|
Témaindító hozzászólás
|
2018.07.09. 16:05 - |
Roscoe Mayhew & Ezra Pomeroy |
[34-15] [14-1]
 Sokan feltételezik, hogy sokáig élni rettenetes csapás, és sokkal jobb attól rettegni, hogy megvénül a halandó életében. Volt is rá példa, aki fel is tette nekem a kérdést, hogy mégis nem rossz érzés-e, hogy enyi mindent megéltem már, mennyi szörnyűséget és halált átélhettem már. Majd aztán jön a kérdező eltorzult arckifejezése a derűs mosolyomat látva. Elvégre minden csak azon múlik, hogy ki mire koncentrál. Én az örömre és a boldogságra, az értékekre, a különleges személyiségekre, akik ha egyszer eltávoztak soha többé nem jelennek meg a föld színén azonos másként. Mások csak az alkalmat keresték, hogy sajnálhassák magukat, és elmennek a csodák mellett. Nem véletlenül terültem ki a kertben, hogy a természetre figyelhessek. Persze vannak dolgok amikben nem értünk egyet Rossy-val, így mikor csatlakozott társaságomhoz. Ő nem osztotta a nézetet, miszerint hallgatnunk kellene az óceán felszűrődő morajlását, ahogy a távolban a sirályok játékának énekét a szél felhozza, és a falevelek hogy szűrik meg a napfényt, ami így csak aranyló tallérokként pöttyözték be elterült alakunkat. Végülis így is lehet élvezni a természetet, nem? Én pedig ritkán mentem el a hívó szó mellett, ha gyönyörködni lehet... Maximum utána, ha válaszoltam. Ez mind olyasmi, amivel sosem lehet igazán betelni.
Épp ezért habár sokszor panaszkodott és nyafogott a kélytől Roscoe, mégis ki tehetné meg azt, hogy ellen áll, és nem enged a kitartó követelésnek? Természetesen alapvetően elég sokan vannak, akik nem-et mondanának, ugyanis vagy undorból vagy félelmi iszonyból kiindulva megtagadják maguktól a saját nemükkel való érintkezést. Én ezeket az egyéneket hamar magukra is hagytam, minek győzködjem őket arról ami jó, ellentétben Roscoe-val. Meglepő módon kettőnk közül ő volt a rámenősebb, pedig ha egymást mellé állítanának minket, valószínűleg a széles mosolyommal engem tartanának annak, aki a kelleténél tovább udvarol. Bár ebben az olvasatában az ügy valóban igaz, én udvarolok, a kedvenc kollégám pedig meggyőz. Rajtam sosem kellett használnia, és nem állítom, hogy egyánlatlán nem érdekelne, hogy milyen hatása van a képességeinek, ha akaratom ellenére szeretne az ágyába hívni. Valószínűleg ez sosem fog kiderülni.
Látszólag értékelte, hogy arra koncentráltam, hogy én mit érzek, amitől ismét belekerültünk abba a véget nem érő körbe, ahol nagyon élveztem, hogy a partnernek mennyire tetszik a szex. Épp ezért inkább összeszorítottam a szemeimet, hogy ha máshogy nem, de legalább vizuálisan megvonjam magamtól a másik reakcióinak elemzését. Valószínűleg így történhetett meg, hogy én hamarabb mentem el, mint ő. Ami azt illeti ilyen téren nehéz dolgom volt vele mindig is, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ejt még minimális sebet sem az önérzetemen. Pimasz válaszára, csak felnevettem, miközben intettem, hogy helyezkedjen csak ide mellém, miközben igyekeztem néhány zsebkendő segítségéhez rendbe tenni magam, hogy aztán normálisan felöltözve még egy kicsit együtt elmélkedhessünk minden általános és a nem megfelelő társasággal unalmasnak tűnő egyszerű dolgokról. Vagy esetleg jó hallgatója legyek, ha ismét hisztis korszakát élné.
[Lezárt kör] |
 Néha megbánom, hogy ennyi mindent tud rólam. Bár tény és való, hogy nem úgy kezdtük, hogy rögtön a farkára akartam ülni, igen van ilyen is. Szimpla oka volt akkoriban, nem tudtam, hogyan fogok abból jól kijönni, hogy éppen egy kollégával fekszem össze, plusz a nálam pár évvel fiatalabbak jóval befolyásolhatóak voltak, nem tudom, hogy miért, de könnyebb egy húsz évest beszerezni, mint egy sokkal idősebbet. Hát nem szerettem volna kideríteni, milyen erőfeszítésbe került volna az, ha valaki az én életkoromon túl is van. Semmire se számítottam, mégis lett belőle elég sok minden. Fogalmam sincs, hogy Ezra vajon bánja-e, hogy ez lett a barátságunk eredménye, miről is beszélek, engem aztán bűn kihagyni.
Végül is nem szántam komolyra a színészi játékom, csupán azt megerősíteni magamban, hogy egyáltalán van olyan, hogy ő képes lenne az ilyen oltári nagy hazugságomat bevenni, érdekes lett volna. Felnevettem volna, hogy ennyire nem ismer engem, ennyi idő után is. Kicsit megkönnyebbültem, hogy azért nem felejtette el mire is vagyok képes. Azért figyelt rám, ez pedig igazán jól esik nekem. A figyelem egy olyan dolog, amiből sokszor elegem van, de sokszor csak hozzá a dologhoz, hogy én vagyok a középpontban, nem más, ez pedig simogatja ám az évek alatt folytonos növekedő egómnak.
A kérdésére, a további reakcióira csupán megforgattam a szemem. Részben igaza van, követelődző vagyok, és sokszor nem is szoktam megkérdezni, hogy benne van, úgyis egy-két lépés után kiderül, hogy mit is akar, ami sok esetben meg is egyezik az én akaratommal, átlagos nekem nála, hogy nem kell semmit sem használnom. Másrészt nem vagyok olyan kőbunkó, mint sok testvérem, talán amiatt is, hogy részben ember vagyok, de nem afelé szoktam húzni, mégis megmutatkozik sok esetben ez is nálam. A gyerekek például tényleg érdekelnek, hogy átadjam azt, amit én évekig tanultam, aztán eredményesek legyenek abban, amiben csak akarnak, akkor tudom, hogy jó tanár vagyok.
Másrészt, egy incubus vagyok, aki az élvezetért él, nem ezt most fogok meghalni, de az biztos, hogy halnék is érte. A két felem pedig nem olyan, amik sokszor egyetértenének, ha külön lennének, hát még így együtt még rosszabbak, engem pedig nem éppen a racionális felem vezet ilyenkor. Sajnos nehezen értem meg ilyenkor, hogy más is van a világon a puszta élvezeten kívül, de amikor tudod milyen jó az a táplálék, amit kapok, nem nagyon tudna az emberek várni, ahogy én sem, az a helyzet, és igazából csodálom, hogy nem hagy itt engem Ezra, keresve másikat.
Hálás vagyok azért, hogy ad a saját élvezetére is, így jobban fokozva az enyémet is. Bár az energia így is duplázza az élményt, viszont ha még ő is rátesz az egészre, akkor már olyan dolog ez, amit nem igazán lehet leírni épeszűként. Imádom, hogy ez tart életben, mást nem is akarok magamnak.
- Igen - jelentettem ki, bár az is ott volt, hogy féltem, hogy megint túl zabálom magam, dehát ezt nem említettem meg neki, biztosan lett volna valami szúrós megjegyzése. - Mintha meglepett volna ez téged. Így lenne? - tettem hangsúlyt a második mondatra. Mindig ez megy, majdnem megszokott is. |
Éppen azzal foglalkoztam, hogy ajkaim segítségével - ismeretségünk óta sokadszorra és ismételten - végigzongorázzam az érzékeny bőr alatt húzódó feszesen lüktető nyaki ütőeret, a kulcscsontról felvándorolva az arccsontig araszolva, amikor kiejtette csalárd száján az áltató szavait. Fekvőtámasz szerűen nyomtam ki magam, elrúgaszkodva özvetlen közeléről, így néhány rakoncátlanabb raszta tincs fülem mögül előre lendült, hogy a fülem mellett megüljön, kíváncsian bámulva velem az alattam fekvő hitelesnek tűnő ártatlan álcáját. Eltűnődve néztem vonásait azt latolgatva, hogy vajon ennek a nyilvánvaló hazugságnak hányan dőltek már be ezt a tökéletes színészi előadást látva. Bizonyára mindenki, aki nem ismerte eléggé Roscoe személyiségét, hiszen az a fajta romlatlan és szende mimika, amit ő használt, az minden volt, csak nem egy magafajta vágydémon. - Ez most kérdés, vagy kijelentés? - kérdeztem tőle, viszonylag őszinte kíváncsisággal ahhoz viszonyítva, hogy engem ezzel a kis játékkal nem tudott fejre ejteni. - Mert akkor vagy őszinteségem kegyetlen mértékeket fog megütni, vagy nem ártana jobban összeszedni ezt a nem túl pontosan megfogalmazott állítást - bólogattam beszéd közben fokozott komolysággal, hogy aztán a végén szenvtelenül a kis pimaszra nevessek, megvillantva előtte fogsoromat. És mivel úgy éreztem, hogy nem szükséges ennél jobban a témakörbe temetkeznünk, mint amennyire már megtettük, hanem inkább visszatértem a jól kiérdemelt lakmározáshoz. Majd hogy a szót végképp beléfojtsam és ne legyen túlzottan fontos néhány példát is felsorolnom balommal új kalandra indultam, a hasfala mentén, meg sem állva, míg ujjaim közé nem zártam gyönyörének egyik legerősebb szolgáltatóját.
A továbbiakban végül feladtam ismét az álmot, hogy egyszer addig szórakoztatom magunkat az előjátékkal, míg már ÉN meg nem unom, esetleg nem bírom már tovább távoltartani magam. Vicces egyébként belegondolni, hogy alapvetően távol állok a személytől aki megveti a testiség ezen mennyei formáját, mégis mennyire türelmesen tudok viselkedni. Ahogy az se semmi, hogy szép kevés volt eddig csak a partnereim közül, aki esetleg megközelítette Pokolfajtatom "falánkságát", nem hogy túlszárnyalta volna azt. Pedig nem csak ketten voltak. Így aztán, csak hogy a kedvére tehessek át is adtam a irányítás jogát neki, hamár akadt néhány kiskapu, amit kihasználva ugyan belekontárkodtam teljhatalmába, de mivel a nagyobb jó érdekeit képviseltem közbeavatkozásommal, nem tűnt úgy, hogy megharagudott volna, a további magánakcióimért.
A határozottan kimerítő testmozgás következménye képpen mindkettőnk mellkasa vadul hullámzott a rendszertelen levegőkapkodásnak köszönhetően, és határozottan úgy éreztem, hogy ezután egy kellemesen hűs zuhany igen jó szolgálatot tesz majd. Izmaim megfeszültek az erőkifejtés és a módszeres és gyors lökések folyamán, de természetfeletti mivoltom megóvott az olyasfajta kellemetlenségektől, mint például egy-két láb görcs vagy izomfájdalom. És most jött az az időszak, amire szeretkezéseim közül egyedül akkor került sor, ha Rossy-val osztottam meg az ágyam, vagy esetleg avart... Mások talán ezt nevezik átlagos férfias önzőségnek, mikor a kedves említett csak a saját mámorára koncentrál. Azonban nálam ez egy kicsit nyakatekertebben nézett ki, mint hasonszőrű társaimnál, ugyanis az én vágyaimat a bűntárs élvezete tudta felkorbácsolni, nem pedig a tény, hogy őrült módjára ki be húzogassam a farkam benne. Szóval mivel Rossy azt szereti, ha más elszáll, így elég egyértelmű, hogy nála erre törekedtem. És én magam sem hittem volna, hogy valakinek az fog örömet okozni, hogy én azon fáradozom, hogy nekem minél jobb legyen, eleinte volt hogy el is vesztettem emiatt a fonalat.
