|
Témaindító hozzászólás
|
2020.08.26. 21:09 - |
Hailey Meadows & Ethan Hill |
[19-1]
 - Nem lehet vele szórakozni úgy tűnik. - Gondoltam egyből amint kimondta a reménytelen szót. Ezért is örültem hogy nincs senki sem az életemben. Csak a baj van velük néha. Főleg amikor megjön a vörös migráns, és baltával a kezükben futnak feléd ha valami nem tetszik nekik.- Elég nagy hiba, hogy ítélkezel hiszen nem ismersz engem eléggé. - Mondtam mosollyal az arcomon miközben összekulcsolt kezeimet támasztottam könyökkel az asztalon, és úgy néztem a lányra.- De hát amíg vicsorítva morogsz a másikra addig ne is számíts hogy valaki fel akarna téged szedni. - Szóltam nemes egyszerűséggel a lánynak megvont vállakkal.
Majd végül rátértünk ismét a vörös képességére. - Akkor láss hozzá. - Vontam meg a vállam ismét. Valóban nem érdekelt mások hogyan állnak az erejükkel hiszen, én el voltam foglalva a sajátommal. Vannak még olyan képességek mint példáúl vámpírnál amit meg lehet tanulni és elsajátítani. Én még jó pár erőt akarok átvenni leginkább olyanokat mint a fizikai képességek. Ezért is kell idebent posshadnom napi 8-10 órába és hallgatnom a tanárok hülye szövegelését. Már ha persze bejárnék az órára biztos ezeket kellenne hallgatnom. Később biztos rinyálni fog a igazgató úr is már várom azt a napot.
Végül a lány áttért arra hogy ne bántsam a lányokat. Ezen ördögien elvigyorogtam.- Ha tudnád hányszor ontottam vérüket, amíg belőlük táplálkoztam. - Hangomon kis kacaj hallatszódott ki. Szinte már nem győztem mondogatni, hogy emberi vérrel táplálkozok. Igaz a legútóbbi áldozatom az erdőben volt. Az is még csak egy pár napja történt azóta a lány sokkal zárkózottabb lett még biztos a hatása alatt van a sokknak. Igazából csak elkábítottam az emlékeit nem töröltem ki, így megeshet hogy valamennyi halvány emléke van róla.- Szinte zene füleimnek ahogy sikoltoznak. - Folytattam tovább hogy húzzam az agyát. De egyébként valóban így volt.- Majd egyszer te is átfogod érezni ha úgy tartja kedvem. - Gondoltam majd végül válaszolt a legútóbbi kérdésemre is. Kissé meglepett hogy a tiltott erdőbe akar menni.
Még is minek? Nem látott még elég erdőt vagy mi? Ráadásul ha rajta kapnak...- Az a tiltott rész le van zárva elektromos kerítéssel hogy a többi barom ne mehessen át. Elvileg veszélyes meg minden. - Kezdtem bele miközben hátradőltem a széken és összefontam a karomat a mellkasom előtt.- Büntetés jár annak aki lebukik. - Végül fejeztem be egy kis szünet után. Mikor kérdezett az álatokról ránéztem. Láttam rajta mennyire megcsillant a szeme, ahogy rájuk gondolt. Ezért ilyen a képessége is? Állati ösztönökkel szerzett erő? Hmm... Érdekes lehet. A vadász szóra egy kicsit elröhögtem magam. - Édes, még mindig emberekre vadászok nem holmi jött-ment kis állatkákra. - Magyaráztam el és most már reméltem, hogy érthető is amit mondtam. - Elfek, koboldok, manók... biztos vannak. - Poénkodtam el. - Egyébként nem jártam arra, szóval nem tudom vannak-e állatok. - Igazából nem nagyon izgatott az erdő élőlényei. Oda akkor szoktam járni, ha nyugalomra és csendre vágyok egy hosszú nap után. De mivel láttam benne, hogy megakarja nézni nagyot sóhajtva felálltam. - De akkor menjünk. Nem lenne ésszerű ha sötétedés után mennénk oda. - Jegyeztem meg, majd amint felállt a lány elindultunk a Tiltott erdőbe. Engem a szabályok hidegen hagytak, úgy hogy nem okozott gondott hogy megszegjem őket.
[ Lezárt kör ] |
 Nagyot sóhajtott. Még, hogy ő beleessen egy Ethan félébe?! Kizárt dolog. Maximum egy nagyon jó haver, akivel el lehet követni a "rosszaságokat", de hogy köztük ennél több is legyen... Chh. - futott végig a gondolatain. Nevettette még a gondolat is, annyira, hogy nem is bírta visszafogni, kis is csúszott egy aprócska kacaj, de ennél többre meg egy szemforgatásra nem is méltatta ezt a kijelentést.
Ahogy a fiú eltépte a növényt, Hailey egy kissé összerezzent. Gyűlölte ezt az egészet, hogyha így tönkretettek dolgokat, ebből kifolyólag azt a képességét is gyűlölte, hogy el tudta szívni a növények erejét, ezáltal elsorvasztva őket, de sajnos akár még az a világ is eljöhet, amikor ehhez kell folyamodnia, hogy életben maradjon. Kissé behúzta a nyakát, amikor a fiú megcirogatta vele az orrát. Mágrázta a fejét, és próbálta elhesegetni ezt a gondolatot. De gyorsan el is vonta a figyelmem Ethan állandó becézgetése. Ismét sóhajtott és lemondóan rázta meg a fejét. - Reménytelen vagy. - jegyezte meg. - Jómodort azt tanultál valamit, de semmi mást. - mondta - De hát ez is valami. - vonta meg a vállát huncut mosoly kíséretében.
Elhúzta a fejét, amikor a szájához ért. - A féltékenység nem kenyerem. - jegyezte meg. De végülis gyorsan lerendezte ezt a kérdést. Na ez az oldala nem volt túl szimpatikus a számára, de hát nem volt az anyja, szóval nem is akart ehhez túl sok minent hozzáfűzni. Az ő dolga, hogy mit csinál más lányokkal, illetve azé a másik lányé. Fujj de utálta az ilyen lányokat. Remélte, hogy azért lesznek itt olyanok is mint ő vagyis hasonlóak, akikkel megtalálja a közös hangot. De hát biztosan kell, hogy legyenek, ez egy nagy hely, sok diákkal.
- Huhh, megnyugodtam. - kapott a mellkasához eröltetten véve a levegőt, eljátszva az igazi megkönnyebülést, hogy nem érdekli Ethant. - Valóban, az erőmre kell koncentrálnom. Alig volt lehetőségem még használni, pedig annyi lehetőség rejlik benne. - mondta ezen fellelkesülve, de hamar abba is hagyta; valószínűleg nem izgatja ez Ethant annyira.
- Felőlem aztán azt csinálsz azokkal a lányokkal amit akarsz. - vonta meg a vállát nemtörödömül. - Vagyis, csak ne bántsd őket. De amúgy a részletekre nem vagyok kíváncsi. - tette fel a kezét, hogy ezzel is érzékeltesse, hogy mennyire nem vágyik arra, hogy beavassa az ágyjeleneteibe.
- Hát nemtudom. Van valami amit érdemes még megnézin? - passzolta vissza neki a labdát ezzel kapcsolatban. - De amúgy az ügynök magyarázott valamit az erdőröl, hogy nem lehet teljesen bemenni. Meddig lehet elmenni? Gondolom nem túl messzire. A kertet azt láttam, hogy jó nagy, de hát az rendezett, gondozott. De az erdő.... Vannak állatok is? - egészen belelendült, csillogó szemekkel máris maga elé képzelte, hogy milyen jó lenne odakint lenni. Aztán eszébe jutott... - Biztos vannak, hiszen gondolom szoktál vadászni, vagy mi. - abban a pillanatban az izgatottságtól csillogó szemek vádlón meredtek a fiúra. Tudta, hogy ez a természet rendej, hogy a ragadozó vadászik, de mégis, ez most még egy teljesen mász helyzet volt. Épp nem is olyan rég tudta meg, hogy vámpírok tényleg léteznek, így még nem tudta teljesen beilleszteni a táplálékláncba, ahhoz, hogy teljesen el tudja fogadni ezt a tényt. |
Viccesnek tartottam ahogyan próbálta magát védeni. Sőt még fel is nevettem ezen. - Ennyire ijesztő lennék a számodra? - Néztem rá vigyorogva és kuncogva ahogy a szemem színe egy pár másodpercre áttért vér vörössé majd azzal a lendülettem vissza is változott az eredeti színéhez. Mindig is szerettem húzni a lányok idegeit hiszen mindig jól szórakoztam rajtuk és ez most sincsen másképp. Az hogy valaha is szerelmes voltam-e az alatt a jó pár évem alatt az nehezen mondható be. Voltak persze kiszemeltjeim de nem hiányzott nekem az hogy leállapodjak valakin és vele éljek éveken át. Azt persze nem tudhattam mit hozna a sors... minden esetre van rá bőven időm.
Majd visszatérve a fajomra, csak ennyit tudtam válaszolni.- Minden vámpír más. Vannak olyanok akik örömmel gyilkolnak, pusztítanak és vannak azok akik jó kis vámpírok akarnak lenni. - Fejeztem be ennyivel a témát. Mondjuk úgy én pont semleges vagyok ezen a téren. Persze akadt olyan alkalom amikor ölnöm kellett, ahhoz hogy el sajátítsam ezeket a képességeket. De hát az már nagyon régen történt. Majd aztán arra lettem figyelmes ahogy a vöröske már át tért a puffogásokra ismét és próbált úgymond "fenyegetni". Akárhogyan is valamiért nem tudtam őt komolyra venni, de semmi féleképpen nem becsültem alá a képességét. Nem tudta még kezelni, és ez akár veszélyes is lehet.- Hm... azt nem hinném. Akadnak még itt lányok bőven akikkel szórakozhatok. - Vigyorogtam el amikor kijelentette hogy nem találkoztam volna vele ha nem járok ide. Végül az erdős kijelentésére csupán egy kuncugás jött ki belőlem. - Azt hiszem vigyázznod kellene a végén még belém is eshetsz. - Fejeztem be a mondandómat.
