|
Témaindító hozzászólás
|
2020.07.24. 14:22 - |
Cassian Warren & a diákok |
[16-1]
[ LEZÁRT KÖR ]
úgy vélem két hónap múltán (már több) senki se fog már ide írni |
To Diákok (Eva L. Vardensen, Amy Anderson, Eros Seaborn, Marcy Medai):
Mr. Warren kissé kitűnik a tanári karból. Lehet a tanári diplomát is vette. Vajon mit kereshet itt az akadémián? |
 Miközben az utolsó simításokat csináltam a rajzomon, fél füllel már a beszélgetésbe is becsatlakoztam. Egy ideig csak hallgattam a beszélgetést, mert például a tetoválás témához nem tudtam hozzászólni és inkább nem akartam hülyeséget összehordani. Mármint azon kívül, hogy csak azt mondjam a többieknek, hogy a tetoválások is az önkifejezés egyik eszköze, nem tudtam volna mást mondani, mivel egyáltalán értettem hozzá. Csupán annyit tudtam biztosan, hogy ugyanannyira teljesértékű művészet, mint a rajzolás, festészet, zene és akár a táncot is ide sorolnám. Csak annyi a különbség, hogy a ott nem papírra vetik a műalkotásokat, hanem saját és mások bőrére. Bár nekem nincs, régebben gondolkoztam róla, hogy mi lenne, ha lenne egy-két kisebb tetkóm, de végül mindig elvetettem. Hiába tetszene egy minta, ha nincs különösebb jelentése, akkor lehet hamar ráunnék. Illetve ha valaha átesek a terrigenezisen, akkor fogalmam sincs, hogy milyen változások fognak végbemenni bennem. Hogy ez csak képességekben nyilvánulna meg vagy fizikai változások is történnének. Lehet annyira megváltozna a kinézetem, hogy minden emberként végzett testmódosítás hiábavaló lenne. Így inkább megvárnám a terrigenezis utáni időszakor és csak utána vágnék bele ilyenekben, ha még látnám az értelmét.
- Igen, a szőke - válaszoltam meglepetten, mivel a beszélgetésben résztvevők közül senkinek se volt halvány fogalma se arról, hogy ki Mr. Vosburg - Hát fogalmam sincs, mi volt a gond, de nagyon átkozták őt a lányok - válaszoltam vállat vonva az ázsiai lánynak, majd miután egy halk kuncogással lereagáltam a Vasburgert, akkor a másik lány felé fordultam - Az egyik önvédelem és közelharc tanár. Szerintem tök jófej, nem értem mivel érdemelhette ki az ellenszenvet.
Ahogy válaszoltam is a lánynak, oda is jött hozzám megnézni a rajzomat, mire picit furán, avagy kínosan kezdtem el érezni magamat. Igazából semmi szégyellnivalóm nem lenne, mivel még én is tudom, hogy jól rajzolok, de akkor is fura még mutogatni másoknak. Olyankor mindig tűkön ülve várom a reakciókat, mert félek, hogy a korosztályombeliek számára teljesen rossz. Szerencsére a lánynak kifejezetten tetszett, mire én is halvány mosolyra húztam a számat.
- Semmi gond, köszi. Örülök, hogy tetszik - mosolyogtam vidáman és elégedetten a lányra, majd meg el is végeztem az utolsó lépéseket.
Mikor mindennel végeztem, akkor feltápászkodtam a földről és elindultam a tanár felé. Már épp készültem volna beadni a munkámat, amikor hirtelen berohant egy barna hajú fiú. Türelmesen kivártam, hogy kifújja magát, miközben titokban végig is mértem őt. Aztán mielőtt felegyenesedett és meglátott volna, egyszerűen a homokra kaptam a tekintetem és a fülem mögé tűrtem a hajamat. Az elkövetkező pár percben csendesen hallgattam a fiú és a tanárúr közötti rövid beszélgetést, majd ahogy a srác elindult a dolgára, én be is adtam a rajzom. Ha Mr. Warrenek volt valami megjegyzése, akkor azt illedelmesen végighallgattam, ha nem, akkor vissza is indultam a cuccaimhoz. Gyorsan összepakoltam a rajzeszközeimet és ahogy felegyenesedtem, hogy elinduljak a part felé, az imént említett fiút pillantottam meg és egy teljes nyers halnak az uszonya lógott ki a szájából. Először egy fél pillanatra nem tudtam hova tenni, de ahogy rájöttem, hogy az Akadémián olyanok is vannak, akik egy emlős állatot is képesek enni, hogy a fél arcuk csupa véres lesz, akkor egyszerűen csak vicces látvány volt. Szóval egy halk nevetéssel el is indultam a tenger felé. Ha a többiek már szóban lereagálták azt, amit én mondhattam rá, akkor nem láttam szükségesnek, hogy én is papagáj módjára megismételjem. Ahogy odaértem a vízhez, alaposan le is mostam a kezemről a grafitot és a szenet.
