|
Témaindító hozzászólás
|
2020.08.21. 10:56 - |
Toshiro Sakai x Remy Daviau |
[7-1]
 Láthatóan nem repesett Remy azért mert büntetésben kellett lennie, legalább kezet foghatunk ebben. Én se szívesen vállaltam el ennek a levezényelését, de hát mégis itt vagyunk és erre kényszerültünk. Csak annyit tudok csinálni, hogy besegítek neki meg közben elbeszélgetünk hogy gyorsabban és könnyebben repüljön el az itt töltött idő és ne feltétlen szenvedésnek élje meg ezt. Eleve nekem ez a szerep kész röhej, egy kicseszett vicc amit még most sem tudok felfogni de ez lényegtelen. Inkább figyeltem a fiúra és hallgattam a mondandóját.
- Ne is kérdezd, számomra is bosszantó volt ez a hozzáállás, hogy az ő feladatát végül rám tukmálta - emeltem fel megadóan a kezeimet. A vigyorgását viszonoztam hasonló rókavigyorral és játékosan kérdezve:
- Ó szóval küldöd neki szívélyes és meleg üdvözletedet? Ám legyen, átadom. Nem először vagyok hírvivő, ezen ne múljon - nos igen, az egyáltalán nem tiszta és jóságos lelkem pontosan tudja milyen az amikor rossz híreket közölsz direkt ezzel kirobbantva egy nagyobb háborút. Esetleg egy nagyobb parasztlázadást. Nem is kellett feltétlenül igaznak lennie a hírnek, bőven elég volt ha valami igazságalapja akadt. Hagytam, hogy egy picit elmerüljön a gondolataiban, egy percre sem zavartam meg, hiszen tudom, hogy ez mégis milyen. Nem jó ha belekontárkodnak, hiszen ezzel kizökken az ember a belső gondolatmenetéből. Ám hamarosan végül közölte a kérdésemre, hogy mégis miért kötött ki itt. Egy totálisan banális oka volt ennek ami szánalomra méltó, hogy ezért büntetést kapott. Persze biztos rossz lehet a lányoknak jóval rövidebb hajjal élniük de azért nem dől össze a világ na.
- A nők néha bonyolultak, de igazából nem megfejthetetlenek. Egymásnak akarnak tetszeni. Ha pedig valakinek ilyen hosszú hajkoronája van az egyfajta kiváltság a köreikben. Olyan ez mint az oroszlánok sörénye, ettől érzik magukat igazán fenségesnek - persze ez általánosítás és vannak kivételek, de akiknél éppen mesterfodrászkodott Remy ezek pont olyanok:
- Csak a látszatra adnak és te ezt teljesen romokba döntötted. Milyen kár - biggyesztettem le az ajkaimat megjátszottan, ám nem sokáig bírtam ezt a színészkedést hiszen megint vigyorogtam hamar. Újabb kötetet adtam át neki segítségül és már folytattuk is a beszélgetés fonalát ami abban merült ki, hogy egyetértettünk abban, hogy az emberek többsége egy sötét idióta.
- Régen se volt különb, de akkor talán több volt az értelem azért, ám most már annyira elcsökevényesedett az agya a többségnek, hogy egyre hülyébb napról napra. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek természetesen - ingattam a fejemet ezzel arra utalva, hogy teljesen nem írom le az emberiséget azért mert én kitsune vagyok. Egyáltalán nem a lenéző és gőgös rókaszellem vagyok, ám ha vannak hiányosságok azt könnyedén kiszúrom. Manapság ez egyáltalán nem nehéz.
- Felnőttként se könnyebb, tudom ez egyáltalán nem vigasztal téged, de azért elmondom - nem véletlen, hogy egy ideje inkább a férfiak társaságát preferálom. Könnyebb közös nevezőre jutnom. Arról nem is beszélve, hogy a nők sok újdonságot nem tudnak mutatni számomra. Kis csend után érdeklődött, hogy mégis milyen órát tartok amire természetesen válaszoltam picit elmagyarázva, hogy mégis hogyan működik ez.
