|
Témaindító hozzászólás
|
2020.08.02. 23:59 - |
Theodoros Pallas x Emerald Rivera |
[10-1]
[ LEZÁRT KÖR ]
úgy vélem két hónap múltán senki se fog már ide írni |
To Theódoros Pallas: A helyedben tartanék a kék loboncos évfolyamtársadtól. Lételeme, hogy másokat és saját magát is bajba keveri. |
 Meglepő módon nem kapta a lábait a nyakába és kezdett el rögvest szaladni ki a világból a fajtámat hallva. Úgy tűnik semmi baja nincs azzal, hogy a kígyókhoz sok közöm van amit természetesen értékelek. Ekkor el is kezdte magyarázni, hogy az emberek mégis miért olyanok amilyenek ha látnak valamit:
- Ah igen tudom, de különösebben nem érdekelnek - vigyorogtam rá. Ám folytatta a magyarázatát, hogy amit csinálok, hogy az igazából hamis hatalom. Természetesen ezzel tisztában vagyok, ahogy azzal is, hogy sok mindent nem fogok elérni, hiszen az ilyenek sosem változnak.
- Világuralom? Hagyjuk már! - nevettem fel egy kicsit és legyintettem - Én csak annyit akarok, hogy hagyjanak békén a fenébe, illetve néha talán másokat is. Illetve valóban jól szórakozom az idiotizmusukon, csakis ezért csinálom - jobb őket szivatnom mitsem szemet hunyni ezek fölött. Úgy csinálnak mintha ők lennének a világ közepe és pusztán szeretek nekik mindig keresztbe tenni. Semmivel sem különb egyikük sem akkor sem, ha valami tömegpusztító erejük van. Nemsokára sorolta is mire képes így pillogtam is nagyokat.
- Te hülye vagy? Mármint...nem vagy hülye ez tiszta sor - folytattam a kis kiakadásomat - Semmi különös?! Tök jó képességek ezek, ráadásul ön és közveszélyes sem vagy ezzel. Kevés ember mondhatja el ezt itt magáról. Még nálam is durvább formák vannak itt. Mondhatni én is eltörpülök mellettük a gorgóságommal - egy picit belegondoltam majd helyesbítettem - Oké, egy icipicit közveszélyes vagy ugye a tudásátadás miatt, de mivel önszántadból sosem kísérleteznél vele így igazából nincs nagy probléma. Az olajfa meg végülis nem is olyan rossz dolog, mediterrán vidékeken biztosan örülnének neki - ám hamarosan picit negatív irányt vett a beszélgetésünk hiszen szóba kerültek az emberek szélsőséges viselkedési formái. Bólintottam is a mondataira és sóhajtottam:
- Semmi sem változik náluk. Sosem képesek elfogadni, hogy valaki lehet másabb és mindig vagy kiközösítés a vége...vagy üldözés, hajtóvadászat. Durvább esetben egy adott réteg ész nélküli írtása - különböző világháborúk és még sorolhatnám. Valamiért mindig is ez volt az elemük és ez sosem csengett le teljesen. Mindig találnak valamit, legyen az bármilyen ok, hogy a megoldás csakis az legyen, hogy a másik életét kioltsák. Ám mégis belül valahol álmodoznak arról, hogy ők is legyenek olyan különlegesek legalább egy kicsit mint mi. Mégis ha kiderül, hogy van ilyen akkor a legrosszabb módszerhez folyamodnak.
- Nos, a biciklizés az mondhatni felpattansz rá, jó párat esel aztán végül csak megtanulod és onnantól nem felejted el. Te meg pláne ugye - vigyorogtam egy picit majd a fejemet picit megvakartam - Az autó vezetéséhez azért már picit több kell, kezdetnek ugye jogsi, mert ha nincs akkor a rendőr bácsi vagy néni elkap és nem fogod megköszönni nekik azt amit kapsz tőlük - finoman körülírtam a pénzbeli büntetést illetve rendőrtől függő extra nyalánkságokat. Mint például egy orbitális lebaszás. Ingattam a fejemet mikor elemezte picit Stephen King műveit majd bólintottam a végére:
- A műveinek mindig ez a lényege. Társadalomtudomány, illetve hogy egy-egy egyén mennyire fordul ki magából egy súlyos eset után. A szörnyek, esetleg a különböző lények és erők csak hab a tortán, mondhatni egyfajta körítés ami megfűszerezi a műveit. Carrie valóban negatív karakter, de a többi átlagember reakciója fontosabb, hogyan kezelik a helyzetet és a többi - minden bizonnyal azért sokkal jobb mint a mostanában reneszánszukat élő erotikus könyvek. Mondjuk én baszós könyveknek szoktam hívni. Néha magamban, valamikor hangosan is kimondva amit egyértelműen nem értékelnek a rajongók. Engem meg mondjuk ez kurvára nem érdekel.