Hirtelen vízcsobbanás és csapkodás hangját hallottam meg valahol a távolban, mire automatikusan felnéztem. Amikor megláttam a hang forrását, akkor a világ egyik legcukibb dolga fogadott: egy sellő kisbaba úszkált egy olyan sellő fiúval, aki mintha régebben az akadémia diákja lett volna. Ha a fiú az a fiú volt, akire gondoltam, akkor legalább akkor megtudtam, hogy ő megkapta a boldog befejezést a szomorú tragédia után, legalábbis ha a baba az övé volt. Ha mégsem, akkor is boldognak tűnt. |
 Kifejezetten élveztem a tengerparti szellőt, ahogy fel-fel kapta a hajamat, nem volt meleg se úgy hogy pont elvoltam ahogy néztem a többieket, és figyeltem a témákra mit is beszélnek. Néha a tengerre néztem, vagy fel az égre minden esetre jó volt a sok óra után egy picit kikapcsolódni. Amióta ide járok minden energiámat leszívja az iskola.. mind a tanárok vagy egy-két okos tojás akik azt hiszik csak rajtuk forog a föld. Pont Marcyra néztem amikor kijelentette volna a véleményét a tanárokkal kapcsolatba, amin egy pici nevetést lehetett hallani tőlem. - Hát vannak ilyenek sajna, mindenhol. - Mondtam el a véleményem. - Én nem olyan rég vagyok itt, úgy hogy nem tudom még milyenek a tanárok. - Szólaltam meg. Aztán valami szőke tanárhoz tértek rá amire csak néztem. - Az kicsoda? - Tettem fel a rövidke kérdésemet, addig pedig a mellette lévő lányhoz fordultam hogy megnézzem a rajzát.(Eva) Meglepetésemre nagyon tetszett a rajza még nálam is jobban tud rajzolni. Látszik ő nagyon szereti csinálni. Láttam rajta egy kicsit megszeppent ahogy hirtelen oda csúsztam hozzá hogy megnézhessem az alkotását.- Bocsánat.. nem akartalak megijeszteni. Nagyon szép lesz. - Számra egy halván mosoly kúszott, majd visszaülve lábaimat felhúztam a mellkasomhoz aztán a karjaimat pedig ráfontam. Nem telt el kis idő a kérdésem után és egy fiú toppant ide, aki mint kiderült késett ő is ugyan úgy mint Marcy. Végig néztem őt amíg le nem ment a partra hogy nézze azt. Sose értettem a későket...mármint időben is el lehet indulni.. vagy hogy lehet elfelejteni az óra rendet. De hát ők tudják hogy mit csinálnak. Jó persze én még nem késtem órákról, hiszen nem sokáig jártam suliba azóta az incidens után. Majd biztos lesz olyan hogy mondjuk bealszok és nem kelek fel időben. Minden esetre én nem fűztem hozzá semmit, hiszen nem az én dolgom a tanár feladata. De amikor odament valaki hozzá hogy szóljon valami miatt, az után én teljesen meglepődtem. A srác szájából egy uszony...még egyszer egy uszony?! lógott ki. Először is vicces látvány volt, mintha egy chibi lenne, és aranyosan megvan rajzolva a kis pofija. Nekem egy halk nevetés tört elő, majd amikor egybe lenyelte abba maradt én meg csak megszeppenve néztem, ahogy egy egész hal lecsúszik a torkán. - Nem fogsz megfulladni tőle? - Jött ki belőlem a kérdés.. Talán csak ennyi mert mást nem tudtam hirtelen hozzá fűzni. |
 Ingattam a fejemet mosolyogva ahogy mondta a tetoválást és a művészetet az érdeklődő lány:
- Ó, igen a tetoválás manapság már valóban egy külön művészeti ág lassan és valóban az önkifejezés egyik formája is. Ettől függetlenül még mindig erős diszkrimináció övezi sajnos. Pedig túlléphetnének az emberek igazán azon, hogy yakuza meg börtöntetkók vannak és kész - legyintettem végül egyet megadóan. Igen, még mindig sok ember így áll hozzá. Van tetoválásod? Biztosan bűnöző vagy!
Kicsit körbesétáltam ezután hogy szemügyre vegyem mindenki munkáját és szerencsére nem akadt sok problémás ember. Jó azt az egy fiút leszámítva aki konkrétan le se szarta az egészet. Meg is érkeztem a remeterákos kis késő diákomhoz aki biztosított afelől, hogy a kis lénynek semmi baja nem fog esni és nem is fáj neki:
- Nyugi elhiszem, sejtettem hogy nem vagy állatkínzó meg ilyenek - emeltem fel megadóan a kezeimet kissé mosolyogva. Átnyújtottam az ecseteimet, így hamar neki is állt az apróbb részleteket kidolgozni velük. Biztosan jól fog sikerülni a remekmű.
Hamar vissza is telepedtem a helyemre, hogy én is folytassam a saját alkotásomat. Az egyik diáklány elég hamar végzett a munkájával de igazából semmi kivetnivalót nem találtam benne, így át is vettem tőle a rajzot amint nyújtotta nekem:
- Köszönöm - további instrukciókat nem mondtam neki, hiszen ő készen van, mégis minek szivassam. Tőlem aztán napozhat ha akar a maradék egy órában, nekem édesmindegy. Nem zavarta a többieket, viszont az egyik fiú betalálta őt, hogy segítsen neki amit egyelőre elengedtem. Jól van, legyen. Ha lesz még egy ilyen húzása akkor lehet rosszabb jegyet fog kapni mint terveztem.
Egyelőre hallgattam a diákjaim ecsetelését a tanárokról, bár a többség egész jó véleménnyel volt róluk, bár szóba került az is, hogy vannak karótnyelt emberek:
- Óh ne aggódj nagyon sok főnök is az. Egyszerűen borzalmasak - sóhajtottam végül. Ám felmerült egy bizonyos Mr. Vosburg mire csak a hajamba túrtam:
- Áh, kaptam valami listát a tanárokról. Sajnos az ő nevét ahogy megláttam egyből Vasburgerre asszociáltam - kuncogtam el magam egy kicsit. Tudom, borzalmas vagyok. Még a végén miattam fog ez a csúfnév ráragadni erre a tanárra, úgy hogy még egy percet se találkoztam vele. Ám valljuk be elég magas az a bizonyos labda, hogy ne lehessen lecsapni. Vosburg, Vasburg...Vasburger. Egyszerűen annyira adja magát ez a név, hogy esélytelen nem belegondolni ebbe. Persze lehet én vagyok egyedül ilyen és túl élénk fantáziával vagyok megáldva. Ki tudja?
Ekkor félidőben egy újabb diák került elő aki a lábát is lefutotta konkrétan úgy zihált, hogy beérjen az órára.
- Nyugi-nyugi semmi gond - hessegettem el lazán úgy ahogy a másik későt is. Az biztos, hogy én nem fogom emiatt lecseszni emiatt nem kell aggódnia. Legalább ő bejött az órára, én volt amikor azt se tettem meg, igazából elég sokszor. Persze mindig úgy késtem meg lógtam, hogy a jegyeim és az évvégi eredményeim rovására ne menjenek. Évet sosem akartam ismételni, amúgyis rühelltem az iskolát, nem akartam plusz egy évet még ott tölteni. Bár nem ült le rajzolni, ezt is elengedtem. Bőven eltelt már a félidő, így érdemleges munkát amúgy sem tudna felmutatni. Illetve Rossy mintha mesélt is volna olyan diákról akivel megegyezett, hogy nem rajzol, majd elméletből jó lesz és kész. Lehet pont ő lenne az?
Ám éppenhogy elmerültem a gondolataimban és próbáltam felidézni a nevet olyan látvány fogadott amitől teljesen kiégtem. Az egyik diáktársa megszólította az újonnan érkezettet, valószínűleg azért, hogy talán megpróbálja elmagyarázni a feladatot. Már éppen szólaltam volna meg, hogy hagyd a fenébe, már lassan óra vége, fújja ki magát...erre felénk fordult a fiú és kilógott egy hal a szájából. Azt a büdös…! Mármint a halak is büdösek persze, de húh ez mondjuk nem mindennapi látvány volt. Hála megint a hülye fantáziámnak egyből Gollam ugrott be a Gyűrűk Urából ahogy lazán nyersen zabálta a halat. Úh!
- Őhm, hát...jó étvágyat! - ekkor bocsánatkérés keretében azzal a lendülettel egyből lenyelte a hal többi részét is mintha csak egy finom parmezánnal megszórt spagetti lenne amit éppen felszívott. Hú, a rohadtéletbe! Csontostól bőröstől nyersen mindennel együtt úgy ahogy volt benyelte. Az hiszem egy újabb érdekes képességű diákkal találkoztam a nap folyamán és még mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy az ilyen jellegű dolgok totál átlagosak lesznek minden áldott nap.
