|
Témaindító hozzászólás
|
2018.10.23. 21:41 - |
Annabelle Chronis & Jason Todd & Koriand'r & Roy Harper |
[15-1]
(és ilyenkor ne bassza meg az embert az ideg)
Utána jött az én köröm. Megragadtam az üveget, és csak egy kicsit tekertem rajta, mert nem akartam, hogy ezzel menjen el az összes idő. Hitetlenkedve néztem és nevettem, mikor megláttam hol köt ki, még a fejemet is megcsóváltam. Mivel eddig vádlimon ültem, csak felemeltem combjaim, és négykézláb pozícióba helyezkedtem, kezeimen megtámaszkodva. - Na gyere ide hercegnő - mondtam az utolsó szót direkt megnyomtam, majd áthajoltam a körön, hagyva, hogy a pólóm egészen derekamig csússzanjon. Ha a lány hagyta a tarkójára csúsztattam a kezemet, majd enyhén szétnyílt ajkaimat az övéire tapaszottam, de eleinte nem kezdtem el mozgatni ajkaim, ugyanis reakcióját vártam, hiszen nem akartam ráerőszakolni olyat, amit nem akar. |
- Ha ennyire nem tetszik, senki nem kötelez, hogy itt legyél – fordultam Jay felé, aki ekkor pont Roynak intézte szavait. Egy dolog, hogy néha-néha viccelődünk egymással, a másik, hogy folyamatosan cseszeget, amire nem volt hangulatom, így bulizás közben. – Egyébként meg kurvára jó fej részeg vagyok - szegeztem oda neki. Következő megjegyzésére nem volt időm válaszolni, mert Roy megelőzözőtt. Nem tudom közre játszott-e az is, hogy szemeim enyhén összeszűkültek, és látszott, hogy nem valami édes-bédes gyerekmese fogja elhagyni a számat, mindenesetre nagyon vicces volt, amit mondott, és hangosan röhögtem rajta. Végül letudtam vele is a beszélgetést, és végül egy biztató mosolyt is küldtem felé.
Miután becsatlakozott társaságunkhoz a negyedig tag is, újra pörögni kezdtem el, de Jason vérének szívását nem fejeztem be. – Rajtad áll – feleltem, miután úgy döntött nem él az ajánlatommal, de annak nem sikerült leesnie, hogy ez így milyen félreérthetően hangzott, én tényleg csak azt próbáltam kifejezni, hogy nemes szerve állapota barátjához való viszonyától függ. Viszont ekkor sikerült lesokkolodnom egy másik dolgon, mégpedig azon, hogy Jason lehercegnőzte Korit. Lehet azért, mert a Korianderen ő is röhögne? Vagy én lemaradtam valami fontos dologról. Tuti lemaradtam valami fontos dologról. Mi. A. Picsa. Szerintem még egy hangos mi is kibukott belőlem. Igen, tuti kibukott egy mi, bár azt nem tudom bárki figyelt-e rá. Körbetekintettem, viszont a másik kettő nem osztozott kiakadásomban, szóval lehet félrehallottam a dolgot, vagy én nem tom. Aztán eszembe jutott, miről is volt szó.
- Aha, Jason jól mondja - feleltem kicsit elnyújtottan. Végül sokkal érdekesebb vizekre eveztünk, mégpedig felém. Na jó ez full egoista volt. Mindenestre bedobtam azt a sztorit, amin általában kiakadnak az emberek, most se volt ez másként. Kori helyeselésére csak bólogattam, majd hozzátettem. – Ja, de az életem full átlagos volt, azt leszámítva, hogy ugye egyszer majdnem felgyújtottam a nappalit, meg… - itt hirtelen akartam hozzátenni kicsiny életem egyetlen nagy csalódását, de inkább elhallgattam, és elharaptam a mondatot. Nem akartam szerelmi életemmel traktálni őket, bár az tuti, hogy megváltozott, mióta idekerültem. – Mindegy – tettem még, hozzá, de szerencsére úgy láttam a többiek terelik a témát, bár az fura volt, hogy verbálisan veritek egymást. - Ti mindig csak képletesen ütlegelitek egymást? - kérdeztem nevetve. - Én általában csak szimplán megütöm aki irritál és ennyi - tettem hozzá, összeszorított fogakkal, farkasvigyorral az arcomon.
Meglepődtem, hogy Jason tényleg kérte a piát, de hát ki legyek én, hogy vágyai útjába álljak. Na meg hátha részegen elviselhetőbb. Viszont Carterékhez igazán nem akaródzott visszamenni, hogy miután olyan csúnyán elküldtem, még visszahúnyászkodjak hozzájuk, majd elvigyem a piáukat, úgy hogy nem is velük legyek utána. Jó egyébként lehet megcsinálnám, és lehet hagynák is, de ahogy körbepillantottam b és c opciók után nézve, és ki is szúrtam egy szívemnek nagyon kedves baráti társaságot. Kori lelkesedésére mosolyogtam, majd bizakodva hozzátettem. - Aztán felhozunk előttük, direkt olyan témákat, amik zavarják őket - vigyorogtam rá ördögien, kicsit kérdésként hangsúlyozva a dolgot, jelezve, hogy érdekel az, hogy mit szól hozzá, majd egy kicsit hagytam, hogy kiéljék magukat hárman, ugyanis egy egyéni küldetésre indultam. Kacagva indultam meg, miután megvártam, hogy kinézett célszemélyem pont úgy helyezkedjen, ahogy nekem kell. Futásból indulva, féloldalasan rávetődtem a hátára, tehát az egyik kezemmel tartottam magam, és az alatta lévő lábammal, úgy ahogy tudtam tartottam magam, a másik pedig csak lógott a levegőben. Támadásom alanya a megrökönyödéstől kicsit előredőlt, ezért pont ideális volt a helyzet, hogy lenyomjak neki egy barackot, ő pedig egy hangos HÉÉ kiáltással fejezte ki csodálkozását, én pedig gyorsan kart váltottam a kapaszkodással, és a felszabadulókezemmel, elértem a piát rejtő másfél literes palackot, amit kikaptam a kezéből, majd elegánsan leestem hátáról, de mint egy macska a lábamra érkeztem. - Ezzel még lógtam - szólaltam meg röhögve, majd ő se tudott mást tenni, csak ezt.
Egy pillanatra kétségbeestem, hogy a társaságom itt hagyott, majd észrevettem őket a tábortűz körül, és egyből levedőtem Roy baba mellé, a piát pedig a morcosnak nyújtottam át. - Szívesen. Ne kérdezd mi van benne - tettem még hozzá. Én pontosan tudtam. Maradjunk annyiba hogy a cucc a legedzetebbekre is emlékezetkiesést képes okozni, én pedig közel nem vagyok az. Ekkor kezdtem megnézni, hogy okoztam-e bármi sérülést, és ha igen mit. Viszont sokkal érdeksebb dolgokra bukkantam. Tetkókra. Egyből velük kezdtem el foglalatoskodni, és figyeltem, amit magyaráz, de közben egy fergeteges ötletem támadt, hogy megvizsálgjam van-e több darab is. Sebes mozdulatokkal szedtem le pólóját, majd ahogy láttam, hogy nem tiltakozik annyira hevesen, még bónuszként kicsit meg is csikiztem az oldalát, vele együtt nevetve. Igazából tényleg vicces volt az egész szituáció, meg szerintem valahogy aranyos is. Ahogy egy srácról téped le a felsőt, gratulálok Annabelle. - Jól van, hiszek neked - nevettem fel, de azért még elkezdtem vizslatni felsőtestét, nem csak feltétlen tinta után nézve. Viszont eléggé lesokkolt, amit találtam. Egyből elkomorultam, majd lassan végigsimítottam az egyik sebhelyen, megbizonyosodva, hogy nem csak a tábortűz vetett torz képet a bőrére, tényleg kitüremkenkedett kicsit bőre. - Ezek honnan vannak? - kérdeztem komolyan. - Ugye nem Jaytől? - hangomban semmi fenyegetőzés nem volt, de készen álltam egy súlyos kiakadásra és ordibálásra.
Mikor letisztázodott, hogy nem Jason volt, valaki elkiáltotta magát, hogy üvegezzünk én pedig egyből megörültem. A piás tag viszont egyből pattant fel, viszont én azzal a mozdulattal vissza is rántottam, hogy nem úgy lesz ez, ahogy gondolja. - Hééé. Nem járja, hogy szerzek neked piát, aztán rögtön le is lépnél vele, mikor izgalmassá válnak a dolgok - kezdtem neki. - Jössz velünk üvegezni - mondtam neki vigyorogva, na nem mintha nem lett volna választása. Közben Roy elkezdte magyarázni a dolgokat Korinak, én pedig helyeseltem vele. - Jól mondja Roy. Szerintem tök buli, bár egyszer sikerült összeszedne.. - itt inkább nem folytattam, hogy nehogy elrontsam valaki kedvét itt a végén. De úgy látszott örömmel vágtunk neki, és bár én akartam először pörgetni, a kedves fiú beelőzött, és tekert is egyből, de úgy látszik nem volt szerencséje. Vagy ki tudja, mégis? Mindenesetre én nevetve felhorkantottam, de mikor mindenki elhalkult a végigkimenetelt várva, én is így tettem. Fogalmam sincs mi fog történni.
