|
Témaindító hozzászólás
|
2019.02.01. 14:10 - |
Arianne Shepherd & Ruby & Xander Blake Herson |
[12-1]
 Lehetett volna jobb is, de szerintem egész jól fogadtak. Bár töröltem Ari emlékeit, de az csak a tengerpartos eset volt, szóval számítottam rá, hogy emlékezni fog rám az apja munkahelyéről. Talán kényelmesebb lett volna teljesen kitörölni magam az emlékezetéből és új lappal kezdeni, ha újra találkozunk, de annyira én se vagyok erős, főleg annyi idő alatt, mint amennyim volt. Csak annyira volt lehetőségem, hogy elintézzem hogy ne okozzon problémát, hogy erről beszél másoknak és utána Rubyvel együtt le is kellett lépnem, mielőtt valaki olyan felfigyel, akinek nem kellett volna. Ami pedig Rubyt illeti, azt hittem hogy ennél agresszívabban fog reagálni rám. Ha már elhagyott, akkor biztos már felfogta, hogy miket műveltem vele. Ehelyett láttam mindkettejükön, hogy valamilyen szinten félnek tőlem, nem mintha bántanám őket. Legalábbis nem úgy szándékosan, hogy azt akarjam, hogy szenvedjenek. A tengerparti dolgot is úgy csináltam, hogy legkevésbé legyen kellemetlen Ari számára. Ami pedig köztem és Ruby között volt, csak annyit tudok mondani rá, hogy ő az enyém és azt csinálok vele, amit akarok. Úgy készült nekem, mint Éva Ádámnak, hozzám tartozott és a létezésének a célja az volt hogy kielégítse az összes vágyamat és a szófogadó társam legyen. Mondjuk tökéletesebb lenne a hasonlat, ha Poszeidón belőlem ragadott volna ki egy darabot, nem pedig a lányból. Végül is mindegy, így Ruby egyszerűen tökéletes lett.
- Ahogy már most is látom, biztos sok kérdésetek lehet. Haladjunk is szép sorjában - szólaltam meg, miután rám dobták a kérdésbombájukat - Szóval Arianne apjának a munkahelyén dolgoztam egy ideig, ott ismerkedtem meg vele - válaszoltam inkább Rubyre nézve. Mikor megjelent a lelki szemeim előtt az a pillanat, amikor először megláttam azt a tündéri arcot, egy halvány mosolyra is húzódott a szám. Aztán a tekintetem Arira vándorolt - Rubyt pedig fogalmazzunk úgy, hogy szinte születése óta ismerem - válaszoltam kicsit rejtélyesen, de ebből is egy idő után össze lehetett szerintem rakni, hogy én klónoztattam Arit és Ruby a klón pedig az engedelmes nőm lett - Most hogy ezt tisztáztuk, mi is volt a következő kérdés? Hogy mit csinálok itt? Hát itt dolgozok, hogy egyszerű és tömör legyek. Egyikőtök se látott még lent a földalattinál? Gondoltam hogy itt lehettek, legalábbis Ruby, meg tetszett is az álláslehetőség, szóval itt vagyok - a végére sármosan el is mosolyodtam és közelebb mentem, hogy kartávolságnyira legyek Rubytől. Mielőtt válaszoltam volna a millió dolláros kérdésre, óvatosan az állkapcsához helyeztem a kezem és a hüvelykujjammal kezdtem el simogatni az arcát, mintha meg akartam volna csókolni. Mélyen a szemeibe néztem pár másodpercre, aztán a tekintetem a mögötte lévő lányra vándorolt - Persze vissza akarlak kapni és jó lenne ha újra csak kettesben lennénk, de most már ez az otthonunk. Arianne jöhetne velünk és már nem választanálak titeket el egymástól - mondtam Rubynek a végére kedvesen mosolyogva. Láttam és hangsúlyukból is éreztem, hogy szeretnek itt lenni és én is megszeretten a helyet, jó is olyan helyen élni, ahol nem kell rejtegetni a képességeidet. Meg meg akartam próbálni elmekontroll nélkül ilyen kedveskedős módszerrel visszaszerezni, ami az enyém. Talán jobban is fog tetszeni a valódi Ruby, mint az agymosott változata. Talán egyszer majd önként jön majd velem, mint hogy most erőszakkal elhurcoljam és egy nap megint elszökjön. Szeretem annyira, hogy adjak ennek egy esélyt. Ha nem működik, a végén úgy is találok módot rá hogy visszaszerezzem. |
 - Olyan mintha ikrek lennénk - örvendeztem. Az a Lindsay Lohanes film jutott eszembe, ahol ikreket alakítottak a lányok, és hasonlóan jöttek rá a nagy dologra. Bár nálunk nem lehetett erről szó, hiszen Ruby idősebb nálam, de azért érdekes volt ez az egész. - Még helyettesíteni is tudnánk egymást egy-egy helyzetbe - nevettem. Érdekes lenne, ha egymást alakítánánk, bár ahhoz, még közel nem ismertem elég jól a lányt, de ami késik nem múlik, na meg ismerem magam annyira, hogy tudjam, egy-két perc múlva elnevetem magam, és felfedem igaz valóm. Sosem voltam valami jó hazug, de ez annyira nem zavart, hiszen sosem kényszerültem bele olyan szituációba, hogy füllentenem kellett volna, talán egy-egy karácsonyi ajádnék esetébe, de azt bocsánatos bűnnek tartottam, és büszke voltam magamra, hogy kibírtam, hiszen így még nagyobb volt a másik illető öröme. Na meg tőlem is ez nagyon nagy elkötelezettség, hogy nem nyomom a másik kezébe, azonnal, hogy megvettem, és nem is árulom el neki micsoda. Imádom az ajándékozást, és hajlamos is vagyok túlzásokba esni. Fordult már elő, hogy kitaláltam valamit, meg is vettem, majd megláttam valami mást, és azt is megvettem, majd eszembe jutott valami még jobb, és hát akkor már az is kellett, meg persze az alap köritő ajándékok, mint csokik, és akkor már mindent odaadsz, amit kitaláltál, mert a következő alkalommal, már újra lesz egy csomó ötleted, és nem veszhetnek ezek el, szóval ilyenkor általában ott állok egy halom ajándékkal, és hatalmas mosollyal. Nem tudom Ruby mennyire szokott ünnepelni, mert hallottam már olyan emberekről, akik nem tartják ezeket fontosnak, amit nekem nagyon nehéz megérteni. Ezen gondolaton megakadva, gyors rá is kérdeztem, nehogy elmulasszam máskor, és ünnepeljük meg. - Neked mikor van a szülinapod? - kérdeztem hirtelen. Váratlan is lehetett akkor, ha valaki nem volt tisztába azzal, mi megy végig az agyamba, de mivel velem történt, számomra teljesen egyértelmű volt.
Elképesztően aranyos volt tőle, ahogy így rápörgött a tengeres dologra. Szerettem lubickolni, de sosem voltam a jó úszók között, inkább az a típus voltam, aki fent marad a vízen, és eljut A-ból B-be. Szívesen mentem vele, igazából bárhova is, bár úgy éreztem fairnek, ha figyelmeztetem előtte, kis hiányosságomról. - Rendicsek, de én lajhár tempóba haladok - kacagtam fel egy kicsit. Amikor viszont a búvárkodást említette, hasonló lelkesedést produkáltam, mint ő, bár ebben eddig se szenvedetem hiányt. - Úristeeen dejóó. Köszönöm - mondtam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve átnyúltam mindenen, ami előttem volt, és megöleltem a lányt. Fel se fogtam, mennyire szerencsés helyzetbe kerültem, hiszen bár bántani nem akart, simán lehetett volna undok, ami nem sokkal jobb az első verziónál, viszont Ruby nagyon kedves lány volt.
