|
Témaindító hozzászólás
|
2018.09.09. 21:17 - |
Asher Chasseur x Rose-Marie Lodge |
[6-1]
 - Majdnem, Rose-Marie - javítottam ki a srácot, mintha mindig is az lett volna a nevem.
De a szomorú igazság az az, hogy már annyi nevet magamnak tudhattam az életem során, hogy már nem is emlékszem, hogy hogy hívtak még Lorienen. De miután Opheliáék örökbe fogadtak és láttam hogy egy teljes képességgel és fegyverekkel rendelkező bagázs állhat mögöttem, végre biztonságban éreztem magam, annyi idő után. Úgy is gondolom, hogy Rose-Marie Lodge is lesz a végleges nevem. Ha a mogok rám is találnak, ide aztán nem nagyon tudnak betőrni egykönnyen, először át kellene tőrniük az Akadémia és az Iroda fejlett védelmi rendszerén. Aztán pedig ha át is tőrnek az Akadémia falain és elkezdenek eszetlenül támadni, fogadni mernék hogy egyes diákok örömmel csinálnák ki őket. Aztán aztán úgy, hogy már nem vagyok egyedül, én is ezer örömmel rúgok pár mogadoriant seggbe, főleg hogy ha az egész Akadémia összefogna egy közös ellenség ellen, akkor bármi lehetséges lenne. Főleg hogy nem egy erősebb fajú egyén hozható kapcsolatba ezzel a hellyel. Gondolok én a félistenekre vagy a kryptoniaiakra.
Ezen a ponton pedig nem is érdekes, hogy mi volt az eredeti nevem és milyenek voltunk ott, mert ha sikerül is végre legyőzni a rohadt mogokat, akkor se leszek ugyanaz a személy, aki anno elmenekült a bolygójáról. Már nem egy ijedt kis lorieni kislány leszek, hanem egy tapasztalt módosított genetikájú lorieni nő, aki a Földet is bejárta. Már előre tudom, hogy addig az ideális jövőig még sok minden fog történni, ami jellemváltoztató képességgel fog bírni. Ki tudja, lehet mire eljutunk odáig egy befásult és karóbanyelt harcos lesz, aki csak a kötelességeknek él. De mivel alapvetően optimistán gondolkodok és úgy is szeretek gondolkozni, ezért szeretem azt hinni, hogy a jövőben is ugyanolyan társaságkedvelő és relatívan boldog leszek és bár most még nem nagyon tudom elképzelni magam úgy, lehet egy nap családanya leszek. Talán én leszek az egyik első lorieni nő, aki a saját gyerekét nevelheti. Na de ez a jövő zenéje és mint mondtam, sok minden történhet addig.
- Igen, arra viszont jól emlékeztél - válaszoltam egy kis szünet után. Aztán észrevettem, hogy a kötelező könyvét lerakta a táskájára - Köszi - néztem én is fel rá elmosolyodva miután lenyeltem egy spagetti falatot, amit már el is kezdtem már enni - Neked is - tettem hozzá, bár már kívántam neki jó étvágyat. Lehet az frusztrált kicsit, hogy Asher itt szuggerált azzal a kisfiús mosolyával. Először rá is akartam kérdezni, hogy mit szuggerál ennyire, de mivel nem akartam kínosabbá tenni a helyzetet a kelleténél, csak elmosolyodtam újra - Na és mennyire tetszik a könyv? - kérdeztem meg a random kérdést a lehető legtermészetesebb és tőlem megszokott laza módon, miközben a villámmal a táskáján lévő A skarlát betű felé mutattam. |
 Lassan kezdtem fogyasztani a kis reggelimet, ami talán nem a legmegfelelőbb kaja volt, de néha még én is tehetek kivételt. Nem fogyóztam, semmi ilyen szarságban nem hittem, inkább sportoltam, de abban tisztában voltam, hogy ha valami vitamint vonok meg magamtól, akkor ennek következtében rosszul is teljesítek meg ilyenek. Anya mindig is kicsit túlgondoskodó volt és olyan ételeket rittyentett, hogy addig nem álltam fel az asztaltól, amíg a tányért nem nyaltam ki. Ügyesen szoktatott rá a helyes táplálkozásra, még az uncsi kajákat is finomra készítette, szóval pirospont neki. Viszont az édességeket annyira nem bírtam, azt inkább a húgom. Viszont a fűszeres, sós nasikkal le lehet venni a lábamról, de azért mértékkel, tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb ilyen műanyag cucc, én pedig nem vagyok hajlandó tönkretenni sem a testem, sem az egészségem.
