. Választhatott volna kisebb példányt is, hiszen ott voltak a kölykök, de ő ragaszkodott a zsákmányához. Mikor cibálni kezdte a torkát, megtörte az illúziót, mert az mindig végig ért az állat halálával. - Jó kislány - odadobtam neki a húst, amire rávetette magát. Hát, nem a legszebb látvány volt, ahogy marcangolta.
|
 Csak csendben hallgattam a mondandóját, miközben az egyéb engem érintő ingerrekkel is foglalkoztam. Például a körülöttünk lévő tájjjal, emberekkel és egyéb lényekkel, meg persze érzékeltem a különböző párhuzamosan futó idővonalakat is és azt is, hogy hol találkoznak és hol válnak el. Ez utóbbi sokszor hasznosnak tudott bizonyulni, amikor mindenféle tanáccsal látom el a minenféle időmanipulációs egyéneket. A létezésünk és a feladatunk ellenére azért meggyőződésem, hogy vannak olyan események, amik megváltoztatása nem okoz nagy gondot, például egy kisebb anakronizmus, és vannak katasztrofálisan nagy események is, amik megbolygatása egy teljesen új világot is létrehozhat, például amikor időutazással meg akarja akadályozni egy másik személy halálát. Ennek tudatában pedig megfelelően tudom mindig lebeszélni az embereket a meggondolatlanságról vagy nagy nehezen szemet húnyni felette és hagyni a dolgot, mert nem nagyon árthat az Időnek, csak maximum korábban vagy később történik meg egy esemény.
Aztán jött a kis raptor, aki felé kezdett el terelődni a beszélgetésünk témája. Ahhoz képest, hogy bármikor kicsúszhatott volna a számból egy-egy olyan dolog, aminek nem kellett volna, egyáltalán nem bántam, hogy arról kezdtünk el beszélgetni. Hiszen 21. században élünk már, mi meglepő lehet abban, ha olyat mondok, hogy láttam már felnőtt raptort is. Most már bármi lehetséges, főleg úgy hogy az országok vezetői is elfogadták vafgy elfogadják lassan, hogy különleges képességű emberek igen is léteznek és ők is csak ugyanolyanok, mint a képesség nélküliek. Csupán elővigyázatosságból nem szoktam ezekről beszélni, mert egyik kérdés után csak jön a másik és ha eljutunk odáig, hogy "Kik a kronosszák?", és arra válasz is érkezik, akkor abból akár temporális káosz is keletkezhet. És mivel mindannyian érezzük az időben keletkező legapróbb változásokat, ezért a túl sok inger olyan hatással lenne ránk, mint az állandó veszekedés hallgatása. Egy idő után beleőrülne az ember.
- Értem - mondtam rögtön, amikor meghallgattam a magyarázatát, hogy Kék hogy létezhet az időnek ebben az részében. Rögtön meg is nyugodtam, amikor ő is megerősítette, hogy a raptor nem egy anakronizmus és nem a múltból hozták a jelenbe. Inkább a természetnek és az evolúciónak a kiskapujának tűnt, és ezek felettébb érdekesek szoktak lenni. Mármint kihal egy faj, de a DNS-e fent marad egy maradandó dolgon és sok-sok évvel később tudósok képesek életre kelteni és létrehozni újra a fajt - Sajnos az emberek hajlamosak dicsekedni az eredményeikkel, nem mintha ez mindig rossz dolog lenne. De amikor a tudósok csinálják ezt, akkor szerintem nem nagyon jó dolog ezt tenni. Mármint vegyük például az állatkertet. Azt értem, hogy ott ápolják őket, ami teljesen elfogadható. De saját hasznukra mutogatják őket az embereknek, ezzel kihangsúlyozva, hogy az állatok fejletlenebb élőlények nálunk, mint ahogy pár mutáns is hiszi, hogy a normál embereknél fejlettebbek és jobbak. Pedig az állatok élhetnének a természetes élőhelyükön szabadon, mint ketrecbe zárva. Ez csak egy példa erre, de amióta a vagyon státuszszimbólum lett, azóta ez csak napról napra megy lejjebb a lejtőn - fejtettem ki a kicsit mély gondolataimat