|
Témaindító hozzászólás
|
2018.09.11. 20:33 - |
Nicholas Salem Manson & Rivra Blackenhorn |
[9-1]
 - Hát basszus, mégiscsak barátok vagyunk - és igazán nem mondhatja, sosem tiltakoztam az ellen, hogy lekerüljön róla a ruha. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy csak húzza az agyam, mégsem bírtam ellenállni neki. Na természetesen igazam lett, de ez a felfedezés most nem tett elégedetté, sőt, éreztem némi késztetés félét arra, hogy meglegyintsem.
- Bizonyám - bólogattam szorgalmasan. Elég tisztán rémlett az utolsó ilyen eset. Van olyan, amikor két ember annyira különbözik, hogy zongorázni lehet a másságukon. Na ez nagyon jellemző volt rám és Lanára. Hanaz lehetséges, akkor még a fizika általános törvényeiben sem értettünk egyet. Arra nem is emlékszem, pontosan hol mérgesedett el annyira a viszony, hogy végül mindenféle válogatott szépségeket vagdosson a fejemhez. De nem lopta be magát a szívembe, az tény. Ő minden bizonnyal nem hitt abban, hogy két ellenkező nemű ember lehet legjobb barát anélkül, hogy szerelem lenne közöttük. Márpedig de, főleg az én véleményem szerint, és eddig Nick sem tiltakozott. Direkt nem akartam, hogy egy párt alkossunk, pedig minden bizonnyal simán működött volna a dolog, legalábbis egy ideig. Attól azonban nagyon tartottam, hogy valamelyikünk - nem is biztosan Nick - beleszeret valaki másba. Az azért eléggé szívás lenne, egyikünknek se jó, ráadásul akár a barátságunk is rámehetett volna, azt meg semmiképpen se hagyhattam. Tetszett, vagy nem tetszett, Nick volt a legfontosabb személy az életemben, hisz a szüleimmel kimondottan semleges volt a viszonyunk, és ez még a jobbik esetnek számított. Ebből kifolyólag nem viseltem túlzottan jól a csajszi jelenlétét, de Nick kedvéért igyekeztem felülemelkedni egy darabig azon, hogy voltaképp az is idegesít, ha levegőt vesz. Azonban a jófejség nem olyasmi, amit sokáig tudnék tettetni, s mivel úgy tűnt semennyi idő sem elég, hogy megkedveljem, így felhagytam a semleges, elvagyok mellett viszony alkalmazásával, hiszen ő mégcsak meg sem próbálta. Amúgy sem hiszem, hogy kötelességem lenne őt eltűrni, amikor beszélgetünk valamiről Nickkel, ő pedig egyszerűen belevetődik az ölébe, és elkezdi csókolgatni, mintha kb ott helyben akárná magát megdugatni. Miért kellene türelmesen bámulnom, hogy öt perce nyalja-falja megállás nélkül, amikor addig beszélgettünk a legjobb haverommal? Szóval ezekkel a kis apróságokkal eléggé fel tudott baszni az általános unszimpátiája mellett. A kapcsolatunkon az sem javított, hogy Ammet egyszer neki kurta a egy falnak. Az eset dióhéjban úgy történt, hogy veszekedtünk a kis kurva le akart nekem kenni egyet, de vesztére Ammet gyorsabb volt. Elkapta, majd az ütés sima eltérítése helyett felkapta a csajt, és neki baszarintotta a szomszéd falnak. Ekkor amúgy egészen véletlenül elröhögtem, aminek következtében ha akartam sem tudtam volna megállítani a szellemkémet. De szerintem senkit sem lep meg, ha azt mondom az akaratnak mégcsak szikrája sem lobbant bennem. Mégis a “végső” problémám volt a legfontosabb. Fogalmam sem volt, hogy Nick beszélt-e már a lánynak Salemről. Valami azt súgta, ez kimaradt két csók között. Salem még közöttünk is majdnem tabutémának számított, szóval… Fogalmam sem volt, hogyan akarja majd neki tálalni - de ahhoz tényleg minimum a Barátnőjének kell lennie. Aztán ki tudja hogy reagál az a hülye kurva, simán kinéztem volna belőle, hogy lelép, és összetöri Nick szívét. Na akkor saját kezemmel kapartam volna ki a rusnya szemeit a helyéről!< br /> - Jó hülyén nézne ki, ha én is akkora lennék, mint te - akkor kizárásos alapon csak vele lennék. Noha nem volt bennem, hogy egy pasinak, vagy a pasimnak mindenképpen magasabbnak kell lennie, mint nekem, akkor biztos szörnyen idiótán éreztem volna magam, ha fél fejjel, vagy még többel magasabb lettem volna a lovagnál. Nagyon jó így nekem. A magasságom éppen ideális volt számomra. - Neked nem kellett volna ekkorára nőnöd. Ne mondd, hogy találkoztál már olyan csajjal, akihez nem kellett lehajolnod. - nyilván volt olyan, aki nálam magasabbra nőtt, de azért mindent összevetve is, a nők meg szoktak állni 185 centinél, ami továbbra is 20 centi áthidalandó távolságot jelentett.
