 - Igen, Tony, jól vagyok - kiskorom óta így hívom őt, bár a keresztapám, sose jött az a nyelvemre ez a szó. Meg nagyon tetszett amúgy is, hogy ilyen kapcsolatom van egy ekkora emberrel. Igaz, nem a magasságára gondolok, lassan nagyobb leszek nála. - Nem kell semmi - mosolyogtam, még ha most telefonon keresztül is dumálunk. - Figyelj, mennem kell, majd még beszélünk - durva volt tőlem, de kinyomtam. Nem akartam azt hallgatni, hogy mi van az anyámmal, vagy esetleg az apám kereséséről lenne a beszéd. Az én szememben úgyis már mindegy, mindketten kilőtték magukat az életemből, jobb hogyha nem reménykedem. Elegem van az egész imázsomból, úgy tényleg. Meg milyen szánalmas már, hogy nem tudom hogyan kell a korombeliekkel bánni? Állandóan csak apum vagy anyám barátaival voltam, és ők meg nem nagyon mutattak be egy másik nyolc évesnek, vagy tizenhat évesnek. Szóval az ilyesmiben egy kész csőd vagyok, legalább azt elmondhatom, hogy az iskolai dolgok nem olyan szörnyűek. Amúgy lesz kifogásom, hogy miért is nyomtam ki az egyetlen ember, aki még törődik velem. Hamarosan becsöngetett volna, és nem magyarázom ki magam, hogy egy szuperhőssel beszéltem, mert a diákok nagy százalékának ugyanúgy ismert szülei vannak, mint nekem, szóval ez nem lenne jó kifogás a késés miatt.
ki akartam hagyni ezt az órát, de már nem lóghattam többet, vagy elővennék a szüleimet, és azt inkább nem, ha kérhetem. Mondjuk elgondolkoztam, hogy esetleg most tényleg úgy ugrok le a suli tetejéről, hogy nem akadályozom meg a földre zuhanásomat. Meh, ha szerencsém lenne, akkor kitöröm a nyakam. Néha minden jobb, mint az ilyen napokat lehúzni. Az ilyen alatt azt értem, hogy unalmas, nem történik semmi. Ilyenkor pedig a gondolataim elég rossz felé kanyarodnak, ami nem jelent nekem jót. Főleg, ha még Tony is felhív engem. Amúgy nem szoktam nagyon az a fajta lenni, aki túl szeretne lenni rajta, de azt hiszem ez a nap az.
Nem vagyok amúgy olyan bűnbánatos egyén, mint most, de tényleg nem szeretem, hogyha csak így hívnak fel. Amúgy szerintem az lett volna a telefon téma, hogy vajon hogy áll a gyógymód előállítása, és ha pozitív akarok lenni, még akkor azt mondanám, hogy lassan. Sok gondjuk van. Hogyha negatív lennék, akkor azt jelenteném ki, hogy nem is foglalkoznak vele. Szóval ja. El is kéne kezdenem szociálizalódni, de nagyon béna vagyok benne. Ha nem arról dumálok, hogy kit ismerek, meg milyen sztorijaim vannak velük, akkor egészen szar vagyok a társálgásban.
Óráim után igazából még az iskolát is végig futnám, kívülről és bent is, csak ne talalálkozzak a szobatársammal, Thaddeus-szal. A múltkori után kicsit nagyon szégyellem magam, és fogalmam sincs hogyan áll hozzám. Nem nagyon érdekel amúgy, hogy milyen véleménnyel van rólam valaki, csak szerintem elég szar, hogy így vagyok vele, de majd megoldom.
Azt mondtam, hogy megoldom, nem most rögtön, de úgy látszik mégis az lesz, mert sikerült elkapnom azt a pillanatot, amikor ő is itt van. Faszom. Felkereshetem most az egyik tornatanárt?
- Oh, nem tudtam, hogy itt vagy - eléggé zavarban voltam, ezen látszott is, ahogy vakarom a tarkóm. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