- Semmi baj, megértem. Nem mindenki szereti ezt az elfoglaltságot és ez teljes mértékben természetes - ingattam a fejemet halványan mosolyogva. A nyugdíjas diákokra csak kuncogtam kicsit egyet, hiszen ha ők azok akkor én nem tudom mégis mi vagyok. Valami ősidő szellem a háromezer évemmel.
- Vegyes a felhozatal. Vannak akik idősebbek, de vannak korodbeliek is. Manapság nagy divathullám érte el ezt az ágazatot és viszonylag sokan szeretnék ezt elsajátítani. Online is tanítom ezeket és ott is vegyes a korosztály szerencsére.
Nemsokára közölte velem, hogy igazából nemrég jött ide és egyáltalán nem zárta a szívébe a helyet. Nem csak az iskolkatársai miatt hanem eleve a nevelőszülei dobták ide konkrétan.
- Sajnálom. Sosem értettem az ilyen embereket akik lemondanak a kötelezettségükről. Egy gyermek életre szóló felelősség… - sóhajtottam egyet és hozzáfűztem - ...arról meg pláne nem tehetsz hogy nemrég alakultál át először. Valakinél ez a folyamat évekig zajlik mire rendesen irányítani tudja - felesleges lett volna ezt csinálniuk hiszen kis türelemmel szerintem Remy is képes lenne irányítani ezt. Nem hülyegyerek és ösztönösen hamar menne ez a probléma neki is. További könyveket pakolgattunk fel a polcra ám kis idő múlva észrevettem hogy a telefonját nézi a srác mire könnyed hangsúllyal közöltem vele:
- Csak nyugodtan, tőlem akár zenét is hallgathatsz… - rajta. Akadtam meg, hiszen láttam, hogy a kezei ökölbe szorulnak. Picit összeráncoltam a szemöldökeimet:
- Mi a baj? - kérdeztem lényegretörően ám nemsokára már le is akart ülni amit természetesen megengedtem neki az egyik kényelmes fotel felé mutatva lazán. Nemsokára nekem is jött egy sms, hiszen rezgett egy rövidet a telefonom. Kérdően felvontam a szemöldökömet és morogtam:
- Remélem nem az emlegetett drágalátos tanárunk az mert akkor nem fogja megköszönni azt a választ amit kap tőlem - végül feloldottam a kijelzőmet és olvastam is a névtelen és számnélküli smst. Dobjam fel a büntetést mi?
- Ah, úgy tűnik a híres neves Lolitha végül engem is megtalált. Hallottam róla egy ideje a diákok körében de nem kerítettem nagy feneket ennek - megmutattam neki egy könnyed mozdulattal az sms-t, hiszen sejtettem, hogy ő is valami hasonlót kapott. Feledtébb gyanús volt számomra, hogy majdnem egyszerre kaptunk üzenetet.
- Pletykákat írkál amiknek ki tudja mennyi valóságalapja van. Ha mégis esetleg igaz, akkor sem veszik komolyan hiszen mégiscsak egy pletyka - vontam vállat könnyedén és leültem a szomszédos fotelba Remy mellé. |
 Számítottam arra, hogy itt is büntetésbe fogok kerülni. Az univerzumban meg van írva, Remy Daviau személyének muszáj odakerülnie, különben a világ rendje felborul. Amint a kedves exem elcseszte az életem a régi iskolámban, majdnem minden edzésem után, bent kellett maradnom, mert az egyik tanár úgyis kitalálta, hogy valami hülye szabályt szegtem. Valahogy éreztem, hogy ebben a kicseszett intézményben is ez lesz. Legalább ez a bébiszitterem értékeli, hogy nem vagyok egy bárány.
- Kiszabja, de nem tartja meg? Ez milyen gondolkodás már? Eskü még én se dobom el a kötelezettségeimet - ráztam meg a fejemet. Hogy lehetnek ilyenek a felnőttek, nekik nem a kötelezettségük a dolguk, ennyi évesen? - Ha mégis találkozna vele, küldöm az üdvözletem - vigyorogtam.
