 Szokás szerint tele voltam energiával, pedig ma marha korán ébredtem. Nagyon változatos volt, hogy meddig aludtam, volt hogy már reggel hatkor talpon voltam, de az is megesett, hogy tizenkettőkor még mindig szundiztam. Elvileg annak számítania kellett volna, mennyire fárasztom le magam előző nap, de kb sose volt lényeges, na meg semmi köze a reggeli felkelésemhez. Az egyetlen dolog, ami egy hangyányit befolyásolta az a képességhasználat volt. Minél többet használtam ugyanis, annál korábban keltem, mintha aktivizált volna a megmozgatott energia. Bár azt sokkal valószínűbbnek tartottam, hogy a tudtomon kívül elraktározza a testem. Tegnap pl alaposan kitettem magamért, belerepültem egy Daly Citytől nem messze tomboló viharba. Mindig is imádtam nézni a villámlást, s a szél sem okozott komolyabb nehézséget, de persze nem csak gyönyörködni mentem. A viharsújtotta terület lakatlan volt, így senkiben sem tehettem komolyabb kárt. Végre valahára teljes egészében élvezni akartam az erőmet, amit az Akadémia területén sosem volt lehetőségem. Egyrészről hatalmas energiaveszteséget okoztam volna a szigetnek, másrészről pedig minden bizonnyal hatalmast kárt, ha a felhők által gerjesztettet parancsolom magamhoz. Itt azonban a senki földjén a vihar kellős közepén senkiben sem tehettem kárt, ellenben remekül elszórakozhattam. Ide-oda, magasabb fákba már belecsapott egy-egy villám, ám amint megérkeztem átvettem az irányítást. Onnantól az összes villám belém csapott, és én céloztam meg vele a következő szerencsétlen fát. Ugyan nem mindig ment pontosan oda a nagy erejű találat, ahova elképzeltem, főleg ha túl távoli célpontot lőttem be, de azért elégedett voltam az eredménnyel. Fogalmam sincs, mennyi időt töltöttem el ott, de marhára élveztem minden percét. Aztán elkezdett alább hagyni a vihar, én pedig az akadémiára való visszatérés mellett döntöttem, ahol aztán leginkább lógattam a lábam az ágyról a nap hátra lévő felében.
Ma is kb semmittevéssel telt a délelőttöm, meg műveltem valami tanulásfélét is, hogy legalább legyen látszatja annak, hogy iskolába járok. Aztán miután ezt rekord sebességgel meguntam, lementem edzeni egy kicsit, amivel sikeresen le is foglaltam magam. Nagyon belejöttem, fel se tűnt, hogy rohan az idő. Jócskán belecsúsztam már a délutánba, szóval a haverokkal való ebédelésről lemondhattam. Ebből kifolyólag nem is nagyon iparkodtam vissza a szobámba, hogy letusoljak. Igaz annyira nem izzadtam meg, de azért vettem egy gyors fürdőt, és már tisztán osontam le az ebédlőbe, ahol márcsak alig pár diák eszegetett. Volt ott két kisebb csoport, akinek tagjait nem ismertem, meg egy egyedül falatozó srác, aki szintén nem volt ismerős, de mégis őt céloztam meg.
- Helló! - mértem végig kíváncsian a fiút, aki mellé lehuppantam. - Slegalse vagyok, hát te? - érdeklődtem kíváncsian, nem törődve azzal, hogy esetleg megzavarhattam a nyugalmát. - Azt hiszem mi még nem találkoztunk - legalábbis nem rémlett az arca. Az épületben valahol már tuti összeakadtam vele, elvégre már egy éve lassan itt voltam, de közös óránk biztos nem volt. - Te hogyhogy ilyen későn estél be ebédelni? - folytattam a lelkes kérdezősködést. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
