|
Témaindító hozzászólás
|
2020.07.23. 22:29 - |
Jade Kohlen&William Vosburg |
[11-1]
To Jade Kohlen: Mr. Vosburg esete vagy. Úgy vélem kellően meggyászolta már Dellát. |
 Valahogy nem éreztem azt, hogy én jó csaj lennék. Oké a régi iskolás életemről inkább most nem beszélnék... tettem egy pár dolgot, de hát akkor még tini voltam. Legalább elmondhatom öreg koromban azt, hogy tettem azért hogy kiélvezzem az életetem a múltam ellenére. - Azt hiszem, én többet nem megyek zuhanyba... max fürdő ruhával. Na ez egy jó ötlet erre. - Gondoltam magamban ahogy felvette hogy előfordulhat ilyen. Kicsit meglepetten pillantottam rá, amikor hallottam a gondolatát úgy hogy a szája nem mozgott. Igazából ekkor esett le hogy képes a gondolatotad is meghallani. És én az imént gondoltam azt, hogy csak fürdő ruhával megyek zuhanyba. Nem kicsit éreztem magam kínosan ez miatt.
Rákanyarogtunk a háborúra, miután kérdeztem hogy mi is történt itt az iskolában. Egyszerre lepett meg, és sajnáltam azokat az embereket akik az életüket vesztették a harc során. Egy kicsit magam elé nézve hallgattam tovább a tanárúr szavait. Hirtelen szomorúság töltött el, ahogy megtudtam hogy Della hogyan vesztette az életét. Igaz nem ismertem őt, de el tudom képzelni, hogy mint ő és a tanár úr hogyan érezheti magát. Sőt nem csak képzelni... hanem érezni is. Nekem sokszor jut az eszembe az anyám, és a kis testvérem. Még mindig ott az az utolsó kép ahogy láttam őket véresen, és megsérülve. Sokszor látom őket így, de néha úgy jelennek meg mintha semmi bajuk nem történt volna. Lehet hogy most már mindig látni fogom őket. - Nagyon sajnálom... - Hirtelen csak ennyi jött ki belőlem. De ezt értettem Dellára illetve az elhunytakra is. - Mennyi család mehetett tönkre lelkileg. - Folytattam ahogy a karjaimmal lassan körbe fontam a derekam, kissé idegesen ez miatt már a földet kezdtem el bámulni, összeszűkült szemekkel. Csak úgy jártak a fejemben a gondolatok.
Már csak arra kapom fel a fejemet hogy, válaszolt a kérdésemre és egyben arra is hogy megfogtam a kezét. Egy percre elpirultam ahogy vissza gondoltam hogy mit is csináltam. - Áhh..értem már. - Erőltettem egy kis mosolyt az arcomra leplezni az érzelmeimet. Bár nem tudom mi az a nephilim, de biztos egy faj lehet. - Igazából, nekem az is több segítség lenne. Nagyon sok időbe fog így is telni, hogy rájöjjek ezekre a médiumos dolgokra. De azt hiszem van bőven időm erre, nem sietek. - Mosolyogtam a tanárúrra. - Főleg amilyen béna tudok lenni néha. - Futott át az agyamon.
Nagy szemekkel pillantottam rá, ahogy közelebb hajolt hozzám hogy használja a képességét. Nem értettem először mért így akarja elmondani, de amint bele kezdett rájöttem hogy azért mondta el így mert Della diák volt nem vagyunk egyedül és abból baj lenne ha kitudódna. Amikor befejezte a mondatait hirtelen nem is tudtam mit mondjak. Éreztem ahogy a gyomrom, játszik az idegeimmel. Ismét át járt engem az az érzés, amit a háborús témánál éreztem. Ránéztem Dellára. Ő földre tekintett szomorúan. De éreztem benne, hogy kínozza az a tudat hogy nem szólalhat meg, vagy érhet hozzá a tanárúrhoz. Valóban... nem megengedett egy diák-tanár kapcsolat de ha azt nézzük a szerelem nem szabhat határt. Tényleg sajnáltam a kettőjük történetét, és ahogy véget ért. Nem tehettem róla de ez érzékenyen érintett. És ez azzal tehető be, hogy én is elvesztettem ráadásul 3 embert.