Így hát fejemet hátra vetve behunytam szemeimet, ahogy a combján lévő karomat a csipőjéhez vezettem, majd onnan a hátára vezetve - már amennyit elértem belőle - ujjbegyeimmel kissé magam felé döntöttem, hogy ezzel az óvatos dőlésszögváltoztatással még jobban fokozhassam a tempót és még jobban... Nos hát, elmélyülhessek benne. Majd mivel már balomnak nem volt semmi dolga a melkasán végigsimítva arcához vezettem azt, ez egy igazán kedvező mellékhatása volt annak, hogy módosítottunk a pózon. Mármint a fejének térbeli elhelyezkedése. pilláim mámoros fátyol mögül felpattantak, ahogy nagyujjamat szájára fektettem, majd egy óvatos mozdulattal apró nyomással terhelve azt enyhén elválasztottam egymástól ajkait, ahogy begörbítettem ujjam hegyét. Leplezetlen móhósággal furtam pillantásom az övébe, ahogy éreztem közel a vég, majd hogy azért a saját élményemet is előtérbe helyezzem, igyekeztem úgy vezetni a további lökéseket, hogy azokkal közvetlenül a prosztatáját érjem el. Nehogy már kimaradjon a jóból, de nem voltam most annyira önhitt, hogy ezt addig folytassam, amíg ő az aki elsőként élvez el. Már az is bőven elég érdemnek könyveltem el, ahogy a saját reszketésem tényén hamar átsiklott tudatom, érzékelve az ő kéjes vonaglását is, majd hamarosan alhasamon éreztem is a jól ismert ragacsos folyadékot, mely már mint jó barát köszöntött. - Ezt a lövést a "seggfej húzasaim"-nal érdemeltem ki? - néztem rá félig felvont szemöldökkel, ahogy egyik alkarom támaszára tornásztam magam, idézve néhány perccel ezelőtt hozzám vágott szavait. |
Érdekes, hogy az életben nem nagyon hisztiztem. Jó, persze, nyafogtam már annak, aki túl sokáig húzza a dolgot, de általában tudják, hogy nem sértődtem meg vagy mérges vagyok rájuk. Az én egészségem rajtuk múlik, érdekes lenne, ha nem lennél benne a játékban, és ott hagynám a francba a pasit. Magammal csesznék ki, mivel nekem muszáj a végletekig elmenni, hogy a napokban jól is érezzem magam. Bár ízlenek nekem az emberi ételek, gyakran is eszek, de mégse tölt el energiával, amit feltud használni a szervezetem. Semmit nem érzek ilyenkor, csak annyit, hogy van valami a gyomromban. Szóval ennyit az egészről muszáj nekem a szex.
Oh, nem mintha panaszkodnék! Nem úgy neveltek fel, hogy szégyelljem azt, ami vagyok és ami kell nekem. Konkrétan belehaltam volna, hogyha húztam volna az időt, vagyis az első megesését. Erre az egészre az is rásegített, hogy nekem a dugás sose volt olyan titkos dolog, és hogy valami szent dolog lett volna. Étkezés, ennyi az egész, az is marad, viszont ez nem azt jelenti, hogy nem élvezném mocskosul. Az emberek is szeretnek enni, nem? Minél jobban meg van csinálva, annál finomabb. Nekem más, hiszen az energia nagyon kevés emberben nincs meg, de hogy ki hogyan ad, az már más kérdés.
Nem tudom mi lett volna, ha valaki esetleg adoptált volna engem. Hiszen mégis egy árvaházban nevelkedtem, csakhogy tettem arról, hogy ez ne történjen meg, még ha nem is direkt csináltam. Szép kisfiú voltam, majdnem tökéletes, de a modorom, hát az tényleg felért egy démonéval. Tudtam tenni a szépen, azonban csak abban az esetben, amikor kellett valami, főleg a nevelőktől. Mindig megkaptam, mert ilyen aranyos kisfiú voltam. De azok a készülő szülők, azokkal a mű mosollyal, nagyon nem jött be nekem gyerek fejjel, meg amúgyis volt már anyám, így nem kellett más, aki nevel, az alapokat úgyis tudtam már.
Szóval amit most levágtam Ezranak, szerintem kicsit se volt az, amit hisztinek neveznek az emberek. Tudja jól, hogy szükségem van rá, talán élvezi is, ha igen, én megadom neki. Hiszen megtehetném, hogy én kontrollálom őt, a saját tempómat diktálom, de kedvelem annyira, hogy ne tegyem meg ez vele. Végül is az egész ismeretségünket úgy kezdtük, mint két normális barát, az extra csak utána jött.
- Én mindig kedvesen kérlek - néztem rá ártatlanul két pillantás alatt. Milyen jó, hogy amúgy van tehetségem a színészethez, ezt is tökéletesen elő tudtam adni. Örültem annak, hogy a türelmetlenségből jött mozdulatom bevált, és végre megkaptam, amit akartam.
Nem szoktam ahhoz, hogy teljesen kimerülten szexeljek valakivel, így természetesen nagyon jó kedvemben volt, ahogy már így visszatért az energiám. Igaz, még kellett nekem energia, hogy teljesen jól érezzem magam, de ez olyan átlagos tudás, hogy nem is kellett volna megmondanom, hogy kell még kell egy kis idő nekem. - Igen - egy vékony görbület jelent meg az ajkaimon. Hálas vagyok, hogyha kicsit is, de átadja nekem az irányítást. Nem szerettem érezni, ahogy még mindig hiányzik valami, kellett még az energiája. Tehát, amint lehetett mozgásba lendültem. Ahogy pedig újra megéreztem azt a dolgot, amit tudok hasznosítani, és ahogy végig futottam rajtam, az élvezet is ugyanúgy jött vele. Mégis, ez nem volt elég, újra és újra akartam. És persze ez egyre intenzívebb volt. Nem is tudom azt az érzést leírni, ahogy az energia és élvezet egyszerre fut végig a gerincemen. Igazából az energia csupán fokozta ezt az egészet, ha egyszerűen akarom magyarázni, mert nem szerettem volna ezt a dolgot. Hisz ahogy egyre közelebb kerültem a csúcshoz, nem akartam másra gondolni, a suli, a javításra váró dolgozatok, a tananyagok mind várhat. - Baszki - engedtem ki egy remegős sóhajjal, ahogyan újra végig hullámzott rajtam Ezratól kapott táplálékot, ami ebben a helyzetben fura kifejezés, hagyjuk is.
Sajátomra simítva még rásegítettem, hogy végül el tudjak élvezni. |
A mai nap egy kicsit jobban előtérbe helyeztem magam, mint általában szoktam, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy már megint egy kicsit tovább nyújtozkódtam, tesztelve, hogy még mindig nem lógok-e ki a takaró alól. Így most is egy kicsivel többet kutakodhattam Roscoe testén, mint ezelőtt bármikor, aminek megint egy kicsivel több nyafogás lett a végeredménye. Bár az is lehetséges, hogy nem akkor kellene felfedező bácsisat játszanom, amikor nincs épp a legjobb formában, szerinte meg valószínűleg inkább nem is játszak semmilyet, csak foglalkozzak a dolog komolyabb részével. Nem egyezhetnek mindenben a nézeteink, akkor már valószínűleg meggyőztem volna arról, hogy minél "változatosabban" étkezik, annál egészségesebb lesz. De persze ezt a kérdést nem is feszegettem igazából annyit, mint amennyiszer bepróbálkozom azzal, hogy mikor hisztizik be végleg és dönt úgy, hogy akkor majd ő lerendezi magát a saját módszereivel. Hm, vajon ha Roscoe maszturbáciálna, akkor önmagát emésztené, vagy ha valakit rongybabává változtatva hagyná, hogy tegye a tennivalót, akkor az is annak számít? Nem is értem ezekbe miért gondolok bele, ezekre inkább nem szeretnék sosem választ kapni. Ugyanis ha nem verné ki a biztosítékot, akkor elhúznám a szám, hogy komolyan csak ennyiről lenne szó, vagy ha még engem is meg tudna lepni, akkor az nem biztos, hogy valóban tudni akarom. Ami engem ezzel az életkorral még meglep az többnyire nem egyszerűen csak érdekesség. Újra végig néztem rajta, kíváncsian elemezve minden vonalát, mintha a már elég jól ismert ívek bármit is elárulnának arról, hogy vajon képes lenne-e gazdája bármi új megdöbbentővel szolgálni.
Ami pedig engem illetett, hát én biztosan állíthatom, - vicces ezt a szót használni ebben a helyzetben, - hogy lenne még bőven mit előhúznom a tarsolyomból, de ezek nagyrészéről szinte biztosan tudtam, hogy nem lesz lehetősége tudomást szerezni. Persze nem azért, mert rejtegetném előle például, hogy valójában hogy nézek ki, vagy ilyesmi, csak egyszerűen nem érzem kényelmesen magam abban a... Bőrben. Így nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben mégis csak szatír jelmezt öltsek. Nem volt szükségem arra, hogy az akadémia falain belül bármivel is erősebb képességeket használjak, így ez sem kényszerített, hogy valljak színt, Így csak tökéletesen megelégedve a jelen helyzettel nem foglalkoztam azzal az aprósággal, hogy amúgy egész helyes kis szarvacskáim vannak, meg patácskáim, hogy még egy plusz farkat növesztek, na meg szerzek még pár centit. Na jó az utóbbinak van az a pillanat, amikor tudnék örülni, még annak ellenére is, hogy így sem voltam egy kis csenevész alkat.
A sóhajtásából arra következtettem, hogy unja már a banánt, de egyetért, amit aztán szavakba is öntött, így csak teljes szájjal elmosolyodtam, felvillantva fogsoromat. - De csak mert olyan szépen tudsz kérni - motyogtam összecsücsörítve ajkaimat, egy kissé sértett hatást keltve, de mégis elegettéve a kérésének, belátva, hogy elegett nyígattam mára. Mozdulatára csak egy elégedett grimasszal félre fordítottam arcomat, szemem sarkából továbbra is őt figyelve. Azért nem csak én tudom az ő gyenge pontjait, hanem ő is tudja, hogy engem meg az összehúzott farpofákkal igenis lehet ösztönözni, méghozzá egyre gyorsuló és mégis ritmusos mozgásra.
Nevetését nem viszonoztam, csupán egy vigyorral, ahogy figyeltem az immár sokkal jobb megvilágításban a szórakozott arckifejezését, kérédése pedig mit sem változtatott a derűs hangulaton, miközben mindkét térdét egyszerre megfogtam. - Azt hiszem az mindkettőnket boldoggá tenne - feleltem, még mindig görbült ajkakkal, szemeim azonban komollyá változtam, ami egyet jelentett. Mostmár nem lesz több felfedező utam ezalkalommal. Így hát ha guggoló helyzetben lett volna eddig, a térdhajlatába kapaszkodva egy apró húzással jeleztem, hogy támaszkodjon azokra, hogy több helyet csinálhassunk ahhoz, hogy az én csípőm is kivehesse a részét a mozgásból. Abban az esetben pedig, ha már eleve a térdén támaszkodott az egyik csuklóját céloztam meg, valamint a csípője mellett elnyúlva magam felé húztam, ahogy a hátára simítottam egyik mancsomat. Ezt követően a derekáról a két lapockája között átnyúlva az ellenkező oldali válláig vezetett felsővégtagom útja, hogy hevesebb mozdulatoknak is teretengedhessünk, ne csak a standard lökések legyenek, ha már komolyan vesszük, akkor merüljünk el olyan mélyre, amilyen mélyre csak lehet. |
Igazából, ha úgy belegondolok, sose volt egyetlen egy barátom sem. Persze, még mindig nem a romantikus kapcsolatra utalok itt, a véleményem arról nem percek alatt fog változni, sőt lehet évszázadokig ugyanezt fogom mondani, jó és a legrealisztikusabb esetben a halálom napjáig. Ez most nem lényeg, hogy én itt fejtegessem azt, hogy egy vágydémonnak miért nem kell párkapcsolat. Az már szerintem elég érthető, hogyha nem, akkor valószínűleg már megunták az egészet, fejből fújják az igémet, de felfogni még nem sikerült nekik, nagy csalódásomra. Ekkor jön az a kérdés: vajon képes vagyok más kötődésre? Az a helyzet, hogy magam se tudom igazán. Ezra-t lehetne annak nevezni, ha minden igaz. Bár az is igaz, hogy én sem törekedtem arra, hogy mással kössek valamilyen kapcsolatot, a drága anyukám nem említette azt, hogy ezt is lehetne. Nem mintha panaszkodnék, nem az volt az elsődleges célom, hogy valakivel összehaverkodjak. Az volt a legfontosabb dolog számomra, hogy energiát szerezzek, nehogy meghaljak. Elég nagy fordulat volt az életemben, hogy most már kell valami, hogy tudjak élni is. Mondjuk nem volt számomra rejtély, hogy létezik szex a világon, ugyanis anya nem rejtett el, ha éppen megkívánt valakit. Meg elmondta volna, hogy milyen fajba is tartozok amúgy, elég vicces lett volna, ha magam fedezem fel.
Egész sokáig tartott volna, hogy felfedezzem milyen energiára is van szükségem. Vagy nem. Most könnyű megmondanom, hogy ki frusztrált szexuálisan vagy szűz, de ha nem kaptam volna erről ki tudja mi lett volna. Igaz, vicces lett volna, hogyha a behatolás pillanatában kezdek feléledni az éves zombi állapotomból. Furcsa lett volna, kissé még talán ijesztő is, hogy erre van szükségem. Ehelyett felemelő volt, és izgalmas. Végre azzá váltam, amivé anyám mondott engem. Szeretem azt, ami vagyok, ezt az egész vágydémonságot, bár igaz, hogy az emberi felem miatt, kissé megpuhított engem. Csupán azt nem szeretem, hogyha elmondják nekem, van másra is szükségem.
