|
Témaindító hozzászólás
|
2019.07.08. 23:31 - |
Amy Anderson&Abigail Faith Lehnsherr&William Vosburg |
[5-1]
 Egy újabb stresszes nap, amikor mindenki olyanra rádobnék egy téglát, aki kicsit is idegesít. Ez az egész helyzet a diákok eltűnésével, az SA irodával, Védgárdával és Stacyék aggódásával már kezd púp lenni a hátamon és azt kívánom hogy legyen már vége. Vagy akik felelősek ezért, akik valószínüleg elrabolták őket, azok lépjenek már valamit, mert kicsit sem segít hogy nem kezdenek el zsarolni se minket és követelni dolgokat, hanem csak elrabolták őket és full kuss van utána. Mintha csak azt akarták volna, hogy csak állandóan keressük őket és az ezáltal generált stressz hatására széttépjük egymást. Lehet végig az volt a cél, hogy egymás ellen fordítsanak mindket és az eddig is feszülő ellentéteket tovább mélyítsék. Bár rögtön felhúztam magam, amikor valaki felcseszte az agyam, de ha tudtam hogy nem bánthatom és nem is kólinthatom fejbe, akkor csak vettem egy jó mély levegőt és úgy hallgattam végig az illető mondandóját, majd utána ha nem tudtam volna normálisan reagálni rá, akkor egyszerűen elsétáltam. Ha tényleg belső feszültséggenerálás az ellenség célja, akkor nem hagyom hogy a bőröm alá másszanak. Így lassan megtanultam kontrollálni a feszültségemet, ami sokat segített az állapotomon. Legalább már nem vagyok egy mosott szar - gondoltam egy nap, amikor belenéztem a tükörbe. Szerencsére az alvásom minősége is javult és a különböző zajok se tudtak zavarni. A feszültséglevezető edzések és a hölgyek társasága is elég volt már ahhoz hogy kiengedjem a fáradt gőzt.
Ezen a napon már szokásos normális hangulatomban tartottam meg óráimat és amikor újra rámjött a rossz szájíz, akkor csak arra gondoltam, hogy ha esetleg történik valami, akkor jobb ha diákok minél előbb elsajátítják legalább az önvédelmet. Miután vége lett az óráimnak, akkor a tanáriban megtalált Mareth és elkezdett kérdezgetni, hogy hogy érzem magam és ezzel telt el egy kis idő, hogy elkezdtünk beszélgetni nem teljesen privát dolgokról.
Miután befejeztük a beszélgetést és megkajáltam, úgy döntöttem, hogy terápiás célzattal lemegyek a tengerpartra. Mikor leértem, akkor még rendesen sütött még a nap, szóval a cipőmmel együtt a pólómat is levettem. A tengert hallgatva és a tájat nézegetve kezdtem el a gondolataimba temetkezve sétálni a parton. Már egy sellővel is társalogtam, amikor naplemente körül járt az idő és úgy döntöttem, hogy ideje lenne lassan visszafelé sétálni. Egy ideje sétáltam, amikor észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Két lányt pillantottam meg, akik nem lehettek idősebbek Dellánál. Tudtam, hogy van valamilyen szabály a diákok parton való tartozkodásáról, de jelenleg nem tudott érdekelni. Mellesleg nyugisan el is foglalták magukat és nem csináltak semmit, amit nem szabadna. Szóval csak simán továbbsétáltam a part mentén, de azért rájuk is figyeltem, mert Védgárdásként kötelességemnek tartottam, hogy az eltűnt diákos incidens után biztosra menjek, hogy nem lesz semmi bajuk. Olyan lassan is sétáltam, hogy ha akarnak tőlem valamit, akkor még utol tudjanak érni. |
 Szinte beestem a szobaajtómon. A táskám és a bőröndöm egy nem túl igényes mozdulattal vetettem le magamról és dőltem be mindenféle különösebb körbenézés nélkül az ágyba. Ahhoz képest, hogy csak fél napja vagyok itt, most jutottam el a szobáig először. Rengeteg papírmunkát kellett elintézni így személyesen is, aláírásokkal és kérdőívekkel, aztán vagy fél óráig kerestem a megfelelő szobaszámot, ahol a nevem van kiírva, mire kiderült, hogy rossz emeleten járok és eggyel lejjebb vagyunk. Őszintén, fogalmam sem volt, miért egyből a 2.-ra mentem fel, talán az egész napi fáradalmak és az utazás merített ki...de mindegy is már. Jólesett pár percig csak tétlenül feküdni az ágyon. Közben szemügyre vettem a szobát. A terem nem volt kicsi, középen mintha tükrözve lett volna, mindkettőnknek volt egy ágya, íróasztala, stb. Viszont kicsit megnyugodtam, hogy a szoba másik fele sincs (még?) patyolatrendben tartva, így elnapoltam az azonnali berendezkedést. Helyette átfuttattam magamban az eddig szembejött diákokat. Elég színes volt a felhozatal, fiatalabbak és idősebbek egyaránt jártak ide, a legkülönözőbb kinézetekkel és (feltehetőleg) személyiségekkel. A mozgalmas itteni élet, a folyosókon hömölygő társaságok, az eddigi történések kicsit feledtették velem a honvágyat és az otthoni diáktársaim. Az már a múlté é a múlté is marad szép emléknek. Most itt kell folytatnom a múltat, ahol vagyok.
Felültem a matracon és átnéztem a hátizsákom. A felesleges dolgokat kipakoltam belole (egyelőre az ágy végébe), csak a telefonom, a tolltartóm és a vázlatfüzetem vittem magammal, ezek mindig nálam vannak általában.