a témával kapcsolatban. Tudtam volna még róla beszélni, de úgy éreztem, hogy már így is tartottam egy kiselőadást, ami már kicsit zavart. De attól még elmondhatom, hogy mindig is zavartak azok az emberek, akik istennek érezték magukat és nem bántak egyenlően embertársaikkal. Pontosan ezért mondhatom magam feministának, a sok örültség után, amit a sok életemben hallottam hímsovinisztáktól a nőkről. Illetve ezért is vagyok érzékeny arra, ha például itt egy mutáns diák kikezd egy ember diákkal, csak azért mert a másiknak nincs képessége és kicsit nagy lett tőle az egója. Attól még hogy egy kicsit más a DNS-ed és ezért van szuperképességed, ez attól még nem tesz senkit Világmegváltóvá. Ahhoz előbb le kell tenni valamit az asztalra. Ha valaki megmentett jó sok embert és azzal menőzik, akkor az már valami, ami felett szemet hunyok, de a többivel kapcsolatban zéró toleranciám van. Még a fordított esettel szemben is, amikor egy sima ember csak azért ítél el egy képességgel rendelkezőt, mert képessége van és ezért fél tőle. Ezért sem értettem, amikor The Guardians feltűnt és nekik köszönhetően nem egy diákunk élt át tragédiát, de szerencsére azóta szinte felszívódtak - Ez felettébb érdekes. Mármint jó sok mindennel találkoztam már és sok mindenről is hallottam az ittlétem alatt is, hogy mik mennek az Irodában, de erre nem nagyon számítottam, hogy pár éven belül kihalt fajok fognak újra járkálni közöttünk - mondtam mosolyogva. Egyrészt örültem a hírnek, mert ki ne örülne ilyen tudományos hírnek, de attól még ijesztőnek is éreztem, mert egyes fajok, Kéké is, nagyon nagy bestiákká válhatnak és ez ijesztő lehet egyesek számára.
- Miért ne? Szívesen megnézem. Életemben amúgy sem volt még ilyenben részem - egyeztem bele és közben nem is hazudtam, mert ebben az életemben tényleg nem láttam ehhez foghatót. És ez nosztalgikus élménynek igérkezett. |
- Egy-egy óra után nekem is szükségem szokott lenni a friss levegőre - Bár nem mondtam ki konkrétan, de ezzel arra céloztam, hogy vannak olyan diákok, akikből még a 45 perc is sok. Alapból nagyon türelmes típus vagyok, viszont az arcoskodó kis pöcsöktől a falra tudok mászni. Nem is elviselni őket a legfájóbb, hanem az, hogy nem reagálhatom le ezt a viselkedést úgy, ahogy szeretném. Nagyon szívesen rájuk ijesztenék a legnagyobb félelmükkel vagy bármi ehhez hasonló, ami igazán pofon vágja őket, ha én már nem tehetem. De mivel nem használhatom rajtuk a képességeimet (csak kivételes esetben), ezért marad a verbális megalázás. Mondjuk erre még nem sokszor került sor, mert én olyan jó fej tanár vagyok, akivel elvannak a diákjai, viszont félnek is annyira tőle, hogy ne merjenek olyan hangot megengedni maguknak, mint sok más kollegámmal megtesznek. Viszonoztam Elyse mosolyát és magamba fojtottam egy bókot azt illetően, hogy milyen gyönyörű mosolya is van. Akik nem ismernek könnyen azt gondolhatják, hogy csak úgy dobálózom a bókokkal, s még egy csillagot is képes vagyok lehozni az égről, ha ezzel bejuthatok a hőn áhított combok közé. Ez több sebből vérzik. 1: Nem csak akkor szoktam bókolni, hogyha meg szeretnék fektetni valakit. 2: Még ha meg is akarom fektetni, akkor sem fogom megdicsérni mondjuk a szép mosolyát, hogyha közben meg össze-vissza állnak a fogai vagy az a bizonyos mosoly inkább egy ijesztő vigyorra hajaz. Visszatérve a jelen helyzetünkre. Nem mintha nem töltenék el szívesen Elysevel egy éjszakát, viszont érzékelek nála egy kis távolságtartást és nem szeretném megsérteni vagy esetelg megijeszteni a közeledésemmel.