Ekkor kerültünk a tanulás témakörébe, és nevettem egy jót válaszán. - Pedig vannak nagyon érdekes dolgok is. Bár teljesen meg tudlak érteni. Néha a falat le tudnám kaparni egy spanyol órán - nevettem. Amióta Mikey befejezte az iskolát, nincs padtársam spanyolon, és sosem voltam az az ember, aki tud egyszerre csak egy dolgot csinálni. Szívesebben pörgök a fejemen, mint hogy beüljek egy olyan órára, ahol egy ppt-t olvasnak fel monoton hangon. Az a halálom. Sosem voltam renitens diák de ilyenkor egyszerűen nem bírok magammal. Meglepődtem, mikor azt mondta, hogy úgy érezte, hozzá tartozik, de nem firtattam tovább a dolgot, mert az jutott eszembe, hogy ez lehet egy nagyon csúnya szakítás volt, és ha tényleg ez a helyzet, nem akartam még fájdalamsabbá tenni a dolgokat, inkább el akartam terelni Ruby figyelmét. Ezért hosszasan kifejtettem a Sushis kérdésére a választ, hogy teljesen elfelejtsük azt, amiről előbb volt szó. Kicsit kirázott a hideg, amikor a csontok ropogását említette. - Ah. Képzeld, én megenni se tudok egy kaját, ha porcra harapok benne, egyszerűen rosszul vagyok tőle - meséltem a lánynak, kis undorral a hangomban.
Végül elindultunk a partra. Egész izgatott lettem, hogy megmutathatom neki a képességeimet, na meg, hogy az ővéit is láthatom, mert őszintén szólva, a felét szerintem már most elfelejttetm. - Persze, már mardo a kíváncsiság - mondtam. - Biztos szuper lehet, hogy vízbe és a földön is tudsz élni - mosolyogtam. Kicsit megilletődtem ahogy, ledobta a polóját, maojd egyből realizáltam, hogy mire is számítottam, hiszen úszni elég nehéz lenne ruhával. Na meg elég sok modellel találkoztam már anyu szakmájának köszönhetően, és a lányok a fotózásokon hasonlóan álltak a szégyenlőség témájához, mint Ruby. Én kicsit visszafogottabb voltam ennél, de hát mit szégyelőskődjek egy olyan ember előtt, aki pont olyan mint én? Kigomboltam rövidnadrágom, majd cipőmön keresztül átbújtam rajta, és kezembe fogtam. Lassan elbibelődtem, így fel se tűnt harmadik személy megérkezése. Mikor ez feltűnt egyszerűen lefagytam, és megmerevedtem abba a testhelyzetbe amibe vagyok. Egyrészt szégyenlőségem miatt is, meg a személy miatt is, aki itt állt. Utána meg persze Ruby megszólalása miatt. Nem szoktam trágár kifejezéseket használni, de mi a franc.. Azt fel se fogtam teljesen amit a férfi mondott. Úristeeen valami különleges neve van. Xaver? Rubyvel egyszerre bukott ki belőlem a kérdés. A férfi apukám cégének dolgozott. Egyszer bementem apuval a munkahelyére, mert mentünk utána valahova, de előtte el kellett intéznie egy-két dolgot, és addig egyedül maradtam az irodájába, és akkor jelent meg ő, a bérezés miatt. Fura férfi volt. Párszor elhívott, hogy találkozzunk, de csak azt hittem amiatt akar jobban megismerni, hogy beajáljam, hogy ő milyen jó ember, de aztán egyszer elkezdett felém közeledni, mire nagyon megijedtem, és nem akartam vele többet találkozni, de nem szóltam senkinek, mivel hülyén éreztem magam. Egyre aggodalmasabban bámultam a helyzetet, és próbáltam összetenni az egész helyzetet, hogy ők honnan ismerik egymást, és hogy hogy miért ismeri mindkettőnket. Óvatosan kiléptem Ruby mögül, és próbáltam egy kis magabiztosságot gyűjteni. - Idáig követtél? - néztem rá félve. Éreztem, hogy egyre ködösebb a fejem, és egyre rosszabbul leszek, mintha már tudnám mi a megoldás, de egyszerűen nem akar összeálllni. Na meg Ruby aggresszív megszólalásából, már megbizonyosodtam arról, hogy nem egy jó ember a férfi, így elkezdtem félni, és reménykedtem, hogy valaki pont idetalál, nem törödve azzal, hogy pont Ruby előbb mondta, hogy ide nem nagyon járnak. Próbáltam kicsit összeszedni magam, és támogatni a lányt, hiszen mi még mindig ketten vagyumk. Megköszörültem a torkom. - Ruby nem megy sehova - bár nem értettem a helyzetet, ez az egy dolog világos volt. - És én se - tettem hozzá egy kissé vérszegényen. |
 - Akkor jó - Újra megjelent egy széles mosoly az arcomon. Azért örültem annak, hogy jól érzi magát, még az ellenére is, hogy tudtam, hogy nem mostanában fog még meghalni. Na meg attól még, hogy valaki él, nem feltétlenül van jó bőrben. Nem sok súlyos beteg vagy öreg embert láttam még, de úgy gondolom, hogy néhány megérdemelné a kegyes halált, ami véget vetne a szenvedéseinek. - Igen, szerintem is nagyon izgalmas. Mindig is szerettem volna egy lánytesót - Hiába ismertem Ariannet mindössze egy órája, mégis már testvéremként tekintettem rá, nagyon gyorsan belopta magát a szívembe. Ez mondjuk nálam nem meglepő, ugyanis nagyon könnyedén megszeretek másokat. Ettől függetlenül, természetesen nem fogok a nyakára járni, hiszen az nekem sem tetszene, ha valaki állandóan a nyakamon lógna, mégha az olyan is, akit kedvelek. - Lehet, de nem is számít - Jelen pillanatban nem tartottam fontosnak, hogy kit klónoztak kiről. Inkább örültem annak, hogy Ari ilyen aranyos lány. Elég fura lett volna olyan személyt utálni, aki ugyanúgy néz ki, mint én. Az még furcsább lett volna, ha netán megtámadott volna, hiszen akkor mondhatni, magammal kellett volna megküzdenem. De szerencsére a dolog nem így alakult, nem is jutott eszembe egy olyan ok se, ami miatt ennyire elfajulhatott volna az Arival való kapcsolatunk.
Mikor a tengerpartot említette felcsillantak a szemeim. - Te is szeretsz úszni? Jajj, de örülök neki, akkor majd mindenképpen menjünk el úszni. El tudlak majd vinni búvárkodni is, ne aggódj, nem fogsz megfulladni sem - Teljesen lázba jöttem, ahogy szóba került a tenger. Annyira örültem neki, hogy ez is közös pont bennünk, hiszen így rengeteg mindent tudok neki mutatni, amiket ő nagy valószínűséggel kedvelni meg élvezni fog, ha a tengert is szereti. Az azért kellemetlen lett volna, hogyha én nagyba áradozok valamiről, ami őt teljesen hidegen hagyja. Rosszul esett volna, s mivel nem a legjobban reagálom le a negatív érzelmeimet, ezért valószínűleg elég csúnyán beszóltam volna neki. Milyen jó, hogy nem csak a külsőnk hasonlít ennyire, hanem a személyiségünk is. - Nem igazán, de őszintén szólva annyira nem is érdekelnek ezek az emberi dolgok, a képességeimet pedig már remekül tudom használni - Ezért nem hiszem, hogy nagyon újat tudnának nekem mutatni vagy ha nem is újat, akkor olyat, ami érdekelne és lekötne olyan szinten, hogy 45 percig egy valamire koncentráljak és egyhelyben üljek.
Mikor rákérdezett arra, hogy Xander vajon a szerelmem volt-e elgondolkodtam. Erre a kérdésre még én sem tudtam a választ. Kétségkívül nagyon kötődtem hozzá egy ideig, viszont ezt a kötődést sem tudnám megmagyarázni, hogy mégis miért volt így. - Nem hiszem. Inkább csak úgy éreztem, hogy hozzá tartozom - Vallottam be őszintén. A Xanderrel együtt töltött években, ő volt számomra a minden. Bár vágytam más emberek társaságára is, viszont mégsem akartam tágítani mellőle. Nem arra gondolok, hogy utánfutóként robogtam utána mindenhova - bár szinte mindig magával vitt - hanem, hogy eszem ágában sem volt elhagyni őt. Aztán egyik napról a másikra megjelent egy gondolat a fejemben, illetve egy érzés a szívembe, hogy indulnom kell. Xander sérülése pont kapóra jött, így ő sem tudott megakadályozni a távozásomban. Bár, mielőtt elhagytam volna megbizonyosodtam arról, hogy nem fog meghalni. Ha éreztem volna rajta a közelgő halált, akkor talán nehezebben hagytam volna magam mögött. Azonban vissza nem tartott volna.