Utána jött az én köröm. Megragadtam az üveget, és csak egy kicsit tekertem rajta, mert nem akartam, hogy ezzel menjen el az összes idő. Hitetlenkedve néztem és nevettem, mikor megláttam hol köt ki, még a fejemet is megcsóváltam. Mivel eddig vádlimon ültem, csak felemeltem combjaim, és négykézláb pozícióba helyezkedtem, kezeimen megtámaszkodva. - Na gyere ide hercegnő - mondtam az utolsó szót direkt megnyomtam |
 - Ha már az agy került szóba, szerintem nálad agyvérzés, és az a szerencsésebb, mert az csak egy halottal jár, azzal ellentétben, ha eldurranna az agyad - Jason azért elég ijesztő tudott lenni, ha a dühös volt, bár persze, kicsit mindig az volt, de amikor igazán elöntötte a vörös köd, én sem szívesen pofáztam volna vissza neki - bár ezt amúgy sem tettem annyira, hacsak az elmés és ragyogó visszaszólásaim a saját kis életem védelmében nem számítottak annak. Mondjuk, olyankor nagyon mindegy lett volna, hogyan gondolom a kekeckedést vele, mindenképpen távolságot kellett volna tartanom, mert maximum messziről, az íjammal lett volna esélyem elkábítani, közelharcban nem titkoltan jobb volt nálam, még ha én sem voltam egy gyenge gyerek, tekintve, hogy azért nem ma kezdtem, és Oliver nem egyszer vert rendesen össze, hogy szokjam a dolgot, a késharcos társalgási finomságokról már nem is beszélve. Huh, egy idegbeteg Jay nem az az ellenfél, amit annyira kívántam volna, bár nem gondoltam volna, hogy hacsak nem fordulok valamilyen módon én ellene, akkor a szokásos baromkodásainkon túl ártana nekem. Azt hiszem, elég nagy gondban lettem volna, ha nekem kellett volna neki ártanom, ha egy olyan oldalra áll, ahonnét már nincs visszaút, és túl sok ártatlan ember élete forog veszélyben. Abban az életben, amit mindketten folytatni fogunk az iskola elvégzése után, ez sajnos egy nagyon is valós kimenetel volt. Fél füllel még elcsíptem, Annie mit mondott, és rávigyorogtam, ezzel biztosítva, hogy igyekszek túllendülni az engem hirtelen elkapó szorongáson. - Akkor oké.
A beszélgetés nekem új szakaszához nem nagyon volt időm hozzászólni, úgy pörgött, bár a végére meg is könnyebbültem, hogy végül nem nekem kellett annak lennem, aki elmagyarázza ezt Korinak. Ragyogó volt és elbűvölő, de vagy nagyon könnyen ki lehetett neki fejteni valami ilyesmit, vagy nagyon nehezen, és az volt a legjobb, mikor még én sem tudtam, miről magyarázok pontosan, vagy annak melyik részét nem érti pontosan. Meg ugye az is gáz volt, amikor már Kori volt az, aki jobban boldogult, mint én, az én baromi szétszórt és kapkodós fejemmel. Ahogy szóba került Dick, legszívesebben hozzátettem volna, hogy nem csak a neve alapján tud fasz lenni, mert még ha alapból nekem nem is volt sok bajom vele, azért tudtam, mi volt közte és Jay között.
Amikor láttam, hogy megremeg Kori szája, legszívesebben megöleltem volna, hogy megnyugtassam, de végül úrrá tudtam lenni ezen a szeretetrohamon, amit a társaság másik két tagja lehet nem értékelt volna, még ha közben elég nagy seggfejnek is éreztem magam. Az ezt követő sztorin kicsit megdöbbentem, mert azért nem gondoltam, hogy Annie ilyen bonyolult múlttal rendelkezhet, de azért elég sok mindent láttam már, így sokként sem ért.
- Igen, szerintem is - értettem egyet, bár nekem nem állt szándékomban elmondani neki az élettörténetemet, maximum azt nyögtem volna ki, hogy örökbe fogadtak, aztán már az örökbefogadó szüleim is halottak. Aztán megint örökbe fogadtak. És kidobtak. Szóval ezt nem akartam volna elmagyarázni, ráaádásul az apám halála... Arra nem akartam soha többé gondolni. Megöltem egy ennyire jó embert, és ezért külön hely fog nekem járni a Pokolban, amiért minden jót, amit kaptam tőle, a züllöttséggel és egy apagyilkossággal háláltam meg. Néha nagyon szerettem volna emlékezni a történtekre, hogy miért történt az, ami, máskor viszont nem is lettem volna képes ennél szörnyűbb dolgot elképzelni, így nagyon ambivalensek voltak az érzéseim az igazsággal kapcsolatban. Ráadásul azt sem tudtam volna, hogya magyaráztam volna meg, hogy kerültem össze Oliverrel, ha szóba került volna.
- Semmi baj - néztem rá, ahogy nekem ütközött, kicsit megkönnyebbülten, hogy nem az ölembe huppant ezzel a lendülettel, mert egy pillanatra azt hittem, ez lesz belőle. Nem mintha magával a ténnyel lett volna bajom, csak egyrészt nagggyon zavarba tudok jönni az ilyenektől, másrészt lehet borultam is volna hátra vele együtt, ha nem figyelek eléggé. - Köszi - nevettem, ahogy megdicsérte a tetkóimat. - Nem, máshol nincsenek tetkóim, bár gondolkodom azon, hogy majd egyszer csináltatnék egy nagyon szexi... Hé, várj! - meghökkentem, amikor leszedte a felsőm, ahogy más mintákat is keresett, bár nem is tiltakoztam olyan vehemensen, tartva attól, hogy a végén még a gatya is lekerülne rólam, mondjuk Kori segítségével. Megborzongtam egy hideg légáramlattól, és a keze felé nyúltam, hogy gyorsan visszaszerezzem a trikóm, de nem jött össze. - Tényleg csak ezek vannak - nevettem. Meg pár sebhely is, nem is olyan kevés a felsőtestemen meg a karjaimon, de azokat már annyira megszoktam, hogy normál esetben már fel se tűnnek nekem.
- Az üvegezés egy játék, hercengő, amit tipikusan az ilyen partikon játszanak. Az emberek körben ülnek, középre tesznek egy üveget, valaki megpörgeti, és végül megcsókolja azt, akire mutat az üveg szája, amikor megáll. Legalábbis én így ismerem - mondtam gyorsan.
Végül én is beültem a körbe, miután egy számomra tök ismeretlen csaj elkapta a kezem, és lehúzott. Igazából már most kezdtem vörösödni, mert sejtettem, hogy érdekes lesz ez így, félpucéran, mire még nevetett is, és azt mondta, ha már úgyis ilyen jól hangulatba kerültem, kezdhetném én. Meghökkentem, de aztán mikor mindenki engem kezdett nézni, leesett, hogy ezt már tényleg nem fogom megúszni, úgyhogy lelkileg felkészítettem magam, és megpörgettem az egyetlen szilárd felületre lerakott üveget. Jó kis lendülete volt, én meg némi gyomorideggel vártam, kinél fog megállni, titokban reménykedve, hogy azért valaki vállalható kinézetűnél, és beletelt pár másodpercbe, mire megállt. Felnéztem, annak az embernek az irányába, akire mutatott, és leesett az állam. Jézus Krisztus a mennyekben, Mária, édes istenem, kímélj engem, mit vétettem, most meghalok?
- Öööö... Most akkor a srácokkal muszáj? - néztem körbe, mire páran rögtön elkezdtek hurrogni meg drukkolni. Jó, alapból tök nem lett volna ezzel bajom, de baszki, nem voltam benne biztos, hogy ezzel Jay is így volt. Nem mertem ránézni. |
 Hallgatva Roy dumáját, megcsóvaltam a fejem, szerintem tényleg nem kéne senkinek inni, főleg nekem, valaki legalább figyelhetne erre a két idiótára, ha már Kori nincs itt, bár azért őt is kell néha szabályozni, mikor olyanokról kezd el dumálni, amitől egy átlag ember nagyon elvörösödne. Engem csak vissza kell fogni, hogyha valakit szeretnék megölni vagy szétverni a pofiját.
- Roy, gondolj rám is, ha most agyamra megy Annebelle, akkor mi lenne később? - ha már megközelíti a drága barátom szintjét, csak egy picit, akkor fog engem közelíteni az agyfasz. Hm, lehet nekem kell innom, hogy egyiket se akarjam megfojtani, ami az én esetemben, nemcsak képletes. - Én örülök, hogy itt maradsz melettem, legalább másnak is dumál Harper - mondtam meg az igazat.. Jó barátom a srác, talán a legjobb barátom az egész világon, de sok esetben, a beszélgetésünk legalább háromnegyedében, már nagyon fárasztó tud lenni, és megkérdezem magamban, hogy hogyan tudnám elhallgattatni.
Nem ez az első eset lett volna, hogy elintézek egy részeget, de azért erre nem volt igény, ugyanis a mostani hármas női tagja szépen elintézte a dolgot, lehet én is így tettem volna, csak a fenyegetést én be is váltottam volna, de ez azt hiszem nem olyan meglepő tőlem.
- Szerintem Kori már egyszer próbálta leegétni őket, szóval kimaradnék ebből, köszönöm - nagyon jó, hogy amúgy most már két tüzes nőszemély van az életemben. Most nem csak a személyiségükre gondoltam, hanem a képességeikre is, a tüzet pedig civil ruhában nem tudom kivédeni, hiszen én pusztán egy ember vagyok... ők meg... - Együtt nem létezik, azt hiszem, hercegnő, de olyan emberek, akik értenek egy-egy harcstílushoz... Annabelle arra gondolt, hogy jól harcoltam - sóhajtottam. Nem akartam túl bonyolítani, és egy történelmi órát tartani a barátomnak, így csak próbáltam nagyon leegyszerűsíteni, nem akartam nagyon belemenni az egészbe, hogy aztán engem hallgassanak, és kérdezősködjenek.