Majd azzal a lendülettel egy igen mély vágást éreztem a kezemnél ahogy a lány belém mélyesztette a karmait. Igazából nem éreztem semmit hogy fájna, imádtam ha egy lány durva is tud lenni és nem csak az ágyban. Amint kiszabadította a kezét éreztem hogy egy növény cirógatta a nyakamat amire rápillantottam látva hogy az ablakból futott végig ide egészen idáig. Megfogtam a növényt, majd leszakítottam a nyakamnál felmutatva a lánynak.- Édesem mondtam hogy ne becsülj le engem. Szét is marcangolhatnálak. - Csikiztem meg az orrát a növénnyel majd hátra dobtam azt ami az a földre is esett. A seb a kezemen azonnal regenerálódott így mintha ott sem lett volna mutogattam Haileynek. - Azthiszem ezt benézted kis Cukifalat. - Vigyorogtam rá majd fogtam magam és összepakoltam a tányérokat. Most már tudtam idegesítette hogy becézgetem így ezzel nem fogok leállni akár akarja akár nem.
Felálltam majd elvittem a tálcát a megfelelő helyére amint a lány is végzett, majd visszaérve meghallottam életem kérdését. - Csak nem féltékenykedünk? - Néztem rá vigyorogva miközben lehajoltam hozzá és meg pöccintettem az ajkait.- Csúnya dolog ugye tudod? - Mosolyogtam majd felegyenesedtem. - Szóval azokra a ribancokra gondolsz? Mindegyik megvolt. - Jelentettem be büszkén.- Gondolom képtelenek felfogni a dolgokat. De kit érdekel... nem játszunk kétszer ugyan azzal a babával nem igaz? - Fordultam el tőle úgy hogy háttal voltam mert éppen menni akartam inni valamit de akkor meghallottam hogy ő nem buta liba. Erre el is röhögtem magam.- Ugyan nekem aztán nem kellenél ne aggódj ez miatt.- Vigyorogtam el magam. - Meg amúgy is neked az erődre kell koncentrálnod nem igaz? - Vetettem fel a kérdést majd megindultam a hűtő felé hogy igyak valamit. Nem érdekelt a lány reakciója ezek után. Igazából ha ő így én is tudok puffogni neki.
Amikor vissza értem ismét leültem hátra dőlve a széken.- A viccet félre téve, nekem nem kell senki. Jobb nekem egyedül lenni. Nem hiányzik nekem, hogy bárkit is felszedjek. Nekem az is bőven elég ha van kivel szórakozni és az neki is tetszik. Főleg a kedvencem amikor kéjesen nyögnek fel hogy ne hagyjam abba. - Mondtam vigyorogva. Persze ha akad majd valaki akkor a legjobbat fogja majd kapni tőlem. De egyenlőre úgy éreztem hogy nekem jó így ahogy most vagyok. Továbbra is vigyorogva vizsgáltam a lány arcát és vártam a reakciójára. - És szeretnél még valamit megnézni esetleg? - Kérdeztem hogy addig is tereljem a témát. Hát ha mást is meg akar nézni ezen a helyen. |
Nem kicsit feszélyezte az a gondolat, hogy a fiú bármikor a rabszolgájává teheti. Idegesen kezdett el helyezkedni a székben. De hát mégis mit tehetett volna ez ellen, a képességei nem védték meg az ilyesfajta erőktől. Látta Ethan arcán a mosolyt, mégis kényelmetlenűl érezte magát, most, hogy tudta védtelen ez ellen. – Hacsak egy ujjal is hozzám érsz… - figyelmeztette a vámpírt. – Különben is, nem gondolnám, hogy szabad másokon használnunk az erőnket, főleg nem ilyen célokra. – mondta, miközben kissé elgondolkodott – Habár gondolom az ilyesfajta szabályok hidegen hagynak. – rántotta meg a vállát. Igazából ez sem védte meg, maximum utólag járna következményekkel, addigra neki meg már mind1 is, szóval a biztonságának annyi. Vagy legalábbis az illúziójának. Sóhajtott egyet, és próbálta ezzel elengedni ezt az egészet. Ha bánt, akkor majd én is bántom, és nem fogok kesztyűs kézzel bánni vele. – futott végig a gondolatain. Inkább hallgatta, hogy mit mesél Ethan a vámpírokról. Elég furcsának találta, hogy egy vámpír akár emberi ételen is elélhet, de hát valószínűleg mégis csak így volt, hogyha Ethan ezt állította. – Furcsa, hogy más vámpír akár emberi ételen is jól megvan, te pedig belehalnál. – jegyezte meg megvonva a vállát. – Valamiért az a gyanúm, hogy ennek a nemesi vérhez van köze. – tárta elé a gyanúját mosolyogva. - De javíts ki ha tévedek.
Végülis miután elmesélte, hogy miért és hogyan került ide, ugyanúgy feltette a kérdést a fiúnak is. De unott képét látva, megígértette magával, hogy nem kérdez többet a fiú múltjáról vagy szüleiről ha nem muszáj. Szűkszavú és rejtélyes válaszát hallva nem tudta, hogy mit is kéne mondjon. – Nézd a jó oldalát. – mondta mosolyogva, Hailey mindig mindennek a jó oldalát nézte, szóval ez most sem volt másként. – Ha nem íratnak be ide, akkor sosem találkozol szerény személyemmel. Micsoda veszteség lett volna ez a számodra. – húzta ki magát büszkén, mosolya csak úgy sugárzott.
És már megint, ARANYOS?! – Nem biztos, hogy aranyosnak találtad volna, ha meg is támadlak. – jegyezte meg hátradőlve, nemtörődöm módjára a körmeit vizslatva. Végül csak elmosolyodott, halkan fel is kuncogott.
Remélte is amúgy, hogyha már idehozták akkor nem feleslegesen, hanem, hogy tanítsák is, hogy fejlődjön és minél inkább ki tudja használni a képességeit. Ahogy a fiú rátette a kezét az övére, egy pillanatra lenézett rá, majd újra vissza Ethan szemébe. Hirtelen ötlettől vezérelve, egy félmosoly kíséretében a másik kezét az övére tette. – Lehet, hogy most nagy a szád, de lehet te fogsz nekem fizetni azért, hogy egy darabban hagyjalak. – mosolya csak úgy sugárzott, ahogy körmei helyére egy medve karmaihoz hasonló éles és veszélyes karmok nőttek és kissé belemélyedtek a fiú kezébe. Nem akarta felsérteni a kézfejét, de simán lehet, hogy tapasztalatlanságából adódóan mégis csak sikerült kiserkentenie a vérét. Majd tekintete az ablakban ládába öltetett növényre tévedt. – Lehet, hogy majd egyszer beviszlek az erdőbe és, hát tudod… - kacsintott, de mire befejezte a mondatot a növény a nyitott ablakon keresztül már Ethan nyakát cirógatta, miközben Hailey sokatmondó pillantást vetett rá. Egy pillanatig így voltak, majd felkacagott és a növényt már csak a szél lengette és a keze is olyan volt mint eddig, finom és kecses. – Tudod ezt a játékot ketten játszák. – azzal kiszabadította a kezeit. Volt egy olyan érzése, hogy ez talán már túl sok volt, de hát ha a fiú incselkedik vele, akkor azt ő sem fogja szó nélkül hagyni.
- Mellesleg, mi volt ez a folyosón ott a lányokkal? Te vagy itt a szexi rosszfiú, akiért oda meg vissza vannak a lányok? – kérdezte kicsit másfelé terelve a témát. – Csak mert nálam ez nem válik be, én nem egy buta liba vagyok. – tette még hozzá, habár nem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget. Inkább Ethan válaszára és reakciójára volt kíváncsi mind a kérdés, mind pedig az előbbi „produkciója” láttán. |
 Tetszett az ahogy játszotta itt a nagy hercegnőt akihez nem lehet hozzá érni, mert akkor rád uszítja a sárkányt. De ugyan ez igaz ha becézgetem akkor ugyan azt a pillantást veti rád. Ezen a gondolaton el is mosolyogtam mondjuk úgy perverz mosollyal, ahogy néztem hogyan kapja be azt a kis falatot mind végig a ajkaira néztem. Majd végül döntöttem, hogy én is be kapok még egy falatot.- Pedig az ágyban biztos nem zavarna téged, ha így hívnálak.- Néztem rá vigyorogva miközben az étel lecsúszik a torkomon.- Egyébként csak egy csettintés és máris a rabszolgám lennél egy éjszakára.Vagy ha úgy akarom, többre is akár. – Céloztam az egyik képességemre de mind ezt mosollyal az arcomon, amivel akár el is kábíthatom, ha nagyon akarom és onnantól kezdve én irányítanám. De ahogy kinézem belőle utána biztos nem tetszene neki.Az ételen való hozzászólásnál rápillantottam. Valóban igaza volt, hogy a vámpír csak is vérrel táplálkozik.- Tudod vannak olyan vámpírok akik úgy mond vegák és vér helyett, vagy állatból való vért isznak vagy rá térnek az emberi ételekre. – Vontam meg a vállam, majd felemeltem a kávémat és bele ittam. – Én ritkán eszem rendes ételt. Nekem a vér az ami erőt ad. Annak hiányában meghalnék. – Mondtam miközben egy sóhaj hagyta el a számat. Mellettünk éppen volt egy ablak ami nyitva volt, így valamennyi levegő be is jött ami nekem most jól esett ebben az akadémiában alig van levegő néha.