- Lovecraft alapja is hasonló, csak az ő szörnye egyáltalán nem népszerű, mondhatni felfoghatatlan és erősen ismeretlen. Az ő időszakában nem is értették a műveit, eléggé kifordult élete is volt emiatt ez érzékelhető az írásain is, ám ettől jó az egész - hamarosan már ajánlotta is a könyvét amit olvasott, amiben bár nincsenek lények, de egy lélektani regénynek tökéletes anyag.
- Hm, lehet adok neki esélyt - bár így is hosszú sajnos az olvasólistám, de mindenképp felbiggyesztem rá, aztán idővel majd csak sorra kerül. Végülis hosszú életű vagyok, lesz rá időm bőven, hogy elolvassam egyszer. Nemsokára kicsit szórakoztam a bemutatkozásán, ám ő el is pirult ezen így elvigyorogtam magam:
- Nyugi, csak cukkollak. Nem bántásból mondtam - én aztán nem kerítek nagy feneket annak ha valakinek nem tudom a vezetéknevét. Úgyis elfelejtem általában, hiszen örülök ha valakinek a keresztnevét meg tudom jegyezni. |
 Amint meghallottam a gorgó szót, rögtön anyám szavai, történetei jutottak eszembe. Mindig szívesen hallgattam a csatározásokról – nem, nem a véres részükről, hanem stratégiai megközelítésből –, Zeusz éppen kit haragított magára, vagy hogy Hermész milyen fontos üzenetet felejtett el kézbesíteni. Tekintve, hogy nem sokszor hagytam el az otthonom, feszegették az érdeklődésemet a világ történései, így nagyjából mindennel képben voltam.
- Egy átlagos ember a már meglévő információkra támaszkodik, ami általában foghíjas, és a reakcióidejük is sokkal kisebb, ezért rohannak neki a falnak, ha olyat látnak, amihez nincsenek hozzászokva.
Tovább hallgatva Em-et, csak a fejemet tudtam rázni. Nem mintha engem nem szívattak volna, de nem is igényeltem, hogy bármi módon visszaadjam nekik, főleg, hogy semmi, fizikailaig is megnyilatkozó képességem nincsen, de ha lett is volna, inkább másra használom. – Az, ha agresszióval oldod meg a problémáidat, előbb-utóbb visszacsap. Persze, nem lehet őket leültetni és elbeszélgetni velük, de ez a hamis hatalom csak egy kis időre ad nekik menekülést, még egy emberi élet is hosszú, így ez a pár év csak egy porszemnek tűnik. – Vontam meg a vállamat, majd azért gyorsan hozzátettem: - Persze, ha ebben leled a boldogságod, felőlem igazi kígyókat is ereszthetsz rájuk, amíg nem akarod átvenni az uralmat a világ felett, meg ilyenek – pirultam el halványan, majd újra a füvet kezdtem el szemlélni. Anya a diplomatikusság és az ész egyik legnagyobb híve, de senki ne higgye azt, hogy Athéné egyszer-egyszer nem nyúl erőteljesebb eszközökhöz. Árésznak segített háborúkat vívni, és egyáltalán nem diplomatikus módon, talán ez és a kiállása, na meg az éles nyelve, amit nem örököltem. Ritkán mondtam ki a véleményem, hacsak nem valami tudománnyal foglalkozó témáról volt szó. Az érzelmeknek, intuícióknak nincsenek biztonságos alapjaik, amelyeken járni lehet, én pedig ezért is nem próbáltam jobban elmerülni bennük.
- Öhm, izé. Semmi különös, igazából nem is feltétlen kellene itt lennem. – Kicsit behúzott vállakkal bámultam lefele a füvet tépkedve. – Nem is olyan érdekesek. Kvázi mindent tudok lassan a világról, megjegyzek mindent, amit egyszer elolvasok, továbbá érintés útján képes vagyok nyelveket tanulni. Talán egy fokkal menőbb, hogy képes vagyok más tudását manipulálni, tényeket, emlékeket elferdíteni, de át is vagyok képes adni, de ehhez kell, hogy az illető értse azt, amit átadok. Például hiába kéri valaki, hogy adjam át az összes matematikai tudásomat, hogy átmenjen a vizsgán, ha az alapokat és a lényeget nem érti, valószínűleg megőrülne a hirtelen jött rengeted tudásban. De még nem próbáltam, és nem is reklámozom, bajba is kerülhetek, ha valami rosszat teszek vele – húztam el a számat, majd hirtelen elmosolyodva felnéztem. – Ó, és képes vagyok olajfát növeszteni bárhol és bármikor.
