|
Témaindító hozzászólás
|
2020.07.23. 19:34 - |
A. Khevos Camden x Zana Sparks |
[6-1]
 Érthető hogy ő is tanulmányozott engem hiszen szó mi szó nagyon régóta nem láttuk egymást. Na nem mintha bármelyikünk is sokat változott volna. Mi nagyon lassan öregedünk, idővel változni fognak az arcvonásaink egy kicsit de sokáig örök fiatalok maradunk és ez így van rendjén. Eleinte nagyon furcsa volt nekem gyerekként az istenek közti élet ám a bátyámmal szerencsére feltaláltuk magunkat. Így vagy úgy de sikerült beilleszkednünk. Mondjuk Netar is hiába volt apánk egyik kedvence...igazából őt sem irigyeltem. Talán az elején pusztán gyermeki féltékenységből, hogy sosem lehet olyan jó apám szemében. Mindezt az anyánk miatt. Túlságosan hasonlítok rá és apám mindig is csak egy árulót fog látni bennem amíg világ a világ. Sokat sosem vártam tőle így én magam kevertem az életben a saját lapjaimat. Néha kis segítséggel hiszen bár apámmal semmilyen viszonyom volt, de a testvéreimre számíthattam. Ahogy Khevre is a fogadott bátyánkra. Mondhatni rá tekintettem fel apám helyett. Bár ezt nem hangoztattam neki, de lehet hogy valahol mélyen belül ő ezt érezte. A kérdésére csak ingattam a fejemet és sóhajtottam:
- Elég feltűnő ha Apollón nagy kedvence eltűnik nem? - kérdeztem vissza szórakozottan. Talán a nagyon hülye istenségek nincsenek ezzel tisztában. Vannak ilyenek bár ritkák. Nem ők a legélesebb kések a fiókban de tény, hogy nekik is meg van a magukhoz való eszük. Akármilyen is egy isten sosem szabad lenézni. A haragjuk örök életre szól és nekünk az túl hosszú idő. Istenként de még félistenként is az örökkévalóság hosszú idő ahhoz hogy bárkivel haragban legyünk.
- Veszekedés mindig van. Sosem lehet béke az istenek közt ezt te is tudod nagyon jól bátyus. Még akkor is ment a rivalizálás Ophy részéről mikor te meghúztad magad és semmit sem csináltál. A nővérem ilyen. Mondjuk ki: feltűnési viszketegségben szenved és borzasztóan féltékeny - vontam vállat lazán ahogy közöltem a tényeket. Tipikus isteni dolgok ezek csak vannak akik ezt túlzásba viszik. Ilyen a nővérem is. Néha elgondolkozom hogy vajon Héra vészesebb vagy ő, de igazából mindig rájövök hogy kezet foghatnak egymással. Nem mintha érdekelne hogy amúgy jóban vannak-e vagy sem. Bár őt ismerve valami látszat jófejség biztosan ott van a kalapban. Én különösebb szövetségeket senkivel sem kötöttem nem véletlen: mindenki egy álszent borzalom. Így csak eveztem de igazából hagytam hogy vigyen a sodrás minden egyes nap. Nekem nem hiányoznak a nagy hajtépések, bőven elég Ophyt elviselnem. Bár Demios jobban megszívta. Valószínűleg az elején ő sem gondolta azt hogy a felesége ilyen nagy házisárkány na. Mikor mondta Khev, hogy mi is hiányoztunk neki még az idióta nővérünk is csak elmosolyodtam végül:
- Nos ennek örülök legalább nem feleslegesen juttattam be magam ide hogy találkozhassak veled. Minden színészi képességemet be kellett vetnem - sóhajtottam fel színpadiasan mintha olyan borzalmasan nehéz dolgom lett volna. Elkuncogtam magamat egy kicsit mikor meglepődött hogy még Netart is magammal rángattam ebbe a buliba. Valóban el volt az erdőben a nimfákkal ez tény, de szerencsére van bennünk pár közös dolog amiért könnyedén össze tudunk fogni ha szükséges:
- Baromi egyszerű dolgom volt. Mindketten szeretjük tudni az igazságot és tudtuk hogy valami nem stimmel. Mivel nővérünktől konkrét választ nem kaptunk így téged kellett hogy felkeressünk. Ráadásul a kicsi hugija is vagyok...elég csak szépen néznem hozzá - pillogtam rá angyalian. Persze ezzel a válaszommal már annyira nem törődött hiszem hamarosan közöltem vele a száraz tényeket. Biztosan fájhatott ez neki de tényleg csak attól akartam megmenteni hogy a folyosón mondjuk összeessen mikor meglátja. Vagy esetleg azt hinné hogy valami hasonmás járkál a Földön. Sajnos vagy nem sajnos ő bizony az a Dem. Türelmesen megismételtem végül a mondatomat mikor visszakérdezett:
- Igen, nagyon is él. Igazából elég sokáig fog élni - az hogy ennek örülnie kéne vagy sem ezt nem tudom hirtelen eldönteni. A hajamba túrtam zavartan és sóhajtottam:
- Végülis nem halt meg így találkozhattok. Illetve nem tőlem tudod de...elég sokat veszekednek már jó ideje Ophyval a házisárkány természete miatt. Sokszor jött hozzánk tanácsot kérni. Manapság meg már talán bele is fáradt az egészbe. Szóval egyáltalán nem felhőtlenül boldog ez a házasság - hintettem el neki egy kis információmorzsát. Nem vagyok hülye, ismerem azért a fogadott bátyámat szóval simán kinézem belőle hogy még mindig érez valamit. Legalább halványan. Nagyon szentimentális és könnyen szerelembe tud esni. Apánk említésére csak fanyaran elhúztam a számat:
- Végülis logikusan járt el. A hozzá legközelebb álló istenséget kérte meg erre. Ha nem az ő kegyeit kereste volna akkor apánk végtelenül mérges lett volna rá - Apollón haragját senki sem akarja magának, még a saját lánya sem. Főleg ő nem. Hagytam hogy nézzen ki a fejéből és rendezze a gondolatait mikor elő is állt a legnagyobb baromsággal.
- Mégis miért kéne elmenned? Ők jöttek ide basszus, te már régebb óta vagy itt! Eleve, elég ideje bújkáltál Khev. Örökké nem kerülgetheted őket. Lehet pontosan van valami oka hogy ők is ide jöttek. Kétlem, hogy Ophy magától lemerészkedett volna ide a Földre, így szóval józan logikával kikövetkeztetve Demios akart itt lenni - próbáltam észt verni a fejébe.
Nem vagyok tisztában Dem képességeivel de mivel apámtól kapta az áldást így könnyen el tudom képzelni, hogy ő is megkapta a jóstehetséget. Ki tudja, lehet hogy ő látta Khevet a jövőben és ezért akart ide jönni? Ebbe nem avatott bele engem, olyan nagyon közel nem álltunk egymáshoz, de nem is voltunk rosszban.
- Ah mi megvagyunk. Éljük az átlagos és unalmas diákéletet. A jól viselkedés nos...ma egy kicsit rosszalkodtam, hogy ide kerüljek hozzád, de amúgy jó gyerekek vagyunk - vigyorogtam válaszul.
Kicsit transzba ejtettem az egész osztályt na. Semmi rosszat nem csináltam! |
 Fura volt most, így látni Zana-t. Az agyam egy része eljátszott azzal, hogy más lesz, nem ugyanaz a fiatal arc tekint vissza rám, mint pár évtizede. Fogalmam sincs mit gondoltam, sose fogunk változni, egyikünk se. Valahol keserű nekem ez, megelégednék egy egyszerű élettel is, nem ennyire bonyolult családdal. Nem hiszem, hogy egy földi rokonság lehet olyan népes, mint a miénk. Egy családfa kutató biztosan elsírná magát, ha nekünk kellene azt megcsinálni.
Ha emberek lennék, ez a beszélgetés nem is történne meg. Lehet őket se ismerném, a fogadott testvéreimet, de nem is tudom melyik a jobb élet. Itt is van szenvedés, azonban mindenkit óvnék egy isten haragjától.