- Ha tudom előre, hogy találkozunk, akkor olyat vettem volna fel. - osztottam meg vele sajnálkozást tettetve. - Te majdnem kettőt érsz - noha elgondolkodtam rajta, hogy ezt talán nem kéne emlegetnem, annyira magas volt a labda, hogy bűn lett volna leütés nélkül hagyni. - Még szép - küldtem felé egy vigyort. Nem tudtam amúgy eldönteni, hogy mennyire érezheti úgy valójából, hogy ki akarom sajátítani. Hiányzott belőlem erre a szándék, de végülis ki tudja, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
- Az enyémek se, mégis van, hogy el kell rájuk mennem. - biggyesztettem le az ajkaimat, jelezve csalódottságom, majd hatalmas kiskutya szemekkel bámultam rá. Az volt a baj ezekkel a csodálatos mulatságokkal - a tömény unalmat leszámítva -, hogy szörnyen gázak voltak. Ez nem is a sok felesleges csicsának, hanem a társaság egyik részének volt köszönhető. Az udvarló lovagoknak. Minden egyéb idegesítő tényező együttesénél jobban zavartak. Egyszerűen nem értették meg, hogy a vagyonom nem akar házasodni. Pedig a döntése eléggé végleges volt. Közülük soha de soha nem választottam volna párt, hisz mindegyiknek csak a pénzem, és a családnevem kellett. A legtöbbje amúgyis toronymagasan hordta az orrát, volt aki azt éreztette velem, hogy örüljek neki, hogy egy hozzá hasonlóan jó pasi egyáltalán leáll velem beszélni, fordít rám öt egész percet az idejéből. Aztán persze teljesen kétségbe voltak esve, ha dobtam őket. Mondjuk a másik típus se volt jobb, amelyik minden apró kívánságomat leste. Kb olyan volt, mintha lett volna még egy szolgám. Szóval ezek alapján ki merem jelenteni, hogy a gazdagság kurva gyakran jár együtt a hülyeséggel.
- Jó, na, tudom - szerintem már minimum féltucatszor felajánlottam neki valami burkolt formában. Nem tudtam vele mit kezdeni, és inkább neki adnám, semmint, hogy a rengeteg ácsingózó hercegkéjé legyen. - Szörnyű, hogy téged mindig emlékeztetni kell erre! - küldtem felé egy sunyi vigyort. - Ugyan, hiszen már ígyis pokoli hírnevem van - nevettem el magam. - Esetedben amúgy sem érdekel semmi ilyesmi - bújtam hozzá, jó szorosan megölelve.
- Jó, ez igaz - adtam be kimondottan könnyen a derekam. Nem akartam összeakasztani a szobatársával a bajszom. - Varázsoljak, vagy küldjem ki Ammetet őrszemnek? - tettem fel a kérdést, felpillantva rá. - Hát persze, csak abban! - röhögtem el magam. Végül Ammet kiküldése mellett döntöttem. Neki is jobb lesz így, legalábbis én eképpen vélekedtem. Miután emberi alakot öltött, és kisétálta az ajtón, kényelmesen nekidőltem az egyik mosógépnek. - Szóóóóóval? - néztem fel rá kíváncsian, még mindig nem tudtam eldönteni mit szeretne csinálni, de ez egyáltalán nem zavart. |
 - Talán? - felvontam az egyik szemöldökömet, miközben közelebb léptem hozzá, a közelség miatt a testünk egymáshoz simult. Végigfutattam az ajkaimat a nyakán, de nem nyomtam rá egy csókot sem. Végül visszatértem a füléhez. - Csak talán? - suttogtam, miközben az egyik kezemmel végigsimítottam a gerince mentén, majd belemarkoltam a fenekébe. - Biztos ez? - az ajkaim közeledtek az övéihez, de mikor azt gondolhatta volna, hogy meg fogom csókolni, elhúzódtam, az arcomon pedig egy széles vigyor jelent meg. Imádtam ilyen kis trükökkel húzni az agyát, persze azt már közel sem tartottam ilyen szórakoztatónak, mikor ő csinálta ezt velem. Tudom, hogy a nőknek is ugyanolyan frusztráló, hogyha felizgatják őket, aztán pedig lógva hagyják, de azért nekünk, férfiaknak ez még mindig rosszabb. Nem könnyű bármire is koncentrálni, miközben áll a farkad és nem tudsz semmi másra sem gondolni csak a szexre. Arról nem beszélve, hogy egy erekció sokkal látványosabb, mint egy nedves bugyi. - Nem akarom. Olyankor elég ijesztő tudsz lenni - jegyeztem meg, miközben felidéztem magamban a legutóbbi alkalmat, mikor került olyan nő az életembe, akire Riv igazán féltékeny volt. Egyelőre nem volt köztünk semmi Lanával, de azért alakultak a dolgok és bármi lehetett volna belőle. Az volt az egyetlen buktató a dologban, hogy Rivrával nagyon nem jöttek ki jól. Több alkalommal is próbáltam szimpátiát ébreszteni bennük egymás iránt, de nem jártam sikerrel. Azt pedig senkinek sem tűröm el, hogy Rivet sértegesse. Lana pedig elég színes szavakkal illette a lányt, s a kurva volt ezek közül a legvisszafogottabb. Teljesen nyugodtan és normális hangnemben közöltem vele, hogy ne merje még egyszer a szájára venni Rivra nevét. Ekkor ő hisztérikus őrjöngésbe kezdett, hogy válasszak; vagy ő vagy Rivra. Az pedig, hogy jelen pillanatban is Riv társaságát élvezem, elég sokat elmond arról, hogy mégis hogyan döntöttem.