Vissza pillantottam Will tanárúrra, majd lassan megérintettem az arcát és a fejemet a homlokára tettem. Hirtelen át se futott az agyamon hogy mit is teszek, és hogy esetleg láthatják de jelen pillanatban nem érdekelt a dolog. Kissé ugyan zavarba jöttem, hogy ilyen közel vagyok hozzá és lehet hogy leordítja a fejemet vagy mondjuk kapok egy figyelmeztetést de nem éreztem, azt hogy attól össze dőlne a világom egy darab papírért. Csak is arra tudtam gondolni, hogy kettejük mit is érezhettek át. Most már értettem hogy mért nem lépett tovább Della és mért van a tanár úr mellett. Lassan ugyan de észbe is kaptam hogy mit is csinálok, ezért elkaptam a kezem és vissza tértem a korábbi ülő helyzetembe. - Bocsánat... csak meglepődtem. Igazából nem is tudom mit is mondhatnék. - Pillantottam el ahogy megérintettem a tarkómat, és próbáltam össze szedni a gondolataim. - Csak... ez olyan szomorú. Érzem Della haragját, és hogy jelenleg nem tehet semmit. De át tudom érezni a tiédet is... magány, harag, üresség.. és az hogy lehetettlen túl lépni. - Soroltam fel azokat a dolgokat amik hirtelen az eszembe jutottak. - Vagyis újra élem most ezeket. - Gondoltam itt most a családomra. Úgy voltam vele, hogy jobb ha én is elmesélem hogy velem mi történt. Hátha egy kicsit megnyugszom ha ki engedem az érzéseim.
- Amikor kicsi voltam, a családommal éppen úton voltunk egy várost megnézni kirándulás képpen. Teljesen átlagos nap volt... de aztán balesetünk volt, ugyan is egy részeg sofőr olyan szinten nekünk jött hogy mi ki sódródtunk az útról és egy fának ütköztünk. Csak én, és az apám éltük túl az anyám és a kis öcsém a vérveszteség miatt, és a súlyos sérülések miatt a helyszínen meghaltak. - Pillantottam le szomorúan a földre ahogy felidéztem a történéseket. - Az apám onnantól kezdve nem foglalkozott velem. 12 éves voltam amikor ő az ivászatott választotta. Utoljára láttam akkor az apámat, ugyan is én intézetbe kerültem. - Néztem fel ismét a tanár úrra és csak vártam a reakcióját. - De ezek szerint még életben van, nem láttam őt szellemként. - Futott át az agyamon. Talán új életet kezdett valahol. Ki tudja. - Szóval bocsánat... ha túl érzékenyen fogadtam a Dellával való kapcsolatodat. - Próbáltam egy igen halvány mosolyt erőltetni magamra. |
 Mikor meghallottam, hogy a szellemlány tényleg úgy néz ki, mint ahogy körbeírtam Dellát, akkor önkéntelenül is megszeppentem és pár másodpercre elveszett kiskutyaként néztem a mellettem lévő üres térre, ahol a lány állhatott. Körülbelül abba a szögbe emeltem a fejem, hogy a csaj úgy érzékelje, hogy a szemébe vagy legalábbis az arcára nézek, majd önkéntelenül is rámosolyogtam arra gondolatra, hogy ott lehetett velünk. Majd ahogy visszafordultam, akkor láttam, hogy eléggé kiégettem a zuhanyzós poénkodásommal, mire halkan elnevettem magam.
- Nem kell ettől zavarba jönni. Bár pofátlan és szemtelen dolog, ilyen tuti előfordul és ha valaki ilyet tesz, az jó csajnak gondol - fejtettem ki a gondolataimat őszintén, majd telepatikusan hozzá is tettem - Bevallom még diákként én is csináltam hasonlót.