Sose értettem azt, hogy miért az kapja a legtöbb sarat, aki tesz azok ellen, akik tényleg rontják az intézmény színvonalát. Pénz miatt? Tény, hogy nem milliomos a családom, de jól megélünk. Nyalás? Azt jobban el tudom képzelni, de akkor meg az igazgatóság egy nagy darab szar, ha csupán azok élvezhetik ezeket a falakat, akik fényesre nyalják a feljebb valók seggét. Jómagam azt nem fogja csinálni, soha se szerettem, még ha azt is mondták nekem, hogy egyszer kénytelen leszek, mivel így jutok majd valamire.
Nem kívánkoztam ezzel a tanárral bunkózni, csak még van egy pár helyen megjelenésem, és ha ez a fos elhúzódik, akkor nem is értem, hogy lesz arra időm, hogy egyáltalán tanuljak. Valamit ki kell majd iktatnom, az pedig szerintem az alvás lesz. Nem vagyok egy gyors tanuló, elég nehezen jegyzem meg a dolgokat, főleg, ami matek. Valaki emiatt hülyének is nevezne engem, de ha lehet az a kiváltságom, hogy azt mondjam, nem vagyok az, azt megragadom.
- Maga jellemezte így, nem így - a szám sarkában egy apró mosoly jelent meg, értékeltem, hogy nem minden itt dolgozó egy begyöpösödött idióta, hanem látja a mi helyzetünket is.
- Ugye? Az a mocsok meg ezt képtelen volt felfogni! - tudtam, hogy nem gondolja komolyan, de azért őszintén remekül esett. - Amúgy se értem, hogy a nők miért szeretik nyáron a seggig érő hajat. Én így is izzadok.
Tényleg fantasztikus látvány volt ez, ezt bevallhatom, szerintem tök jó fizurát is csináltam nekik. Fodrásznak simán elmehetnék, ha ez a sportkarrier végleg befingik, akkor lehet elmegyek annak. Ha már baltával is hajat vág valaki, akkor éles tollakkal miért ne?
Rápillantottam, amikor átadta nekem a kötetet, értékelem ezt tényleg, mivel ezekben szerény személyem mindig egy kész balfasz volt. Valahogy ülni és koncentrálni, az sose jött be nekem, mármint próbálkoztam erősen, de egyszerűen elvándorolt az agyam messzire.
- Azt hittem, csak én gondolkodok az emberek nagy részéről így - mosolyogtam. Kevés ember volt, aki azt mondta volna, hogy egyetért velem, de azok is főleg férfiak. A legtöbbje a csapattársam volt. - Tinédzserként elég nehéz normálist találni
Az igaz, hogy csupán egy évem van, hogy tinédzsernek hívjam magam, utána jönnek a húszas évek, de azok se jobbak véleményem szerint. Igazából, gőzöm sincs, hogy valaha meg fogok békélni a többi emberrel, vagy állandóan fel fogom baszni magamat rajtuk. Remélem ahogy idősödnek, befogják azért a szájukat.
- Nem akarlak megsérteni, de én nem fogok odajárni - halvány mosoly a számon, féltem, hogy ezért lebasz engem. - Sose voltam arra képes, hogy ezekre figyeljek, vagy szimplán csak egy dologra figyeljek. Bezzeg képes vagyok megjegyezni az összes stratégiát, amit nekem mondanak - ráztam meg a fejem. - Amúgy egyáltalán vannak ott korombeliek vagy csupán halhatatlan nyugdíjas diákok? - kérdeztem meg
Alapból mindenkihez rosszul állok, ez valamilyen beállítás nálam, de hamar meg tudják változtatni a véleményemet, azonban ezért tenni is kéne. Ezt meg sokan el is felejtik, hogy értelmeset is kéne mondani, nem csupán nyalni.
- Pár hónapja vagyok itt csak, de már nem kedvelem a helyet - sóhajtottam egyet. - Azért kerültem ide, mivel kiskorom óta most először tudtam átváltozni, aztán inkább ide kerültem, minthogy törődjenek velem a nevelőszüleim.
Meglepett, hogy így, elég gyorsan ment az egész. Lehet nem vagyok azért teljesen reménytelen, és lehet velem valamit kezdeni.
