|
Témaindító hozzászólás
|
2020.09.15. 21:07 - |
Hanae Miyake & Haru Yamane & Hailey Meadows |
[14-1]
 Hailey tanácsára, hogy ezt aztán jobb lenne nem hangoztatni további diákok előtt, csak zavartan pillogott egyet kettőt, ajkait összepréselte, és orrát a szokott módon ráncolta. Végül bólintott egy aprót, és a saját nyelvén elmormolta, hogy rendben. Nem kerített az egésznek nagy feneket, legalábbis nem erőltette tovább az egész szexualitás témát, hiszen láthatóan a lánynak ez tényleg kényelmetlen volt. Ennyi azért már Harunak is leesik, ha érzésekről esik szó, meg aztán az energiák is elég árulkodóak voltak. Főleg azok. Az üzenet részét illetően csak hümmögött egyet, jobbra nem futja, ha igazán azt sem tudja miként működnek ezek az eszközök. Persze annyi ismét csak leesett neki, hogy egy ismeretlen üzenetküldő nem jelent jót. A további keresztkérdésekhez már nem érezte elég energikusnak magát. És íme, szavak helyett előbb máris ásítás tört rá. Ez már sosem jó jel. Legalábbis az emberi test így is jelzi, ha energiahiányban szenved. Ez volt tehát az intés, hogy ideje folytatni, majd befejezni mára az órát. Hailey-nek is lesz mit kipihennie, avagy megemésztenie a következő külön foglalkozásukra. Mindenesetre előbb még az utolsó próbálkozásnak lehetett szemtanúja. Figyelte, mint áramlanak az energiák a lány körül, hogyan koncentrál a feladatra, a képességére, és vajon mindennek mi lesz az eredménye. De várható volt, hogy a majdnem tökéletességet nehéz lesz ilyen hamar elérni. Még egy ilyen kis dolog is, mint ez, sok mindent igényel, de ugyanakkor sok mindent is adhat.
- Megteszi Hailey Meadows. Mára. De igaz, gyakorolni kell. – mondta, helyeselve ifjú tanonca szavaira, ahogy leguggolt a kis növény mellé, és ujjbegyével végigsimított a félig elhalt száron, az pedig halovány fénnyel felragyogott, ahogy újra, teljes életre kapott, s szomjasan nyújtóztatta újdonsült, hófehér szirmait a nap sugarai után.
- Legközelebb újra itt, újra ekkor. – szavalta fáradt lelkesedéssel, még mindig a növényt figyelve. Következőleg erősen elkellett gondolkoznia, hogy mi is pontosan annak a napnak a neve, amikor ismételten találkozniuk kellene, mutatóujját alsó ajkához érintette, s hunyorogva lesett fölfelé az égre. - Ah, Péntek. – egyenesedett fel vissza, és széles mosollyal tekintett a diákra.
- Jó munka. Legközelebb próbáljuk megint. És az állati alakot. – magyarázta, amíg megint ráakart törni az ásíthanék, de még nem adta meg magát. - Örültem, Hailey Meadows. – és azzal, hogy elköszönt a lánytól, az a széles mosoly is leolvadt arcáról. Igazság szerint szörnyen érezte magát. Érezte, ahogy az energiafolyama lelassult, talán be is szürkült, ahogy a bőre alatt épphogy világlott, és alig bírta mozgatni hús vér testét. Ah, lebegni mennyivel könyebb, mint két ilyen nehéznek érződő rúdon vonszolnia magát, a teste többi részének súlyát. A terv innentől egyszerű volt, vegetálni a nap hátralevő részében, azaz megkeresni a kertnek egy kevésbé forgalmas részét, lefeküdni a fűbe, és magába szívni a földből, valamint nap sugaraiból áradó energiákat.
[LEZÁRT KÖR] |
 Válaszolni sem tudott arra, hogy min döbbent le ennyire, mert Haru már mellé is csusszant a fűben, hogy meglesse mi is van a telefonjában. Egy része örült ennek, mármint, hogy nem kell erre válaszolnia, megmagyaráznia, ugyanakkor le is döbbentette, hogy tanára ilyen természetesnek gondolja, hogy elolvashatja, mi van a telefonján. A magánszféra fogalma mint olyan nem biztos, hogy közismert volt a számára. Tanácstalanul figyelte Mr. Yamane-t miközben az üzenetet olvasta, próbált valami reakciót leolvasni az arcáról, de az rezzenéstelen volt. Nem érette, hogy ez miért lehet, vagy nem fogta fel az üzenet lényegét vagy számára teljesen rendben van, hogy egy ismeretlen üzenetben szexuális utalásokat tesz. Mondjuk az utalás most elég enyhe szó volt ide, mégis helytállónak érezte.