Nem tudtam, hogy Elyse hogyan fogja lereagálni Kék viselkedését, de szerencsére cseppet sem zavarta. Ennek nagyon örültem, mert kár lett volna emiatt összeveszni. Sajnos kerültem már nézeteltérésbe - enyhe kifejezés - az iskola személyzetének egy tagjával, aki szerint Kéknek kipusztultnak kellett volna maradnia. A kezdetektől csúnyán nézett a kis raptorra, aki mondjuk nem könnyítette meg a helyzetet azzal, hogy felforgatta egyszer a nő uzsonnáját, de pechjére csak vegakaja volt benne. Mikor az idős hölgy ezt meglátta levette a papucsát és hozzávágta Kékhez. Szerencsére még azelőtt felkaptam a kis raptort, hogy nekitámadt volna a nőnek. - Ezzel sajnos én is így vagyok - sóhajtottam, de a mosoly nem tűnt el az arcomról. Természetesen nem hagyom, hogy a fejemre nőjjön, még most kell megtanulnia azt, hogy én vagyok a főnök, mert mikor már vagy tízszer ekkora lesz, akkor nem biztos, hogy ekkora hatást tudnék gyakorolni rá. Ha nagyon szakadna, akkor bele tudnék mászni a fejébe, viszont mikor magamhoz vettem, akkor eldöntöttem, hogy a képességeim használata nélkül próbálom megtanítani viselkedni. Igyekszem nem elkényeztetni, de így is velem alszik mindig, mikor nincs társaságom. Más esetben beszoktam zárni a ketrecébe arra az időre, mert túlságosan is barátságos tud lenni az idegenekkel, akik azonban sokszor szívbajt kapnak tőle.
- Kb ugyanúgy, mint a Jurassic Parkban, annyi különbséggel, hogy itt nem kezdték el bazári majomként mutogatni az állatokat. Habár úgyis ez lesz majd a vége - Már egy ideje nem esett szó a kutatásról a szüleimmel való beszélgetésekbe, ezért nem sok információm volt arról, hogy mégis hogyan állhatnak a dolgok. De ha már sikerült egy bizonyos minimum mennyiségű fajt újrateremtenie a tudósoknak, akkor biztos valahogy majd pénzt próbálnak majd kiforgatni belőle, hiszen eddig csak azt ölték bele. Na most vagy mutogatni fogják őket vagy ami rosszabb; random, pénzes embereknek eladogatni őket. Ezt az utóbbit nem engedném, mivel ezek a lények nem holmi kisállatok, de persze nekem ebbe semmi belószólásom nincs, viszont még a szüleimnek sem sok, pedig ők aztán kivették a részüket a program sikerességében. - Egy több millió éves szúnyogra bukkantak valami anyagba kristályosodva, mikor megvizsgálták, akkor rábukkantak arra, hogy fénykorában az a szúnyog egy Brachioszaurusz vérét szívta. Valamilyen szupertudományos módon pedig képesek voltak a DNS újraleképezésére, amit aztán ki tudtak terjeszteni a többi fajra is. - Ezt tudományosabb módon is meg lehetett volna fogalmazni, viszont sosem avattak bele annyira, hogy olyan részletességgel tovább tudjam adni. De szerintem a lényeget így is sikerült megragadni.
- Lenne kedved megnézni, hogy hogyan vadászik? Úgyis lassan itt a vacsoraidő - Erre Kék felkapta a fejét, mintha megértette volna, hogy mit mondtam. Ehhez azonban fel kellett menni a szobámba a húsokért, ott tároltam őket egy kisebb fagyasztóban.
|
Mivel illedelmes hölgy voltam, vagyok és leszek, ezért döntöttem úgy hogy illően viselkedek Mr. Richardson-nal is. Szóval telepatikusan elköszöntem Vinortól és meg is szakítottam a kapcsolatot, ezzel a figyelmemet a kollégámnak szentelve. Egy kis ismerkedés sose árt, nemde?