Hagytam, hogy lehúzzon magához. - Igazán nőhettél volna egy kicsit magasabbra is - jegyeztem meg az ajkaiba mormogva. Azért az a 35 centiméter különbség elég soknak számít, hogyha meg akarsz csókolni valakit. Viszonoztam a csókját, majd mikor vége szakadt, újra megcsókoltam. - Ezzel nem vitatkozok - Rivrával már nagyon sok mindenen mentünk keresztül és nincs olyan dolog, amit ne osztanék meg vele - kivéve Salemet. Róla is csak azért nem beszélek neki, mert féltem a démontól -. Ha pedig ilyen közel engedsz magadhoz valakit, akkor az meg tud rólad pár dolgot. Szerintem mostanra Rivra már jobban ismer, mint a saját anyám.
Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Rivra egyik védelmezője aktivizálta magát. Ez egyáltalán nem keltett bennem rossz érzéseket, megnyugvást éreztem, hogy Ammet megvédené Salemtől, hogyha úgy alakulna. Bár, nem tudom hogy milyen erős az árnyékocska, de remélem, hogy legalább egy kis egérutat tudni nyerni Rivrának Salem elől. Bízok benne, hogy sosem fog arra sor kerülni, hogy kiderüljön, hogy Ammet mennyire tud helytállni Salemmel szemben. Azt sosem tudnám megbocsátani magamnak, ha ártanék Rivrának. Azt sem bocsátottam meg, amit a srácokkal tettem, de azon valamennyire sikerült túl tennem magam. Legalábbis már nem marcangolom magam állandóan miatta. Viszont ha Rivrával tenném azt, amit velük is, akkor nem hogy tükörbe nem tudnék nézni, de az lenne az első dolgom, hogy golyót küldjek a fejembe. Nem érdekelne, hogy meghalok, ha ezzel a bennem élő szörnyet is a Pokolra küldhetem.
- Ez zene füleimnek - elvigyorodtam - Remélem most is olyan van rajtad - mondtam, miközben a mutató-és középső ujjamat a nadrágjába dugtam, s elhúztam a bőrétől az anyagot, hogy rálátásom nyíljon a fehérneműjére. - A piros-vörös-bordó árnyalatai a kedvenceim, de azért ez a kék sem rossz. Alig várom, hogy teljes formájában lássam - rákacsintottam, közben pedig elengedtem a nadrágját. A teljes formáján természetesen azt értettem, hogy lekerüljön róla a nadrág. - Tényleg nem fordult még elő - Amióta a barátságunk magára vette az extrákkal jelzőt, nem volt egy olyan alkalom sem, mikor Rivrának fájt volna a feje vagy túl fáradt lett volna a szexhez. Ennek ellenére nem csak olyankor szoktam felkeresni, mikor kanos vagyok, tehát bárki bármit gondol vagy mond, a barátságunknak nem a testiség az alapja. Természetesne hozzájárul a jó szex, de nem ez a kapcsolat lelke. - Ha elutasítnám, akkor mégis hogy lenne édes hármas belőle? - ráncoltam a szemöldökömet, viszont a szám szegletében mosoly bujkált. - Vagy már ott tartunk, hogy szeretnél kisajátítani magadnak? - Természetesen, hogyha nem csak egyszerű barátság extrákkal lenne köztünk, hanem valami több, akkor eszembe sem jutna más nővel kefélni. Már csak azért sem, mert szerintem egy nő sem lehet olyan dögös, hogy egy éjszaka miatt a kukába dobjak egy hosszabb ideje tartó kapcsolatot. De mivel nincs köztünk semmi ilyen, ezért én sem tartom távol magam más lányoktól. Ezt Rivra előtt sem tartom titokban, hiszen attól hogy összejárunk dugni, még egyikőnk sem fogadott örök hűséget a másiknak. Attól pedig, hogy bizonyos időközönként más lányok combjai között is megfordulok, még ő marad a legfontosabb személy számomra, aki a feltétlen bizalmamat élvezi. - Tudod, hogy az olyan puccos események nem az én világom - Sosem vonzott az ilyen puccparádé, ahogy a gazdagok lenéző tekintetéből is volt már elégszer részem. Arról nem beszélve, hogy ilyen sok ember között Salem nagyon nyughatatlan lenne, főleg hogyha látná rajtuk, hogy mennyire elítélnek engem, amiért az én seggem alá nem tett anyuci meg apuci több millió dolláros vagyont. Ez a bálosdi azon kevés dolgok közé tartozik, amire Rivra még nem tudott rávenni, pedig ő pontosan tudja, hogy hogyan is lehet engem meggyőzni.
Felsóhajtottam, mikor azzal jött, hogy szívesen ad nekem pénzt. Elléptem tőle és nekidőltem az egyik mosógépnek. - Nem kell a szüleid pénze - Tudom, hogy ő ezt baráti szívességként és nem alamizsnaként ajánlotta fel, de ettől függetlenül még sosem engedte volna az egóm, hogy elfogadjam. Inkább élek szerényebben, viszont a saját pénzemből, mint hogy kölcsönöket fogadjak el. Bár, Rivra valószínűleg nem kérné vissza, azonban nem akarom belekeverni a pénzügyeket a barátságunkba, főleg nem akarok nagyobb összeggel tartozni a legjobb barátomnak. - És ezt ne is ajánld fel többször, mert sosem fog kelleni - A hangom kicsit gorombábban csattant, mint azt szerettem volna. Ezt pedig gyorsan meg is bántam, mert tudtam, hogy Rivra csak segíteni akart, mindenféle hátsószándék nélkül. - Jajj, már majdnem elfelejtettem, hogy milyen kiváltságos is Blackkenhorn kisasszony - Hogy nyomatékot adjak a szavainak, még meg is hajoltam előtte. Mikor elnevette magát én is elmosolyodtam. Sosem voltam féltékeny a rengeteg pénzükre, ahogy kisebbségi komplexusom sem volt, mert úgy gondoltam, hogy az emberek értékét nem a pénzben mérik. - Azért remélem, nem fog ártani a hírnevének, hogy a köznéppel vegyül - Jelen helyzetben persze a köznépen magamat értettem.
