|
Témaindító hozzászólás
|
2018.09.01. 13:26 - |
Annabelle Chronis & Jason Todd & Roy Harper |
[21-2] [1-1]
 Nem számítottam arra, hogy valaki majd ilyen hamar észre fogja venni az íjász- meg egyébe szerelős cuccaim, először maximum arra gondoltam, hogy majd a majdani szobatársamnak kell magyarázkodnom, de arra meg jó előre kitaláltam egy viszonylag egyszerű sztorit. Alapból nem szerettem és annyira nem is tudtam hazudni, de nem véletlenül voltunk mi a maszkos igazságosztók, olyan identitással, amit csak nagyon kevés ember ismerhetett, valamit mindig mondanom kellett ilyenkor is. Azt Oliver belém verte, hogy semmi esetre sem beszélhetek arról, ki vagyok én valójában, ráadásul abban is biztos voltam, hogyha most kezdtem volna el arról dumálni, mit is műveltünk mi ketten, akkor Jay minimum egy új fogprotézis alapjait biztosította volna a számomra, ráadásul még én sem voltam annyira hálátlan barát, hogy leleplezzem őt. A cuccaimat egyébként azért mertem kipakolni, mert azt elmondták, hogy itt jó sokan íjászkodnak, és azt is megengedte a suli vezetősége, hogy amíg nem leszek közveszélyes, szerelgethetek magamban a szobánkban is, így nem gondoltam, hogy annyira kirívó lenne ez, hogy valaki rögtön a bűnüldözői múltamra asszociáljon belőle. Ráadásul egyik kis darabka sem volt vörös, és külön figyeltem arra, hogy se egy bazi nagy Arsenal, se egy Speedy felirat ne legyen egyiken sem (isten a tanúm, régen sem voltak ilyen cuccaim, nem úgy, mint például Dicknek meg Jay-nek a robinos dobócsillagjaikkal).
- Hobbiból íjászkodom, igen - bólogattam. - De semmi szőrösre nem lövök, komolyan, már csak az kellene - maximum latinó bankrablókra, de ezt nem persze nem tettem hozzá. Abban még nem voltam biztos, hogy miután innen kikerülök, fogok-e még embereket ölni, de nem tartottam valószínűnek, csak akkor, ha tényéeg elkerülhetetlen lenne, vagy ha olyanokkal kerülnék szembe, mint például Kétarc, akinél semmi esély sincs a javulásra. Egy kis idővel ezelőtt, amikor még benne voltam a gödörben, sok olyan embert is megöltem, akiket nem szabadott volna, így tudtam, hogy joggal illet meg engem a gyilkos jelző, és nem akartam méginkább rászolgálni.
- Jaja, tök normális emberek vagyunk, bár tudom, hogy a humorérzékem emberfeletti - Szívesen mondtam volna, hogy a kinézetem is, csak sajna olyan sebhelyes voltam, mint egy elhasznált vodoobaba, így ez nem nyert.
Persze Jay is rendesen az volt, amit tökéletesen bizonyított is azzal, hogy lekapta a pólóját, hogy odaadja a lánynak. Nem számítottam volna tőle ilyen jócselekedetre, de tekintve, hogy ő vágta fel a lány alkarját, ez talán nem is volt annyira meglepő. Jay rendes gyerek volt, még ha annyira próbálta is tagadni. Attól azért tartózkodtam, hogy megbámuljam őt, mert akkor könnyen lehet, hogy tényleg én lettem volna a következő ember, aki ellátásra szorult volna, ha nem öl meg rögtön. Jay tudta, hogy engem tulajdonképpen nem csak a csajok érdekelnek, de szerencsére soha nem csináltunk belőle nagy ügyet, és mindig igyekeztem nem is feszélyezni őt ezzel. Meg na, ő a barátom volt, és egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt volna vele összejönnöm, amit már el is magyaráztam neki elég sűrű gesztikuláció kíséretében, mármint, hogy nem akarom egy szép napon megpróbálni elcsábítani és aztán törött orral végezni.
Nagyjából abban a pillanatban rájöttem, hogy bakiztam egyet, amint kimondtam a kiszolgálás szót.
- Jaa, igen, mármint csak én szolgáltam ki, igen - lehet, hogy ez utólagos korrigáció csak még rosszabb ötlet volt, jesszus. Valami olyat mondott az engem körbevezető ember, hogyha nem akarok válaszolni olyan kérdésekre, amiket feltesznek nekem az itteniek, akkor megtehetem, hogy csöndben maradok, természetesen mondjuk nem felelés közben, mert tisztában vannak azzal, egyes itteni diákok milyen neház múlttal rendelkezhetnek. Azt hiszem, most is valami olyasmit kellett volna válaszolni, hogy "erről nem szeretnénk beszélni, bocsi", de hát már késő bánat. Azért reméltem, hogy nem kezd el faggatózni ezzel kapcsolatban, mert két perc alatt elvéreznék.
- Neem, az ember nem nyilazza le a barátait, ugyan - főleg, ha nem biztos abban, hogy ha elcseszne egy találatot, akkor a kérdéses barát nem egy sortűzzel viszonozna, ami viszont jó eséllyel lenne nagyon hatásos.
- Van két ikertesód? Ez tök király - mondtam őszintén vigyorogva. Nekem csak fogadott testvéreim voltak, igaziak soha, ráadásul velük sem volt közeli kapcsolatom. Utoljára az anyám temetésén beszéltem velük, de mióta elhagytam a rezervátumot, semmit nem tudtam róluk... De erre még gondolni is fájdalmas volt. Nagyon elcsesztem az életem. Ahogy végighallgattam a magyarázatát, bólintottam - Okés, Annie, igyekszem majd megjegyezni - mosolyogtam.
Erre a keményen dologra Jay nem reagált, amit sajnáltam, mert biztos tudtam volna rá valamit mondani, mondjuk olyasmit, ami újabb halálos ígéretet helyezett volna kilátásba tőle. Azt kezdtem felfogni, hogy ők egész idő alatt flörtöltek, vagy valami ahhoz hasonlót műveltek, amiben totális harmadik kerék voltam, de ezt a felállást kicsit már Kori idején is megszoktam. Istenem, most, hogy viszontláttam Jay-t, az a nő is rettenetesen elkezdett hiányozni.
- Háát... - vettem egy nagy levegőt. - Végül is, oké, amíg nekem nem kell innom, nem szeretném, ha miattam nektek is át kellene váltanotok az aszkéta életmódba. De jó, akkor így elmehetnénk - mosolyodtam el halványan, és próbáltam nem tudomást venni arróll hogy én rontottam el ennyire a hangulatot, ami miatt bűntudatos is voltam.
Ezután lehet beszélgettünk még egy kis ideig, de aztán, ahogy mindenki emnt volna már a maga dolgára, Jay-jel ketten visszakísértük Annie-t a saját szobájába, aztán én elindultam elintézni még pár dolgot az adminisztrációmmal, amit a bepakolás utánra terveztem.
[Lezárt kör] |
 Elég meglepő az a tudat, hogy az egyik barátom itt van mellettem, és tudom jól, hogy nem látszom olyan izgatottnak, nem is vagyok az, igazából, inkább örülök, hogy van olyan ismerős mellettem, akinek nem akarom kitépni a torkát. Mert az biztos, hogy Dick-be belelőnék egy tárat most, ez meg is fog történni, hiszen itt van az akadémián, a lány szerint. Amilyen szerencsém van, tuti, hogy össze fogok találkozni. Reménykedjen, hogy lesz valaki, aki leállít. Milyen büntetést adhatnak? Kirúgnának? Nem azért, de nem fogok amiatt itt sírni vagy valami. Bár tény, hogy Roy mellett jó lenne, már csak a nosztalgia miatt.
Lenyeltem a mosolyt, túlságosan érdekelt hogyan fog a srác kimagyarázni magát. Azt már meg se említem, hogy nem is kellett volna így szétraknia a cuccait, nem azért, mert én megfojtom, az most lényegtelen, inkább hanem bárki megláthatja, mint az kiderült, mikor behoztam ide a csajt. De nem bánom, csupán ha engem is leleplez, akkor ki fogom teksrni a nyakát vagy rálépek. E a kettő közül. Mindegyis talán még ki tudom magam magyarázni, ha kiderülne mit is csináltunk mi ketten - vagyis hárman, Korival. Nyuszis dologra nevetve felhorkantottam, igazán nem tudnám elképzelni ezt a férfiről, vagyis a srácról, inkább az emberek.
Nem tudnám elképzelni magamat szuperképességgel, nekem mindig is csak a fegyvereim voltak, más nem. Nem volt olyan sok időm, hogy kitaláljak valamit. Amúgy is. Meg kéne mutatnom egyszer mit is tudok, és képtelen vagyok csinálni magamnak képességet, de ha igen, akkor valaki szóljon, hisz most elég nagy szarban vagyok. - Emberek vagyunk - ezzel le is zártam a témát. Vagyis próbáltam, viszont ha valamelyik meg is szólal, akkor gázban vagyok. Mindegy is, a szívemet amúgy sem fogom kiönteni, hogy hé milyen hatalmas nagy hibát is követtem el, Roy és Kori is elég későn tudtak meg rólam dolgokat, és lehet nem is tudnak minden részletet.
- Mert az volt a legolcsóbb - vontam meg a válllam. Igazából nem is tudom, valakik azt mondanák, hogy kevés cuccom van. - Komolyan, ez a póló - húztam meg az anyagot. Nem nagyon akartam megválni tőle, hiszen a bőröm nem épp hibátlan abból a szempontból, hogy nincs rajta seb. Elég sok lett az évek során, bár a legdurvábbak eltűntek a gyógyítás hatására. Nekem azok voltak, legalább is. Ránéztem mindkettőre, majd lehúztam a pólót magamról. - Mostmár örülsz? - ennyit mondtam, majd odatettem a félbehagyott kötözésre a kezét, hogy ne tekeredjen le, míg én felsőt vettem fel. Nem akartam túl sokat félmeztelen lenni, nehogy tudjon kérdezősködni róluk.
Arcon akartam csapni magamat, hogy Roy azt mondta, hogy felszolgáltunk. Nem tudom, de szerintem a lány se meg én se tudnánk elképzelni engem, hogy embereket szolgálok ki, esetleg mosollyal az arcomon. - Roy rosszul tudja. Kidobó voltam, csak lógott a nyakamon, hogy megkérdezze a munkám - na ez már egy fokkal jobb, bár nem tudom, még mindig azt gondoltam, hogy fog találni valamit, amire nem fogunk tudni rendes hazugságot mondani. Nekem ment, de a fiúnak kissé nehezen ment. Remélem eltakarodik a harmadik fél, és nem kap azon, hogy itt hazudunk neki. Bár a jóért csinálom, a saját jómért.
- Általában rám vall a gyilkolási kísérlet, ez az imidzsem - mondtam ki egyszerűen, hagytam volna őket beszélgetni, de a csaj megint hozzám szólt. - Nem biztos, de azért próbálkozhatok - néha túl sokat is, de hát ez van.