Aztán elhangzott a kérdés, amit Hailey azt kívánta bár ne hallott volna. Ugyan azzal az elképedt, hitetlenkedő arckifejezéssel bámult tanárára. Hang nem igen jött ki a száján, így jobb híján csak bólintott. Nagyon remélte, hogy akkor most ennyivel ezt le is zárhatják, elfelejthetik ezt a kínos szitut, de tévedett, még nem ért véget. Pislogott párat az elhangzott kijelentések után. Semmi pánik, Mr. Yamane egy földönkívüli, azt sem tudja, hogy mit beszél. – próbálta nyugtatni magát. – Azt javaslom azért ezt ne hangoztassa minden diákja előtt. – ennyi, ezt az egy épkézláb mondatot sikerült kinyögnie. Aztán, ahogy tanára felállt a földről ő is gyorsan így tett, hogy elkerülje a további kellemetlen helyzeteket. – Nem tudom, hogy ki írta az üzenetet. – vallotta be – Ismeretlen a küldője. – magyarázta, de volt egy olyan érzése, hogy ez nem mond sokat Harunak. Egy pillanatra el is kalandoztak a gondolatai, hogy ki is lehetett ez az idegen, aki ilyen provokatív üzenetet írt neki, de mint előzőleg, most sem jutott sokra. Még nézegette volna egy darabig a telefonját, az üzenetet, az ismeretlen azonosítót, de akkor Haru megtörte a csendet.
Folytatás? Mit is kéne folytatni? – egy pillanatig azt is elfelejtette, hogy eredetileg miért is voltak itt. Szerette volna kideríteni, hogy ki ez a titokzatos személy és remélte, hogy az itteni diákok csak tudnak mondani neki erről valamit. De egyelőre most itt állt az udvar közepén a tanárával, aki azt várta, hogy végre folytathassák az órát. – Rendben, megcsinálom. – mondta inkább csak magának. Habár most egy kicsit nehezére esett, hogy visszarázódjon és a feladatra koncentráljon. Mindenesetre azért sokat segített a tudat, hogy tanára valóban nem tudta, hogy pontosan miről is van szó, ez azért enyhített a kínos helyzeten.
Vett pár mély levegőt és próbálta elengedni ez előbb történteket, legalábbis erre a kis időre. A virág újra növesztése egyszerűen ment, de most jött a nehezebb rész. Elkezdte visszavenni az energiát. Már volt fogalma arról, hogy mit is kéne éreznie, de Haru segítsége nélkül ez az érzés sokkal tompább volt, alig észrevehető. Ez látszott is az eredményen. A virág szirmai újra lehullottak és ez volt az a pillanat amikor meg kellett volna állnia, de ez nem volt olyan egyszerű. Mire észbe kapott már a kis növény szára is száradásnak indult. – Hm, azt hiszem ezt még gyakorolni kell. – jegyezte meg miközben félrehúzta a száját. De azért mégsem volt teljes kudarc, mert a növény nem pusztult el, még ott volt benne az élet, csak hát egy kicsit több energiát vett vissza, mint szerette volna. Mindenesetre azért remélte, hogy ez elég és legközelebb az állati alakon is dolgozhatnak egy kicsit. – Remélem, azért még ez is jó. – mondta félénken. |
Kifejezett örömmel fogadta, hogy ezúttal elfogadták a felajánlott csokoládét, ha így kevesebb is marad neki. A tábla édesen törött, s az elvált darab a lány kezei között landolt, később pedig már ínycsiklandozóan olvadtak a szájban. Ez volt a kis szünet, az örömforrás, és egyben vésztartalék energiaforrás a folytatásra.
- Menni fog. Erős vagy. Különleges. A természettel kapcsolatban állsz. Egyik legszebb ajándék, amit kaphatsz. – és ezt nem holmi szimpla széptevésből mondta, nála olyasmi egyelőre nem igazán létező. Őszinte, és őszinte csodálattal élt a lány képességei iránt is, hisz a saját kapcsolatára emlékeztette, amit egykoron a Földdel táplált, és ami, bár megszakadt, még mindig magában érezte. Ez olyasmi, amitől egy rituálé sem szabadíthat meg örökre.
A falatozását követően elkezdődött a gyakorlat, eme gyakorlatból pedig egy új élet született a szemük előtt. Körülöttük pedig az Akadémia világa csak úgy pezsgett, az udvar új hangokkal telt meg, ahogy új diákok szabadultak a természetbe, s régiek tűntek el, ahogy sokan ismét visszatértek az épület falai közé.
Hailey segítségkérésén nem is gondolkodott, nem is kérdeztt, nem is vitatkozott. Odahúzódott mellé a földön, és ahogy korábban tette, ismét megfogta a csuklóját, hogy létrehozza az energiakapcsolatot közte, és a föld között. Az energiák lágy hullámokban érkeztek, egybefonódtak saját folyamával, majd továbbcsordultak az ujjbegyeiből kiáramolva, egyenesen a lágy bőrén át a testébe. Ezentúl minden más most megszűnt. Olyan ez, mint mikor életed legszebb látványád éled át, s ettől elönt a jó érzés melegsége. És végül végeszakadt. Eltűnt. Haru álmosan pislogott néhányat, ahogy kinyitotta a szemét, íriszét elöntötte a nap fénye.