- Ez kicsit hosszú történet, de a lényeg, hogy 2018 végén egy démonszerű entitás vezette szekta elrabolt innek néhány diákot, köztük Dellát is. Majd tavaly a Marcus Chasseur Emléknapon, Dellát és még egy srácot megölte a szekta és két további még élő, de pocsék állapotban lévő diákkal együtt visszateleportálták ide. Utána miután mindenki kikerült az események okozta sokkból és én is összeszedtem a gondolataim, evakuáltuk is az épületet és utána tört ki a csata az itt maradtak és a szekta tagjai között. Akkor is derült ki, hogy az itteni diákok és személyzet között is volt szektatag, mire bevallom eléggé elvesztettem a fejem, mert végig itt is voltak tanítványomként vagy kollégámként - meséltem el kicsit indulatosan, ahogy elképzeltem minden egyes jelenetet. Ha előbb rájöttem volna, akkor Della talán még most is élne. Vagyis ha nagyon akarnám, akkor megkérhettem volna Demetriát, hogy tegye vele is azt, amit Richarddal tett, de egyrészt akkor nem tudtam, hogy teljes felélesztés a terv. Ha hagytam volna, hogy fitozombiként Della a beteg csaj csicskája legyen, akkor sose bocsátott volna meg, mert az nem élet. Meg nem hiába van egy csomó óvintézkedés a csajjal kapcsolatban, hülye lettem volna bízni benne.
- Igen, nephilim vagyok és Azrael, a halál arkangyala az anyám faterja - válaszoltam a kérdésre, majd meglepődve néztem le, amikor megéreztem az érintését a kezemen, mire alig észrevehetően rá is szorítottam - Szerintem igen, vagyis inkább az iránymutatást tudom ígérni - vontam vállat. Majd már megint elmosolyodtam, amikor rájött, hogy mit tett és ettől megint picit zavarba jött - Semmi gond, ahogy láttad nem húztam el - mosolyogtam rá, kicsit flörtölős arckifejezéssel. Majd pár pillanattal később le is esett, hogy Della valószínüleg ott szuggerált, mire picit furán kezdtem érezni magam. Hupsz! Erre még rá is tett egy lapáttal, amikor Jade rá is kérdezett a Dellával való kapcsolatomra. Egy pár másodperc erejére hezitáltam, hogy elmondjam-e neki, de hirtelen úgy éreztem, hogy ha nem mondom el a médium csajnak, akkor talán sosem lépek tovább.
- Szívesen elmesélem, csak ha nem gond, akkor telepatikusan tenném - mosolyogtam rá halványan, miközben picit közelebb hajoltam, majd telepatikusan folytattam is - Hát bevallom, hogy ez nem volt túl helyénvaló úgy, hogy ő a diákom volt, de már az első találkozásnál volt valami köztünk. Vagy csak belemásztam a fejébe és meghallottam, hogy bejövök neki és nem tudtam leszokni a telepátikus megjegyzésekről - itt halkan felnevettem egy pillanatra a fejemet ingatva, majd folytattam - Utána kezdett kialakulni köztünk valami romantikus kapcsolatféle, csak mielőtt ténylegesen is ki tudott volna alakulni a dolog, elrabolta a szekta - fejeztem be ennyivel és a félve fürkésztem az arcát, hogy mi erre a reakciója. Közben azon is töprengtem, hogy az épp szellemkedő Della mit gondol az elhangzottakról. |