Ezután került szóba az ivászat, bár nem vagyok egy nagyon jó támogató, a barátom mellé álltam. - Én úgyis antiszociskodnék, de azért figyelhetek arra, hogy ne próbáljon senki leittatni. |
 Hallgattam a fiúk csipkelődését, egészen testvérileg hatott. Mi is szoktunk túlgondolni dolgokat, meg olyan dolgokról beszélni, amik szinte biztos nem történnek meg, mint mi lenne ha apánk felbukkana, és ha másik apánk visszajönne a halálból, majd összecsapnának ki nyerne. Vagy ha a hüvelykujjon ugyanúgy nézne ki a kézünkön, mint a lábunkon. Szóval ilyen lehetetlen dolgok. Bár mi sosem voltunk ilyen civakodosak. Vagyis inkább csak most nem vagyunk azok. Egyszer amikor a galériaágyunkon játszottunk pankrációt lelőktem Larissát, így betörte a fejét, ő pedig pont előtte tépet ki egy teljes tincset a hajamból. Olivertől pedig a mai napig visszahallom, mikor egyszer kiharaptam belőle egy darabot. Nem voltam én agresszív, egyszerűen csak azzal fenyegett, hogy kitépi a macim karját. Szerintem teljesen érthető volt tettem.
Mikor le lettem cseszve, hogy mérnöki precizítással kell kezelni a fiú mütyürjeit, nagyobb figyelmet szenteltem nekik, hogy mik lehetnek azok. Csodálkoztam azon, amiket láttam, de egyből izgatott lettem. - Úristeeen te íjászkodsz?! - kérdeztem az egyértelműt, és tovább faggattam a fiút. - És ilyen sportolás céljából, vagy esetleg Katniss Everden stílusban nyuszikat lősz ki? - pörögtem a témára. - Én csak osztálykiránduláson próbáltam általánosban, meg itt azt hiszem még volt ilyen szintfelmérő, de utána nem kellett ezzel foglalkoznom, szóval nem hiszem, hogy remekeltem volna - kacagtam bele a végébe.
Ekkor került a szupererőm is szóba, és csak felnevettem az új lakótárs megjegyzésére, Jay-é pedig olyan Jayes volt. - Miért, nektek mi a szupererőtök? Nekem ilyen tüzes dolgok, meg van még egy-kettő amit a másik apámnak köszönhetek szerintem, de vannak itt nagyon durvák is, akik tekintettel tudnak kínozni, meg a véreddel szórakoznak - kezdtem el csacsogni, nem számolva, hogy mennyire összezavarhatom ezzel őket, vagy esetleg rájukhozhatom a frászt, bár Jason tipikusan olyannak tűnt, aki ha teleszarja a nadrágját is azt mondja, hogy csak ott tartja a fegyverét.
Ezután kezdtem el pólót követelni, és bunkóbb megszólalására első reakcióm, csak egy összecsűcsőrített száj és egy összehúzott szem és szemöldök kombó volt, majd sokkal lazábban kezeltem a dolgot. - Ha megmagyarázod miért van ilyen felsőd - vontam mag a vállam, majd mikor a másik srác is megszólalt, csak elmosolyodtam. - Aranyos vagy Vöröske, de nem kell - köszöntem meg. A becenév pedig annak volt köszönhető, hogy még nem tudtam a nevét. Végül megint Jayre tekintettem, és elmosolyodtam, ahogy új ötletem támadt. - Akár azt is odaadhatod ami rajtad van. Tök jól néz ki - bizonygattam. Szerettem a Nirvanát, bár nem fújtam fejből összes tagot és zeneszámot az alapok nekem is megvoltak.
Amikor hallottam, hogy nyári munka, valahogy elkeseredtem, azt hittem valami izgalmasabb. Láthatóan meglepődtem, mikor megtudtam, mit dolgoztak, és kibukott belőlem a kérdés. - Jay is? - csodálkoztam, majd ha nem lett volna elég világos kifejtettem az egésznek az okát. - Én két nap után ki lettem rúgva egy kávézóból, mert túl pofátlan voltam állítólag - hangsúlyozásból teljesen lejött, hogy egyáltalán nem értettem egyet a döntéssel, de igazából ezzel a vizimentősködéssel jobban is jártam. Menő Baywatch stílusban nyomtam eleinte, piros magasan kivágott egyberészesbe. Tökre úgy néztem ki mint Caroline Holden.
Enyhén meglepődtem, mikor Jason agresszivítása került szóba, látszott rajta, hogy nem a békehadtesttől jött, de nem hittem volna, hogy ennyire erőszakos. Bár lehet, hogy ezt is csak túlviccelik a srácok. Viszont - mint megtudtam - Harper felé tett bunkó megjegyzése után, a fiúra néztem, és megkérdeztem tőle. - Néha nem akarod leíjjazni? Mikor viszont az került szóba, hogy ő simán legyőzne engem újra felé néztem. - Azt hiszed le tudnál győzni? - vontam fel szemöldököm. Nem tartom magam a legerősebb lénynek az unverzumban, sőt még az akadémián se, de tisztában voltam vele, hogy nem egy mimóza voltam.
A bemutakozás került teritékre, és mikor elkezdte felsorolni a beceneveket kibuggyantam belőlem a nevetés. - Ha a Chronist becézed akkor lehet összetévesztenek majd a két ikertesómmal - büszkélkedttem testvéreimmel. - Bár a legtöbben az Annienél megállnak, szóval tökéletesen megteszi - mondtam neki. Ezután rántotta meg Jay jobban a kötést, védekezésére kicsit felhorkantam - Oh Annabelle, olyan nőies tudsz lenni -, és bazsajogva megjegyeztem. - Semmi gond, keményen is szeretem.
Nem számítottam, hogy ennyire körülményes lesz a parti ötletének ffogadtatása, de éreztem Royon, hogy valamiért nagyon rosszul éretni a téma, ezért el is kezdtem nyugtatni. - Oh ugyan, ha nem akarsz menni, csomó más lehetőséged lesz megismerni a többieket - mondtam, majd egy vicces dolog jutott eszembe. - Ha gondolod körbemutatlak az atlétikacsapatnak - biztos örülnének a fiúnak, kétség se fér hozzá. - De akár az is lehet, hogy egyikünk se iszik egy kortyot se, már mint ha Jaynek is oké, és akkor így kevésbé esel kisértésbe. - vázoltam fel neki még egy lehetőséget. |
- Na igen, ha meg még mozgolódnék, rásóznál egyet a fejemre a lapáttal, tudom jól - tettem hozzá. Igazából csak viccelődtem, azért Jay biztosan összekaparna, ha pofára esnék, legalábbis ha nagyon rondán néznék ki utána, akkor biztos. Olyat még régebben csináltam, amikor együtt dolgoztunk mi hárman Korival, hogy le akartam ugrani egy tetőre, de elnéztem a paramétereket, és zuhantam három emeletet, le egy erkélyre, csodálatos módon csonttörés nélkül, de rendesen lezúzva megúszva a történteket. Akkor is Jay volt az, aki ugyan tisztességesen anyázott, de nem hagyta, hogy szitává lőjenek, miközben Kori ment engem összeszedni. Az nagyon gáz volt, elismerem, még most is elszégyellem magam, ha rá gondolok, de hát ha az ember bűnözőket ver (vagy nyilaz) az éjszakában, néha elő kell fordulnia, hogy istenesen elcsesz valamit. Tény, közel sem ez volt a legsúlyosabb hiba, amit elkövettem akkoriban, de ha arra az esetre gondolok, még a gyomrom is felfordul. Ilyenkor nem is éreztem annyira meglepőnek azt, hogy olyan közeli ismeretségbe kerültem az alkohollal, még sem a történtekért, sem az ivásért nem is tudtam megbocsátani magamnak.
- Remek, végre egy rendszer, ami az én pártomon áll. Meg hé! A cuccaimat nem összedobálni kell, hanem szépen összerakni, hogy ne sérüljenek meg, amíg nincsenek összerakva - háborodtam fel, és az asztalra muttattam, amelyre ideiglenesen kipakoltam az összes mütyürkét. Mondjuk ki tudja, mennyire volt jó ötlet felhívni Jay figyelmét arra, hogy konkrétan a fél életterét birtokba vettem, de ha kell, majd elpakolászom őket valahová máshová, ahol találok nekik helyet. Mondjuk a földre, ha bízom magamban annyira, hogy nem taposok rájuk valamenlyik rosszabb pillanatomban. Jó, a ruháimat meg a többit tényleg csak behánytam a szekrénybe, szóval elég gyűrötten fogok majd kinézni a héten, de hát most is kicsit szedett-vedett voltam, ahogy mindig.
- Huh, asszem akkor veled sem akarok majd szkanderezni - néztem a lányra, ahogy említette a szupererőt. Tanultam abból, amikor Kori kis híján vállból kitépte a karom, én amúgy is inkább a távolból voltam halálos, feltéve persze, ha nálam volt az íjam, de jelenleg tök fegyvertelen voltam. Most csak akkor lennék veszélyes messziről, ha felmásznék a szekrény tetejére, és megdobálnám őket az egyik csukámmal, de a barátomat ismerve a következő lépése az lenne, hogy agyonver vele, így ez sem nyerő ötlet. Jó, tudtam én bunyózni is, de asszem azóta voltam komplexusaim ezzel kapcsolatban, mióta Oliver felkent engem a falra.
- Ööö... - kezdtem diplomatikusan. - Én tudok adni egy pólót vagy valamit, ha kellene, de ha csak Jay-től kellene valami kártérítés, akkor vedd úgy, hogy egy szót se szóltam - emeltem fel a kezem. Egy pólótól vagy pulcsitól még tényleg meg tudtam volna válni, ha nem szeretne egy ilyen felsőben végigmenni a többi diák között, mert azért nem lennék olyan szemét, hogy ne adjak, ha kellene neki valami takarás. Jó, a kedvenc cuccaim biztos megsiratnám, de hát csak nem kérné a Star Wars-os felsőm, nem?
- Jjjahh, nyári munka - értettem egyet Jasonnel, és zavartan beletúrtam a hajamba. Azt biztos nem mondtam volna el, tulajdonképpen mit is műveltünk mi együtt, de valahogy soha nem álltam annyira készen egy kézenfekvő hazugsággal, hogy gyorsan tudjak az ilyen kérdésekre válaszolni, ez pedig még feltűnőbb tudott lenni, ha az ember azt nézte, alapvetően mennyit voltam képes dumálni. - Izé... Mindketten ugyanott szolgáltunk ki. - Na, meg is néztem volna azt az ember, aki van olyan bátorl, hogy felügyelet nélkül hagyja, én készítsem el a kajáját.
- Ó, Jay-nél az is tök normális - válaszoltam a gyilkossági kísérletes megjegyzésére nevetve. Igazából csodaszmánba ment, hogy engem is ennyi ideig kibírt, mert a legtöbb embernek nagyon hamar elfogyott a türelme, ha rólam volt szó. Jay fenyegetésére befejeztem a tulajdonképpen már befejezett mondatom - ... Mint ahogy te is láthatod.
- Hmm... - elgondolkodtam a becézéseken - Anna, Annie, Belle, Bellie, Anbel, AzakitJaymajdnemmegölt, bár ez biztos túl gyakori, Chrossy vagy ilyesmi jó lenne? Vagy legyek azért ennél kreatívabb?
A lány felcsattanására összerezzentem, bár arra számíthattam volna, hogy Jaybird nem értékeli a megjegyzést.