Ahogy lapozgattam a könyvet és minden egyedi részletet próbáltam – oké, annyira nem kellett próbálnom -, tovább folytattuk a beszélgetést, majd eléggé elkomorultam, ahogy felhozta az emberek félelmét a természetfeletti lényekkel szemben. – Már az is borzasztó, hogy azok ellen a személyek ellen, akikről tudnak az emberek, néha hajtóvadászat indul. – Ingattam a fejem és halkan hozzátettem. – Láttam, ahogy egyszer egy egész kis város tele volt plakátozva, hogy ha valakit látnak, aki képességekkel rendelkezik, azonnal lőjék le, vagy verjék agyon. Nem vagyunk annyira mások, ezek a különbségek egyáltalán nem számítanak. Én például nem tudok vezetni, de biciklizni sem és nem tudom, hogy egyáltalán hogyan lehet ezeket megtanulni – hümmögtem és kinyújtottam a lábaimat.
- Lowecraft klasszikus, Stephen Kinggel nem nagyon tudok azonosulni sajnos. – húztam el a számat. – Sok mindent nem értek, nem… Ilyen környezetben nevelkedtem, legalábbis ami a legtöbb ismert könyvét illeti. A Carrie pedig éppen negatív fényben festi le az erőhasználókat. Viszont társadalomtudományi szempontból zseniális. De felettébb kreatívnak tartom a témáit, felüdülés különböző emberekről, különböző háttérrel és célokkal, olvasni. – Tettem hozzá. Szerintem nincs rossz könyv – oké, ez magas, vannak borzasztó könyvek -, csak rossz élethelyzet vagy személyiség, energiák, amikkel nem tudsz rezegni. Éppen ezért furcsa, hogy a most olvasott könyv ennyire a szívem csücske, valahol érzem, hogy rólam is szól, vagy legalábbis az életem egyik szakaszáról.
- Én nagyon szeretem, és ajánlom is. Az biztos, hogy kesze-kusza és nincsenek benne gyilkos bohócok meg kutyák, de lélektani regénynek tökéletesen elmegy.
Ahogy kitekerte a nevemet, újra elöntötte az arcomat a pír egészen a fülemig. Annyi kínos pillanatot éltem már át, hogy nem kellene, hogy ez megtörténjen, de persze megint mondok valami furát, vagy rosszul mondok valamit. Az biztos, hogy a bemutatkozásokban még mindig nem vagyok jó. |
Az erőm felőli érdeklődésére csak hanyagul megrántottam a vállamat és válaszoltam neki egyszerűen:
- Gorgó vagyok, szóval ha ismered a fajtámat akkor egyből kikövetkeztetheted a többit. Teljes formámban kígyóköteg a hajam és a testem is deréktól lefelé egy kígyó teste. Kígyó haverokat is tudok idézni, szóval csodálatos a felhozatal - ingattam meg a fejemet egy picit. Persze egyáltalán nem utálom magamat azért ami vagyok, de nem is hordom fenn az orromat.
- A kis elkényeztetett személyeket szeretem is a hüllő társaimmal ijesztgetni. Vicces ahogy reagálnak, ráadásul olyan hülyék is, hogy nem képesek holmi siklót megkülönböztetni egy mérges kígyótól. Pedig csak az előbbit szoktam mindig idézni ha erre vetemedek - nem én vagyok szerintem emiatt a földkerekség legborzalmasabb embere. Ám mégis én szívtam meg legutóbb.
- Tegnapelőtt emiatt is kaptam büntetést, pedig szerintem az az elkényeztetett liba aki porig alázza a többieket nap mint nap sokkal rosszabb. Mindig is utáltam ezeket a nagyszájú fennkölt idiótákat akik azt hiszik ők szarták a spanyolviaszt és az iskola alfáinak tartják magukat - fintorogtam el magam. Ráadásul mikor ezek falkába verődnek és az átlagos embereket szívatják, na az aztán mindennek a legalja. Sajnos emberi iskolákban is ez van, azt hittem hogy itt talán jobb lesz, de tévedtem. Egyáltalán nem, sőt talán még rosszabb is. Nagyzolnak az erejükkel is ennek tetejébe. Az embereknél az almás telefon a státuszszimbólum, itt meg az hogy minél erősebb legyél, hogy egy másodperc alatt kivégezz bárkit.
- Na és neked milyen képességed van? - érdeklődtem végül. Nem véletlenül kérdeztem csak egy képességet, hiszen tudom jól nem csak olyanok vannak itt akik felsorolhatatlan tárházzal rendelkeznek ilyen téren. Persze az ön és közveszélyeseknek a legnagyobb a pofájuk de az meg kit érdekel? Engem ugyan nem!