Amikor meghalottam egy lány nevet, nagyokat pislogtam rá. - Hogy ki?- Tört ki belőlem hirtelen a kérdés. Hiszen ki az a Della?!Ohh...csak nem ez a szellem az? Mi történhetett a kettejük kapcsolatával, hogy ez a Della még mindig itt van közöttünk?Mikor elkezdte magyarázni hogyan is nézhet ki, rápilantottam a szellemre. Sokat nem láttam az arcából, de igen azt hiszem hogy ő az. Csendben bólintottam a tanár válaszára. - Bár valamiért nem sokat látok belőle.. de igen úgy néz ki mint ahogy leírtad. Most éppen ott áll melletted. - Mutatttam nagyjából oda ahol látom Dellát. Majd figyelmesen hallgattam végig Will véleményét a képességemről, viszont az utolsó kifejezésnél elég erősen elpirultam. - Na de...hééé.. - Nem jutott hirtelen semmi sem az eszembe mit is mondhatnék erre a kifejezésére.- Ebbe bele se gondoltam...- Gondolkoztam hangosan miközben oldalra néztem és az egyik kezemmel az arcomat takartam el. Tudom hogy ezt viccnek szánta, de nagyon zavarba ejtett ezzel a mondatával.De az élet-halál szónál már kissé komolyá vált a tekintetem. - Csata? Miért mi történt itt? - Kérdeztem kíváncsian. - Mondjuk igen..szokatlanul sok most így hirtelen..de a könyvtár a legcsendesebb. - Mondtam el a véleményemet. Majd aztán ismét az erőmre tértünk vissza. - Azrael unokája? - Kérdeztem, ahogy kissé oldalra biccentettem a fejem, de felkaptam rá a fejem amikor megemlítette hogy később úgymond segíthet. Ennek nagyon megörülve, és hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam mindkét kezét amit kicsit magam felé húztam és csillogó nagy szemekkel néztem Will szemébe. - Komolyan tudnál segíteni? - Jött ki hirtelen a számon a kérdés, majd észbe kaptam hogy mit is csináltam az előbb. Lenéztem a kezünkre, és hirtelen valami megmagyarázhatatlan dolog áradt át. Kissé hüvőset éreztem, de még is melegség töltött el amire még rátett, a szívem is kihagyott egy ütemet amikor rájöttem hogy mit is csináltam. Gyorsan elengedtem a kezeit, a sajátomat pedig az ölembe raktam gyorsan. - Bo..bocsánat...csak megörültem hogy valaki esetleg tudna segíteni. - Mondtam halkan kissé megszeppenve. Éreztem hogy Della megérinti a vállamat, amire reflexből felnéztem. Most már láttam rendesen az arcát...talán nem akarta megmutatni? Della egy apró mosollyal nézett le rám. - Oh..jutt eszembe.. - Próbáltam másra terelni a témát, addig is valami másra gondolok. - Mi történt Della, és közted?- Pillantottam vissza Willre.- Nem túlakodásnak szánom..csak még mindig itt van..és nem lépett tovább. - Tettem még hozzá, majd csendben figyeltem és közben próbáltam eltűnteni a zavarodottságom. |
Aha, csak egy kis bogarat. Ez a csaj se volt profi hazudozás terén, hiszen ha az a kis bogár ott lett volna, ahova nézett, akkor hallottam volna a kis zizegését vagy az apró szárnyainak csapkodását. Viszont mivel ez nem így történt, ebből is tudtam hogy nem mond igazat. Ennek ellenére nem tudtam haragudni rá, mivel én se vagyok mindig mindenkivel őszinte és azt is tudom, hogy nem mindenkinek kell büszkének lennie a képességeire. Így ahhoz képest, hogy nem voltam túl jó passzban, elég megértően álltam hozzá a csajhoz.
- Della? - kérdeztem reflexből a csajtól, aztán csak később esett le, hogy tuti nem ismerheti Őt - Vagyis ennek a szellemlánynak véletlenül nem barna haja és szeme van és körülbelül ilyen magas? - a mondat végére körülbelül olyan magasra emeltem az egyik kezem amilyen magas volt a Della. Hangomban lehetett hallani, hogy örömet okozott volna, ha tényleg ő lenne. Bár a hangját már soha többé nem hallhattam, azért jól esett volna, ha el tudunk rendesen búcsúzni, nem pedig azzal zártuk volna az egészet, ami aznap abban a nagy pánikhelyzetben történt. Miközben ezen filóztam, azért végighallgattam az ő történetét is és éreztem rajta, hogy mindez milyen érzelmi reakciót vált ki belőle.