- Azért az ő ágyán is dugni, elég köcsög dolog lenne - Legalábbis én nagyon kiakadnék, ha a tudomásomra jutna, hogy a kedves szobatársam kefélt volna az ágyamon. Ebben a helyzetben ragaszkodtam volna a teljes ágynemű-és matraccseréhez is. Azért ennyire nem vagyunk jóban. - Igazából, szerintem is el tudunk itt szórakozni. Főleg hogyha valami hókusz-pókusszal el tudnád intézni, hogy senki ne zavarjon meg minket... - egy sokat mondó mosoly jelent meg az arcomon, hogy mégis mire gondolok - a beszélgetésben - tettem hozzá, de elég nyilvánvaló volt, hogy nem csak erre gondoltam. |
- Hmm - vágtam mélyen elgondolkozó képet, mintha ezen komolyan elmélkednem kellene. Közben alaposan, többször is végig hordoztam rajta a tekintem. - Na jó, talán igazad van… - rókavigyor kúszott fel az arcomra. Azért beszélgetni tagadhatatlanul könnyebb volt úgy vele, ha viselt ruhát. Különben engem is jobban érdekelt más a lelki világánál. - Jaj már, ne akard, hogy féltékeny legyek - arcom simogató kezéhez szorítottam, majd átkaroltam a nyakát, és lejjebb húztam magamhoz. Amikor már kényelmesen elértem, röviden megcsókoltam, majd homlokom az övéhez döntöttem. - Túl jól ismerlek - vigyorodtam el egy kacsintás kíséretében. Amúgy Nicken kívül senki nem volt az életemben, akivel komoly lett volna a kapcsolatom. Nickkel is inkább csak ilyen barátság extrákkal volt köztünk. Amit sajnos még jobban összekovácsolt a démonidézéses mizéria. Biztosra vettem, hogy Nick valamennyire fél is szeretni, illetve közelebb engedni másokat magához Salem miatt. A két haverunk halálával pedig “magunkra maradtunk”, de én a magam részéről mindig nagyon örültem, hogy itt van nekem ő, hiába jelentett veszélyt az életemre. Rajta kívül csak néhány futó kalandom volt, ami sokkal inkább a szexről szólt, semmint bármi másról. Főleg a kínálkozó lehetőség szülte őket, és kóstoló jellegűek voltak, vagy mert a partner is azt akarta, vagy pedig mert egyszerűen nem találtam megfelelőnek az adott személyt többre. Amúgy sosem tudtam mit keresek “álmaim párjában”, legalábbis megfogalmazás szintjén nem lettem volna képes kiköhögni. Talán, hogy olyan legyen, mint Nicky. Furcsa, de sosem voltam még szerelmes, sőt, igazándiból vonzódni sem vonzódtam még senkihez. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem néztem gondosan utána egyik-másik pasinak, hogy milyen dögös, csak csupán nem volt meg a rózsaszín felhő, és a hihetetlen rajongás.
Feltehetőleg én rendelkeztem a legkülönlegesebb illattal itt, az Akadémián, ami nem a remek parfüm, hanem sokkal inkább a rengeteg összetevő számlájára volt felírható. Na az én érkezésemet egészen biztosan előre meg tudták jósolni a jobb szimattal rendelkező osztálytársak, és ismerősök. A az égő gyertya, és a szárított gyógynövények szinte bőrömbe ivódott illatát drága és minőségi parfümmel próbáltam meg elnyomni valamennyire, így ezek egyvelege szokott körbelengeni rendszeresen. Némán, a fejem a mellkasára hajtva tűrtem, hogy ölelgessen, amíg fel nem tűnt, hogy az árnyékom el nem kezd deformálódni, majd fölfelé növekedni. Eddig is sötétebb volt, mint azt a világítás indokolta volna, s mostani alakulását se a sötét erők játékának fogtam fel. Ammet úgy érezte, hogy védelemre szorulok, és ezért mozdult meg, amikor pedig Nick elengedett, majd el is tolt magától. Kíváncsian felpillantottam rá, és még pont elkaptam fekete szemeit. Inkább nem firtattam a történteket, hanem csak intettem a közben mögöttem emberi alakot öltött Ammetnek, hogy legyen újra nyugodtan egyszerű árnyék.
- Ezzel nem vitatkozhatok - nevettem el magam. - És ne aggódj, akad még tiszta belőle - kacsintottam rá. - Nem rémlik, hogy haragudtam volna érte - vágtam elmélkedő fejet, mintha komolyan foglalkoztatott volna a dolog. - Eszméletlenül udvariasan elutasítod, hiszen akkor melletted leszek - kúszott roppantul önelégült mosoly az ajkaimra. - Amúgy nem veszítettél semmit, hogy nem akadtál még össze eggyel se… - ingattam a fejem. - Általában szörnyen unalmas, hisztis, baszatlan, vénségesen vén, prűd picsák. - osztottam meg vele eddigi tapasztalataimat. - De ha egyszer végre eljössz velem egy ilyen puccos bálba, amit a szüleim szoktak szervezni, na ott hemzsegni fognak. - Persze az ilyen eseményeket kerültem, mint más a leprás embert. A ruhákat, a sótlan társaságot, az ízléstelen, túlcsicsázott dekorációt mind-mind gyűlöltem, és rendszerint halálra untam ott magam. Csak azokat a bálokat élveztem, amiken történt valami izgalmas esemény. Az volt az egyetlen gond, hogy ezeket legtöbbször én idéztem elő, és bár nem én voltam az egyetlen, aki remekül szórakozott rajtuk, mindig elő lettem véve utánuk, hogy mégis hogyan képzeltem, meg tönkre teszem a szüleim hírnevét, és ilyenek. Blablablabla. uncsi! Apámék mondjuk tuti húzták volna a szájukat Nick miatt, de ez kurvára nem érdekelt. Ha képesek év közepén elrángatni innen egy ilyen kibaszott bál miatt - amire természetesen semmi kedvem elmenni -, akkor ahhoz minimum vágjanak jó képet, hogy ki lesz a kísérőm.