- Egészségedre! - vágtam végül be a tipikus not bad meme fejet. Mondjuk reménykedek, hogy a többiek nem fognak visító rohamot kapni és fejvesztve szaladni. |
 - Te hülye balfasz! - prüszköltem, ahogy a testvérem az üvegből rám spriccelte a vizet, pontosan az arcomra. Ez a két év csak rosszabbított a mi kapcsolatunkon, ami így sem volt túl fényes, nem is laktunk együtt. Még az kellett volna nekünk. Így is tele vagyunk kék-zöld foltok egymás miatt, el se tudom képzelni mi lenne, ha három méter távolságra lennénk mindig.
- Mi van? Kezdtél kiszáradni! - mondta Phoenix, de éreztem a hangjában, hogy azért csinálta, hogy végre hallgassak el. Pedig ő lóg velem, sose kényszerítettem. Csupán akkor még, amikor mindketten totyogós szarosok voltunk, akkor ő volt az újdonság.
- Mindjárt mehetek órára! Most állítsak be tiszta vizesen? - vágtam hozzá sértődött képet. Nem mintha nagyon akartam volna menni rajzra. Soha a büdös életben nem volt ehhez érzékem, lehet az is hozzátesz, hogy kontaktlencse nélkül vak lennék. Szerencsére a vízben nem annyira gond ez, el tudok úgy is tájékozódni.
- Ember, az már rég elkezdődött. Nekem lyukasom van - jelentette ki olyan lazán. Ilyenkor meg is tudnám fojtani őt. Bár nem szeretnék semmilyen felelősséget az életemben, azért amikor van, akkor igazán képes vagyok emiatt izgulni. Köszönést kihagyva elmentem, elfutottam tőle, gondolom nem haragszik meg, majd újra a nyakamon lesz az óra után.
Rohantam a terem felé, hát ha nem leszek rettenetesen lebaszva amiatt, hogy ennyit késtem. Annak ellenére, hogy a barátaim mind lustának mondanak, nem vagyok az. Pusztán a partikat leszarom, nem értem minek a hangos zene, ezzel csakis a saját fülüknek ártanak, meg nekem, de ez a származásom oka. Egy nevetéstől is könnyen irritáltabb lehetek, mégis csinálom én is. Odaérve a táblára írt dolog után gőzöm sincs, hogy nekem oda kéne mennem. A tengerpartra. A tenger, az óceán, az életem fontos dolgai, de ilyenkor jobban el is szoktam magam engedni, de az már más kérdés, hogy a többiek akarják látni, ahogy kopoltyú jelenik meg rajtam.
Megint sprinteltem, hogy ne késsek többet. Ahogy a tanár elé kerültem, gondoltam ő az, új arcnak tűnt. Fantasztikus első benyomás, Eros. Ott álltam, ahogy a térdeimre helyeztem a kezeimet. Ki kellett fújnom magam. A mai tesi meg is volt már nekem, azt hiszem.
- Elnézést - kezdtem bele - elbeszélgettem a testvéremmel az időt, aztán nem szólt, hogy neki nincs órája - annyit nem hazudok, ha pedig az igazat mondom, akkor csak nem lesz baj az egészből. Így is lesz elég sugdolózás ezután, de most ez nem érdekel, nem lógtam még itt, igyekszem is tartani ezt.
Eddig tartott mondjuk a szorgosságom, mert rajzolni nem voltam hajlandó. Az előző tanárral is megegyeztem, hogy az elmélettel fogom inkább felhúzni magam, abban lesz is lehetőségem jó jegyet szerezni. Ebben aztán tényleg nem sajnos. Így hát leültem a hullámokat figyelve. Mindig kíváncsi voltam mi lehet igazán odalent, hisz van ott egy egész világ ott.
Éppen egy partra vetett halacskát figyeltem, de abban a pillanatban meg is kordult a hasam. Valaki megszólított engem, amit láthattak, az pedig ez volt: a számból éppen egy uszony lógott ki. - Bocsi, bocsánat - ezzel le is csusszant a kaja a torkomon. |
 Őszintén, nem voltam hozzászokva a leszidásokhoz. A családban senki sem foglalkozott azzal, hogy bármilyen illemszabályt betartson, és úgy-ahogy engem is erre neveltek. Volt, hogy elküldtem a nagybátyámat a jó büdös francba, és ő is engem, ezekhez voltam hozzászokva. Persze figyelmeztettek arra, hogy itt nem lesz minden ugyan olyan, és persze nekem is kell alkalmazkodnom az új helyhez, ezt beláttam.
De az első hét valami szörnyen telt, számos figyelmeztetést kaptam mire megértettem mi is a módi. Nem nagyon tetszik ez a jópofizás és felsőbbrendűség csak azért, mert idősebb. Van olyan tanár, akinél idősebb vagyok, ez hogy van? De hála az égnek voltak jófej tanárok, mint például Mr. Warren is. Csak bólogattam és a feladatra koncentráltam. Eddigi életem során a családom próbált mindenből okítani, amelynek értelme van, de nem igazán keltették fel ezek a dolgok az érdeklődésemet. Nem valami vicces az öröklét, hiszen csomó időd van mindenre, és egy idő után a hobbik elvesztik a varázsukat. Mindent kitanultál, már nem is lehesz jobb. Megtanulhatsz annyi mindent, amit csak akarsz, de egy idő után a tanulás is fárasztóvá válik. Segíthetsz akárkinek, évtizedek, évszázadok múlva már azon kapod magad, hogy nem tudod mi is motivál igazán. Igazán vicces, amikor a halandók az öröklétről beszélnek, persze, menő megélni dolgokat, látni híres alakokat, szemtanúnak lenni egy-egy fordulópontnál, de ezek általában depresszív dolgok. Vagy szerinted Hitler nem a Pokolba került? Az a pasi, egy percet nem lehet vele kibírni. Mások sokkal menőbb dolog miatt végeznek emberekkel, ő meg valami hülye felsőbbrendűség-komplexus miatt, ráadásul olyan károk keletkeztek, amiket az emberek a mai napig szenvednek. Jó, persze, ha nincs az egyik, jön egy másik. Túl szomorú? Bocsi...
A kérdésemre választ kapván csak tovább vigyorogtam. - Szerintem menők, ez is művészet, ráadásul emlékek - vontam meg a vállam, majd visszatértem a festéshez. Elhúzva a számat konstatáltam, hogy mennyire nem értek a rajzoláshoz, ami vicces, tekintve, hogy órákat tudok a tükröm előtt eltölteni egy palettával az ölemben. De ez valahogy nem fekszik. Fél füllel hallgattam amit a többieknek mond, addig én is dolgozgattam a hangszóróból jövő dalt dúdolva. Mikor hozzám ért, elnevettem magam a rákos hozzászólásán. - Nem lesz semmi baja, elég pici és nem is fáj. Köszönöm! - Vettem el tőle az ecsetet, amivel a későbbiekben apróbb részleteket kezdtem hozzáadni, de meghagytam az eredeti ötletet.