Végül láttam, hogy figyelte mégis mit olvasok így készséggel válaszoltam a fel nem tett kérdésére mire a füle elkezdett vörösödni. Picit vicces volt, de egyáltalán nem negatív értelemben. Ebből is látszik, hogy szegény annyira nem él társasági életet. Na nem mintha én lennék az extrovertáltság mintapéldája. Nincsenek igazából barátaim, de az idióta emberekkel szívesen szájkaratézok mindig és emiatt sosem én voltam a nagy kedvenc. Mondhatni közutálat tárgyává váltam az éles nyelvem miatt és rohadtul nem bánom őszintén szólva. Inkább ne legyen egy barátom se, mit sem eljátsszam a jókislányt és legyen tíz olyan barátnőm akit amúgy rühellek mint fene.
- Mondhatni újabb kiadás, tavalyi és valóban jól áll neki ez is - elvigyorogtam magam mikor egy kicsit elkuncogta magát a nadrágos hasonlatom viccén. Mondjuk amilyen elvetemül vagyok simán meg is vettem volna úgy is ha tudom, hogy nem lesz több pénzem mostanában. Limitált kiadás basszus! Ilyen több sosem lesz cseszem, egyszer lehet csak megszerezni. Szerencsére maradt még félretett pénzem, szóval semmi ilyesmi nem történt, de tény, hogy nem volt olcsó mulatság. Motyogására ingattam a fejemet:
- Valóban, egy kicsit ironikus. Írnak lényekről de ha kiderülne, hogy létezik bármelyik egyből sikítófrászt kapnának. Persze félnek az ismeretlentől és az újtól és kiderülne egyből, hogy mégis milyen gyengék. Védtelennek éreznék magukat. Az emberi félelem pedig borzalmas fegyver is, hiszen ki tudja, hogy kinek milyen oldalát hozza elő. Elnyomás is lehet az eredménye esetleg hatalmas közutálat, elnyomott indulatok bukkannának a felszínre meg a többi - nem egyszerű dolog ez, nem véletlenül tartom titokban előttük, hogy mégis mi vagyok. Idióta lennék világgá kürtölni. Elmosolyodtam halványan mikor felbátorodva érdeklődött, hogy először olvasom-e ezt a könyvet.
- Nem, dehogyis. Otthon van egy ősrégi ami simán az elsők között kiadott darab lehet, azt már olvastam jó párszor és szeretem is, ezért vetettem rá magam egyből erre a különlegesebb példányra amint megláttam online - picit hallgattam, hiszen nem akartam az újdonsült társaságomat elnyomni a sok fecsegésemmel. Elvigyorogtam magam mikor felhozta Dorian Grayt és bólintottam is:
- Ó, igen az is örökzöld ebben a műfajban emiatt nem leszel “tipikus” - idézőjeleztem a kulcsszót - ...vannak amiket nem lehet kikerülni és különösen jók. Nekem amúgy még tetszik az Udolpho rejtelmei is. Illetve későbbi alkotók is tetszenek akik ezekből a formátumokból merítettek, mint például Anne Rice is, vagy esetleg Stephen King is, persze nála nem mindegyik kötet ez egyértelmű. Ráadásul ott van még Lowecraft is... - sóhajtottam egyet majd legyintettem - ...hosszú a lista és nem tudnék konkrét könyveket kiemelni, hiszen mindegyikben van olyan ami tetszik - gyerekkorom első olvasmánya Stephen Kingtől az Az volt. Szerintem innentől lehet következtetni hogy szeretem a hasonló jellegű olvasmányokat, sötét dolgokat és a borzongást. Átvettem tőle az ő kötetét is és már tanulmányoztam a hátlapot. Ismerős volt amúgy a kötet címe mikor mondta, de nem tudtam hirtelen hova tenni. Ám amint elolvastam a tartalmát egyből beugrott:
- Á, ezért volt ismerős. Egyszer láttam anyám polcán, de végül nem olvastam el. Olyan kesze-kuszának tűnt az egész így olvasva. Jó amúgy? Lehet kéne adnom neki még egy esélyt - ingattam a fejemet mosolyogva és visszaszolgáltattam a könyvét. A bemutatkozására elmosolyogtam magam és egyszerűen nem hagyhattam ki a viccelődést:
- Értem. Csak Simán Theo. Érdekes neved van, nem mindennapi az biztos - kuncogtam a végére. Nem hagyhattam ki ezt a magas labdát, egyszűen muszáj volt leütnöm, remélhetőleg emiatt nem fog megorrolni rám. Mondjuk érdekes, hogy láthatóan és hallhatóan is titkolja a neve egy részét, lehet valami híresebb leszármazott. Nem mintha amúgy érdekelne, vagy megvetném esetleg emiatt. Származhat bárki bármilyen családból, nem a név a lényeg hanem a tettek számítanak. Legalábbis részemről így van. |
Elsőre nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly dolgokról fogok beszélgetni a kék hajú lánnyal. Nincsen sok tapasztalatom a többi személlyel kapcsolatban, ráadásul eddig nem találkoztam olyanokkal, akik komolyabb témákba mélyebben belemennének. Ez valahol az én hibám, nem vagyok társasági ember, nem mintha a többiek az én társaságomra lennének rászorulva. Igazából semmi jogom ítélkezni, de azért engem is érhetnek meglepetések, nem?