- Hát az alkohol-gyógyszer kombó tényleg nem jó - válaszoltam. Egyszer majdnem megöltem így magam, csak akkor akaratlanul, így ebben az esetben legalább tényleg tudtam, miről beszélek.
- Hááát... - hirtelen elég nagy gondban voltam. Mármint persze, imádtam bulizni, Oliver részben ezért is rúgott ki páros lábbal anno, de még egy iskolában is biztosan elő fog kerülni a pia, amit egy ideje úgy kerültem, mint a tüzet. Nagyon féltem attól, hogy elég egy korty ahhoz, hogy újra visszaessek a gödör aljára, csak sokkal kevesebb eséllyel arra, hogy újra ki tudjak belőle kászálódni, és ha visszaesnék, biztosan nem lenne mellettem senki, megint. Egyszerre elpárolgott egy nagy adag a derűmből. - Végül is, oké... Mármint ha te is jössz, Jay... Csak hát... Hát, szóval, nem igazán szeretnék inni semmit, de jó lenne ismerkedni. |
Nem mondom, hogy nem számítottam arra, hogy egyszer az életben találok olyan energiabombát, mint maga Roy, de úgy látszik az élet szeretem engem megáldani ilyenekkel. Lehet valaki türelemre akar tanítani, viszont annak szólok, hogy ez nem fog menni, ugyanis a kedves haveromat is már párszor ki akartam nyírni, mert nem bírt a seggén maradni, azonban eddig nem csináltam meg, akárhányszor végig járt egy szobát. Csak néhányszor kíséreltem meg. Az is valami, ugye? Szerintem igen. Pedig mennyi alkalmam lett volna rá. De tudom, hogy utána úgyis megbánnám vagy azért, mert tényleg bántottam, vagy esetleg még jobban bepörög, mintha valami feltekerős játék lenne.
A szobámba, vagyis már a szobánkban - el se hiszem, hogy megint össze vagyok zárva ezzel a tökfejjel, de az én tökfejem, azt hiszem - nem akartam magyarázkodni mi is történt, úgy is ki fogja deríteni előbb vagy utóbb, én meg nem fogom feleslegesen jártatni a számat, hogy utána kiszáradjon a szám.
- Mondjuk... az ásásba szívesebben besegítenék, mint összekaparni téged, ismersz már - ha komolyabbra venném a szót, biztosan nem így állnék ehhez az egészhez, sőt az egészet utálnám, mint a szart, és hányinger is kerülgetne. Azonban azt gondolom, hogy ezt a dolgot mindketten tudjuk a sok szekálas alatt is.
- Hiperaktív vagy, de ez nehéz lenne összeszedni? Amúgy se dobhatnálak ki, az igazgatóság nem örülne - bár még mindig nem érdekel mit gondolna, de nem akarom, hogy valakit is ide kerítsenek a régi életemből, ezért inkább befogom a pofám, és sunyulok, amíg lehet, de azt senki se mondta, hogy nem rakhatom ki néha a folyosóra, hogy kicsit szellőztesse a buksiját. - Szupererő? Mondanám, hogy meglep, de egy ilyen helyen... - minden fajta kisebb, nagyobb hülye képességeket el tudok képzelni, szóval az alapvető szuperképességek közt ide tartozik az erő is. Azért meglep, hogy nem használta, mikor megsebeztem őt.
- Persze adok. Olyan jó lesz, ami fosszínű és a bokádig ér? - vicceltem. Nem voltam hajlandó neki ilyet megtenni, sőt abban is biztos vagyok, hogy másnak se adnék, Roy is állhatna nekem az ajtóban, a születési kosztümében, mínusz negyven fokban, és még úgy sem lennék olyan, hogy noszogatás nélkül adjak neki.
- Nyári munka mi is - vágtam rá gyorsan, még mielőtt elkotyogta volna Roy, mit is csináltunk mi ketten. Végülis nevezhetnék az Outlaws-t nyári munkának, ha nagyon eltorzítjuk a fogalmat, és egy szemünket becsukjuk, akkor lehet annak mondani. De nem voltam hajlandó elárulni, mit is csináltuk, féltem is, hogy a barátom kikotyogja.
- Harper, olyan kurva szerencséd van, hogy sebet látok el, mert már rég kitekertem volna a nyakadat - meg úgy hozzá kötözném a világ legvastagabb fájához, hogy véletlenül se tudjon menekülni, és ne pörögjön itt nekem. Mondjuk azért egyszer meg kéne nézni mi történne, ha 10 percig egy helyben maradna. Felrobbanna, gondolom. - Halott lennél, ha éppenséggel azt akarnám végrehajtani, de csak beszélgessetek...
Hagytam is, hogy dumáljanak, nem is volt mit mondanom ahhoz, hogy Roy elmondja a nevét, és a lány - Anne - pedig bemutatkozik. Én nem szándékoztam elmondani a teljes nevem, elég ha a srác tudja.
Kissé meghúztam a kötszert, mikor épp engem említett. - Csak meghúztam, hogy nehogy vérezzen megint - tettem fel ártatlanul a kezem. - Szívesen, ez alap - mondtam az igazságot. - Én csak akkor megyek, ha Roy is |
Horkanását, egyfajta mini sikernek könyveltem el, pedig nem feltétlen szórakoztatás volt a célom, csak löktem a sódert. Mikor azt mondta, hogy őt őrültnek mondanák meglepődtem. - Pedig tök olyannak tűnsz, aki mindig két lábbal áll a földön - fejtettem ki véleményem. Amikor energiabombának hívott fel felkacagtam, majd tovább vittem vizióját. - Ja és így pöfékelő magmába kéne meditálással levezetnem az energiákat - röhögtem el magam, ahogy elémtárult a vízió, ahogy a szobám közepén lebegek meg minden. Na nem mintha tudnék lebegni, vagy valami ilyesmi.
Végül egészen más vizekre eveztünk a kis hajónkat, már mint a beszélgetés fonalát, bár abban nem mentem messzire, hogy ebben is volt nedvesség. Legalábbis ő azt hitte. Derekes megjegyzésére kicsit meghökkentem, de igazából élveztem a kis játékunkat, vagy minek lehet ezt hívnak. - Nocsak milyen bátor lett valaki...Miből gondolod, hogy ilyen könnyen beadom a derekam? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Persze a vigyor nem tűnt el a számról, és csipőre vágott kézzel vártam válaszát.
Ezután a sok szöveg után végre edzeni is elkezdtünk, bár lefogadom, hogy negyed óránál nem tarott tovább, bár az időérzékem nincs a toppon. Volt olyan, hogy teljesen meg voltam győződve, hogy full időben vagyok, és éjfél körül esek be Larissa mellé az ágyba, aztán kiderült, hogy már reggel négy óra volt, így az alvásom körülbelül másfél órára redukálodott le, és hát az energiaital tartott kábé életbe. Na de jelenlegi esetünkhöz visszatérve, a fiú épp rövidre vágta - értitek vágta - a dolgokat, azzal, hogy okozott nekem egy gyönyörű kis vérzést. Nem akartam belehalni, de azért nem is őrültem neki. Tekintve, hogy a fiú is lazán vette a dolokgat, én se terveztem bepánikolni, meg hát így is díszítette minimum négy gyönyörű maradandó heg a testemet, szóval az ötödik igazán megfér mellettük. Max köré tetováltatok valami menőt. Csak ne legyek részeg, mert az lesz a vége, mint a Lucky younak egy nagyon kellemtlen helyen. Szerencsére velem levő személyek rádumáltak, hogy a flancos tintát válasszam, ami csak egy évig látszik sacperkábé. Kérdésére egyből belelkesülve kezdtem el szövegelni, ki is kapva kezemet a fogásából, azt is bevonva a magyarázatba. - Ahha, ilyen nagy menő terem, mint az Amerikai filmekbe, fülvédővel meg ilyen vászon izékkel amire lőni lehet, és ott mehet a puff - puff - a csodálatos puff-puff résznél, összekulcsoltam kacsóimat, és lőttem vele, és még vissza is rántottam. - ÁÚ - jajdultam fel, ahogy a sérült kezem tudtára adta, hogy neki most nem annyira okés a dolog, és inkább visszaszorítottam oda a másikat. - Bár én még sosem próbáltam paintballnál durvább dolgot, de biztos tök jó lehet - örvendeztem tovább.
Ezután indultunk el a szobájához, és persze, hogy nekem közbe kisebb intézkedéseket kellett végbevinnem. Ahogy beértünk egyből a kedves szobatársa fogadott, és kicsit megsajnáltam őt, hogy minden napját - mint megtudtam - Jayyel kell majd tengetnie a napjait, de hamar összeraktam, hogy régebb óta tengetik együtt az időt. Enyhe kacaj szakadt ki belőlem megjegyzésérfe, bár én sosem voltam ilyen ügyetlenke, elképzeltem, ahogy a fiú nagy pörgésébe, megbotlik és arccal beleesik a bőröndbe, majd cukin magyarázkodik. Amikor elkezdte kérlelni társát, hogy ne rakja ki, csak furán szemléltem az előttem lezajló eseményeket. - Óóó ugyan, két perc alatt összedobálnánk - kezdtem, majd felemeltem szabad kezemet, hogy megmutassam bicepszem. - Szupererő meg ilyenek - büszkélkedtem meg ilyenek. Utána jött az érdeklődése a hogylétem felé, majd Jay megjegyzésére, csak szúrós szemmel néztem rá. - Nagyon szerettem azt a felsőt. A minimum, hogy adsz helyette másikat - fejtettem ki véleményem. Igazából nem haltam volna bele, hogy egy ruhaneművel kevesebbem van, de így találtam fairnek. Aztán kérdeztem rá, hogy honnan ismerik egymást, és egyből izgatott lettem a válaszára. - Dejóóó... Én meg sosem dolgoztam. Már mint voltak nyári munkáim ilyen vizimentőként, de semmi komoly. Ti mit csináltatok? - pillantottam felváltva rájuk.
Meglepődtem Jason agresszív megszólalalásán, és már épp kezdtem védelmembe venni a srácot, amikor ő neki állt válaszolni, amit izgatottan hallgattam, és nevettem rajta egy sort. - Áh, csak most ismerkedtünk meg, de ezek szerint full normális volt - tettem hozzá, ahogy a srác jókedve átragadt rám is. - Persze azon kívül, hogy megpróbált megölni - dramatizáltam túl nem komolyan gondolva a dolgokat. Amikor a srác megkérdezte a nevemet realizáltam, hogy én még egyikőjünknek se árultam el, de hát épp időben vagyunk, hogy letisztázzuk ezen dolgokat, úgyhogy mindkettőjük felé fordulva mondtam. - Annabelle Chronis vagyok, de igazából anyumon kívül nagyon senki nem mondja ki ezt a hosszú nevet, szóval nyugodtan becézzetek, úgy ahogy akartok - fejeztem be, bár reménykedtem, hogy nem kapok én is valami olyat Jaytől, mint Roy. - Nagyon jó társaság lehet. Ha ki akarsz menekülni a világból tőle nyugodtan megkereshetsz - bizonygattam neki, de úgy látszott a kezemen ügyködő fiatalember ezt annyira nem díjjazta. Egy erőset húzott a kötözésemen, és hát feletébb nőiesen adtam tudtára nem tetszésem. - Hé - csattantam fel ösztönösen.