Felsóhajtottam, ahogy kimondta, hogy igenis szeretem, ha van valaki, akit elérhetek, gyorsan, ebben a helyzetben. - Igen, szóval gyorsíts, Pomeroy - mozdultam meg, hogy azért hallgasson rám. Türelmes lény vagyok, de ha táplálékról van szó, akkor nem, akkor én vagyok a világ legnyafogósabb előlénye. Ezt pedig tudta is, de azt hiszem nem cserélnem le, legalább van valami érdekessé teszi az aktust, bár benne biztosan nem csalódnék, hisz több tapasztalata van, ha mondhatom ezt, bármilyen fura is ezt hangoztatni az én múltammal. Bár most semmi se izgatott annyira, mint az, hogy mozogjon, bár ha azt akarja, hogy tovább nyafogjak...
Félmosoly jelent meg az arcomon a tekintete miatt, már bele is kezdtem volna egy mondatba: nem gondoltam komolyan, de megelőzött engem, és ő nyitotta ki a száját. Komolyan hangnemére felvontam a szemem, de rögtön elnevettem magam, mikor folytatta a monológját. - Akkor mondhatom azt, hogy még fáradt vagyok? - a nevetés elnémult, mostmár csupán egy mosoly volt. Nem bántam, hogy nem adta teljesen át nekem az irányítást, annyira. Nem húzhattam mondjuk a végtelenségig a dolgot, még mindig le kellett adnom energiát, még ha én már az elememben vagyok. Felnyögtem, ahogy mozgásba kezdtem, kezemet pedig kis felfedezésre engedtem. |
Sosem tudtam pontosan eldönteni, hogy valójában örülök-e vagy sem, hogy ezen a helyen kell lennem, és tekintettel, hogy sokkal több helyi dologért rajongok itt, mint amiket utálok, így inkább annál maradok, hogy boldogságom nem felhőtlen, de sokkal izgalmasabb, mint néhány eddigi kalandom. Már nem azért, mert a kakaskodásom tényleges fizikai erőben tartott faszméregetése annyira meghatározó pontja lett volna az életemnek, de jól esett, hogy a lepedő akrobatikán kívül más értékeimet is magasan kvalifikálják és jó pár tucat kölyök az én útmutatásomra szorul képességhasználat terén. Régebben ez jóval egyszerűbb volt azért ezt meg kell jegyezni. Tulajdonképp beleszülettünk egy olyan közösségbe, ahol a képességhasználat a mindennapi élet szerves részéhez tartozott, nem még a saját kölyköd előtt is takargatod mit tudsz és összeteszed a két kezed, hogy ő ne legyen képes semmire. Mert bizony néha a természet feletti negatív diszkriminációval jár, és mégis ki akarna ilyen életet a gyerekének? Így hát sokan nőnek fel egy eltompított, információkat elhallgató közösségben, gátat vetve ezzel annak, hogy a kölyök természetesnek kezelje azt ami, és elősegítve, hogy a majd később felszínre törő képességei a szart is kiijesszék belőlük, majd rettegjenek maguktól. És akkor nekem még a "növénytannal" egészen egyszerű dolgom van. Elvégre egy másik élőlénnyel kell szimbiózisba lépnünk, meg együtt működnünk, nem egy teljesen kézzel foghatatlan manipulációról, ami egy erősebb érzelem hatására teljesen irányíthatatlanná válhat. Itt az egyetlen érzelem, ami rossz hatással bír az az önbizalom hiány és az ebből közetkező félelem és kóros izgulás. A növények nem tudnak megölni, akármilyen vérfagyasztó élmény, mikor az első néhány alkalommal a tested köré tekerednek az indák az akaratod ellenére... Ugyanis amint kiüt onnan nem tud tovább szorongatni, csak amíg magadnál vagy és nem tudod kontrollálni. A növényeknek szükségü van a nagymennyiségű energiára, hogy bármilyen "mozgásra" képesek legyenek, hiszen ha az ablak és a nap felé dőlő növénykét megforgatjuk a kis kaspójával nagyjából két nap, jobb esetben jó pár óra, míg visszafordul az előző pozíciójába. Nem úgy mint mondjuk egy földrengés... Az simán maga alá temet ha összeestél.
Szóval egyébként azt leszámítva, hogy azért nem kevés felelősséggel és kötöttségekkel járt az a csodás szakma és valójában nem is nekem lett kitalálva, nem volt olyan borzalmas, ráadásul kifejezetten érdekes volt ennyi különleges személlyel, az átlagos koncentrációhoz mérten, ilyen kis helyen együtt lenni. Arról nem is beszélve, hogy jó társaság itt bőven akadt így az hogy unatkozzak szinte lehetetlenné vált, és ha véletlenül mégsem lett volna mit tennem, akkor ott volt a kis fakultációs csoportom, ahol szintén furcsábbnál furcsább diákok tették tiszteletüket... Beismerem sokuk kifejezetten személyem miatt, egy olyan versválasztással, amivel könnyen a tudomásomra hozhatták, ha esetleg szükségük lenne a segítségemre csak úgy kettesben is. Na meg persze voltak állandó tagok is, akik csak egyszerűen szerelmesei voltak a műveknek, akik mindig olvastak fel egymás után akár több szerzeményt is, de vannak végig csak hallgatók is. Hogy nekik csak nincs jobb dolguk, vagy ők így szeretik a verseket, azt igazából nem tudom, persze az sem kizárt, hogy csak annyira zavarban lennének felolvasáskor, hogy inkább meg sem kísérlik ezt.
És végül, de nagyon nem utolsó sorban nem árt ha szót emelek amellett is, hogy milyen kiváló partnerekre akadtam már a szigeten, akik amellett, hogy tudják mit akarnak nem csimpaszkodnak rám, bízva abban, hogy ezután én leszek az utolsó férfi az életükben. Ami amúgy nyílván kivitelezhető lenne, ha az említett személy mondjuk zárdába vonul, vagy korai halált hal. Én sokkal vevőbb voltam a nélkülem is létezni tudó egyedekre, amit ugye első ránézésre senkiről sem lehetett megállapítani, hacsak nem került kapásból szóba egy esetleges faji hovatartozás alatt, hogy éppenséggel vágydémon az illető. Így Roscoe-ról attól a pillanattól kezdve jó véleményem volt, hogy megtudtam származását, persze előtte se érhette volna szó a ház elejét, hogy ne találtam volna kellemes társaságnak, de eme kellemes tulajdonsága igazán beragyogta kapcsolatunk egyébként sem felhős egét. No meg feltette az i-re a pontot, egy igencsak fontos szempontból...
- Ugyan már, nélkülem lenne csak igazán nyafogás - mosolyodtam el magabiztosságtól dagadó mellkassal, ahogy kissé gunyorosra vettem válaszomat, nem rejtve véka alá, hogy pontosan képben vagyok meglétem fontosságával az életében. Persze nem tartott egyikünk sem elengedhetetlennek az életében, de eléggé világos volt, hogy Kis pokolfajzat szereti a kényelmet a partnerek elérhetősége alapján, főleg ha fogytán az ereje. Épp ezért sem gondoltam sosem, hogy bármiféle állandóságnak kellene jellemeznie kettőnket, még ha külső szemlélőként úgy is tűnt volna bárkinek is.
Csalódótt megjegyzésére csak egy kihívó pillantással válaszoltam, remélve, hogy lejön az üzenet, miszerint ne viccelődjön azzal, hogy nem ismer eléggé. Az meg rá se jellemző, hogy álomvilágban éljen, vagy legalábbis hogy ennyire. - Kihagyhatnám, de nem akarom - vontam meg a vállam komolyan, de végül csak elvigyorodtam. - Tudod ha fárasztana a tempő segítek - kuncogtam fel a saját nonszensz mondatomon, elvégre minél többet mozog, annál vagy inkább anál több energiát tud felvenni, így rá ez a fajta testedzés fordítva hat, mint az emberekre általában. Végül arcáról egy kissé lejebb kalandozott tekintetem, ahogy felemelve magam mellől karjaimat a tenyerembe zárhassam oldalamhoz közel helyezkedő térdeit, hogy minden vonaglás alkalmával egy apró nyomással jelezzem élvezetem, ha nem áradna belé már így egyértelműen. Ezután ismét felfedező körútra indultak mellsővégtagjaim, ahogy felfelé keztem csúsztatni őket combja mentén. A fullasztó melegben nyírkossá vált testéhez szinte csak úgy tapadt markom, mint az ellentétes pólusú mágnesek, nem mintha szándékomban állt volna szétszakítani a kontaktust. Épp ellenkezőleg, kifejezetten ragaszkodtam hozzá, így mikor bal karommal csípő csontjához értem erősebben fogtam rá, hogy segíthessek az izzó ringáson, miközben jobbommal meg sem áltam alhasáig, ahol köldökét lassan körbe rajzoltam nagyujjammal, ahogy megharaptam szám belülső részét. |
Tény, ahogy legjobban engem az energia érdekel, ezzel nincs is mit vitatkozni. Vannak olyanok, amik számomra olyan édesek, hogy még az én fogam is megfájdul. Vagy olyanok, amiket nem fedeztem fel még másnál, és beleremeg a lábam. Napestig tudnám mondani, miket fedeztem el az évek során. Nem mondhatom azt, hogy mindenki más, de ez nincs így; valakik egyszerű tejes csokoládé vagy egy keksz. Vannak szokásosak, és ez se baj, nem lehet mindenki különleges, esetleg olyan, aki érdekelni fog az aktus után is. Az a probléma, mikor nem fogják fel, hogy átlagosak, és elakarják hitetni velem, hogy ők lesznek a következő istenség, mikor az életben nem csináltak semmi emlékezetest. Az egójuk sem szokott érdekelni, ahogy a személyiségük sem, de ezt nem szoktam szóvá tenni, még megsértődnek, hogy ők mennyit szorgalmaskodtak azért, hogy engem megnyerjenek... mikor csak jó helyen, jó időben kell lenniük, ugyanis csupán az éhségemen múlik az, hogy őket válasszam. Elég nevetségesek tudnak lenni az emberek, de nem mondhatom, hogy külön lb vagyok, mégis félig az vagyok, és azt hiszem mindenki tudja, hogynem tagadom meg azt sem, hisz csinálok elég hülyeséget. Nem tudom, hogy jó szívem lenne, legalábbis olyan, ami igazán kitűnik, vagy nem átlag alatti. Jobban szeretem a csipkelődést, mint az állandó kedvességet.
Tinédzser koromban hittem, hogy jobb vagyok mindenkinél, és meg kéne lenniük tisztelve azzaap, hogy én itt a saját energiámat adom értük, cserébe azért, hogy nekem is azt adják. Utána persze rájöttem, hogy én vagyok rájuk utalva, nem fordítva. Mondjuk ez nem azt jelentette, hogy emiatt rajongani fogok értük. Ez is étkezés, és az elfogyasztott kajáért se fogok ódát elmondani. Persze vannak jó pillanatok, mint minden történésben, de ez emlék, és azokat nem nagyon szoktam ám feleveníteni, vagy naponta mondani, milyen jó volt, és bárcsak visszafordíthatnám az időt, hogy még egyszer átéljem. Az már beteges lenni számomra.
Próbálok a mának élni, és nem a múltba nézni. Mondjuk vannak emlékek, amit szívesen fejtegetek, vagy köszönök meg az akkori cselekedetemnek, mivel a jelenben nagyon jól jött nekem. Lehetnek ezek bakik, éppen egy kisebb kínos helyzetek, amik akkor arra kényszerítettek gondolatban, hogy elakarjam ásni magam, vagy egyszerűen kitöröljem az emlékezetemből, de aztán rájövök, hogy igenis jó is kisülhet ebből. Lehet optimistának nevezni, viszont ezek a tapasztalaim. Rettenetesen ritka, hogy rossz dolog történjen velem, és remélem ez így is marad. A mások hülyeségeei nem a rossz dolgok közé tartozik, az legyen az ő szar emlékük, nem az enyém, ha mondhatom ezt.
A két nappal ezelőtti hülyeségem miatt ugyan kicsit szenvedtem, hiszen elég fáradt voltam, mikor a faun mellé leültem, de tudtam, hogy kisegít engem ebben az elég kellemetlen helyzetben. Mindig így volt, és hát pár percen belül már igyekezett is azon, hogy jobb legyen a kedélyem, és az állapotomon. Kellemetlen helyzetből kellemes lett.