- Köszönöm, jól vagyok. Ez is csak egy átlagos nap, tanítom a diákokat és most kijöttem ide egy kicsit kiszellőztetni a fejemet - válaszoltam mosolyogva a szemeibe nézve, de mégis egy kicsit távolságtartóan. Eddig csak kollégák voltunk, de most nyílt meg előttünk a lehetőség hogy barátok is lehessünk. Bár nekünk kronosszáknak nem nagyon adatik meg a lehetőség hogy nagyon sok közeli ismerősünk lehessen. Mert a mi élettartamunkhoz képest csak jönnek és mennek az emberek. Ha nem kellene beilleszkedni talán az lenne a bölcs, ha kihagynánk a többieket a bonyolult életünkből. Hiszen amint fontos lenne valaki a számunkra, csak pár évet tölthetünk együtt és vége is az életének. Nos ez az ára, ha valakinek nagyon hosszú élete van, folyamatosan elveszti a körülötte lévő embereket.
Gondolatmenetemből az hozott vissza, hogy megpillantottam egy pici raptort. Csak elkerekedett szemekkel néztem a kis lényt, mert már nem egy mai fajról van szó. Mivel ebben az életemben nem tudok az időben utazni, ezért elmondhatom, hogy tényleg régen is láttam már raptorokat, dínókat és hasonló ősállatot. Szóval csak mosolyogva figyeltem, ahogy csintalanul mászkál közöttünk. Még az sem zavart, amikor én lettem a célpontja, mert volt már volt dolgom nagyobb társaival is. Majd amikor Miles lefejtette rólam a kis raptort, akkor felnevettem, amikor a lábamba kapaszkodott.
- Nem tudnék haragudni rá - mondtam halványan mosolyogva Kéket figyelve - De mindez hogy lehetséges? Mármint a raptor nem egy mai lény - érdeklődtem. Gondoltam, hogy valami projekt során tették lehetővé, de tőle akartam hallani a történetet. |
Pont akkor engedtem el a derekát, mikor ő is finoman jelezte, hogy most már levehetném róla a kezeimet. Nem mondtam semmit arra, hogy nem ütötte meg magát, csak átfutott egy mosoly az arcomon, ezzel is jelezve, hogy örülök, hogy nem fáj semmije. Bár, tényleg nem volt olyan erejű az ütközés, hogy az nyomot hagyhasson, a földön sem kötött ki egyikőnk sem. Igazából pusztán udvariasságból kérdeztem meg.
- Amúgy hogy vagy, Elyse? - kérdeztem, miközben a tekintetem találkozott a nőével. Eddig szerintem nem is volt olyan alkalom, mikor nem munkával kapcsolatban találkoztunk volna vagy ilyen témával kapcsolatban váltottunk volna pár szót. Emiatt valamennyire furának is éreztem a kérdésemet, de jobban belegondolva, nincs semmi okom így érezni. Igaz, hogy attól, hogy kollégák vagyunk, még nem kell barátok lennünk, viszont ha már ilyen alkalom kínálkozik kapcsolatépítésre, akkor miért is hagynám elúszni?