- Áh nem, teljesen kibírható - válaszoltam kérdésére, majd Jayre néztem, és úgy láttam befejezte. - Köszönöm - mondtam, majd megmozgattam kicsit a kezem, hogy megnézzem, így hogy funkciónál. Újabb kérdésére először megráztam a fejem, majd kifejtettem az okokat. - Este állítólag lesz valami a parton, és gondoltam lemegyek, de a szervezetem nem nagyon tolerálja együtt az alkoholt, meg a gyógyszert - mondandóm végére, még a hideg is kicsit kirázott a rossz emlék hatására, amit még idekerülésemkor követtem el egyszer. - Tényleg, ti nem jöttök le? - néztem rájuk izgatottan, csillogó szemekkel. - Be tudnálak mutatni titeket egy csomó embernek.
|
Jay bőröndös megjegyzésére csak megcsóváltam a fejem.
- Haver, hisz ismersz, ha én egyszer átesek ezen, abból nem kötözés lesz, hanem ásás, mert biztosan kitöröm a nyakam - azért tényleg volt abban valami, amit mondott, szóval a kötszer átadása után meg is ragadtam a fogantyút, és miután meglepve tapasztaltam, hogy a húsz kiló fém kipakolása után tényleg könnyebb lett, a fal mellé helyeztem, aztán visszafordultam az újonnan érkezett társaságom két tagja felé. Közben beugrott, hogy lényegében nem válaszoltam meg a feltett kérdést, így gyorsan pótoltam ezt a hiányt.
- Jaj tényleg! Azt mondták, ez az én szobám is. Kérlek ne rakj ki, mert ezer év, mire újra összeszedem minden cuccom. - Én egyébként nagyon örültem annak, hogy viszontláthattam az egyik legjobb (vagyis inkább egyetlen) barátom, de mivel egyrészt úgy tűnt, ő nem érez így, másrészt mert ez tényleg nem volt a legjobb helyzet rá, ezt végül nem juttathattam kifejezésre.
Sajnos Jay megelőzött, mielőtt nekiláthattam volna elmesélni mindkettőnk élettörténetét, egyszerre és egy levegővel, pedig akkor biztosan lefoglaltam volna a lányt annyira, hogy a sérüléséről is elfeledkezzen, bár ahogy elnéztem, amúgy sem volt túlságosan feldúlva miatta. Nekem is nyílt már fel párszor a karom, a fejem, a lábam, meg úgy általában bármi, ami sérülékeny rész lehet egy emberen, és elég erőszakot láttam (és követtem már el) ahhoz, hogy ha ne is viseljem olyan nyugodtan az egészet, mint Jay, de azért biztosan ne akadjak ki egy ekkora vágáson. Igazából egész nyugodt voltam, tényleg. Persze az még mindig fennállt, hogy a barátom hidegre tesz, de Jay közelében ez mindig is állandó veszély volt.
A lány kérdésére gyorsan biztonságos távolba is kerültem tőle, hogyha beváltaná a fenyegetését, legalább legyen pár másodpercem felkészülni az önvédelemre.
- Ó, Jay mindig ilyen szűkszavú! Meg mogorva, bunkó és fogalma sincs az illemről, nem tudom, mennyi ideje ismeritek egymást, de ez biztos feltűnhetett már. Persze azért jó fej, komolyan, csak jól titkolja.
Eddigre már az ajtónál voltam, és nagyjából a századik körnél jártam, amit megtettem ebben az elég szűk szobában, szóval még mindig maradt egy csomó energiám. Ha Jay nem hagyta abba a kötözést, hogy átsegítsen a következő életembe, akkor most vettem jobban szemügyre a lányt a sérülésén túl, és rögtön zavarba is jöttem, mert nagyjából az első hat pillanat erejéig azt hittem, melltartó van rajta. Nem voltam szűz, komolyan, de akkor is, azért arra képes voltam, hogy akár helyette is kínosnak érezzem a helyzetet, de szerencsére még időben észbe kaptam, mielőtt lovagiasan felajánlottam volna neki egy pólót, köntöst vagy valamit. Ez valami sportos felső volt vagy ilyesmi, nem tudom, még nem szorultam rá arra, hogy ilyet viseljek. Azért ilyenkor el szoktam gondolkodni, mennyire kényelmetlen lehet lánynak lenni.
- Tényleg, hogy hívnak? Az én nevem Roy Harper, Jay csak a hatás kedvéért adta nekem második névként a "kibaszottat", inkább a "Roygyereleonnandeazonnal" meg a "Harpermiafranc" szokott használatban lenni, de ez lehet később neked is feltűnik majd. - Kénytelen voltam megállni levegőt venni, de aztán folytattam. - Tényleg, nagyon fáj a kezed? Csak mert szerintem van fájdalomcsillapító is itt valamerre, ha kellene.
Most volt egy kis időm megállni és elgondolkodni azon, nem sokkolhattam-e le a lányt ezzel a hirtelen beszédrohammal, de persze későn. Ezután megpróbáltam egy kicsit visszafogni magam, pedig tényleg lett volna rengeteg mondanivalóm, és inkább meghallgatni a válaszát is. |
Horkantottam, majd kissé nevettem rajta, de időben felfogtam mit is csinálok. Nem akartam megadni neki azt az örömet, hogy azt gondolja, megtört engem, vagy már simán az ujja köré csavarhat, nem az nem lesz meg neki. De sajnos belegondoltam az egészbe, és nálam is ez lenne szerint, szépen elmondanának mindennek. - Nos, engem is sok mindennek hívnának, azt hiszem... főleg őrültnek - bár szerintem még ott van rengeteg más megnevezés is. Barom, hülyegyerek, gyilkos, fasszopó... elég hosszú a becenevek listája, nem tudom, hogy van egy pozitív is, vagy amit én kedvelek, a Jayen kívül persze, de ja, nincs nagy ötletem. - Hm, egy időzített energia bomba lennél, abban teljesen biztos vagyok - nincs gond azzal, hogyha az lenne, volt már dolgom vele, elég sokáig. Bár az agyamra ment rengetegszer, s csodálkozom, hogy nem lett agyvérzem úgy vagy húsz alkalommal, de azért túl éltem valahogy, egész jól viseltem magamhoz képest, vagy lehet Roy másképp vélekedne erről. Kíváncsi lennék azért mit mondana erről egyszer. Lehet nem tetszene, utána meg is terrorizálnám valószínűleg, csak érdekel mit mondana rólam. Nem mondom, hogy szép lenne.. valószínűleg nem is lenne, a beszámolója, igaz nem kell sokat mondanom, hogy leessen mindenkinek, hogy nem én vagyok a legjobb társaság.
A lánynak biztosan jól szórakozik rajtam, vagy.... velem? Na ebben nem vagyok olyan biztos. Mondjuk leszarom, mit gondol rólam, hogy őszinte legyek. De nekem is vannak képek róla, amik nem lehetnek igazak, hiszen azt kezdi bizonyítani, hogy nem olyan könnyűvérű, mint az gondolom. Ugyan ezen nem fogom magam elszégyellni. - Nos, azt majd meglátjuk - mondjuk nem volt nagy tervem vele kapcsolatban, főleg az, hogy itt megfektessem. Főleg nem itt. A gyakorlóterem közepén. Más talán tényleg megcsinálná, sőt el is tudom képzelni, de most nem amiatt jöttem, hogy egy csajt szerezzek magamnak, most tényleg csak annyi a szándékom, hogy vele küzdjek.
Bár tény, hogy nem úgy kellett volna neki esnem, mintha valós szituációban lennék és egy igazi ellenség lenne. Egy másodperc töredékére még azt is hittem, hogy Dick áll itt előttem. Szerencsére hamar leálltam, mielőtt halálos sebet ejtettem volna rajta. Nem szoktam pánikolni ilyen sebek láttán, talán túl nyugodt is vagyok ahhoz képest. - Egyáltalán tartanak itt lőfegyvereket? - nem nagyon hiszem, hiszen a gyengélkedőben akkor olyan sor lenne ezek miatt, hogy soha se fogyna el. Hiányzanak igazából, de még ki tudom bírni az itteni létet. Azért kapott egy jó pontot. tőlem a csajt gondolatban, hogy nem kezdett itt hisztizni nekem.
Már meg se kéne lepődnöm azon, hogy Roy nem válászolt a kérdésemre, de azért érdekelne engem, hogy ki volt az az aranyos, aki összerakott minket. Persze, ez nem terelte el a figyelmemet arról, amiért eredetileg visszajöttem a szobámba. A szobánkba, te jézusom. Idő lesz, mire megszokom ezt. Sok idő. Mikor a lány leült, akartam keresni kötszert, de Roy megelőzött. - Köszönöm - egy pillanatra hátra fordultan, ahol megláttam a bőröndöt. - El kéne tenni, mielőtt felbuksz benne, és nem akarok még egy embert kötözni - jelentettem ki.
- Nagy tragédia - horkantottam egyet, majd a lányhoz fordultam, hogy el tudjam látni. - Együtt dolgoztunk - mondtam gyorsan, mielőtt a barátom válaszolt volna. Aztán meghallottam a másik kérdését, mire a fiúra néztem. - Roy. Ha erre válaszolsz, ki foglak dobni az ablakon. Meg fejbebaszlak. |
Amikor elkezdte fejtegetni, hogy ő nem igazán tudja megmagyarázni miért nem dumál sokat, figyelmesen hallgattam, majd enyhén felhorkantam a végére. Oh Annabelle, ha Larissa látná nőiességedet, elsírná magát. Vagy fejenbaszna, hogy viselkedj. De igazából leszarom, ha valakinek nem tetszik a viselkedésem, akkor az ő baja. - Fhuu, az gáz lenne, ha a régi ismerősök alapán ismernének meg. Vagy egy könnyűvérű alkolosítának vagy egy túlpörgő taplónak írnának le - röhögtem el magam. Igazából Larissa és Oliver - na meg anyukám - véleményén kívül senkijére nem adok, szóval ezek a dolgok nem hatnak meg, maximum elküldöm a jó kurva anyába, és el van intézve a dolog. Közben eszembe jutott mégvalami, és nem is voltam rest megosztani a sráccal, akinek látszott, hogy nagyon hiányzott a hangom. - A kedvencem az, mikor valaki azt javasolta, hogy le kéne valamivel vezetnem a fölös energiáimat, majd közöltem vele, hogy 9-10 edzésem van egy héten meg kondizni járok - igazából szándékosan tettem ezt hozzá, mert láttam így is kissé - ha nem is le van sokkolodva -, de zavarja, ahogy pörgök, mint egy bugócsiga, és érdekelt a reakciója. - Gondolj bele, mi lenne ezek nélkül. - festettem elé egy rémképet.
Amikor elkezdtem viccelődni, fel se fogtam milyen perverz dolgot mondtam, de a srác egyből kapott az alkalmon. Éreztem rajta, hogy jól szórakozik a páncél mögött, de nem tudom, hogy ez most alap emberi dolog volt, vagy csodás képességem rakta magát automata módba. Fhuu, de kiakadna, ha elmondanám mire vagyok képes. Sandán rápillantottam, hogy megosszam-e vele, de mivel kés volt nála, így inkább elvetettem ezt az ötletet, inkább megjegyzésére válaszoltam valami pofásat. - Nem inkább csak te szeretnéd ezt? (credit to Renel) - kérdeztem kihívó tekintettel, felvont szemöldökkel, vigyorogva, majd még hozzátettem. - Ennyire könnyen azért nem dobom el magam.