Fél füllel figyeltem a beszélgetésre, a rákot éppen elengedtem. - Szerintem se rosszak, de néhányan kivehetnék a karót a se... Mármint mindenki nagyon kedves és aranyos! - Mosolyodtam el fogsorosan, majd a vörös hajú lány felé fordultam. - Vosburg a szőke? Miért? - gondolkoztam el, hiszen ő engem nem tanít. Lehet illetlen volt a tanár úr egyik kollégáját kibeszélni, de eddig nem tűnt olyannak, mint akit ez zavarna, aztán lehet tévedek.
Pár percig még gondolkodtam, hogy mit biggyesszek a lapra, de a vízre pillantva elhatároztam, hogy megpróbálok - ismétlem, próbálok - valami vizes-tengerpartos átmenetet készíteni. |
 Szinte teljesen belefeledkeztem a rajzolásba, hiszen ez számomra alapból is egy olyan hobbi, ami szinte mindig kiváltja belőlem a flow-élményt. Mintha valami láthatatlan erő kiragadott volna a valóságból és egy párhuzamos dimenzióba helyezett volna, ahol bár érzékelem a külvilágot, egyáltalán nem veszek tudomást róluk. Olyankor csakis én és a papíron megjelenő vonalak és esetleg a lerajzolni kívánt modell létezünk. Később, ahogy a tanár úr berakta a zenét, az adott egy kis löketet a feladatom elvégzésében és rá is segített a flow-élményemre. Ha egyedül lettem volna, akkor talán dúdolni is elkezdtem volna, de mivel még tudatában voltam annak, hogy mások is vannak körülöttem, ezért inkább visszafogtam magam és elengedtem az ötletet. Általában, amikor tudatomon kívül kezdek el énekelni vagy dúdolgatni, akkor van, hogy rám szólnak, hogy ne csináljam, így ilyenkor amikor mindenki próbál valamennyire a saját munkájára koncentrálni, akkor nem mernék senkit se megzavarni, hogy a saját gondolataikat se hallják. Inkább meghagyom az élményt annak a szerencsésnek, aki az a fürdőszoba ajtaja előtt vár rám, hogy végezzek már, mert ő is használatba szeretné venni a helyiséget. Ott úgy is csak akkor tudom meg, ha az ajtóban összefutok velük és ha ez megtörténik, akkor az nagyon kínos szokott lenni, legalábbis a részemről. Általában egy kis pírral az arcomon, az illetővel kerülve a szemkontaktust próbálok a lehető leghamarabb távozni onnan és elfelejteni, hogy egyáltalán megtörtént.
Hirtelen Mr. Warrent vettem észre magam mellett, ahogy próbálna tanácsokat adni a rajzommal kapcsolatban. Így, amíg beszélt, abbahagytam a rajzolást és csak rá figyeltem. Amíg beszélt, csak illemtudóan és csendben jeleztem, hogy megértettem, majd amint a skiccet is elvettem tőle, akkor megszólaltam:
- Köszönöm - mondtam még neki, mielőtt még elindult volna a következő diákjához.
Mielőtt újra nekiálltam volna a munkámnak, először tartottam egy rövid szünetet. Gyorsan körbenéztem a többieken és örömmel vettem észre, hogy bár voltak olyanok, akik egyáltalán nem törődtek ezzel az egésszel, elég sokan haladtak egész szépen a munkájukkal. Az egyik lány hasonló technikát használt, mint én, míg egy másik lány, aki valószínüleg késett, az ujjával kezdte el festeni a művét. Bár eleinte furcsának hatott, de azt meg kell hagyni, hogy az is művészet és ha a lány úgy akarja, akkor az is tud szép lenni. Később amikor már a testhelyzetemen is variáltam egy kicsit, visszatértem a rajzomhoz és Cassian tanár úr skiccéből kiindulva ki is javítottam a csiga vonalait. Miután ezzel is végeztem először a szénceruzákat vettem elő, majd a kis papírdarabot, amit a kezem alá rakhatok, hogy megakadályozza, hogy elmaszatoljam a rajzom. Miközben elkezdtem árnyékolni a szénceruzák segítségével is, már jobban figyeltem a körülöttem lévő beszélgetésekre.
- Nekem eddig az összes tanárom szimpatikus és szerintem egész jól is tanítanak - válaszoltam végül a tanár bácsi kérdésére. amint már egy részletet árnyékolását befejeztem - Bár hallottam olyan felsőbbévest a folyosón, akik épp Vosburg tanár úron akadtak ki. Már nem emlékszem mi lehetett az, de talán a tanár úr személyiségében volt valami problémás - tettem hozzá kicsit bizonytalanul. Egyáltalán nem szerettem volna kibeszélni az önvédelem tanárt, de azt hiszem, abban a pillanatban csak kimondtam, ami eszembe jutott. Mindegy is, hiszen a tanár úr is őszintén bevallotta, hogy nem igazán voltak a kedvencei a matektanárok, amin önkéntelenül el is mosolyodtam.