- Csak ez vagy van valami más is? - böktem a fejem a sikló helye felé, utalva ezzel a képességére. Szerettem erről beszélni, amíg másokon volt a fókusz, és nem az én erőmön. Hah. Néha kicsit fájt a szívem, hogy mások képesek voltak valamit felgyújtani, vagy repülni, esetleg megidézni valamit vagy valakit, ám sokszor ezek azzal jártak kéz a kézben, hogy az egyének vagy nem voltak képesek rendesen használni a képességüket, vagy direkt akartak bántani másokat, a vége pedig mindig sírás volt valamelyik fél részéről, tőlem pedig ezek távol álltak, szóval leszűrhetjük a konklúziót, hogy nem érdemes nekem ilyen-olyan destruktív képességekkel rendelkeznem, mert semmit nem kezdenék velük.
Kissé zavartan felálltam, nem szoktak ilyen ajánlatokat adni, maximum azt, hogy húzzak arrébb. Újra leültem, a lábaimat megint felhúztam a mellkasomhoz, majd a számhoz emeltem a jobb hüvelykujjam, s az azon lévő gyűrűt ütögetve olvastam a kötetet.
A szemezésemet észre vehette, hiszen megszólalt, én pedig megugrottam a hirtelen hang miatt, éreztem, ahogy a fülem elkezd forrósodni, ám a kezdeti kínosságot felváltotta az izgalom.
- Hű, így még nem láttam. - Csillogó szemekkel tettem le kettőnk közé az én könyvemet, majd először csak hallgattam a lányt, miközben a könyv részleteit figyeltem. Halkan felnevettem a viccén a gatyájáról, elképzeltem, ahogy ott áll egy üres szekrény előtt, de a könyvvel a kezében. - Ez nagyon gyönyörű. Kicsit ironikus, hogy az emberek ilyeneket olvasnak, és mégis félnek tőlünk. - Motyogtam, ahogy óvatosan az ujjamat végighúztam az egyik lapon, majd a borítóján. - Először olvasod? - Néztem fel rá kissé felbátorodva. Elsőre egy ügyetlen, mindig zavarban lévő srácnak tűnhetek, és valljuk be, ez nincs is máshogy, de én is tudok olyan izgatott és bőbeszédű lenni, mint mások. - Más gótikus regényt is kedvelsz? Lehet most tipikusnak fogok tűnni, de nekem ebből a korszakból a Dorian Gray arcképe a kedvencem. Van valami gyönyörű abban az eszeveszett romlottságban.
Kissé elengedtem a testtartásom, kinyújtottam a lábaimat, a könyvet pedig visszaadtam a lánynak.
- Én az Orlandót, a könyvklubban ez a havi olvasmány, éppen szedem össze a gondolataim. - Böktem a fűben heverő papírra, amin mondatok voltak az önismerettel, a saját magunk keresésével és a világ megismerhetetlenségével kapcsolatban. A könyvet felvettem és felé nyújtottam.
- Örvendek Em - biccentettem egy apró mosollyal az arcomon - Én... Csak simán Theo vagyok - bólintottam, miközben a szám belsejét kezdtem harapdáni. |
Nos, határozottan nagy pozitívum hogy a fiú nem kapott sikítófrászt vagy esetleg szívbajt mert kígyóként sziszegtem felé. Igazából meg sem lepődött ezen konkrétan szóval kellemes meglepetés volt számomra pláne, hogy még meg is köszönte a mentőakciómat.
- Alap dolog… - legyintettem lazán. Váó, végre valaki egyből nem utál ki. Igaz akik rühellnek engem...tettem róla, hogy ez így legyen. Én is sáros vagyok ebben ez tény, de a ribancoknak nem akarok megfelelni köszönöm szépen. Akkor inkább élvezem a magányt, mert ezeket én hosszútávon agyilag kibírjam az esélytelen. Elég hamar eljutnék odáig, hogy elgondolkozzak azon, hogy kinőtt-e a rák az agyamban, vagy még csak kezdődő fázisnál tartok. Veszélyes dolgok ezek.