Mosolyt csalt az arcomra, hogy milyen türelmesen elmagyarázta, hogy pontosan mi is az sushi. - Jól hangzik, de szerintem én maradok a rendes halnál - Mármint ez alatt azt értettem, amelyik nem volt így feldolgozva. - Szeretem, ahogy ropognak a csontok a fogaim alatt - tettem hozzá Arianne arcát fürkészve, kíváncsi voltam, hogy a szavaim milyen hatást váltanak ki belőle. Bár, nem hiszem, hogy az iménti késes mutatványom után már annyira meglepné. Ez igazából olyan volt számomra, mintha valaki ropogósan szeretné a kenyeret.
- Jajj ne kínozz tovább. Majd megöl a kiváncsiság, menjünk el valahova és mutasd meg őket - Hatalmas kiskutyaszemekkel néztem rá. Elég vizuális típus vagyok, ezért szerettem volna élőben látni azokat a dolgokat, amikről az előbb beszámolt. - Ez szuper ötlet, induljunk azonnal - Olyan lendülettel rúgtam fel magam a székről, hogy az hangosan hátravágódott. Kicsit sem érdekelt, vissza rántottam a helyére, aztán megfogtam a tálcámat és már vittem is vissza a helyére. - Alig várom, hogy lássam a képességeidet. Na meg persze te is az enyémeket - csiripeltem, miközben útnak indultunk a tengerpartra.
- Kezdhetünk az enyémekkel? Olyan rég úsztam már egyeet - Az a nagyon rég tegnap reggel volt. Ahhoz képest azonban, hogy eddig naponta többször is megmártóztam a hullámokban, itt az Akadémián jóval kevesebb lehetőségem volt rá. - Nyugodtan vedd le a ruháidat, én nem vagyok szégyenlős, más pedig nem szokott lent lenni - magyarázam, közben pedig már le is kaptam a felsőmet, éppen a nadrágomat gomboltam volna, mikor megláttam egy férfit felénk közeledni. Nagyon meglepődtem, mikor felismertem Xandert. Félig beléptem Arianne elé, hogy Xander még véletlenül se csinálhasson vele semmit, ugyanis élénken éltek még az emlékezetemben azok a dolgok, amiket nagyon szeret. Először nem is tudtam mit mondani, ugyanis egyáltalán nem számítottam arra, hogy még viszontlátom. A kijelentésén ráncolni kezdtem a szemöldökömet. - Ő volt az emberem - súgtam a mellettem álló lánynak - Te ismered? - néztem Ariannera. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem Xandertől is, végre hozzá is intézve valamit. A kérdésem alatt persze nem a tengerpartot, hanem az akadémiát értettem. Nem emlékeztem arra, hogy mesélt volna erről a helyről, ezért nem tudtam, hogy ismeri. - Ugye nem akarsz hazavinni? - Tettem fel azonnal a millió dolláros kérdést. Ettől az eshetőségtől nagyon féltem, mivel nem akartam itt hagyni Ariannet. - Mert nem akarok és nem fogok menni - jelentettem ki makacsul. Lehet, hogy kissé egocentrikusan viselkedek, de nem nagyon tudtam, hogy rajtam kívül mi vonzhatta volna ide a férfit. |
"Az én kis Rubintom elhagyott" - a gondolatfoszlány, ami sose hagyott nyugodni, miután egy nap arra keltem hogy akivel még előző napokban együtt háltam és az ágyamat melegítette, aznap sehol sincs. Emlékszem aznap el is öntött a harag, hiszen ettől féltem a legjobban. Poszeidón bácsi is tett róla, én is tettem róla, hogy ő csak az enyém legyen, ha már nekem készült. Mégis öntudatra ébredt és amikor megtaláltam a ruháit parton, akkor összetörtem hogy már megint elvesztettem a lehetőséget hogy együtt legyek álmaim nőjével. Vagyis álmaim legfőbb nője mindig is Arianne lesz, azzal a gyönyörű szép mosolyával, de mivel nem vagyok Zeusz és őt azért nem akartam megerőszakolni, mint ahogy ő tette anyámmal, ezért be kellett érnem egy másolattal, akit kisajátíthattam magamnak, az enyém volt. Aznap viszont a kis najádnak sem kellettem. Mégis miféle joga van arra hogy erről döntsön? Ha nem lennék, sose jött volna a világra, nekem köszönheti a létezését. Így hálálja meg?! Na mindegy, amint lenyugodtam a hosszas idegbajom után és összeszedtem magam, rögtön azon voltam, hogy egy nap visszakapjam a jogos tulajdonom. Nem is nagyon kerestem más nők társaságát, csak akkor tértem be egy BDSM témájú bordélyházba, amikor végképp nem tudtam uralkodni a szükségleteimen. Bár akkor jól esett és mondjuk megkönnyebbültem, de nem élveztem, legalábbis nem annyira, mint amikor Rubyt tettem magamévá.
Mikor felvettek erre az állásra, már izgatottan indultam neki első munkanapomnak, mivel már szinte éreztem hogy itt találkozni fogok velük. Hát nem tévedtem, de az elején még alig volt szabadidőm, mivel bizonyítanom kellett még a vezetőségnek hogy egy kis elcseszett mintadolgozó vagyok és rosszul járnának, ha kirúgnának. Majd amikor már bebizonyítottam magam, akkor folyamatosan csak Ariannet láttam, akármerre mentem, Rubyt soha. Mivel elsődleges célom Ruby volt, ezért elkezdtem kerülni Arit, szóval valószínüleg ezért nem találkozott nagyon velem, ha meg igen, akkor csak olyan rövid időre, hogy nem foghatta fel, hogy ki vagy mi vagyok. Ami pedig a kis najádot illeti, mintha az iskola vezetősége megneszelte volna, hogy van valami közöm hozzá és távoltartanák tőlem, olyannyira nem szoktam látni amikor épp nem dolgozok. Egy ideig zavart, de aztán úgy voltam, hogy ha itt van, akkor előbb vagy utóbb úgy is összefutunk egymásba és addigra talán bele is szeretek ebbe a helybe.
Ma szerencsére korábban végezhettem a munkámmal, mert közben módosítottak a munkarendemen, mivel egy új földalattit üzemeltető mérnököt vettek fel mellém. Csak örülni tudtam a hírnek, az meg már egy másik kérdés, hogy ha együtt kell majd dolgoznunk, akkor mennyire tudunk majd együttműködni. Jelenleg nem érdekelt, majd ha elérkezik az a pillanat, akkor majd foglalkozok akkor vele. Szóval mikor végeztem, akkor első utam a part felé vezetett, mert hát tudtam hogy milyen szükségletei vannak egy najádnak és a tengernél a leglogikusabb keresni egyet. Ott levettem a lábbelimet és elkezdtem a part mentén úgy sétálni, hogy a víz körülbelül a bokámig ért. Miután tettem egy kört semmi sikerrel, akkor csak lolyan távol ültem le a parton a tengertől, hogy a víz ne csapjon seggbe, azaz a gatyám ne legyen vizes. Egy jó ideig csak bámultam magam elé a környezetemet hallgatva, mélyen a gondolataimba temetkezve. Aztán egyszer csak hallottam hogy két valaki partra jövését. Mi az isten? Hirtelen azt hittem, hogy két felizgult diák jött le a partra dugni, mint az a Demetria, asszem az a neve. Mikor elég közel jöttek, akkor hátra is fordultam, hogy rájuk szóljak hogy tűnjenek el innen, mert várok valakit, de amikor megláttam az arcukat olyannyira meglepődtem, hogy fel is kellett kelnem a földről. Teljes testtel feléjük fordultam és egy lépést léptem előre. Csak csendben pislogtam és meggyőződtem, hogy ez nem illúzió, hallucináció, álom és ilyesmi, hanem tényleg őket látom magam előtt. Mikor ez megtörtént csak sármosan elmosolyodtam és magabiztosan megszólaltam.