- Dicket ismerem, régről - ezzel le is zártam a lány kíváncsiságát. Szerintem senki nem érdekli az az egész dolog, amit velem csináltak. A sajnálatot nem kértem, a két másik tudja az egész sztorit ismerik, és ezzel már le is zártuk a dolgot, nem hiszem, hogy még egyszer elmondanám.
- Akkor én fogom eltörni a kezed, ez így lesz - mondtam simán, mintha a legtermészetesebb dolgot találtam volna ki neki, még ha viccelődött is. De ezzel már le is voltam, nem akartam vele többet foglalkozni, mert a másik lány úgy is azzal fog jönni, hogy akkor ő ver engem.
Utána a másik tüzes lány, Korin kívül, elmondta az élete történetét, és valahogy nem tudtam nagyon ezen meglepődni, így nem is szóltam semmit.
- Kérlek hozd - lecsuktam a szememet, mert már tényleg el kellett gondolkoznom azon, hogy kéne inni. Bár az igaz, hogy nem nagyon láttak olyan állapotban, de egyszer mindennek eljön az ideje ugyebár.
Ahogy leültünk, próbáltam olyanhoz, akiket ismerek, és nem akarnak rögtön kérdezősködni. De a fülemet nagyon sértette, mikor Annie kissé felsikkantott. Nem értem, mostanság nem ritka a tetkó. Éppen a hercegnő fordult felém, hogy gondolom, kérdezzen valamit, mire valaki felvetett olyan csodálatos ötletet. - Majd elmondják, én viszont most megyek - amint felálltam, valaki visszarántott. - Szóval, hercegnő, mit szerettél volna tőlem? |
 Egész furcsa volt ez az iskola dolog. Persze, hallottam már róla, és mindig láttam azokat a nagy sárga buszokat, meg néha egyenruhába bújtatott gyerekeket, aztán megtudtam, hogy oda azért járnak, hogy megtanulják az alapvető dolgokat, bár nem igazán értettem, hogy egyes tudásokat, melyeket én teljesen feleslegesnek tartottam, miért magolják nap mint nap, no nem mintha Roy vagy Jason jobb véleménnyel lettek volna erre a rendszerre. És most mégis itt kötöttünk ki, egy iskolában, mind a hárman. Mondjuk valószínűleg nem minden iskola ilyen, tekintve, hogy az utcákon sem látok tömkelegével valami szuperképességgel rendelkező vagy szuperügyes földit. Ebben az épületben pedig hemzsegnek én pedig rettentően élvezem! Már találkoztam rettentő sok különleges emberrel és csak tátottam a számat, hogy miket tudnak.
Az újdonsült barátaimnak – egész kedvesek voltak, meglátjuk még mi sül ki belőle – is nagyon örültem, rögtön elkezdtek nekem mesélni, hogy hogy s mint mennek a dolgok, kiket jó elkerülni, és kikkel jó jóban lenni, nem mintha ebben hatással lennének rám, szeretem én megválogatni, hogy kivel állok össze. Meséltek a bálokról, amin azonnal felcsillant a szemem, bár sejtettem, hogy nem olyanok lesznek, mint Tamaránon, meg mindenféle izgalmas iskolai programról. Aztán odamentünk még egy csoporthoz a vízben, ők is elkezdtek kérdezgetni és mesélni, de sokkal jobban izgattak a jövevények, pár másodperc múlva pedig már szó szerint a karjaikban találtam magam. Habár az elején furcsállottam a lány jelenlétét, ami aztán átment sajnálatba a sebe miatt, hamar megkedveltem. Egészen hasonlított rám, mondjuk nem mondanám magam jó emberismerőnek, legalábbis mielőtt a sok baj elkezdődött, könnyen bedőltem. A Földön pedig annyi álszent ember volt, hogy már–már alig bíztam meg másban, csak önmagamban, de egy fiatal lány egy ilyen létesítmény falai között nem jelenthet veszélyt, főleg, hogy elvileg tanórán kívül tilos a képességhasználás. Bár amint láttam, előszeretettel nem tartották be.
– Mi az a nindzsaszamuráj? – ráncoltam össze a szemöldököm, de csak nevettem a dolgokon. Szerintem Jason előbb állít fejre valakit, mint hogy az hozzányúljon a férfiasságához. Elhúztam egy kicsit a számat a név hallatára, tarán egyszer vagy kétszer találkoztam a fiúval, meg Jaytől is tudtam pár részletet, de még előttünk is tartotta magát, megmaradt annak a misztikus srácnak, akivel megismerkedtem.
Hatalmasakat pislogtam a lány történetére. Az biztos, hogy mi tamarániak furcsák voltunk egy földinek, de még ez a földi, vagy fene tudja honnan való okozott meglepetést. Ahogy mesélt, próbáltam a fejemben lerajzolni egy családfát, de valahol a közepébél elvesztettem a fonalat. – Hűha, ez aztán a komplikált családi történet, szerintem most leköröztél mindenkit – nevettem fel és a csuklómon pihenő hajgumival egy laza lófarokba kötöttem a hajam. Kezdett melegíteni a göndörödő hajzuhatag, nekem pedig amúgy is sokkal melegebb a testhőmérsékletem, mint másnak. – Ha megverne, utána én verném meg őt, Roy Harper, tudod jól – kacsintottam a fiúra. Ezt már párszor leszögeztem, mikor együtt laktunk. Pár, nem olyan erős ütés, rúgás belefért, amíg pusztán játékból csinálták, nem komolyan. Nem is tudom mit csináltam volna velük, ha eldurvultak volna. Szerintem ott helyben felrobbanok, szó szerint. Volt már, hogy annyira sok energia áradt szét bennem, hogy úgy éreztem, szétszakít, de szerencsére megoldottam, hogy máshogy adjam ki magamból.
Kicsit elbambulhattam, mert már ott tartott a beszélgetés, hogy Annabelle maradjon. Gyorsan kaptam észbe, és az én arcomon is hatalmas mosoly terült szét. – Igen, maradj, legalább valakivel tudok olyan dolgokról beszélgetni, amire ők csak a falba verük a fejüket – csillantak fel a szemeim. Az elején furcsa volt, legalábbis nekik. Vagyis, nekem is, mert nagyon nyíltan kezeltem a dolgokat, a fiúk, vagyis inkább a földiek pedig máshogy működtek, ezért mikor a fiúk elé tártam vagy hatféle fehérneműt, egyszerűen felálltak a kanapéről, hogy ez nem az ő reszortjuk. Pár ilyen, elvileg kínos eset után magyaráztak el jó pár dolgot, azonban inkább fele–fele arányban mentek a dolgok. Én sem voltam annyira nyílt, és ők is hozzászoktak az én világlátásomhoz.
Ugyanolyan vidáman ballagtam mellettük, mint amikor észrevettem őket, majd leültem én is. Annie és én a szélére kerültünk, a fiúk pedig közénk huppantak le. Hallottam, ahogy a lány a vörös tetoválásaira csodálkozik rá, én pedig már nyitottam is a számat, hogy kérdezzek Jaytől, mikor szemben velünk egy fehér hajú, eléggé illuminált srác felpattant és elhajítva az üvegét elordította magát: „Üvegezennünk!” Becsuktam a számat, aztán újra kinyitottam, már mást kérdezve a mellettem ülő sráctól. – Az meg micsoda? – döntöttem oldalra a fejem, és erősen gondolkoztam, hogy erről már beszéltünk–e. |
Meglepődtem Roy mennyire ellene van ennek az egész ne igyak dolognak, és épp válaszoltam volna neki, mikor ő tovább folytatta a szövegelést. Rájöttem, hogy sikerült egy olyan embert találnom, aki hasonlóképpen sokat beszél, mint én, és barátságunkon nem az a felállás lesz, hogy elmondok egy kisregényt, gesztikulálva, pörögva, mutogatva, majd kapok egy: ja igen-t. Egyszer kéne versenyeznem vele, ki tud többet beszélni egyhuzamban, összekapcsolódó témákról. Jay lehetne a zsűri vagy a bíró. Vaaaagy. Egy olyan versenyt kéne rendezeni, hogy melyikünk tudja előbb kiakasztani Jayt a szövegelésével. Bár szerintem ebben vörös barátom nyerne, hiszen ő úgy látszik jóval régebb óta ismeri a harmadik tagot, mint a délután.
Lágy mosoly ült az arcomra, mikor belezavaradott a mondandójába, majd mikor láttam, hogy nem mond mást, válaszoltam neki. - Roy, miattad jött az ötlet, de igazából tetszik, szívesen nem iszok veled vagy veletek, régen volt már ilyen, hogy így voltam buliba - magyaráztam kedvesen, egy kissé elhúzott szájjal, mert azért egy ilyenre nem büszke az ember. Éreztem, hogy nagyon érzékeny téma a srácnak, ezért voltam ilyen finom vele, és mert ő is tök normális volt velem végig. Viszont mikor láttam, hogy nem sikerült teljesen megnyugtatnom, még hozzátettem. - Ha inni akarok, akkor nem fog megállítani az ötletem, meg hogy te nem iszol, oké? - kérdeztem, majd még hozzátettem. - Egyébként meg veletek jöttem, szóval nem foglak mások miatt itt hagyni titeket - vigyorogtam rájuk, biztosan Jay nagy örömére.