Végül felajánlottam neki az esernyőm óvó árnyékát, hiszen jobb ott lenni mint a tűző napon. Valószínűleg direkt irtották itt ki a fákat, hogy megdögöljön az ember a hőségben cseszem. Ki érti ezt? Ó persze arra gondoltak, hogy itt van a kinti gyakorlópálya, itt nem fognak heverészni a nebulók mert akkor jajj lesz nekik. Mekkorát tévedtek. Mellesleg a srác reakciója elég tömör volt, ráadásul végtelenül visszafogott egyénnek tűnt első blikkre és bármibe fogadnék, hogy a többiek strébernek titulálják. Tipikus idióta hozzáállás mint mindig. Nem csoda, hogy ilyen szegény. Amúgy a “stréberekkel” mint olyan semmi bajom, tanulni és okosnak lenni egyáltalán nem szar dolog. Ám sajnos nekik van egy undorító vállfajuk, bizony: a nyalizós stréberek. Akik direkt még tesznek is rá egy lapáttal erre. Na azok rohadtul irritálóak.
Egyelőre ő elsőnek nem tűnik olyannak, ám tény, hogy eddig úgy áll a helyzet, hogy valószínűleg nem fog lyukat beszélni a hasamba. Érzékeltem fél szemmel és a kígyó érzékelésemmel, hogy próbálja kilesni, hogy mit olvashatok, ám mivel a kérdést nem tette fel, így megválaszoltam neki:
- Bram Stoker: Drakula - csuktam be a könyvet és mutattam is neki - A gatyám ráment erre a limitált kiadásra basszus, de nagyon is megérte. Persze van még ezen kívül nadrágom, szóval aggodalomra semmi ok, nem fogok az órákon bűzölögni szerencsére - átnyújtottam neki a ritka példányt, hogy nyugodtan nézze csak meg, hiszen van mit rajta lesni:
- Egyedi textil borítója van, belül illusztrációk, amik a sötétben fluoreszkálnak, külön pöpec doboza is van és...ó igen - lebegtettem meg a karót mintázó papírt - ez a könyvjelző is hozzá járt.
Tudom, hogy sokan nem nézik ki belőlem az extrém külsőm miatt, de én szeretek olvasni. Szeretem azt az érzést amit a könyvek adnak mindig. Elvonulhatok a belső világomba ahol képzeletben megalkotom a könyvet amit olvasok. Ezek segítettek nekem a családi hülyeségeket elviselni. Több napra el tudtam felejteni, hogy a nővéremnek mennyire fényesre nyalják a seggét amire mindig is irigy voltam. A történetek beszívtak és magukkal ragadtak. Volt amikor napokig a hatásuk alatt voltam, egyszerűen sokkal jobb volt így elengednem a hétköznapi bajaimat.
- Na és te mi jót olvasol? - érdeklődtem tőle kedvesen. Eddig normálisan viselkedett velem szóval nem kell megismernie a kevésbé rendes oldalamat amit az idiótákkal szemben tanusítok. Ráadásul aki szeret olvasni az rossz ember nem lehet. Én sem vagyok az, talán egy picit...de csak azokkal akik meg is érdemlik. Embert még nem öltem, pedig többféleképp képes lennék rá, de mégis minek tegyem ezt?
- Amúgy Emerald Rivera vagyok, de hívhatsz nyugodtan Emnek ha úgy könnyebb - mutatkoztam be végül. Tudom, hogy az emberek többsége bajban van a hosszabb nevekkel, így mindig felajánlom az Em-et mint becézési lehetőséget. Keveseknek adatik ez meg. |
Ugye tudod, hogy az emberek birodalmában nehéz lesz beilleszkedned? Tudom. És azt is a fejedben tartod, hogy nem bízhatsz meg mindenkiben? Persze, anyám. Még abban sem, aki azt mondja, hogy az unokatestvéred? Bennük főleg. Ott nem fognak olyan elfogadóan bánni veled, biztos szeretnéd ezt? Igen, szeretném. Tudod, hogy nem azért megyek, hogy felelőtlen döntéseket hozzak és a nagyapára hasonlítsak, ugye?
Ezekkel a szavakkal, és persze még több órányi bíztatással hagytam ott az Olümposzt, Anyát és minden dolgot, ami eddig a melegséget és törődést biztosított. Őszintén, jobban féltem, mint egy újszülött kisállat a nagyvilág dolgaitől. Láttam, hogy miket művelnek az emberek, én pedig féltem, hogy majd engem is így fognak kezelni. Miért is kezelnének máshogy? Nem vagyok valami harcias egyed, nem értek és nem is akarok érteni fegyverekhez, verekedéshez vagy akárrmilyen erőszakos tevékenységhez. Nem is vagyok egy tipikus félisten a többiekhez képest, nem mintha szeretnék egy csettintésre háborúkat kiváltani. Úgy gondolom, hogy a problémák kezelésére a a legjobb megoldás, ha leülünk megbeszélni. Anyám azt mondta, naiv vagyok, az istenek nem tudnak egy asztalnál egyezkedni, nem még az emberek. Mégis úgy éreztem, hogy itt a helyem. Részben a halandóságom miatt, részben azért, mert hiszem azt, hogy a fejlődéshez az észre van szüksége az emberiségnek - és legalább abban jó vagyok.
