 A kilincsletépős incidens óta nem nem nagyon jártam az edzőteremben, de ennek nem az volt az oka, mert annyira zavarban lettem volna, hogy tönkretettem az iskola tulajdonát, és ráadásul pont a szexi önvédelemtanár kapott el, mert ennek kapcsán nem volt túl sok érzelmem. Csak azzal tudtam magam most, hetekkel később is halálosan feldühíteni, ha arra gondoltam, hogy szórakozott rajtam. Ha bárki is ki mert röhögni, azt általában megtoroltam, és az nagyon parázslott bennem, hogy neki ezt nem adhattam vissza. Túl erős volt, maximum csak akkor győzhettem volna le, ha pár évet várok, hogy erősödjek, és aztán megyek neki, de ennyire nem volttam türelmes, meg olyan hülye se, hogy túl sok időt csesszek el egy ekkora sérelemre, így csak magamban forrt időnként az agyam miatta.
Valószínűleg ennek is volt köszönhető, hogy két nappal később, egy egyébként nyugis órán nem tudtam mit kezdeni magammal, ezért a környezetem idegeit bolygattam, meg dumáltam a két oldalról mellettem lévő padokban ülőkkel. Ezt az előttem ülő srác nem bírta, és állandóan hátrafordult meg valami oltogatással próbálkozott, amitől szépen lassan kezdett felmenni bennem a pumpa. Úgy voltam vele, hogy egy ilyen szerencsétlen, szemüveges kis idióta miatt nem akarok elzárásba kerülni, vagy épp kicsapatni magam, így csak egyre durvábbakat szóltam vissza neki, de nem fajultam tetlegességhez, ami tőlem nagyon szép volt. Ha mondjuk megpróbált volna normálisan megkérni, talán hajlandó is lettem volna valamiféle egyezségre, mondjuk suttogni, de ezzel még csak nem is próbálkozott, inkább nagyon erőltetten próbálkozott leégetni, amivel csak annyit ért el, hogy összeszoruljon az állkapcsom, hogy nem verhetem be azonnal, helyben a pofáját, a mellettem lévők pedig kezdték magukat meghúzni, mert mát mindketten ismertek. Az erőszaktól való tartózkodásom egészen addig tartott, amíg óra végén fel nem álltam, be nem söpörtem az összes cuccom a táskámba, és indultam volna kifelé, amikor meghallottam, hogy az kis szemüveges gyökér azt suttogja, hogy "hülye kurva", amikor azt hitte, már nem hallhatom meg. Ezt benézte, engem pedig azonnal megszállt a vörös köd, és fel sem fogtam, hogy szó szerint felmordulok, mint valami vadállat.
Megpördültem, megragadtam a tarkóját és erőből belevágtam a fejét a padba, a holmijai közé, amiket cseszett hamar összeszedni, a homloka bazi nagyot csattant a fán. Még ezzel a lendülettel felrántottam a fejét, hogy újra nekikenjem a padnak, amikor egy erő megragadott és elrántott tőle, aztán teljesen lebénított, a srác meg beájult. A teremben maradtak többsége döbbenten és ijedten meredt rám, de ez nem érdekelt, csak az járt a fejemben, hogy metéltet csináljak belőle, amit a töritanár egyáltalán nem díjazott, és még vagy húsz percig nyomorgatott a rohadt telekinézissel, mire úgy ítélte meg, hogy elindulhat velem az igazgatóhoz, mert nem fenyegeti az a veszély, hogy ha elenged, akkor nekiugrok, mert az ájult kölyköt közben a többiek már eljutatták az orvosiba. Egy pár bordámat biztosan eltörte az az idióta, miközben visszatartott, mégis én kaptam meg az "erőszakos", "együttélésre képtelen" és "hirtelen haragú" jelzőket, csak azért, mert olyan gyorsan gyógyultam, hogy az igazgatóiba elérve már tökéletesen ép voltam. Meg mert meg akartam ölni valakit, hát istenem. Három hét képességektől megfosztott elzárást kaptam, és csak azért ilyen kis keveset, mert a srácnak nem lett súlyosabb baja, mint egy felnyílt homlok és egy közepes mértékű agyrázkódás. Hát ez nem rajtam múlott, az biztos.
Így hát azóta is minden délután ott rohadtam az elzáráson, és rettenetesen untam magam. Nem mintha annyira rengeteg programom lett volna, amit emiatt le kellett mondanom, mert nem szerettem előre tervezni, de azért igencsak dühített, hogy ilyen szépen elvették tőlem a szabadidőmet. A srác azóta került, mint a tüzet, mert nagyon helyesen úgy gondolta, hogy nem fogja ennyivel megúszni, amiért bajba kerültem miatta. Ha láttam volna az arcán egy minimális kárörvendést a büntetésem miatt, akkor nem érdekel, hogy, de megöltem volna, de ehelyett inkább csak ijedt volt, és ahogy hallottam, többet már nem is próbált másoknak visszabeszélni. Tökéletesen megérdemelte, amit kapott, sőt, még bőven elfért volna a pofáján pár ütes, meg mondjuk egy csinos harapás, hogy megplasztikázzam kicsit az orrát.
A büntetésemet az előző héten töltöttem le, és a mai hétfő volt az első olyan iskolanap, amikor nem kellett mindent úgy intéznem, hogy ne számolhassak a délutánommal. Nem terveztem a közeljövőben bajba kerülni, ahogy kiléptem az utolsó órámról, és elköszöntem a haverjaimtól, akiknek még volt egy órája, míg én szabad voltam. A lányok lakrésze felé vettem az irányt a tömegen keresztül, gyakorlatilag utat törve magamnak a morgó emberek között, miközben a mellkasomra szorítottam a könyveim, és az járt a fejemben, mit tudnék csinálni, hogy hirtelen szabad vagyok, amikor beleütköztem valaki nagyon masszív vállára, és én voltama legjobban megdöbbenve, hogy lepattantam róla, miközben a cuccaim a földre záporoztak a kezemből. Elkáromkodtam magam, aztán a srácra vicsorogtam, amitől kivillantak a szemfogaim.
- Figyelj már magad elé, te idióta!
Leguggoltam, hogy felkapkodjam a cuccaim, és ennyivel le is zártam volna részemről az egészet, mert tényleg szabad délutánt akartam, nem még egy leckét arról, hogy nem verhetek össze mindenkit, akivel van egy apró konfliktusom. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