Ekkor jelent meg Carter. Nincs bajom a sráccal tényleg, de most nem vágytam a társaságára. Kicsit talán durvábban is utasítottam a fiút, mint kellett volna. Na mindegy. A fiúkra tekintettem, hogy lássam reakciójukat, hogy nagyon kiakadtak-e. Ekkor jött Jason dicsérete, milyen jól rendeztem a dolgot. Tényleg túl durván rendeztem le a dolgot, ezek szerint. Következő megszólalásával viszont sikerült meglepnie. Kezeimet a szívemre tettem, és kicsit dülöngélni is elkezdtem, és szerelmes tekintettel bazsajogtam rá, majd drámai hangon buktak ki belőlem a következők: Oh, én hősöm - az egyik karomat odaemeltem a szememhez, mintha egy könnycseppet morzsoltam volna el. - Egyébként köszönöm, ari vagy - tettem hozzá végül normál hangon.
Ekkor csapódott - szószerint - a negyedik tag hozzánk. Az élénk lány nagyon aranyos volt, de úgy nézett ki a fiúknak jóval nagyobb meglepődést okozott, mint nekem. Én ,,csak" kívácsi voltam rá. Mikor elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy ,,oké, hogy Royt püfölöd" a szemöldököm a hajam vonalánál volt, majd mikor korigálás következett (értitek KoriGálás), csak nevetve odafordultam az áldozhathoz, és kicsit lejebb vett hangom mondtam neki. - Ha segítség kell nyugodtan szólj, szívesen fenyegetőzők azzal, hogy leéégetem a tőkét. Ekkor került szóba sérülésem, bár nem azért mondtam az előzőeket. - Igazából tök jól ment neki, olyan volt mint valami nindzsa szamuráj - nevettem. - Csak hát elfelejtette, hogy én még sosem csináltam ilyet - folytattam, majd eszeme jutott mg egy dolog az eseményről. - Akkor kezdődött az egész, mikor szóba hoztam Dicket. Bár ezen nem tudom mi ilyen sokkoló, azon kívül, hogy valaki saját magát fasznak nevezi - hoztam vissza akkor is előtt poénomat, hamár akkor nem értékelte.
A szemöldököm újabb táncba kezdett, mikor azt mondta, hogy a fiúkkal el tud szaladni a ló. - Nekem eddig nem tűnt fel. De azér köszi, észben tartom - mondtam könnyedén. Ennyi minden törént meg köztünk, de még mindig nem mutatkoztunk be egymásnak, ami most meg is történt. Megköszönötem szememre érkezett bókot, majd megint a sérülésem került szóba. Jay megjegyzésére, amit nem tudom gúnyosnak szánt-e, összehúzott szemmekkel, sértődött hangon adtam választ. - Szerettem azt a felsőt. Egyébként meg ha így folytatod a cipőm is veled súroltatom ki - olyan tündérbogár tudok lenni. De na magának csinálja.
Látszott hogy érzékeny téma volt a lány számára a származása, ezért nem is nagyon kérdezgettem tovább. Úristen Annie fejlődőképes vagy. Felszusszantam, mikor az én származásom története került szóba, majd egy kicsit elhallgattam, hogy fejembe összegezni tudjam a dolgokat, és ne ötmillió évig meséljek. - Szóval anyum egy görög nő - Europa - gondolom hallottál már róla. Őt elrabolta egy skandináv tűzóriás démon - Surtur - , mert gyereket akart tőle, de ő nem volt valamiért képes magára a procedúrára - ez a rész zavaros volt nekem, mert anyum nyilván nem fejtette ki olyan bőven. - Ezért bekerült a képbe a másik apám - Baldur -, akivel megejtették az aktust, majd anyum elbújdosott és kilenc hónap múlva, már hárman boldogítottuk, és így én három helyről is hoztam valamit - fejeztem be a sztorit egy suszra. Életem legizgalmasabb sztorija, ezt nem lehet überelni, bár tudom, hogy szomorú, nem szeretek emiatt komolyan belegondolni. A három helyről pedig azért mondtam, mert a könyvek szerint - olyan durva, hogy a szülemről könyvek meg legendák vannak -, anyu meseszép volt, amiből hát na rám is ragadt, apu egytől mindenféle tűzes képességet kaptam, apu kettőtől pedig ezeket az érzelmi cuccokat. Rápillantottam a többiekre, hogy láthassam a reakciójukat, mennyire sokkolodtak le, vagy mindjárt jön az állítólagos családi összejöveteleken jól megszokott: az semmi, múltkor én.... kezdetű szöveg. Bár ezt én sosem tapasztaltam meg, kivéve mikor Jason (volt palija) családjával ebédeltem, de ebből ott nyilván kimaradtam.
Mikor bocsánatot kért, mert fellökött csak megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi baj. A tökfilkó megnevezésen meglepődtem, de úgy látszott nem annyira, mint a morcosabbik fiú, de csak kacagva felé fordultam reakciójára, és megkérdeztem: - Visszamenjek neked azért a tequiláért?
Ekkor tettem fel kérdésemet, hogy mégis milyen viszony zajlik közöttük, de mindenki egyből rávágta, hogy csak barátok. Gyanúsan gyorsan. Mindenesetre, örültem, hogy ezt letisztázzuk, mert ha esélyt látok arra, hogy valamelyik tökfilkóval összefeküdjek, semmiképp nem akartam úgy, hogy közbe ők járnak valakivel, mert azt baromi nagy szemétség a lány felé. Én is így jártam, bár a párom akkori partnere, mint kiderült a barátnője volt elég régóta, szóval azért mégse ugyanaz a szitu. Jól esett, mikor a fiúk azt mondták maradjak, így vidáman felmosolyogtam mindkettőre, mintha kicsit be lennék szívva.
Roynak ekkor támadt egy szuper ötlete, hogy menjünk oda a tábortűzhöz, így gyorsan követtem, majd lehuppantam mellé, kicsit nekiütközve. - Juj bocsi - kacagtam, majd kicsit megdörzsöltem a felkarját, ahova a támadásom intéztem. Ahogy elemeltem kezem, vettem észre, hogy nem stimmel valami, vagyis hogy nem sima bőr van ott. Mikor leesett, mi is a helyzet, baromi izgaott lettem, kicsit fel is sikantottam. - Jézus, neked van tetkód - mondtam ki az egyértelműt. - Nagyon menő - mondtam, majd elkezdtem jobban vizslatni. - Van még máshol is? - kérdeztem izgatottan.
|
Amikor Annie azt mondta, hogy az önmegtartóztatásomon felbuzdulva ő sem fog majd inni, gyorsan megráztam a fejem.
- Figyu, ez az én szerencsétlenségem, nem akarom tőled elvenni a szórakozást ezzel, ha szeretnél inni, akkor a társaságunk miatt tuti nem kell megtartóztatnod magad vagy ilyesmi. Nem mintha le akarnálak itatni - tettem hozzá nagyon gyorsan. - Ez távol áll tőlem, nagyon távol, tényleg, csak nem jó, ha az ember az utolsó józanok között marad egy csapatban, és neked ugye van itt egy csomó ismerősöd, szóval nem szeretnélek semmiben gátolni ha szórakozni szeretnél.
Hosszan belélegeztem, mert hirtelen elfogyott a levegőm, meg kicsit zavarban is voltam a saját felmerülő ötletemtől, hogy kihasználnám valaki cselekvésre képtelenségét. Nem, ilyesmire tényéeg nem lettem volna képes. Sok rossz dolgot csináltam, de ilyen jellegűeket soha sem, az egész egy hatalmas tabu volt azámomra, és én sem bántam szépen azokkal, akiket anno én kaptam el így.
Nem éreztem magam nagyon meglepve, ahogy feltűnt az első részeg alak a színen. Régebben nagyon sokat buliztam, ehhez mérten rengeteget ittam is, és az ilyen arcok a hasonló eseményeknek állandó kísérői voltak, ezért nem is éreztem ezt újdonságnak, bár a tagot belepő piaszagtól muszáj volt egy kicsit hátrahőkölnöm. Ha valaki meggyújtana egy gyufát, és odadobná hozzá, ennyi alkoholtól a levegőben már lángra lobbanna. Ami azt illeti, ennyitől tök megjött a kedvem arra, hogy igyak, ami mélységes rémülettel töltött el, de azért reméltem, hogyha már jelen volt, Jay biztos tarkón csap, ha valami ilyesmivel próbálkoznék. Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg nagy szükségem van rá, ami valahol gáz, ha az ember azt nézi, hogy ennyi idős koromra mennyire önállónak kellene már lennem, ehhez képest ilyen szinten figyelni kell rám, mint valami ovisra. Muszáj lesz moderálnom magam, már csak a saját kedvemért is.
Már készültem rá, hogyha a srác nem akarna magától elmenni, akkor közbelépjek, mielőtt Jay tenné, és elküdjem anélkül, hogy szüksége lenne egy fogprotézisre, márpedig nálam az ilyen jellegű erőszakra lényegesen kisebb volt az esély, mint a barátomnál. Nem mintha nem tudnám megtenni, persze, de azért ameddig csak lehet, a békésebb megoldásokat preferáltam, és hát nem is lett volna jó már az első napomon valami ilyen miatt bajba keveredni, meg azt se akartam, hogy Jason legyen az, aki emiatt kap. Nem mintha őt érdekelné az ilyesmi, de ha ő arra figyelt, hogy én ne igyak, akkor én meg igazán figyelhettem arra, hogy ne öljön meg senkit, vagy legalább ne tanúk előtt. Meg ki tudja mikor futunk bele valami elég erős képességhasználóba, akivel fegyverek nélkül nem lenne túl vicces egy harc, egy pár ilyenben már mindkettőnknek volt része.