- Mindig is találkozni akartam volna Pegazussal, apa nem engedte - sóhajtottam, egy mosollyal az arcomon. Ismerem már annyira, hogy tudjam, nem mérges rám, vagyis annyira nem. Az pedig, hogy melyik apám volt az, aki szigorúbb volt velem, azt mindenki eldöntheti magának, egy kis fejtörő.
Nem volt kikerülés abból, hogy mesélnem kell, hogy mi is történt, mi az oka, hogy elhagytam az otthonunkat. Bár lezártam volna ezt egy szimpla: Unom ezt helyet, mondattal, de ennél többet érdemel a húgom, mégis ő az, aki tényleg támogat engem. Persze, ott vannak a szüleim, csakhogy ő másabb.
- Szóval az Olümposzon minden egyes lakója tudja már az ezt a dolgot? - pislogtam egy párat, de nem kéne lepődöttet játszanom, mivel vagy a szüleim híresztelték el ezt a csodálatos tényt, vagy Ophy mondta el büszkén, hogy végre kiűzött engem onnan. Valahogy az utolsót jobban el lehet képzelni, de akkor csodálom, hogy még él.
- Ha én ott lennék, csak veszekedés lenne - ez az igazság, bár szerettük egymást, valamiért állandóan ott kötöttünk ki, hogy marjuk egymás torkát. Egyikünktől se volt ez szép, de ez volt a mi természetünk, az őseink miatt, valakivel ők úgy is mindig összekapnak, a legkisebb dolgon is. -Ti is hiányoztatok nekem, még a nővérünk is hiányzik - halvány mosoly húzódott a számra. Mégis velük nőttem fel, nem fog ez máshogy lenni. Tényleg úgy éreztem, hogy magam is Apollón gyermeke vagyok, mikor jól tudom, hogy nem. Bennem is meg van az a fajta gondolkozás, mint az édesapámban, le se tagadhatnánk egymást. - Hogy francba rángattad magaddal Netar-t, úgy tudtam, hogy ő megvan az erdőkben, a nimfákkal, habzsolva az életet és az élvezeteket?
Ezt a kérdést el is felejtettem, amikor a kedves testvérem ledobta az atombombát. Olyan egyszerűen jelentette ki: Demios itt van. Arról sem volt fogalmam, hogy egyáltalán él! Nem kezdhette volna azzal? Én hülye meg gyászoltam, sirattam, amink volt... erre. Arcomat a tenyerembe temettem. Félkészen arra, hogy még mivel áll elő nekem itt. Az ujjaim közt figyeltem őt.
Aztán érkezett a második lövés. Komolyan, miért nem lehet valami egyszerű a görögöknél? Miért kell ezt állandóan csinálnunk? Belénk van ez táplálva, vagy mi van?
Szóval, végül Ophy győzött. Ezt valahogy el kell fogadnom, nem mehetek és nyilváníthatom ki, hogy még mindig érzek vlamit, még ha ennek több száz éve is. Megannyi szerető, párkapcsolat, de ő állandóan a fejemben volt, azt hiszem, megbántam azt a döntést. Elszökhettünk volna ketten.
- Tekerj egy kicsit vissza - köröztem az ujjammal. - Dem él? Fel se fogom! Örülnöm kéne nekik? Mert én őszintén nem tudom - felsóhajtottam. Nem mindennap kapja meg az ember, hogy az élete első igazi szerelme él. - Ráadásul apánkat is bevonta? Ez fantasztikus.
Valamit kéne mondanom még, de képtelen vagyok rá, csupán nézek ki a fejemből, hogy ez az egész, valós vagy nem. Egyáltalán itt van-e a kicsi húgom, mert már abban se tudok hinni. Kedves Morpheusz, ne most cseszekedj az álmaimmal a testvéreiddel.