- Oh, siker. – biccentett a félig elhervadt kis élet felé. – Félsiker. – súgta, és felkuncogott. Hailey magabiztos kijelentésére újfent biccentett, és máris elengedte, kezeit a lábára fektette, úgy figyelt.
Megérezte a zavart az erőben, mert megszakadt az addig tökéletesen hullámzó koncentráció, és energiafolyam, méghozzá egy halk rezgés keretében, mely egy zsebből érkezett. Haru csak kíváncsi pillogások közepette tört újabb sort a csokoládéjából, s azt majszolva várakozott.
Nem értette egészen a célzást, hogy a lány problémája pontosan mi, hogy mit akar, és miért vág ilyen érdekes – és valahol vicces - arcot, de az embereknek sok különös szokása volt, és bizonyos volt benne, hogy mindennek a felével sem áll még ismeretben.
- Mi az állad leesésének oka? – érdeklődött aztán nagy sokára, majd Hailey mellé húzódott, és hajolt, szemét az eszközre függesztette, amit mobiltelefon néven ismernek itt a Föld bolygón, és a képernyőn egy néhány soros üzenet fogadta. „Neked lehet a képességedben rejlő energiákkal vannak problémák, de Mr. Yamane-nak mással. Igazán segíthetnél megérteni a naiv, aranyos, már-már szüzies tanárodnak a szexuális energiák fontosságát és jelentőségét.”
- A szűz az ugye, hogy nem párzottam még senkivel? – de hogy ez most miért nyert fontosságot hirtelen, az nem egészen világos. Az sem, hogy miért van mindez a diákja telefonján, illetve ki írta ezt, s miért van rá aggodalma, hogy Haru megtapasztalja a szexuális energiákat. Tervezte, hogy tapasztalja, de hallgat Shiróra, aki szerint ne vesse bele magát rögvest tudatlan fejjel, s igaz is, hogy sokat kell még értenie, sok lesz még a kérdése. - De most nem kell segítség. Most én segítek. – jelentette ki. - Meg Shiro mesélt is. A kielégülés fontos. Az öröm is. És ha bekapják az is jó. – sorolta a múltkori beszélgetésből tanultakat legainkább magának, azt is megint azzal az idétlen arckifejezésével, közben feltápászkodott társasága mellől, - nyújtózott is egy nagyot -, aki vele ellentétben teljes zavarban volt, persze érthetően. Haru számára a téma nem bírt olyan jelentősséggel, és olyan kellemetlen faktorral, hogy azt ne beszéljük mindenki előtt ilyen nagy lazasággal. – De kedves, hogy aggódik. Bárki aggódik. Ha aggódik. De te ne aggódj. Ez a barátod egyébként? – csak mert ezzel a részével nem volt igazán értésben. Végül is nem is ez volt most a fontos dolog, nem ezért álltak ide az udvar közepére, hogy az emberi szexualitásról, és annak örömfakasztó energiáiról beszélgessenek. Bármennyire is érdekelte ez is Harut, mert korábban feltámadt iránta a tudásszomja.
- Nos? Folytatás? Utána mára befejezzük, mert a sok energia használata nem jó egyszerre. – ez most inkább magára vonatkozott, mert már kezdett megint egyre elpilledni. Eddigi kitartását is az energiakapszulának köszönhette. - Megteszed magadtól most. Az nagy lépés már, legközelebb pedig állati alakot is meglátjuk. |
Amikor a tanár csokoládéval kínálta egy pillanatra megdöbbent, hogy mégis mit segíthet neki egy darabka csoki, de azért elfogadta. Nem hiszem, hogy segítene, de legalább finom. – gondolta miközben elfogyasztotta a kis darab csokoládét. – Köszönöm. – mondta, és mosolyognia kellett azon, hogy Haru milyen élvezettel tömi magába az édességet. Mint aki először eszik ilyesmit, vagy hát legalábbis még nagyon új lehetett neki az élmény.
Most is csak tágra nyílt szemekkel hallgatta a tanár magyarázatát. Ne uraljam, hanem vezessen. Érdekes lesz. – futott végig a gondolatain. Attól tartott, hogy ha hagyja, hogy az energiák vezessék, mindenféle uralom nélkül, akkor abból káosz lesz, de lehet eddig ez volt a gond, hogy túlságosan uralni akarta mindezt.
