|
Témaindító hozzászólás
|
2020.08.06. 01:31 - |
Ethan Hill&Kieran Evan Teddy Wentworth&Cassandra L. Moreau&Grandlyn Keller |
[3-1]
 Határozottan értékeltem, hogy a suli végre visszaállt a rendes dolgaira, és nem háborúzgattak itt. Az is micsoda energiapazarlás volt! A “jók” meg a “rosszak” össze-vissza verték egymást. Időnként én is kénytelen voltam kiosztani pár pofont, mert több egészen kedvesnek mondható ismerősöm is úgy döntött, hogy felcsap hősnek. Mennyi macera lehet azzal is! Bele is őrülnék, ha folyamatosan azon kellene törnöm a csürhejárást, hogy most akkor mi lenne a helyes cselekedet. Lehet ők is beleőrülnek. Mindegy is igazából, csak ne nekem kelljen megállítanom őket, mert én ugyan a kisujjamat se vagyok hajlandó megmozdítani. Mondjuk nagyon érdekes, hogy ennek ellenére mindig vagyok olyan idióta, hogy hagyjam magam megfűzni. Bár a Laemort-háborúba azért is voltam hajlandó beszállni, mert az egyik nyomorultja rám döntött kb 2 tonnányi épületrészt. Nem volt vicces kiásni magam alóla, sőt, kimondottan ideges voltam, mikor felbukkantam a romok közül, természetesen a bőröm nélkül. Még azt is vissza kellett növesztenem! Na de, Laemort és kis serege már a múlté, győztek a jók - noha megjegyzendő, hogy mindig a jók győznek, elvégre a győztesek a saját szájízük szerint alakíthatják a megítélésüket.
A tegnapi napom nem végződött valami kellemesen. Az utóbbi időben még élesebb lett a hallásom és a látásom, ez pedig csöppet sem töltött el lelkesedéssel. A napfény állandóan bántotta a szemem, és egy csomó olyasmit megláttam, amit egyáltalán nem akartam. De most komolyan, mégis ki kíváncsi arra, hogy a hálókörlet 5. emeletén dugnak? Nagyon remélem, hogy senki. Ez azonban még a jobbik eset volt, a hallásom élesedése sokkal jobban megkínzott. Éjjel-nappal ordító kölykök közt… komolyan, azon csodálkozom, hogy még nem rendeztem népirtást. Mondjuk akkor apám megint a nyakamra járna egy jó darabig, holott már ígyis pontosan jól tudom, hogy szörnyeteg vagyok. Egy fémszörny. Még volt is kedves kifejteni. Valahogy a tegnapi nap a szokásosnál is durvább volt, s állati ösztöneim felett sikeresen elveszítettem az irányítást. Ennek pedig kárban felmérhető következménye lett, egy szép nagy lyuk képében az egyik tanterem falán. Hopsz! Jegyezné meg erre egy bájosan bajkeverő jellem, de engem sokkal jobban érdekelt, hogy eltűnjek a helyszínről. Csodálatos megkönnyebbülés volt a döndülést követő áldott csend, ám az egész megkoronázásaként jó lett volna megúszni a balhét. Annyi nyomorult idióta van az akadémián, varrják valaki más nyakába, mit érdekel engem melyik balfácán kapja meg. Egyébként is, mindenről az ordítozók tehetnek, nem én, ha befogták volna, semmi baja se lenne a falnak.
Úgy tűnt, nem akadtak szemtanúi kis romboló munkámnak, legalábbis senki sem ejnye bejnyézett nekem egy sort, így arra jutottam, szerencsésen megúsztam az átépítési törekvésem. Tiszta mázli, hogy az egész falat nem sikerült ledöntenem, azért már biztos ferde szemmel méregettek volna az igazgatóiban. Pedig véletlen balesetek mindig akadnak, igaz az én közelembe némileg gyakoribbak, mint máséban. Rejtélyes a dolog! Mivel pedig ma még látszólag nem tettem rossz fát a tűzre, úgy döntöttem, élből lógással kezdem a napot.