- Értem, akkor te látod a szellemeket és ennek van ámokkal összefüggő részei is - gondolkodtam hangosan - Ez eléggé érdekes képesség tud lenni, bár itt az akadémián nemrégiben volt egy nagyobb élet-halál csata, szóval nem lehet kellemes ęlmény most számodra, a valószínükeg megnövekedett létszámú szellemcsapat mellett. Igazából azon se lepődnék meg, ha egy perverz szellemfiú meglesne téged zuhanyzás közben - vettem humorosra a figurát, amikor úgy éreztem, hogy szüksége lett volna rá. Bár nem tanárra illő humorérzékre vallott, ebből látszott hogy egy pillanatra el tudtam terelni a figyelmem a saját gondjamról és tudtam hozni a szokásos formám. Bár ez egy szép leányzó mellett sose volt nehéz - Örülök az ismeretségnek Jade - arcomon egy halvány mosoly jelent meg egy pilanatra, majd újra visszakomolyodva folytattam - A képességeidről pedig nem tudok sokat, de Azrael unokájaként lehet a későbbiekben tudok majd irányt mutatni - vetettem fel hirtelen. |
Ahogy vártam a válaszaira, úgy próbátam a jegyzetfüzetet és a könyveket szépen halkan becsukni, nehogy meg lássa hogy mit is ügyködök itt, hiszen elég érzékenyen érintett még ez az egész médiumos dolog. Így hogy teljesen egyedül vagyok ebben a helyzetben elég nehéz rájönni ezekre a dolgokra. Észre vettem hogy hátra-hátra pillantgatott gondolom akkor már úgy ahogy sejti hogy mért néztem olyan érdekesen. Végig hallgatva az első válaszát kissé meg könnyebbültem hogy jól van de valahogy láttam a szemében hogy nagyon rossz állapotban van érzelmileg. Rossz volt ezt a szenvedő tekintetett látni. A második válaszára egy kissé elmosolyogtam és egy pillanatra lefelé pillantottam. Hallva a kérdését felkaptam a fejem, majd kezeimet nemlegesen ráztam meg előtte.- Nem dehogyis...nem láttam senkit sem, csak egy kis bogarat láttam maga mögött. - Ahogy ez kijött a számon elég hülyén éreztem magam.. Sose voltam az a hazudós fajta így mindig elég béna sztorikat találtam ki. De ahogy ránéztem Will tanárúrra egy nagy sóhajtás hagyta el a számat. - Na jó..én képtelen vagyok hazudni. - Szólaltam meg végül megadva magamat a helyzet előtt, egy halvány mosoly mellett miközben az egyik kezemet a tarkómra tettem. - Igen, láttam valakit mögötted de most jelen pillanatban nem látok senkit. - Néztem körbe nem-e megjelent valahol a lány. Egy ideig nem láttam senkit de aztán megjelent mellettem, és figyelt minket. De nem láttam rendesen az arcát amit furcsának tartottam mert eddig tökéletesen láttam minden részét. Lehet az idegesség miatt van? Nagyon bele kell ásnom magam ebbe a világba. Will leült mellém egy pillanatra sem vettem le róla a szememet.