Kaptam egy üzenetet, egy ismeretlen számtól, sunyiban néztem meg, mivel fogalmam se volt, hogy a tanár hogyan fog erre reagálni. Az volt a vicc, hogy én nem reagáltam jól. Az öklömet összeszorítottam. Még hogy én egy tanárral, persze! Nincs valami jó humora ennek a kis szarrágónak.
- Azt hiszem, egy kicsit leülök, ha nem baj. |
To Remy Daviu: Remy + Toshiro = ReShi
To Mr. Sakai: Unalmas a kalligráfia, de ez a bünti is. Dobja fel valamivel, Tanár úr! |
Szerencsére jó volt a sejtésem, hiszen valóban Remyvel álltam szemben. Nagyon nem szoktak várakozni itt diákok az előcsarnokban, de még tanárok sem igazán. Mindenkinek megvan a maga dolga megy amerre kell...vagy szeretne. Lényegtelen. Azt hiszem ennyivel letudtuk a bemutatkozást ám nemsokára kicsit kikelt a srác magából. Nem semmi leírás az biztos. Sajnos vagy nem sajnos, nem tudtam visszatartani a kis kuncogásomat és a rókamosolyomat a végére.
- Nos, nem tudom...bár nem is akarom inkább tudni, még akkor sem ha csábító lenne a kasztrálás gondolata. Sajnos rám bízta ezt a becses feladatot. A telefonban nekem azt próbálta beadni, hogy az SA épületben van fontos elintéznivalója így vegyem át az “ügyet” - fintorogtam a végén újfent. Még a kérés is sértő volt számomra, de végül elfogadtam mert annyira erősködött.
- Több ilyen szívességet biztosan nem fogok neki tenni, mivel az én szememben egy utolsó senki ő - innentől meg pláne. Egy kitsunét megkérni erre aki háborúkat robbantott ki és harcolt csatákban egyszerűen nonszensz dolog. A kezemhez és a katanámhoz több vér tapad mint azt ez az idióta gondolná. Remy meg biztos nem tett olyan hű de súlyos dolgot amiért büntetés járna. Inkább vezettem is a terembe, ahol végül közöltem vele, hogy mit szabtak ki neki büntetésül. Annyira gyomorforgató nekem ez a szerep, de komolyan. Én osztogatom ki a büntit miközben nekem réges-rég halál lett volna a büntetésem ha valaha egyszer is akár elkaptak volna. Ennél természetesen leleményesebb vagyok, még amikor rájöttek a dolgokra akkor is inkább meghúztam magam és csak akkor másztam elő mikor már megint biztonságos volt a helyzet. Emberekről emberekre szálltam, őket megszállva és így még könnyebb volt elvegyülnöm. Természetesen a srác reakciója nem volt a legvidámabb mikor meglátta a szanaszét heverő könyveket és újságokat. Nos, megértem hiszen elég sok kötetről volt szó, a heti és havi lapokat inkább ne részletezzük. Jó időbe fog telni. Igaz, nincsen most órám, így nem kell sietnem sehova, de tudom jól, hogy neki biztosan van tanulnivalója. Ismerve a tanárokat így nagyjából személyiségileg...nos biztos elárasztották egy csomó házival beadandóval meg a többi. Bár a tanárokkal nem ápolok szoros viszonyt, legalábbis a többséggel. Sőt, vannak köztük kifejezetten unszimpatikus egyének is akiket jó messziről elkerültem az évek folyamán. Erélyes megszólalására csak megadóan felemeltem a kezeimet, hiszen nem afféle “csicskáztatásnak” szántam a mondatomat. Tőlem akár megihat egy kávét is előtte, ahogy érzi. Akkor áll neki mikor szeretne. Végül inkább próbáltam oldani a feszültséget azzal, hogy érdeklődtem úgy mégis mit művelt hogy ezt érdemelte ki. A büszke kijelentésére kicsit felnevettem majd mondtam:
- Ennyi?! Ez a tanár eskü idióta - legyintettem majd felálltam hogy segítsek neki a pakolgatásban. Felesleges szenvednie és sokáig itt poshadnia ilyen apróság miatt. Ráadásul ahogy következtettem a ribanc jelzőből, nos a lányok sem voltak ártatlan kis virágszálak.