Végül elkezdtünk edzeni, és nem értettem, hogy mi vagy miért, de azt éreztem, hogy valami nagyon elkattant nála, nem tudtam, hogy mi a jobb, ha szólok, vagy ha nem, de mire eljutottam ezen gondolatmenetemre, addigra meg is történt a baj, és hát kicsit túlzás azt mondani, hogy ömlött a kezemből a vér, de azt nem, hogy folyt rendesen. A káromkodásom ösztönösen jött, de inkább bénaságomnak szólt, mint neki, majd megjegyzésére csak nevetni tudtam. - Abból tuti nem kérek különórákat nálad akkor - feleltem végül, majd hagytam, hogy elkezdje elemezgetni a sérülésem. És persze, hogy sikeresen összevéreztem a cipőmet is. - Oké - válaszoltam röviden, miután visszakaptam kacsóm. Igazából örültem, hogy nem erőltette az orvosis dolgot, amilyen lelkiismeretes néhány nővér és orvos, sosem jutottam volna ki, márpedig bulizási terveim még élnek. Na meg azt is kinézem belőlük, hogy felmentenek, és edzésre se mehetnék, akkor pedig agyfasz kapnék.
Végül elindultunk, én pedig rászorítottam a kezemet a sebre, ahogy ezt kérte. Persze ezután sikeresen össze is véreztem a polómat, is amire csak felszusszantam, végül hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam magamról, és úgy szorítottam a sérülés köré. Igazából tudom hogy ez így nem volt a leghigénikusabb, de gondoltam ha már kötszere van, akkor egy nagy adag betandinja is, amivel agyonnyomjuk majd rendesen. Amiatt meg végképp nem aggódtam, hogy melltartóba kell végigflangálnom az épületen, egyébként is ilyen sportos cucc volt, amit felső nélkül is felvettem, most is csak a kapkodás miatt került rá valami.
Amikor beléptünk a szobájába, ott talaláltuk a szobatársát. - Szii.., - akartam köszönni fülig ért pofával, de sajnos a fiú leelőzött. Meglepődve néztem, milyen esemény fog itt előttem kibontakozni. Lehet valami betörő a srác, és mindjárt ránktámad? De a reakciójából nem ez jött le, viszont egy dologgal sikerült kicsit lesokkolnia. Jay. Sikerült is elmerengnem, amíg a srác kedves szobatársa leültetett, elvégre nem hittem volna, hogy a kezemmel együtt fog felszakadni ez a régi emlék. Persze nem hatott meg túlságosan, így míg a Roy - gondolom - a kötszerért ment, én egy menő kosaras mozdulattal kihajítottam az eddig odaszorított ruhaneműmet, majd fel is szisszentem enyhén. Kérdésére enyhén felkacagtam, majd röviden válaszoltam is. - Tönkre ment a polóm - szomorkodtam egy kicsit, de nem tartott sokáig, hiszen túlságosan lekötött az új csodabogár. - Na de ti honnan ismeritek egymást? - kérdeztem, majd eszembejutott egy fenománális dolog, így az új ismerősöm felé fordultam, majd Jasonre néztem, mintha épp kibeszélnénk. - Szóval.... Mindig ilyen szűkszavú? - kérdeztem tőle, elvégre úgy gondoltam régi ismerőse lehet, és azt mondta a fekete kobak tulajdonosa, hogy olyat interjúvoljak meg ilyen témába. Lehet, hogy ezt nem pont akkor kellene, mikor a másik kezemmel szándékozik vagy épp már tevénykedik, mert a végén még csak nagyobb lesz a sérülés, na de mindegy. Éljen a meggondolatlanság. |
Íme, ez lenne az az iskola, amit már olyan sokan ajánlgattak nekem, ha már a börtön gondolatát nem találtam szimpatikusnak. Oliver is örült ennek a döntésnek, és volt egy erős gyanúm, hogy biztos volt itt egy-két ember, akit megkért, hogy ügyeljenek rám. De ugyan mire kellett volna figyelniük? Egyedül magamra jelentettem nagyobb veszélyt az íjam nélkül, amit olyan fájó szívvel kellett leadnom. Azt legalább megígérték, hogy tervezni nyugodtan tervezhetek itt is tovább mindenfélét, mondjuk amíg semmi sem robban fel a kezeim között. (Ilyenre természetesen még soha nem volt példa. Au.)
Így hát itt voltam, tisztán, se alkohol, se dohányzás, cserébe viszont volt egy egész nagy bőröndnyi cuccom, amit egyedül vonszoltam el a szobámig. Félreértés ne essék, igenis erős voltam fizikailag, nem is kicsit, de a tartalmát több vas képezte, mint ruhaanyag, így ennek megfelelően jóval nehezebb is volt, és úgy zörgött, mint az egyik karácsonyi ajándékom, amit egyszer dobozostul elejtettem. A szobatársam nem láttam sehol, de a cuccai pedáns rendezettségben voltak elrendezve a szoba egyik részén, így legalább azzal nem kellett szórakoznom, hogy átpakoljam őket a számomra egyelőre ismeretlen srác térfelére. Aki megmutatta a szobám tanár utalt arra, hogy talán ismerhetem, de erősen reménykedtem abban. hogy ez nincs így. Kissé túl sokan akarnak engem holtan látni, és nem szeretnék egy olyan múltbéli ismerősöm mellett csicsikálni teljesen védtelenül, aki történetesen arra készül, hogy elvágja a torkom.
Levágtam a bőröndömet a szoba közepére, azzal, hogy majd úgyis elviszem onnan utána, és elkezdtem kipakolni belőle. Először a ruháim kerültek be a helyükre, meg a könyveim (igenis tudtam olvasni, ha teljes csend, nyugalom és mozdulatlanság vett köre, vagyis semmi zavaró tényező nem terelte el a figyelmemet), aztán nekiláttam összerakni a tervrajzaimat meg a félig már megvalósított cuccaimat, zömében az asztalra halmozva fel őket. Míg az előbbieket nagyjából csak behánytam a feltételezett helyükre, addig a tényleg fontos dolgokat, mint például ezeket vagy a maszkom, tényleg szépen pakoltam el. Volt egy elsősegély dobozom is, amit valószínűleg túl gyakran kellett igénybe vennem, azt egyelőre bennem hagytam a bőröndömben. A tancuccaimat egy viszonylag rendes káoszban dobáltam le az íróasztal felém eső részérem, aztán perceken keresztül csak álltam felettük, és meredtem a semmibe. Fogalmam sem volt, miért, de olyan érzésem volt, mintha elfelejtettem volna valamit, vagy átsiklottam volna valami fontos felett. Végül leültem az ágyam szélére, a kezembe vettem az egyik pólóm, és gyűrögettem kicsit, amíg próbáltam kitalálni, mihez kezdjek magammal ezután. Felajánlották ugyan, hogy körvezetnek, de nem áltem a lehetőséggel, mondván, hogy mindent megjegyeztem az első eligazítás során. Ezt csak részben volt igaz, erre kezdtem rájönni. Lehet mágis csak jó lenne valami gonosz ismerős, aki talán van olyan jófej, hogy megmondja, melyik ablak van elég magasan ahhoz, hogy kiugorassak belőle vagy ilyesmi.
Az ismerős hang hallattán kis híján lezuhantam az ágyról, és azonnal felkaptam a fejem, kerekre tágult szemekkel.
- Jaybird! - Megláttam a lányt mellette. - Úristen! - Nagyjából háromezer kérdés fogalmazódott meg a fejemben, ezek között ott volt az, hogy Jay mégis mi a francot keres itt, miért lepte meg annyira, hogy én itt voltam, vajon most megöl-e, amiért olyasminek voltam tanúja, aminek nem kellett volna, tulajdonképpen ki is ez a csaj, meg hogy jaa, szóval így értették, hogy van itt ismerősöm! Remek, akkor biztos volt közös aktánk is.
Gyorsan felkeltem, hogy Jay leültethesse a lányt az ágyamra, oda, ahol egy pillanattal ezelőtt még én elmélkedtem, elraktam a pólóm, közben kicsit későn realizálva, hogy tulajdonképpen miért is engedtem az én ágyamat összevérezni, mikor ez semmiképpen sem az én lelkemen száradhatott. Előszedtem az elsősegélydobozt a még mindig rossz helyen lévő bőröndömből, kihalásztam belőle a kötszert, és odanyújtottam Jay-nek.
A lányra néztem.
- Jól vagy? Mármint azon túl, hogy így vérzel - Igazi úriember vagy, Roy Harper, gratulálok. |
Sóhajtani akartam, de inkább dobtam egy fapofát a megjegyzéshez. Teljesen más okokból jöttem ide, mint azt hangosan kijelentettem. Viszont ezt már olyan sokszor elmondtam, hogy tényleg feleslegesen pazarlom az időt ezzel. Bele kell törődnöm abba, hogy ezt a csajt nemigen fogom levakarni magamról. Tény, nem is olyan idegesítő, mint a másik, akinek még a nevét is szartam megkérdezni. Mármint nem félelemből, csak úgy igazán nem érdekelt, hogyan is hívják. Tény ennek a nevét se tudom, nagyon valószínű az is, hogy az eltöltött idő alatt, soha nem fogom megtudni hogyan is hívják. Lehet, lehet meggondolom magam, hogyha nem is lesz olyan elviselhetetlen társaság, mint most.
Azt hiszem a véleményem mozogni fog a nagyon idegesítő és a tűrhető közt, ahogy itt hallgatom mennyit dumál. Igazából nem tudom, hogy valóban szűkszavú lennék, bár tény, hogy több esetben egy soros vicces hangzanak el a szájamból. Erre pedig nem is tudnék úgy válaszolni, hogy ne tűnjek egy szókincs hiányos hülyének. - Nem tudom, hogy a szűkszavúság jó szó rám, de azt hiszem azok jobban el tudják ezt mondani, akik már ismernek egy ideje - na most az a helyzet, hogy nem mindegyik ismerősömet hallanám szívesen, ahogy beszél rólam, de azért van pár kivétel, akikben bízok. Bruce nem az.
Felhorkantottam a válaszára, nem hiszem, hogy lenne valaha is bármi köztünk, de az tény, hogy azért van humora, és nem néz nagy bambán, hogyha ilyesmiket mond. Igazán tudom értékelni ezt. - Nem úgy lenne igazából, hogy engem ajnároznál, vízszintesen? - tökéletesen magamon tartottam a fapofát, de azért nem sok kellett ahhoz, hogy tényleg elröhögjem magam. Nem hittem volna, hogy megadnám ezt neki, ha beállított már kis antiszocinak, akkor kapja is meg azt. Bár ez a megjegyzés sem az ilyesmi jellemhez illik, de már mindegy.... túl jó volt, hogy ne süssem el ezt. Lehet akkor is megtettem volna, ha szörnyű lett volna.
Végre edzettünk, ennek azért örültem eleinte, mert azt hittem végre be fogja a száját, és inkább a harcra koncentrál. Mondjuk nekem nem okoz gondot a duma, csak nehogy az legyen a baj, hogy emiatt képtelen figyelni. Bár most kivételesen én sem tudtam befogni a számát, főleg hogy itt kibökte; Dickie itt lehet. Ezután faszom s tudja mi történt igazából, de képtelen voltam realizálni kivel is edzek éppen. Amúgy sem bánok szépen küzdelmek közben, így elég valószínű, hogy meg fog sérülni. Mármint ezt már tudom zsigerből is. Nem kell ide jós képesség, hogy ismerjem magam, milyen szerencsétlen vagyok néha.