Csak azt szeretném, hogy néha ne akarja tesztelni a türelmemet.
- Nem te vagy a rajongója az én nyafogásomnak? - villantottam egy fél mosolyt neki. Nem mondom, főleg hangosan és számára, hogy ezek teszik érdekessé a mi pillanatainkat. Ha ezt kimondanám, lehet még a fejébe szállna, azt meg nem akarom megtapasztalni milyen.
A finom bánásmód nem az én világom, persze, ha valakinek ez jön be, akkor szívesen bánok azzal úgy vele, de velem tényleg nem kell úgy bánni, mint a hímes tojással vagy anyád kedvenc porcelánjával. Nekem nem jön be a túlzott odafigyelés és ezt a mostani partnerem, nagyon is jól tudja.
Egy szó nélkül figyeltem, ahogy odébb emelte a felsőmet.
- És én még azt hittem, hogy most kimaradsz a mókából - csóváltam meg a fejem, tudva, hogy felhúzta a lábát. - De nem hagyhatod ki, ugye? - hangom hallattán, talán rá lehet jönni, hogy elememben vagyok már, és Ezra nagyon szerencsés, hogy ezt megtapasztalhatja, sokadszorra. |
Óvatos mosolyra húzódott ajkam, ahogy végigpásztáztam alakját, tudván, hogy egy vágydémon bújik meg ölelésemben. Hogy pontosítsak mondandómon nem azt találtam szórakoztatónak, hogy most épp együtt töltjük a szabadidőnket a kedvenc hobbinkat épp egymással osztva meg, hanem sokkal inkább az a gondolat kedzdte foglalkoztatni elmémet, hogy mennyire kreatívak az emberek ha természetfelettiről van szó. Ha belegondolok, hogy a vágydémonokat legtöbbször egy igencsak bögyös, bőregér szárnyakkal megáldott, kacér hölgyként ábrázolják, és összevetem azzal a képpel, ami elém tárul, ahogy Roscoe lábai közé férkőztem. Egy pár önmagát szűkebb érdeklődési körre korlátozott férfitársam valószínűleg sírva fakadna, ha egy pornós oldalon a hashtag vágydémon alatt az én Édes kis pokolfajzatom jelenne meg. Bezzeg az én fajomnál sokkal alaposabban végezték el a körülírást, és kifejezetten hasonlítunk arra, ami először eszébe is ötlik bárkinek, ha a faun vagy a szatír kifejezést hallják. Vagyis ha a mitológiai szatírt vesszük, nem a fekete nagykabátos, "hirtelen széttárom a dzsekim és meg is csodálhatod a faszom" kategóriájú emberkét. Bár ezzel rajtam kívül nem sokan vannak tisztában az Akadémián. Néhány vénebb tag ismerheti, hogy milyennek is kell elképzelni igazi valómat, de mivel nem igazán vagyok az a fajta, aki nagy port kavar a milétéből, így nem igazán derült fény a patáimra. Még Roscoe-nak sem említettem, pedig valószínűnek tartom, hogy abban a pillanatban kötelezne a modellkedésre. És ez az, ami igazán visszatart attól, hogy beavassam ebbe az apróságba, ugyanis nem vagyok túl jó a sokáig egy helyben maradásban, ha az nem csak a saját restségemből származik, hanem hogy ügyelnem kell folyamatosan, hogy egy állandó pózban maradjak. Egyébként szívesen időzöm el huzamosabb ideig egy-egy konkrét helyen, de többnyire nem fagyottan és mozdulatlanul...A tény viszont, amelyet nevetve osztanék meg vele, miszerint igazi alakomban két farkam van tényleg nagy csábítás, hogy beadjam a derekam egy lefestésre, de nem elég nagy.
Talán a büszkeségem, tehet róla, hogy jobban preferálom emberi alakom, mely nem hagyja, hogy olyan erőkre hagyatkozzak, amik csak a halandó testet levetve lennének elérhetőek. Talán furcsa pont tőlem az önmegtagadás, de sosem voltam igazán rajongója a születésemtől bennem élő adottságoknak. Persze nem a növényekkel való kapcsolatom zavar, hanem sokkal inkább a pusztításra alkalmas eszközök, amiket már kölyök korom óta a kezembe adtak az istenek. Vagy legalábbis a kedves jó atyám. Én pedig sokkal harmonikusabb lénynek tartom magam annál, hogy törjek-zúzzak a föld felszínén, kihasználva, hogy alámrendeltként úgy formálhatom ahogy éppen tetszik. Már pedig estvéreim közül sokaknak igen hamar a fejébe szállt a dicsőség, hogy ha úgy tetszik neki hegyeket morzsol össze, majd újjakat emel pár méterrel odébb. Egyikünk az Olimposznak is neki állt volna, azonban őt hamar likvidálták is, hogy ez egyfajta határként lebeghessen mindannyiunk szeme előtt, hogy aztán én legyek a "stréber". Mivel eleinte szívesen hangot adtam az olyan érzéseimnek, miszerint eszméletlen nagy böszmeségeket tesznek.
Ahogy sejtettem első próbálkozásomra egyáltalán nem óhajtott reagálni, viszont a szemtelenséget már nem tudta figyelmen kívül hagyni és mindössze egy egyszerű mosollyal lerendezni. Szavai hallatán felhorkantam, félig nevetve, és eszem ágában sem volt elengedni a lehetőséget a kis buja csevelytől. - Pedig Te vagy, aki kifejezetten rajongója a húzásaimnak - feleltem egy fogsor villantós gúnyolódással, erőteljes hangsúlyt adva az utolsó szótagoknak, ahogy továbbra is füléve hajolva bújgtam bele a hangokat. Rossz szokásom ilyen helyzetben beszédre késztetni a partnert, de eddig még sosem érkezett arra panasz, hogy ne lett volna kellően bensőséges vagy izgalmas az aktus. És ez bizony a beszédnek köszönhető. Legtöbbször egyszerűbb eldöntendő kérdésekkel kezdem, csak hogy felmérjem mennyire nyitott ilyesmikre a másik, csak aztán kezdek kacifántosabb témákba, hogy nehogy kikosarazzanak néhány fejmozgatással, vagy kétes nyögéssel.
Elégedett mosolyra kanyarodtak ajkaim, ahogy elfogadta ajánlatomat, miközben reméltem, hogy nem gondolja, hogy nem ismerem ahhoz elég jól, hogy szereti és tulajdonképp szüksége van az irányításra. Egyébként csak csendesen várná, hogy addig kényeztessem testét csókjaimmal, ameddig már én magam sem tudok uralkodni vágyaimon. Nem folyamatosan sürgetne, hogy vegyem fel az ő tempóját, mert ő ehhez van szokva vagy erre van épp szüksége. Igazából talán ő az, aki a leginkább hozzám illő partner... Hiszen ha nem reagál vagy nem jelezné honnan kellene tudnom, hogy kellemes-e amit csinálok. Jó, több mint biztos, hogy jó amit csinálok, de ez bármikor lehet jobb is, csak a tudtomra kell hozni. És persze Roscoe nem az a típus, aki véka alá rejtené, hogy mit vár, főleg nem előttem.
Mikor elkezdett azon munkálkodni, hogy fordulhasson a kocka, és helyet cserélhessünk, készségesen segítettem neki, persze nem úgy foglalkozva vele, mintha mozgássérült lenne, vagy hímes tojás, az nem az ő műfaja a szexben. Épp ezért kezeltem mindig szenvedéllyel, de nem túlzott odafigyeléssel, ami furcsán hangzik, de igaz. Meg részben persze nem is, hizsen épp azért nem figyeltem oda, mert odafigyeltem. Na jó lépjünk túl ezen. Nevetését hallva oda kúszott az én figyelmem is, ahol az ő tekintete cövekelt meg, majd felmérve, hogy nekem semmi kivetni valóm nincs az anyafölddel való érintkezéssel, szépen odébb is emeltem felsőjét, nem túlzottan sokat törődve vele, de nem is célozva meg az, hogy ennél jobban megviseltté válhasson. Csak ezt követően döltem hanyatt, kapásból felhúzva lábfejeimet, hogy ahogy térdben meghajlik alsó végtagom, az lehetővé tegye a csípő mozgást. Remélem nem gondolta, hogy habár átadom neki a móka oroszlán részét, de mindent rá is hagyok. |
Oh, nem tudom hány ember kérlelte, hogy maradjak mellette. Ezzel több gondom is van igazából. Egy, hogy vágydémon vagyok, és mindenki energiája más, ami nekem ez a táplálék. Már azt is rossz elképzelni, hogy évekig csak ugyanazt fogyasztom, nincs benne semmi pezsgés. Miért is mondom, hogy ugyanazt? Nos, tapasztalataim szerint az emberek elég féltékeny lények, így száz százalék biztosra mondhatom, hogy megbántódnának, hogyha mással szűrném össze a levet. Még én lennék számon kérve, mikor tudják milyen is vagyok, leláncolni engem meg kész lehetetlenség. Hát meghalnék az unalomban. Egyszerűen rettenetes még virtualizálni azt, hogy mindig egyforma lesznek az étkezéseim, rendesen kifejezem, a dugásaim. Persze, mindenki tarsolyában van egy trükk, amitől remegnek a lábak - nekem általában az, hogy eleresztem a vágyukat -, de azt is meglehet unni, aki meg nem hajlandó a kísérletezésre, az úgy rögtön bukta, mert nem fogom mindig ugyanabba pózban csinálni, már megbocsájtson az, aki ilyet gondol. Nehéz engem maradásra bírni? Talán. Azt viszont remélem néhányan épben vannak, hogy az én személyemet nem is arra szülték a világra, hogy valaki mellett letelepedjen, aztán családot alapítson. Elég érdekes lenne az a helyzet, és lehet egy párhuzamos dimenzióban, meg is történt, de ez nem az, és semmi pénzért se fog egy partnert választani. Ne adj, esetleg halandó a szerencsétlen, mit vár, hogy akkor is vele maradnék? Persze, jó is ilyen fiatal szerető, meg pár, viszont nem itt kéne keresni az önbizalmat. Ha nagyon öreg, még az is lehet, hogy a saját energiám miatt túl sok lesz neki a gyönyör, és elhuny szegény pára. Valami kegyetlen meg vicces dolog ilyenekbe belegondolni, viszont mindig lejátszódott nálam eme képsorok, mikor valaki megkérdezi, hogy nem akarok vele kapcsolatot. Hát nem, pont ezek miatt. Ezekben az esetekben szoktak lenni, hogy általában vagy összetöröm a szívüket, vagy elmondanak engem mindennek, főleg kurvának. Röhejes, legtöbbje úgyis alattam volt, nem számít már, megvoltak, az ő fejezetük lezárult nálam.
Persze, nem vagyok olyan, hogy minden pasit eldobjak egy használat után, csak nem fognak elérni semmit nálam, hogyha párkapcsolatot akarnak teremteni velem. Szívesen visszatérek egy jó partnerhez, csak ne vágyjon annyira a szeretetre, hogy azt gondolja, hogy azt csak tőlem kaphatja meg. Szerelem amúgy sem vagyok szerintem képes, ez már a sokadik pont a listán. Természetesek ezek megszűntek, ahogy öregebb lettem, az egyetemen úgyis vagy az ivászattal foglalkoztak vagy a tanulással, kivéve egy valakit, de abba tényleg nem szeretnék belemerülni. Szerencsémre az Akadémián többen azért tisztában vannak azzal, hogy mi a helyzet nálam, így nem is kérnek ilyen dologra.
Pedig nem is olyan nehéz több menetre befogni engem, csak nem tudják hogyan tegyék ezt. Tapasztalataim szerint pedig elég annyi, ha nincs elviselhetetlen személyisége. Nem kell vért izzadni, hogyha valaki akar még egyszer, sokszor én megyek vissza a másikhoz. Igazán nem értem miért ragaszkodnak sokan, hogy magukhoz láncoljanak, mikor lehet, hogyha nem lennének olyan kibírhatatlanok, több esélyük lenne, de így meg elvesztik az összeset. Igazán örülök, hogy ez a szakasz amúgy lezárult, mert néhány esetben eléggé szemeztem a legközelebbi asztallal, hogy abba majd beverem a fejem, és enyhül az emberek hülyesége.
Ezra az egyik férfi a néhány közül, aki tudja mi kell nekem, és ezt hogyan adja meg számomra. Lehetne tárgyalni arról, hogy melyikünk használja ki a másikat, de ilyen helyzetben, mikor átjár az energiája, egyre többször, és így is várom a következő hullámot, nem szükséges ezen vitázni, mert eltűnik belőle a varázs. Meg nem szeretem a félbehagyott dolgokat. Ezt a festményeim megcáfolnák... de ez másik téma. Az a lényeg, hogy most igazán csak erre az egészre akarok koncentrálni, mert nem fogom magam végre úgy érezni, mint egy kimosott szar. Tényleg egy ajándék, hogy van valaki, aki minden trükk nélkül beadja a derekát.