Majd végül megkaptam a kérdésemre a választ is, hogy milyen alkalomból van itt. Figyelmesen végig hallgattam ahogy a múltjáról mesél. Mit ne mondjak igen meglepődtem rajta bár ezt előtte nem mutattam inkább az egyik kezemmel támasztottam a fejem, és össze szűkült szemekkel vizsgáltam a lány reakcióját. Felettébb érdekes volt számomra ilyet hallani. Főleg én, aki el lett kényeztetve a kastélyban és folyamatosan komornyikok futottak engem körbe megvédve a veszélytől. Talán ezért súgta az ösztönöm hogy ne támadjam meg? Ezen kicsit el mosolyogva bele kortyoltam a kávémba ismét. Nem tudtam eldönteni, hogy sajnálom-e vagy sem, de ezen már nem tudtam gondolkozni hiszen már egyből intézte felém a kérdést. hogy én mért vagyok itt.
Amikor felhozta ismét a szüleimet egy kicsit unott fejet vágtam hozzá. Mármint szerettem a szüleimet de mindig is úgy voltam vele mintha nem oda tartoznék mintha egy idegen lennék a számukra. Néha úgy is éreztem, hogy valami fontos dolgot titkolnának előttem. De végül sosem kérdeztem rá. -Én azért vagyok itt hogy fejlesszem a képességeimet, és hogy erőssé váljak. Persze mindent megtanítottak nekem főleg anyámtól tanultam a legtöbbet de úgy döntöttek, hogy ide iratnak. – Vontam vállat majd megettem a maradék tortámat, majd megittam hozzá a kávét is.
Most jól esett ez a kis torta úgy hogy kényelmesen hátra dőltem a széken. – Ami a képességedet illeti nagyon aranyos voltál ahogy morogtál rám. – Szólaltam meg nagy mosollyal az arcomon majd megfogtam a kezét. – Azt hiszem itt sokat fejlődhetsz szóval jó helyen vagy. – Mondtam és ezt komolyan is gondoltam. Hiába van idióta emberekkel ez az iskola de a tanárok kellő képen oda figyelnek a többiekre. – De ha szeretnél esetleg egy éjszakát velem akkor azért fizetned kell. – Vigyorogtam el persze csak poénkodtam de próbáltam oldani a feszültségét hogy ne a múltjára gondoljon. |
Amikor Ethan megcsípkedte az arcát ismét elpirult egy cseppet. Még, hogy ő CUKIFALAT?! Hát ezt még sosem kapta meg. Talán egy kicsit fel is háborodott. Szúrós szemeket meresztett a fiúra, persze a félmosoly még mindig ott játszott az arcán. – Most akkor nem fogsz bántani vagy készüljek, mert bármelyik pillanatban rám vetheted magad? – kérdezte összeszűkült szemekkel Ethant vizslatva, a kétértelmű mondataira kérdezve rá. Ahogy a hajába tűrt a srác gyorsan elkapta a kezét és miközben megjegyezte mennyire szereti inkább az emberek vérét inni, elég kihívóan végignyalta Hailey kezét. Ugyan megfeszítette, el akarta húzni a kezét, de Ethan nem engedte. Felháborodva nézett a fiúra, mégis, hogy volt ehhez képe. – Azt ajánlom, hogy te se becsülj alá engem. – figyelmeztette a lány egy pillanatra szembefordulva vele, tekintetét mélyen a fiúéba fúrva. -Nehogy én legyek az, aki mégis úgy dönt, hogy széttép. – mosolya még mindig ott virított, de a hanga komoly volt. Végülis, csak felkuncogott, mintha mi sem történt volna és haladt tovább Ethan oldalán. Valószínű volt, hogy a fiú nem fogja komolyan venni, de nem törődött ezzel. Nem is baj, hiszen Ő maga sem volt egy véresen komoly személy.
A fiú vámpír családjáról kezdett el neki mesélni. – Hmm, biztosan nagyon jó szülők. – jegyezte meg arra utalva, amikor a fiú éppen durvának és gonosznak állította be őket. De ahogy látta rajta, ennél többet nagyon nem is akart megosztani vele, úgyhogy nem is firtatta tovább dolgod. Talán majd egy másik alkalommal. Inkább hallgatta, ahogy a fiú az akadémiáról mesél neki. Nem volt amúgy valami bőbeszédű, de annyira nem is bánta. Amit fontosnak érzett, azt elmondta és egyelőre ennyi elég is volt Hailey-nek. Aztán váratlanul a csengő is megszólalt. Erre számított volna a legkevésbé, hogy egy ilyen helyen csengő is van, de hát miért is ne. Egyik pillanatról a másikra diákok sokasága özönlötte el a folyosót. Hirtelen úgy nézte, hogy mindenki őt bámulja. Hát végülis, ő volt az új lány, akit még senki nem ismert és még csak nem is láttak ezidáig. De ahogy észrevette, Ethennak is akadtak csodálói. Egy csapat lány méregette a fiút, aki erre hirtelen átkarolta. A kérdésére még nem is válaszolt, Ethan már a konyha felé irányította. – Menjünk. – mondta azért, hogy mégse hagyja csak úgy válasz nélkül. Nem szólt semmit, amikor Ethen rajta felejtette a kezét, hagyta, had adja elő magát a lányoknak. Oh micsoda közjáték. Mintha a színpadon lennénk. – futott végig a fejében ez a kósza gondolat, kicsit meg is mosolyogtatta. A konyhába érve igyekezett a legkényelmesebb helyet elfoglalni, közben a fiút figyelte, ahogy elkészíti a kávét és kiválasztja a sütiket. Akaratlanul is egy hatalmas mosoly ült ki az arcára, ahogy elé tette a kávét és a tortaszeletet, imádta az édességeket. – Köszönöm. – mondta illedelmesen – Biztosan, az eper nekem is a kedvenceim közé tartozik. – tájékoztatta, miközben rámosolygott. – De nem vagyok a „Drágád”. – mondta kicsit közelebb hajolva, miközben bekapott egy falat tortát és Ethanre kacsintott, szemei szemtelenül csillogtak. – Nem tudtam, hogy a vámpírok esznek rendes ételt is. – jegyezte meg aztán nyugodtan hátra dőlve a székben, mintha az előbbi kijelentése meg se történt volna.
Amikor a fiú saját magáról kérdezte egy pillanatra elgondolkodva a kávéjába kortyolt. – Tudod, egy nap felébredtem és már nem voltam ugyan az az ember, aki azelőtt voltam. – kezdett bele nemes egyszerűséggel, majd egy pillanatra szünetet tartott – 19 évig teljesen átlagos voltam. – folytatta – Aztán egy rémes autóbaleset véget vetett mindennek. – ez volt talán az egyetlen dolog, ami elszomorította, hogy akkor ott elvesztette az apját, de ezt nem akarta még senki orrára kötni. – Körülbelül egy évig kómában voltam, aztán felébredtem, pont úgy, ahogy nem is olyan régen, most a szobád előtt láttál. – vonta meg a vállát, és egy újabbat kortyolt a kávéból. – Nem sokkal utána meg is jelent az SA ügynök, hogy amint kiengednek a kórházból hozzon is ide. Végülis nem bántam, hogy idekerültem. Amikor otthon voltam mindig valami másra vágytam. Hát most itt van az a más, ami után annyira ácsingóztam. – tártam szét a kezem mosolyogva. – De hát én mutáns vagyok, te nem. Az inkább érdekes, hogy egy vámpír, akinek a szülei szintúgy vámpírok, miért van itt, amikor otthon mindent megtanulhatott volna, amire egy vámpírnak szüksége van. – passzolta vissza a labdát Ethannek, miközben tovább falatozott a tortából. |
Most már éppen ahogy valamennyire rájöttem milyen is lehet a képessége ahogy végig néztem hogy a karmai és a fogai vissza álltak az eredeti helyükre.- Próbálj csak meg megkostólni. - Járt ismét a fejemben a későbbi kijelentése. Erre akaratlanul is elvigyorogtam. Szóval az édes arc mögött egy vad lány is megbújik előttem ha veszélyben érzi magát. - Ugyan mért bántanék egy ilyen cuki falatot mint amilyen te vagy? - Tettem fel vigyorogva a kérdést miközben bele csíptem egy picit az arcába és mint a nagymamák egy picit meg is ráztam menet közben.- Jobb ha nem becsülsz le cicamica. - Néztem rá mosolyogva de komolyan is gondoltam. - Nem egy áldozatom volt már. Jobban szeretem az emberek vérét inni. - Emeltem fel az egyik kezét amivel a fejét fogta majd a tenyerén végig ment a nyelvem, majd úgy néztem le a lányra és figyeltem a reakcióját.- Hmm...még te is finom vagy. - Jelentettem ki majd elengedtem a kezét. Imádtam a lányok reakcióját ilyenkor élvezet őket nézni.