- Persze hogy megérdemelték. Amúgy se árt néha egy kis fazonigazítás. Nyár van, meleg biztos megsült már a fejük. Csak szívességet tettél nekik ezzel - vigyorogtam el egy kicsit magamat, hiszen azért a lelki szemeim elé tárult a hisztérikus lányok képe akik a hajukhoz nyúlnak meglepetten, hogy hopp...hát hova tűnt a többi?! Könnyedén át is nyújtottam neki az első kötetet amit fel is pakolhatott a polcra. Keresgéltem tovább hogy mégis mi lehet a következő abc sorrend szerint. Elkuncogtam egy picit magamat mikor ájulást szimumlált mikor felajánlottam neki, hogy nyugodtan tegezhet.
- Valamennyire valóban kiváltság ez, akiket tanítok azoknak engedem meg, illetve azoknak akikben látok valami fantáziát és észt. Nem úgy mint itt az emberek többsége: egy hatalmas űr van a fejükben ami olyan sűrű és sötét, hogy egy erős fénysugár se jut át rajta - forgattam meg a szemeimet. Nos, valóban nem szívlelem itt a többséget ám ez nem meglepő részemről. Nem azért van ez mert annyira nagyra tartanám magam, egyszerűen természetemből adódóan nem vagyok képes ezeket elviselni. Így is sokszor kénytelen voltam teljesen analfabétákat megszállni azért mert rejtőzködnöm kellett a régi időkben. Így emelkedett fel néhány idióta paraszt nekem hála, mert valamilyen “csodával határos módon” egyik napról a másikra megtanult írni meg olvasni. Ingattam a fejemet végül mosolyogva mikor mondta, hogy tényleg értékeli ezt.
Nemsokára érdeklődött hogy milyen órát tanítok. Nos, az biztos hogy velem sűrűn nem találkozhatott:
- Ah, a méltán hírhedt kalligráfia órákat tartom. Amúgy nem vészes, főleg hogy most már kisebb csoportokban van ez megtartva, csakis olyanokkal akik felvették ezt az órát és tényleg érdekli őket ez - sóhajtottam egy picit majd hozzáfűztem:
- Első évben egész osztályokat próbáltam tanítani, de nem vagyok én bazári majomidomító szóval mondtam az igazgatónak hogy nem vagyok hajlandó így csinálni tovább ezt ahol az osztály negyede figyel a maradék meg nem tud viselkedni. Így döntött arról, hogy ez a megoldás a legjobb. Valóban jó is, csak a diákoknak annyira nem, hiszen mindenkinek az utolsó órájába esik ez, de azért így is sikerül családias hangulatú órákat levezényelnem. Legalábbis eddig még nem panaszkodtak - magyaráztam végül neki és egy újabb kötetet adtam segítségül neki. Figyeltem arra természetesen, hogy ha ő is talált valamit ami oda illett. Mintha csak egy puzzlet raknánk ki közösen. Csak itt nem konkrét minta van, hanem sorrend ami idővel szépen sorakozni fog.