Egy háromnegyed órába telt, mire elkészültem a rajzom "nyers" változatával, mire vidáman végig is tekintettem rajta. Viszont egyáltalán nem voltam megelégedve a rajzommal, így itt-ott elkezdtem belejavítani a vonalakba vagy az árnyékolásba, esetleg hozzárajzoltam még valami pluszt. Kezembe is vettem egyesével a modelljeimet, hogy a részleteket jobban meg tudjam figyelni. Így még egy ideig dolgoztam a munkámmal, addig amíg nem lettem megelégedve a látvánnyal. |
 Én úgy voltam vele hogy mást nem is kell már megcsinálnom a rajzzal, hiszen semmi ötletem nem volt hogy mi az amit még bele tehetnék. Nagy sóhajjal néztem az ölemben lévő fehér papírra amikor egy lányt hallok meg futva a tanár úr felé. Felkaptam rá a fejem és oda pillantottam. Végig figyeltem az eseményeket de aztán úgy voltam vele hogy nagyon nem érdekel úgy hogy vissza is tértem a rajzhoz. Annyira elvoltam magamban hogy már-már meg se hallottam hogy valaki megáll mögöttem és megszólal. De megismertem a hangot majd feltekintettem a tanárra igaz hogy a nap az majdnem hogy ki égette a szememet de a körvonalai megvoltak. Egy apró mosolyra húzódott a szám jelezve hogy megpróbálok mindent bele adni még amit lehet. Arra gondoltam hogy készítek még néhány apró kagylókat más és más mintával de nem akartam eltúlozni és azt sem akartam hogy túl csicsás legyen a rajz ezért csak néhány helyre tettem őket. Minden apró négyzetet megnéztem hol kellene esetleg még javítanom. A zene az nem zavart különösebben még tetszett is a hangzása. Néha bele hallgattam abba is hogy a többiek vajon mit is beszélnek. Amikor a tanár úr tetoválásai jutottak szóba ismét ránéztem a tanárra de most a tetoválásokat bámultam. Nagyon szépek voltak és tetszett az elrendezésük. Nem tudom mért tartják őt ijesztőnek egyesek.. de hát ízlések és pofonok, nekem azért be jön. Oda lépett hozzám egy fiú segítséget kérve.. Ő volt az akit a tanár úr jól lehordta. Nem értettem mért pont engem kellett megtalálnia azzal hogy segítsek neki ha nem akar normálisan dolgozni. Nagyot sóhajtva bólintottam egyet majd megnéztem a rajzát. Hát mit is mondjak...elég pocsék volt. Minden esetre megpróbáltam neki tippeket adni de hát Cassian tanár úr is megadta a lehetőségek tárát de ahogy elnézem nagyon nem érdekli őt. Amint elment a fiú a dolgára megrázva a fejemet vissza tértem ismét a rajhoz. Egy óra alatt meg is voltam vele. Feltartottam a papírt az ég felé hogy jobban átnézzem, de büszke voltam magamra, elvégre ez még tetszett is. Nagy nehezen fel álltam a homokból leporoltam magamat ott ahol tudtam, majd a többiekre néztem ők hol tartanak. Valaki napozott és beszélgetett de elég sokan voltunk azok akik rajzoltak is. Oda léptem a tanárúrhoz jobban megfigyelve őt hogy csupa festékes kissé vicces látványt nyújtott. Oda is adtam neki a rajzot aztán leültem én is közéjük figyelve hogy a többiek mit rajzolnak. |
** temészeten levágta gp a reag végét mert miért ne vágta volna le >__> **
- Sok iskolát megjártam már és esküszöm mindegyikben szabályosan rühelltem a matektanáraimat. Kivétel nélkül az összeset. Némelyiknek olyan idegesítő rikácsoló hangja volt, hogy néha megfájdult tőlük a fejem - fintorogtam el magam a végére.
Persze aki akar válaszol, aki nem az nem, nem erőltetek én semmit. |
Mint sejtettem azért egész jól fogadták a diákok azt, hogy végre kiszabadulhatnak egy kicsit friss levegőre és lazulhatnak. Persze elvárom, hogy rajzoljanak azért mellette valamit, de kikapcsolódásnak egyáltalán nem rossz program ez. Nem az a célom, hogy megutáltassam velük a tantárgyamat, sőt sok tanárral ellentétben nem tartom fontosnak ezt az órát, hiszen pontosan tudom, hogy nem mindenkit érdekel ez. Ettől függetlenül azért valami próbálkozást szeretnék látni, hogy legyen mit értékelnem, hiszen a semmit nem tudom.
Ebből könnyen leszűrhető, hogy nem én vagyok a legszigorúbb tanár, sőt még gondoltam a későkre is, hiszen ráfirkantottam a táblára, hogy a parton vagyunk mielőtt elindultam volna a csapattal. Hamar el is kezdtek alkotni a nebulók amint találtak maguknak megfelelő zsákmányt a céljaikhoz. Egész sokan csatlakoztak mellém tisztes távolságban foglalva helyet körülöttem ami természetesen nem zavart. Nagy beszélgetések nem folytak, ezért úgy gondoltam, hogy kis hangulatkeltőnek és háttérzajnak bedobok egy kis zenét. Előkaptam a táskámból a bluetooth-os hangszórómat és hamar csatlakoztattam hozzá a mobilomat és benyomtam rajta egy lazább chillstepet (ezt). Természetesen nem maximum hangerőre állítottam, hanem kellemes közepesre hogy senki gondolatát se zavarja.
Alig álltam neki a festésnek már szaladt is egy diáklány felém lélekszakadva mire pillogtam nagyokat. Ó, az első késő! Elvigyorogtam magam ahogy szegény sűrűn elnézést kért tőlem majd mondtam:
- Nyugi-nyugi semmi gond. Nem véletlenül írtam fel a táblára, hogy merre van a brigád. Én is voltam diák és egyáltalán nem a mintapéldány kategória. Emiatt nem fogok ejnye-bejnyézni - jó magam is sűrűn késtem, sőt volt amikor be sem mentem. Eléggé problémás voltam gyerekként és tiniként is, bár inkább a fajtám és a beilleszkedési nehézségeim miatt. Lehet brilliáns tanuló lettem volna ha olyan családba születek bele akik szintén lények. Ki tudja? Ezt már sosem tudom meg.
Annyit tudok csak, hogy engem a művészetek és Rossy mentett meg attól hogy teljesen elzülljek. Ezért végtelenül hálás vagyok jó barátomnak a mai napig. Simán tartottam volna vele Miamiba, de nekem passzolta le a munkáját végül. Egyelőre nem bántam, hiszen itt is van tengerpart, szóval panaszkodni egyáltalán nem panaszkodhatok. Persze színes koktélok nincsenek így ez megmaradt neki, úgyis dicsekszik vele minden nap. Direkt az orrom alá dörgöli különböző fotókkal megspékelve. Mázlista!
Magyarázni akartam az új érkezőnek, hogy mi a feladat, de inkább az egyik diáktársát kérdezte meg erről így ő is nekilátott a kutatásnak. Picit tűnődve figyeltem és bár nehéz volt a sok energia közül kiszűrni, de mintha ő is démon lenne. A fajtámnak megvan a maga jellegzetes aurája. Lehet annyira szerencsésnek nem érzi magát, hogy itt van több emberrel körülvéve, de én akkoriban mikor gyerek voltam a fél karomat odaadtam volna egy ilyen iskoláért ahol nem érezhettem volna magam egy szörnyetegnek aminek tekintettek.
Hamarosan vissza is tértem a festéshez, hogy felvigyem az alapszíneket. Úgyis kell majd száradási idő, addig körbejárok a csoportban, hogy megnézzem hogy haladnak és tippeket adjak nekik. Rövid időn belül vissza is tért az a diák is aki nemrég sűrűn kért elnézést. Alig vettem észre, hogy mégis mit rajzol, ám kiszúrtam idővel, hogy talált magának egy apró remeterákot amit valószínűleg az erejével tartott egyhelyben. Az igen! Alig tértem észhez a felfedezésből mikor már érdeklődött is, hogy vannak-e olyan tetoválásaim amiket én terveztem.