Amíg Haileyt körbevezettem az iskolában elkezdtem neki mesélni a nemesi vámpír családomról. - Igen, egy vámpír vagyok. Egy nagy kastélyban nőttem fel, és a szüleim tanítottak meg mindenre. Elég durvák és gonoszok tudnak lenni. - Fejeztem be ennyivel. Úgy gondoltam hogy több dolgot nem akarok megosztani vele majd idővel ha ő is akarja. - Hát igazából így is mondhatjuk. Legalább is ami velem kapcsolatos. - Válaszoltam a lány kérdésére. Ahogy körbevezettem az iskolában minden helyről mondtam valamit. Bár már untam a locsogást és azt hogy itt bent kell hogy legyek, de jelenleg nem tudtam ezzel mit tenni. Lassan kicsengettek ezért a tanárok is, és a diákok is el lepték a folyosókat egy pillanat alatt és egyből nagy zsivaly lepte el a helyet ahol éppen jártak. Én csak unott fejjel és zsebretett kézzel hallgattam a többiek nyavajgását és az idióta mondataikat. Amikor elhaladtunk egy csapat lány mellett mindegyik folyamatba engem néztek és zavartan kezdtek el rólam beszélni. Ahogy rájuk néztem szúros tekintettel rögtön elhallgattak majd észre vették a mellettem járó lányt is. Egyből elöntötte őket a féltékenység. Erre csak egy vigyor kúszott az arcomra, majd hogy mégjobban mérlegeljem őket átkaroltam az egyik kezemmel a lányt majd közel hajoltam hozzá vigyorogva.
- Mit szólnál ha elmennénk kávézni, és megennénk egy sütit? - Kérdeztem ugyan úgy mosolyogva. A lányok már rögtön ki is verték a biztosítékot és elrohantak mérgesen. Hehe. Kíváló... egyre nagyobb hírnevem van a lányok körében. Az csak nekem jó. Amikor Hailey igent mondott el is indultunk az étkezőbe de persze a karom ugyan úgy ott pihent rajta. Amikor oda értünk előre engedtem a lányt én meg odasétáltam a kávéfőzöhöz. Amikor felraktam a kávét rögtön szét áradt az illata a teremben. Nemsokára két bögrével elindultam egy tálcához hogy le tehessem őket. Az ebédlőben volt egy pult tele ételekkel és édességekkel. Igyekeztem a legszebb torta szeletet kiválasztani ami egyben nagyon finom is volt és nekem a kedvencem is egyben. Egy eper krémes torta volt egy-két eperrel a tetején. Oda vittem a lányhoz aki már közben helyet is foglalt.- Parancsolj Drágám. - Tettem le a tálcát mosolyogva.
- Remélem ízleni fog. Ez az egyik kedvenc tortám itt. - Ültem le majd elvettem az én részemet meg a bögre kávét is majd neki láttam az evésnek. Attól még hogy vámpír vagyok és vérrel táplálkozok nem akadályoz abban, hogy egyek emberi ételeket is. Tény ritkán eszek rendes ételt de ezt a tortát sosem hagyom ki.
- Na és mesélj... hogy hogy ide kerültél? - Tettem fel a kérdést miközben ránézve bele kortyoltam a kávémba. Kíváncsi voltam mindenre amit mond magáról. |
Ahogy hozzáért már repült is hátra. Még földet sem ért, de már érezt, hogy éles, erős karmok tarkítják a kezei, szájában éles fogak nőttek. Amint földet ért, már pattant is fel, morogva és vicsorogva, támadásra készen. – Próbálj csak megkóstolni! – mondta kihívóan. Ahogy felkapta a fejét, látta, hogy Ethan kisiet a szobából, ekkor felegyenesedett és óvatosan az ajtóhoz ment, de a folyosón már nem látott senkit. Fejében a fiú szavai visszhangoztak. Ínycsiklandó vér? – megszaglászta magát, de semmi különöset nem érzett, hogy is érzett volna, hiszen egyáltalán nem táplálkozott vérrel. Vámpir lenne? – villant Hailey agyába. Valahogy sosem hitt a létezésükben, még így sem, hogy Ő mutáns volt és rajta kívül még sokan mások is. Egy pillanatig még az ajtóban ácsorgott, azon tűnődve, hogy kövesse-e vagy ne. Lehet jobban járnék, hogyha inkább itt maradnék. Hülyeség lenne a veszély fele mennem. – futott végig a gondolatain, aztán ezzel a lendülettel el is indult. Mivel fogalma sem volt, hogy Ethan merre mehetett ezért kénytelen volt a szag irányába mennie. Hamar más szag is keveredett a levegőbe, vér szaga, ezt szinte semmivel sem lehetett összekeverni. Gyorsított a léptein, attól tartott, hogy talán valaki más járt pórul őhelyette. Végigsietett a folyosón és egy félig nyitott ajtó előtt állt meg. Óvatosan kinyitotta az ajtót. A fiú éppen egy egészséges adag vért döntött le a torkán. Kissé horrorisztikus látványt nyújtott ahogy a vér ott csordogált le a szája szélén.
- Éppenséggel amiatt aggódtam, hogy valaki másnak fog baja esni. – válaszolta a kérdésére. Ahogy a fiú közeledett felé Hailey úgy hátrált. Fogai és karmai még mindig látszottak, ösztönei még azt súgták neki, hogy nem múlt el a veszély. Fenntartással hallgatta a fiú magyarázatát, hogy mi is történt a szobában az előbb. Még a bocsánatkérése utána is gyanakodva méregette a fiút. Már a falnak lapult, amikor Ethan ott volt vele szemben és egy csókot lehelt a karmokkal díszített kezére. Mostmár egy cseppet sem volt veszélyes, mint egy ma született bárány jóformán, legalábbis kinézetre, de Hailey már tudta, hogy ez csak a látszat. – Ha megígéred, hogy nem falsz fel. – mondta most már sokkal nyugodtabban. Testrészei kezdték visszanyerni emberi alakjukat és a vészvillogó is elhalgatott a fejében. Azért még óvatos volt, de már nem érezte magát veszélyben.
- Szóval nemesi vámpír család mi? – kérdezte most már huncut lejtéssel a hangjában, még a mosolya is visszaköltözött az arcára. – Úgy érezted ez a legfontosabb info amit ezek után át kell adnod, igaz? – kérdezte miközben beletúrt a hajába, hogy valahogy levezesse a feszültséget. |
Nem hallottam már semmit sem, amit a lány mondott. Vagy ha igen is, nem fordítottam rá különösebb figyelmet hiszen azon voltam, hogy csillapítsam magamban a szomjúságot. Sajnos azt nem tudtam elkerülni, hogy oda jöjjön hozzám már arra eszméltem fel, hogy megfogta a karomat és igyekezett az arcomra nézni. De ahogy egyre közelebb próbált jönni felém úgy hallottam egyre jobban a benne csordogáló vért. A szemeim ismét vörösre váltottak, de abban a pillanatban ellöktem magamtól a lányt, aki a földre is esett ez miatt. Bár nem állt szándékomba bántani muszáj volt ezt a lépést megtennem különben rá támadok.- Ne gyere a közelembe! - Mordultam rá. - Ha nem akarod vacsoraként végezni. - Néztem rá igen szúrós tekintettel. - Amint láthatod, igen ínycsiklandó véred lehet mégsem kérek belőled. - Vigyorogtam el igen ördögi tekintettel. Elég szar egy első napja lenne, ha egyből megcsappanna a vére és egész nap szarul érezné magát. De ez engem mért is érdekel így hirtelen?! Chh... franc. Lehet valami a lányban, ami azt súgná, hogy ne tegyem meg. Ráadásul a képességét sem ismerem vakmerőség lenne a részemről bár simán elkábíthatnám. Innentől kezdve visszafordultam az ajtó felé majd a lány szeme elött kámforrá váltam. Egy szó nélkül ott hagytam a szobájában. Mivel a lányok szoba részlegénél voltam nem volt messze az én szobám sem. A gyorsaságnak hála hamar oda is értem a szobám ajtajához, amit úgy rontottam be. Nem volt bent a szobatársam így szerencsére nem kellett magyarázkodnom sem mért rontottam úgy be az ajtót, hogy az még a falnak is csapódott. Oda léptem a hűtőmhöz, amit egyből ki is nyitottam. A sok kaja és a nassolni való mellett mindig volt vésztartaléknak némi vér. Ezeket leginkább az egyik tanáromtól kapom azért, hogy ne a többi idiótát támadjam meg. Bár ezt nem igazán szeretem mert ezek leginkább állati vér, ami nem olyan finom, mint az emberé. De hát nincs más választásom jelenleg. Kiöntöttem egy pohárnyi vért majd lehuppantam az ágyra és egyből kortyolgatni kezdtem.- Bár ez nem végleges... de egy időre lecsillapodom amíg nem szerzek mást. - Gondoltam magamban most már nyugodtan. A szemem visszaállt a normális színné miközben egy nagy levegő vétel után kifújtam a maradék levegőt is. Amikor ki ittam a poharat mohón pár csepp vér az arcomon folyt le, amit le is töröltem. Valami disznónak a vére lehetett, ami undorító volt számomra. Egy pillanat alatt lépéseket hallottam és mire az ajtóhoz pillantottam a lány állt az ajtónál és engem bámult. Mit ne mondjak meglepett, hogy ide talált, de az is lehet, hogy véletlen. Ránéztem a lányra majd egy vigyor hagyta el a számat.- Csak nem aggódtál miattam? - Szólaltam meg a lány felé majd felálltam az ágyról és mindent vissza pakoltam és azt az undorító vért is eltettem a hűtőmbe. Majd oda sétáltam az ajtóhoz. Úgy láttam jónak, ha megmagyarázom a történteket hiszen biztos nem esett neki jól hogy a földhöz vágtam hirtelen.- Nos, biztos rájöhettél hogy én egy vámpír vagyok egy nemes vámpír családból. - Fényeztem magam vigyorogva, de aztán komolyan néztem a lányra.- Ha nem fogom vissza magam, akkor megtámadtalak volna amit nem igazán akartam bár a te véred is nagyon finom lehet ezért folyamodtam egy állat véréhez hogy egy időre elmúljon a szomjúságom. Úgy, hogy ne haragudj drága, hogy úgy bántam veled. - Fogtam meg a kezét, hogy egy csókot adjak rá. Reméltem azért nem haragszik. - Mit szólnál ha körbe vezetnélek majd meghívnálak valamire? - Próbáltam engesztelni miközben elengedtem a kezét. Kiléptem az ajtón és amikor a lány arrébb ment be is zártam kulccsal a szobámat. Majd aztán elindultam és ha utánam jött akkor már ketten mentünk a folyosón. |
Örült amikor a Ethan nem vette komolyan a „fenyegetést” miszerint neki is vannak képességei. Elégedetten nyugtázta, hogy még egy kis kacaj is elhagyta a fiú száját, de ami ez után következett arra abszolút nem számított. Olyannyira, hogy majdnem hanyatt esett a lépcsőn, és az bizony elég parádés látvány lett volna, ahogy hátrafele bukfencezve gurul lefelé. De semmi ilyesmi nem történt, Ethan az álla alá nyúlt és olyan közel hajolt, hogy érezte a leheletét az ajkai, már-már azt hitte, hogy meg fogja csókolni, de amikor ez nem következett be akkor megnyugodott. Habár amit utána mondott az sem nyugtatta meg a lányt, kissé el is pirult. Nem csak a mondat hallatán, de a fiú közelségétől is. Nem titok, volt már fiúval, minden lehetséges módon, mégis ez számára nem volt olyan természetes, mint általában a legtöbb lánynak. Az átlagos napi programja az volt, hogy reggel iskolába ment aztán rögtön utána haza, hogy még tudjon segíteni az otthoni munkákban. Az, hogy Ő csak úgy hobbiból pasizzon, az számára elképzelhetetlen volt és őszintén szólva nem is nagyon vágyott rá. Szóval kissé elpirulva sütötte le a szemét. Ahogy a fiú eltávolodott hirtelen a hangját is megtalálta. – Ezt igazán jó tudni. – csak ennyit tudott kinyögni, nem is volt túl sok értelme, de a hangja sem nem volt a legmeggyőzőbb, habár remélte, hogy ez annyira nem hallatszott vagy Ethannek nem tűnt fel. Nagy megkönnyebbülésére Ethan is úgy fordult el tőle, mintha mi sem történt volna. Arra, hogy a fiú újra „rákérdezett” a szoba számára csak bólintott és követte tovább a hosszú folyosón.