Igazam lett? Igazam lett.
Nyugodt maradtam, nem káromkodtam el magamat, de azért bocsánatot se kértem, aminek azért ki kellett volna jönnie a számon. - Legalább örüljünk, hogy nem lőfegyver volt a kezemben - mondjuk ja, ez még nem volt olyan vészes, ezt még én is el tudom látni úgy, hogy utána ne haljon bele az én hibámból. Odanyúltam, éreztem a meleget is, de csak reménykedtem, hogy azért van ez, mert az edzés közben felhevült. - Túléled, de azért le kéne fognod, mielőtt elmegyünk kötszerért - nem nagyon érdekelt, hogy az orvosiba akarna menni, nem magyarázkodom, tehát a szobámat céloztam meg.
Ha őszinte akarok lenni, nem hittem volna, hogy azt találom a szobámban, akit.
- Roy kibaszott Harper.... mit keresel itt? |
- Na látod, akkor mindketten jól járunk - feleltem vidáman mosolyogva, majd könnyedén csacsogtam. Sosem jöttem könnyen zavarba, és a szám befogásáról se hallottam sokat, kivéve ha más fogja be nekem, de az egy külön dolog. Mindig kimondtam a véleményem, de nem bunkó vagyok, csak egyszerűen nincs nagy önkontrollom ilyen dolgok felett. Ezekben mindig is Ollie volt a legjobb, Larissa is vetekedett vele, én viszont vállamon cipeltem hármunk pofátlanságát, ami azért elég durva szerintem. Ők meg ennek következményeit viselték. Amikor ők új órát vettek fel, és én már jártam ott, vagy oda járok. A Chronis név láttán nyelnek egy nagyot, majd az első pár órán hatalmas kő esik le a szívükről, hogy a könnyű esetet kaptam.
Mondahatnám, hogy elkalandoztam ezen, de nem lenne igaz, hiszen gondolataim úgy cikásztak a gondolataim, mintha ez egy külön képesség lenne, az emberfeletti gyorsaság egyik alcsoportja lenne, így aligha feltűnt volna a srácnak a kis kitérőm. Ahogy észrevettem, én így is százszor jobban pörgök, mint ő, és ez nem azért van, mert ő van belassulva, hanem én szívtam magamba túl sok Duracell energiát vagy valami ilyesmi. A beszéd témánk is egyfajta szívás felé terelődött, bár ez sokkal elterjedtebb és közkedveltebb, mint az előző. Kíváncsi voltam válaszára, hogy mennyire megy bele a dologba, hogy tényleg hajlandó lenne itt ledobni nekem a gatyáját, vagy csak egy vicces szófordulatok követik egymást.
Egyszavas válaszából arra következtettem, ő lezárta a témát, de én meg egy utolsó megjegyzést odaszúrtam. - Megdumáltuk - az egyszerű szavacskát, még egy kacsintással toldottam meg üzenetem. Nagyon változatos beszédének köszönhetően következő válasza ugyanaz volt. - Te mindig ilyen szűkszavú vagy? Már mint engem nem zavar csak durva. Sok gondolatod van csak nem mondod ki őket, vagy nem jut eszedbe semmi, vagy csak ennek a rosszfiús imidzsnek a része vagy csak fennhéjázó vagy és - itt szándékosan magasabb orrhangot vettem fel - nem tartasz méltónak a gondolataidra? - mondtam ki az egészet egy szúszra, nyugtot nem hagyva a fiúnak.
Ezután lett vége a lazsálásnak és álltunk neki a tőrőzésnek, legalábbis lekerültem a guggoló helyzetemből, de a sódert még mindig löktem neki. Felfigyeltem rá, hogy nem árulta el a nevét, de nem zavart, úgyis lesz alkalmam még megtudni, na meg abba se halok bele, ha sármos idegen néven marad meg emlékezetemben. Persze sziporkázóan vidám válaszát se hagytam annyiba. - Hát ez lenne a minimum - kezdtem el bolondozni, és még államat is felszegtem, igyekezve lenézni rá, ami persze nem jött össze, mert magasabb, volt és tovább folytattam. - És a nevemet kiáltva ajnározhatnál - fejeztem be, végül feletébb nőiesen felnevettem. Nem hiszem, hogy valaha ilyenné váltam volna, de ha igen akkor én leszek a legjobb nagyképű liba.
Ekkor kezdtünk el edzeni, ami meglepően jól ment, ahhoz képest, hogy ezt még sohasem csináltam. Igyekeztem nagyon koncentrálni, nem feltétlen azért, hogy bizonyítsak a srácnak, csak hogy a bénázásommal ne tegyem neki halálunalmassá, és ő is élvezhesse valamennyire a dolgot. Nem tudom, hogy miért lepődött meg ennyire utolsó mondatomon, de egyelőre nem firtattam a dolgot, elvégre örültem, hogy a válaszokat ki tudtam magamból csikarni. - Gondolom - mondtam elsőként, majd fújtam egy nagyot, ami azért volt, hogy utána nagy levegőt tudjak venni, és a következő gondolatomat egy szúszra ki tudjam mondani. - Ha csak nem ismersz mást, aki szándékosan - itt kellett megállnom, mert a támadása egy csöppet megijeszett, és hirtelen kaptam mellkasom elé. - Fasznak hívja magát - mondtam egészen más hangsúllyal a végén, ahogy kaptam egy mini pihenőt, majd továbbra is nekem támadott. Egyre erősebbek és nehezebbek voltak támadásai, ami meglepett, és elkezdtem érezni, hogy veszélyes dologba mentem én bele, na nem mintha nem élveztem volna kurvára. Egyre jobban kimerültem, és már agyalni se volt időm nagyon. Éreztem ahogy felhevül testem, de ezt csak akkor a testmozgásnak tudtam be. Szerintem a srác is elvesztette a fonalat, na meg azt is, hogy kivel ,,küzd", ezért is lehetett, hogy egy erőteljesebb támadás indításnál, amilyenre egyáltalán nem számítottam felvágta az alkarom. - Picsába már - szisszentem fel, majd ahogy felkaptam a kezemet sikeresen összevéreztem a cipőmet is, és lehet a nadrágomat is. Ahogy karomért nyúlt, óvatosan nyújtottam felé, nem is számolva azzal, hogy meleg lehet. Nem égető, vagy fájó - már mint nekem most fájt a karom -, hanem csak érezhetően természetfeletti. |
Nem zavartattam magam, ez még végképp nem volt olyan kínos helyzet, amikben voltam általában. Amúgyis csak azt akartam, hogy másszon le végre, és én is tudjak levenni egy fegyvert, amivel szétszabdalhatom egyik bábut. Bár mondjuk a vezetőség, fogalmam sincs, lehet kicsit se örülne annak, ha itt tönkreteszem az összes felszerelést. - Hm, végülis azért jöttem ide, hogy tanuljak.. - gondolkodtam el. Nem tudom, hogy tanulhatok még valamit, amit tudok is hasznosítani Gotham utcáin. De ugye mindent számításba feszek, így azt is, hogy megtörténik egy hatalmas áttörés a képzésemben. Képes az életem egész komoly meglepetéseket is okozni számomra, így tényleg mindenre számítok. Szándékos volt a beköpésem, hogyha már itt szépen labdázunk hosszú ideig fasz metafórakkal. Csak azt hittem, hogy megint leüti ezt a labdát, vagy észreveszi ezt az egész dolog, de úgy látszott hegyezi az ilyen dolgokra a fülét. avagy csupán nagyon kiéhezett, mindkettő megeshet, és azt hiszem nem is csodálkoznék. Bár nem akartam folytatni az egész dolgot, de azért egy szócska kicsúszott a számon - Lehet - imádkoztam, hogy olyan halkan mondtam ki, hogy nem veszi észre, aztán haggya is az egész dolgot. Kis ideig ismertem a lányt csak, így nem tudom, hogy tényleg hagyná az egész dolgot, és folytatjuk ezt. - Lehet - megint jött ez a szó, de nem tudtam mást mondani egy szónál. Amúgy sem vagyok egy olyan nagy szószatyár ember. A képzésekről meg azt gondoltam, hogy szerintem nem én vagyok, akit akar az edzőjének. Más a stílusom, mint a legtöbb trénernek, itt az Akadémia falai közt. Valahogy Bruce stílusát párosítanám ezekhez, amik tudjum jól, nem éppen vagyok a legnagyobb rajongója ennek. Ha egyetértenek, akkor nem lett volna sose a kezemben, egy lőfegyver, és talán nem is lennék ilyen agresszív. Ah, igen, ez tévedés, mert már kis korom óta ilyen vagyok, amitől körülbelül senki sem repesett az örömtől. - Oh, bocsánat, esetleg ugráljak az örömtől? - forgattam meg a szemeimet. Szerintem eléggé látszik rajtam, hogy nem vagyok oda ezért az öletért. Tapasztalatlan, nagyon könnyen megsérülhet ebben az egészben. Meg én is. Azt mehetünk az orvosiba, ahol meg megmagyarázkodni kéne, hogy mi a fasz is történt vele, vagy velem. Mondjuk amikor elkezdtük a gyakorlatot, azért szépen védett. Lehet mégis segített rajta az edzés, és eléggé édekelt hol is tanulta ezt. Ezért is tettem fel a kérdést. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, mikor ez már nehéz volt neki - válaszolni harc közben. Mondjuk azért taps neki, hogy próbálkozott. - Várj... Dick? Dick Grayson? - azt hiszem megyek könyörögni tényleg az igazgatósághoz. Őt sem, se senkit nem akartam látni. Kicsit elkalandoztam, mert mikor újra fókuszaltam, megláttam, hogy a csaj ruha ujja felszakadt. Hoppá. Remélem azért nem vágtam meg, mert akkor tényleg mehetünk az orvosiba, vagy hozzám, ahol kotorhatok régi kötszerért. |
Egy kicsit groteszk volt a szituáció, ahogy én tőrrel magam mellett guggolok egy asztalon, egy kurva magas srác fölé tornyúsolva, miközben arról beszélgetünk mennyire, vagy mennyire vagyok gyakorlott a szerszámokkal. Ahogy rávágta válaszát, összevontam szemöldököeim, és felpillantottam. Én így agyaltam. Na meg a homlokomat is kicsit összeráncoltam, de azt sosem vittem túlzásba, nehogy a végén még negyven éves koromba már tiszta ránc legyek. - Mondjuk valamennyire igazad van - vontam meg a vállam, elvégre egy hivatásoshoz képest tényleg labdába se rúghatok, a fegyverforgatokról meg ne is beszéljünk. Persze ez nem szegte kedvem, ezért még hozzá is tettem. - De hát pont azért vagyunk itt, hogy megtanuljak, nem? Legalábbis én tuti rólad fogalmam sincs - kezdtem el hangosan gondolkozni, majd szűkszavú válaszán csak elkuncogtam magam. Nem azért, mert olyan vicces volt, csak az, hogy én körül-belül kettőnk helyett is eleget fecsegek, de igazából bárkivel vagyok dumálok ennyit, mégha az illető nem is szűkszavú. Ha csak nem épp más elfolgaltságra használom őket.