- Ugyan, ugyan, te különleges vagy, hiszen csak neked tartok szextanácsadást, másoknak szépségtippeket, meg ilyesmiket osztogatok mindössze. - egy kis időre elhalkultam, azon elmélkedtem, vajon komolyan le van-e égve, vagy csak viccnek szánta. - Azért remélem tudod, hogy ilyen téren is számíthatsz rám. Mindig szívesen lopok a szüleim számlájáról pénzt. - Ugyan ez nem teljesen lopásnak számított, hiszen simán hozzáfértem én is a számlájukhoz, de szerettem így hívni, mert ettől menőnek éreztem magam, és… nem kellett senkinek elárulnom az igazat. A családom ugyanis olyan mocskosul gazdag volt, amiért szinte már szégyelltem magam, így a szüleimet egyáltalán nem érdekelte, hogy mennyit emelek ki a családi kasszából. Mondjuk anyámat nehéz lett volna túlszárnyalnom, aki egyetlen nyomorult ruhára simán, szemrebbenés nélkül képes volt 100 ezer dollárt elverni. Ehhez képest az általam kifizetett összegeket apám örömmel üdvözölte.
- Nicholas Manson, te vagy itt az egyetlen olyan személy, aki pontosan tudja, hogy soha életemben nem kell dolgoznom - mindent elkövettem, hogy szigorúnak tűnjek, még a mutatóujjamat is felemeltem, s most helytelenítően mozgattam az orra előtt a kezemmel együtt. Aztán persze kitört belőlem a röhögés. Nem, azt hiszem soha életemben nem voltam komoly ember, nem is illett hozzám. Egyébként itt tényleg csak Nicknek árultam el, hogy piszkosul gazdag szülőkkel rendelkezem. Azok közé tartoztam, aki nem szerette hangoztatni. Azt akartam, hogy mások azért kedveljenek, aki vagyok, ne azért, mert nem tudok mit kezdeni a pénzzel, annyi van.
- Ó, hát most igazán nagyon csalódott vagyok - tettem úgy, mint aki tényleg teljesen összetört ez a hír lelkiekben. - De ha ott sincs, akkor összehúzhatjuk a két ágyat, és úgy nagyobb helyünk lesz - csillant fel a szemem, amit néhány másodpercen belül egy galád mosoly is követett. Ennél messzebb azonban nem mentem, hiszen attól függetlenül, hogy érezhetően nem érdekeltem Kierant, semmi olyasmit nem tett, amivel mélyebb ellenérzéseket ébreszthetett volna bennem. Na jó, amikor egyetlen egyszer beszélgetést próbáltam kezdeményezni vele, akkor nagyon csúnyán beszélt velem, de mivel rossz napja ugye mindenkinek lehet, így azt elnéztem neki. Ráadásul mivel úgyis Nick miatt mentem oda, abba meg nem szólt bele, ezért csak viccnek dobtam fel a témát.
- Hát majd le is küldhetek egy fóliótot, hogy intézze őket. - javasoltam. - De szerintem itt is simán el tudnánk ütni az időt, bár szó se róla, szobában kényelmesebb - noha félreérthető volt a dolog, nem csak a szexre gondoltam, hanem a beszélgetésre is, de nem tartoztam azok közé, akiket zavart volna ha rányitnak szex közben, vagy éppen meztelenül. Mindenesetre ha Nick elindult valamerre, gondolkodás nélkül vele tartottam. |
- Ugyan... nézz már rám. Ennél csak akkor nézhetek ki jobban, hogyha teljesen pucér vagyok - jelentettem ki, miközben megjelent egy kissé egoista mosoly az arcomon. - De megértem az aggodalmad - óvatosan megemeltem az állát, majd végigsimítottam az arcán, szintén egy gyengéd mozdulattal - hiszen alig tudom levakarni magamról a lányokat - Ez azért nem volt teljesen igaz. Nem azért, mert ne néznék ki elég jól hozzá, hanem egyszerűen csak nem vagyok az a nőcsábász típus. Mindig is úgy voltam ezzel, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Ebből adódóan nem is volt sok egyéjszakás kalandom; olyankor mindig vagy részeg vagy nagyon kanos voltam, bár a kettő nem zárja ki egymást, hiszen köztudott dolog, hogy mikor iszik az ember, egyből megjön a kedve a szexhez. De ha még olyan is lennék, aki gyakrabban cserélgeti az alkalmi partnereit, mint más a nadrágját, sem lenne egyikőjük sem fontosabb Rivránál. Nincs olyan tökéletes nő a világon, aki el tudná érni azt nálam, hogy miatta hanyagolni kezdjem Rivet. Ahhoz túlságosan is imádom.