Figyelmesen hallgatta, amit a fiú mond. Úgy érezte, hogy kissé túloz azzal a kijelentésével, hogy sok degenerált barom van itt, de hát úgy volt ezzel, hogy valóban majd ezt neki kell kitapasztalnia. – Miért ne tudnál nekem ebben segíteni? – kérdezte a lány kissé összeráncolt szemöldökkel – Azt ne mond, hogy egyetlen órára sem szoktál járni. – tette karba a kezét miközben kérdőre vonta a srácot.
A fiú kérdésére miszerint elhozta-e a kulcsokat, csak gyorsan felkapta a kis kulcscsomót és felemelve megcsörgette a fiú szeme előtt – Még szép hogy. Nem vagyok ilyen eszetlen tyúk. – a száját félmosolyra húzta és úgy pördült meg, hogy kinyissa a szoba ajtaját. A fiú, ahogy kinyilt az ajtó be is vitte a cuccait és letette a szoba közepére. Hailey is követt és elégedetten nézett körbe; tágas szoba volt, nagy belmagassággal, amire mondjuk számított is az alapján, ahogy az épület kinézett. Igazán hangulatos volt. Aztán gyors léptekkel az ablakhoz suhant, hogy kilesse rajta. Ha jól gondolta, akkor az udvart látta, kicsit messzebb fákat, talán egy kis erdőt, és már meg is találta a megfelelő helyet, ahol majd jógázni fog. Ezelőtt mindig az anyukájával az erdő szélén, vagy csak az udvaruk egy eldugott szegletében jógáztak, szóval nem szeretett volna szakítani ezzel a hagyománnyal, hogy a természet lágy ölén sportoljon.
- Dehogyis, köszönöm, hogy elkísértél a szobámhoz. Magamtól biztos nem találtam volna meg ilyen gyorsan. Valószínűleg még most is valahol a folyosókon bolyonganék. – válaszolta a kérdésére, miközben megpördült, hogy megköszönje neki. A fiú háttal állt neki, az ajtó felé fordulva, így nem láthatta az arcát, de valami belül azt súgta neki, hogy baj van, valami nincs rendben. Ezek a fránya állati ösztönök. – gondolta magában, miközben kissé megborzongott. Mit sem törődve a belső hanggal, odasétált a fiú mellé és megfogta a karját, kissé közelebb hajolva, hogy esetleg az arcát is láthassa. – Minden rendben van? – kérdezte kissé bizonytalanul. Akarata ellenére az izmai megfeszültek, ugrásra kész volt, de fogalma sem volt arról, hogy mi lehet a baj, egyszerűen csak érzett valamit. |
Valami igazság volt a lány szavaiban. - Hát tudod, ahány ember annyi képesség... van aki nem tudja egyyáltalán kezelni vagy éppen nehezen jön elő. - Kezdtem el a mondandómat. - Vagy éppen annyira zavarban volt hogy teljesen leblokkolt és nem tudott mit csinálni. Van ilyen. - Vontam vállat. Igazából tényleg nem érdekelt kinek milyen képessége lehet de minden esetre vannak érdekesek.
A fenyegetés szóra és arra, hogy neki is van képessége egy igen ördögi de halk kacaj hagyta el a számat. Ahogy felértem a lépcsőn a bőröndökkel le tettem őket a földre majd a lány felé fordulva az egyik kezemmel finoman megfogtam az állát majd jó közel hajoltam le hozzá amíg ő pont az utolsó lépcső foknál állt. Elég közel ahhoz hogy úgy tűnjön meg akarnám csókolni, pedig nem állt szándékomban. Mélyen a szemébe néztem és egy "ördögi" vigyor is elhagyta a számat.- Egyáltalán nem így értettem. Ha nem hogy imádom mondjuk a csúcsra vinni őket. - Tettem fel egy példát mosolyal az arcomon. Ha erre nem jön rá mire gondoltam akkor nem tudok mit tenni. Elengedtem a lány állát és felegyenesedtem.
- Szóval a 110-es szoba. Akkor indulás. - Emeltem fel ismét a lány bőröndjét majd megindultam. A kis út során végighallgattam a mondani valóját.- Hát.. itt szinte mindenki a saját dolgával foglalkozik. Meg hát óra van ilyenkor a tanárok is tanítanak. - Szólaltam meg. Igaz mondom én amiért ma ki hagyom az óráimat. De nem bánom legalább most nem unatkozok. Végül aztán megkaptam hogy mondjak valamit az iskoláról. - Tele van sok degerenált barommal. - Vigyorogtam a lányra. Utáltam erről a helyről mesélni, nem vagyok én mese mondó. De hát mivel senki nem várta őt hű de nagy szeretettel valamit muszály volt mondanom nem igaz? - Na jó.. ha attól boldog leszel. - Kezdtem bele.- Ezen a helyen minden faj megtalálható... legyen az egy boszi, alakváltó, küklopsz.. ufó.. csak vicc volt az utolsó kettő nincs.- Kezdtem már most unni. - A tanárok mindenben segítenek ha kell hogyan írányítsd az erődet.. megtanítanak önvédelemre harc technikákra meg egyéb dolgok. - Folytattam de közben oda is értünk a lány szobájához aminél megálltam és letettem a bőröndöket.- De azt hiszem, jobb ha magad tapasztalod meg. Én nem fogok tudni segíteni az ilyenekben. - Fejeztem be végre a mondandómat erről a helyről. De ennyi elég is volt többet nem állt szándékomba beszélni erről. Lesz még itt nekem jó pár évem azt hiszem... amíg el nem érem a célomat. - Remélem a kulcsokat elhoztad... - Néztem rá miközben az egyik kezemet a csípőmre tettem. Amint a lány elő kutatta a kulcsokat én addig az ablakon bámultam kifele. Végül hallottam az ajtó kattanását és ki nyílt az ajtó. Bevittem a bőröndöket a szobába majd azt letettem a szoba közepére. Körülnéztem a helyen. Egész otthonos és ráadásul jó nagy majdnem akkora mint az enyém.- Nos, szeretnél még mást is? - Néztem a lányra. De abban a pillanatban a szemem vér vörössé változott, ahogy megpillantottam a lány nyakán lévő ereket. Szinte hallottam ahogy áramlik benne a vér és engem hívogat. Szerencsére a lány nem láthatta még a szememet mert ő el volt foglalva a szobával. Gyorsan elfordultam az ajtó felé és próbáltam vissza tartani hogy elveszítsem a fejem. - Nem... még nem jött el a megfelelő pillanat.. mért pont most?! Csak egy kicsit tartsd ki.- Gondolataimmal azon voltam hogy valami másra gondoljak és ne a vérre. Mondjuk elég nehéz volt hiszen sokkal erősebben éreztem a vért a vöröskénél. Nagy nehezen a szemem visszaállt az eredeti színére. Nem akartam megtámadni a lányt, hiszen nem csak őt mocskolnám be de még a szobát is hiszen minden tele lenne vérrel. |
Érdekes volt hallgatni, amit Ethan mondott. Valóban nem volt hős, de tulajdon képpen gonosztevő sem, mégis talán egy kicsit zavarta Hailey-t az a tény, hogy a srác inkább elsétált volna, amikor látta, hogy mi történik. Nem mintha Hailey egy hős alkat lett volna, de azért ha éppenséggel belebotlik valami ilyesmi azt csak nem hagyhatja szó nélkül. Vagy legalábbis most ezt gondolta. Álmában sem gondolta volna, hogy ezen az akadémián ilyesmi történhet, de laglább mostmár fel volt készülve minden eshetőségre, legalábbis nagyon remélte. Ugyanakkor szinte biztos volt abban, hogy ha veszélybe kerül, akkor a képességei körülbelül majd maguktól működésbe lépnek és ösztönösen fog cselekedni; akár egy állat. Pont mint, amikor először ébredt fel a kórházban és úgy érzte veszélyben van, akkor is karmok nőttek a kezén, a fogai akár egy ragadozóé, és hirtelen mintha az érzékei is felerősödtek volna. Pár pillanat múlvan ugyan rájött, hogy nincs baj, nincs veszélyben, de akkor is sokkoló volt a tudat, hogyha valaki ott lett volna a szobában, akkor abban a pillanatban, amikor felébredt, akkor nagy valószínűséggel rávetette volna magát. Gyorsan el is hesegette ezt az emlékképet, inkább Ethan mondandójára koncentrált.