- A növesztés még csak-csak menni fog, de hogy csak félig vegyem vissza azt az energiát… - bizonytalanul megrázta a fejét. Mindig bízott magában és a képességeiben, főleg az átlagosakban, de ebben az emberfeletti képességben még nem teljesen. Most nem érezte magát elégnek. – Na akkor fussunk neki. – határozta el magát. Megvárta amíg Haru betöm egy sor csokoládét, ugyanazzal az élvezettel mint az előbb is. Huhh, ez a fickó nagyon oda van az érdességért. – a látványtól egy pillanatra elmosolyodott, de aztán a feladatra fókuszált. Kettejük között egy kis kamillavirág nőtt ki a földből, lassan szirmot bontott és már ott is volt előttük teljes pompájában. Ezután jött a nehezebb feladat. Próbálta megkeresni azt az energiát, érzést, amit az előbb Haru segítségével átélt, vagy legalábbis valami hasonlót, de semmi, nem történt semmi. – Azt hiszem mégiscsak szükség lesz egy kis segítségre. – vallotta be szégyenlősen. Nem szeretett segítséget kérni, saját maga szerette megoldani a problémáit meg úgy mindent, de érezte, hogy ez most nem fog összejönni, legalábbis elsőre még nem. Amikor a tanára újra megfogta a csuklóját, behunyta a szemét egy pillanatra és koncentrált. Majd újra kinyitotta a szemét és az apró kis virágra összpontosított. Így, hogy érezte az energiáját, könnyebb dolga volt. A virág elhervadt, de a szára ottmaradt, épen és sértetlenül, életteli zölden. Csak sikerült ezt is megoldania, igaz segítséggel. De már így is megdobta egy kicsit az önbizalmát.
- Oké, most újra, de egyedül. – mondta teljesen fellelkesedve. Most már tudta, hogy mit kell éreznie, szóval egy próbát mindenképpen megért, hogy sikerül-e vagy sem.
Már épp helyre akarta hozni a virágot, amikor megrezzent a telefonja – Egy pillanat. – mondta miközben feltartotta az ujját, majd előkapta a telefont. Ismeretlen azonosító. Érdekes. – egy pillanatra eltűnődött ezen, aztán az üzenetre siklott a tekintete. Szó szerint leesett az álla. Ki? És hogyan? Miért? – csak úgy sorakoztak benne a kérdések, hogy vajon ki és honnan tudhatja mindezt, hiszen nem volt itt régóta és alig beszélt valakivel, nemhogy ilyen mélységekbe menően. És hogy ő vezesse be a tanárát a szexualitásba. Na az aztán ki volt zárva. Az arca grimaszba szaladt és úgy pillantott fel Harura. Hát ez az ember tényleg egy másik bolygóról jött. – futott végig az agyában. Tátott szájjal, mint aki mondani akar valamit a telefonjára mutatott, miközben tekintete hol a tanárán hol a telefonján időzött. |
Hogy vajon pontosan mi hozhatott akkora változást a lány életébe, hogy képességei megmutatkoztak, a válasz árnyékban maradt, és nem bújt elő, Haru pedig nem próbálta most a részletekbe fúrni az orrát. Bár ott mocorgott benne az örökös kíváncsiság, de úgy vélte egy tanárnak jobb nem lerohanni a diákjait, s ha ez nem is volna elég indok, biztosan nem tudna megállni egyetlen egy kérdésnél, ami már tényleg nem lenne most időszerű.
- Akkor, az a változás, azt próbáld átlátni, elmélyülni benne. Esetleg megbékélni vele? – csak tapogatózott – még szó szerint is, mikor ráfogott a lány csuklójára -, ezért hangozhatott félig kérdésnek utolsó mondata.
Érezte, mint veszlik ki belőle a föld, és Hailey közötti kapcsolatteremtés által felemésztett energia. Amilyen könnyen ellehet venni, olyan nehéz azt visszaszerezni. És a reggel elnyelt masszív energialöket is ezt látja bizonyítani; nehezen lett begyűjtve, de könnyen magába olvasztotta, és annál is könnyebben vész el.
A zsebéből vett elő egy tábla csokoládét, mely a sok édesség közül lett kiválasztott, és megbontotta.
- Kérsz? Erő a gyakorlatra. – nyújtotta a lány felé vidáman, széles mosollyal, és a csokoládé illatárának aromájától megbabonázva, csillogó szemekkel pillogva. Ha valami, hát ez az emberek alkotta nyalánkság bármikor képes volt optimizmussá variálni a negatív hozzáállást, s még a szomorúságba, a hiányba, és ürességbe is beletudott csempészni egy aprócska örömöt.
Hallotta Hailey csodával átitatott, euforikus hangját ez lenyűgőző, és újfent mosollyal játszottak ajkai, ahogy elgondolta, hisz ez a világ; ez a mindenség, ez az élet. És ez volt az ő világuk is, csak még ennél is sokkal intenzívebb, persze azt egy ember nem állhatná sokáig, s így soha nem is láthatja egyetlen egy sem. Most már ő sem.
A kétségek mindezek után természetesen jogosan merültek fel.
- Ne urald az energiát, az vezessen. Az energia érzés, sugallat. A képességeid is mind energia. Benned is van. Talán hiszed, hogy nem érzed, de virágot fakasztasz látszólag semmiből. De nem semmi. Energia. Én most mutatom ezt neked, hogy ismerd, tudd, amikor növényt; fát növesztesz, virágot bontasz, melyik energia, amit használsz. – magyarázta átéléssel, bár kifejezésében, és tudásának pontos átadásában gátolhatja a nyelvezet, és annak nehézsége is, hogy még soha nem kellett elmagyaráznia mindezt, mert fajtájának természetének, létezésének ez alapköve.