Pár nap alatt sikerült berendezkednem a szobámban, hála az égnek semmi és senki nem talált meg, így összességében jókedvvel fogtam neki minden napnak. Már testközelből tapasztalhattam meg más és más személyeket, hogy hogyan varázsolnak, hogy növesztenek még két lábat, repülnek vagy ébresztenek tüzet egy csettintéssel. Ráadásul az óráim is egész érdekesek voltak, pár tanár próbált diáknyelven szólni hozzánk, mások pedig maradtak a szigorú tanításnál. Nem mondhatnám, hogy akármelyik is zavart, nekem az volt a fontos, hogy valami érdekeset mondjon.
Persze azért nem volt kellemetlen az egész eddig, a diákok sutyorogtak, találgatták honnan jöhettem, mi a képességem, kik a szüleim. Úgy érzem, itt ez határoz meg. Hát, csalódást kell, hogy okozzak, nem vagyok valami szórakoztató társaság. Talán az volt a bajuk, hogy az első padba ültem be már az első napon, és hogy eddig minden beadandómra, dolgozatomra jó jegyet kaptam. Szeretem az elismerést, ám már kezdett kínosnak érződni, ahogy az egyik tanár megveregette a vállamat, szinte éreztem, ahogy a többiek tekintete a hátamba fúródik. De... Nem is azért vagyok itt, hogy közkedvelt legyek.
Vasárnapra egy kis kikapcsolódást terveztem, tekintve, hogy jobb dolgom nem akadt, minden házival és beadandóval végeztem a következő hétre. A havi könyvklubos regénnyel ültem ki egy csendesebb helyre, a hétvégén mindig nehéz olyat találni, ezt már megjegyeztem. Épp a héten beszéltük meg, hogy most Virginia Woolf Orlandóját kell elolvasnunk és szokásosan egy kisebb esszét írni arról, hogy milyen gondolataink voltak olvasás közben, így egy füzetből kiszakított papírt is hoztam magammal.
Nem sokkal később egy kék hajú lány jelent meg, akit nem nagyon hatott meg a társaságom, ami őszintén szólva egyáltalán nem baj. Visszatértem az olvasáshoz, néha lejegyzeteltem egy-egy mondatot vagy szót. Ezt csináltam, amíg először sziszegést, majd emberi szavakat is hallottam a lány szájából. - Oh, oké, köszönöm. - Toltam feljebb a szemüvegem az orromon és mielőtt még visszatérhettem volna az olvasáshoz, újra megszólalt. - Um, rendben. - Tápászkodtam fel, majd közelebb menve ültem le mellé. Szinte sose kezdtem beszélgetésbe, és nem azért, mert nem szeretek, sőt... Azonban eddig ahányszor szólt hozzám valaki, mindig mondtam valami hülyeséget, vagy nem tudtam egy számukra nyilvánvaló dolgot és utána furán néztek rám, így hanyagoltam a hétköznapi dolgokról való beszélgetést. Viszont a tanulással kapcsolatos dolgokra kíváncsi vagyok, ahogy a könyvekre is, így pár perc elteltével már sokadjára pillantottam a lány kezében lévő könyvre, ami a végére már nyilvánvalóvá vált, én pedig inkább a vállaim közé húzódtam. Mint ha ott se lennél, viselkedj úgy. |
Halál unalom ez a hely, de tényleg. Mindig csak a tanulás és sosem értik itt az emberek a szarkazmust és az iróniát. Ráadásul ha valamelyik év Miss Picsáját kicsit helyre akarom tenni akkor még én részesülők figyelmeztetésben. Pedig csak annyit csináltam most is, hogy egy adag tincset a hajamból eredeti kígyó formájába változtattam át. Erre mégis mi történt? Sikítófrászt kapott az az idióta liba és már futott is árulkodni mint az oviban. Pedig nem is parancsoltam rá a kígyómra, hogy marja meg. Őszintén szólva már ott volt a nyelvemen, csak mielőtt ez megtörtént volna megsüketültem. Szőke ribanc, sajnos annyi esze volt a koponyájában, hogy ne az egyik barátnőjéhez menjen pampogni. Sosem szeretem ha valaki azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt és istenítenem kéne csak azért mert őfelsége létezik úgy egyáltalán. Ja, hogy ő elméletileg tökéletes is? Esélytelen, senki sem az, csak kurva nagy egó, az viszont dögivel.