- Üdv hölgyeim, jó újra látni titeket. Örülök hogy barátnők lettetek - mondtam teljesen ignorálva a tényt, hogy Ari valószínüleg azt se tudja, hogy mi a francról beszélek. Egyszerűen örültem, hogy végre mind a hárman újra egy helyen vagyunk. Én és a két legfontosabb nő az életemben. Másoknak ez az anyjukat és a feleségüket és esetleg a lányukat jelenti, de anyám utál, lányom meg nincs. Vagyis ha úgy nézzük, akkor Ruby az Arival közös lányom, de ne nézzük úgy. |
Nagy figyelmet szenteltem mondandójának, minden szavát ittam. Érdekelt bármit is mond, egyszerűen megbabonizáló volt ahogy beszélt. Mondhatni, kicsit furcsa volt magamat beszélni látni, pont ezért kezdtem el a különbségekre fokúszálni. A mimikákat próbáltam meglesni, hogy vannak olyan dolgok, amiket ő is használ, ami mindkettőnkre jellemző. Én nulla-husszonnégyben pörgök mondjuk, és a vigyor is az esetek nagy részébe ott van az arcomon, és Ruby is olyan lánynak tűnt aki nagyon sokat mosolyog, szóval ennek nagyon örültem. Kérdésére megráztam a fejem, és szavakban is kifejeztem magam . - Nem, nagyon jól vagyok - kezdtem el, majd lelkesen kezdtem folytatni. - Igazából tisztára feldob ez a dolog, meg annyira izgalmas, hogy van egy hasonmásom... Vagy hát lehet igazából én vagyok a tied - javítottam ki magam, elvégre a lány idősebbnek tűnt egy kicsit, mint én. Ekkor hajolt közel hozzám, amivel sikerült meglepnie, így le is fagytam. Semmi bajom nem volt azzal, hogy közelebb volt, esetleg megsértette a személyes terem, nem vagyok én az a mufurc ember akit ez zavar, de még az érintésekkel meg ilyenekkel sincs bajom. Sőt igazából imádok másokat ölelgetni, egyszerűen feltölt az egész dolog. Vajon Rubyt zavarná, ha csak úgy megölelném? A lányra sandítottam, aki pont akkor közölte hogy nem fogok meghalni, így úgy voltam vele, ezt a dolgot elhalasztom egy kicsit, bár szép megkoronozása lett volna a dolognak. - Kö-Köszönöm akadt el kicsit a szavam. Ezzel olyan dolgot ért el, ami nagyon kevés embernek sikerül. Imádok csacsogni, beszélni, néha még egy kis pletykára is adom a fejem, ha az nem rosszindulatú, mert az nagyon nem szeretem. Mindenesetre lepénylesőm nagyon ritkán áll le, de gondolom ez már feltűnt mindenkinek.
Így a kis hasonmásommal is tovább csevegtem. Sejtelmes vigyorából egyből megértettem a dolgokat, de ha ez nem lett volna elég, mondandójával is alátámaszotta amit mondott. - Tudod én néha a partra szoktam kilógni - hasonlóan sokatmondó mosolyát viszonoztam, ahogy megosztottam azt a csintalanságot, amit én szoktam véghez vinni. Igazából 20 év alatt nem szabadna kint tartózkodni a tengerparton, de olyan szép, és egyébként is imádok strandolni. És eddig semmi galibát nem okoztam, szóval szerintem bocsánatos a bűnöm. - És akkor nem is tanultál még semmit? - kérdeztem csodálkozva. Igazából én is el tudtam volna magam képzelni, hogy nem járok be egyik órára se, egyszerűen csak a diákokkal találkozgatok, de szerintem hamar hiányozni kezdene, de egy darabig biztos élvezném az ilyesfajta szabadságot.
Tetszett milyen nyugodtan veszi sorra az összes kérdésemet. Én ilyenkor nem tudok megállni a tengelyem körül vagy nem tudom, ötvenféle gondolat kavarog a fejembe, és olyan mintha mindjárt felrobbanna. Lábammal kezdtem el dobolni. Ilyenkor olyan érzés, mintha az idő túl lassan menne, mintha nem bírná a tempómat. Vagy pont fordítva. Én nem bírom az idő tempóját? Ah nem akarok itt fizikázni. Sokkal érdekesebb volt amit ő mondott. Elmosolyodtam, ahogy egyből kitalálta, mi lett volna következő kérdésem. Viszont az emberem kifejezés felkeltette érdeklődésemet. - Aztaa... A szerelmed? - kérdeztem ábrándos tekintettel. Nekem még sosem volt szerelmem. Volt már kapcsolatom, és nagyon szerettem a fiút, de sosem volt az az igazi nagybetűs a dolog, de nagyon várom már mikor fog végre rám köszönni, vagy mikor ismerkedek meg valaki olyannal, és imádtam mikor szerelmesek vettek körül, olyan aranyosak voltak, főleg az apró kis dolgok. Múltkor például, pont elcsíptem ahogy egy fiú a lányra segíti kardigánját, majd megpuszilja a homlokát, és majd' elolvadtam.
Csöppet megrettentem ahogy Ruby azt mondta próbáljuk ki a dolgot, megijedtem, hogy kárt tesz bennem vagy magában. Ilyenkor nem kattognak ám rendesen a fogaskerekek, és esik le, hogy bármelyikünket könnyedén meg tudnám gyógyítani. Viszont most túlságosan izgatott a dolog, hogy nagyon aggódjak emiatt, ezért hagytam, hogy csinálja amit akar, hol az én, hol az ő csuklójára tekintve. Megemeltem vállam, és összeszorítottam szemem, ahogy megvágta magát, ezzel felkészülve egyrészt a fájdalommal, másrészt elértem ezzel, hogy ne kelljen látnom, ahogy Ruby bántja magát. Már egy ideje csukva volt a szemem, és amikor fél szemmel kikukucskáltam, hogy meglessem mi történt, már a varr volt ott a lány kezén, így nem igazolódott be az a hipotézis, hogy egymás sérüléseit megkapjuk. Azta Arianne, milyen szakszavakat tudsz - ámultam el saját magamon. Ahogy meggyógyította magát a maradék vízzel egy hangos wao bukott ki belőlem. Megjegyzésére erőteljesen bólogattam. - Igeen. Tudod elég ügyelten vagyok - kacagtam fel enyhén. - Így te is folyton tele lennél kék-zöld foltokkal miattam - tettem hozzá. A késhez pedig többet nem nyúltam.
Hamar elkanyarodtunk az ételek irányába, és elkezdtem fejtegetni a dolgokat neki. Olya érdekes volt, ahogy emberekként utalt ránk, mintha ő egy teljesen más világba élt volna eddig, ami lehet is. - Próbáltam már, de nem lett a kedvencem - felelem első kérdésére, majd megpróbáltam olyan szépen sorban haladni, mint ő tette az előbb. - Igazából a Sushi csak az egyik fajtája, máshogy is el szokták készíteni, vagy egy tál tengeri étel mellé odatenni a lazacot, de a sushi a legismertebb formája. Középen van a nyers hal, aztán rizs és hínárral van összefogva - magyaráztam a lánynak. - Én annyira nem szeretem, de ettem már nagyon finomat is - mosolyogtam. Apunak a tengeren túlon is vannak munkatársai, és sikerült már Japánba is eljutnom, ahol így nagyon sok mindent kipróbálhattam, bár be kell vallanom, egy créme brulée-re sokkal szívesebben mondanék igent bármikor. Nagyon édesszájú vagyok.