- Na és te? Régóta tanulsz itt? Vagy esetleg ez az első éved itt? - érdeklődtem megint hogy tereljem a gondolatait a büntetés miatt. Remélhetőleg beszélgetve azért gyorsabban és kellemesebben eltelik ez az idő amíg rendezzük itt a mindenséget. |
Úgy érzem magam, mintha egy szobányi híg fosban állnék, de sehogy se tudok kijutni innen. Ez a megfelelő hasonlat, milyen helyzetbe is kerültem. Ez az iskola egy nagy darab lócitrom, ami állt már vagy ötven éve. Nem mondom, hogy az előző jobb volt, de ott legalább a rendszer helyes volt, tudja mit kap a másik, hogyha szabályszegést végez el. Mint azt előbb hangoztattam, ennek se örülök, de ott tisztában voltam, ha átlépek egy határt, onnan az életem örökre romokban is lesz. Nem mintha olyan nyugodt természet lennék, elég sok mindenkinek ugrottam már neki. Ott volt az edzőm is, aki szerette volna kihasználni, hogy felnőtt. Bár nem szexuálisan értem ezt most, viszont az tény, hogy nekem muszáj veszítenem valamiért. Nem hallgattam meg az okát, mert teljes szívből orrba vágtam. Nem azért sportoltam már kiskorom óta, hogy valamit hanyagul csináljak. Ez volt az utolsó esett, hogy a nevelő szüleim hittek nekem ilyen ügyben. Utána már nem fogadták el azt, hogy képes vagyok kiállni magamért, nem csupán az ő kis ölebük lenni. A helyzetemet az pecsételte meg, hogy Kelly úgy döntött, hogy nem érdemli meg azt, hogy ne egy dögös pasi legyen mellette, mivel ezért volt velem csak, nekem ez nem kellett. Ha átlagos alatti nemi kapcsolatra lenne szükségem, inkább felszednék valakit az utcáról. Egy-két csapattársam és úszólányok miatt tudomásomban volt, milyennek is kellene egy igazi légyottnak. Ők megvoltak a toxikus kapcsolataikkal, de az számomra nem volt kiegyező, hogy emberszámba se vettek, mindössze egy dísz voltam a csaj karján. Minden róla szólt, engem pedig folyamatosan degradált, egy ponton elegem lett az egészből, szakítottam is vele. Pár hónapra jöttek a drogos pletykák, amit valami okból mindenki elhitt körülöttem, lassan szét is szóródott a hétköznapjaim, minden egyes ismerősöm rohadéknak tartott, én meg nem értettem miért vélekednek így. A végszót az adta meg, hogy a szüleim is elhitték ezt.
Tehát itt vagyok, ezen a kicseszett akadémián, hányingerem van a negédes mosolyoktól, amik azt mondták, hogy minden rendben lesz. A csontjaimban éreztem, hogy nem lesz így. Évek, egy évtized, ha pontosak akarunk lenni, ennyi kellett, hogy az igazi alakom újra felszínre került, ezzel együtt a képességeim. Mégis ki tudná ezek után rendesen irányítani ezeket? Nem voltam oda a környezetért, hogy finoman fogalmazzak. A tanárok szarok voltak, vagyis inkább azok, akik engem tanítottak, nem törtem arra, hogy a többieket esetleg megismerjem. Minek tanít olyan, aki nem is szereti ezt csinálni? Feleslegesen átmenni annyi évnyi egyetemen, hogy kapj valami semmi fizetést. Megéri?
A bajkeverés itt sem marad abba, nem rémisztett meg az, hogy hozzám hasonlók vannak itt, úgy se ölhetnek meg, az már nem zavart, ha sebet szerzek, ha tudnak rajtam olyat okozni. Sokan dumálnak milyen kemények, hogy ők mindenkit legyőznek, de aztán szembeállnak velem, és el kell keserítenem őket, jó reflexek nélkül semmire se mész, némelyik meg túl kiszámítható, nem játszanak mocskosan, csak hülyén, hogy az önbizalmukat növelni lehessen, de én csak szépen beletörlöm a piszkos talpam. Azonban ez volt az oka, hogy három szakköre is járok, ami nem zavar, mivel így is találok időt arra, hogy valakibe belekössek.
Így történt, hogy tegnap pihenni akartam, kint a szabadban, de az ostoba picsák pusztán párzási időszak miatt vinnyogtak kurva hangosan. Az exemre emlékeztettek, aki amúgy már boldog párkapcsolatban él a közösségi oldal szerint, de a férfiak személye hónaponként cserélődik. Istenem, remélem elkap valami nemi betegséget. Az vicces lenne. Arra a három gráciára nézve, viszont abszolút nem sikerült kitisztítanom a fejem, ami pedig jó ötlet lett volna az úszás előtt. Megidéztem egy tollat, amit elrepítve a csajok felé, így rövidre vágva a hajukat. Sajnálatos módon ezt egy tanár is látta, nem tartotta humorosnak, mint jómagam, így kaptam is személyre szabott büntetést.