Az erdő felé vettem az irányt, csendre és kellemesen halk madárcsicsergésre volt szükségem. Na meg nulla emberi társaságra. Persze, miért is lenne nekem olyan szerencsém, hogy teljesüljenek a kívánságaim. Húsz perce sem ücsöröghettem egy fa tövében, üres tekintettel kibámulva a fejemből, amikor sikoltozást hallottam meg. Meglepetésként nem ért, elvégre éreztem a két szagot, de azt hittem, képesek lesznek csendben maradni. Természetesen tévedtem. Dühödten tápászkodtam fel. Nem hiszem el, hogy ezeknek a nyomorultaknak itt kell szado-mazo pornót tolniuk, jobb helyet nem találtak rá?! Ingerülten indultam a hang forrása felé, hogy elnémítsam - azért lehetőleg nem örökre -, az átokverte hangoskodókat. Alig pár perccel később vérszag kúszott az orromba. Na erre már megcsapott az aggodalom szele, elvégre a vér szagától, ízlelésétől könnyedén dühöngő vadállattá változhattam. Talán pont az ellenkező irányba kellett volna megindulnom, de mostmár voltam olyan morcos, hogy szét akarjam robbantani a párost. Követtem hát a vér szagát, ám mire odaértem, a pasas már eltűnt, csak a fa alatt hentergő lányt láttam. Szívverésére fókuszálva nem volt nehéz megállapítanom, hogy él még. Tiszta szerencse... Itt még elengedhettem volna a felelősségre vonás gondolatát, ám az egyre jobban piszkált elmém mélyéről. Csomó kellemetlenséget okozott nekem az a tag, itt az ideje egy kicsit komolyabban elbeszélgetni vele. Meggyorsítottam a lépteimet, s a szagát követve a nyomába eredtem. Eszembe se jutott rejtőzködni, nem kémkedni voltam itt.
- Komolyan, nem tudtad volna máshol ordíttatni azt a némbert? - mordultam rá a padon ücsörgő alakra. Halványan ugyan, de éreztem rajta a vér szagát. Elé sétáltam, hogy ne a hátát szidjam csak le, valamint, hogy szemügyre vehessem őt. - Nem hiszem el, hogy mindenhol hangoskodnia kell valakinek - dohogtam továbbra is, noha eddigre a szavaimat már nem teljesen neki címeztem. - Talán itt is bele kéne öklöznöm valamibe, mondjuk egy fába, hátha most is csendesítő hatása lesz a környékre, ahogy tegnap délután a tanterem falának volt - elmélkedtem. Noha a szavakat hangosan kiejtettem, a mondatot már magamnak szántam csak. Teljesen elfelejtkezve a társaságomról fordultam körbe, alkalmas fát keresni eme művelethez. |
 Éppen az igazgatóin ültem bosszankodva, ugyan is egy idióta gyerek beleütött az egyik osztályterem falába, mert úgy érezte vicces lesz, majd szépen elmenekült még egy üzenetet se hagyva. És kit vesznek elő?! Oh, hát persze hogy engem. Ki mást nem igaz? Hehehe... Szóval nagyon jól indul a napom... reggel van menni szeretnék órára erre szólnak, hogy menjek azonnal az igazgatóhoz. Még enni se volt időm, és lassan kezdek éhes lenni. Szemem néha-néha bíbor vörössé vált az éhségtől. Mindig is utáltam, ha megváratnak elég bosszantó nem csináltam semmit. Évek óta járom már ezt az iskolát, lehet, hogy pár gyereknek már kitörtem a fogát, vagy éppen eltörtem pár bordáját szórakozás képen mert nem tudott a seggén leülni, de sosem rongáltam az iskola falait. Igazából mindig is csodálkoztam, hogy még nem rúgtak ki engem innen. Körülbelül olyan 15 perc után szólt az asszisztensnő, hogy bemehetek. Már éppen ideje volt. Azonnal fel is pattantam