Gondoltam, ha már van egy "szabadnapom" és nem kell ma még az órákra bejárnom, a délután hátralevő részében körbenézek az iskola területén. Hatalmas intézményről van szó, rengeteg új hellyel, diákkal és teremmel, lesz mit felfedezi, gondoltam. Bár az időm kevesebb volt, mint gondoltam, mire kiléptem az iskola ajtaján a szabadba, már naplemente körül járt az idő. Emiatt a jól eltervezett körutamat el kellett függesztenem és hirtelen ötlettől vezérelve lesétáltam a tengerpartra. Legalább pihenek egy kicsit ekkora sürgés-forgás után, erre úgysem járnak sokan, ahogy láttam. A partra érve levettem a sötétkék tornacipőm és mezítláb álltam a pár centis, oda-vissza hullámzó vízben. A szemem sarkából észrevettem, hogy nem sokkal arrébb egy másik diáklány is élvezi a tengerpart sajátos, nyugtató "csendjét". Nem szerettem volna zavarni, szemmel láthatóan ő is örült a kikapcsolódásnak, úgyhogy kb. ott, ahol álltam, leültem és folytattam egy korábbi rajzom. Már kezdett alakulni a fekete-fehér minta, közben néha-néha odatettem mellé a bal kezem és "felpróbáltam" rá. Elég volt csak átfutnom a vonalakat és a bőrsejtek szép lassan átszíneződtek (nem siettem sehova) és kiadták a tervezett mintát.
Egy-két tollvonás között azonban muszáj volt felnéznem mindig a nyílt tenger és a nap fényének látványára. |
 Ismét egy újabb nap. Ezzel a gondolattal keltem fel a szobámból, ahol a cuccaim még szanaszét hevertek az ágyon, meg a földön.A szobatársamat még nem láttam, csak a nevét tudtam kilesni az ajtón. Így nem is zavart hogy rendetlenség van jelenleg az én térfelemen mindenütt. Még csak pár napja hogy ide érkeztem és beköltöztem. Elővettem a telefonom majd megnéztem az időt. Nagy levegővételel felkeltem. -Majd később megcsinálom..most már tényleg..- Gondoltam magamban ezt a pár szót. De mivel hogy még nem sikerült rendesen körbejárnom az akadémiát, elhatároztam hogy most megteszem, és elkezdek kutatni valamit a képességem után.Hiszen ez miatt is vagyok itt hogy megtudjam ki is vagyok.Egyre kevésbé érzem magam embernek amióta egyedül maradtam.Néha még mindig vissza gondolok a szüleimre...Azokra a családi napokra vagy a szülinapokra, főleg az anyukáméra. Ennél a gondolatnál mintha az agyam kikapcsolt volna, és valahol máshol járna.Gyorsan észbe kapva megráztam a fejemet hogy észhez térjek nem kell ilyeneken gondolkodnom...most nem most az a fontos hogy körülnézzek.Fel is kaptam valami egyszerű kis ruhát.Egy hosszú fehér fodros egybe ruhánál kötöttem ki ami csak a vállamat takarta fentről, lent pedig a combomig ért.Ehhez felvettem egy hozzá illő cipőt.És kész vagyok..ha esetleg ki akarok menni körülnézni a sulin kívül is.
Kiléptem az ajtón, majd megindultam valamelyik irányba.Nem tudtam hova is mehetnék, hirtelen. Megálltam a folyosó kellős közepén és kinéztem az ablakon.A többi gyerek biztos hülyének nézett engem hogy még is ki ez az idióta aki bámul kifelé az ablakon.Hallottam egy-két szót de azt el is engedtem a fülem mellett. Napos idő volt..meleg és lassan sötétedett.Ha jól hallottam van egy kis tengerpart ahova le lehet jutni.Mért is ne? Sosem voltam még tengerparton, úgy hogy biztosan jó lehet.Próbáltam kikerülni az emberkéket akik félig elálták az utat, már kezdett nagyon elegem lenni hogy nem tudtak arrébb menni..csak egy picikét..nem nehéz.Magamban elkántáltam még pár sort aztán kijutottam. Végre egy kis levegő..na akkor keressük meg a tengerpartott.Ehhez megkellett kérdeztem pár illetőtől hogy merre is van.Én meg a tájékozódás..kínosan is éreztem magam ez miatt. De sikerült ide érnem, és csodálkozva kezdtem el bámulni a tengert. Még időben érkeztem a naplementéhez.Gyönyörű volt ahogy befesti narancssárgára az égboltot.Na és a tenger illata..mintha elvarácsolt volna.Nem bántam meg hogy egy kicsit kijöttem ide.Hallgattam a hullámokat ahogy a parthoz csobbannak.Megnyugtató érzés volt.Lélegeztem egy nagyot majd kifújtam.Körülnéztem a parton..nem volt nagy de szerintem nem is túl gyakran jönnek le ide a többiek.Mondjuk egy tengerparti bulit ki nem hagynák..de el is hesegettem ezt a gondolatot.Gondolom a tanárok biztos nem engednék meg.Elindultam az egyik irányba lassan, közben elkezdtem agyalni a képességemről.Jó lenne tudnom milyen körülmények között jön elő..vagy hogy mennyire is lehet veszélyes rám nézve..Megálltam egy pillanatra és lenéztem a kezeimre.Azt a pillanatott soha nem fogom elfelejteni..én ne..nem akartam bántani.Kezemet szorosan a mellkasomhoz emeltem, végül leültem a puha homokba..a tengerrel szemben voltam, és bámultam azt.Lábaimat fölemeltem a mellkasomhoz, és a karjaimmal átfontam azt. Egy pillanatra lehúnytam a szemem hogy kikapcsolódjak. |
Amy Anderson&Abigail Faith Lehnsherr&William Vosburg |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