Amíg fogyasztottam, ami általában legalább háromnegyed óráig tart, szeretem kiélvezni az ízeket, hé, elővettem A skarlát betűt, amiből csak pár fejezet maradt hátra, és ma ellenőrző dolgozat vár rám, szóval ideje haladni. Nem, nem vagyok még mindig az a nagy tanulgatós típus, maximalista, bármi ami Neil, de a szintentartás fontos, a regényekkel meg jó kapcsolatot ápolok. Apa valahogy mindig megtalálta a nekünk tetsző könyveket, így megszerettetve velünk az olvasást. Igen, furcsa lehet, hogy én, aki inkább a sportban találja meg önmagát és a kikapcsolódást, dicséretet kap irodalomból. Amúgy meg, nem vagyunk hülye tinifilmben, ahol van a macsó butagyerek, akinek a kötelessége hülyének lenni, szóval nem szégyenkezem.
A skarlát betűt pedig felettébb érdekesnek tartottam, mint az emberek világát – és ez most nagyon felsőbbrendűnek hangzott. Furcsa látni, hogy mi volt régen, milyen elvek és vélemények irányítottak országokat, kontinenseket, én pedig érdeklődve tekintettem minden ilyesmi felé. Az egyik gyengepontom a négerek elleni rasszizmus, nem tudom elképzelni, hogy hogy történhettek meg azok a dolgok, mint a rabszolgaság, a szegregáció, és az ennél nagyobb és embertelenebb eszközök. A hiphopon és a rapen felnőve nagy figyelmet szenteltem a feketék kultúrájának, mondhatni ez a vesszőparipám. Szóval igen, szeretek gondolkodni, szeretem a miérteket, de nem, nem leszek elkötelezett buzgómócsing, aki széttanulja a seggét.
Már nem is a könyvre figyeltem, de a kajára se, mikor a látóterembe érkezett egy alak. – Szia, dehogy zavarsz – ráztam meg a fejem és előkaptam a legmegnyerőbb mosolyomat. – Anne–Marie, igaz? Együtt van közép–törink, ugye jól emlékszem? – próbáltam előhívni, de rossz voltam az arcokban és nevekben. Ez főleg akkor vicces, ha valamelyik unokatesómat a másik nevén szólítom, bár szerintem már odáig jutottak, hogy hallgatnak rájuk. Letettem az edzőstáskámra a könyvet és a maradék kaját visszahúztam magamhoz. – Jó étvágyat. – néztem fel még egyszer és egy féloldalas kisfiús mosollyal szuggeráltam. |
Nem tudom, hogy mi van mostanában velem, de megint beütött a "nincs kedvem semmihez" érzés, ami nagyon rossz érzés. Viszont mivel engem keményebb fából faragtak, ezért ugyanúgy megcsináltam mindent, mintha normál aktív állapotomban lennék. Tanultam amit kellett, lejártam edzőterembe és mindeközben távolról figyeltem azt a srácot, akit a társamnak véltem. Szinte semmit sem tudtam megtudni egyik társamról se, pedig jó lenne megtalálni egymást és összekovácsolt csapatot alkotni velük, hogy ha jönnek a mogok, akkor együtt rúgjuk szét a mocskos seggüket. Már túl sokat elvettek tőlünk, lassan itt lenne az ideje, hogy visszanyaljon a fagyi és a társaim közül szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolkozik, de ki tudja.
Viszonylag ritkán fordul elő velem, de rémálmom volt. Olyan reggel hat fele riadtam fel és ébredtem fel arra, hogy álmomban megfagyasztottam az éjjeliszekrényemen lévő pohár vizet, szóval pár percig csak szemeztem a pohár jegemmel. Annyira felkavart a rémálmom, hogy el is ment a kedvem az alvástól. Noxen képességemet használva gyorsan és a lehető leghalkabban öltöztem át az alvós cuccomból a normálba. A tisztálkodó táskámat gyorsan beledobva az előre bepakolt táskámba, a cuccaimmal el is hagytam a szobát. A fürdőben elintéztem a reggeli rutinomat és aztán le is mentem. Mivel ilyenkor a diákok még nem nagyon vannak ébren, a tanárok meg foglalkoznak a saját dolgukkal, ezért elég kihalt volt az egész épület. Nem is merve zajt csapni sétáltam végig a folyosókon. Először azt se tudtam, hogy merre tartok, de igazából annyira nem is érdekelt, csak vitt előre a két lábam. Sétálás közben a képességeimmel szórakoztam, ha már nem nagyon látta senki. Először a fagyos lehelletemmel hűtöttem a fejem körüli teret, majd vörös karmokat növesztettem és azt húztam végig a falon. Akkor hagytam abba, amikor rájöttem, hogy nem ártana kajálni és az utamat a menza felé folytattam.