Közben Kék igencsak kezdte elveszíteni a türelmét, vagyis inkább unatkozni kezdett, ilyenkor pedig nagyon hisztissé tud válni. Először csak körbe-körbe szaladgált körülöttünk, nagy sebességgel a lábaink között cikázva. Szándékosan többször neki is ugrott a lábamnak, mert még mindig nem kapta meg azt a figyelmet, amit szerinte érdemelt. - Kék, fejezd be - szóltam rá, mire a válasz egy ordítás volt tőle, ami - még - inkább volt vicces, mint ijesztő, mert a fiatal kora miatt egyelőre elég vékony a hangja. Ezt úgy reagáltam le, hogy hirtelen kiraktam elé az egyik lábam. Ő észrevette, de túl nagy volt a lendülete, így nem tudott megállni és bumm neki a lábamnak. Ez lenyugtatta pár pillanatra. Szó szerint pár pillanatra, mert nem sokkal később már megint talpon volt, s most csipkelődéssel folytatta, amit az előbb elkezdett. Ha még csak az én nadrágomat piszkálja nem is lett volna baj, viszont Elyse ruhája is felkeltette az érdeklődést. Lehajoltam, hogy felvegyem a földről, viszont ő továbbra sem akart megválni a nőtől, akinek a lábába kapaszkodott. Nagyon óvatosan lefejtettem a raptor karmait Elyse lábáról, s kihúztam a szájából a nő ruháját. Úgy fogtam Kéket, mint a nők szokták a kis pincsiket. - Ne haragudj rá. Még egy kicsit neveletlen - rosszallóan néztem a raptorra, aki csak érdeklődve forgatta a fejét. |
Eleinte amikor elkezdtünk egymás iránt érezni bármit is, először nagyon nehéz volt fenntartani a kényszerből felvett se vele se nélküle kapcsolatot. Majd ahogy teltek az évek, kitaláltunk különböző technikákat a szituáció megoldására. Megegyeztünk, hogy ha egyikőnk se egyedülálló, akkor nappal és emberek előtt legfeljebb szigorú baráti kapcsolatot tartunk fel, így hát most sógor-sógornő kapcsolatban is így jártunk el. Ilyenkor csak telepatikusan kommunikálunk, ha nagyon hiányoljuk egymás társaságát. Este viszont amikor mindenkinek aludnia kellene, akkor az időpontok közötti térben találkozunk, oda Lolitha remélhetőleg nem tud követni minket.
- Van valami hír feléd? - kérdeztem tőle telepatikusan. Mintha az időutazó kölyköket nem figyelmeztettük volna elégszer hogy ne keverjenek szart az idővonalban. Illetve Lilyvel kapcsolatban sem hiszem, hogy lenne valami. Ebben az életben egyikőnk se tud gyermeket nemzeni, mert most már jobban megértik, ha az ember felesége meddő és azt hogy a férj nem képes megtermékenyíteni egy nőt, azt is könnyen elkönyvelik elfogadható betegségnek. Nemsokára érkezett is a válasz, aminek a lényege a jó nagy semmi volt. Utána még percekig folyatattuk az eszmecserénket mindenféle dolgokról, miközben egy-egy testvérünk is belepofatlankodott a gondolatmenetünkbe.
Hirtelen azt éreztem, hogy valaki nekemjön és még hozzám képest is gyorsan történt minden. Régebben ilyenkor lelassítottam volna reflexből az időt, de most már tudok uralkodni a képességeimen. Így egyik pillanatban még csak sétáltam, a másikban már Miles karjaiban voltam. Mikor észbe kaptam, csak felvont szemöldökkel néztem fel rá. Amikor elnézést kért, csak biccentettem egyet, hogy a bocsánatkérés elfogadva. Normális esetben mondtam volna neki, hogy mert a telefonját nyomogatta, de most én se figyeltem, és lehet én is kikerülhettem volna
- Nem, épphogy súrlódtunk - válaszoltam röviden, aztán amikor még mindig fogta a derekamat, akkor halkan megköszörültem a torkomat és utána el is emgedett. Közben feltettem magamban a kérdést, hogy lehet-e Mr. Richards olyan, mint Mr. Vosburg, mármint nőcsábász. |