- Egyszerűbb megoldáshoz? - pislogtam, aztán leesett, mire gondol. - Ó, jézusom, Kori...- kaptam a fejemhez. Jó, javult a viszonyom Oliverrel meg minden, de ááh. Mindegy, huh, asszem jobb is, ha erre egyáltalán nem is gondolok. Az legalább jó, hogy nem azt kellett közölnie, hogy megint rehabon vagyok, az azért nem lett volna olyan fényes, mint egy magánsuli.
- Tudod, örülök, hogy arra sem bólintottál rá, hogy engem verjen, megijesztettél egy pillanatra - néztem Korira. Jó, egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy azt mondja, a nevelő célzatú maflás még belefér, de azért örülök, hogy még vágja a gyermekvédelmi jogokat annyira, hogy remélhetőleg ne hagyja az ilyesmit. A beszélgetés többi részében igazából csak kicsit lemaradva kapkodtam a fejem közöttük, nem igazán tudtam, kihez kellene szólnom, tekintve, hogy tök jól elcsevegett mindenki. Csak Annie következő kérdésére fagytam le, főleg mert fogalmam sem volt, Kori mit reagál, de végül semmi súlyos nem történt, Jó, én bevallottan bele voltam zúgva kicsit, azt hiszem ez látszott is, de amennyira tudtam, Jasonnel is elég közeli barátságban volt, vagy hát talán van még.
- Ja, csak barátok, tényleg - bólogattam. - Amúgy szerintem se menj el, nem akarunk elüldözni így a viszontlátás örömére - mosolyogtam rá.
Körbenéztem a parton, ahol tényleg kezdett egyre jobb lenni a hangulat, már ami a részegek számát, meg ezt a foszforeszkáló cuccot illette.
- Emberek, nem ülünk le valahol? - kérdeztem, aztán ha nem ellenkezett senki, akkor elindultam a tábortűz felé, ahol még volt egy csomó hely a körben, és lehuppantam az egyik csupasz fatörzsre, ami direkt erre a célra volt elhelyezve ide, és azt lestem, ki hová ül, hogyha valaki túl messze kerülne tőlem, akkor gyorsan be tudjak csatlakozni hozzá. Egy lány a körbekínált pár kólásüveget, amikből gyorsan lecsaptam az egyikre, és beleszagolba megállapítottam, hogy tényleg nincs benne alkohol, mielőtt belekortyoltam volna. |
Őszintén szólva, nem hittem, hogy így fogom tölteni megint a napjaimat. Roy társaságában, és ahogy látszik, egy tüzes lányéban, aki ugyan nem Kori, viszont hiszem, hogy ugyanúgy az agyamra fog menni. Vagyis már megy, csak jól titkolom, az egészet pedig a jó barátomra hárítom, ő meg már megszokta, hogy halállal fenyegetem, azonban ezt sose szoktam ám véghez vinni. Egy, nem akarok sírt ásni. Kettő, azért egy idő után biztosan elkezdene hiányozni a feje, meg a szüntelen dumálása és a pörgése. Bár az biztos, hogy néha kifogom dobni a szobánkból. Alvás nálam szükséges, mellette nem gondolom, hogy nyugalmasan tudnék aludni.
Agyrém nekem az, hogy egy bulira kell mennem, de mit meg nem teszek Harperért, ugyebár. Azt hiszem, ez a legkevesebb, ha már ő is kibírt engem, meg néhányszor, jó, elég sokszor összekapart engem. Csak tényleg nem készültem arra, hogy máris letámadnak minket, vagyis inkább a lányt,egy kissé részeg srác. Ha ez lesz tovább, akkor lehet még én is legurítok pár italt, bár az igaz, hogy nem lenne kellemes érzés a barátomnak, hogy előtte iszok, de na jobb, mintha megkattannék itt nekik. Fogalmam sincs,mi lett volna a legjobb lépés, hogy beszóljak a dolgokba vagy ne, de úgy látszott, hogy Annie elég jól kezelte a helyzetet. - Szépen lerendezted - jobb ötlet volt ez, mert ha én csitítottam volna le a srácot, akkor már tényleg lent lett volna a torkán az üveg. - Azt hittem nekem kell majd elküldeni - és ez igaz is. Komolyan, azt hiszem az egyikhez fogok csapódni, valószínűleg Royhoz, hogy tudjak figyelni rá.
Arra se számítottam, hogy egy végleges negyedik ember fog hozzánk csapódni. Csupán az a baj, hogy ez is úgy pörög mint a másik kettő, valahogy vonzom ezeket. De azt nem tagadhatom, hogy hiányzott Roy meg Kori. Egy kicsit azért tartok attól, hogy valamelyik elfogja szólni magát.
- Igen tudom, viszont azt hittem, hogy amint elküldöm az üzenetet, itt leszel rögtön - tényleg így gondoltam, bár nemigen tartottam valószínűle, hogy akarnak engem látni, de ez az ellenkezője lett. Ahogy mondta, hogy későn kapta meg az üzenetet, és más megoldást talált, már biztos voltam, hogy felkereste az öreget. Oh, basszus. - Roy, csak segített ja - bólintottam. Bár nem hiszem, hogy őt lebaszná. - Nem direkt volt, csak kijöttem a gyakorlatból - azt mégsem mondhatom, hogy még valaki itt van a múltamból, akit nem ilyen örömmel fogadnék azért. Igazából, szerintem egy fegyvert dobnék hozzá és nem a jókedvemet. - Nem volt ideje megverni, jobban féltette a ruháit - bár inkább én voltam a gyorsabb, mivel hamarabb felajánlottam a segítséget, így nem tudott mérges lenni rám. - Tökfilkó, komolyan? - egyre biztosabb, hogy nekem bizony kell az alkohol, mert nem tudtam, hogy kibírom ezek mellett.
Ugyan még nem ittam semmit, de így is megakadt valami a torkomon. Valószínűleg a lélegzetem. Kori kezdett el magyarázkodni, én meg enyhén ráztam a fejemet, hogy inkább ne mondjon semmit, mégis kinyögött valamit. Semmi vészesett, legalább. - Én velük? Ugyan... de tényleg csak nagyon jó barátok vagyunk. Szeretném, ha maradnál, amúgy, legalább te lefoglalod ezt a kettőt. |
Nem voltam az a nagy bulizós fajta, főleg nem, hogy Roy nem ivott, és Jay sem volt az a részegedjünk–le–minden–hétvégén fajta. Azt hiszem klubban is csak egyszer voltam, akkor is azzal a céllal, hogy információt szerezzünk, de az az este sem végződött jól. Mint utólag kiderült, valamit raktak az italomba, ami itt a Földön szokás a rossz embereknél, és nem bírtam használni a képességeimet. Tudták, hogy megyünk, és hogy kikkel állnak szemben, fel voltak készülve. Már nem is emlékszem ki talált rám a klubon kívül, összeesve, kihűlve – ami furcsa volt, hiszen még a legnagyobb hóesésben is melegem volt –, de arra emlékszem, hogy nagyn, nagyon mérgesek voltak a srácok utána. Szóval volt egyfajta ellenvetés bennem, hogy nem kéne, de azóta megtanultam, hogy a bontatlan üdítőkben nincsen semmi kártékony, és a társaságom sem tűnt olyannak, akiknek a lerészegedésen kívül más terveik lettek volna. Nem mondom, hogy nehezen ment a barátkozás, volt olyan, hogy azt játszottuk, hogy ki tud több embert összeszedni egy óra alatt, Roy vagy én, amin Jason általában csak fogta a fejét. Mókás volt, az biztos.