- Rémes... - csak ennyit tudott kinyögni mind arra, hogy egy lányt meg akartak erőszakolni, mind pedig arra, hogy Ethan csak úgy elsétált volna. - De hát miért nem védekezett a lány? - tette fel a kérdést végülis - Mármint én azt hittem, hogy itt mindenkinek van valami képessége, de ha nem akkor kiképzik őket. - értetlenül megrázta a fejét. De hát végülis nem látta, hogy mi történt, igazán semmi joga ahhoz, hogy beleszóljon, úgyhogy nem is firtatta tovább a dolgot, csak megrántotta a vállát és inkább elengedte.
Gyanakvóan nézett a srácra, amikor kijelentette, hogy a lányokat imádja a legjobban. - Vegyem fenyegetésnek? - kérdezte Hailey mindenre elszánt tekintettel, de korántsem komolyan. - Nekem is vannak ám képességeim. - figyelmeztette a fiút játékosan vigyorogva. Ő aztán áll elébe, soha semmi elől nem futamodott meg életében, és hát nem itt fogja elkezdeni az is biztos volt.
- Ethan... - ismételte meg a fiú nevét csak, hogy megjegyezze. - Nagyon kedves tőled. - válaszolta az üdvözlésre - Örömmel venném. - egyezett bele a lány, mert hát fogalma sem volt, hogy merre menjen. Valószínűleg ez volt a legjobb választása, ha nem akart még hosszú-hosszú ideig bojongani az épületben, hogy megtalálja a szobáját. Már nyúlt voln a bőröndjéért, amikor Ethan felkapta őket. Nem tiltakozott, végülis nyugodtan hozhatja, csak nem szalad el vele. - A 110-es, ha minden igaz. - tájékoztatta a fiút, miközben elindult mellette.
- Igen, most érkeztem. - utalt vissza Ethan előbbi mondatára - De hát, ahogy elnézem, annyira nem vártak. Mármint félre ne érts, nem vártam semmi nagy felhajtást, meg fogadóbiztosságot, csak azok után, hogy az ügynök, aki idehozott az egész végig mellettem volt és rajtam tartotta a szemét, azt hittem, hogy ez majd itt sem lesz másképp. - magyarázta miközben a kezeivel is gesztikulált a fiú mellett haladva. Tényleg nem várt el nagy felhajtást, de egy aprócska kis tájékoztatást szívesen vett volna, de talán majd holnap. Addig is Ethan jóindulatára bízta magát, legalábbis addig amíg elkíséri a szobájáig. - Addig is mesélj nekem erről a helyről. Mi az amit mindenképpen érdemes lenne tudnom. - kíváncsiskodott, a fiú arcát fürkészve, hogy vajon mit szól majd ehhez az "idegenvezetői" szerephez. Úgy érzte, hogy nem fog neki tetszeni, de hát végülis Ő ajánlotta fel, hogy elkíséri a szobájához, hát akkor vállalja a következményeket, meg aztán ki tudja, lehet olyan dolgokat is megoszt majd vele, amit mások nem tettek volna, mondjuk például egy tanár. |
Elég érdekes tekintettel fürkésztem őt, amikor próbált kibújni a kis tettjéről. Végül elég unott fejet vágtam rá hiszen addigra a portás is megérkezett. Vártam valami reakcióra tőle hátha mond valamit, de csupán csak lesokkolt.Hehe... vicces volt nézni.- Így már értem. - Szólaltam meg, majd arra a szar rágóra tekintettem aki még mindig nyalogatta a sebeit. Minden esetre megérdemelte. - Csupán azt kapta amit megérdemelt, csak helyre igazítottam egy kicsit. - Magyaráztam meg a dolgot nemes egyszerűséggel. Később biztos az igazgatóhoz fognak küldeni. Amióta itt vagyok már nem egy alkalommal fordult elő nálam az ilyesmi. Én imádok verekedni és harcolni. Nem, nem vagyok olyan gonosz meg ilyenek... csupán igyekszek egy kis izgalmat vinni az életembe hogy ne legyen olyan dög unalmas. Azért az öröklétnek is van hátránya sajnos és ha nem figyelsz erre könnyen bele esel abba a csapdába, hogy már szinte kínodba kívánod a halált. Persze akadt már itt olyan ellenfelem is akinél élveztem hogy szét rúghatom a seggét. Nem sok időm volt ezen gondolkodni hiszen a vöröske megfogta a karjaimat és igyekezett arébb tolni. Igazából észre se vettem hogy ennyire beszórítottam a pulthoz. Egy pillanatra rá vigyorogtam.- Kérlek bocsáss meg. - Majd megfogtam a kezeit és arébb segítettem így már tisztes távolságba került tőlem.
Majd végül megkaptam a kérdésemre a választ is. Akaratom ellenére is elvigyorogtam. - Hős, vagy egy hirtelen haragú veszélyes egyén...hehe nem is tudom melyik igaz rám. - Gondoltam magamban. Nem voltam sosem hős... vagyis nem tartottam magam annak. A szüleim folyton azon voltak hogy minden tőlük örökölt képességet megtanuljam és képezzem magam. Sosem mondták hogy védjek meg bárkit, vagy bármit. Igazából ha nincs okom rá nem szegülök harchoz. Egyik kezemet a tarkómra helyeztem és úgy néztem le a lányra vigyorogva mint egy tejbetök.- Nos tudod az a fószer aki most kapott tőlem éppen egy lányt akart megerőszakolni a folyosó közepén, amikor hallani lehetett a lány förtelmes ordítozását. Amikor oda értem hogy kíváncsiságból megnézzem kivel szórakozznak az a tag beszólt nekem ezért én móresre tanítottam. Igazából ha nem szólt volna be, szerintem ott hagytam volna mert semmi kedvem nem volt hozzá hogy közzéjük álljak, csak aztán a csaj is észre vett így képtelen voltam segíteni. - Na most egy igazi köcsögnek tűnhettem ez után a mondat után. Remélem azért nem veszi magára. De egy szó mint száz én jobban csináltam volna a megerőszakolósdit, mint az a gyökér. - Ugyan drága, nem harapok én ha nem muszály. Sőt, a lányokat imádom a legjobban. - Válaszoltam arra a kijelentésére amikor azt mondta hogy lehet kár volt leállni beszélgetni velem. De igaz volt amit mondtam. Jobban szeretem például a lányok vérét inni, hiszen az sokkal édesebb mint a fiúké. De az ágyban se vagyok olyan rossz, hiszen egy lány se panaszkodott eddig.Jó... néha alkalmaztam pár képességemet is ha arra vágytam de az nem számít hiszen nekem legalább jó volt hiszen jól szórakoztam.
Végül megmondta a lány a nevét is, amire csak bólintottam egyet. - Rendben drága Hailey. Én Ethan vagyok. - Vigyorogtam rá. Majd lenéztem a bőröndjeire. - Szóval most érkeztél. - Értettem arra hogy korábban említette az új életet.- Nos, akkor üdvözöllek itt. Megmutatom merre van a szobád ha gondolod. - Vettem kézre a bőröndöket akár nemet vagy igent mond. De ha bármi is lett volna a válasza nem érdekelt hiszen lehet hogy ő lesz a következő vacsorám ha nem találok mást. Szó nélkül elindultam a lépcső felé és felindultam a folyosóhoz. - Melyik számú szoba a tiéd? - Kérdeztem miközbe mentünk felfele ha jött utánam. |
Gyorsan kitöltögette a papírokat, elhelyezte egy jól látható helyen, hogy a kedves recepciós megtalálja, amikor visszajön. Megtalálta, hogy Övé lesz a 110-es szoba, még szobatársa is lesz. Nagyon ajánlom, hogy jó legyen a kilátás! - futott végig a gondolatain. Semmiképp sem szeretett volna egy szűk kis helyen lakni, ahol még a természet sem köszön be az ablakon, ez merőben eltért volna attól amit megszokott. Mire úgy tényleg mindennel végzett a pultnál vissza is ért az éppen akkor szolgálatban lévő delikvens.
- Épp jókor! Itt vannak a papírok. - mutatott az adatlapjaira, nem is hagyta szóhoz jutni - Ne fáradj, tudom hol van a szobám, vagyis csak a számát, de csak megtalálom. - dobolt egy rövidet az asztalon aztán már pördült is meg, hogy akkor felkutassa, hol is rejtőzhet az a szoba, ahol mostantól berendezkedhet. Azzal a lendülettel egy kemény mellkasnak csapódott. Gyorsan kisöpörte az arcába tévedt hajszálakat és felpillantott a srácra. Az előbbi igazságosztót látta maga előtt teljes életnagyságban, szó szerint, mert a fiú hozzá képest sokkal magasabb volt. Karba tett kézzel egy félmosollyal nézett fel rá.