Elmosolyodtam a megszólalásán, igaza van, sose fogja kiérdemelni a seggfej címet, ebben az értelemben, de amikor megáll, akkor igencsak rálehetne biggyeszteni ezt a titulust, azonban én sohase fogom komolyan gondolni. Ráhagytam volna az egészet, hogyha nem állt le a cselekvéseivel. - Seggfej vagy, főleg az ilyen húzásaid miatt - halvány mosoly még mindig ott volt az arcomon, így reméltem, hogy nem vette komolyan, bár ismerem, hogy tudjam, ezzel nem tiportam a lelkébe.
Igazából sosem volt panaszom, ha a szexről volt szó, persze volt néhányszor baki, de az az én hibám általában, mert hagytam, hogy megtörténjen a dolog, rosszul. Vagy van olyan eset is, amikor szerencsétlenségemre olyat fogok ki, akinek semmi érzéke nincs az ágybeli dolgokhoz. Természetesen, Ezra Pomeroy, nem ezek közé tartozott. Ő igazán igyekszik, még akkor is, mikor nyafogok, hogy adja meg, amit akarok. Igen, ha az energiáról van szó, akkor nem nagyon ismerem a türelem fogalmát.
Nem tudom, hogy honnan és miért jött az új ötlete, de igazán tetszett. Persze, ez teljesen érthető, én is szeretek irányítani, bár Ezra-nak készségesen átadom ezt a posztot, azonban ilyen ajánlásokat szívesen fogadok.
Amint volt annyi erőm már, hogy cselekedni is tudjak, ne csak úgy élvezzem ezt a helyzetet, mintha valamiféle masszázs lenne, a jellegét később kitárgyalom, de most a megfordított helyzettel foglalkoztam.
Igazából nem volt túl sok tervem, így már, hogy átadta a dolgot. Önzőség még mindig volt bennem, és magamban akartam még mindig érezni őt. Bár nem tudom, hogy ez tényleg önzőség lesz, hogy én itt meglovagolom igazából, csakhogy én annak éreztem, hogy így akarok még több energiához jutni.
Ahogy elhelyezkedtem, észrevettem a gyűrött felsőm, felnevettem, ami gyorsan elhalt, viszont nem hiszem el néha, hogy ilyen türelmetlen vagyok, hogy képes vagyok a természetben is csinálni... |
Szinte tökéletesen emlékszem az első olyan alkalomra, amikor nem túlzottan... Tiszta szándékkal közelítettem meg egy férfi társam, a nimfák nyaggatásának eleget téve. Mondathatjuk egyébként úgy is, hogy a tapasztalat teljes hiányában kifejezetten feszült voltam, és ideges, hiszen ez minden volt, csak az nem amihez eddig szoktam. Talán ha azt mondom, hogy kevésbé frusztrált a hagyományos első alkalmam, mint ez, az nagyjából körül írhatja, hogy milyen zavarban voltam. A mostani magamat ismervén és a kettőt összehasonlítva, őszinte nevetéssel tudom elismerni, hogy a jellemfejlődés hatalmas köveket képes megmozgatni. Visszatérve egyébként erre a bizonyos első esetre, eredetileg nem igazán akartam annál több jelentőséget szánni neki, mint amennyire komolyan vettem abban a pillanatban, mikor sor került erre. Ráadásul mint említettem valójában nem önálló óhaj hajtott erre a döntésre, sokkal inkább a megelégelt nyaggatás. Ez a fajta viselkedés még a mai napig jellemző a fiatalokra, hogy ha a baráti köre valami tőle különböző tevékenység csoportosan űz és kedvel is, azt a kilógó egyedre is fontosnak érzi rátukmálni, nem törődve azzal, hogy egyébként amit a másikra erőltetnének mennyire káros rá. Persze abban az időszakban az egészség, mint olyan, csak annyit fedett le, hogy képes volt-e az ember a munkáját végezni, vagy az ágyat nyomta, nagyjából a halálra várva. És mivel ezen problémák a természetfelettieket, vagyis minket nem értek el, így ilyesmire nem is lehetett volna fogni a kibúvót, és a gyávaság igen nagy csorbaként érte volna híremet, melyet testvéreim kárörvendve fogadtak. Többnyire leginkább azok dörgölték kellemetlen helyzetemet az orrom alá, akiket nem fogadtak olyan meleg szeretettel a hölgyek, mint engem. Meleg szeretettel, mi? Lényegében egyébként mivel nem voltam csak egy másik férfira utalva a kezdeti időszakban, hanem a nimfák vállalták a kezdeményező szerepét, így nem kellett sok, míg belerázódtam, majd rádöbbentem, hogy mennyivel egyszerűbb egy olyan testtel foglalkozni, amelyet már anélkül is könnyebben ki ismerhetek, hogy alapos mustrálásnak vetettem volna alá. Hiszen hacsak azon dolgoknak a fele bevált a partnernél, ami nálam nagyobb sikert aratott, akkor már kész siker volt. A többi homályos részre meg a bemelegítés után is elég volt rájönnöm, ráadásul abban mind a két nem megegyezik, hogy hamar bezsong a szex közbeni beszédtől. Így ha kérdeztem felelniük kellett, ráadásul vagy azt állapítva meg, hogy elégedettek-e a fennálló helyzettel, avagy sem, és netalán lenne-e némi javaslatuk az élvezetek fokozására. Ezzel pedig amilyen hamar zavarba lehet hozni másokat, olyan gyorsan le is lehet rombolni néhány, a bizalom útjába álló falat is.
Mindenösszevéve tehát életem ezen mozzanata sem segítette elő a fajtársaimmal való rokonszenvezést sem az én oldalamról, sem felőlük, hiszen míg ők megragadtak az ostoba, tanulatlan szatír viselkedésnél, addig én mindössze egy furcsa faunná váltam. Hogy miért nevezem magam furcsának? Csupán azért, mert én képes voltam háttérbe szorítani erőszakos faji természetünk magamutogató viselkedését, és helyette megtanultam nem csak udvarolni, de értékelni a mások örömét is, ahelyett, hogy önzően csak magammal fogalkoztam volna, velük ellentétben. Így nem csoda, hogy én voltam fajom fehér hollója, és nem csak azért, mert már nem csak nőkre korlátozom a szexuális érdeklődésemet, hanem én képes lettem bármiféle agresszív cselekedet nélkül elérni azt, amit nekik néha azzal sem ment. Nemi aktusokat... Aztán kitudja, a végén még kiderül, hogy van egyébként más kevésbé beszűkült látókörű testvérem, csak mindössze nagy mértékű érdektelenségem okozott némi információ hiányt, vagy még mindig kívülálló vagyok, és ha ez így van, az gyanítom annyit is tesz, minthogy valójában csak így a "szűk" körünkben nem is Pán, hanem én lennék a "leghíresebb", még a a halandók és más fajok előtt ismeretlen is a nevem. Igaz nem célom bármiféle ismertség szerzése.
Roscoe-n végignézve pedig igazán hálás voltam a lányoknak, hogy még időben, és akkor mikor a rengeteg újdonságra fogékonyés kíváncsi is voltam, megadték a lehetőséget annak, hogy számtalan kiváló férfi szeretőt szerezhessek, valamint, hogy ezt az igazán különleges vágydémont is megismerhettem, nem csak elszenvedője lettem egy éhség ámokfutásának. Rá mosolyogtam, ahogy még mindig a hála járt át, miközben lassanként visszakúszott emlémbe a valóság, minden egyes lökéssel, amit csípőm ritmusos előre tolásával vittem véghez. - Úgy tűnik mostsem sikerült a seggfej címet kiérdemelnem, ha jól érzem - suttogtam fülébe incselkedően, miközben nem fáradtam azzal, hogy könnyebb megszólalást biztosítsak egy esetleges tempón való lasítással. - De ha tévednék, ne várj a tudtomra adással - magyaráztam tetetett komolysággal arcomon, megállva a tevékenykedésben, hiányzott már a nyafogása. De természetesen szavaimat nem szántam teljesen viccnek, hiszen vannak olyan esetek, ahol a játszótárs nem szól, ha valahol fáj, vagy kellemetlen neki a helyzet, attól tartva, hogy ettől kevésbé tűnik kívánatosnak. És habár tisztában vagyok vele, hogy azért ilyen esetekben Roscoe nem késlekedik méltatni magát ennyire, de igencsak megfáradt helyzetében talán még erre vetemedni is képes lenne.
Végül ha sikerült megbizonyosodnom arról, hogy nem szenved hiányt a gyönyörben, vagy az nem árnyékolja be kellemetlen érzet, akkor új ötletbe vágva ismét a füléhez húzódtam. - Ha elég erőt gyűjtöttél, átveheted az irányítást - ajánlottam fel kegyesen, hiszen többnyire ragaszkodtam ehhez a poszthoz, azonban tudtam, hogy nála ez pont annyira élvezet, mint számomra, ha azt tehetem, ami őt örömmel tölti el. Ez egy komplikált kompromisszum részemről, de mégis több boldogságot hordoz ez magában mindkettőnk számára, mint problémát. |
Érdekes lett volna, hogy akkor találkoztam volna Ezra személyével, mikor még tinédzser voltam. Akkor sokkal arrogánsabb voltam, hittem abban, hogy én felsőbbrendű vagyok, mert Lilith, a démonok anyja, az én anyám is. Nehezebb volt engem bármire is rávenni, mint bárki mást, elég makacs voltam. Mondhatnánk, hogy most is az vagyok, és ezzel nem vitatkozom, csak tudom, hogyha néha engedek, akkor csodás dolgokat is kaphatok csere. Igen, még mindig én vagyok a legfontosabb, de azért mások dolga is elfér, és rájöttem, hogy a kedvesség nem is árt, ők is azt adnak érte, de a szívemben lévő melegség se olyan fura vagy rossz érzés.
Na, kamaszként nem voltam ilyen kellemes társaság, sőt elég rossz. Hajtottam azt, ami nekem volt a legjobb számomra, és nem foglalkoztam más igényeivel, max addig, amíg ők is elélveznek, ezután pedig hagytam a fenébe őket, sokszor nem is kerestem őket, pedig mostanra bűntudatom lenne, mertnem segítettem azoknak, akik miattam összezavarodtak a szexualitásukkal kapcsolatban. Na nem mintha nem élveztem volna, szerintem most is azt tenném, csak cseppnyi lelkiismerettel megfűszerezve az egésszel. Mondjuk az nem tudom jó ötlet-e, hiszen nekem igazából minden összekapcsolódik a szexszel, és nem hiszem, hogy akarnának még egyet, miután olyan csúnyán elbántam velük, hogyha nevezhetjük úgy.
A mohoság viszont nem tud kiveszni belőlem, akármit csinálunk, akármennyit öregszem, bármi történhet velem, mindig többet és többet akarok. Még az se állított meg múltkor mikor rendesen égetett az energia, és bódított, rabul ejtett. Aztán olyan rosszullét jött rám, hogy az ágyból se tudtam kimászni. Sose tanulok igazából, tudhátnám, hogy nem kéne ilyennek lennem, mikor Ezra folyamatosan a számba rágta, hogy ezzel csak a saját jómat akarja. Valahogy ez mindig is elmegy a fülem mögött, aztán megtörténik az, ha végre a férfi alá kerülök, hogy úgy könyörgöm, hogy haladjon, hogy már én se bírom magamat. Lehet egyszer kapok tőle egy nagyon csúnya bűntetést. Bár ezt is annak mondanám, de nem tudok ezért haragudni, azt hiszem, így több energiát is kapok.
Nem tudtam nem elmosolyodni, mikor közel hajolt hozzám. Valahogy szerettem, bár azt hiszem ez nem újdonság számára, már elég ideje ismer engem ahhoz, hogy tudjon egymást rólam. Például azt is, hogy szeretek bújni, amit még mindig bánok, hogy tud, mert ellenem használhatja, bár nem úgy ismerem őt, hogy olyanról beszélne, amiről tudja, hogy nem szeretném, hogy publikussá válna. A csók dologot magam se értem, azt hiszem magával ragadt a pillanat, de utána észbe kaptam. Nem mondom, hogy nem gondoltam arra, hogy egyszer megkóstolnám magam, de akkor tele voltam önmagammal, és nem éppen farokkal.