- Próbálj most virágot növeszteni, közben koncentrálni arra az energiára, amit éreztél a földből áradni a testedbe. Majd próbáld elvenni az életerejét így. Csak most állj meg félúton. Ha úgy érzed nem megy, elsőre segíthetek. – segítség alatt persze azt értette, hogyha kell, először még tarthatja a kapcsolatot közötte és a föld energiái között. Ültében mocorgott egy keveset, és még mielőtt belevágnának, jó ötletnek tartotta, hogy letörjön egy sor tejcsokoládét, és eltüntesse, mintha soha nem is létezett volna. |
To Hailey Meadows & Hanae Miyake: Neked lehet a képességedben rejlő energiákkal vannak problémák, de Mr. Yamane-nak mással. Igazán segíthetnél megérteni a naiv, aranyos, már-már szüzies tanárodnak a szexuális energiák fontosságát és jelentősségét. |
Ahogy Hailey is egy kissé elgondolkodott, úgy kalandoztak el a tanár gondolatai is pár pillanatra, mintha látta is volna a szemeiben, hogy valahol másutt jár. Mindenesetre a válaszát figyelmesen végig hallgatta és csak ez volt a lényeg, habár a válaszon egy kicsit meglepődött. Önkontroll?! Ez most komoly?! – szerette volna ezeket hangosan is kimondani, egy picikét kifakadni, de nem ez volt a megfelelő alkalom. Vett inkább egy nagy levegőt. Bizonyára megmagyarázza majd, vagy valami. – nyugtatta magát. Hiszen addig ő is eljutott, hogy valamiféle önkontrolra lesz szüksége, de hát ahhoz némi gyakorlásra is szükség lesz. Egy pillanatig csodálkozva figyelte a tanár grimaszolását. Őszintén remélte, hogy ennél többet is fog majd mondani. És mondott is, egészen az elemébe vágott, mintha csak a gondolataiban olvasna. – A képességeim csak ennek a változásnak köszönhetőek… - kezdett bele, de akkor a tanár a karjára tette a kezét. Nem nagyon zavarta volna, hogy Haru megérintette, hiszen ez amolyan ártatlan érintés volt, akár bátorítónak is hathatott volna, ha hirtelen nem támadtak volna furcsa érzései. Nem tudta volna megmagyarázni, hogy pontosan mit érzett, csak azt tudta, hogy ezek nem az övéi voltak. Áhítattal nézett a tanárára, leesett az álla. A bocsánatkérésre csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem történt semmi gond, megszólalni hirtelen nem is tudott a meglepettségtől.
De szerencsére Haru gyorsan továbblépett és folytatta az „órát”, végre valami gyakorlattal és nem kellett beavatnia a tragikus történtekbe, legalábbis most még nem. Hailey egész végig csak erre várt, hogy végre történjen is valami. Ahogy Haru leült a fűbe, ő is azonnal követte, kíváncsian fürkészve, hogy most vajon mi lesz. Törökülésbe helyezkedett el. Követte a tanár mozdulatait, ujjait ő is a fű közé dugta, érezte a hűvös földet a tenyere alatt, a kissé nyirkos fűszálak pedig cirógatták a kézfejét, de ennél többet nem érzett. Akkor Haru elkapta a csuklóját. Ahogy megrohanta az a sok érzés, annyira meglepődött és váratlanul érte, hogy hirtelen el akarta húzni a kezét, de a tanár ujjai nem eresztették. Szóval a kezdetti sok után, csak hagyta, hogy ez az egész átjárja. Az a rengeteg sok energia, ahogy áramlott, egyik fűszáltól a másikig, de ennél nagyobb volumenű energiákról volt szó. Hegyeket, kontinenseket mozgató erőről és mindez egy végtelen körforgás volt, egyszer elvett, máskor ugyan azt visszaadta. Lenyűgöző élmény volt mindezt érezni. Nagyot sóhajtott izgatottan. – Ez lenyűgöző. – mondta miközben tekintetét Harura emelte, a szemei csak úgy csillogtak a csodálattól. – Ha erre én is képes lennék, lehet, hogy egyszerűbben menne, ez az egész. – tette hozzá. Kicsit irigykedett, mert szinte biztos volt abban, ha mindezt érezné magától is, akkor sokkal könnyebb dolga lenne. - De én mindenzt nem érzem csak úgy. - mondta miközben kissé lebigyedt az ajka - Hogy uraljak valamit, amit nem is érzek? - kérdezte tanácstalanul. Vagyis hát érezte, amikor már elvette, de hát az korentsám volt ugyan ez. |
Lassan múlt el az az egy perc, amíg a lány a Haru által feltett kérdésen gondolkodott, és a választ formálta magában, arcára kiült az elmélázás jele. Maga Haru is időt kapott ezalatt, hogy máshová kerüljön, és abban az egy rövid, mégis végtelen hosszúnak tetsző percben a kezében levő virágra meredt. A virágban az ő energiája áramlott tovább, az energia, amitől otthonát megfosztotta. Ez a foszlánnyi energia is annyit érhet egyetlen genedainak, mint ennek a virágnak; az életet. Sok ezer néma sikoly fonódott egybe, amik többé nem váltak külön. Ez volt ami minden túlélő között járt, oda és vissza, a kétségbeesésük talán sötétebb volt, mint maga a világukba törő, kaotikus energia. Végül a felelet megérkezett, bizonytalanul, de szavakba lettek öntve azok a gondolatok, amik az imént belül elsodorták a beszélgetéstől Hailey-t, és egyben az energialényt is. Haru vissza, felemelte tekintetét a lányra, mosolya ösztönből fakadt, de mégis, most, az eddigiektől eltérően mintha valóban egy idegen mosolya volna, aki nem ismeri annak jelentését, és használatát. De az is volt; egy idegen. Egy mókuskerékben ragadt idegen, aki nem ismeri az emberi kifejezések sokszínűségét, ahogy az emberi bőr alatt rejtező, tökéletes pontossággal összeillesztett testet, amit üzemanyagként a vérként nevezett, éltető folyadék tartott mozgásban.