Nem kellett Martinnak sokáig ráncigálnia, mentem már magamtól is, ahogy Vivian is és jól elszórakoztunk odabent, bár nem sokat beszélgettünk, táncoltunk – amit alapból nagyon szerettem csinálni – és azok a színes festékek is egyre több helyen kerültek elő. Az idő múlásával csak többen lettünk, ez azonban nem ment annak a rovására, hogy a fiúimat azonnal felismerjem. Akkora lendülettel indultam el az irányukba, hogy szerintem pár embert a vízbe löktem, de csak mentem, amíg a megszokott csapatba bele nem estem. Vissza kellett fognom magam, hogy ne sírjam el magam, de nem akartam most itt mindenki előtt síró–picsogó Korit játszani, így csak egy erőteljes mozdulattal megtöröltem a szemem, amivel együtt festék és homok is távozott az arcomról. – Tudod, hogy mondogattam, hogy nincs minden rendben a múltammal kapcsolatban – haraptam be az ajkam félőn. – Ki kellett derítenem a miértjét és hát… Ezért voltam távol – zártam rövidre, nem gondoltam, hogy ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy ilyen mértékű dolgokat meséljek el. Roy felé kaptam a fejem. – Megkaptam, de tudjátok mennyire nem értek a dolgaitokhoz még mindig, szóval egyszerűbb megoldáshoz folyamodtam, és csak azután találtam meg a telefont – mosolyodtam el óvatosan. Tudtam, hogy nincs jó kapcsolatuk a mentoraikkal, de talán az, hogy beszéltem velük, nem akkora gond, ugye? Ugye? – Hogy mi? Miért? Jason, az egy dolog, hogy Royt püfölöd, mármint az sem oké, de másokat sem szabad csak mert olyan kedved van, legyél kicsit körültekintőbb – dorgáltam meg, és még csípőre is tettem a kezeimet. Igen, mi is durvultunk el egymással, de az más. Azt hiszem megint kezdődik a „Kori, nem vagy az anyám” időszak. – Sajnálom – néztem a lányra összeráncolt szemöldökkel, elhúzott szájjal. – Néha túlságosan el tud szaladni vele a ló. Mindkettővel – néztem összehúzott szemekkel rájuk. – Örvendek, Annie. Nagyon szép szemed van, egyébként.– mosolyogtam rá kedvesen. Az egyik kedvenc dolgom az emberekben – vagy épp nem emberekben – azok a szemeik voltak. Tamaránon mindenkinek ugyanolyan fénylő zöld volt a szeme, itt viszont a legvilágosabbtól a legsötétebbig terjedt a színskála. – Remélem utána jól seggbe rúgtad, megérdemli – nevettem fel és kacsintottam a lányra. Szerettem Jay agyát húzni, Royjal együtt pedig verhetetlen páros voltunk ebben a játékban. – Nem, tényleg nem földi vagyok. Tamarán bolygójáról érkeztem, messze innen. – próbáltam úgy mosolyogni, hogy ne remegjen meg a szám. Az, hogy tudtam mi folyik ott, rosszabb volt, mint abban a tudatban élni, hogy elpusztult. – Ó, mindenképp meséld el, szeretnék végre valami izgalmasat is hallani – mondtam csillogó szemekkel, bele sem gondolva abba, hogy a fiúk ezt magukra veszik. – Nem tudom, elég sok emberrel találkoztunk, szóval az is előfordulhat, hogy még valakivel találkozunk – gondolkoztam el. – Upsz, bocsi, nem mértem fel a helyzet kimenetelét, csak megörültem ennek a két… Hogy mondják? Tökfilkónak? – nevettem fel újra ahogy rájuk néztem. A következő kérdése enyhén meglepett, mármint, nem voltam az a megilletődött ember, de ezt nem szokták felhozni. – Hát, igazából nem, mert ha valaki kapcsolatot akar valakivel, azt tiszteletben tartjuk, de… – a tekintetem a fiúk felé kaptam, már megszoktam, hogy ilyen esetekben vagy elcsitítanak, vagy befogják a számat és a vészjelző most is a fejem fölött kezdett sípolni – De csak barátok vagyunk – mosolyodtam el kedvesen, nem akartam a fiúkat kellemetlen helyzetbe hozni, tekintve, hogy a földieknek ez milyen fura pont. |
Miután a fiúk visszakísértek a szobámba, nem voltam rest és egyből elkezdtem tevékenykedni, azaz úgy döntöttem, hogy meglátogatom bátyámat, miután telepátiával ledumáltam vele, hogy igen, a szobájába van, nem, nincs nála senki és, nem, nem zavarok. Szóval percek alatt ott terementem az ágyán, és elkezdtem neki beszámolni arról, hogy mennek a dolgaim, és ráhoztam a frászt a kötéssel, meg azzal, hogy titkolóztam, és nem mondtam el honnan van. A kis hülye olyan védelmező, hogy végén neki esne szegény Jaynek. Persze szeretem, de nem hiányzik a dráma az életemből. Szóba jött mindenféle hülyeség, próbáltam lerángatni magammal az esti bulira, de úgy tűnt privát programja akadt, így teljesen megértettem, hogy passzolja a bulit, bár bökte az orromat, hogy nem árulja el ki a lány. Végül ő emlékeztetett arra, hogy én hova is készülök, és nem kéne indulnom, én pedig lélekszakadva rohantam vissza szobámba. Szerintem másodperceken múlott, hogy nem találkoztam össze Jayjel és Royjal, hiszen abban a pillanatban, hogy becsaptam a szobám ajtatját, már kopogtattak is. Kiüvöltöttem nekik, majd ledobtam edzőscuccom, amibe eddig feszítettem, és magamra dobtam legközelebbi ruhaneműmet, ami a legújabb szerzeményem volt. Pimaszul elmosolyodtam, majd kinyitottam az ajtót, várva új barátom reakcióját. Majd' megpukkadva a röhögéstől, mikor megláttam az arcát, de úgy látszott nem csak én voltam vele így.
Míg leértünk a partra tök jól eldumáltunk, bár az látszott, hogy párosukból inkább Vöröske az, aki jártatja a száját, de a másikat se akartam kiszorítva érezni, ha már lejött, élvezze is. Igazából nekem is izgalmas lesz az egész, mert Royon buzdúlva eldöntöttem, hogy én se fogok inni, amit örömmel újságoltam a fiúknak. Na meg azért is lesz érdekes, mert nem tudom mikor buliztam így utoljára, ami azért kicsit szomorú. Ahogy megpillantottam a partszakaszt enyhén sikerült megdöbbenem, hiszen csak kis összejövetelnek indult, pár emberrel, de persze örültem, hogy ilyen sokan lejöttek, csak hát a családiasság veszett el. Mondjuk így, még több embert mutathatok be nekik. Sajnos az első forma meg is jelent, bár nem hiszem, hogy ő vele kötnek örök barátságot. Az illuminált állapotban lévő férfi kicsit nagyobb lendülettel sietett felém, mint kellett volna, így sikeresen nekemütközött oldalról. Vettem egy mély levegőt, hogy ne küldjem el melegebb éghajlatokra, elvégre részegen senki se a legegyszerűbb társaság. Annie - szólalt meg vidáman, és mielőtt meg tudtam volna szólalni lökte is tovább. - Gyere, igyál velünk kis tequilááát, hagytaam neked direkt - folytatta, majd nem túl biztosan, megdöntötte a kezében az üveget. Még egy nagy szusszanat, és következett a kedves visszautasítás. - Köszönöm, most más társaságom van, és nem iszom. Viszont ő nem adta fel. - Naa Annie-bébi ne legyél már ilyeeeeeen - és átkarolt. Az agyam itt durrant el. Egyébként tényleg normális vagyok, de most jó estét akartam a fiúknak, és nem az ilyenekkel való kötekedést. Megfogtam a karját, és lelöktem a vállamról. - Ha tovább erőlködsz a torkodon fogom lenyomni az üveget, rendben? - kérdeztem tőle, kicsit erőszakosabban, mint kellett volna, mire védekezően felemelte kezeit, és hátrált. Okééé, nyugi cica, elhúztam. Mikor olyan távolságba került, hogy ne hallhasson szusszantam egy nagyot, majd a fiúk felé fordultam. - Ő itt Carter volt. Egyébként normális csak kicsit nagyképű és nem kezeli jól a visszautasítást - magyaráztam a srácoknak, bár nem hiszem , hogy nagyon sikerült elnyernie a tetszésüket.
Egyik sok után jött a másik. Hirtelen azt vettem észre, hogy megint fellöknek, bár most sokkal nagyobb erővel, úgy hogy métereket csúsztam a homokba, a fiúkkal együtt, minek hála a ruhaként funkciónáló póló egészen derekam felé felgyűrödött, de szerencsére úgy tűnt ezt senkit nem érdekelt, de még engem se, inkább támadónk személye. Bár mire felpattantam, világossá vált, hogy a lány nem rosszakarónk, egyszerűen túl van pörögve. A combomat azért sikerült lehorzsolnom miatta. Lesokkoldva néztem a jelenetet, próbáltam összerakni itt mi a búbanatós fasz folyik úgy igazából. Végül a lány felém fordult, amire sikerült végre visszatérnem a rendes kerékvágásba. Mikor meghallottam a nevét, nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne röhögjem el magam. Ki ad olyan nevet egy gyerekenek, hogy Koriander? Persze tudtam, hogy idegen név, de ez legalább olyan vicces volt, mint mikor random emberekre írnak rá, mert a nevükből kijön egy dalszöveg. - Én Annabelle Chronis vagyok, de mindenki csak Annienek hív, vagy valami más néven, mert az Annabellebe beleőszülsz mire kimondod - kezdtem el élenken hadarni, izgatottan az új ismeretség miatt. - És te honnan jössz? Már mint tuti nem amerikai a neved. Igazából nekem se származik egyik szülőm se innen, de ezt most bonyulult lenne elmagyarázni - kacagtam el magam a végére. Persze örömmel elmondom neki ha kiváncsi rá, csak igyekeztem visszafogni magam, és nem egyből elijeszteni. Lachnak hála, már sokkal könnyebben beszélek a dologról, fűnek-fának elújságolom ha kell, ha nem. - Vicces, mert meg akartam ismertetni a fiúkat néhány emberrel, de a végén kiderül, hogy ők több mindenkit ismernek mint én - szövegeltem neki tovább.
Végül tovább hallgattam kis párbeszédüket, ami nagyon aranyos volt. Amikor szóba jött a kézsérülésem, csak röhögve felhorkantam Jason megjegyzésén. Elegancia. - Oh semmi vész, elfér amelett, hogy végighorzsolodtak a combjaim az eséstől - feleltem, kissé szemrehányás képpen, de hansúlyozásomból nyíltan érződött, hogy hülye lennék haragudni a lányra, felesleges felvennie. Egy dolog viszont még mindig bökte a csőrőm, és minél tovább beszélgettek, annál inkább belezavarodtam a dologkba. - Ti valami hármas poligámiában éltek? - szegeztem nekik kérdesem. - Már mint Isten ments, hogy bajom legyen vele, de akkor ha akarjátok keresek más társaságot, hogy együtt lehessetek - fejeztem be mondanóm. Tényleg nem tartana semmiből hozzácsapódni valakihez, igazából körbepillantva több ismerőst is láttam, bár Carter társaságába nem hiszem, hogy örömmel látnak ezután. |
Még mielőtt az Annie-ként megismert lány elment, már azon gondolkodtam, mi lehet Korival, hiszen Jay itt volt, de egy szót sem szólt róla. Nála a szótlanság bármit jelenthetett, én meg hiába ismertem évek óta, olyan szerencsétlen voltam mások hangulatainak és gondolatainak kitalásával, hogy még egy olyan embert sem tudtam száz százalékosan megítélni, akit jó ideje ismertem, az idegenek valódi szándékaival meg aztán pláne nehezen boldogultam. Amikor még aktívan kergettem a bűnözőket, ez valahogy más volt, a rossz szándékot sokkal könnyebben megéreztem valakin, még ha az az ember egyébként teljesen normálisnak és rendesnek is tűnt a szememben. De hát Jay nem akart ártani nekem, mármint egy-két maflás persze becsúszhatott, de mindketten tudtuk, hogy számíthatunk a másikra, ha szükségünk lenne rá, és ebbe semmilyen mértékben sem fért volna bele az, hogy megpróbáljuk megölni egymást. Ráadásul Kori tényleg más kategória volt, és aggódtam miatta, elvégre egy idegennek soha nem lesz olyan, hogy teljesen veszélytelen földi tartózkodás, és azt sem tudtam, az üzenemet elérte-e őt.