Már nem rudtam arra rávezetni, hogy gyorsítson, bár nem is annyira akartam már, hiszen tudtam foglalkozni azzal az energiával, amit eddig kaptam, és az igenis mámorító volt. Egy embernek nem tudnám elmagyarázni milyen érzés ez, talán egy felfrissülést mondanék. |
Gyakran szegeztek már nekem különböző kérdéseket az aktuális partnereim, akik elég jól ismertek, csak információ gyűjtés gyanánt, higgadtan, akik meg csak azt hitték, hogy tudják, hogy ki vagyok, csak felháborodva. Az érdeklődés középpontjában általában a szexuális életem, vagy annak körülményei voltak, próbálva megtalálni határaimat, vagy hogy én mégis hogy merek megcsalni másokat... Az ilyet sosem értettem, mármint nyilván figyelmes vagyok, meg alapvetően jó szerető, de nem élettárs, és én soha nem is áltattam senkit sem azzal, hogy mellette fogok lehorgonyozni. Aztán jöttek azok, akik ezt mindössze ön kelletésnek gondolták, vagy csak kihívást látták benne, és na majd ők megmutatják, hogy dehogynem vágyom és az állandóságra. Pedig nem is tudják, hogy nekem épp állandóság az, hogy félistenként elég hosszú életem van, ha ennél több lenne talán bele is őrülnék a monotonitásba. Aztán mikor már elhitték, hogy sikerrel jártak, többnyire közvetlenül azután jöttek rá, hogy nem úgy van, és nem azért, mert rajta kaptak, hanem mert nem voltam hajlandó összebútorozni velük, arra hivatkozva, hogy és akkor a többiekkel mi lesz? És az nem igaz, hogy én nem szóltam előre, mert nem sűrűn adódott még olyan esetem, ahol valamilyen módon nem tisztáztam volna magamat, hogy én bizony nem szerelmesdit szeretnék játszani. Én nem tudok úgy szeretni valakit, hogy egy életen keresztül hozzá kössem magam, még akkor sem, ha az nem a saját létemnek a hosszáról van szó, hanem mondjuk csak egy átlagos emberöltőről beszélünk. Sosem voltam még személybe szerelmes, csak személyek gyönyörébe és ezek változatosságába. Aztán ezt valaki vagy el fogadta és tud ezzel "együtt élni" vagy hamar sértetten elhagyták a látómezőmet. Egyébként éppen ebből kifolyólag kaptam meg a szoknyapecér jelzőt, holott én sosem voltam az a fajta, aki mindent és mindenkit az ágyában akarna tudni, vagy mint a trófeákat számolgatná és gyűjtögetné az alsóneműket. Igen, a személyiségemnél fogva szeretek udvarolni másoknak, vagy csak kedélyesen csevegni és megkedveltetni magam másokkal... Elvégre ki szereti, ha utálják? De sosem viszem túlzásba, és eszembe se jutna zaklatni másokat, csak azért mert nem bírok a kivont karddal, inkább megvárom, míg félre nem értelmezhető jelet nem kapok azoktól, akik vevők egy kis "több, mint barátságra", vagy csak nem érzik túl prűdnek magukat ahhoz, hogy tudják vannak olyan szükségletek is, amik nem lesznek kielégítve, hacsak nem vesznek vissza az olyan kritériumokból, mint hogy ehhez szerelem is kell. És most nem a bizalom ellen kampányolok, mert nyilván az is fontos, és másképp nem is lehet igazán jó, de ehhez nem elengedhetetlenül szükséges dolog az ilyen mértékű vonzalom.
Egyébként még az ilyen hogy merek másokra is ránézni kérdés kör mellett még a "mit szeretek jobban"-t szeretem hasonlóan. Mármint, mikor nekem szegezik a kérdést, hogy melyik módszert részesítem előnyben, a vaginális, vagy az anális közösülést, és akkor állok én ott megsemmisült fejjel, teljes értetlenségben. Könyörgöm az Olimposzra hát nem csak a női nemre koncentrálom magam, akkor már csak logikai alapon csak az a választásom maradt, hogy "seggbe". Aztán persze mindenki neki áll feszengeni, aztán pedig jöhet a magyarázkodás, hogy nekem az a kedvencem, amiben a másik fél kényelmesen érzi magát, vagy amelyiket szereti. Elvégre van olyan hölgy, aki nem képes a hüvelyi orgazmusra, de ha a másik bejáraton kopogtatnak máris a csúcsra repíthető. Na meg aztán vannak a különleges esetek, mikor a maszturbációt leszámítva nem is képes elélvezni... Na ez az egyetlen olyan körülmény, mikor nem érzem teljesen jól magam, de nyilván meg tudtam már ezt is oldani, és egészen érdekessé vált, és rendkívül jó tapasztalat volt, de amennyiben van rá esélyem ezeket a helyzeteket el kerülöm. De többnyire nem tudom előre kikockázni, hogy vajon így lesz-e hiszen a hölgyek nagy százalékának még sosem volt olyan partnere, aki mellett tapasztalhatta volna ezt az édes érzést, ez inkább már a komolyabb nők kiváltsága.
Mosolyától az én ajkaimra is hasonló görbület kúszott fel, kissé megkönnyebbülve, hogy nem vette rossz néven a kis gonoszkodásomat, amitől egy megkönnyebbült sóhaj is elhagyta tüdőmet, ahogy előkészültem a behatoláshoz. Fejben persze már egy kisebb ötlettel is előálltam, hogy még inkább kedveskedhessek neki, tudván, hogy mennyire szereti ő is, ha kicsit kezébe veheti az irányítást, azonban egyenlőre még az fontosabb volt, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Mármint mondhatnám, hogy magának kereste a bajt, meg nem nekem köszönhető, hogy hisztizett, hogy történjen már valami, azonban ezzel nem tudnék egyet érteni. Hiszen most épp nem volt más, csak egy éhes gyerek, aki üvölt az anyjának, hogy megkaphassa végre az ebédet, azonban mivel az nem volt kellően kihűlve és az megégette a száját a felnőtt a felelős, amiért nem volt elég tiszteletet parancsoló. De ilyen a szülői szeretet, mikor engedsz a gyereknek, bár én sosem tapasztaltam, és elég morbid, hogy ezt a helyzetre egy ilyen példát hoztam fel, azonban azt hiszem azért kellően érthető voltam.
Közel hajoltam arcához, ahogy lassan mozogni kezdtem benne, homlokomat az övéhez érintve egy pillanatra, majd elmosolyodva, látva, hogy eredetileg mit forgatott a fejében, majd meggondolta magát. Vicces volt igazából már korábban is, mikor ezt a felfedezésre ébredtem nála, és ha nagyon szőrszálhasogató kedvemben vagyok, meg is értem ezt a fajta hozzáállást is. Hiszen mikor jobban belegondoltam, hogy a tulajdon férfiasságom ízét érezhetem a számban, az egy kicsit tényleg rosszul érintett, de valahogy mikor ott voltam sosem foglalkoztatott ez a téma, sokan például csak kötelességből tették volna, de végül megértettem velük, hogy nem igénylem, ha csak ezért tennék, viszont ennek ellenére nekik a szex közbeni csók is túl sok volt az esetek többségében. Aztán ugye volt a másik csapat, akiknek külön gyönyörűség volt, ha orális kényeztetésben részesíthettek másokat, viszont a nyálcserét se tudták volna nélkülözni. Roscoe-nál még nem teljesen jöttem rá, hogy ez milyen logika alapján működik nála, mert ezt a témát még nem sikerült kiveséznünk, és hacsak ő nem akar róla eszmecserézni, én valószínűleg nem fogom felhozni, mert zavarni meg egyáltalán nem zavar. Tekintetéből egyébként sütött a mohóság, és tudtam, hogy ezzel is csak siettetni akarja tempóm fokozását, és habár arcán nem vettem jelét fájdalomnak, azért még nem vettem olyan biztosra, hogy tényleg nincs semmilyen fájdalma. Inkább mintegy utolsó tesztként szabad kezemmel a medencéjébe markoltam, nagyujjamat hasához feszítve, kis- és gyűrűsujjammal pedig lábát vizsgáltam szenvedésre utaló rezzenésekre koncentrálva, ahogy arcomat a nyakába fúrva csókoltam meg nyirkos bőrét mely a testünk összefonódásával járó forróságnak volt köszönhető. Végül óvatosan bele is haraptam az ínba, nem erősen, csak a játék kedvéért, ahogy meggyőződtem arról, hogy kellően elővigyázatos voltam a behatolással kapcsolatban. |
Kellene azt mondanom, hogy nekem számít, hogy hol dugnak meg vagy én dugok meg valakit? Mert nagyon nem tud az ilyesmi, csupán legyen valaki, aki képes a nemi aktusra, és én boldog leszek. Ahogy szoktam csinálni, nekik se szokott baj lenni az, hogy olyan helyeken csináljuk, ahol nagyon nem kéne. Hisz volt olyan alkalom, amikor nem voltak falak, így a privát környezet sem volt meg. Én azért szerettem azt a tudatot, hogy a pasi, aki alattam vagy felettem van, csak velem foglalkozott. Tény, hogy az is izgatni szokott engem, hogy benne van a lebukás esélye is. Ah, képtelen vagyok dönteni, hogy melyik a jobb, talán minden. A szex nekem mindig is olyan volt, hogy nem tudtam dönteni, hogy hogyan a legjobb, hisz elég sok mindent kipróbáltam már, és nagyjából minden kaland jó emlékekkel halmozott el. Persze, mint mindenkinek, nekem is volt rossz tapasztalatom, de ezen igyekeztem nem sokat rágódni, mert akkor elveszi a többi dolog élvezetét. Mindig volt alkalom arra, hogy tudjak jót is csinálni, és ne akarjak menekülni vissza az otthonomba, a Pokolba. Mert visszamehetnék, ugyanis jó anyám adott nekem egy amulettet, amivel szabad bejárásom van az alvilágba, de eddig nem használtam. Minek is szaladnék vissza anyucihoz, hogyha ilyen remek társaságom van?
Jó, azt már mindenki levette, hogy Ezraról beszélek, és tényleg élvezem, hogy velem van, még ha csak beszélgetünk. És ez ritka nálam, hiszen kevés emberben bízok meg, azt hiszem magamból indulok ki, hiszen én is szoktam játszani mások bizalmával, használom rajtuk a képességemet, amibe nem nagyon szoktak beleegyezni. Mégis ennek a férfinak odaadtam a bizalmamat, de nem is bánom. Nem vagyok egy szentimentális típus nagyon, így mondanék egy hátsó szándékot miért is csinálom ezt, de mosz nem is jut más az eszembe, de ez nem meglepő, mikor már nagyon türelmetlenül várok arra, hogy a jó barátom megfarkaljon.
Elmosolyodtam a megjegyzésén, mert tényleg így volt. Annak örültem, hogy mindketten nagyon élvezzük a heyzetet, és mindketten maguknál vagyunk, tehát nem vette el semmi az eszét. Tény, kíváncsi vagyok milyen lenne, hogyha csupán a vágy hajtaná. Az biztos, hogy engem is rögtön beinditana, de tisztelem annyira, hogy ne használjam ki őt. Na meg csomó titkomat őrzi, rossz lenne, hogyha rajta kívül valaki megtudná. Követelődző vagyok, ezt jól tudja, és igazán hálás vagyok neki, még a büntetés ellenére is, hogy hallgatott a sok nyöszörgésemre, és azért gyorsabban halad, mint általában szokott, bár most az állapotom is közre játszott, és így hamarabb is bennem volt.
Meg akartam csókolni, mielőtt rájöttem volna, hogy hol is járt a szája, így inkább a tekintetét kerestem, hogy azért a szemeibe beletudjak nézni. Nem akartam, hogy kíméljen engem, ezért is figyeltem most az arcát, hogy nincsen semmi fájdalmam se. Ahogy megcsapott az első energiahullám, felnyögtem. Olyan telhetetlen voltam, többet akartam. |
Ha valaki megkérdezné, hogy mikor történt utoljára, hogy ennyire naturalista keretek között zajlott le a legutóbbi légyott-om, valószínűleg semmi konkrétummal nem tudtam volna szolgálni, és maximum annyit tudtam volna felelni, hogy "Túlságosan is régen". Ugyanis a faji jellemzőként, a természetben töltött idő nagyon fontos volt számomra, arról nem is beszélve, hogy egyesesetekben kifejezetten borússá vált a közérzetem, ha nem találkozhattam olyan gyakran és annyi időre, amennyire én akartam a drága jó anyatermészettel. Például ebből kifolyólag kerültem el messziről a nagyvárosokat, és azok minden velejáróját, mivel volt, hogy megpróbálkoztam korábban azzal, hogy ott táborozzak le. De be kellett látnom igen hamar, hogy ez nem igazán az én világom. Igazából egy hetet sem bírtam ki a csöppnyi panelban, hiába volt kis erkélykém rajta édes és apró növénykékkel, meg hiába nyílt az összes ablakom az épület alatt húzódó parkra. Szörnyen kevésnek és műnek tűnt az egész, nem úgy, mint az Akadémia. Ez a kis sziget maga volt a nagybetűs Paradicsom számomra. Itt nem volt fura, ha valaki azon kap, hogy a növényekkel beszélgetek, vagy csak túl gyorsan kezdenek azok körülöttem burjánzani. Ám mindezek ellenére sem lehetett unalmasnak titulálni, hiszen a tanítás kifejezetten érdekes volt, szabadidőmben pedig bőven akadt mit tennem, hiszen nem telt sok időmbe, míg találtam néhány barátot, ma pedig pont olyasvalaki óhajtotta segítségemet, akit kiemelt bánásmódban részesítettem. Ráadásul úgy fest azt sem kifogásolja, ha nem ágyban párnák közt tesznek kedvére. Ez manapság sajnos egyre kevésbé fordult elő bánatomra, de persze ez nem volt elég indok, hogy mégis ilyesmire vegyem rá bármelyik partneremet, aki alapvetően szerette volna ezt egy bizalmasabb mederben tartani, és egyébként is volt elég romantikus lelkű ahhoz, hogy ne néhány göcsörtös gyökérrel az oldalában adja oda magát. Valahol meg is értettem ezt, és fel is fogtam, de ettől még hiányzott ez a fajta... Természetesség?