- Hát ha itt van, lehet el kell majd mennem megint - húztam el a szám. - Nem akarok az akadémiából csatateret. Amúgy, legalább ti ketten jól viselkedtetek? |
Vicces volt Khev reakciója és arckifejezése mikor meglátott. Legszívesebben felnevettem volna, de jobban lefoglalt az, hogy eljátsszam rövidebb ideig, hogy duzzogom és mérges vagyok rá. Furcsa volt látnom ennyi év kihagyás után, de mégis örömteli volt számomra. Bárcsak itt lenne Netar hogy ő is osztozzon az örömben velem együtt. Végignéztem picit a fogadott bátyám arcvonásain amik persze semmit sem változtak ez egyértelmű, ám valami mégis. Sötét karikák éktelenkedtek a szemei alatt amiből csak arra tudok következtetni hogy az alvást mint olyat nem űzi rendszeresen.
- Mégis mit keresnék itt szerinted? Pegazust?! - ironizáltam egy picit szemforgatva majd válaszoltam végül - Természetesen téged, te hülye tökfej.
Persze egyből belegondoltam a pegazusos dologba, simán lehet az is itt. Te jó ég, nem gondoltam ám komolyan. Ebben a kócerájban aztán minden van, már az űrrepülőn és az apache helikopteren se lepődnék meg eskü! El is képzeltem magamban a jelenetet:
- Na és te mi vagy?
- Semmi extra, csak apache helikopterré tudok átváltozni.
- Oké, mindent értek - és lazán vállat is vonnék a végén. Mert ez így működik itt. Kész. Pont.
Sokáig nem kalandoztam gondolatban, inkább leültem Khevvel szemben és érdeklődve hallgattam a magyarázatát, hogy mégis miért tűnt el a szemünk elől pontosan. Nem szakítottam meg, türelmesen vártam amíg a végére ér ahogy ez szokásom mindig. Felsóhajtottam és az égnek emeltem egy pillanatra a tekintetemet majd megszólaltam:
- Ó igen, a drága Demios miatt ahogy sejtettem. Még szerencse, hogy szép vagyok de hülye nem - húztam el a számat fanyaran. Tudtam jól, hogy a fejétől bűzlik a hal és Ophy keze van ebben a dologban. Az idióta nővérem a hülye jelleme miatt képes volt elmarni maga mellől a fogadott testvérünket csak azért, hogy az övé lehessen egy pasi. Az idióta egójának nem fekszik az, ha nem ő győzedelmeskedhet, hiszen ő a “nagy” Apollón lánya kérem! Sosem értettem miért van ennyire elszállva magától, persze én is miért érthetném, hiszen apám kegyes szeretetében sosem fogok részesülni hála anyámnak aki csúnyán átvágta.
- Nos, az elmúlt években próbáltam elviselni bátyámmal együtt a nővéremet, akit bár szeretek mégis egy elviselhetetlen jellem hosszú távon, főleg nélküled - vetettem rá egy rövid rosszalló pillantást ám hamar megenyhültem most is - ...hiányoztál nekünk és ezért is vagyunk itt Netarral. Mondjuk arra nem számítottunk, hogy tényleg pont itt fogunk megtalálni, de úgy tűnik a megérzéseim nem csalnak még mindig - lehet, hogy a jóslást mint képességet nem örököltem apámtól de a megérzéseim nagyon is jók voltak. Nem véletlenül hallgatok erre mindig, ahogy tettem a hülye hirdetőtáblánál is ebben az iskolában. Éreztem, hogy fontosabb dolog van ott mint az idióta bulik meg a többi számomra teljesen érdektelen mulatságok.
Bár most már tudom, hogy Dem is itt van...következtetésem szerint Ophy is, hiszen erősen kétlem, hogy egyedül hagyná a drága férjét. Úgy vélem erről Khev nem tud és lehet jobb ha tőlem tudja meg ezt először mint egy kellemetlen találkozás alkalmával.
- Amúgy láttam, hogy itt van Demios. A folyosón van a rendelője, szerintem nemrég jöhetett ide, hiszen mikor elhaladtam mellette akkor igazították a táblát a helyére mikor kiszúrtam a nevét - közöltem vele teljesen fapofával. Sejtem, hogy neki arról gőze sincs, hogy mégis mit művelt a nővérem azok után, hogy ő elhagyta Olümposzt.