Ezen pörögtem, amíg áthúztam az ágyneműmet, amire csak sikerült jutnia pár csepp vérnek, bár az tény, hogy közel sem komoly mennyiségben, de még így sem volt nagyon kedvem befeküdni valami ilyenbe. Pedig amúgy nem zavart a káosz, és bizonyos mértékig még a kosz sem, de a vérszagú cuccokat nem szerettem, főleg ha alvás közben kellett őket elviselnem. Nagyon bennem volt, hogy kifaggatom Jasont, mit tud Koriról, de ránéztem az ágyamra, és egész egyszerűen kiment az egész a fejemből, amit így utólag rendesen röstelltem. Nem arról volt szó, hogy ne érdekelt volna, mi van vele, közel sem, csak egyszerűen túl csapongó volt a figyelmem. Amint ezzel megvoltam, gyorsan átvedlettem egy trikóba, tekintettel arra, hogy még langyosak voltak az éjszakák, úgy voltam vele, hogy nem fogok halálra fagyni. Titokban a karomon lévő tetkót is megszemléltem, miközben Jasonnek dumáltam az ideutamról, meg hogy miket csináltam, mióta elváltak az útjaink, bár arról fogalmam sem volt, tényleg hallja-e, mit magyarázok neki, vagy csak kikapcsolt, és néha automatikusan bólintott rá egyet, vagy még azt sem.
Mikor elmentünk Annie-ért, nem tudtam titkolni, hogy szórakoztat Jay feje, amikor meglátta rajta a pólót, bár tény, hogy én sem számítottam arra, hogy rögtön ebben fog megjelenni. Közben egészen elfelejtettem, hogy a rengeteg életveszélyes helyzet után, amibe belerültem, tulajdonképpen még mindig mennyire parázok attól, hogy a buli miatt visszaesek az alkoholizmusba, de az egyik véletlenül elejtett megjegyzés rögtön visszahozta az összes szorongásom, ami hirtelen olyan volt, mint egy kiadós mellberúgás, de pár csendes pillanat után rögtön vissza is kapcsolódtam a beszélgetésbe, ahogy mentünk lefelé a partra. Nem kiáltottam világgá, de azért nem is titkoltam, hogy hálás vagyok a barátomnak, amiért van annyira rendes, hogy még úgyis lekísér a partra, hogy a háta közepére se kívánja ezt az egész bulit. Ezt nem említettem, mert tudtam, mit szólna hozzá, hogy azért fejben feljegyeztem, jövök neki ezért valami nagy dologgal. Bár igazából még arra is fel voltam készülve, hogy esetleg nem is miattam jött le, hanem simán csak találkozna pár itteni ismerősével, még ha ezt nem is tartottam túl valószínűnek, de azért fenntartottam a lehetőségét, hogy ne essek olyan hatalmasat pofára, ha kiderülne, hogy mégis így lenne.
A tengerpart nagyon tetszett, jó helynek tűnt, és szerettem az embereket, meg a nyüzsgést, és ha nem voltam volna ennyire beparázva, akkor biztosan sokkal jobban is élveztem volna ezt az egészet. Azért így is felhoztam egy csomó semleges témát Jay-nek és Annie-nak, amiknél kevés lett volna az esély, hogy visszaterelődik a szó arra, mit is műveltünk mi ketten (igazából hárman) a nem is olyan távoli múltban. Jó volt a lánnyal beszélgetni, és az is, hogy nem volt annyira passzív meg szenvedő fél, mint Jaybird, amikor igyekeztem lyukat dumálni a hasába.
Azonnal észrevettem a felénk süvítő alakot, és az évek alatt belém rögzült mozdulattal tértem is volna ki előle, nem is tudatosan, amikor hirtelen rájöttem, ki is tart felénk, és ledermedtem, mint egy szarvas a fényszórók előtt, simán hagyva, hogy Kori ledöntsön a lábamról a többiekkel együtt. Ő is be volt kenve azzal a foszforeszkáló cuccal, amit séta közben nekünk is ajánlgattak volna, ha nem látják Jay arcát, de alig vettem észre. Hagytam, hogy Kori talpra rántson, aztán már csak akkor kezdtem el vigyorogni, amikor megölelt, egy pillanat múltán már nagyon sajnálva, hogy elengedett, hogy Jasont is megölgesse. Valahogy megrázó volt, hogy nem is telt el olyan sok idő, mégis nagyon-nagyon hiányzott, és hatalmas seggfejnek éreztem magam, amiért nem mentem vissza, hogy szóljak neki, még akkor is, ha tudtam, hogy nagyon kicsi az esélye, hogy újra összefutnának csak úgy. De legalább most itt volt, épen, foszforeszkálva és mosolyogva, szóval nagyon korisan.
- Kori! - hirtelen nem is tudtam mit mondani, merőben szokatlan volt tőlem, hogy keresnem kellett a szavakat. - Akkor megkaptad az üzenetem, ugye? - kérdeztem én is rögtön, ahogy Jay is.
- Én tök ártatlan vagyok, tényleg csak az elsősegélynyújtásban segítettem utána, ugye? - fordultam Annie felé, kicsit talán túl hangosan beszélve, de nekem ez igazán fel sem tűnt. - Nekem is nagyon hiányoztál - tettem hozzá rögtön. - Sajnálom, hogy csak így tudtam szólni, vagyis így tudtunk talán, de nagyon jó, hogy itt vagy, komolyan! |
Nem hittem volna, hogy az egyik is idejön, és akármennyire megy az idegeimre Harper, még mindig a barátom, és jobb, hogy őt kaptam szobatársként, tudom csoda az én számból ezt hallani, de tényleg jobb lett így, mint az, hogy kapok egy tök ismeretlent, aki miatt kerülném a szobát. Így csak annyit kell tennem, hogy kicsukom egy kis időre, amíg a hiperaktivitása nem a nullára csökken, csak arra a szintre, amire már kissé megedződött az idegzetem, és nem akarnám amiatt leszúrni, vagy megetetni a felszerelésével. Van rá módszerem, hogy ne legyek idegbeteg a drága társamtól és most már a szobatársamtól is.
Megszerettem volna kérdezni, hogy hol van Kori, esetleg vele jött-e, de nem tudtam, hogy ezt biztonságos megkérdezni, ha éppen olyan a társaságunk, akiben halvány lila gőzöm sincs, hogy megbízhatunk benne, főleg ilyen titokkal. Na meg nemigen kéne kikürtülnünk mit is csinálunk, vagy csináltunk. Nem kéne azt hiszem jelen időben beszélnem erről. De az a lényeg, hogy hazudnom kellett, hogy azért megvédjem a titkunkat. Roy-ban nem bíztam ebben annyira, mármint féltem, hogy véletlenül kiköpi vagy nem tud olyan hiteles hazugságot kitalálni. Jó, ebben mondjuk én se voltam valami száz százalékos hazudó, de nem hittem volna, hogy beállít hozzám az egyik vörös. Kori-ra hamarabb számítottam.
Nem voltam oda azért, hogy elmenjek egy tengerparti bulira, de tényleg nem akartam cserbenhagyni a barátomat. Mármint lehet, hogy a lány vigyázna rá, viszont akartam támaszt nyújtani valamennyire, ha már a szavakban nem vagyok jó. Bár milyen szociális dologban vagyok jó? A csaj is szóra akart bírni, azonban nem voltam olyan csevegős kedvemben. A szobában legalább beszélt helyettem a hiperaktív ismerősöm. Mindkettő nagy dumás volt, így elhittem először, hogy nyugtom lesz, mikor leesett a tény, hogy ez a kettő simán el fog beszélni, míg én ott összekötöm Annie-t, mert azt azért megakartam tenni érte, ha én bénáskodtam.
De nem lett nyugtom, mert a lány kitalálta, hogy Roy-t bemutatja pár embernek, és mivel pia is volt az egészben, nekem is mennem kellett. Kellett levegőt vennem, mikor viszont láttam őt a felsőmben. Azt hittem nem fogja rögtön magára kapni, de ebben tévedtem, mikor mentünk érte, és kinyitotta az ajtót. Gondoltam arra, hogy megfordulok, és mennek ketten, csakhogy azt hiszem tényleg akartam a srácnak segíteni valahogy. És ha az kellett, akkor szememmel fogom leölni mindet, aki piát akar nyomni a kezébe. Vagy akár verekedésbe is keveredek ezért. Inni biztosan nem fogok, vagyis próbálok, bár nem hiszem, hogy az én kezembe akarnak nyomni.