- Rendben van Will, bár ez még elég furcsa lesz nekem. - Mosolyogtam el, a kezeimet pedig az ölembe tettem. Közben elgondolkoztam hátha tud nekem segíteni ebben a helyzetben ha elmondom mi a képességem. - Nos én, azt hiszem hogy látom a szellemeket. Ez nem olyan régen történt hogy ez elkezdődött.. jött egy furcsa álom aztán hirtelen minden a feje tetejére állt. Azóta paranormális élményeim vannak és nem igen alszok éjszakánként..ma is...volt egy álmom a családomról.- Ennél a résznél egy kissé a hangom megcsuklott. Ahogy eszembe jutott a balesetem, és a családom elvesztése úgy kergetett engem a sírás. Hamar össze kaptam magam, és próbáltam úgy tenni mintha mi sem történt volna. - A lényeg az hogy, médium vagyok. És még sokat kell tanulnom erről. - Fejeztem be végül a mondatomat. - Amikor bejöttél, megjelent előttem egy lány aki azt mondta nekem hogy segítsek, aztán pedig eltűnt és ahogy közelebb jöttél, követett téged. Az arca nagyon szomorú volt. Innen rájöttem hogy rólad van szó..csak nem értem mért mondta ezt nekem. - Meséltem el röviden a történteket, majd vettem egy nagy levegőt. - Amúgy a nevem Jade..Jade Kohlen. - Mutatkoztam be én is végül, majd csak a reakcióját vártam hiszen kíváncsi voltam hogyan fogadja ezt az egészet. |
Először nem vettem észre, de egy idő után arra lettem figyelmes, hogy részleteket hallok a csaj gondolataiból. Valószínüleg ő sem tanulta még lezárni az elméjét a magamfajta egyének elől. Erre a gondolatra egy pillanatra halvány mosoly jelent meg az arcomon, mivel eszembe jutott az az edzés, amikor először felfigyeltünk egymásra Dellával. Emlékszem akkor az ő gondolatait is hallottam még az elején és hát voltam is olyan laza, hogy ezt szóvá is tegyem. Csak sajnos nem kaptunk lehetőséget arra, hogy a kapcsolatunk rendesen kibontakozzon, szóval az élet igazán bekaphatja. Ráadásul még mindig azt éreztem, hogy miattam kellett meghalnia, szóval a nyugtalanító bűntudat se segített a történtek feldolgozásában. Bár szinte biztos, hogy Laemort azért bántotta Dellát, mert engem akart instabillá tenni, Stacy próbált nyugtatni, hogy akár ő is lehetett volna az ok. Viszont ő sem feltétlenül tudott mindent a húga és köztem lévő kapcsolat részleteiről.
A gondolatai hallgattva több mindent is le tudtam következtetni. Először is amikor az esett le, hogy van egy másik lány mögöttem, akkor szinte automatikusan magam mögé tekintettem, de nem volt ott senki. Ez viszont egy csomó lehetőséget vetett fel, ami akkor csak felületesen futott át a fejemben. Először is lehet, hogy az csak egy láthatatlan gyerek volt, akit a csaj valamiért látott. Vagy valaki az asztrál síkon szórakozott és a lány anélkül látott, hogy ő is odakerült volna. Viszont a legfontosabb kérdés, ami felmerült bennem, hogy mi van ha szellemeket képes látni és az a szellem lány esetleg Della lenne. Erre a gondolatra önkéntelenül is körbetekintettem magam körül, mert a tudat, hogy Ő esetleg itt lett volna köztünk és engem figyelt volna egyszerűen érzékenyen érintett.