Viszonoztam az ölelését, közben végigsimítottam a gerince mentén. Mélyen belélegeztem a jellegzetes illatát, amit bárhol érzek meg, azonnal ő jut az eszembe. Szorosabbra fontam körülötte a kezeimet, természetesen úgy, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Kristálytisztán hallottam minden egyes szívdobbanását, akaratlanul elképzeltem azt is, hogy kitépem a még lüktető szívét a mellkasából, majd kiharapok belőle egy darabot a pengeéles fogaimmal. Mikor tudatosult bennem, hogy miken is jár az eszem, azonnal eltoltam magamtól a lányt. Ahogy belenéztem az egyik falra felfúrt tükörbe, még láttam, hogy a szemeim visszaváltoznak az eredeti állapotukba, s eltűnik belőlük a sötétség.
- Attól függ, hogy mit - néztem le a lányra - Szerintem rohadt dögösek a csipkés fehérneműk, de persze dugni nem bennük kell - lassan egy széles mosoly kúszott az arcomra. - Azért vettem le rólad olyan gyorsan - Általában szeretem elhúzni az előjátékot vagy csak gyönyörködni abban, hogy Rivra milyen gyönyörű, viszont azért akadnak olyan alkalmak is, mikor nem igazán van ezekhez türelmem. A múltkori délután pedig pont ilyen volt, mert amint megláttam az apró fehérneműt Riv formás fenekén, már fel is pörögtek az események. - Ha találkozok eggyel, akkor mindenképpen meglátod - rákacsintottam egy játékos mosollyal az arcomon. Ezzel arra utaltam, hogy őt nem tartom úrihölgynek. Ezt nem csak viccből mondtam. Ez nem jelenti azt sem, hogy bármi rossznak tartanám Rivrát, viszont az is biztos, hogy az úrihölgy jelzőt sem aggatnám rá. Csak egy szemforgatással díjaztam, hogy összeborzolta a hajam. Nem igazán hatott meg a dolog, mivel alapból sem szoktam sok időt azzal tölteni, hogy beigazítsam.
- Akkor nagy szerencséd van, hogy belém botlottál - Nem mintha, ha most nem futunk véletlenül össze, akkor ne kerestem volna. Az tény, hogy nem szoktam minden nap átmenni hozzá, de azért elég sűrűn átkopogok, hogy nincs-e kedve csinálni valamit. És nem. Nem - mindig - a szexre gondolok. - Eltelt - kissé talán nemtörődőbben vontam meg a vállam. Nem történt semmi olyan érdekes velem a mai nap folyamán, amiről úgy gondoltam, hogy érdemes lenne beszélni. Persze a tegnap éjjel történtek, már más kategória voltak.
- Valóban? - a mosogépnek dőltem és a kezeimet karba fonva néztem a lányra. - Már időpontot is kell kérni? Remélem azért fizetni még nem kell. Legalábbis nekem nem. Le vagyok égve - elhúztam a számat. - De örülök, hogy végre találtál egy hozzád illő munkát - pimaszul elmosolyodtam és kicsit hátrébb húzódtam, hogyha esetleg meg akarna ütni, amiért burkoltan céloztam arra, hogy felcsapott prostinak, akkor ne érjen el olyan könnyen. - Lehetünk nálam, viszont ha csak annak a reményében szeretnél, feljönni, hogy hátha lesz egy édeshármas Kieran társaságában, akkor van egy rossz hírem... - közel hajoltam a lányhoz, mintha egy titkot akarnék közölni vele. - A srác nem bukik a lányokra... és amúgy sem osztozkodnék - úgy csináltam, mintha halálosan komolyan gondolnám, hogy ezzel a célzattal szeretné, hogy nálam lazuljunk. - Mehetünk amint lejártak a gépek - a visszaszámlálóra pillantottam, ami még egy órát írt ki, ami nem is volt meglepő, hiszen nemrég indítottuk el őket. - Vagy inkább jöjjünk majd vissza - Lettek volna ötleteim arra, hogy mégis hogyan üssük el a mosószobában az időt, de nem voltam benne biztos, hogy Rivra is vevő lett volna rájuk. - csak ne felejtsük el - Azt azért nem szerettem volna, hogyha a ruháim nagy részét valaki lenyúlja. Nem gondolnám, hogy a sok gazdag kölyöknek majd az én teljesen átlagos ruháim kellenének, de sosem lehet tudni. |
Egészen addig, amíg Nick meg nem érkezett, azt hittem, hogy ezt az estét is Hope-pal fogom végig unatkozni. Félreértés ne essék, nincs vele semmi komoly problémám, sőt, voltaképpen nagyon is kedvelem, csak valahogy… jó, Nick és a srácok idiótaságát sehogy sem pótolhatta. Hiányzott az a két marha…
Amikor összekerültünk Hope-pal, azt hittem ki fogjuk egymást készíteni a francba. Mármint, én nem terveztem leállni az idézésekkel, jobban szerettem, ha valamelyik szellemem mindig mellett van, ami voltaképp állandó erőhasználatot jelentett. Ami meg ugye elvileg tilos. Na mármost mivel Hope volt a D.Ö.K alelnöke, biztosra vettem, hogy az összes szabályt, ami csak létezik, betűről-betűre be akarja majd tartatni velem. Ehhez képest kellemes csalódásként ért, hogy nem tette, sőt, soha egyetlen szót sem szólt a képességhasználat, a füstölők, vagy éppen a gyertyák miatt. Szóval némi gyerekes lázongás után igyekeztem rendesen kiszellőztetni magam után, és időnként még a pentagramot is letöröltem a padlóról. Sőt, még a szellemek megidézgetését is ritkítottam, szóval egészen normális lett a viselkedésem. Egészen Salem vérfürdőéig. Már nem is emlékszem, hogy miért idéztem meg Ammetet, de arra ébredtem reggel, hogy mellettem ücsörög. Akkor még csak szimplán örültem neki, hogy ott van, de amikor megtudtam mi történt… nos szerencsésnek éreztem magam. Biztosra vettem, hogyha Bartimaeus nem is teljesen, Ammet meg tud védeni Salemtől.