Az ebédlőben ennek örömére egy kicsit megint bosszút álltam a kis ribikén, hogy ne legyen már nyugodt álma így pénteken ami már hétvégének mondható. Sajnos a következmény katasztrofális lett, hiszen nem csak a szőke ciklon visított dobhártyaszaggatóan, hanem körülbelül a fél ebédő megcsodálhatta az idézett aranyos kígyómat az asztal alatt. Ami egyébként teljesen veszélytelen sikló volt. Hiába hoztam ezt fel szerintem teljesen jogerős érvnek, a tanárok szartak a fejemre és meg is kaptam az első büntetésemet így pár héttel az iskolakezdés után. Stílusos belépő mit ne mondjak! Mégis mit kaptam büntetésnek? Falmászás a kinti pályán egészen addig amíg fel nem jutok a tetejére. Na mennek a…!? Halkan megjegyzem eddig körülbelül a feléig jutottam fel, tovább nem bírtam, az volt a rekord. Ráadásul a gyűlölt tanáraim figyelte ahogy végzem a feladatomat pontosítok: szenvedek vele. Minek képzelnek ezek engem? Gekkónak?! Jogos pont annak nem, mert akkor nem lenne szivatás ez nekem. Francba!
Órákon keresztül szenvedtem vele, már rám esteledett konkrétan és a méreg futotta el az agyamat és elegem volt rohadtul az egészből mire az a gyökér tanár feladta. Láthatta hogy semmit sem fogok ezzel elérni, eljutottam a háromnegyedéig a falnak. Konkrétan felülmúltam ön-önmagamat, persze ezt nem értékelte, csak tett egy gúnyos megjegyzést mire inkább szó nélkül ott hagytam a francba. Éreztem hogy kezd előtörni belőlem a kevésbé kedves, inkább agresszív medúza-énem aminek még súlyosabb következményei lettek volna mint a kis mai kígyós csínytevésem. Ha legközelebb szóvá teszi, hogy mégis milyen faragatlan vagyok akkor mindenképp visszakérdezek, hogy szeretne-e szobor lenni, mert tudok tenni az ügy érdekében.
Másnap totális izomlázam volt és alig tudtam kikelni az ágyból. Olyan helyeken is fájt nekem mindenem amikről eddig még nem tudtam. Úgy gondolom ez elég nagy szó, hiszen egy gorgó vagyok. Ám minden nap tanul újat az ember, bár nem ilyen áron akartam volna. Szerencsére vasárnapra már egy fokkal javult a helyzet, ám a szobatársamtól már kezdtem agyér-húgykövet kapni lassan így úgy gondoltam ideje kimozdulnom a szabadba. Bár nem akartam megint a kinti pályát látni, de tudom hogy a környékén van egy kis tó és szívesen elnyúlnék a partján egy pléd és esernyő társaságában, hogy ne kapjak napszúrást az izomlázam mellé. A tervem tökéletes volt és hamar ki is viteleztem, hiszen fel is kaptam az egyik otthonról hozott kis takarómat amit egyáltalán nem sajnáltam ilyen célra és már vittem is magammal. Nem hiányozhatott természetesen egy könyv sem, illetve a mobilom ha esetleg zenét szeretnék hallgatni.
Le is telepedtem és bele is kezdtem az olvasmányomba, ám észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, hiszen akadt egy szomszédom aki szintén úgy döntött, hogy itt nyújtóztatja ki a végtagjait. Engem nem zavar őszintén szólva, ha nem egy öntelt akárki akkor szívesen elviselem a környezetemben. Csak a kis egómanóknak szeretem letörni a szarvukat. Ezekből itt van dögivel basszus. Azt hittem, hogy csak a nővérem kivételes eset ám hamar konstatáltam itt, hogy nem elég hogy nagyképűek, de némelyik még született ribanc is konkrétan. Meglátnak egy pasit és már arról pusmognak, hogy milyen jó lenne ágyba csalogatni és ott milyen pózokban képzelik el vele az együttlétet. Micsoda nagyratörő célok és tervek kérem! Ezzel még az egész Földet is igába lehet hajtani baszom! Nem bírom felfogni ezt a logikát, de egyelőre még nem vagyok olyan befásult, hogy ezt teljesen elegedjem. Egy totálisan véletlenül leeső kígyó a felettük lévő lámpabúráról mindig orvosolja a problémákat nyaktól felfele.
Picit elmerültem a gondolataimban így oldalra néztem és láttam hogy a távoli társaságom közelébe már kúszik is egy sikló. Megforgattam a szemeimet, hiszen nem akartam ijedezést, ráadásul eskü ezt most tényleg nem én csináltam! Vízisikló tök normális itt basszus. Na mindegy, sziszegve ráparancsoltam a hüllőre, hogy takarodjon vissza a vízbe, vagy legalább a part másik oldalára mire engedelmeskedett is nekem.
- Nyugi, csak elintéztem - vontam vállat lazán és vigyorogva lestem ahogy irányt változtatott az állat és vissza is vonult a tóba.
- Ha szeretnél nyugodtan csatlakozhatsz, itt árnyék is van és nem harapok - mutattam a taktikus esernyőmre magam fölött ami most napernyőként funkcionált. |
Theodoros Pallas x Emerald Rivera |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