majd azért oda fordultam a nőhöz. Attól még hogy asszisztens nagyon is jó bőr volt. - Köszi bogaram. - Szóltam hozzá vigyorogva, mint egy 5 éves aki örül a hülye cukorkájának. - Később egy vacsi? - Tettem fel a kérdésemet amire a nő bosszankodott és sértőnek vélte a dolgot... pedig nem vagyok rossz társaság csak úgy falnak a csajok. - Nem? Egyáltalán nem? - Próbálkoztam még egyszer. - Hát jó. - Hagytam annyiban majd otthagytam és beléptem az irodába. Amint meg vitattam az igazgató úrral a történteket elégedetten mentem ki onnan egy 10 perc után. Úgy gondoltam, hogy kihagyom az órámat, hiszen felbosszantott az esett. Ha kiderítem ki volt az az elme roggyant idióta, aki bele ütött a falba, megtanítom majd egy kis jó modorra, ha már anyuci és apuci nem tudta megnevelni szegényt. Ahhoz, hogy kicsit el legyek a saját gondolataimmal a kedvenc helyem felé tartottam. Az erdőbe. Ott mindig nyugis, nincs ott tele barmokkal és nyugodtan el lehetek akár vadászhatok egy-két áldozatra is és akkor a hasam is megbékélne. Nyúltam oda a hasamhoz menet közbe majd megéreztem egy igen finom parfümöt. Egy lány sétált előttem ő is az erdőbe menet. Ehhez szinte sátáni vigyor jelent meg az arcomon, hiszen megvolt a reggelim. De azért megvártam amíg az erdőhöz értünk nehogy rajta kapjanak. Nem hiányzik nekem az igazgató nyafogása megint. Egyébként ezt szeretem a nőkben.. Nem csak gyönyörűek, de igen finom illatuk van és a vérük is ínycsiklandó. És imádom nézni, ahogy a félelem megcsillan a szemükben ahogy rám néznek reszketve. Hogy ez szadizmus, vagy kannibalizmus? Áhh.. dehogy is ugyan már csak vadász vagyok semmi több. Amint az erdőbe értünk, még vártam egy kicsit, hogy beljebb érjünk. A szemem izzó vörössé vált ahogy egyre közelebb léptem a lányhoz. Majd egy pillanat alatt mellette jelentem meg, majd oda toltam egy közeli fához. - Szia cicus. - Köszöntem neki vigyorogva, mint egy tejbe tök, majd az egyik kezemmel végig simítottam a lány nyakán. A lány eléggé megijedt tőlem és sikoltani kezdett amint meglátta az éles fogaimat. De cseles volt, majdnem sikerült elszöknie annyira ficánkolt. - Sikoltozhatsz édesem amennyit csak szeretnél, úgy se hall téged senki. - Szólaltam meg. - Nincs semmi baj, csak éhes vagyok...meg tisztelve érezhetnéd magad, hogy téged választottalak. - Suttogtam neki a fülébe, majd az egyik képességemet használva lebénítottam egy kis időre és hozzá is láttam a reggelimhez. Finom és puha volt a nyaka, és a vére...nem tévedtem, amikor megéreztem az illatát. Amikor végeztem, a lány összeesett a fa alá én pedig otthagytam. Nem, nem öltem meg csupán csak elájult. A szemem visszaállt a természetes színné, de még egy pillanatra hátranéztem a lányra. Nem találja meg majd senki, körbe van véve bokrokkal. Nyújtózkodtam egyet. - Hmm...de jól laktam. - Gondolkoztam hangosan amíg a karjaim az ég felé volt tartva. Elindulva elmentem a kedvenc padomhoz, ott leültem a háttáblájára elő vettem a cigis dobozom, hogy rágyújtsak egy szálra. Jó idő volt kellemes, és nem volt senki itt.. max egy-két tanuló körbe nézni a helyen. |
Ethan Hill&Kieran Evan Teddy Wentworth&Cassandra L. Moreau&Grandlyn Keller |
[3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