- Nos, körülbelül a 98%-át én rajzoltam, saját ötlet. Persze voltak amiket átalakítottak a tetoválóművészek, hiszen papíron lehet jól mutat valami, de testre felvarrva nem biztos hogy a legjobb. Ilyen esetekben természetesen ráhagytam a művészre a dolgot, hogy úgy alakítsa ahogy szerinte jó, elvégre én nem értek hozzá annyira - elmosolyodtam egy kicsit majd lemondóan sóhajtottam és folytattam a magyarázatot - ...a maradéknál ami nagyon kevés ott meg fiatal voltam és részeg. Mint például a Batman jelnél - kuncogtam egy picit és vállat vontam - ...nem voltak barátaim akik megakadályozták volna ezt az őrültséget. Bár lehet ha lettek volna az sem javított volna a helyzetemen - tudjuk milyenek a barátok, simán képesek az embert belevinni hülyeségekbe. Én pedig simán benne vagyok ilyenekben.
Végül felvittem az alapszíneket ügyelve arra, hogy szépen egybe folyjanak a felvett víz sodrásában majd feltápászkodtam mondva: - Egy pillanat, körbe járok mi a helyzet - először a távolabbi emberek köréhez léptem és megfigyeltem a rajzukat praktikákat adva némelyik embernek:
- Majd figyelj a kő apró részleteire is, pici lyukak, repedések. Jobban próbáld megrajzolni a szív alakját erősebb kontúrral - magyaráztam az egyiknek akinek sikerült egy szív alakú közepes méretű követ találnia. Haladtam is tovább és hasonló tippeketek osztogattam hiszen voltak akik annyira nem figyeltek az apró részletekre. Az egyik diák akihez értem viszont nem igazán erőltette meg magát. Fogott egy egyszerű fekete követ és csinált egy fekete oválist mire sóhajtottam.
- Szerinted így néz ki ez a kő? Tudom, hogy nem mindenki születik Picassonak de azért kapd össze magad. Lehet fekete az egész, de halvány árnyalatok akkor is megtalálhatóak rajta, ahogy repedések is. Ráadásul ahogy megcsillan rajta a napfény az is látszódik. Ha nem lesz ez a papírodon óra végére akkor értékelhetetlen a munkád - ott is hagytam szó nélkül a trehány fiút, nem érdekelt a magyarázkodása. Amit csinált az színtiszta lustaság. Ha arra sem képes, hogy apróbb részleteket megfigyeljen akkor hogy képes uralkodni az erején akár? Nem szeretem ha valaki ennyire szarik az egészre konkrétan és próbálkozni sem próbálkozik.
Idővel a közelemben lévő diákok műveit is megnéztem és elég szépen haladtak velük és kellően részletesek voltak. Az egyikük (Amy) még a homokot is lerajzolta hozzá mire elmosolyodtam. Nem volt a feladat része, de ügyes az biztos:
- Szép lesz, csak így tovább! - biztattam egy picit, de nagyon nem akartam zavarni a munkájában tovább is haladtam egy másik lányhoz aki szintén elég részletes rajzot dolgozott ki, ráadásul több modellt is alkotott (Eva).
- Picit figyelj az egyik csiga cikk-cakkos mintájára, mert ferdén fut egy kissé neked, nem teljesen követi a vonalát a csigának. Amúgy nagyon szép lesz a tiéd is - az egyik vázlattömbömbe gyorsan leskicceltem neki a csigát, de csak azért, hogy megmutassam neki, hogy milyen irányba futnak rajta a minták pontosan. Kitéptem a kis papírt neki, hogy legyen viszonyítási alapja és haladtam is tovább.
- Ó, a drága remeterák - kuncogtam el magam ahogy figyeltem a kis állatot. Remélem azért túléli óra végére a megpróbáltatásokat. Biztos menekülne már szerencsétlen ez nem kérdéses. Néztem ahogy az ujjaival fest a lány, de azért adtam neki pár ecsetet a készletemből:
- Tessék, használhatod nyugodtan ha szeretnéd, akár meg is tarthatod, nekem van egy csomó - bár lehet ujjal festeni ez tény, de apróbb részleteket nehéz kidolgozni úgy szerintem. Természetesen teljesen rábíztam ezt, hogy mégis hogyan tervezi az alkotását megcsinálni.
- Amúgy jó lesz, nagyon aranyosak a gülü szemei a picikének - biztattam őt is, majd visszaültem a helyemre folytatni a munkámat. Vékonyabb ecsettel dolgoztam ki végül a kagyló sötétebb mintájának a vonalait és közben érdeklődtem:
- Na és milyenek a többi tanárok? Vannak köztük borzalmasak? - kérdeztem kollektíve az egész csoporttól ám tudtam, hogy a diákok mondhatni “besúgónak” nézhetnek hiszen én is tanár vagyok, így próbáltam lazítani a helyzetet egy nagyot sóhajtva:
- Sok iskolát megjártam már és esküszöm mindegyikben szabályosan rühelltem a matektaná |
Sosem voltam a reggelek személye. Sőt, a Pokolban eltöltött kétszáztizenhat év után meglepődtem, hogy a halandók birodalmában olyan dolgok vannak, mint napirend és hét órai kelés. Persze, vártam már az első napomat, az eddigi életem során szinte csak nyaralni jártam a Földre, de akkor nem tűnt ennyire feltűnőnek az egész. El kellett telnie pár napnak - vagy két hétnek -, hogy belerázódjak az egészbe, de a késésekkel még mindig nem voltam kibékülve. Mégis hogyan várhatják el, hogy tesi után izzadtan, elkenődött sminkkel menjek a következő órára? Amint elengedett a tanár, rohantam is a fürdőbe, aztán vissza a szobámba. Az ágyam előtt tanakodtam, hogy visszavegyem-e a ruhámat vagy válasszak másikat, azonban a csengő visítva szólt rám, hogy indulnom kéne. Már nem is törődtem azzal, hogy egy kicsit is kifessem a szemeimet, sprintelni kezdtem a rajzterem felé. Ahogy beléptem, rögtön nyitottam a számat, hogy elnézést kérjek, de hűlt helyét találtam mindenkinek. Visszanéztem a folyosóra, majd megint be a terembe. Három-négy perc múlva vettem észre, hogy a táblára fel van firkantva a part szó. Újra futni kezdtem - igen, futni. Az apáim csak úgy engedtek el, hogy minél kevesebbszer használom az erőm olyan feladatokra, amit emberi eszközökkel is meg tudok oldani -, egészen addig míg meg nem láttam a csoportot szétszórva valamit keresgélni a homokban.