Így, ma csupán várnom kellett az előcsarnoknál, hogy a bébiszitterem felvegyen. Meglepetésemre, nem jött, inkább egy teljesen ismeretlen volt velem szemben.
- Úgy hívnak, igen - bólintottam egyet. Szemöldököt ráncolva dolgoztam fel az ő bemutatkozását. Egy pillanatra átfutott rajtam a düh. - Hol van az a balfácán? Épp nem bírja ki, és a szar igazságérzetére veri a faszát?
Remek bemutatkozás volt részemről, ezt nagyon is tudom, de nem vagyok egy labda, hogy azt passzolgatni is lehessen.
- Fantasztikus lesz, a legjobb rendezés is lesz, amit látni fognak - morogtam az orrom alatt.
Nem nekem való az ilyesmi, de értékelni tudom, azt akinek van ehhez türelme van, hisz szerintem igazán sok kell belőle, hogy rendezett is legyen. Faszom.
A szoba kicsi volt nekem, pedig nem is vagyok klausztrofóbiás. Amit láttam az volt, amire számítottam, könyvek és újságok mindenhol. Egyik könyvet felvettem, sóhajtottam.- Tudom - szóltam kissé erélyesebben, mint azt kellett volna.
Azt se tudtam, hogy hol kéne kezdenem, nemhogy még sorba rakni is. Elég sok voltam már itt azért. Megfojtanám azt, aki ezt tette.
- Levágtam egy adag ribanc haját - jelentettem ki büszkén. - Megérdemelték, utána csöndbe maradtak.
Élveztem azokat a pillanatokat, amikor láthattam, hogy akadtnak ki, hogy a festett, hosszú szőke hajuk nincs már.
- Ez egész kedves - apró mosollyal megfordultam. - Biztos vannak, akik halnának, hogy megkapják ezt a kiváltságot, de én kaptam - tettem a homlokomhoz a kezem, mint elájulni készülnék. - Komolyra fordítva, értékelem tényleg. Mit tanítasz, amúgy? |
Három éve hogy ezen az akadémián tanítok és egyáltalán nem bántam meg. Mondjuk néha elgondolkozom, hogy érdemes-e itt lennem, hiszen az itteni fiatalok már teljesen a modern világra vannak átállva és különösebben nem érdekli őket, hogy szépen írjanak. Arra meg pláne nehezebb őket rávenni, hogy ősibb írásos művészeti ágat próbáljanak elsajátítani. Félreértés ne essék: senkitől se várom el, hogy mesterré váljon mert nem mindenki fogékony erre ezt nagyon jól tudom. Ám egy minimális érdeklődést esetleg halvány próbálkozást jobban értékelnék. Egy ideig teljes fős osztályokban tanítottam, ahol voltak akik figyeltek és érdekelte őket, ám voltak akik magas ívből tettet rá az egészre. Egy idő múlva meguntam a szélmalomharcot és közöltem az igazgatóval, hogy így ezt nem vagyok hajlandó csinálni mivel nem azért jöttem ide, hogy cirkuszi majmokat idomítsak kalligráfia oktatás helyett. Így állt elő végül azzal az ötlettel, hogy összegyűjtik a kevés lelkes jelentkezőket és azokat fogom tanítani úgy, hogy mindenkinek illeszkedjen az órarendjébe. Ha pedig később az újabb diákok is éreznek lelkesedést a téma iránt akkor ők is bármikor becsatlakozhatnak. Természetesen kezdő és haladó csoportra bontva. Hamar meg is valósult az új rendszer aminek kifejezetten örültem, hiszen nem kellett felesleges energiákat arra pazarolnom, hogy a viselkedni nem tudó diákokat kordában tartsam. Bár mivel nem ez a legfontosabb tantárgy az iskolában - érthető módon - ezért az én óráim mindig a diákok utolsó óráihoz lettek beosztva, így mire hozzám eljutottak már láthatóan fáradtak voltak. Ezt mindig igyekeztem ellensúlyozni azzal, hogy érdekfeszítően adjam elő egy-egy feladat elsajátítását. Illetve inkább arra mentem rá, hogy kikapcsolódás legyen nekik az a pár óra amit együtt tanulnak. Nem kötöm őket szoros tantervhez, nem bombázom őket házifeladatokkal csak annyit mondok nekik mindig, hogy gyakoroljanak néhanapján, hogy ne essenek ki a gyakorlatból, illetve valamennyit így fejlődjenek is. Pontosan tudom mikor nem tesznek eleget ennek a kérésemnek. Nem vagyok hülye, régóta csinálom és tudom milyen amikor nincsenek az ember izmai ehhez berögzülve.