A tengerpart ideális lett volna egy kis pihire, ha nem lenne ennyi ember itt. Próbáltam magamat az egész dologhoz tartani. Bár azt hiszem ez mindez változni fog, hiszen valami száguldott felénk, elég gyorsan így nem is fogtam fel mi is volt ez a tényező. Amikor kinyitottam a szememet, láttam egy hosszú vörös hajat, és ezt biztos vagyok benne, hogy mindenhol felismerném. Kori. Elég érdekes találkozásaim vannak ma. Igaz, egyik lánnyal se átlagos találkozásom. Annabelle helyzetében ő volt a sebesült, míg Koriéban én voltam. Miután felhúzta Roy-t, én is nyújtottam a kezem, hogy gyorsabban meglegyünk és ne bénáskodjak. Nem is vártam mást a hercegnőtől, hogy még egyszer megölel minket. - Igen... de te hol voltál? - azt hittem, hogyha meglátja az üzenetemet akkor vállára csapva Roy-jal jön ide. Egy öt másodpercre színt játszottam, mikor elképzeltem a másik opciót, hogy honnan tudta meg mindezt. Próbáltam fapofával nézni, ahogy a két hölgyemény bemutatkozik egymásnak. Nem tudtam, hogy féltékenyek lesznek egymásra, bár nekem azt hiszem Kori lesz első mindenben. - Leszúrtam, bár ez nem valami csoda, szerintem - Kori-t is majdnem lelőttem, hogyha ő nem olvasztja le a pisztoly csövét. - Én szeretnék igen, azt hogy igazából hiányoztál - nem akartam semmi rosszat, főleg azt, hogy esetleg elfelejtettem őt. |
Este érkeztem meg az előző nap, aztán még volt vagy két óra, mire teljesen el tudtam foglalni a szobámat, berendezkedni, bár való igaz, nem volt olyan sok ruhadarabom. Egyrészről, nem hordtam, ennyi idő után sem voltam kibékülve az emberi öltözékekkel, szúrtak, vakaróztam tőlük és nem volt mindegy, hogy milyen vettem fel, mert az egyik felfogja az izzadságot, a másik nem, a harmadik kiütést okoz, és a tamaráni vénekre mondom, nem tudom, hogy az ilyeneket hogy tudják a földiek megjegyezni. A másik eset, mikor inkább Roy vagy Jason ruhatárát túrtam fel, főleg, mikor otthon voltunk. Azt hamar megjegyeztem, hogy a férfiaknak készített ruhák sokkal, de sokkal kényelmesebbek, mint a nőiek. Itt valami furcsa oknál fogva egy ideál volt beállítva és minden nőneműnek úgy kellett kinézni, legalábbis úgy akartak. Szerintem szép, hogy ha nem mindenki úgy néz ki, mint a másik, bár az én bolygómon ez esett meg, ott mindenki vékony, magas és izmos, de unalmas is. Rettentően örültem, mikor találkoztam más alakú, kinézetű lénnyel, és néha már az idegeikre mentem azzal, hogy állandóan bámultam őket.
Szóval, miután megkaptam a papírokat, amik hivatalossá teszik, hogy itt tanulok, valami órarendet ami a tanuláshoz szükséges, és a szobám kulcsát. Laktam már több emberrel együtt, és zavaró tud lenni, ha valaki éjjel már rád nyit, úgyhogy kicsit féltem, hogy le fogja süvíteni a fejem(ami az embereknél szokás volt, rekordidő alatt még a legapróbb dolgon is felhúzták magukat, mint Jay), de nem találtam senkit. Az üres ágyra lepakoltam a kicsi sporttáskám, vagyis amit kölcsönvettem az egyik fiútól. Őszintén, már annyira régen találkoztam velük, hogy mikor visszaértem a lakásba, azt sem tudtam, hogy ki hol aludt, vagy ette a reggelijét. Pár percig az ágyon ültem, és néztem ki a fejemből, de fel is eszméltem, mikor hangos nevetést hallottam a folyosóról beszűrődni. Az ajtóhoz lépve kinyitottam, és kidugtam a fejem, lányokat láttam meg, törölközővel a vállukon, shortban és fürdőruhafelsőben. Oldalra biccentett fejjel szuggeráltam őket, majd visszabújtam a szobába és én is hasonlóan felöltözve lopakodtam utánuk. Nem ismertem a kinti területeket, így sietnem kellett, hogy ne maradjak le, nem akartam bajba kerülni már az első nap. Hangzavar ütötte meg a fülem, majd fények tárultak a szemem elé. Pár tucat diák a tengerparton ücsörgött, üvegekkel a kezükben, néhányan a vízben voltak. Ami a legérdekesebb, az az volt, hogy valami színes folyadékkal locsolták egymást, ami a sötétben foszforeszkált. Hatalmas mosoly terült el az arcomon és kiment a fejemből, hogy igazából miért is vagyok itt. Kihúztam magam és bátor lépésekkel egy csapat mellé értem, akik kíváncsian fogadtak. Faggatni kezdtek, úgy látszik itt a legfontosabb kérdés, hogy mi vagy–honnan jöttél–mit tudsz, és a lehető legfinomabban próbáltam válaszolni. Most, hogy feloldották a kis kaput a fejemben, és eszembe jutott minden, nem mondhattam azt, hogy nem emlékszem. Így csak annyit tudtak meg, hogy a bolygómat elpusztították, de kimenekítettek és ide küldtek, mondván, ez biztonságos. Kissé furán működnek a dolgok a Földön, így azt sem tudtam, hogy a két srácról és a múltunkról mennyit árulhatok el, legalábbis azt tudom, hogy Jason nem szereti, ha Royjal megállás nélkül dumálunk és apróbb–nagyobb részleteket kotyogunk ki. Az egyik srác, akit Martinnak hívtak és váltogatni tudta az anyagot állapotát, egyszer csak felpattant és elkapva az én és egy Vivian nevű lány karját, behúzott a vízbe. Jó volt újra a tengerben állni, másodpercekig csak élveztem, ahogy a homok szétárad a talpam alatt, és a langyos víz cirógatta a lábaimat, a Hold pedig ezüstösre festette be a tiszta kék vizet. De egyik pillanatról a másikra vége lett, mikor a vizet már mindenhol éreztem magamon, a következő folyadék pedig az a világító trutyi. Hangosan felnevettem, ahogy elkezdtük egymást locsolni, hol vízzel, hol a festékkel, miközben körbe–körbe adogatták az alkoholos üvegeket, a zene pedig egyre hangosabb és hangosabb lett. Volt egy pillanat, amikor bűntudatot éreztem, hogy nem ezért vagyok itt, de az új ismerőseim ezt valahogy megérezték és terelték a figyelmem. Egy jó órán keresztül szórakoztunk így, nem tudom, teljesen elvesztettem az időérzékem, újra. Éppen a szőke hajú Viviannel nyomtuk egymást a víz alá, mikor ülőhelyzetből észrevettem közeledni három alakot. Kicsit hunyorítottam, de ahogy közelebb értek, úgy kerekedett el a szemem. Azonnal könnyezni kezdtem, mióta Jayjel találkoztunk, és aztán Roy is a mindennapjaim részese lett, nem voltam egyedül, és hiába magam választottam, hogy egy kis időre elmegyek, rossz érzés volt minden nap úgy lefeküdni, hogy nem bújhatok oda valamelyikőjükhöz, főleg, ha rosszat álmodtam. A harmadik arc azonban teljesen idegen volt, és egy másodpercig a fájdalom a szívembe nyillalt. Azonban nem volt időm ezzel foglalkozni, felpattantam és a levegőben szélsebesen száguldva indultam meg feléjük, széttárt kezekkel kaptam el a három embert, és sodortam el őket. Két–három métert csúsztunk a homokban, de én csak összeszorított szemekkel, hogy ne kapjon el a sírás, öleltem őket, nem foglalkozva azzal, hogy így ők is tiszta víz és foszforfestékek lettek.
A fejembe villant, hogy lehet kicsit elragadtattam magam, így felálltam és kinyújtva a kezemet felsegítettem azt, aki elfogadta. – Roy! – néztem a vörös fiúra és kicsit stabilabban a nyakába ugrottam. Magamhoz szorítottam, de ahogy a másik srác is a látókörömbe került, elengedtem, és őt is megöleltem. – Jay… Tényleg itt vagytok – engedtem el végre mindenkit és el sem tudtam hinni, hogy tényleg együtt vagyunk. Mikor hónapokig nem tudtam, merre lehetnek, kezdtem azt érezni, hogy már nem is kellek a csapatba, és elmentek. De mikor a két igazságosztóval beszéltem, majd az üzenetet is megtaláltam, nem volt semmi kétségem. Most viszont, a mellettük álló gyönyörű lány miatt kicsit meginogott a hitem. – Szia. – Vettem elő a legkedvesebb mosolyom és kinyújtottam a kezemet, ahogy szokták, várva, hogy elfogadja. – A nevem Koriand’r, de nyugodtan szólíts Korinak – szemérmet nem ismerve mértem végig, és levettem, hogy ő az a lány, aki mindenki szeretne lenni, helyes arc, jó alak és a mosolya is rettentő aranyos volt. – Ez friss seb, mi történt? – kissé oldalra döntve néztem a lány kezét. – Fiúk, nem akartok elmondani valamit? – néztem úgy rájuk, amit sosem szerettek, mindig a fejemhez vágták, hogy ne anyáskodjak. De ennyire már jól ismertem őket, tekintve, hogy meg tudtam különböztetni, hogy melyik sebet kapták ellenségtől, és melyiket egymástól, mert az nekik… Ah, nem is tudom már milyen badarságokat hordtak össze kifogásként. |
Annabelle Chronis & Jason Todd & Koriand'r & Roy Harper |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