- Összeházasodtak és Apollón áldását kérte a nővérem. Természetesen meg is kapta, így a férjéből félistent csinált - nem is Ophy lett volna ha a kérése nem teljesül. Főleg úgy, hogy Khev lelépett. Most már ő lett a nagy kedvenc mondhatni. Azt mondjuk ne kérdezze meg tőlem senki se, hogy apám hogy viszonyult ahhoz, hogy lelépett a szeretett fogadott bátyánk. Az érzelem kimutatása köztünk egyáltalán nem létezik, nincs megszokott apa-lánya kapcsolatunk, hiába jöhetett rá arra az évek folyamán, hogy nem hasonlítok az anyámra. Mindig kell valakiben bűnbakot találnia és én tökéletes célpont vagyok ehhez. Régen dühített, mára már megszoktam és együtt élek vele. Leredukálom a vele való kommunikációt és olyan mintha nem is létezne számomra.
- Esküszöm nem tudtam róla, hogy itt vannak amúgy. Sejtheted, ha tudom, hogy itt van Ophy akkor messziről elkerülöm ezt a kócerájt - fintorogtam a végére. Nem azért jöttem ide, hogy lássam a nővéremet akitől eddig sokszor a falra másztam. Főleg mostanában. Durván házisárkány jellemet vett fel aminek én csak egy kis levét iszom meg. Tudom, hogy sokat veszekednek Demmel, nem egyszer voltam ennek fültanúja. Bár nem állok közel a férfihoz, de néha meglátogatott minket, hogy tanácsot kérjen. Egy ideig bevált, de később már annyit ért mintha a falhoz dobálná az ember a borsókat. |
Mostanában elég sok dolgom volt a diákokkal, ami nem olyan baj, nyitott vagyok az emberek felé. Mindenki baját, ötletét és tanácsát igyekszem pozitívan lereagálni. Fordítva ez nem így szokott lennie, nekem keményen meg tudták mindig mondani, hogyha valami egy hatalmas baromság, amire készülök. Az az igazság, hogy nem igazán bántam meg az évszázadok alatt egyik döntésemet. Persze, voltak ezeknek következményei, általában súlyosak is, de ezekkel igyekeztem számolni, ahányszor egy merész dolgot szerettem volna végrehajtani. Az egyetlen, amit talán megbántam, az Dem meg az Olimposz otthagyása. Fáj az egész, de az kellett volna még, hogy a hülye vitáinkba, még az isteneket is belekeverjük.
Jól érzem magam itt. Van munkám, ami tökéletes megfelel az igényeimnek. A saját hibámból nem szoktam kialudva lenni, hisz sokszor önként maradok fent akár reggelig is. Ez a probléma a mostani rendszerrel, azonban képtelen voltam letenni az egészről. Ezért is kezdek minden reggel egy erős kávéval, hogy ne aludjak be, miközben valakivel beszélgetek is. Bár legtöbbször azokkal társalgok, akik fel is keresnek valamilyen oknál fogva. Nem kerülöm az itteni dolgozókat, csak még olyan alkalmam nem volt, hogy úgy tényleg elbeszélgessek a többiekkel. Természetesen, a köszönések azért megvoltak folyamatosan, de ennél több nem sikerült. Nem mintha törekedtem is volna másra.
Tudom, hogy valószínűleg jobb életem lenne, ha otthon marasztaltam volna a seggem, de itt színesebb az élet. Ott nagyon is ismered a terepet, szinte nem is lep meg, főleg amikor egy istennek van éppen egy hisztirohama, vagy egy újabb gyerek a láthatáron. Azt nem mondhatom, hogy az orgia részét nem kedveltem, viszont nekem ennél azért több is kellett. Itt is van azért rossz is, de nekem nem unalom az egész, ez pedig már valami ahhoz az évekhez képest. Senkinek se akarok rosszat, csupán már komolyan ki kellett maradnom az egész családból, ha szerettem volna magamnak már nyugalmat is végre.