Hailey válasza nem lepte meg. Tulajdonképpen mintha az éhségtől lázban égő önmagát hallaná, mert amikor gyenge és úgy érzi összeesik, mindig ott bujkál egy hátsó késztetés arra, hogy minden körülötte élőből elszívja az energiát. De ez egy olyan dolog, amit itt a Földön rosszként asszociálnak, míg náluk ez otthon az élet. Mindenesetre a felvetődő kérdés hallatán, Haru úgy gondolta ideje lenne előrukkolni egy gyors aforizmával.
- Önkontroll. - ez nem sikerült. Tömörnek tömör volt, de azon túl elmaradt a szellemes rávilágítás. Haru erőteljesen ráncolta a homlokát, még az orrát is, ahogy azt szokta, és elvegyült az örvénylő gondolatok között, hogy pontosan mivel is kellene tovább vezetnie ezt a külön órát. Tényleg szörnyen kezdő volt, és kicsit a nyitottságára is árnyékot vetett érzékeny személyisége, az, hogy nem segít a tudat, hogy mélabússá válhat a világa miatt.
A kertben felzengett néhány vidáman csilingelő diák hangja, s ezt a szél magával hurcolta, édesen dörgölte a füléhez, mintha csak azt akarná, hogy ő is mosolyogjon végre, és megint.
- Ha egy lénynek van képessége hozzá, megteheti, hogy elvesz, hogy magának jót tegyen, ha az ára egy másik élet is, megteszi. Persze a növények csak növények, de az ember is csak ember. De önkontroll segít, ami viszont önismeret. Irányítani akkor fogod, ha tényleg önmagad vagy...Volt változás az életedben. Egy töréspont. A képességeid talán emiatt bizonytalanok. - valahol mondandója végére már megérintette a lány karját. A teljes empátia képessége végigáradt benne, és érezte, amit Hailey érzett; elvenni akár temérdek életet cserébe azért, hogy túlélhessen. Félelmetes. A bőrén végigfutott a libabőr.
- Sajnálom. - mondta, és ezzel együtt el is engedte. A tisztázás kedvéért, mivel nem ember, nem is úgy gondolkozik, és nem azért kért bocsánatot, hogy megérintette, neki az jelenleg nem sokat jelent tulajdonképpen. Azért inkább, hogy az érzésein keresztül belelátott az életébe, de meglehet átadott a saját érzéseiből is egy keveset. Meggondolatlanság.
- Megpróbálhatjuk elérni, hogy meg tudj állni. Előbb talán kezdjük akkor tényleg az alapoknál. Az energiaismeret fontos, hogy aztán tudd a képességeiden keresztül kontrollálni. Mutatok valamit. - leült a fűbe és intett a lánynak is, hogy kövesse. Kezét letette a földre, tenyerét teljes felületével tapasztotta a földre, és azonnal érezte, ahogy a talajból feltörekvő pulzálás megbizsergeti az emberi testben megbúvó energiából álló lényét. Ha Hailey követte, ugyanúgy, ahogy Shiróval tette, ráfogott a csuklójára és a kapcsolatra koncentrált. Ez a kapcsolat azonban sokkalta erőteljesebb, éreztre sűrű, szinte áthatolhatatlan; ott van benne a föld fensége, ereje, és ha valaki tényleg nagyon erősen figyel, egy pillanatra érezheti annak végtelen mozgását, változását. Mindemellett érezni lehet a földből növekvő növények energiáit; a fű, a fák, a virágok, a bokrok életének erejét. És mindezeken túl ott volt a körforgás; az élet és halál váltakozása, ahogy az energia lassan elveszlik, majd ugyanúgy egy másik gyökérben és az abból növekvő szárban életet fakaszt; ez a soha véget nem érő körforgás.