Ekkor kezdtem el képességeim fejtegetéseibe. Aranyos volt Rubytől, hogy ennyire rácsodálkozik a szárnyaimra, engem is hasonló sokként ért, mikor rájöttem, hogy vannak. - Majd megmutatom, csak ne itt - kacagtam. - Igazából ilyen aranyló, de nem összefüggő az egész, inkább mintha fény lenne, de tényleg nehéz így, hogy nem látod - fejtegettem neki izgalommal, a végén kicsit le is konyult a szám, de nem keseregtem sokáig. Jól estek bátorító szavai. - Köszönöm. A képességeim tárháza viszont nem zárult le ennyivel, és úgy döntöttem meglepem a tündérporral. Örültem, hogy mennyire tetszett neki, kérdésére bólintottam. - Gyógyítani tudok vele, meg a virágos képességem is megy ezzel. Meg ha kell világít és meleget is ad. Figyeltem, ahogy felszippant egy adagot, és hangosan nevettem, ahogy elkezdett tőle tüsszögni, majd ahogy abbahagyta eszembe jutott még egy dolog. - Van még egy képességem, viszont azt még nem igazán tudom, hogy lehetne használni, meg nagyon hangos is tud lenni - kezdtem el kicsit bizonytalanul magyarázni. Ekkor jutott eszembe egy fenomenális ötlet. - Ha van kedved lemehetünk most a partra, és meg tudom ezt is mutatni, meg a repülést is, te pedig a vizi képességeidet - kezdett el csillogni a szemem, és konkrétan már tálcámat is megragadtam, hogy visszavigyem. - Légysziii - vigyorogtam rá. Ha a lány belement tervembe, akkor összeszedelőzködve, izgatottan indultunk el a parta, nem sejtve, hogy mi - pontosabban ki - vár ott ránk. |
Megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy nekem sincsenek olyan terveim, hogy miután kivontam a forgalomból átvegyem a helyét. Nem csak azért nem ártanék neki, mert ugyanúgy néz ki, mint én, hanem azért sem, mert nagyon szimpatikusnak tűnik. Szintén nem csak azért, mert ugyanúgy nézünk ki. Bár, az is igaz, higy nem igazán vagyok a legjobb emberismerő, de ez nem meglepő, ugyanis eddig nem sok mindenkivel volt alkalmam leállni beszélgetni. Sokáig Xanderen kívül szóba sem állhattam más emberrel, tehát jobban belegondolva, csak akkor volt lehetőségem szocializálódni másokkal, amikor megérkeztem az akadémiára. Ezért is reagáltam olyan rosszul, mikor közölték, hogy a szobámban kell maradnom. Kizárt dolognak tartottam, hogy mikor először alkalmam nyílik arra, hogy szabadon barátkozzak másokkal, majd egyedül fogok gubbasztani a szobámban.
- Az iskola vezetősége, mert attól tartottak, hogy a látványom rossz hatással lehet valakire - Ezek után világossá is vált számomra, hogy az a valaki Arianne volt, s attól féltek, hogy sokkot kap, mikor meglát valakit, aki ugyanúgy néz ki, mint ő. - Biztos rád gondoltak. De ugye nem érzed magad rosszul? - Hirtelen aggodalom suhant át rajtam, a lány nagyon aranyosnak tűnt és nem akartam semmilyen módon sem rosszat neki. Felálltam a székről, s közelebb hajoltam hozzá. - Mintha kicsit sápadt lennél - közöltem vele, aztán meg is szaglásztam kicsit a nyakánál. - De nem fogsz mostanában meghalni. Azt megérezném - Megnyugodva, hogy a jelenlétem nem tett a lányban maradandó károsodást, visszaültem a helyemre és folytattam az evést. Hogy pontosítsak az előbbieken: nem tudom konkrétan megmondani, hogy valaki mikor fog meghalni, viszont ha már közel vannak az utolsó napjai, akkor érződik rajta a betegség. Ilyen kesernyés szagot kölcsönöz a személynek, viszont ezt nem tudja bárki megérezni. A vízben mindig egészséges prédát szoktam magamnak választani, tehát amelyiken érzem, hogy valami rágja már belülről, annak a közelébe sem megyek. Tehát ez csak az olyan esetekben működik, amikor nem erőszakos halállal végződik az illető története, mert azt nem tudom megmondani, hogy valakit megölnek-e. De jelen esetben nem is ez volt a lényeg, hanem hogy az én jelenlétem miatt nem lesz Arianne beteg. - Én sem bírtam ki - sokatmondóan elmosolyodtam, amiből rájöhetett, hogy nem tartottam ám be olyan szigorúan azt a szobafogságot. Valamit nagyon jól csináltam, hogy egyszer sem buktam le. Na meg, még ha el is kaptak volna. Mit tehettek volna velem? Azt nem hinném, hogy arra vetemedtek volna, hogy bezárjanak a szobájába egy diákot. Főleg nem ilyen apróságért.
- Igen, mert kerültem a többi diákot a tanárok miatt - Azért azokkal bizalmával sem akartam visszaélni, akik befogadtak és megengedték a random vízből kimászó meztelen lánynak, hogy az iskolájukba járhasson. Mondjuk nem hiszem, hogy sok pucér ember szokott kisétálni a tengerből. Meg valószínűleg az is közre játszik a vendégszeretetükben, hogy az egyik diákuk hasonmása vagyok. Biztos izgatja a fantáziájukat, hogy ez hogyan meg miért lehetséges. Elmosolyodtam azon, hogy megeredt a nyelve. Megvártam még befejezi, csak azután szólaltam meg. - Nem, én mindig is tudtam, hogy najád vagyok. Azért jöttem, mert a jelenléted ide vonzott - Eddig nem tudtam, hogy mi volt az az erő, ami húzott az akadémia felé, de mostanra már biztosan tudom, hogy Arianne volt az. - Ne kérdezd, hogy miért, mert erre még nem sikerült rájönnöm - Nem tudtam, hogy mi lehet a kapocs köztünk azon kívül, hogy ugyanúgy nézünk ki. Ennek minél hamarabb utána akartam járni, mert nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság. - Azért nem jöttem hamarabb, mert eddig meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjam az emberemet - Nem tudtam Xandert máshogy hívni, mert a barátomnak vagy többnek sem éreztem már. Igazából sosem éreztem annak, csupán a nagyon erős köteléket éreztem, ami hozzá fűzött. Viszont ennek a rejtélyes megszűnésével már nekem sem volt maradásom. - Aztán ez megváltozott... és itt vagyok - foglaltam össze röviden az érkezésem történetét, majd egy újabb falat húst vettem a számba.
A külsőnkkel kapcsolatos kérdésén felcsillant a szemem. - Ez nagyon érdekes gondolat. Próbáljuk ki - körbenéztem, közben hevesen kattogtak a fejemben a kerekek, hogy mégis milyen módon lehetne ezt tesztelni. Mikor megpillantottam egy pohár vizet, meg a kést, amivel Arianne evett, megfogalmazódott bennem egy terv. Nem tudtam, hogy mennyire fog működni, de egy próbát megért. - Ezt elkérhetem? - nyúltam a késéért, amit miután megkaptam beletöröltem az asztalterítőbe. Ezt követően húztam vele egy pár centis csíkot vele az alkaromon. A vágás nyomán vér buggyant ki, amit letöröltem egy vizes szalvétával. A víz hatására felgyorsult a gyógyulás, ahhoz azonban kevés volt, hogy teljesen begyógyuljon, így egy varas seb maradt ott. Arianne karjára néztem, de azon semmi jele sem volt változásnak. - Talán jobb is, hogy nem változik a testünk a másikéval együtt - gondoltam bele, hiszen egyikőnknek sem lett volna előnyös, ha a másik sérülései megjelentek volna a testén. Ráöntöttem a maradék pohár vizet a kezemre, mire a sérülés teljesen eltűnt. A kést újra beletöröltem az asztalterítőbe, majd visszaadtam a lánynak, hogy folytassa vele az evést. - Csak a nyers hústól nem leszek rosszul - Ez pedig azért eléggé leszűkíti, hogy mit ehetek és mit nem. Mondjuk nagyon sokféle állat, de akár ember húsa is rendelkezésre áll, tehát nem olyan rossz ez. - Te szoktál nyers húst enni? Azt hiszem a nyers halat az emberk sushinak hívják. Te próbáltad már? Ha igen, akkor hogy ízlett? - Kíváncsi voltam, hogy ő mennyire bírja az én étrendemet. Legalábbis annak egy részét, mert nem csak halakon élek.