A mai napom általában szabad szokott lenni, ugyanis nincsenek óráim, ezért ez a nap a tanításmentes napom, amikor nem vagyok hajlandó olyan tevékenységet csinálni, amit egy lelkiismeretes tanárnak illene. Nem javítgatok dolgozatokat, nem állítom össze a következő óraterveket, hanem általában kirándulni szoktam menni Kékkel vagy a másnapokat pihenem ki. A mai nap is ilyennek indult, ugyanis az előző estém elég ferdére sikeredett. Fleurie, aki egy nagyon közeli barátom volt, akivel nagyon sok élvezetes percet szoktunk együtt tölteni - tehát összejárunk dugni, viszont ennyiben nem fullad ki a kapcsolatunk, ezért inkább barátság extrákkalnak nevezném -, az egyik közeli városba utazott. A karót nyelt férje az ország másik végében tartózkodott, így remek időpont volt ez arra, hogy felrissítsük a kapcsolatunkat. Elküldte értem a magánhelikopterét, ami felvett a sziget legalkalmasabb pontján, majd egy luxusszálloda tetején tett le. Fleurie már ott várt egy nagyon dögös, szűk vörös ruhában, az egyik kezében egy üveg whisky, a másikban pedig egy kulcsot lengetett. Nem részletezném, hogy mi történt ezek után, de a kíváncsiak kedvéért annyit elárulhatok, hogy a lakosztálya minden szobájában megdugtam, közben pedig az üveg pia is elfogyott. Korán reggel a telefonom csörgésére ébredtem, óvatosan lefejtettem magamról Fleurie ölelő karjait és a készülékért nyúltam. A kijelzőn az Akadémia neve villogott, először fel sem akartam venni, viszont aztán mégis fogadtam a hívást. Közölték velem, hogy be kellene ugranom helyettesíteni egy órát, mert a prof lebetegedett. Megnéztem az időt, még másfél óra volt az óra kezdetéig, ami elengedő időnek tűnt, hogy odaérjek, ezért kelletlenül beleegyeztem. Kimásztam a még alvó nő mellől és zuhanyozni mentem. A tusolást egyedül kezdtem, viszont nem egyedül fejeztem be, ugyanis közben felébredt Fleurie, s csatlakozott hozzám, ami következtében el is késtem az óráról.
Még úgy is, hogy eleve késésben voltam, először a szobámba mentem, ahol átöltöztem, gyorsan felkaptam Kéket, kivettem pár darab húst a hűtőmből és elindultam velük a megfelelő terembe. Továbbra sem terveztem tanítani a szabadnapomon, ezért közöltem a diákokkal, hogy mindenki azt csinál, amit akar, de tartsák lent a hangerőt, mert így is hasogat a fejem. Amikor a háttérzaj kezdett túl hangossá válni, akkor felugrott Kék az asztalomra és elordította magát. Ez elég hatásos "kussoljál már" volt. Megetettem Kéket, aki látványosan duzzogott azért, amiért este egyedül kellett aludnia, viszont a véres hús, amit adtam neki, elég hamar kiengesztelte. Szerintem én jobban vártam az óra végét, mint a tanulók nagy része. Ahogy kicsengettek, felpattantam, elköszöntem és már ott sem voltam. Kék körülöttem szaladgálva követett.
Friss levegőre és csendre volt most szükségem, ezért a kert felé irányítottam a lépteimet. Ekkor pittyent kettőt a telefonom, ami azt jelentette, hogy üzenetem érkezett. Fleurietől érkezett képüzenet. Már előre elmosolyodtam, ugyanis pontosan tudtam, hogy milyen képeket is küld magáról. Egy fehérneműs meg egy olyan fotót küldött, amiben az ott hagyott ingemben pózol, úgy hogy a felső nincs begombolva és szét is van húzva. Annyi szöveg volt mellékelve, hogy holnap elhozza az ott felejtett ruhadarabomat, addig találjam ki, hogy hogyan fogom észrevétlenül felvinni a szobámba. Pont az ilyen ötletei miatt imádtam annyira.