- Ha érted a mindenben áramló energiát, lehet kevesebb erővel jár, ha növesztesz új növényt. Ha érted mindezt, képes lehetsz megállni is, mielőtt az utolsó csepp erőt is elszívnád. Ugyanez az állatokkal. Ha ismered őket - és az ismered szót nem az általánosságban vett ismeretként értelmezte - akkor képes lehetsz felvenni teljes alakjukat. - magyarázta. |
Kissé meghökkent, hogy a tanár némi akcentussal és nem épp teljesen folyékonyan beszél, de hát végülis hamar túltette magát ezen az apróságon. Hiszen annyi féle-fajta lény volt itt, és hát ha nem töltött még itt éveket, akkor hát simán megeshet az emberrel, hogy még nem profi a nyelvben. Ez az amihez még nem teljesen tudott hozzászokni, hogy itt aztán bárkivel és főleg bármivel találkozhat, szóval jobb lesz ha mostantól ezt veszi alapul, mostantól ez az új normális.
Hallgatva a tanárra próbált egy kis higgadtságot erőltetni magára. Vett egy nagy levegőt és kifújta, ezzel szimbolizálva, hogy elengedett minden izgalmat, vagy legalábbis megpróbálta. De erről hamar el is vonta a figyelmét, az a tény, hogy a tanár felkapta az imént teremtett apró kis virágot és új életre keltette egy kis fényjáték kíséretében. Egészen lenyűgöző volt, bár neki most majdnem minden képesség lenyűgöző volt. Habár ez hasonló volt az ő erejéhez, a fényt leszámítva. De amikor szóba jött, hogy talán teljes állati alakot is képes lehet felvenni, akkor újra izgatottság költözött belé. Szerinte ez valamiért állati menő lett volna, nem tudta volna megmagyarázni, de talán őrült állatimádatához lehetett némi köze. Aztán Haru feltette azt a kérdést, amin még ő maga sem gondolkodott túl sokat. Elgondolkodva állt és próbálta felidézni azokat az emlékeket, amikor akarata ellenére vette el a növények életerejét. – Nos… - kezdett bele bizonytalanul – Amikor úgy érzem, hogy energiára van szükségem, amikor valami miatt nagyon legyengülök. Olyankor szokott ez megtörténni; azoknak a növényeknek, amiknek elszívom az erejét, azoknak már nem tudok új életet adni… - tette hozzá, bár mikor kimondta úgy érezte, hogy felesleges volt, hiszen ez nyilvánvaló. Hiszen azért szívta el az energiát, hogy neki elegendő legyen, mégis, hogy adhatná vissza. – ahogy ez végigfutott a fejében, enyhén megrázta a fejét. Inkább arra kell koncentrálnia, hogyan tudja irányítani ezt a képességét teljes biztonsággal. – Mégis, hogy tudnám ezt irányítani? – tette fel a kérdést némi habozás után. Jó lett volna, ha ezt a képességét is nagyobb biztonsággal tudja irányítani, az eléggé rémisztő gondolat volt, hogy akár erdők életét is elveheti csak azért, hogy ő élhessen. Félelmetes volt ebbe belegondolni, kissé meg is borzongott. |
A vörös hajzatú lány bólintott kérdésére válaszképp: Hailey Meadows állt előtte, aki izgatottan ideges, frusztrált, és enyhén meglepett. Meglepettségének forrását persze nem tudta, ha tudná csak nagyot nevetne, hisz legyen bármilyen fiatalnak hatós külseje, valójában egészen bizonyosan öregebb volt itt mindenkinél. De nem tudhatta mindezt, így csak azzal foglalkozott, ami előtte volt, és amit a körülöttük kavargó energiák a fülébe súgtak.
- Értem. Hailey nagyon izgatott. Éreztem az energiát. Csak úgy vibrált. – gesztikulált szavai mellé, majd egy rövid pillanat erejéig felnevetett. – Nem kell idegesség. Ha valóban ismerni akarod a képességeid, nyugodtság, koncentráció a legfontosabb. – adta a tanácsot, amit magának is meg kellene fogadnia, hisz, mint első nem hivatalosa tanítása, kissé őt is megugrasztotta. - De tudnod kell, nem tudom bizonyosan, hogy segítség leszek-e számodra úgy, ahogy te képzeled. – magyarázta nagy serényen, tisztázva mindenekelőtt a tényeket, mielőtt komolyan belelendülne a lelkesedésébe az előtte toporgó diák. Természetesen minden tőle telhetőt megtesz majd a siker érdekében, ahogy ígérte magának a kezdetekkor, és ahogyan azt Shirónak is mondta, nyitottan fog állni mindenkihez, és minden adódó szituációhoz. A kapd be csak akkor jön, ha az illető kiérdemli Haru szemében. Na, de annak nem most volt itt az ideje.