Kicsit elszomorodtam, hogy ő nem najád, de ennek semmi nyoma sem volt az arcomon. Az állatos képességünk azért elég hasonló volt, mivel én is tudtam kommunikálni a tengeri állatokkal meg azokkal, akik legalább az életük egy részét a vízben töltik. - Meg kell mutatnod őket! Légysziiiii - szinte az asztalról kapargathattam az államat, mikor közölte, hogy vannak szárnyai. - Milyen színűek és formájúak? - Mindig is lenyűgöztek a pillangók változatos és színes szárnyaik. A repülésről nem beszélve. - Biztos belejössz majd. Ne hagyd, hogy sürgessenek, majd jön az, ha késznek érzed magad rá - támogatóan elmosolyodtam. Ebben nem volt személyes tapasztalatom, tehát nekem az úszás meg a mélyre való merülés - ami ha úgy nézzük pont az ellentéte a repülésnek - sosem okozott gondot, sőt kifejezetten szerettem a mélységekben kutakodni ismeretlen élőlények után. De azt tudtam, hogy abból sosem sül ki jó, ha erőltetnek valamit. Mikor intett közelebb hajoltam, azt hittem, hogy valami titkosat fog mondani, ezért eléggé meglepődtem, mikor arany szemcsék szállingóztak ránk a levegőből. - Ez valami csodálatos - Még sosem láttam ehhez hasonló dolgot sem, ezért teljesen lenyűgözött a látvány. Feltartottam a tenyeremet, hogy összegyűjtsek egy kis port. - És ez tud valamit azon kívül, hogy szép? - Közelebbről is megnéztem, meg bele is szagoltam, viszont véletlenül felszívtam belőle egy adagot, ami heves tüsszentéseket váltott ki belőlem. |
Kirtágult szemekkel, teljesen ledöbbenve ültem. Egy olyan ritka pillanathoz érkeztem el, hogy még a szavam is elakadt. Utána egyből meg is eredt, de csak csodálkozás bukott ki rajta. Úgy látszott Ruby egy fokkal bátrabb volt, és egyből feltette a nagy kérdést, amire hirtelen megilletődve, csak ennyit tudtam válaszolni. - Nem. Ugye te se? - kérdeztem vissza, de rá kellett jönnöm, hogy elég értelmetlen kérdés volt, hiszen akkor nem fedte volna fel ezt az ördögien brilliáns tervét velem. De azért jobb biztosra menni na. Bár az iskolai ebédlő nem a legjobb helyszín az elrablásomra, kitudja, lehet képes megállítani az időt, és csak kisétál velem. Jaj, ezekbe belegondolni is rossz.Szerintem még a hideg is kirázott.
Ezután történt meg a nagyon mulatságos jelenet, és végre kicsit feloldottam, és magamhoz méltóan nevettem az incidensen. Fura lehet csak ezt enni, de hát végül is a sushi is nyers hús, bár nekem ez se a kedvencem. Mindenesetre ez a dolog jelenleg túl izgalmas volt ahhoz, hogy az étkezési szokásai kössenek le. Már mint azok is érdekelnek, minden érdekel, de talán jobb lenne pár alapabb dologgal kezdeni, amik jobban összefogják az egészet. Úristen milyen kis szervezett lettem. Neil tiszta büszke lenne rám. Ezért is inditottam néhány kérdéssel, ahogy végre megeredt a nyelvem. Elképedtem első válaszán, egyszerúen nem tudtam hinni a fülemnek. - Mi? Nem engedtek mászkálini? De hát kicsoda? - kérdeztem összezavarodottan. - Szegényke. Én tuti nem bírtam volna ki a szobámban egyedül - kezdtem el könnyedén csevegni, ahogy rájöttem, hogy ő is csak egy lány, egy nagyon aranyos lány, és nincs esély arra, hogy bántson. Igazán tündérinek tűnt, valahogy éreztem, hogy jóban leszünk. - Váó. Egy-két hónapja? Jól elbújtál akkor. És hogyhogy most jöttél? Most jött elő a képességed? Vagy csak most hallottál az Akadémiáról? Én teljesen meg voltam döbbenve, mikor kiderült, hogy mi a helyzet, el se akartam hinni - kacagtam, ahogy visszidéztem az emléket, mikor is megjelent nálunk egy mentor, hogy hát ez a nagy helyzet, és hogy mennyire durva az egész. Azóta eltelt bő egy év, és teljesen megszoktam, hogy lebegő diákok vannak mellettem, vagy épp valaki a nyers húst eszi meg velem szemben, bár azt tudom, hogy bármikor mikor mesélek a családomnak, ők ámulva fogadják a dolgokat. Mint én ezt a helyzetet eleinte.
Eszembe jutott egy nagyon logikus magyarázat, de úgy látszik nem ez lesz az. - Azta... Még az agyunk is egy rugóra jár - csodálkoztam, miután nevettem egyet mondandóján. - Szerinted, ha egyikünk megváltoztatná a külsejét, a másiknak is változna? - néztem rá összeszűkített szemmel. Na nem mintha zavarna a jelenlegi helyzet, egyszerűen csak kíváncsi voltam mi történné. Még sosem volt semmilyen beavatkazásom, főleg nem plasztikai, de még nagyon sérülésem se volt amit össze kellett volna varrni. Ennek tovább gondolásával jutottak eszembe újabb dolgok, vajon mennyire hasonló ez a hasonlóság. - És amúgy te sem bírod a csípős kajákat? Vagy szoktad magad esténként teleenni csokival? - néztem rá, majd lepillantottam az ételére, és legszívesebben homlokon csaptam volna magam, de inkább csak kacagtam egy halkat saját hülyeségemen. - De ahogy látom a te étkezési szokásaid mások. Pont itt tértünk rá arra, hogy miért is ilyen az étrendje. Épp válaszoltam volna, de annyira belelkesült, hogy nem sikerült végigmondanom. Nem haragudtam rá, szó se róla, csak vicces volt a dolgok másik oldaláról látini a dolgokat, általában én vagyok az, aki másokba folytom a szót. - Nem, én tündér vagyok. Állatokat irányítani nem tudok, viszont kommunikálni velük igen - kezdtem magyarázni a dolgokat. - Meg virágokat növesztek meg ilyenek, meg hát szárnyam is van de a repülés még távol áll tőlem. Igazából kicsit félek - mondtam kicsit lehalkítva a hangom. Így egy kicsit közelebb hajolt hozzám, ami pont kapóra jött a következő tervemhez. - Meg van még valami - mondtam, és kicsit intettem is, hogy közelebb jöjjön, majd még szemeimet is lehunytam, hogy drámaibbá tegyem a hatást, majd egyszercsak tündérpor lövellt ki a fejünk fölött. Egy arany csillámló ragyogó kis szemcsék hulltak alá a fejünkre és a hajunkra, én pedig elkezdtem nevetni. |
Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy nem ettem-e esetleg valami romlott kaját, ami most hallucinációt okozhat vagy esetleg nem szórakozik-e valaki a fejemmel, s azt láttatja velem, hogy a szemben ülő lány ugyanúgy néz, ki mint én. Gyanúsan körbenéztem, de senki olyat sem láttam, aki úgy nézett volna ki, hogy a fejemben turkál. Na meg nem is nagyon lett volna erre bárkinek indítéka, ugyanis eddig mindenkivel jóban voltam, akikkel találkoztam. Miután pedig minden magyarázatot kizártam, már csak az maradt, hogy ez a lány kísértetiesen hasonlít rám. Nem... nem csak hasonlít, hanem pontosan ugyanúgy néz ki, azt leszámítva, hogy pár évvel fiatalabbnak tűnik nálam. Nem kellene ezen fent akadnom, hiszen elvileg ez egy iskola, ahova olyanok járnak, akiknek valamilyen különleges képességük van. Lehet ennek a lánynak az a trükkje, hogy képes felvenni mások alakját. De miért pont az enyémet vette volna fel? A meglepett arcifejezése azonban kizárta ennek a lehetőségét is, így már nem nagyon maradt kapaszkodóm. Ugyan olyan meglepettnek tűnt, mint amilyen én is voltam. Nagyon fura volt az egész dolog, olyan volt, mint amikor a horrorfilmekben a tükörképed hirtelen már nem a mozdulataidat utánozza, hanem önálló akaratot szerez és megpróbál kitaszítani a saját életedből. - Ugye nem az a terved, hogy megölj és helyettem folytasd az életem? - Ezt jobbnak tartottam minél hamarabb tisztázni. Nem láttam erre sok esélyt, de azért még nem is tudtam teljesen kizárni. Az igaz, hogy meg tudom védeni magam, viszont ki tudja milyen hiper szuper erős képességei vannak.