- Igen, minden rendben van, csak mostanában nem alszom rendesen és kicsit figyelmetlen és ingerült leszek tőle - válaszoltam először ennyit, de a lófaszt volt minden rendben. Egy testi és lelki roncsnak éreztem magam és fogalmam sem volt, hogy mikor ér véget az egész - Nem sérültem meg, - kezdtem el a mondatot halványan elmosolyodva, majd mégiscsak feltettem a millió dolláros kérdést - de amikor felém néztél, akkor volt mögöttem valaki? Csak mert egy pár pillanatra mintha csak átnéztél volna rajtam, mintha lett volna ott valaki, aki jobban lekötött - fejeztem be a mondatot, de utána rögtön hozzátettem - Egyébként nyugodtan tegeződhetünk és ha gondolod, nyugodtan hívhatsz Willnek - sose szerettem annyira formalitásokat - Én hogy hívhatlak téged? - kérdeztem rá végül miközben az egyszerűség kedvéért leültem a mellette lévő székre. Az elkövetkezendő pár percig pedig csak hallgattam a kérdéseimre adott válaszokat. |
Ahogy lapozgattam a könyveket próbáltam vissza emlékezni arra a sok álomra ami megtörtént velem. Volt valami jelentésük amikre nem tudok rájönni..azt se tudom mért látom őket egyáltalán. De amit tudtam azt én próbáltam le jegyzetelni egy kis papírra. Nem is tudom mennyi idő telhetett el de valamit éreztem megint.. valamilyen hangot hallottam a fejemben valamit ami nagyon fájdalmasan hangzott. Megérintett valaki, de a keze hűvös volt és rideg erre meg is ugrottam egy kicsit felkapva a fejemet néztem körül nem e lát engem valaki, de szerencsére a pultos kivételével egyedül voltam a könyvtárba. Ránéznem arra az illetőre aki megérintette a kezemet. Egy lány volt az valamilyen színes aurával bámult rám majd elmosolyodott és megszólalt.
- Kérlek segíts neki. - Majd egyszer csak eltűnt a szemem elől. Nem tudtam hova tenni a dolgot és nem is értettem hogy kiről is van szó. Majd ebben a pillanatban amint eltűnt a lány megjelent Will tanár úr. Róla beszélt volna?! Ahogy ment a pultos felé megjelent ismét mellette a lány és szomorúan figyelte a tanár urat. Ekkor már leesett hogy rá célzott Csendben figyeltem őt majd amikor láttam hogy erre fele tart gyorsan vissza fordultam a könyvekhez mintha éppen olvasnám azt. Egy kisebb csapódást éreztem ahogy neki jött a székemnek. Majd egy “halk káromkodást” is amire akaratom ellenére egy picit mosolyra húzódott a szám. Rá néztem és ahogy oda fordultam megjelent mögötte a lány is és engem bámult...akaratlanul is a lányra néztem először.. de aztán észhez kaptam és a tanár úrra fordítottam a tekintetemet. Majd megszólaltam.
- Semmi baj tanár úr. - Ennyi jött csak ki belőlem.. de úgy éreztem nem hagyhatom abba így a beszélgetést. - Minden rendben van? Nem sérült meg? - Tettem fel a kérdéseket sorban, bár ahogy utólag bele gondoltam talán az utolsó kérdés elég hülyén hangozhatott. |
Már több hónap telt el Della halála óta, de azóta se tudtam elfelejteni az utolsó pillanatait. Még mindig pontosan fel tudtam volna eleveníteni azt a pár percet. Ha nem lett volna elég, hogy egyszerűen minden olyan hihetetlenül gyorsan történt, akkor ráadásként még nem is tudtam semmit se tenni. Megpróbáltam meggyógyítani, mert hát éreztem iránta valamit és nem akartam elveszíteni, de mind hiába, egyszerűen nem tudtam. Annyira frusztrált az a tehetetlenség, hogy szinte ott helyben széttéptem volna valakit, de az ellenség gyáva féreg módjára elő se dugta akkor az orrát és mellesleg Stacy jelenléte is lekötötte a figyelmem. Mikor az akkor jelenlévők közül senki sem volt képes segíteni Dellán, akkor kellett belátnunk, hogy az ő harca ott véget ér. Így szinte az utolsó pillanatig ott maradtunk vele, aztán amikor eltávozott, akkor együtt próbáltuk feldolgozni a történteket. Viszont soha sem tudtam elfelejteni Della élettelen testének látványát, hiszen az egy olyan dolog, ami az életem végéig kísérteni fog.