A képek eléggé lekötötték a figyelmemet, ezért csak későn vettem észre, hogy nekisétáltam valakinek. Amint érzékeltem az ütközést, automatikusan cselekedtem, s a kezeimet a nő dereka köré fontam, hogy nehogy elessen. - Ne haragudj Elyse, nem figyeltem - A nőt csak látásból ismerem, meg a különböző tanári ülésekről, de az ismerettségünk kimerül a köszönőviszonyban. - Remélem nem ütötted meg magad - néztem a szemeibe, aztán röviden végigmértem, de nem volt nyoma annak, hogy megsérült volna. Meg mondjuk azért nem is csapódtam neki akkora lendülettel. Az, hogy még mindig fogom a derekát, most tűnt fel, ezért elengedtem, mielőtt tolakodónak venné a viselkedésemet. |
Lassú léptekkel jártam a folyosókat a jeggyűrűmet forgatva az ujjamon. Az a kis ékszer minden egyes nap arra emlékeztetett, hogy a nyílvánosság előtt miért is nem Vinorral vagyok és miért csábítottam el és mentem hozzá Jameshez. Minden egyes nap emlékeztetnem kellett magamat, hogy csak azért mentem hozzá, mert a cél szentesíti az eszközt. Egyszerűen muszáj volt beilleszkednem az SA Hálózatba és a különleges képességűeken tartani a szemem, főleg azokon, akik az Időt bármilyen formában tudják befolyásolni. Ez volt a dolgom és ezért is voltam itt, erre a munkára küldött a teremtőm. De a hosszú életem során megtanultam, hogy ami elromolhat az el is fog romolni, ezért arra is felkészültem, ha esetleg lebuknék vagy fel kellene fednem a kilétemet olyannak, akinek nem lenne kötelességem felfedni. Veszélyes és fájdalmas játszmát játszottunk a testvéreimmel, de ha a ma ismert valóságot fenyegető problémáról van szó, akkor megéri. Még nem nagyon fordult elő, de ha esetleg Jamesék előtt kiderülne hogy ki és mi vagyok, akkor hazug csalónak tartanának, de ennyit hajlandó vagyok fizetni, hogy lehető legkevesebb alternatív idővonal keletkezzen. Mert lehet hogy vannak olyan időutázok, amik során csak egy szó változik meg egy könyvben, de vannak olyanok, akik korábban létező embereket törölnek ki a valóságból, úgy hogy mi kronosszák is erőfeszítések árán tudunk megjavítani. És hát mindenki, aki valaha megszületett, annak joga van megszületni és élni, aki pedig más nem létezése árán él, azt sajnálom mert nem tehet róla, de vissza kell adnia az eredeti személynek az élet jogát. Egyszerűen úgy a helyes.
De ezek ellenére is megtaláltuk Vinorral azokat a perceket, amikor együtt lehettünk és nem telepatikusan kell kommunikálnunk mindenféle bizalmas dologról. Mivel ezt már jó régóta űzzük, ezért a kapcsolatunkat még a szánalmamra se méltó Lolitha se neszelte meg. Egyáltalán nem hiányzik, hogy James azon drámázzon, hogy megcsalom Vinorral és Lily is haragudjon rám, amiért a férjével hálok. Főleg mert Vinorral együtt jöttünk a világra és egymáshoz tartozunk, csak a beilleszkedés miatt kényszerülünk látszólag külön életre.
Szóval ott tartottam, hogy a folyosón sétáltam a jeggyűrűmet forgatva amikor Thaleesa hangját hallottam meg a fejemben. Már elege volt az akkori ügyéből és Judith Campbellből, azaz JFK szeretőjéből. És nekünk panaszkodott telepatikusan és vulgárisan. Vinor rögtön mondott valami béna bíztató célzatú viccet, de én csak annyit tudtam, hogy tartson ki. A többiek meg kevésbé értek rá ennél, gondolom ők jobban koncentráltak a feladatukra.
Következő dolog, amire feleszméltem, hogy Mr. Vosburg leszólított, hogy merre tartok. Azt a köcsögöt az se zavarja, ha egy nő férjezett, akkor is így kell beszélnie vele. Magamra erőltettem egy olyan mosolyt, mint amikor 1961-ben megmondtam egy rakétatudósnak a magamét, amikor Dollynak vagy Sweetheartnak szólított engem és a többi nőt, a nevük helyett. Nagyon nem szeretem, amikor olyanokat nem kezelnek egyenrangúként, akiket kellene. Ebbe beletartozik a régi rabszolgatartás és hogy a nőknek nem voltak jogaik évszázadokon keresztül. Mikor megmondtam Vosburgnak hogy a kertbe tartok, akkor elkezdett Demetriával viccelődni, mire én csak egy gyilkos pillantást villantottam és elsétáltam onnan. A kertbe kiérve és ott lassú léptekkel sétálva a gondolataimba tudtam mélyedni és szabadon beszélgetni életeim szerelmével. |
Miles Richardson & Elyse Carston |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