Miután felnevetett kezdtem én is felengedni, már nem jelentek meg olyan képek róla a fejemben, hogy a tükrön át kinyúlik értem, hogy aztán a szilánkos kezeivel elvágja a torkom. Lehet nem kellett volna megnéznem azt a múltkori filmet. De még sosem láttam egy horror filmet sem, ezért kíváncsi voltam, hogy mégis mennyire viselem jól őket. Hát... egyáltalán nem. Pár napig meg se mertem közelíteni a tükröződő felületeket, ha pedig mégis muszáj volt, akkor mindent megtettem, hogy ne nézzek rá a felületre. Szépen beparáztattam saját magam. - Azért mert eddig nem nagyon járkálhattam ide-oda - Most már értettem, hogy miért nem akarta az iskola vezetősége, hogy egyből minden órára járjak. Attól tartottak, hogy rossz hatással lesz ránk, ha találkozunk. Az tény, hogy kissé ijesztő dolognak tartottam az ilyen mértékű egyezést, viszont volt valami Ariannéban, ami miatt gyorsan elhessegettem minden rossz gondolatomat vele kapcsolatban, illetve szimpatikusnak is találtam. Azt azonban egyelőre nem tudtam, hogy miért gondoltam szimpatikusnak, hiszen mikor ránéztem az olyan volt, mintha tükörbe néztem volna, magamat pedig nagyon szeretem. Bár, nagy ez az iskola, de azért annyira nem, hogy a végtelenségig elkerülhettük volna egymást. Előbb vagy utóbb, de úgys összefújt volna a szél. - Nem olyan rég. 1-2 hónapja vagyok itt - Jó, azért ez annyira nem is kevés idő, viszont eleinte nem nagyon szocializálódtam a többiekkel, mivel szinte mindig a nyakamban volt egy tanár, aki megakadályozott ebben. - Nem tudom felvenni más alakját - Ezzel pedig meg is válaszoltam a kérdését. - Meg igazából én is erre gondoltam veled kapcsolatban. Ha csak viccelődsz azzal, hogy felveszed az alakomat, akkor itt az ideje annak, hogy abbahagyd, mert elég ijesztő - Igazából reménykedtem is meg nem is abban, hogy csak egy tréfának szánta azt, hogy felveszi az alakomat. Nem értékeltem volna ezt a viccet, viszont akkor nem kattogott volna azon az agyam, hogy ez mégis hogyan lehetséges. Ott volt azonban a másik oldal, pontosabban egy olyan érzés bennem, ami örült volna annak, hogyha nem játszik itt semmilyen trükk, hanem tényleg valamilyen módon a hasonmásom. - Te is najád vagy? - Bár éreztem rajta valamiféle vonzást, viszont azt nem tudtam, hogy ez azért van, mert egy fajba tartozunk vagy valami teljesen más okból. Még sosem találkoztam hozzám hasonlóval, ezért nem volt tapasztalatom azt illetően, hogy milyen kisugárzása van egy másik najádnak. - Tudsz lélegezni a víz alatt? Irányítani a vízi állatokat vagy magát a vizet? - Nagyon lelkes lettem, ugyanis kezdtem beleélni magam abba, hogy végre találkoztam egy hozzám hasonlóval, noha erre még semmilyen bizonyíték sem utalt. Sőt, inkább ellenérvek jöttek fel például az étel, amit evett, hiszen a mi gyomrunk nem viseli jól a sült ételeket, főleg azt nem, ami nem hús. |
Egy nagyobb kihagyás után tértem vissza az akadémiára. A január-februári szezon számomra nem csak a Karácsony végét és az új évet, lehetőségeket rejti, hanem családom jó voltából a báli szezont is. Bár a szó hallatára fejemet egyből elöntik a múlt századok lélegzetállító palotáji, és a színpomás ruhák, egyáltalán nem erről van szó. Inkább az alapítványok vagy egy-egy nagy vállalkozó, politikus vagy vállalat eseményei. És hogy kerülök mindennek a közepébe? Természetesen mi is szerveztünk egyet. Apukám egy nagyon nagy üzlet megkötésére készül,, és szerinte ez elkerülhetetlen. Elkezdte elmagyarázni a részleteket, és bármennyire is örültem, hogy ilyen jó dolgokban vesz részt, egy szót nem értettem belőle, és a téma sem nyűgözött le igazán. Az biztos, hogy benne lesz az egyik szenátor, és hogy épületekről lesz benne szó. Mindenesetre azt én se értettem pontosan, hogy én mivel járulok hozzá, de állítólag, az is fontos, hogy a másik fél lássa milyen kiegyensülyozott életet élünk. Elhittem, meg egyébként se lett volna semmi okom az ellen tiltakozni, hogy meghosszabbodjon a karácsonyi szünetem, és örültem, hogy több időt tölthettem a családommal. Arról ne is beszéljünk, hogy ezalatt az idő alatt, csodálatos helyeken voltam, és kis hercegnőnek éreztem magam, annak hála, mennyiszer voltam ez idő alatt fodrásznál, manikűrösnél és kozmetikusnál és sminkesnél. A csodálatos ruhák pedig hab volt a tortán, és amiért mi is szerveztünk egy rendezvényt, kicsit az események központjába is kerültem.
A másik nagy dolog ami miat jó volt otthon lenni az emberek. Nagyon sok ismerőssel és régi baráttal találkoztam. Meg természetesen unokatestvérekkel, nagynénikkel, nagybácsikkal, de a legjobb a szűk családi körben eltöltött idő volt. A karácsonyi időszakot Hamptonsba töltjük, ez az év egyetlen olyan része, amikor senki sem foglalkozik a kötelezettségeivel, apu és anyu a vállalattal - hiszen anyu nemrég megint neki látott aktívkodni -, Henry és én az iskolával, bár biztos vagyok benne, hogy ez nekem ment legkönnyebben. A fát már nagyon hamar felállítjuk, és egy egész délutános program szokott lenni a feldiszítés, amiatt, mert nem tudunk megegyezni, és mert a nagy belmagasság miatt a fa is hatalmas egy részét létráról egy részét lépcsőről diszítjük. Ezt szeretem a legjobban, ilyenkor mindenki olyan felszabadult, és ezek a napok a legbékésebbek.
És még egy nagy előnye volt ennek a kis kiruccanásnak. Sikerült a szüleimmel megbeszélni, hogy meglátogathat egy barátom egy nyáron, így már végre semmi nem állíthat meg abban, hogy Neil eljöjjön, hiszen beleegyezett. Már csak közölni kell vele, hiszen bár felhívhattam volna, azt akartam, hogy az egész egy nagyon nagy meglepetés legyen a számára, és személyesen közöljem, majd vele, hogy még nagyobb legyen az öröme. Még csak pár napja érkeztem vissza, és még nem kerestem fel, de ami késik nem múlik, úgyis mindig egy csomó dolga van, és nekem is van sajnos egy rakat potólni valóm, és nekem nem megy bele első látásra minden a fejembe, szóval elég nagy kihívást okozott számomra ez a feladat, főleg, hogy mindig akadt valami jobb dolog amit csinálhattam helyette, így nagyon lassan haladtam. De ma is olyan jó idő volt, persze hogy elmentem kirándulni a többiekkel, ha elhívtak, tanulni este is lehet, amikor már a másikra nincs lehetőség. Sajnos viszont ennek általában az a vége, hogy este már olyan fáradt vagyok, hogy semmi kedvem neki látni ezeknek a feladatoknak.