Következő megjegyzésével sikerült enyhén meghökkentenie, mivel fogalmam se volt, komolyan adott ilyen magas labdát, vagy csak véletlen kúszott ki a száján, mindenesetre, én nem hagytam ott lógva, inkább felállítottam, és visszaszóltam a legszimplább dolgot, amit erre lehetett. - Hát figyelj amíg nem szeretnéd - magyarázkodtam, és utána huncut vigyorral az arcomon, ami a szemeim nevetőráncain is meglátszottak vártam reakcióját. Ezután jött a százmillió dolláros kérdés, amire nem sikerült egy konkrét igen vagy nem választ adnia - ami az előbb olyan jól ment neki -, de engem nem olyan fából faragtak, hogy könnyen feladjam, így tovább kérleltem. - És olyan ari vagy, hogy hajlandó is vagy átadni ? - szegeztem neki, fent tartva előzőleg taglalt cuki nézésem.
Kicsit elkanyarodott a beszélgetés, de attól még medret nem váltott, csupán az jött szóba, mifáról jött nekem ez az egész ötlet, hogy most harcolni akarok. Igazából a legtöbb ötletem tök spontán ez is valamilyen szinten az volt, hiszen nem terveztem el előre, hogy most lejövök. - Egen, de a tőrökkel talán jobban tudom szabályozni mekkora sérülést ejtek a másikon, míg az égetés elég kiszámíthatalan azért - magyaráztam majd hozzátettem. - Legalábbis nálam. Jelenleg - hát igen, jól haladtunk a különórákon, de még mindig fontosnak gondoljuk mindketten, hogy eljárjak. Na meg az utóbbi időben a tanár úr is full normális.
Végül bepörgettem az eseményeket, mert nem járja, hogy csak egész nap beszélgetünk, na meg este terveznek valamit a parton, én meg tervezek kilátogatni. Sóhajára megint halvány kacagás rázta meg a torkom, de nem sértődtem meg, de mégis csak megjegyeztem. - Azért ennyire ne örülj.... - itt hirtelen akartam a nevét mondani, de rájöttem, hogy ilyen típusú dolgokon még nem estünk át, de reméltem odatoldja a nevét a mondatom után. Végül szemtől szembe álltunk, és igyekeztem felvenni az eddig tanult pozíciókat, bár a rúd mégse ugyanaz, mint a tőr, de gondoltam, valamennyire tudom használni azon tudásom is. Aztán mikor elkészültem bevitte első csapását, én meg hirtelen odakaptam a tőrt magam elé, ahova vitte a tőrt, és bár sikerült hárítanom, de csak a nyelével. Enyhén meglepődtem, de nem szegte a kedvem, vártam további lépéseit, és örültem, hogy ő nem totojázik. Kérdése miatt kénytelen voltam multi-taskingolni, így rögtön válaszoltam is. - Lach tanárúrral kezdtük, de vele most már egészen másmilyen... - itt kicsit elakadtam, mert épp hárítottam, majd tovább mondtam. - ...a különóra. Végül kicsit megmosolyogtam, és nem akartam én lenni az, aki megfosztja tőle a gondolatot, ezért kimondtam hangosan is. - Na meg egyszer Dickievel is gyakoroltam, bár annak nem sok köze volt a küzdősporthoz. |
A humorom nem az abszenciát élvezi, ezért simán vissza tudtam szólni, akár rezzenéstelen arccal. Persze, volt egy pont, ahol már inkább leütöm az embert, minthogy hallgassam a hülyeségeit. A csaj még nem ebbe a kategóriába tartozott, de ha átvált egy Roy-szerű viselkedésbe, szívesen befogom a száját... na nem kell perverzre gondolni. - Csak egy kicsit - ez is volt a véleményem. Talán szemét vagyok, viszont tényleg tapasztalatlannak tartottam, kicsit se néztem ki, hogy azt tudná, amit én tudtam. Igen, igen ne első benyomásról ítélkezzek, jól van. Lehet az is, hogy végül én fogok a hátamon feküdni, és ő fogja a torkomhoz szorítani a tőrt. - Igen - nem akartam elkürtölni, az egész életemet, és az, hogy elárulom milyen fajták voltak a kezembe, könnyen lehet az a következő kérdése, hogy honnan tudok ilyesmiket. Ilyenekre meg egy kicsit se akarok válaszolni. Még ott kötünk ki, hogy egyszer majdnem meghaltam. Mondjuk szép kis téma lenne. - Rá se ránts - legyintettem egyet. Látom ennek se áll be a szája. Lássuk mennyit bírok ki mellette. Kíváncsi vagyok melyik idióta típust fogja eljátszani nekem. Hm, vagy új fajtával fogok találkozni. De egy edzés azért nem fog megártani, vagy valami olyan történni, amitől el akarok tűnni. - Tudok egy pár dolgot - vontam meg a vállam. Mondjuk nem fogok akkor se kap különórákat a drága. Még kétszer meg kellett volna gondolnom, hogy belemenjek ebbe az egészbe, ugye? Igen.
Felvontam a szemöldökömet a nevetésére, de nem igazán volt más reakcióm rá. Érdekes lesz ez az egész, az is biztos. - Hamuvá változtatás is egészen hasznos dolog, talán jobb mint a bökőkkel való hadonászás - jelentettem ki. Mondjuk az is igaz, hogy egy golyó hatásosabb, mint ez a kettő. Ha csaj nem gyorsabb, ugyebár. Bár arról fogalmam sincs. És már megbántam az egészet, mikor hozzám dobta a szupi szót, meg a tőrt. Persze elkaptam. Szemforgatásba kezdtem el, mikor leugrott és megkerült engem. - Igen - sóhajtottam. Akkor támadtam rá, mikor már csak készen állt. - És kitől is tanultál eddig? |
Kíváncsian vártam, felveszi-e a kesztyűt, és értékeli enyhén perverz megjegyzésemet, esetleg, még kapok válaszul valami frappánsabbat is. Mosolyogtam is, enyhén összeszűkített szemekkel, mint egy önelégült óvódás, aki véghez vette ördögi tervét. Felvontam szemöldököm válaszára. - Szóval gyakorlatlannak tartasz? - kérdeztem incselkedve, teljesen elfelejtve egy pillanatra, hogy most nem azokról a fegyverekről van szó, amiben tapasztalattal rendelkezek. Következő megszólalása felkeltette az érdeklődésem, és egyből elkezdtem faggatni. - Miért neked volt dolgod nagy fegyverekkel? - szegeztem neki az első kérdésem, majd gyorsan legyintettem egyet arcom előtt. - Már mint nem feltétlen a faszokra gondolok, hanem igazi nagy küzdő eszközökre - tettem egy fokkal kevésbé félreérthetővé a mondandómat, hiszen a lehetséges sztori-tájm felülírja a perverzekedést, persze nekem azzal sincs semmi problámám, de hát nem mindenki imádhatja ezt nulla-huszonnégybe, és nem akartam potenciális kiképzőm kedvét elvenni ettől. - És meg tudsz tanítani valamire? - néztem rá hatalmas bociszemekkel, és enyhén szétnyílt ajkakkal, ami legjobb ismeretim szerint nagyon jól nézett ki .
Ezután fejtettem, ki hogy én milyen nagypályás vagyok. Remélem, tényleg nem bénázok össze itt rögtön valamit, mert az elég ciki lenne, bár nem vagyok az az ügyetlen típus, vagy aki nagy bakikat vét, mindig is az ügyesek közé tartoztam. Na meg múltkor az első mozdulatok egyikével oldalba küldtem Lachot. Hupszika. Itt talán nem kéne ezt eljátszanom, mert nem tudom bedobni a gyógyítás kártyát, és benne se vagyok biztos, hogy regenerálódik. Mondjuk nekem lehet az lenne a rosszabb eset, mert a fejemet venné azonnal.
Hangosan felkacagtam megjegyzésén, még vállam is beleremegett enyhén, de nem feleltem rá semmit, tekintve, hogy épp háttal álltam neki, és a küzdőfegyveréért küzdöttem, és kicsit alábbhagyott egyensúlyam, és épp feltűnésmentésen próbáltam menteni a menthetőt, de szerintem egész jól koriggáltam. Kérdésére, még mindig neki háttal ügyködve kezdtem el magyarázatot adni. - Igazából egy-két magánedzésnek hála sikerült rádöbbenem, hogy egy szemtől szembeni harcban kb. semmi esélyem nem lenne, hacsak nem akarom hamuvá változtatni az illetőt - feleltem, majd ajánlatára felcsillantak szemeim. - Az szupi lenne - mondtam, és egyből elkezdtem magamban örvendezni milyen jól mennék most a dolgaim. Enyhén megrökönyödtem utolsó kérdésért, de mint előbb említettem a szerencse mostanában az én oldalamon állt, így épp akkor sikerült megkaparintanom a tőrt, és hát baromi elegánsan hátravágtam neki, remélve, hogy tényleg tapasztalt, és elkapta, majd megfogtam saját tőrömet, és leugrottam az asztalról. Végül megkerültem, és hátrapillantottam rá. - Na jössz már? - kérdeztem szemtelen vigyorral az arcomon. |
El kéne felejtem mindazt, ami a másik életemben volt. Nehéz lesz, de azt meg kell tennem, azt hiszem. Főleg a múltamból az egyik egyén nos, hogyan mondjam, nem olyan, kivel még egyszer szeretnék egy levegőtérben lenni. Bár nem tudom, egyik se olyan, akivel még egyszer összefutnék. Már bánom, hogy belementem ebbe az egészbe, maradhattam volna Gotham-ben, és tehettem volna azt, amit általában szoktam. Már nem voltam olyan tapasztalatlan, mikor Batman beállított hozzám, így volt esélyem ellene. Viszont még mindig van esélyem lelépni azzal, hogy le teszem a vizsgákat, már rég betöltöttem a huszadik életkorom. Az évvégét viszont ehhez meg kell várnom.