- Oh ugyan. - legyintett egyet - Csak segítettem elvégezni a feladatát. - vonta meg a vállát - Láttad milyen elfoglalt volt az előbb. Mégse kérhettem, hogy nekem szentelje a figyelmét, amikor valaki a padlón van. - utalt az előbbi eseményekre. Igazán szellemes hangulatában volt. Biztos ez az úgy környezet teszi. - gondolta az okokat keresve éppen aktuális viselkedése végett.
A srác szemében valami különös villanást látott amikor felnézett rá, mintha belelátna, vizsgálgatná, kissé feszélyezve érezte magát a hideg szemek kereszttüzében, de végülis csak egy sóhaj hagyta el Ethan száját. Hailey ekkor kapcsolt, hogy még mindig szorosan a fiú előtt áll, beszorítva, mert mögötte a pult volt és úgy néz fel rá, szóval megfogta a srác karjait és finoman egy kicsit odébb tolta, remélve, hogy odébb is megy, hogy azért mégis csak meglegyen a személyes tere. Igazából felesleges lett volna erősködnie, mert szinte biztos volt benne, hogy a srác még ígyis erősebb nála, hiába van emberfeletti ereje, szóval ilyesmivel nem is próbálkozott, habár eljátszott a gondolattal. De rá kellett jönnie, így, hogy a képességeit inkább ösztönből mintsem fejből irányítja, valószínűleg valami igen balul sülne el. Holnap első dolgom lesz, hogy próbálgatom kisit az erőmet. - jegyezte fel csak úgy a fejében, hogy holnap is még emlékezzen rá.
Hailey már-már majdnem elpirult a kérdés hallatán és rögtön kiült az arcára elragadó mosolya. - Rajtad nincs semmi. - rázta meg a fejét miközben egy pillanatra lesütötte a szemét. - Csupán azt próbáltam felmérni, hogy egy igazi hőst látok vagy csak egy hirtelen haragú veszélyes egyént. - tájékoztatta a maga egyszerű őszinteségével. - Az öldöklés résznél úgy érzem a mérleg átbillent a hirtelen haragú veszélyes egyén felé. Szóval ezek után úgy érzem lehet meggondolatlanság volt részemről, hogy így szóbaelegyedtem veled. De hát új élet, új kalandok, csak ez most ahogy elnézem egy kicsit veszélyesbb lesz. - tárta szét a kezeit egy vállvonás kíséretében, mintha tehetetlen lenne ez ügyben, vagy mindegy is lenne ez az egész. Lelkesen mesélte a srácnak, hogy nagyjából mik is játszódtak le a fejében, a korábban lejátszódott jelenet kapcsán.
- Mellesleg, Hailey. - mutatkozott be miközben kezetnyújtott neki. Nehogy már ilyen bunkó legyen az első "emberrel", aki hozzá szól. - De ha az szimpatikus hívhatsz röviden csak Hali-nak is. - mosolygott kedvesen, mintha nem épp az imént csapott volna földhöz valakit. |
A kis incidens után rögtön jöttek rám hogy még is mit képzelek magamról hogy az iskola területén verekedést rendezek le. Főleg az egyik tanárom volt az egyik aki évek óta nagyon "szeret" engem és minden apró kis dologba bele üti az orrát. Ahogy ő engem úgy én se kedveltem és legszívesebben kirúgatnám csak hát...az igazgató is nagyon kedvel engem. Amint elmeséltem nekik hogy ez a gyökér mit csinált az egyik lánnyal rögtön megálltak azzal hogy velem foglalkozzanak. Aminek örültem mert már kezdtem unni az embereket körülöttem. Túl sokan lettek. Minden esetre csak unott fejet vágtam hozzájuk.
Egyszer csak éreztem hogy valaki meg ütögeti a vállamat. De annyira ideges voltam már a tömeg miatt hogy csak úgy hirtelen szólaltam meg ahogy hátra fordultam. - Mi van te is akarsz egyet? - Jött ki a számon spontán, de aztán innen jött az esés. Az a korábbi lány állt előttem aki az előbb sikoltozott a fenti folyósón. A lány a mondatomra elpirulva, és igen zavartan nézett rám és igazából az izgatottság miatt alig mert hozzám szólni.- Oh..csak te vagy az? - Szinte csak ennyire telt tőlem, aztán szépen elkezdtünk beszélgetni. Elmesélte a kapcsolatát a sráccal kapcsolatban hogy fülig bele van zúgva a lányba és minden áron megakarja szerezni magának. És végül megköszönte hogy megállítottam. Igazából ez jól is jött mert így a tanárok akik mellettem álltak hallhatták fél füllel a valós storyt. Ezen akaratomon kívül is el vigyorogtam. - Ugyan, nagyon szívesen Édesem. - Szólaltam meg vigyorogva, majd aztán tovább állt. Én meg körülnéztem a helyen hogy még mennyien vannak itt. Kezdett oszlani a tömeg szerencsére így én is megnyugodtam.
Ahogy nézelődtem a termen a falnak támaszkodva háttal megpillantottam egy vörös hajú lányt aki néha-néha rám nézett miközben a pultnál szöszmötölt valamit. Akadt alkalom rá hogy összeért a pillantásunk olyankor egyből elnézett. Ahogy csendben végig mértem próbáltam kiszagolni a vére illatát. Sokan voltak a teremben és sok mindent éreztem egyszerre. Ha most éhes lennék, és elveszteném a fejem sokan meghalnának azt hiszem. Megvártam amíg végez ott a papírokkal és mindent a helyére rak, aztán egy hirtelen mozdulattal hangtalanul mögé teremtem és megvártam amíg megfordul és észrevesz. Kezeim ugyan úgy a nadrág zsebemben pihent. Amint a vöröske megfordult nekem is ütközött. Egy igen alacsony termetű lányra nézhettem le, az én magasságommal szemben.- Enyje...a portás biztos leszídná a fejedet, amiért ott matatsz valamit az asztalán. - Kezdtem bele a mondandómba. Ahogy a közelében voltam most már tisztán éreztem a vére illatát. Édes és egyben savanykásnak tűnt. Egyszer szívesen bele kóstolnék de ahogy a vérre gondoltam kezdtem is éhes lenni, és ez miatt egy nagy sóhaj hagyta el a számat. A lány gondolom azt hihette hogy miatta sóhajtozok. Az a baj itt sokan vannak és kitörne a pánik ha csak úgy ésszerűtlenül elkezdeném inni a vérét. - Egyébként van valami rajtam? Csak mert igen sokszor rajtam akadt a szemed. - Néztem le rá először biztos köcsögnek hihetett pedig nem bunkóságnak szántam. Láttam hogy új lehetett hiszen néhány bőrönddel érkezett. Innen levágtam hogy biztos a szobáját keresi. |
El sem érte a recepció pultját, amikor egy lány sikoltott fel nem is olyan messze. De ez nem játákos vagy vidám kiáltás volt, oh neeem, ez komoly volt, valaki bajba került. Hailey megtorpant és a hang gazdáját kereste, de nem látta. De nem telt el egy perc mire egy srác teste hevert a lábai előtt. Elég nagyott repült, de a sikolyok elhaltak, szóval nem volt nehéz összerakni, hogy mi is történhetett. Vagy legalábbis Haileynek volt egy erős gyanúja, hogy a pasas nem éppen kedves és ártatlan szándékkal volt a lány iránt. Szóval 1-2 pillantásnál nem is pazarolt többet a fiúra, könnyedén kikerülte.
- Ha megbocsájtasz... - tette hozzá, miközben megkerülte a testet, de addigra már egy kisebb tömeg gyült köré, hogy megnézzék, nem-e esett komolyabb baja. Ekkor feltűnt a lánynak, hogy egy másik srác közeledik nagy lendülettel, kissé felbűszülve. Meg is volt, hogy ki hajított ekkorát ezen a szerencsétlenségen. Ekkor már a recepció pultját támaszotta és onnan figyelte az eseményeket. Micsoda hősies tett. Habár egy hős talán finomabb lett volna. - gondolta magában. De amikor a srác kinyitotta a száját, már egészen biztos volt benne, hogy nem éppen egy hős lovaggal van dolga.
- Legközelebb tudd hogy kivel beszélsz vagy máskor megöllek. - szólalt meg, hangja komolyságot sugároztt, tényleg nem viccelt. Nyomatékot adva amúgy is elég határozott kijelentésének még az újjait is ropogtatta. Hailey szemforgatva megejtett egy mosolyt, ahogy a jelenetet figyelte. Micsoda show! - gondolta, miközben a tekintetével hol a földön fekvűt, hol a másik srácot méregette. Iszonyű erő kellett ahhoz, hogy ekkorát hajítson rajta... - villant hirtelen az agyába, de gyorsan rájött, hogy most korántsem egy hétköznapi helyen van, ahol nagyon nem hétköznapi emberek élnek, szóval nyugtázta magában, hogy itt valószínűleg ez lesz a normális. De hogy már az első nap egy ilyen, ugyan apró, de mégiscsak verekedésnek nevezhető szituációba került. Mondjuk mindigis gondoskodott arról, hogy sose unatkozzon, de arra abszolút nem számított, hogy itt majd mások fognak erről gondoskoni, ráadásul anélkül, hogy kérte volna.