És többek között ezért is szerettem volna, ha csak pár másodperccel is elnyújthatom ezt az alkalmat, hiszen annyira közel állt hozzám ez az egész, és már anélkül is jó érzéssel töltött el Roscoe közelsége, hogy még egymáshoz sem értünk, így nem csak szexuális értelemben elégülhettem ki. De hamar, magamhoz képest kissé csalódottabban adtam hát be a derekam, hogy egy kicsit felpörgessük az eseményeket, tekintettel a drága vágydémonom állapotára. Így csak lopva élveztem a helyszín adta élvezeteket, elégedetten sóhajtva, mikor egy kisebb szellő végig söpört a tájon, végig simítva ezzel görnyedt hátam vonalán. Ha még egy kicsit foglalkozhatok kedvenc munkatársam kellemes formáival, talán még sistergést is kiválthatott volna a fuvallat a felforrósodott bőrömmel való találkozás alkalmával.
- Milyen ironikus, hogy az én élvezetem pedig a jó létedből fakad - vázoltam fel, kuncogva egy keveset nyakatekert helyzetünkön, amire egy laikus valószínűleg csak egy hosszú távolba meredő sóhajt követően hatalmas nagy tudálékossággal és hozzáértéssel kifejtette volna, hogy egymásnak találtak ki minket. Igen, meg még egy pár emberrel még egymással találtak ki minket, de ez már teljesen mellékes, nem? Mármint persze, elég kiegyensúlyozott a mi kis párosunk, elvégre nem sértődünk meg azon, hogy egyikünk se híve a monogámiának, és még csak nem is igazán kedveljük a állandóságot. Igaz ehhez képest már egészen stabilnak nevezhetjük a "kapcsolatunkat", de ennek inkább már ahhoz van köze, hogy a kettőnk személyisége is alapvetően összevág, nem csak az ágyból induló vágyaink. És mintegy bizonyításként, engedtem kérésének, és nem várakoztattam tovább, ha már ilyen "gonoszul" elbántam vele. jobb kezemre támaszkodva tartottam magam felette, míg balommal végig simítottam oldalát ahogy csípőmet előre mozdítva behatoltam. Forró levegőt fújtatva hagytam, hogy gerincem mentén végig fusson a hideg, ahogy megéreztem szoros ölelését hátsójának... Hát igen, lehetett volna még egy kicsit tágítani a helyen, de bíztam benne, hogy ettől függetlenül nem okozok neki fájdalmat, így inkább lassan kezdtem csak el mozogni, ahogy az oldalán vándorló praclimmal csípőjébe kapaszkodtam, majd kissé megemelkedve fürkésztem arcát. Természetesen elszánt kifejezést öltöttek vonásaim, készen, hogy abban a pillanatban, amint némi szenvedést fedezek fel tekintetében felhagyjak mindenféle mozgással. Igaz, hogy pár száz évem alatt ez nem nagyon fordult elő eddig, Roscoe-val pedig egyszer sem, de attól még aggódni lehet, nem? |
Talán, talán, ha nem lennék az, aki, hanem egy normális ember fia, akkor lehetséges nem lennék ilyen követelődző, vagy de, mert a személyiségemhez tartozik, ha a jót várom, akkor azt azonnal akarom, de ezzel egy időben minőségit is akarnék, amire emlékezni tudok. Persze, lassan húsz éve - kell még hat ehhez - hogy belecsöpppentem, ebbe a világba, így volt számos rossz tapasztalatom, még én se tudok mindent megoldani, s jóvá tenni az egész élményt. A szörnyűekre pedig azt hiszem jobban emlékszik bárki fia és lánya. Ezzel a tudattal türelmesebbnek kell lennem, azonban az hiszem, hogy mindkettőnk tisztában vele, hogy ez nem fog változni. Biztos vagyok benne, hogyha nem lennék vágydémon, vagy afféle, akkor is pont ilyen lennék, csak más lenne a gondom az energiahiány helyett, nem vagyok olyan, aki bele tudja képzelni magát abba, hogy legyen típusa a férfiakra, ugyanis valamennyire nekem csupán táplálék források, így nem értem az ilyesmit. Mondjuk azt, hogy te romlott, csúnya paradicsomot nem ennél meg, én nem nyúlnék olyan pasihoz. Lehetne azon felháborítodni, hogy csak tárgyként kezelem az emberi lényeket, de ez nem igaz, és nem azért mondom, mert nem akarok rossznak tűnni, tényleg így van. Ha tárgyként kezelném őket, mindenkit a vágya uralma alá hajtanám, s nem mondtam volna Ezra-nak sok mindent magamról, amit még mindig csodálok, hogy megtűri azt az énemet is.
Élvezem a szexet, ha már itt tartunk, nem az energia az egyetlen élvezhető dolog nálam, csak néha Ezra tempója meg tud bolondítani, vegye úgy mindenki, ahogy akarja. De tudja, hogy kell a figyelmemet elvonni arról, hogy fáradt vagyok, és kell számomra a táplálék. Kell, csakhogy erről elfejtkeztem annyiszor, ahányszor bevetette a nyelvét, és közel éreztem magam a csúcshoz. Ezért is szeretem, ha halad, mert el tudom felejteni azt, hogy kurva fáradt vagyok, és csak is rá tudjak gondolni. Azt is el tudom képzelni, hogy egyszer ő lesz rosszul az én energiámtól, mert hát túlságosan élvezem a helyzetet. Bár nem tudom, hogy ez bekövetkezne, nekem táplálék ez, de nekik egy bónusz csak a napra, így nem hiszem, hogy ez lehetséges. Vagyis... bármi megtörténhet, van jó pár száz évem, ha nem ezer, ha szerencsém van. Azt se hittem volna, hogy olyannal fogok találkozni, akinek több tapasztalata van, mint nekem, de hát itt vagyok, egy faunnal a lábam között, aki túl jól érti a dolgát, vagyis tudta mi kell nekem, hogyha az energiát leszámítjuk. De ez teljesen kiment a fejemből, és a saját vágyamat és a csúcsra jutás volt a fejemben.
Ezért is morrantam fek, mikor mindez elmaradt.
- A jó létem még mindig a te élvezeteden múlik... szóval tényleg nem, de azért gonosz volt - halvány mosoly jelent meg az arcomon. Már nagyon fáradtnak éreztem magammak, de rájöttem, hogy nem tudok már többet nyafogni, a táplálékhiány átvette a vezetést, de tudom, hogy Ezra nem lennr olyan, aki ezt figyelmen kívül hagyná, ismerjük egy ideje már. Bár amint megláttam, hogy megválik a nadrágjától, kissé elevenebb lettem. Azt hiszem nincs olyan fárádtság, ami ezeket el tudná nyomni. Nem mondom, hogy nem lettem halkabb, amikor megéreztem az energiáját, de a nyöszörgés tényleg eltűnt, és igyekezés helyett már tényleg tudtam rá koncentrálni. |
Most a szokottnál is jóval gyorsabban letudtuk a türelem játékot, köszönhetően annak, hogy azért még észben tartottam azt is, hogy nem tudni mikor lesz már nagyon rosszul az energia és táplálék hiány miatt, de valószínűleg ezt az elpocsékolt időt majd később hajtom be rajta, hogy azért nekem is meglehessen minden örömöm. Ami ugye ebben a formában azért furcsa mert nekem az a jó, ha neki jó. Ez egy elég összetett dolog, de ha azt mondom, hogy ha neki minél tovább jó az nálam ugyan azt jelenti, akkor már kevésbé furcsa ez a döntés hozatal, nem de? Mindenesetre végre hajlottam arra, hogy teljesítsem arra vonatkozó kérését, hogy haladjak már én is a korral, meg a tevékenykedéseimmel mondjuk lejjebb, és nem is voltam rest ezt megtenni. Elég erős lenne azt mondani, hogy bevetettem minden rafinériámat, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban juttassam a csúcshoz, hiszen ez az esetek túlnyomó részében mindig jelen volt, és egyébként sem volt tervben hogy újat mutassak neki, ami elképzelhető, hogy egyébként nem lehetetlen, de most nem voltam abban a kísérletező hangulatban. Meg persze az alapanyag sem volt kellően állhatatos, hogy kivárja míg kreativitásomnak köszönhetően meglepem valamivel. Bár biztos van egy-két pózzal például rossz tapasztalata, így azokkal nem lenne olyan nehéz lenyűgözni, csak annyi kellene, hogy mégis megmutassam neki, hogy nem olyan rossz az a póz, csak rossz emberrel próbálta. De ez most nem az a pillanat, és egyébként is bogarat ültetett már a fülembe a statikus nyögdécseléseivel, amivel valahogy mindig sikerül elérnie, hogy valamivel kevesebbet foglalkozzak az előjátékkal. Igazából ha összeadnám azt az időmennyiséget, amit kihagytam amiatt, mert valaki fickándozott, és úgy akarnám behajtani, akkor egy hétig is eltarthatna az előjáték.
Alapvetően sosem zavart, hogy Roscoe az átlagtól hangosabb partner volt sőt, be kell valljam, hogy még kifejezetten szerettem is, hogy ilyen bőszen ad hangot az élvezeteknek, de azért az örökös kedvencem még így is a párnába fojtott sikolyok voltak, de a Pokolfajzatom nem csak szégyenlős fajta nem volt, sem visszafogott. Így ez ugye nála kiesett, de legalább nem orrolt meg, ha másnál esetlegesen bepótoltam. De most nem értem rá ilyeneken morfondírozni, hanem inkább próbáltam ellenállni a késztesének, hogy ne "bűntessem" meg egy kicsit a türelmetlenségéért, és amiért rendszeresen megzavarja a rutinom szentségét, amiben lassan végülis be fog már épülni az, hogy a siettetés hatására kihagyok néhány lépést... Épp ezért hozzám képest valamivel nagyobb odafigyelést tanusítva készítettem elő gonosz bosszúm első pilléreit, mely alatt csupán azt kellett elérnem hogy a csúcsra jusson. Persze nem siettetve túlzottan a dolgot, véletlenül se neszelje meg mesterkedésem. Némi nyálat juttattam fenekével foglalkozó kezemmel, próbálgatva, hogy vajon még mindig ellenáll-e a nyomásra. A teszt negatívnak bizonyult, így először csak a mutatóujjammal derítettem fel újból a "rég nem látott" terepet, addig masszírozva és kényeztetve tovább a feszülő izmokat, amíg el nem értem a prosztatáját. Még épp időben, ugyanis a dolog úgy festett, a reakciók alapján, hogy közel a teljes boldogság pillanata. Játszadoztam még egy kicsit a nyelvemmel hímvesszőjén, hogy már ne válassza el sok az elélvezéstől, majd mielőtt még ez megtörténhetett volna, nem túl kedves módon apró nyomást helyeztem prosztatájára, melynek hatására az ejakuláció elmaradt.