Most még arra kell vigyáznom, hogy ez a csaj itt, ki ne törje a nyakát. Mármint nem annyira hatna meg engem, ha kinyírja magát véletlenül, nem vagyok az a fajta, annyira, csak nem szeretnék mindenkinek magyarázkodni, hogy mi a fasz történt itt. Ahhoz meg nincs kedvem, még azt találják ki, hogy még egy-két évet kell maradnom, mert veszélyes vagyok másokra. Ha, az egész beteljesülne esetleg bekattanék, vagy magam próbálnék megszökni. Az öreghez biztosan nem fordulnék, sose fogok. Így az ki is van zárva. Amúgy sem fogom bejelenteni, ha végre leteszem a vizsgákat. Utána meg csinálhatom ugyanazt, amit általában szoktam. - Csak a naivak mondják ezt - horkantottam fel. - Bár a naggyal is kell bánni - vontam meg a vállam. És most nemcsak a faszra gondolok, hanem a fegyverekre is. Némelyik hatalmasat tud ütni, és akár el is törheti a kulcscsontodat, például. Összeszorítottam az ajkaimat, majd bólintottam, hogy „aha, persze“. Mármint oké, lehet, hogy tényleg az. De az is lehet, hogy a képességeik jók és harci tudása semmi. Vagy fordítva. Csak ne menőzzön nekem itt. Épp akartam mondani, hogy ja nekem is levehet egyet, mikor már nyúlt is a tőrérr. Tehát hiperaktív? - Ez is majdnem ugyanaz, csak itt több kiló a hús - vontam meg a vállam.- Van pontos célja az edzésnek? Mert azt hiszem, én tudok mutatni pár dolgot, hogy azért ne csinálj fatális hibát harc közben - utoljára AK-47-est fogtam a kezemben, de azért emlékszem hogyan kell fogni egy szúróeszközt. - Szóval levegyem én, vagy szerencsétlenkedsz még? |
Épp sikerült volna elérném a hőn áhított kincseimet, ahogy mint egy akrobatista egyensúlyoztam, amikor meghallottam, hogy valaki közelít. Csak enyhén felkacagtam, hiszen eszembe jutatta azt a helyzetet, mikor az első különórámra siettem Lach-cal, bár akkor ő volt hasonló helyzetbe mint én, na meg neki a nyelve volt kint és nem a hátsója. De hát sosem voltam én szégyenlős és ilyesmi, szóval nem igazán hatott meg a dolog. Sikerült levennem a tőrt, majd leejtettem magam mellé, és összeszorítottam fogam és szemem a nagy csattanáskor reflexszerűen.
Ezután felhúztam másik lábam is, és így a fal felé fordulva guggoltam, majd egy tornász által is megirigyelt száznyolcvan fokos fordulatot vettem lábujjhegyen, a saroktól távolabbálló lábamat kinyújtva, és a végén elnevettem magam. Ha nem lennék ilyen magas, akár tornásznak is mehettem volna. Elvégre tök jól teljesítettem Dickivel is múltkor a gyűrűn. Szerintem.
Ezután megnéztem kivel is állok szemben, de nem volt ismerős. Már mint láttam párszor az akadémián lófrálni, meg sejtettem, hogy diák, de ennél konkrétabbat nem tudtam. Mondjuk az is lehet, hogy valami óraadó, volt már olyan, hogy befürődtem. Mentem már oda jókedvűen - ittasan -, egy helyes férfiúról, hogy elcsevegjek vele aznap esti programjairól, majd közölte velem, hogy felkészül a holnapi órájára, és másnap beállított fizikára, és hát esti programom így nem lett, de Larissa azóta is szakad a sztorin, ahányszor felemlegetjük. Azaz sokszor.
Mielőtt ezen örömömnek is fizikai reakcióját is mutattam volna, megszólalt a srác, és elkezdett drámain beszélni. Legalábbis nekem ez jött le. - Persze, hiszen minél nagyobb anál jobb - kezdtem incselkedni vele, majd apró nevetőráncok jelentek meg a szemem körül, és enyhén oldalra fordítottam a fejem. - Vagy szerinted nem a méret a lényeg? - kérdeztem, miközben jobban szemügyre vettem új partnerem. Ősanyáink szavaival élve igazán dalía fiatalember volt, de én csak megelékszek egy elég dögössel. Na nem mintha ez azt jelentené, hogy egyből rávetem magam, de nem utolsó szempont.
Mikor azt mondta, az elérhetetlent akarom, csak megvontam a vállam, és ennyit mondtam: - De végül elértem, nem? - vigyorogtam, majd vártam további reakcióit. Kérdésre megörültem, és merészen válaszoltam neki. - Nem vagyok kispályás - a végén még bele is kacsintottam. Utolsó kérdésére se voltam rest felelni, szerintem a legegyszerűbb választ adtam amit erre lehetett. - Mert eddig nem voltál itt - ezzel elkönyvelve, helyette is, hogy ő most velem fog gyakorolni. - Vegyek le neked is egy ilyet? - kérdeztem, majd mielőtt válaszolhatott volna bármit is megfordultam, és még mindig guggolva, lábbujhegyre álltam, és erősen egyensúlyoztam - kilengéssel, meg minden -, miközben egy másik ugyanolyan tőrért nyúltam, ezzel egy újabb döntést meghozva helyette. - Egyébként még sosem csináltam ilyet, ha csak a menzán kapott hússzármazék felvágása nem számít - kezdtem könnyedén csevegni, még háttal neki. |
Lenyomtam az ajtó kilincsét, úgy gondolom nem ártana jobban felfedezni ezt a sulit is, hát ha meg tudok olyat is, ami érdekelne is. Félre ne értsetek, nem vagyok az, aki éppenséggel utálja az iskolarendszert - egyben voltam, az is szar volt-, viszont találhatnék elfoglaltságot, hogy ne egyen a fene Rose miatt. Hibásnak érzem miatta Szóval igen, talán kell keresnem más dolgot, amin törhetem az agyamat. Mivel nincsenek itt ismerőseim - nagy lenne, hogyha Dick vagy Tim itt lenne még is. Kieran-nal meg annyit nem beszéltem még, hogy itt mindennap berontanék hozzá, hogy na dumáljunk szépen. Hamarabb mennék rajzfilmet nézni. Mondjuk nem teljesen rossz ötlet az sem, vannak jók is és nemcsak olyanok, ahol megkérdőjelezed, hogy nem volt épp a kedves készítő bedrogozva. Lefoglalásnak, tény az is remek, csakhogy attól meg az agyam leolvadni, arra pedig szükségem van. Meg szerintem a telefonom behalni készülne pár rész után. A kinti pálya egész tetszetős volt, azt meg is jártam. Nem az, hogy nem tudok ismerkedni, csak ki tudja kinek a fia meg lánya lenne itt. Elég vicces lenne, hogyha összehaverkodom valakivel,aztán kiderül, hogy éppen Kétarcú gyermeke. Jó, tudom, nem a származásuk a fontos, nem is azt veszem számba, mert akkor Rose-t is rég el kellett volna ítélnem. Anyámnak hála nem nagyon tudok megbízni az emberekben, a lány is eleget dolgozott érte.
Mivel nem sok opcióra jutottam, csak a folyosókon járkáltam. Tudom, érdekes életem van itt, mentem volna vissza Gotham utcáira, de hát az egy öregnek megígértem, hogy itt maradok egy ideig. Persze ez fura volt mindkettőknek, szerintem ő se, meg én se vártuk azt a választ, amit mondok; Nyugodtan vigyen az Akadémiára. Arra lehetett számítani, hogy kiütve kell engem odavenni. Az is benne lett volna, meg pár szép verekedés, amiből egyszer Bruce, másszor pedig én. Ezzel viszont egy csomó energiát spóroltam meg, bár ha nem lenne okom az idejövetelre, biztosan a nehezebb idekerülésem történt volna meg.
A lábam fogalmam sincs hova vezetett, olyan folyosókra mentem, amik megtetszettek és látható volt, hogy nem zsákutca a hely. És talán a sors is azt akarta, hogy edzek, mivel a terem, amibe éppen beléptem, úgy látszott, mint egy edzőterem, a bábuk miatt. El is mosolyodtam, mert még emlékszem, mikor szaros koromban ilyenekkel foglalkoztam, de nem álltam meg nosztalgiázni, a helyiség vége jobban érdekelt, ahol már belépéskor is láttam egy kínlódok lányt. - Mindig a legnagyobbat akarják, meg az elérhetetlent - sóhajtottam fel. - Miért nem kezdesz egy kisebbel? Vagy velem? - húzódott mosoly az arcomra. |
A Lach tanár úrral töltött különórák igazán felkeltették az érdeklődsémet a küzdősportok iránt, és sikerült ráébresztenie, hogyha szemtől szembe kerülök valakivel, és nem tudom használni a képességem lényegében csúnyán rábasztam. Egyetlen lehetőségem a menekülés, mivel az atlétikának köszönhetően a futásban, ugrálásban és az akadályok kikerülésébe elég jó vagyok. De ugyanennek tudható be az is, hogy ebből nem fejlődtem. Vagy mert semmi kedvem nem volt hozzá. Ki tudja.
Mindenesetre most egy hirtelen ötlettől vezérelve tartottam a tornatermek felé. Péntek délután volt, túl voltam az edzésen, bár ma nem sok minden történt, hiszen a gólyáknak volt toborzó, de a szemléltetés alatt is sikerült rendesen kimerülnöm, hiszen az edző úgy gondolja, dobjuk be őket egyből a mélyvízbe, és nem akart köntörfalazni arról, hogy mi vár rájuk. Szóval kimerülten, egy üveg vízzel a kezemben sétáltam ahhoz a helyiséghez ahol a kések voltak. Úgy döntöttem én is egyből a mélyvízbe ugrok, na meg azok voltak a legérdekesebbek, és leghasznosabbak közelharc esetén. Ahh ha ennyit beszélek a vízről még szomjasabb leszek - gondoltam, majd a kiürült másfél literes palackot belevágtam a kukába. A kuka mellett megláttam egy tükröt, aminek nem tudom mi értelme volt, de nekem jelenleg jól jött, hogy megnézzem a fejem paradicsom vörös-e vagy csak ,,egészséges színekbe pompázik". Szerencsémre a ziháltság nem az arcomon látszott meg, hanem a többin.
Eleve kapkodva jutottam el a futópályáig, hiszen sikerült összetalálkoznom Ezrával és hogy valami olyasmi különleges kifejezéssel éljek, mint ő az érzelmes útunk végére értünk. Tehát ja dugtunk egy jót. Emiatt is lehetett, hogy késve indultam, és sikerült egy régi rövid nadrágot felhúznom, és így tényleg rövid volt, ezért kénytelen voltam egy rövid pólót rádobni, hogy legalább kilátszon. Szóval nem voltam valami visszafogott, de már a viselkedésem is árulkodott erről, szerintem sokan tudták ki vagyok, bár az kérdés, hogy örömmel emlegetik fel a nevem vagy nem.
Visszatérve a késekre, egy kis kerülővel - ami annak köszönhető, hogy egy helyiséggel elnéztem az egészet, megtaláltam a tornaszoba méretű termet. Bánatomra nem volt ott senki, csak a nem tudom milyen anyagból készült agyonszabdalt gyakorló babák egymás mellett, de hát nekem mindegy volt, ezen is el tudok kezdeni gyakorolni, ezért a terem másik végébe siettem, ahonnan egy újabb ajtó nyílt a ,,szertárba". Ahogy beléptem a terem mind a négy falá kések sorakoztak. Nem is értem a sulinak hogy van erre engedélye, vagy hogy nem félnek, hogy valaki bekattan vagy csak nagyon elszáll és felnyársal mindenkit. Mondjuk ez enélkül a terem nélkül is fent áll - gondolkodtam el.
Első megrökönyödésem hamar véget ért, amikor is megláttam A darabot. Vagyis darabokat, de amit kiszúrtam az tűnt a legfényesebbnek. És a legnagyobbnak. Egy tőr volt már. Viszonylag magasan volt, és egy kis emelvényt toltak elé, szóval már megszerezni is kihívásokkal járt, nem hogy majd használni. Először csak nyújtozkodni kezdtem el, majd rájöttem, hogy kénytelen vagyok egyik lábbammal rátérdelni a kis szarra, a másikkal pedig még mindig egyensúlyoztam, és úgy próbáltam meg levenni a darabot ami nekem kellett, enyhén átfeküdve már az asztalon. És persze, hogy ekkor nyitott be valaki az ajtón. |
[21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