Mindenesetre benyult a pult mögé és kikereste magát, hogy melyik szobában lesz, ki lesz a szobatársa, mert hát nyilván valóan a pultban ácsingózó alak is inkább a földön fekvőhöz rohant, mert az sokkal nagyobb szórakozásnak ígérkezett mint az új lányt eligazítani meg stb. A kitöltendő papírokat nézegette, közben pedig fél szemmel az elviharozni készülő srácot figyelte.
- Ezen a helyen a gyilkosság nem ütközik a törvénybe? - kérdezte, miközben felírta a nevét a papírra, majd a takintetét a szőke srácra emelte. - Féltenem kéne az életem ezen a helyen? Mert én úgy tudom, vagyis úgy tájékoztattak, hogy itt biztonságban leszek. - mondta szemtelenül, miközben folyamatosan csak mosolygott. - Félre ne ért, Ő valószínűleg megérdemelte amit kapott, de úgy általánosságban érdeklődnék, csak hogy tudjam mire számítsak.
A srácnak olyan jeges tekintete volt, hogy Hailey-t egy pillanatra még a hideg is kirázta. Mondjuk ennyek is megvan a maga előnye, a kisujjadat sem kell megmozdítani, elég csak egy pillantást vetned az ellenségedre és már vége is, ugyanis Hailey úgy képzelte, hogy az a srác, ha akarna akkor a tekintetével is ölni tudna. |
Egy igen unalmas reggelre ébredtem ma hiszen nem voltak óráim ma...vagyis voltak de kinek van kedve ott ülni és a padon sorvadni?! Hát persze hogy nekem nincs. Kikeltem az ágyból majd nyújtózkodtam egyet. Nagy kómásan néztem körül a szobában. Még jó hogy rám nem ártalmas a napfény mert most nagyon jól bevilágította a szobát. Arra lettem figyelmes hogy csörög a telefonom. Ránézve a kijelzőre láttam hogy az anyám hív. Unottan néztem a kijelzőt ugyan is tudtam, hogy csak ellenőrizni akar. A faszom se veszi most föl neked. Tettem pontot a végére majd kiugrottam az ágyból.
Egy csésze kávé mellett letelepedtem a székre az iskola étkezdéjében. Nem volt ott senki így élveztem a csendet és a magányt. Gondolkodtam mit is csinálhatnék ma de szinte már unalmas itt lenni. Monotón ugyan úgy mennek a napok, semmi izgalmas nincs mostanában. Bámultam ki az ablakon ami pont a foci pályára engedett kilátást. Pont ment a mérkőzés egy másik iskolával, az is unalmas volt. A nap további részét elütöttem valamivel elmentem vadászni, sétálni meg egyebek míg végül be nem esteledett. Éppen az iskola sétányján voltam. Felnéztem az égre hogy körülnézzek ott is. Teli hold volt ma kissé szellős de jó idő is volt. Kezdtem unni a kint létet ezért elindultam befele.
Felérve a fenti lépcsőn sikításokat halottam az egyik folyosó túloldalán. -Na mivan...nélkülem szórakozznak?-Futott át az agyamon majd elindultam a hang irányába szépen nyugodtan miközben a kezeim a nadrág zsebemben pihentek. Ahogy kiszűrtem egy lány sikoltozott. Amint oda értem egy kis takonypóc zaklatott éppen egy lányt.(Mármint mindenhol fogdosta ahogy csak tudta.) Hmm..talán nem kellett volna ide jönnöm azt hittem valakit megtámadtak erre ezt látom. Sajnos kiszúrt a csaj amikor éppen elakartam menni onnan hátat fordítva az egésznek de segtséget kért tőlem. Megálltam egy pillanatra amikor már nekem háttal voltak.- Héé, takarodjál már innen nem látod hogy dolgom van?! - Kiáltott nekem oda a srác elég gorombán. Hátra tekintettem a srácra nála jóval magasabb voltam kezeim továbbra is a zsebemben voltak. - Nekem ugatsz? - Intéztem felé a kérdésem persze hangomban egy csepp düh se szorult. Na jó...akkor tanítsuk meg neki kivel szórakozhat. A srác felé fordulva egy szempillantás alatt mögötte teremtem majd az egyik kezemmel megragadtam a felsőjét és a falnak dobtam teljes erővel. a tökkel ütött levegőt se tudott kapni a hirtelen csapástól és még vért is köhögött ki. - Nem tanították meg neked hogy hogyan bánj egy hölgyel? - Szóltam oda neki de hangomban és a tekintetemben érezhette hogy legszívesebben szét marcangolnám. A srác annyira megilyedt hogy futásnak eredt és az előcsarnok felé vette az irányt. - Chh...azt hiszi elmenekülhet miután beszólt? - Gondoltam magamban. A lány felé fordultam majd megemelve az egyik kezét egy csókot adtam rá, tudatva hogy én már itt sem vagyok. - Remélem még találkozunk. - Vigyorogtam rá nyugodt hangon majd fiú után siettem.
Pár perc se kellett és máris a fiú elött teremtem a csarnokban. Igaz tömeg is volt meg voltak tanárok de nem nagyon érdekelt. A srác már szinte majdnem sikítva menekült volna tovább de megragadtam a felsőjét és azzal a lendülettel ököllel jó nagyot bele ütöttem az arcába és az erő miatt ismét a falhoz csapódott. Onanntól kezdve már nem kelt fel, persze magánál volt. Akik a közelében voltak azok oda mentek neki segíteni de hogy minek?- Legközelebb tudd hogy kivel beszélsz vagy máskor megöllek. - Szólaltam meg hangomban érezni lehetett hogy mennyire komolyan mondom miközben az ujjaimat ropogtattam elötte. Azzal hátat fordítottam ennek az anyaszomorítónak majd ott hagytam. Mit ne mondjak élveztem...simán elmehetnék ilyen iskola felelősnek de az nem nekem való. |
Mióta felépült és elhagyhatta a kórházat, csak otthon járt, ott is csak annyi időre, hogy összepakolja a cuccait. A hivatal egy ügynöke is vele tarott, egy pillanatra sem hagyta magára. Hailey nem volt biztos benne, hogy azért mert fél, hogy elszökik, vagy inkább attól tart, hogy elrabolják, mindenesetre kissé feleslegesen tartotta, hogy ennyire a nyomában járt. Megbeszélték, hogy mi az amit majd külön szállítanak új lakhelyére, aztán már indultak is. Az ügynök mesélt neki az Akadémiáról, hogy egy szigeten van és Hailey már el is képzelte, hogy milyen menő lesz majd, amikor a hajról megpillantja az új otthonát, de csalódni kellett, mert mint később kiderült egy tenger alatti vasút vitte őket a szigetre. Már kezdett sötétetdni mire megérkeztek. Akármennyire is volt magabiztos és határozott, mégis izgult, hogy vajon milyen lesz ez a hely, mennyire fogják befogadni és a többi egyéb ehhez hasonló dolgok.
Csillogó szemekkel nézett körbe a szigeten, és egyenesen tátva maradt a szája amikor megpillantotta magát az épületet. Tudta, hogy nagy épületre van szükség, ahhoz hogy ennyi diáknak és tanárnak otthont adjon, nem is beszélve a személyzetről, de valahogy álmában nem gondolta volna, hogy ilyen hatalmas lesz, akár egy kastély. Egy pillantra megálltak, csak hogy Hailey összeszedhesse a cuccait, egy közepes méretű bőröndöt és egy hátizsákot.
- A többi holmid, ha minden igaz már a szobádban várnak rád, ami esetleg hiányzik amiatt sem kell aggódnod, azok is 1-2 napon belűl meg szoktak érkezni. - tájékoztatta őt az ügynők. Be kellett, hogy valja, fogalma sem volt, hogy is hívják a pasast. Még a kórházban mutatkozott be neki, de akkor még olyan zilált volt és kimerült, hogy szinte azonnal el is felejtette a nevét. Később pedig már úgy érezte, hogy ciki lenne megkérdezni, inkább kerülte az olyan helyzeteket, amikor a nevén kellett volna szólítania. Úgyis hamarosan elválnak az útjaink és talán nem is látom többé - gondolta - Habár ha itt maradok és beállok a hivatal emberei közé....Áh, kizárt! - a gondolatai egy pillanatra elkaladoztak, de hamar visszatalált a jelenbe.
- És hol lesz az én szobám? - kérdezte kíváncsian, még abban sem volt biztos, hogy lesz szobatársa.
- Őszintén szolva fogalmam sincs. - vallotta be az ügynök - De ne aggódj, a recepción minden fontos dolgot elmondanak majd neked, amit tudnod kell. - nyugtatta meg a férfi. - De most mennem kell, sürgősen hívatnak. - pillantott a karján lévő kis szerkezetre, azzal már sarkon is fordult és egy intés kíséretében elsietett. - Sok sikert! - kiáltott még hátra a válla felett.
- Kösz... vagy mi. - az utolsó két szót már motyogta, csak úgy magának. Aztán vett egy mély levegőt és elindult az Akadémia épülete felé. Az úton 1-2 tanuló ? ; Hailey nem lehetett biztos benne; kíváncsian méregette őt. Végülis úgy döntött, hogy bárkik is legyenek, de egy kedves, üdvözlő intés nem kelthet rossz benyomást.
Aztán megérkezett a nagy ajtóhoz és belépett az előcsarnokba.Ű
- Azta... - suttogta csak úgy magának, ahogy végighordozta a tekintetét a falakon, a berendezésen. Hát megérkezett, tényleg itt volt, mostmár nincs visszaút. Határozott léptekkel indult meg a porta felé. |
Hailey Meadows & Ethan Hill |
[19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