Aztarohadt - gondoltam magamban, ahogy reggel megint könnyes szemmel ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy pontosan miért, de már párszor úgy ébredtem, mintha álmomban sírtam volna. Egy ideig csak az ágyban feküdve bámultam a plafont, majd megdörzsöltem a szememet és elindultam a fürdő felé. Ott, ahogy belenéztem a tükörbe, egyszerűen egy oda-vissza mosott szart láttam visszaköszönni, akiről látszott, hogy egy ideje egyáltalán nem aludt rendesen. Miután fogat mostam, le is dobtam a ruháimat és egy jó ideig a zuhany alatt elmélkedtem vagy csak bambán bámultam a nagy semmibe.
Miután végre valahára elkészültem, úgy döntöttem, hogy a könyvtárba vonulok át, mert ott általában viszonylag csend van és akkor se nem lustulok és még békében is tudok lenni. Ahogy kiléptem az ajtón, lassú tempóban közelítettem meg könyvtárat. Út közben próbáltam mindenkivel kerülni a szemkontaktust, hiszen nagyon nem volt kedvem időpazarló fecsegésre. Így hát ha rám köszöntek, akkor udvariasan és rekedt hangon viszonoztam, viszont ha arra se méltattak, akkor konkrétan magasról szartam rájuk. Ahogy beértem a terembe, már az sem érdekelt, hogy mit olvassak, csak a lehető leggyorsabban akartam beszerezni egy könyvet és az egyik üres asztalnál ellenni az olvasmányommal.
- A kurva életbe! - szólaltam meg kicsit hangosan, ahogy az egyik polc felé haladva véletlenül belerúgtam az egyik bent olvasó csaj székébe és majdnem megbotlottam benne. Később ahogy észbe kaptam, azonnal hozzá is tettem - Elnézést - kértem bocsánatot a könyvtárosnőtől, de igazából a barna hajú csajnak is szántam. Gyorsan végigmértem a valószínüleg új diáklányt és önkéntelenül le is vontam a következtetést, hogy azért ő is jól nézett ki. Aztán hacsak nem volt akármilyen mondandója, indultam is volna a dolgomra. |
Nem is tudom hogy hány óra lehetett, amikor is ismét felriadtam az álmomból levegőt kapkodva ültem fel az ágyon tekintetem pedig végig fürkészte a szobám minden kis zugát. Amikor már úgy éreztem hogy jobban vagyok nagy sóhajtással szálltam ki az ágyamból. Amióta itt vagyok az iskolában egyre gyakrabban törnek elő ezek az álmok. Mindig más személyeket látok akik beszélnek hozzám, tisztán hallom a szavaikat ha ébren vagyok érzem a jelenlétüket. Ma elhatároztam hogy elmegyek a könyvtárba hogy végezzek egy kis kutatást hátha találok valami kézzel fogható dolgot. Ahogy elhatároztam azonnal el is végeztem a reggeli teendőimet. Szerencsére ma nem lesznek az óráim megtartva, így van egy kis idő magamra és a gondolataimra. Kilépve az ajtón becsuktam a szobám ajtaját, majd aztán szép nyugodt tempóba el is indultam felkutatni hogy hol is lehet a könyvtár. De mivel ez a hely nekem egy nagy labirintus nem lesz egyszerű dolgom. Néha-néha meglátok egy két szellemet a folyosókon, ahogy az emberek között mennek vagy éppen figyelik a szeretteiket.De mit sem törődve most ezzel neki álltam kérdezősködni a többi diáktól merre is van a könvtár remélve hogy tudnak segíteni. Útközben találkoztam néhány tanárral akiknél természetesen egy jó reggeltel köszöntem folytatva az utamat.De végre sikerült...a könyvtár.Hatalmas volt régi stílusú de nagyon tetszett nyugodt nosztalgikus hangulata volt. Oda sétáltam a könyvtároshoz hogy elmondjam milyen könyveket is keresett. Amint elmondta hogy merre találhatom meg őket el is indultam nagy lelkesedéssel keresni pár könyvet. Ki is választottam párat, majd kerestem egy helyet az asztalnál ami nem volt nehéz mert csak pár ember volt bent. Kinyitva a könyveket el is merültem a kis világomban. |
Jade Kohlen&William Vosburg |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