Fogalmam sem volt, amikor először léptem be az irodába, mi is vár rám a mai nap. Úgy indult, mint egy szokásos nap, legtöbb diák már szokásos volt nálam, inkább mélyre mentünk, átlagos sulis dolgoktól el is tértünk. Voltak olyanok is, akiknek gőzük se volt, hogy jó ötlet lenne a művészi szenvedélyeikbe beleölni magukat. Ezeket minduntalan támogattam, mert ennek a világnak tényleg szüksége volt erre. Némelyik ember benne ragadt egyfajta sémába, és az igazi kreatív emberek ezeket meg is tudnák változtatni a helyzetet. Ez csupán a fura világlátásom miatt látom így szerintem, de nem is szoktam ezzel mást zavarni, valaki eltűri, valaki nem.
Amikor megláttam kijött be az ajtón, nem kicsit, hanem nagyon meglepődtem. Nem hittem volna, hogy a húgomat újra látni fogom egyáltalán. Valahol reméltem, hogy nem Ophy küldte.
- Zana! - nem is tudom, hogy meglepetettségben vagy örömömben emeltem fel a hangom. - Mégis mit keresel itt?
Sose hittem volna, hogy utánam jön, teljesen lefestettem magamnak egy képet, hogy a nővére bogarat ültetett a fülébe, hogy jobb az egész nélkülem. Lehet tévedtem. Sóhajtottam egyet.
- Mindketten megismertünk egy orvost - kezdtem bele. - Elbűvölő egy férfi volt, intelligens, olyan, akibe bele tudtam szeretni. Csak az a baj, hogy Ophy is elkezdett táplálni érzéseket iránta. Demios meg inkább velem töltött időt. A mi vitáink a nővérünkkel kezdett elmérgesedni, éreztem, hogy egy ponton Apollónt is belevinni az egészbe. Így nem kértem belőle. Volt egy éjszakám vele, ezzel lezártam a régi életem, és itt a halandók közt kezdtem újat. Így megfelel? Veled mi történt azóta? |
Pár hete már ezen az érdekes akadémián poshadunk a bátyámmal amiért nem igazán vagyok oda egyelőre de nem is visel meg különösebben. Eleve a tanórák altatóként szolgálnak nekem, csak néha a tanárok bosszantóak mikor felkeltenek. Nos...nem tehetek róla, hogy csak a művészettel kapcsolatos dolgok kötik le a figyelmemet. Illetve az íjászat, bár az se hoz különösen lázba. Csak azért csinálom mert akkor csend van, az emberek a szájukat csak arra használják, hogy levegőt vegyenek és semmi többre. Egyik ilyen edzésem után visszafele tartottam a szobámba, ám az egyik nagyobb hirdetőtáblán megakadt a tekintetem valamiért. Gőzöm sincs miért, valószínűleg valami belső intuíció volt így mindenképp hallgattam rá.
Alaposan megnéztem magamnak a sok hirdetést, meg a többi röhejes papírt ami fel volt rá aggatva. Volt itt minden: buliszervezés, zacskós leves cserekereskedelem...hagyjuk is. Majdnem elfordultam, hogy otthagyjam az egészet mikor a nagy tábla alján a sarokban egy ismerős nevet olvastam el félig. Khev… Micsoda?! Azonnal a papír fele kaptam és egy nagyot tépve rajta le is szakítottam a szórólapot.
“Bántalmaznak? Sok a lelki problémád? Valami nyomaszt de nincs kivel megbeszélned? Semmi gond, szakképzett pszichológusainkhoz bármikor fordulhatsz bizalommal! Ne feledd, fontos a lelki egészséged neked is nekünk is!”
…
Blablabla egyéb okítószövegek plusz a két doki neve. Az egyik hidegen hagyott, ám a másik viszont A. Khevos Camden. Na menjen a...! Végre megtaláltam, végre! Bár nem gondoltam volna, hogy pont ilyen istenverte helyen fogok rálelni de végre tudom, hogy itt van. A hülyéje, azt hiszi elbújhat előlem. Azonnal mentem is a bátyámhoz addig csörgetve őt mobilon amíg meg nem unta és fel nem vette:
- Netar, gyere ki a szobádból és ne poshadjál bent!