- Elnézést a késésért! - Hívtam fel magamra a figyelmet, majd folytattam - Le kellett fürdenem aztán nem találtam senkit a teremben és percekig kutakodtam aztán megláttam mi van a táblára írva és siettem! - Hadartam el egy szuszra annak a pár embernek és a tanár úrnak, akik már helyet foglaltak. Egy diáktársam gyorsan elmondta, hogy mi a feladat, én pedig megfogtam az első dolgot, amit a szemem a homokban talált - egy apró, majdnem körömméretű remeterákot. Hatalmas mosollyal ültem vissza ahhoz a pár emberhez, aki a tanár úr közelében foglalt helyet, majd - miután egy másik tanuló megosztotta velem a sajátjait - temperával és az ujjaimat használva, a rákot pedig (varázslattól megmeredve) a térdemre helyezve dolgozni kezdtem. Nem különösöbben érdekelt, hogy festékes lettem, főleg fürdés után - a festék a kezedről gyorsabban lejön, mint az izzadság az egész testedről, na -, vagy hogy borzalmasan nézett ki az egész. Talán tíz-húsz perc telhetett el csendben, mikor szünetet tartva felültem a görnyedésből és körbepillantottam. Elmosolyodtam és megszóltaltam. - Tanár úr, van olyan tetoválása, amit saját maga tervezett?
Igen, a kézfeltételt még tanulnom kell. |
Már két éve az akadémia diákja vagyok, de még mindig nem tudtam rendesen beilleszkedni a többiek közé. Bár Bash, Hope és talán a szobatársam Kori személyében azért találtam barátokat, egyszerűen mindig amikor van valami összejövetel vagy ismerkedésről van szó, akkor elönt egyfajta szorongás. Nem tehetek róla, de főleg új emberekkel való beszélgetés során attól félek, hogy egy rossz szóval leégetem magam és amiatt kibeszélnek a hátam mögött vagy az arcomba röhögnek. Így ha el is mentem a többiek által szervezett összejövetelekre, akkor általában hallgattam a beszélgetést, esetleg néha hozzászóltam, de inkább meghúzódtam az egyik sarokban. Ez pedig egy idő után engem is kezdett frusztrálni, szóval van, hogy én is átkozom, hogy mennyire egy félénk természet vagyok.
Ma miután véget ért Huiqing tanárúr irodalom órája, már rutinosan a rajz terem felé is ballagtam. Meglepetésemre egy osztálynyi tömeget véltem felfedezni a terem előtt. Ahogy közelebb lépkedtem, egy nálam legalább egy fejjel magasabb férfit vettem észre, aki elállja a terem bejáratát. Stílusa számomra kicsit megfélemlítőnek hatott, de ugyanakkor a művészies jellegét is le tudtam szűrni. Hol van Roscoe tanár úr? Gondoltam rögtön, ahogy körbenézve nyomát sem láttam a szokásos tanáromnak. Végül erre kérdésre meg is kaptam a választ, amikor mindenki megérkezett és a férfi is megszólalt. Tehát akkor ez a különleges stílusú férfi egy rajztanár, aki átvette az órát Roscoe tanár úrtól, aki akkor az evakuálás óta akkor nem is jött vissza és akkor már nem is fog. Így első benyomásra Cassian tanár úr személyiségileg szimpatikus személynek tűnt, de nem mindig lehet hinni az első benyomásoknak. Ezt főleg Bash esetében tanultam meg, hiszen ő tipikusan olyan, akihez hozzászólni se mertem volna, aztán valahogy mégis elkezdtünk beszélgetni és most már a barátaim sorát erősíti itt.
Miután Mr. Warren befejezte a mondandóját, én gyorsan elszaladtam a szobámba, mivel úgy döntöttem, hogy a tengerparton mégsincs kedvem festeni. Ott gyorsan kicseréltem a festő kellékeimet a grafit ceruzás szettemre és pár szénceruzára, egy kulacsnyi vizet és biztonság kedvéért egy naptejes flakont is pakoltam a táskámba, majd indultam is vissza.
Később amint leértünk a partra, rögtön lepakoltam a cuccomat és a közben levetett szandálomat egy félreeső helyre. Aztán amikor már ki lett hirdetve a feladat, akkor örömmel indultam is keresgélni. Nagyon sok szép dolgot találtam, de most inkább nem a szép színekre törekedtem, hiszen fekete-fehér technikában az úgy sem látnszik, hanem olyanokra, amiket csupán árnyalatozással szépen át lehet adni. Amikor úgy éreztem, hogy elég "modellt" gyűjtöttem össze, lassan vissza is sétáltam a cuccaimhoz. Elővettem a spirálos famentes vázlatfüzetemet és a ceruzákat, majd miután elrendeztem a kagylókat, csigákat és a korall darabot a homokban, kényelmesen elhelyezkedtem és már egy HB-s ceruzával vázlatoltam is a látványt a papíron. Közben néha felnéztem a többiekre, hogy ők mégis milyen technikát választottak és hogy hogy haladnak, de igazából hacsak valaki nem társult hozzám, teljesen belefeledkeztem a rajzolásba. Az se tudott abban a helyzetben nagyon frusztrálni, hogy Cassian tanár úr még hallótávolságon belül telepedett le a közelemben. |
Fáradtan kelek fel reggel az ágyamból ugyan is nem aludtam valami jól, egész éjjel fent voltam majdnem sehogy se tudtam elaludni. Gyorsan megreggeliztem és megcsináltam a reggeli teendőket. A folyosón kómotosan lépkedve néztem át a mai óráimat a mobil telefonomon. Lesz egy matek...történelem..utána két rajz óra..és így tovább. Ma is egy hosszú napnak nézek elébe úgy látszik. Nagyokat sóhajtva értem oda a teremhez, mentem is volna be de mivel még mindig a telefonomat bújtam, arra kaptam fel a fejem hogy valami hirtelen az ajtóhoz "csapódik" és ennek hatására egyből le is blokkoltam talán egy kicsit fel is ugrottam ijedtemben. Nagyokat pislogok fel az elöttem levőre hogy még is ki volt olyan eszement hogy majdnem nekem jött. Egy kicsit megdöbbentem hogy a tanár úr volt az...Cassian. Figyeltem ahogy elvigyorogva nézett rám ugyan olyan értetlen tekintettel mint ahogy az előbb néztem. Nem tudtam hirtelen mit is mondjak a tengerparti ötleten de végül csak csendben bólintottam. Amint úrja összejött az osztály a dolgok beszerzése után el is indultunk a partra. Engem nem zavart hogy lejöttünk ide, imádom a tengert olyankor mindig el tudok veszni a gondolataimban. Nem volt sok idő amíg oda értünk.