- Honnan veszed, hogy azt akarom, hogy meztelenül járkálj?! Mi van, ha teljesen meg akarlak tartani magamnak? - kacsintottam rá vigyorogva. A mosolyom azonban azonnal lehervadt az arcomról, amikor megint megszólalt. Közelebb léptem hozzá, hogy megölelhessem, így próbálva megnyugtatni valamennyire, de aztán természetesen alaposan belerondított a tervemben. Persze nem is Nick lett volna, ha nem teszi. Bosszúsnak tűnő fejjel megcsóváltam a buksimat.
- A múltkor nagyon úgy tűnt, hogy anélkül jobban szereted - küldtem felé egy féloldalas vigyort. Aprót sóhajtottam, amikor megölelt, úgy tűnt mégis szüksége volt némi baráti támogatásra. Vagy éppen egy nyaklevesre. - Amúgyis, hogy beszélsz te egy úrihölggyel?! - kérdeztem sértett hangon, de ennek ellenére is jól megszorongattam, aztán a puszira válaszul beleborzoltam a hajába. Nehogy nekem itten elbízza magát! - De azért téged is jó látni - mormoltam bele a mellkasába. - Csupa unalom volt, amíg fel nem bukkantál - kacsintottam rá. A háta mögül figyeltem, ahogy bedobálta a ruháit a mosógépbe, s így nem kerülte el bámész tekintetemet a vérfoltok látványa. - Hát a tiéd? - most is, mint már többször, szon gondolkoztam, megkérdezzem-e, hogy mi történt. Ezzel minden egyes alkalommal bajban voltam. Mert elvileg egyrészről jó, ha kibeszéli magából, de másrészről meg… ki akarja az ehhez hasonló véres emlékeket feleleveníteni? - Nos szerencséd van, még éppen van számodra szabad időpontom az estére - röhögtem el magam. - Az én szobámba, vagy a te szobádban üssük el az időt? - kérdeztem. Az előző problémát már magam mögött is hagytam, elvégre ha együtt töltjük az éjszakát, akkor ha el akarja, úgyis elmeséli. Hirtelen hasított belém a gondolat - Tudod mit? Menjünk inkább hozzád, szegény Hope már ígyis eleget szenvedett tőlem, neked meg általában nem is tartózkodik a szobájában a szobatársad - türelmesen vártam a reakcióját. |
Szörnyű rémálmom volt az éjjel, amiből arra ébredtem fel, hogy az egész testem verejtékben úszik, s a mellkasom hevesen jár fel-le, ahogy a levegőt kapkodom. Kellett pár másodperc mire sikerült kizökkennem az álom utóhatásaiból. Remegő kézzel kapcsoltam fel az éjjeli szekrényemen lévő lámpát. De inkább ne tettem volna. Az első dolog, amit észrevettem az a kezeimen lévő sötét színű valami volt. Ahogy közelebbről, alaposabban is szemügyre vettem, rájöttem, hogy az bizony alvadt vér. Eléggé kezdtem beparázni, amin csak az enyhített kicsit, hogy sehol máshol nem voltam véres. Már kezdtem volna pár fokkal megnyugodni, aztán azonban lenéztem az ágyam mellett a földre, ahol megpillantottam a ruháimat. A fehér pólóm 80%-át vér borította. Azt kívántam bár az enyém lenne, de közben jól tudtam, hogy az bizony nem az én vérem. Még ha hozzám is tartozna, hiába keresnék magamon sebhelyet, mivel az éjszaka folyamán a gyors gyógyulásomnak köszönhetően minden eltűnt. Így azok a nyomok is, amiket az áldozatom ejthetet rajtam, miközben az életét próbálta menteni. A ledobott, véres ruháim között megpillantottam egy papírlapot. Lemásztam az ágyról és leültem a földre. Felvettem a lapot, amin pár sor, vérrel írt üzenet volt. "Guess who's back, back again - S"
Ezek szerint az álmom, mégsem csak álom volt. Salem megint elérhette, hogy álmomban kimondjam a nevét, így nyert magának egy kis játékidőt. Nem a szigeten szórakozott, hanem a legközelebbi települést támadta meg. Nem keltett nagy feltünést, egy, az erdőben kempingező párocskát tépett darabokra. Nem végzett gyorsan velük, elnyújtotta a kínjaikat ameddig csak tudta, párhuzamosan végezte a dolgokat, így mind a két tag - ameddig eszméletüknél voltak - tanúja volt a másik szenvedésének.
Felvettem egy melegítőnadrágot, aztán kicsoszogtam a fürdőbe, hogy megmosakodjak. Eleinte nem értettem, hogy miért bámul mindenki, miért látom megcsillanni a félelmet a szemeikben. Mikor tükörbe néztem, megláttam az okát. A szám és az állam környékét is alvadt vér fedte. Nagyra nyitottam a számat és majdnem elhánytam magam, mikor megláttam, hogy pár fogam között apró húscafatok vannak. Negyedórán át mostam a fogaimat meg a számat, de még mindig koszosnak éreztem, habár teljesen tiszta volt.