- Nem lenne fer dolog, ha én bele sem kezdek, de te már egyszer el is mentél, nem gondolod, édes kis Pokolfajzatom? - kérdeztem pimaszul, egy kihívó pillantást vetve arcára, kíváncsian fürkészve azt, hogy ehhez mit szól, ahogy elhátrálva ismét a térdeimre emelkedtem, hogy ez alkalommal én magam is megszabaduljak a nadrágomtól, és ne maradjon közöttünk felesleges anyag. Ezután felé magasodtam saját kéjdorongomat a mámor barlangjának bejáratához nyomva, hogy egy gyors bocsánat kérő puszi után amit a bal kulccsontjára kapott, teljesíthessem amire már annyi ideje vár és amiért olyan kitartóan nyöszörög. |
Szerintem, amíg nem ununk egymásra, vagy nem hagyjuk el az Akadémiát, addig fogja nekem mondani, hogy azért nem eshet nekem csak úgy, mert az akkor eléggé fájdalmas lesz. Tisztában vagyok vele, hogy még mindig emberi lény vagyok, de az éhség még mindig nagy úr. Kérdéses, hogy valaha is hallgatnék másra, mint arra, még a józan eszem is háttérbe vonul, aminek Ezra nem fogad olyan nagy kitörő, örömmel. Mondjuk megértem, mindkettőnknek jót akar, nemcsak magának, ami miatt néhányszor még majdnem rosszul is kezdem magam érezni, mert hát jobb a törődésben, mint én bárki mással, viszont a végén azért a saját élvezetünket hajtjuk.
Áldom a türelmét - fura ezt így kimondani, a démoni mivoltam miatt -, mert az biztos, hogy az én nyöszörgésemhez kell egy talicskányi. Ha falamit akartam, akkor az rögtön kellett, ellentmondások nélkül. Utálok várni, bár nem tudok még egy embert, ki bírja, de én szörnyű vagyok az ilyen pillanatokban. Ritkán engedem át az irányító szerepet, sajnos nem bízok másokban, hogy tudják nemcsak mi a jó nekem, hanem saját maguknak. Van annyi tapasztalatom, hogy a saját vágyaimat ismerjem, talán túl jó is és azért vagyok olyan, hogy ne legyek nyuszi, s megkérdezzem, mi is esik jól a másiknak, ezzel pedig mindkettőnk nyer.
Ezra pedig jól ráérzett ezekre a dolgokra, bár igaz, hogy mivel pokoli lény vagyok, van egy kontroll mániám, de ennek a mániának a kielégítése nem is olyan világrengetően fontos. Már az is megköszönhető, hogy kicsit hallgat a nyávogásáimra. Ha nem fókuszálnék teljesen most az élvezetekre, talán el is gondolkoznék, mivel is kéne ezt meghálálnom neki. Bár tény, hogy aztal is kezdhetném, hogy anba hagyom az egész nyöszörgéses dolgot, s inkább csak jelzések adok, mennyire élvezem, annnak ellenére, hogy szerintem mást rég meguntam volna. Bár a ráunás az is okozza, hogy egyszerűen nem mutat semmit, az energia íze pedig azért nem minden esetben mentő dolog.
Nem tudom, hogy volt olyan, mikor egyszer is zavarban éreztem magam szex közben, meg flörtölés közben. Valamennyire tisztában voltam azzal, hogy mi vagyok már kiskoromtól kezdve, mi is lesz a dolgom, ha végre tinédzser leszek. Az első alkalom tényleg furcsa volt, ezt bevallom, de nem volt kifejezetten szorongó élmény. Nem is emiatt nem voltam képes sokáig tartani a szemkontaktust, hanem azért, mert a fejem jobbnak látta, ha megint vízszintesbe kerül és így reagáljak a kapott dolgokra, igyekeztem azért tényleg néha rápillantani, s nem akarok megsérteni az eget meg fát, az eget azért, nehogy elkezdjen nekünk itt esni, de az itteni látvány azért most jobb volt nézni, mint az árva felhőt, amik néha megjelennek az égen.
Megint emlékeztetnem magamat, hogy le kell tekernem a hangerőt, bár tényleg nem Lolitha cikkei agasztottak, hanem az érdeklődő szemek, amik nem kellenek az ilyen pillanatokban, főleg mikor már ilyen jól érzem magamat, meg ő is. Ahogy a szájába vette, apró és halkabb nyögéssel jutalmaztam, bar a számuk egyre nőtt. Nem mondhatom, hogy ez volt a legjobb, mert rengeteget csináltuk már ezt, de most fárasztottam ki magam régóta először, szóval ez olyan volt, még ha energiaszegény is, mint egy kibaszott áldás. |
Éppen elég ideje ismertem már Roscoe-t, hogy tudjam, hogy miként kell bánni vele, és mi számára a legjobb, pontosan ezért nem örültem annyira, mikor siettetett. Többször is a szájába rágtam, hogy attól, hogy félig vágydémon, attól mg egy emberszerű porhüvelybe van zárva, ami megkívánja a törődést, így nem lehet csak úgy neki esni, mint buzi az orra előtt ágaskodó férfiasságnak, hiába szerette volna annyira, ha nem így van. Arról nem beszélve, hogy aáírom, hogy gyorsabb lenne, és alapvetően nem kivitelezhetetlen, de nem tudok természetesen és úgy mozogni, ha közben sziszeg a fájdalomtól, kivéve persze ha valakinek pont ez volt a zsánere, de az nem éppen olyan hangokat ad ki, mint ami sajgó érzést keltene benne a rossz értelemben. Meg nem mellesleg az sem előny, ha annyira szorít a kihagyott előkészítés következményeként a csinos hátsó fele, hogy nem csak ő, de még én is megkönnyezem a behatolást. Így habár kecsegtető volt noszogatása, de inkább lepergett rólam, és mindössze némi mosollyal jutalmaztam, némi örömet érezve, hogy ennyire nehezére esik ellenállnia nekem. Nem mintha bármikor is előfordult volna, hogy tartózkodó lett volna. Akkor valószínűleg még aggódni is elkezdenék, mert belegondolva semmilyen körülményt nem tudnék elképzelni, ahol ne kerekedne felül rajta az éhsége. Szóval végül átugorva egy csokor körülményeskedést átugorva inkább ténylegesen a lényegi részbe fogtam, nem várakoztatva őt tovább... Elvégre azokat közben is megtehetem, nem? De, akkor most had legyenek az én vágyaim a háttérbe szorítva, ha már eddig az övét nem vettem teljesen figyelembe. Mert azért azt mondani, hogy teljesen nem érdekelt, hogy mit akar az erős túlzás lenne.
A meglepetés által kiváltott édes kis hang, amit kiadott, csak újra arra sarkalt, hogy ajkaim szélei felfelé görbüljenek, ahogy tovább foglalkoztam a kényelmes és mindenhez hozzáférő pózba kerüléssel. Ugyanis az egy dolog, hogy én már készen álltam az egyesüléshez, azonban, hiába tűnt úgy a mellékelt és ujjaim közt tartott lüktető péniszen, hogy ő is, sajnos nem ment ez ilyen könnyen. Bár kinek mi a problémája ezzel, nekem nagyjából semmi, neki valószínűleg az időveszteség, ami a tágítással járt. Mikor szemkontaktust vettünk fel, elgondolkoztam, hogy másoknak miért okoz ez némi problémát, miért érzik magukat kellemetlenül, vagy hogy gondolhatják, hogy ehhez gátlástalanná kell válni. Persze alá írom, hogy a szorongás nem igazán segítette elő az együttlétek tökéletességét, és van aki nehezen oldódik fel, mindaddig, míg fel nem fogja, hogy ez egy igazán belsőséges pillanat, éppen ezért nem is mosolyodtam el közben. Sokkal inkább vettem komolyan, miközben egy pillanatra se hagytam abba ánuszának maszírozását, hogy minél hamarabb ellazíthassam a záróizmokat, hogy végre elérhessük a legédesebb pillanatot.
De addig bőven volt mit tenni még, hiába nem ez az első alkalma a kis Pokolfajzatomnak, bár az is elég kevés ha úgy fogalmazunk, hogy a sokadik. Csak én voltam már együtt vele sokszor, és nem velem kezdte, amit természetesen annyira ne is bánok. A szűzek túlragaszkodóvá válnak, és hiába nem vagyok az a fajta, aki egy alkalom után felszívódik, de egy életötőnyi egy testre való korlátozódás nagyon tönkre tenne, tapasztaltam, bár akkor több személyre untam rá egyszerre. De ez most nem is fontos, behunytam a szemem a gondolatra, miközben mélyebbre engedtem férfiasságát számban, majd ahogy vissza emeltem a fejem, nem felejtettem el szívni is egyet rajta, csak hogy fokozhassam az izgalmakat, készen arra, hogy amint eléri a csúcspontot cselekedhessek. |
Nem tudom mennyire vagyok igazából követelődző, általában tudom hol vannak a határaim, és mikor maradok energia nélkül, de ez a pár nap más volt. Persze, Lolitha cikkek számomra csupán szórakozási dolog, kicsit se fogok felmérgesedni ezen, főleg olyan fogalmazásokon, mint a "tesztoszterontól dagadó mellkas", mármint oké a szavak nem az én műfajom, viszont ez így... tényleg? Szóval a szünet más miatt volt, a saját lustaságon miatt, azonban már ezt elmondtam. Azt is, mennyire hálás vagyok a sötét erőknek, hogy ilyen férfit dobtak... a lábaim közé. És így, ezzel a mentalitással, tényleg megadok neki mint, amit csak kért vagy csupán vágyott rá. Bár most én is szeretnék valamit, mert szó szerint is ki vagyok éhezve. Nagyon akarom őt érezni, és ezt nem tudom hogyan hangoztatni már. Bár tény és való, én kértem meg őt, én csúsztattam a kezem a lába közé, jelezve, mit is akarok, mit kéne neki most tenni. Pedig tudtam jól milyen is, ha erről van szó. Azt gondoltam, hogy ennyire nem fog kiütni rajtam az éhség, viszont megint tévedtem ezzel kapcsolatban is. Azt mondtam már, hogy uralom alá tudnám hajtani őt, de abban mi a jó dolog? Kicsit hisztis vagyok most, de még az a felem nem hunyt ki, ami játékos.
A szememet csakis forgatni tudtam erre a kijelentésére. Mélyet sóhajtottam, talán készítettem magam az újabb felfedezésre. Az érintéseire, az ajkaira, illetve magam is készítettem, hogy ki tudjam használni az időnken, s meg tudjam érinteni őt. Ezeken a visszajelzéseken is érezhető volt, mennyire is akarom őt, igaz, szavakkal is megerősítettem az elmúlt pillanatokban. Amint visszatért a szokásos kalandjához a testemen, elfeledtem egy pillanatra, hogy ruha volt még rajtam. Nem tudom, hogy ezzel akarok-e még vesződni, mert felesleges lenne. Az utolsó kertes játékom nem volt túl élvezetes, de azt eltemettem az elmémben. Most pedig az járt a fejemben, hogy nem rossz ötlet megtartani a felsőt. Meglepődtem mikor a csuklómért nyúlt, nyüszörögni akartam, hogy most már ezt hagyj engedje meg nekem. A türelmetlenségem miatt, vagy más ok miatt, de megfordult a gondolataim között, hogy cserélek a helyzeten, és ráülök. Bár nem kellett aggódnom, hogy ezt meg kéne csinálnom, mivel nem állított meg. Szerintem, ha megcsináltam azt, ami megforfult a fejemben, nem tartott volna sokáig, pár percen belül újra a hátamon lennék, hallgatva a csitítást, hogy ne legyek már ilyen kis telhetetlen, úgyis megkapnék mindent időben. Tudom, csak fogalmam sincs mikor van az a másodperc, amikor végre belémhatolhat, én meg érezhetem a táplálékom.
Hátrálására felvontam a szemöldökömet, de aztán lesett mi is történik a fejében, mikor feljebb emelte a lábaimat, ezzel pedig egy "oh" csúszott ki a számon. Ezután nem kellett semmit mondania, tartottam tovább őket mikor elvette a kezét. A lélegzetem nem volt egyenletes, ahogy megfigyeltem, míg Ezra az ujjaival és a szemkontaktussal foglalkozott. Nem szakítottam meg, nem vagyok szende szűz már régóta, hogy ezzel pirulást váltson ki belőlem, sőt elmosolyodtam. Kissé hangosabban nyögtem fel, mint az helyén lett volna. Rájöttem, hogy nem szeretném magam visszalátni pornhubon. Így hát beharaptam az alsó ajkaimat, hogy kicsit tudjam levenni a hangerőmet. Egyre nehezebb volt, ahogy megéreztem az ajkait. A szemeim mostmár az eget figyelte már, de le-lepillantottam, hogy lássam mit is csinál, ne csak érezzem. Festői látvány... nem illene hozzám ez a kifejezés, mert tudtam, ha le akarnám festeni azt, ahogy itt van a lábam között, beleőrülnék, mert mindig azon kattogna az agyam, anatómilag pontos-e.
Ahogy meghallottam az ő nyögését, hümmögtem, jó volt hallani a hangját. Baromi jól csinálja, és a türelmetlenségem ellenére is pont azért hagytam, hogy végezze azt, amit általában szokott. |
[34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