Csendben füleltem mi a feladat ebben a két órában és amint neki lehetett látni el is kezdtem keresgélni a különboző kagylókat és köveket. Némelyik kagylónak nagyon szép színárnyalata volt..egy kettőt el is raktam a zsebembe hogy majd a szobámban ki tehessem valahova. Amikor úgy éreztem hogy megvannak azok a dolgok amiket le akarok rajzolni kerestem egy kis nyugotabb részt ahova leülhetek. Leülve a homokban szépen beállítottam magamnak a kagylókat és a köveket úgy ahogy le akarom őket rajzolni. Elő kaptam a táskámból egy papírt és egy sima HB-s grafit ceruzát, majd hozzá is láttam a rajzoláshoz. Figyeltem minden kis részletre hiszen szeretek aprólékos lenni a rajzoknál legalább egy kicsit a saját kis világomban lehetek. Úgy terveztem hogy szeretném meghagyni a grafit természetes színét ezért jobban figyeltem az árnyékolásra és arra hogy minél életü legyen a rajt. Hozzá rajzoltam még a homokot és a vizet is. Néha-néha felnéztem a tanárhoz, kíváncsi voltam hogy ő hogyan csinálja. Ahogy elnéztem azt a sok kelléket ő inkább lefesti. Amikor elkezdett körbe-körbe pillantani megnézni a többieket én gyorsan el is kaptam tőle a tekintettem nehogy észre vegye hogy figyeltem egy kicsit. Legalább is remélem hogy nem látta meg..a szemem sarkából ismét egy picikét oda pillantottam hogy biztosra vegyem most már újra nekik látott a festéshez. Közben azon gondolkoztam hogy mihez kezdjek még a rajzzal ami előttem van. |
Pár napja vagyok itt az akadémián, de sokáig nem lazulhattam hiszen meg is kaptam az első osztályt akit taníthattam, ráadásul dupla órát kell velük levezényelnem. Nos, legyen kapcsolódjanak ki a srácok lányok. Vártam is az illetékeseket a terem előtt ahol lettek volna tartva az órák. Az egyik diák nyomult is volna befele, mire vigyorogva kinyújtottam a karomat akadályként:
- A-a! Ennyire ne siessél befele! - persze össze is rezzent és picit meg is ijedt tőlem, valószínűleg a nem mindennapi látványom miatt. Nem tagadom, eléggé kilógok a tömegből a sok tetoválással meg az érdekes stílusommal, de ne már! 2020 van emberek basszus. Annyira vészes azért szerintem nem vagyok. Vannak nálam jóóóval durvább esetek. Múltkor láttam valami lila bőrszínű elfet, eszméletlen borzalmasan nézett ki. Nem, nem különleges faj volt, csak egy szimpla ember aki plasztika segítségével ilyen förmedvénnyé operáltatta magát. Amint megérkezett minden diák végignéztem rajtuk és be is mutatkoztam:
- Sziasztok! Cassian Warren vagyok az új rajztanárotok. Sajnos az elődöm itt hagyta ezt a posztot és átadta nekem, ő pedig elutazott szépen Miamira ahol vígan szürcsöli a színesebbnél színesebb koktélokat. Jól is teszi! - vigyorogtam el magam egy pillanatra de a lényegre tértem elég hamar:
- Úgy gondoltam, hogy ma elég jó idő van. Minek poshadjunk itt bent a teremben két órán keresztül, mikor kint is lehetünk? Tengerpart is tökéletes helyszín a rajzoláshoz szerintem. Szóval ha valaki vissza menne a napszemüvegért, kalapért, sapkáért, innivalóért, csak nyugodtan. Spiric! Megvárunk mindenkit - utánuk kiáltottam azért, hogy ne felejtsék el a legfontosabb dolgokat sem - ...rajzeszközöket is hozzatok ha nincs!
Bár nálam is van a táskámban hiszen ismerem a diákokat, mindig otthon maradnak a rajzlapok meg a többi fontos dolgok. Ezek csak biztonsági tartalékok. Izgatott sutyorgással várakoztak azok akik nem felejtettek el semmit sem, ráadásul az egyikük már érdeklődött is:
- Mit fogunk a parton csinálni tanár bácsi? - ó te jó ég, ehhez a bácsizáshoz hozzá kell majd szoknom úgy érzem. Pedig nem vagyok olyan idős, csak a harmincas éveimet taposom. Félvér lévén pedig simán lehetek majd párszáz éves.
- Kiscicát! - vigyorogtam sejtelmesen, mire ment a nyafogás, hogy áruljam el - Majd meglátod nyugi. Vissza is tértek a többiek, így vezettem a brigádot egyenesen le a parthoz.
Nem sokáig tartott az út szerencsére. Amint a homokos részhez értünk kicsit megálltam, hogy körém gyűljenek a kis művészek és már vázoltam is a tervemet:
- Szóval a mai feladatotok az első körben, hogy gyűjtsetek itt szép kagylókat, köveket, csigákat, korall darabkákat, bármit ami tetszik. Utána ha találtatok egy vagy több számotokra megfelelő dolgot...nos...értelemszerűen rajzoljátok le! Ügyeljetek a részletekre, formára, esetleges mintákra de ne aggódjatok, majd úgyis járkálok körbe és adok tippeket ha szükséges - mosolyogtam rájuk halványan - Természetesen lehet csapatban dolgozni, de akár egyénileg is, nem kényszerítek senkit sem olyanra amit nem szeretne. Úgy oldjátok meg ezt a feladatot és olyan eszközökkel amikkel ti szeretnétek. Hajrá! - csaptam össze a tenyereimet jelezve, hogy elkezdhetik a vadászatot a kincsekért.
Egy ideig figyeltem őket, de persze én se tétlenkedtem. Nem vagyok az a fajta aki csak áll és nem csinál semmit. Ha testnevelés tanár lennék akkor velük együtt csinálnám a gyakorlatokat, ám mivel nem vagyok az, így én is kincsvadászatba fogtam és keresgéltem a homokban valami jó dolgot. Eleinte nem találtam semmi extrát, legalábbis olyat ami megfogott volna, ám a sekély partot néztem és valami narancssárga dolog felkeltette az érdeklődésemet. Ki is szedtem a homokba fúródott kagylót, amit alaposan leöblítettem így láttam, hogy bizony egy szép Nagy fésűkagylót fogtam. Bár alapvetően nem szeretem ezt a színskálát, de mégis megfogott, hiszen valamilyen szinten a Grand Canyonra emlékeztetett.
Le is ültem az egyik nagyobb pálmafa tövébe, hogy árnyékban legyek és neki is álltam vázlatosan megalkotni a szépséget amit találtam. Hoztam magammal a kis utazó akvarell készletemet is amit mindig imádtam használni mert elég könnyű és kompakt, nagyon praktikus. Természetesen a vizes edénykéimet se felejtettem a szobámban, egyet a festékesnek másikat a tiszta vizesnek. Hamar neki is álltam az alapszínek felvételéhez és festettem is alapos mozdulatokkal. Néha fel-fel néztem a diákokra is, hogy minden rendben van-e de eddig semmi probléma sem adódott így folytattam a munkámat. Majd mikor száradni fog a festményem addig körbe fogok járkálni, esetleg előbb ha valaki segítséget kér. Ha valaki mellém telepedett le vagy a közelemben, én azt se bántam igazából, engem nem zavar ez ha bárki is van a környezetemben. |
Cassian Warren & a diákok |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