Mikor beléptem a helyiségbe, akkor alig volt valaki, talán egy-két ember. Abból a kevés emberből pedig nem volt nehéz kiszúrnom az igazgató fiát Ashert. Szinte biztos hogy reggeli edzésből jött kajálni, hiszen látszott az öltözködéséből és az izzadásából is. Rövid ideig csak figyeltem, hiszen nem nézett ki rosszul, most meg valamiért jobban jobban észrevettem a kidolgozott felsőtestét. Gyorsan észbe is kaptam és rögtön oda is ballagtam a kajás részhez. Laza mozdulattal szedtem is a bolognaiból és aztán kerestem is helyet magamnak. Mivel Asher alapból is szimpatikus volt, meg amúgy se volt nagy választák hogy kivel kajáljak, ezért odamentem ahhoz az asztalhoz, ahol a srác is helyet foglalt.
- Szia, jó étvágyat! Remélem nem bánod, ha csatlakozom hozzád - mondtam és egy kis várakozás után le is huppantam vele szemben a lábam mellé helyezve a táskámat. Eddig nem nagyon beszéltünk egymással, tekintve hogy különböző évfolyamban is tanultunk, de egy-egy kisebb-nagyobb buliban azért néha összefutottunk, ahol váltottunk pár szót. De ha most olyan kedvében van, akkor itt az alkalom, hogy jobban megismerjük egymást. |
Nem tudom, hogy kitől örököltem a koránkelős szokásomat, de én nem voltam az a hatalmas éjszakázós ember, inkább a hajnalt preferáltam. Persze, tudtam én is éjszakába nyúlóan bulizni, de a hétköznapokban kifeküdtem tíz körül, viszont a belső órám már hajnali fél ötkor ordított, és akármennyire próbáltam visszaaludni, nem ment. A pozitív oldala, hogy ilyenkor produktívabb voltam, délután már inkább egy zselére hasonlított az agyam, szóval nem is erőltettem semmit, csak a további sejtpusztítást. A mai nap sem telt máshogy. Felébredtem, egy nagyobb táskába beleraktam edzősruhákat meg tankönyveket, lementem az egyik klubhelyiségbe, nem akartam a szobatársam zavarni a reggeli baszakodásaimmal, megtanul(gat)tam az aznapi anyagokat, hiszen nem hozunk szégyent az iskolára, mégiscsak az apám az igazgató, a másodunokaöcsim meg a DÖK–elnök. Átöltöztem és a kondiba mentem. Sokan tartottak csajozó izomagynak, ami egy szintig igaz is volt, de soha nem süllyednék le arra a szintre, amin egyesek vannak, ezek a „beszélj a bicepszemhez” emberek rettenetesen ki tudtak akasztani. Igen, ahogy a családom többi tagja, én is inkább az intellektualitást választottam, az edzés meg csak egy hobbi volt, amit előszeretettel csináltam, hátha a jövőben kitörve az iskola falai közül az irodában helyezkedhetetek el. Ugyan nem voltak vezetői ambícióim, sehol azokon a területeken, ahol a családom van(meg is leptem apámat, mikor egy vállrántással és azzal, hogy „Neil jó benne, majd ő megcsinálja” elintéztem a suli jövőjét), a csapatmunkát szerettem, és ha már vannak képességeim, nem egy iskolában akartam őket használni. Bár az érem másik oldalán, ahol a tanárok állnak, más a helyzet, ők a tanítás miatt úgymond akármikor használhatják őket, szóval az sem állt messze tőlem, hogy visszajöjjek és segítséget nyújtsak, mint ahogy nekem nyújtottak. Mondjuk a tény, hogy én már gyerekkoromtól kezdve fel voltam készítve arra, hogy mi vár, más pedig szenved miatta, az ilyen helyzetekkel pedig eléggé nem tudok mit kezdeni. Ha a tanári pályát választom, vagy megkomolyodok még jobban, vagy elmegyek egy nyári hajóútra kettesben Neillel, és már érteni fogok a problémák megoldásához. De addig is itt van nekem a futógép és a súlyok, ők aztán biztos nem fognak hirtelen fénynyalábokat random kibocsátani, vagy fogni magukat és felrobbanni. Egy órás edzés után meguntam és már kezdtem érezni, ahogy az izmaim sajognak, így mindent szépen visszahelyeztem és a nyakam köré dobtam egy kisebb törölközőt, úgy indultam visszafele. Reggeli híján majd’ megvesztem, így a menza felé vettem az irányt. Mindig hagynak estére az aznapi kajából, ha valaki éjszaka még megéhezik, így az edzős ruhámmal, és izzadva, mint egy malac szedtem egy jó nagy adagot a kihalt ebédlőben a maradék bolognaiból. |
Asher Chasseur x Rose-Marie Lodge |
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