- Hagyjál már, nem olyan rég találkoztunk…
- Fontos dologról van szó - hangsúlyoztam ki a lehető legkomolyabban a megfelelő kulcsszót ami szerencsére leesett neki így rövid idő múlva már össze is futottunk. Szó nélkül a kezébe nyomtam a papírt, hogy olvassa el, mire csak felvonta a szemöldökét, de futotta át a sorokat és értetlenkedett egy kört:
- Mi az hugi bántalmaznak? Nekem igazán elmondhatod… - vigyorgott idétlenül mire felmordultam:
- Fogd be és olvasd tovább! - mikor a végére ért akkor vált csodálkozóvá a tekintete. Bingó, na végre!
- Itt van Khev?! Mégis hogyan találkozzunk vele? - ingattam a fejemet, ám ezt a kérdéskört már rég körbejártam magamban amíg várakoztam a testvéremre.
- Van egy tervem, de úgy csak én tudok vele találkozni - vontam vállat lazán - Nagyon egyszerű a képlet: úgy viselkedek majd holnap, hogy azt higgyék teljesen rottyon vagyok lelkileg és kész. Aztán imádkozom, hogy Khevhez kerüljek - mielőtt még tesóm értetlenkedett vagy esetleg lebeszélt volna a tökéletes tervemről már ott is hagytam a fenébe egy köszönés keretén belül. Ismertem őt, biztosan lebeszélt volna erről, hogy nincs átgondolva ez meg a többi, őrült vagyok. Utóbbit megkérdőjelezném azért, inkább merésszel helyettesíteném.
El is érkezett a másnap ahol első óra arról szólt, hogy mindenki gyakoroljon az erejével, hogyan kell kontrollálni meg a többi. Több se kellett nekem, könnyedén éltem a lehetőségemmel. Ennél jobb nem mostanában fog adódni az biztos. Ezekre az órákra nekem mindig előkészítenek hegedűt, hogy azzal gyakoroljak. Így tettem most is, ám “véletlenül” túlzásba vittem a transzba ejtést és az egész sikerült kábult állapotba varázsolnom. Ó, jaajj! Riadtan pillantottam körbe, még a tanár is pillogott, majd eljátszottam a szomorú kislány szerepét amihez tudom, hogy a teljesen ártatlan arcom pont rátesz egy nagy lapáttal. Teljesen belevezettem a nőt a színjátékom csapdájába és pontosan tudta, hogy nekem pszichológushoz kell mennem, így azzal a lendülettel el is küldött engem oda. Amint kimentem a teremből elégedett vigyor húzódott végig az arcomon. Minden a terv szerint halad! Valami keleti szárnyat hablatyolt nekem a nő mikor magyarázta, hogy merre van a doki, így követtem a sablonos utasításait. Nem tellett sok időbe, hogy oda is találjak. Elég jó a tájékozó képességem, főleg ha jól el is magyarázzák mi merre van. A folyosón alaposan megnéztem a többi doktor nevét útközben és meg is akadt a szemem egy másik ismerős neven. Demios?! Okéé…mindegy, haladjunk is tovább.
A végéhez érve leltem rá a tökkel ütött fogadott bátyám irodájához ahol fogadott egy asszisztens, hogy be is mehetek. Benyitottam és már üdvözöltem is miután becsuktam az ajtót:
- Jó újra látni Khev! - néztem rá egy picit duzzogva és karbatett kézzel. Bár tényleg örültem, hogy végre tudtunk találkozni de azért el kellett játszanom a picit sértett testvér szerepét. Persze megenyhültem hamar, hiszen vele sosem tudtam haragot tartani, ahogy a vérszerinti bátyámmal sem. Szórakozottan leültem vele szembe és érdeklődtem:
- Szándékodban állt valaha megmondani nekem, hogy mégis merre vagy? Tudod jól, hogy nem mondtam volna el Ophynak. Nem vagyok hülye és vannak sejtéseim mi történt. Elég feltűnő ha a nővérem oda meg vissza van egy pasiért - forgattam meg a szemeimet - ...ráadásul te kis idő múlva le is léptél a fenébe. Szóval mi történt pontosan? - elvárom tőle, hogy regéljen most már nekem ha itt vagyok előtte és ennyi mindent tettem azért, hogy összefussunk végre. |
A. Khevos Camden x Zana Sparks |
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