A nap további részében kerültem mindenkit, az agyam továbbra is a tegnap estén kattogott, ráadásul fordult a bűntudat is a két szerencsétlen miatt, akik már sosem fognak hazatérni a kempingezésből. Nem terveztem, hogy az óráim után kimozdulok majd a szobámból, de a tiszta ruháimnak a hiánya keresztülhúzta a számításaimat. Felsóhajtottam és kelletlenül felkaptam a szennyeszsákomat, amit átdobtam a vállamon, s lebattyogtam vele a mosószobába. Nagyon reméltem, hogy olyan időpontban sikerült megérkeznem, hogy nem lesz senki más rajtam kívül. Nem mintha azért aggódnék, hogy vajon lesz-e szabad mosógép, egyszerűen csak még nem éreztem magam teljesen beszámíthatónak a történtek után. És van egy olyan érzésem, hogy egy darabig nem is fogom.
A mosodában sajnos nem voltam egyedül, ugyanis Rivrát pillantottam meg. Félreértés ne essen, imádom, általában örülök is annak, ha látom, viszont most attól jobban tartok, hogy kárt teszek benne. Habár nem kéne, hogy ilyen aggodalmaim legyenek, hiszen Salem úgy nem tud befolyásolni, ha ébren vagyok. Bárhogy is legyen, rettegek attól, hogy egyszer Rivra üveges tekintete néz majd vissza rám, miközben a karom a mellkasában van. - A muszáj nagy úr. Meztelenül mégsem járkálhatok, hiába szeretnéd annyira - rákacsintottam. Éreztem, ahogy a kedvem lényegesen javulni kezdett. Ettől függetlenül igyekeztem annyira nem elengedni magam, mert nem akartam megint véresen ébredni. - Rettegtem - úgy néztem rá pár pillanatig, mint akit tényleg a hatalmába kerít a félelem. Ez nem is feltétlenül színjáték volt, viszont valójában persze nem a szennyesemtől tartottam. - De ezt én is kérdezhetném. Mi van, már nincs egy tiszta csipketangád sem? Így miben fogod rázni nekem este a segged? - felvontam az egyik szemöldökömet, aztán szélesen elmosolyodtam. Magamhoz öleltem és nyomtam egy puszit az arcára - Jó látni téged - Bár ez a hely nem a legvalószínűbb volt, hogy összefutunk. Már csak azért sem, mert mind a ketten utálunk mosni és halogatjuk ameddig csak tudjuk. - Hogy telt a napod? - pillantottam Rivrára, miközben kiválasztottam egy random mosógépet, amibe beledobáltam a ruháimat, megtöltöttem a megfelelő folyadékokkal, aztán pedig elindítottam. - Nincs kedved ma este csinálni valamit? - Nem terveztem elaludni ma este, túlságosan is tartottam attól, hogy a tegnap megfog ismétlődni. Persze tudom, hogy nem maradhatok örökké ébren, viszont egyszerre csak egy problémát nézzünk. |
A bűntudat nálam ritka vendég volt. Tetteim ugyan többször is meggondolatlanságról adtak tanúbizonyságot, de ezek legtöbbjét gond nélkül megúsztam. Na igen, ezzel erős kontrasztott alkotott Nicholas esete. A legrosszabb az egészben az volt, hogy nem is én feleltem a tetteimért, hanem ő. Nem rémlett már pontosan, hogyan volt, de sajnos szinte biztosan láttam magam előtt, hogy nem szóltam nekik, hogy az idézés alatt tilos kilépni a körből, mert azzal kiszolgáltatjuk magunkat a megidézett lénynek.
A magam módján megbántam azt az idióta döntést, mégha ez kívülről aligha látszódhatott meg rajtam. Próbáltam ugyanúgy viselkedni mint előtte, mintha egyáltalán nem érintett volna meg a dolog, de ez természetesen messze nem így volt. Egyrészről aggódtam Nicholasért, másrészről pedig hiányzott baráti társaságunk másik két tagja. Talán az viselt meg a legkevésbé, hogy én is veszélybe kerülhetek. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy Nicky ártana nekem, és makacsul kapaszkodtam ebbe az elképzelésbe. Szóval nem aggódtam.
Ettől eltekintve azért az eset hozott némi változást az életembe. Megfogadtam, hogy soha többé nem iszom alkoholt - amihez eddig tartottam is magam, s erre szörnyen büszke voltam -, valamint a történtek fényében az égvilágon semmi kedvem nem volt megint démont idézni. Nicholas továbbra is összejártunk, sőt, ami engem illetett, Salemre is kíváncsi voltam, noha ezt a srácnak magának sosem emlegettem.
Ma Már mindennel végeztem, egyetlen dolgot leszámítva. Az pedig a mosás volt. Noha azok közé tartoztam, akik szerettek mindig elsőosztályúan kinézni, és egy pólót csak egy napra fölvenni, mégsem tudtam rávenni magam, hogy a havi egynél többször járjak a mosógépek környékén. Mostanra azonban bőven összegyűlt egy gépnyi cuccom, ezért egy apró sóhajt elfojtva indultam meg.
A terembe belépve kiválasztottam a nekem legszimpibb mosógépet. Beledobáltam a ruháimat, aztán elindítottam. Ekkor valaki benyitott a helyiségbe, és a belépőben Nickyt ismertem fel.
- Na mi az beteg vagy, hogy erre jártál? - kérdeztem tőle vigyorogva, miközben odasétáltam hozzá. - Féltél, hogy elmerülsz a mosatlanba, mi? - ezúttal el is nevettem magam. Tudtam, hogy neki se a kedvenc elfoglaltsága a mosás. |
Nicholas Salem Manson & Rivra Blackenhorn |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