Szerencsére a mai napon ügyes volt minden diákom így tanítási nap végére egy kellemes családias órát vezényelhettem le. Teljesen elégedetten zártam ezzel a napot és azt hittem ezzel vége is lesz, mehetek vissza a szobámba, ám erősen tévedtem. Kaptam egy telefont az egyik kollégámtól, hogy figyelnem kell az egyik diákra aki büntetést kapott. Természetesen nem állt szándékomban ezt levezényelni úgy, hogy én magam se vagyok a tökéletesség mintapéldája. Eleinte vissza is passzoltam a labdát udvariasan, hogy ugyan már miért nem ő csinálja mindezt mire jött a kifogás-hegy, hogy neki most az SA épületnél van megjelenése blablabla. Nagyot sóhajtottam és végül engedtem a kérésének. Legyen hát, elvállalom. Valószínűleg más balekot nem talált erre a feladatra. Így haladtam végül az előcsarnokhoz ahol állítólag már várt is a diák. Hamar ki is szúrtam a magányosan ácsorgó fiatalembert így meg is szólítottam: - Te vagy Remy ugye? - ha igen volt a válasz akkor üdvözöltem is:
- Toshiro vagyok és én leszek a felügyelő tanárod a kis büntetésed során - húztam el a számat majd biccentettem a fejemmel, hogy kövessen:
- Nos, nem tudom mennyire tetszik vagy nem tetszik, de azt mondták nekem, hogy a könyvtárban kell az egyik olvasóteremben rendezgetned sorrendbe a könyveket és régi újságokat - magyaráztam neki útközben, hogy ne érje meglepetés a feladattal kapcsolatban. Mondjuk nekem nem tűnt kifejezetten borzalmas dolognak ez, hiszen ezeket valamilyen kemény edzésekként tudtam elképzelni. Valami rosszat csináltál? Fussál száz kört a kinti futópályán! Ám magamban hamar konstatáltam, hogy tekintve a sportos testalkatát...az ilyen jellegű dolog neki meg se kottyanna. Így már érthető, hogy miért is ilyen nyugis feladatot szántak neki. Ahogy beértünk az említett helyiségbe, be is csuktam annak az ajtaját és mondtam végül könnyedén:
- Nos, gondolom neki is kezdhetsz - én könnyedén leültem az egyik kényes kis fotelbe, a kezem ügyébe kaptam az egyik újságot és elkezdtem olvasgatni. Ám egy idő múlva érzékeltem, hogy a társaságom nem kifejezetten örvend annak amit kell csinálnia, így próbáltam oldani a feszültségét egy kis társalgással:
- Na és mi rosszat csináltál amivel ezt érdemelted ki? - kérdeztem egy kis vigyorral a szám sarkában. Az én számból ez a mondat valami borzalmasan hangzott. Rosszat tenni? Évek óta ezt csináltam, manapság meg teljesen felesleges feszültséget generálnom, az emberek maguktól is csinálják. Így annyira már nem élvezetes ez számomra.
- Amúgy nyugodtan tegezhetsz, nem fog zavarni...ha neked is kényelmesebb - rántottam meg lazán a vállamat és egy picit összecsuktam az amúgy sem érdekfeszítő újságot. Nem vagyok az a fajta tanár aki elvárja, hogy magázzák mert ezzel tudja csak a tiszteletet mint olyat elérni a diákoknál. Kevés diákot tanítok de tudom jól, hogy sok a fél karját odaadná azért ha bármelyik másik tantárgyat is én tanítanám nekik. |
Toshiro Sakai x Remy Daviau |
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