Egyetlen szerencsém az volt, hogy egyik tantárgyból se voltam iszonyúan rossz, bár persze nem mindegyik állt olyan közel a szívemhez, mint a nyelvek. Abból nem volt egy szem problámám se már. A vázlatokat ideiglenes megoldásként lemásoltattam, majd valamikor bemásolom őket szépen. Ami képességeimet illeti, azon pedig úgy se lehet nagyon mit pótolni, hiszen mindenki máshogy halad, és maximum különórával tudnék felzárkozni, annak pedig egyelőre nem éreztem szükségét. Így magamban megállapítottam, hogy bármennyire is szörnyen hangozhat a helyzet, nagyon is jól állok, és megérdemlek egy kalandot. Ez volt az előbb említett kirándulás. Bár ennek már késő délután vége szakadt, ilyen felpörgött állapotban kénytelen voltam egyedül maradni, egyszerűen vágytam a társaságra. Ahogy hallom a gyomrom az étellel van ugyanígy, szóval úgy döntöttem első utam az étkezőbe fog vezetni, majd onnan tovább tervezek, ha ott nem alakulna semmi. Gyorsan lezuhanyoztam, majd magamhoz képest lezserebb ruhákat vettem magamra. Jó volt megint New Yorkba lenni, de most meg ugyanúgy jól esett kicsit az egyszerűséghez visszatérni. Egy rózsaszín rövidujjú póló, és egy testhezsimuló farmer volt az öltözetem, ami mellé egy fekete-fehér Converse cipőt vettem fel, majd út közben copba fogtam loboncom, ami még ígyis tiszta puha és selymes volt a sok csodaszertől, legszívesebben ebben takaróztam volna éjszakánkéz. Ahogy beértem az étkezőbe és körbepillantottam nem véltem felfedezni semmilyen ismerős arcot, de ezen egy csöppet sem bánkódva a pulthoz léptem és kiválasztottam vacsorámat. A leghívogatobb egy adag sültkrumplit és egyszerű sült csirke volt, szóval azt választottam. Nagy váltás volt a kimondhatatlan nevű ételek után, de jól esett minden egyes torkomon lecsúszó falat. Egészen bele is feledkeztem az evésbe, így lehetett, hogy csak akkor vettem észre a felém közelító alakot, mikor már lehuppant velem szembe. Egyből megörültem a társaságnak és felkaptam fejem, és eltátottam a szám a nagy csodálkozásba. Úgy tűnt neki nem tűnt még fel a dolog. - Úristen - suttogtam magam elé először, meg se hallva, hogy jó étvágyat kíván egyre-egyre izgatottabb lettem. - Ugye nem csak képzelődöm és te is látod? - kérdeztem a lányt, miután bemutatkozott, egyszerűen annyira lesokkoltt a dolog, hogy nem tudtam rendesen gondolkozni. Ahogy levettem reakcióját, igen ő is látta, és őt is meglepte a dolog. Kénytelen voltam elkacagni magam, ahogy kilógott a hal a szájából, egyszerűen túl mulatságosan festett. - Arianne vagyok egyébként. De hogy lehet, hogy eddig nem találkoztunk? Most jöttél? Új vagy? Ugye ez nem csak valami képesség amivel felveszed a külsőmet? - támadtam le szegény lányt. Mindez idő alatt, a kezemben maradt krumplival hadonásztam, amit még akkor akartam a számba venni, amikor lehuppant, de jobb is hogy nem tettem, tuti a torkomon akadt volna. |
Kezdtem egészen jól megszokni és jól érezni magam az akadémia falai között. Mikor elindultam nem tudtam mire számítsak, ezért felkészültem a lehető legrosszabb verzióra is, amihez képest kellemesen csalódtam. Igazából semmivel sincsen különösebb gondom. A vezetőség egyre nagyobb mozgásteret enged nekem - nem mintha eddig a korlátozásokat annyira betartottam volna -, sőt már pár órára is beültem. Mivel eddig eléggé elszigetelve éltem a világtól, ezért nagyon sok számomra új dolgot hallok, ami miatt még nem volt egy olyan tanóra sem, amin unatkoztam volna. Amit még érdekesnek tartott az iskolával kapcsolatban, az a sokféle diák. Mindenkiben van valami különleges, ami miatt különbözik a többiektől és kiemelkedik a tömegből. Sokszor ez a dolog elsőre nem is fedi fel magát, viszont hogyha vesszük a fáradtságot arra, hogy jobban megismerjük, akkor meglepetés érhet minket. Például van egy Randall nevezetű srác, aki tipikusan annak a szürke kisegérnek tűnik, a tanulmányai terén sem a legjobb, viszont olyan gyönyörű énekhangja van, amilyet még sosem hallottam. Apropó diákok. Bár tudom, hogy az a srác, akivel a tengerparton találkoztam, nem a tanulók közé tartozik, viszont azért eleinte reméltem, hogy hirtelen felbukkan valamelyik folyosón. Nagyon jól szórakoztam vele, ezért örültem volna annak, hogyha újra összefutunk, viszont az sem viselt meg, hogy ez nem így alakult, hiszen azóta sok-sok mindenkivel találkoztam. Az igaz, hogy nem mindannyian voltak olyan - vagy legalább közel olyan - szórakoztatók, mint ő. Azokról az egyénekről nem is beszélve, akik olyannak tűntek, mint akik gyermekkorukban nevetgélve égették szénné a hangyákat a nagyító és a nap segítségével. Egyelőre még nem ért semmilyen attrocitás, nem mintha annyira aggódnék emiatt, ugyanis meg tudom védeni magam. Legalábbis eddig sosem volt ezzel gondom.
Ezt az egész ruha dolgot is kezdem megszokni, már nem is fordul elő annyiszor, hogy ruha nélkül indulok útnak. Ilyenkor is már elég gyorsan rájövök arra, hogy mit felejtettem el. Ha valamelyik tanárral futok össze ilyenkor, akkor ő azonnal szóvá teszi. A diákok többsége általában intenzív bámulással meg fotózgatással válaszol, amivel nekem igazából semmi bajom sem lenne, sőt nem is igazán törődnék vele, viszont mindig eszembe juttatja az ágyamon árválkodó ruháimat. Mikor magamra veszem őket, akkor is csupán annyiba bújok bele, amennyibe muszáj, egy darabbal sem többe, ugyanis még annak ellenére is irritálják a bőrömet, hogy kaptam erre egy speciális krémet az orvostól.
Szerencsére nem én vagyok az egyetlen az iskola falai között, aki a nyers húst részesíti előnyben, ezért minden étkezéskor találok kaját a magam ízlése szerint is. Ezt eleinte nem tudtam, ezért önellátó életmódót folytattam. Ezen azt értem, hogy magamnak fogtam a tengerben valamilyen halat, amiket aztán magammal vittem az étkezőbe. Pár diák kissé megrettent a látványtól, hogy ott tépem darabokra előttük a néhányszor még élő halat. Ezért arra kértek, hogy ha maganak fogom is a halat, adjam oda őket a konyhásnőnek és majd ő előkészíti. Eleinte vonakodtam, mert féltem attól, hogy elrontja valami pikáns fűszerrel vagy mondjuk azzal, hogy megsüti vagy főzi... De szerencsére csak annyit csináltak vele, hogy feldarabolták és eltávolították a csontokat és beleket.
Miután ma végeztem az óráimmal, a tenger felé vettem az utamat. Ledobtam a parton a ruháimat, s beugrottam a habokba, hogy ússzak egyet. Ezt minden nap megtettem és nem csak azért, mert jól esett átmozgatni a tagjaimat meg aktivizált is a mozgás, hanem mert ha sokáig tartózkodok a szárazföldön, anélkül hogy megmártóznék az élő vízben, a bőröm egyre inkább irritáltabb lesz a ruháktól és szárazabb is, amiből már a kisebesedés következik. Csak akkor jöttem ki a vízből, mikor megkordult a gyomrom, jelezve hogy itt az ideje a vacsorának. Először felmentem a szobámba, hogy nagyjából megszárítsam a hajam, aztán az étkezde felé vettem az irányt. Már a tájékozódást illetően is egyre jobban kiismerem magam, de azért még párszor előfordul, hogy eltévesztek egy lépcsőfordulót vagy folyosót. Most egyből sikerült megtalálnom az étkezőt, szerencsére mert közben egyre jobban mardosott az éhség. Lekaptam egy tálcát, amivel beálltam a sorba, közben pedig nyújtogatni kezdtem a nyakam, hogy felmérjem a kínálatot. Szerencsére volt még a kedvenc halamból, illetve láttam extra véres steaket is. Kértem négy darab halat, aztán tovább toltam a tálcámat a marhához és kértem két szelet steaket is. Körbenéztem, hogy hova is ülhetnék le. Volt pár szabad asztal, de nem szeretek egyedül enni, ezért azok felé fordítottam a figyelmem, ahol kevesen vagy egyedül ült valaki. Végül egy barna hajú lány mellett döntöttem, akinek volt valami különleges a kisugárzásába, ami szinte vonzott felé. Ugyanezt éreztem, mikor kisétáltam ezen a szigeten a vízből. Anélkül, hogy megkérdeztem volna, hogy szabad-e a hely, lehuppantam szembe vele. Úgy voltam vele, hogyha jön még valaki, annak is lesz hely. - Jó étvágyat - mondtam a lánynak és beleharaptam az egyik halba. A tekintetem az ő kajájára vándorolt, ami nem is nézett ki annyira borzasztóan, mint a sült ételek többsége. - Amúgy Ruby vagyok - mosolygtam a lányra. Ekkor néztem először rá, mikor pedig megláttam az arcát, annyira meglepődtem, hogy még a rágással is leálltam. Szinte pislogás nélkül figyeltem, a hal uszonya pedig kilógott a számból. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint én. Nem fért a fejembe, hogy hogyan hasonlíthat ennyire rám. Minden vonása, árnyalat a hajában vagy a szemében megcsillanó fény, kiköpött mása volt az enyémnek. |
Arianne Shepherd & Ruby & Xander Blake Herson |
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