Türelemmel és érdeklődéssel hallgatta a lányt, aki készséggel kezdett válaszadásba, és mesélt képességeiről, sőt az elbeszélés mellé bemutató is járt, amit a genedai félredöntött fejjel és beharapott alsó ajakkal lesett, lévén kíváncsisága hamar előtérbe ugrott. A lány először félig meddig állati alakott öltött – valójában csak egyik kezére növesztett karmokat, de ahogy mesélt erről a tudásáról a lány, Haru úgy képzelt hozzá minden mást is - karmai nőttek, tűhegyes agyarak férkőztek szájába, és még a szemei is átformálódtak, mintha valóban az erdő sűrűjéből villantaná rá borostyán íriszeit egy farkas. A „fiatal” tanárúr pillogott párat, és hamar újra figyelmét a valós történésekre szegezte. Mindez az előbbi bizonyára csak annak a hatása, hogy túlzottan hirtelen jutott sok energiához az otthonából hozott kapszulának köszönhetően.
A következő képesség a növényekről szólt, s Haru rögvest közelebb lépett, ahogy Hailey tenyeréből egy apró élet tárulkozott ki, nyújtózott a nap felé aranyos szirmaival. De mindez vagy tartott néhány röpke másodpercet, ugyanis az a kis élet hamar elveszítette minden életenergiáját, s holtan hullott alá a zöld pázsitra. Ahogy a lány is, úgy ő is némán leste egy csendesen tova rebbenő percig a földön heverő virágot. Eszébe juttatta, hogy milyen könnyen ellehet szívni az energiát, de milyen nehéz is azt visszaadni. Ahogy a sötét erő is tette, hogy a világa azóta is annak hatása alatt roskadozik. De most ugyancsak nem volt itt az ideje a rosszon elmélkedni, hisz magán érezte az előtte álló diák tekintetét, aki bizonyára valamilyen reakcióra várt tőle.
- Minden képességnek, erőnek, az energiák a forrássai. Ahogy mindennek is. Ha ismered egy élet energiáit, ha megérted, könnyebben irányíthatod. – mondta, és lehajolt a földön heverő, elszáradt kis virágért, amit finoman a tenyerébe zárt. Rákoncentrált, lehunyta szemeit, a bőre alatt az energiafolyam hófehéren felfénylett. Mikor összezárt kezét és szemeit is újra kinyitotta, szája mosolyra húzódott, s a kis sárga szirmú növény mintha sohasem ízlelte volna meg a halált. Ellenben ő máris veszített az erejéből. Sóhajtott egyet, úgy hallgatta a felszólaló lányt.
- Szeretni nem rossz. Jó kezdés. De tudni kell ismerni, ahogy mondtam, és tudni kell kontrollálni. Tudni kell, mikor kell használni. Segíthetek megismerni, látni az energiát. Talán képes lehetsz ezáltal az állati alakot is teljesen felölteni. – mondta a végére félre pillantva, ellesve a kert egy távoli pontjára. Megragadt benne az, amit Hailey mondott. Önkéntelenül. Akkor mégsem egészen önmaga. Mielőtt bármi komolyabba belemennének, ezt a problémát kellene megismerni tüzetesebben. Addig veszélyes lenne az úton tovább lépni.
- Önkéntelenül? Ha történik, miért? – kérdezett rá, visszavezetve tekintetét a lányra. |
Nem mondhatná, hogy nem lepődött meg, amikor egy egészen fiatal férfi lépett oda hozzá. Be kellett, hogy vallja, hogy valaki idősebbre számított, és nem éppen egy vele majdnem egykorú tanárra. Mégis miben tud neki segíteni egy vele egykorú személy? - tette fel magának a kérdést, abba bele sem gondolva, hogy még ha csak pár évvel is idősebb mint ő, akkor is valószínűleg ő már jóval régebb óta tudatában van a képességeinek és valószínűleg mesterien használja őket. A tanár kérdésére, miszerint ő Hailey csak bólintott és mosolyogva fogadta a tanár bemutatkozását. – Már alig várom. – tette hozzá izgatottan. Ide vagy oda a tanár fiatalsága, akkor is izgatott volt. De már érkezett is a következő kérdés. – Jajj nem. – rázta meg a fejét – Kicsit előbb jöttem, mert hát, hogy őszinte legyek már nagyon szeretném kicsit mélyrehatóbban megismerni a képességeimet. – mondta teljes őszinteséggel. Ugyan kicsit csalódott volt, hogy nem csapnak azonnal a lecsóba, de hát végülis számított rá. Azt azért mégsem várhatta el, hogy anélkül kezdjenek el gyakorolni, hogy Yamane tanár bármit is tudna a képességeiről. Szóval lelkesen kezdett bele képességeinek ecsetelésébe. – Nos képes vagyok állatok alakját felvenni, persze csak nagy vonalakban. Például… hmmm… - egy pillanatra elgondolkodott, hogy milyen példát is mondjon, de gyorsan bevillant a tegnapi élménye, a halott farkas. Kissé elszomorította a gondolat, de gyorsan folytatta a mondandóját. – nem tudom felvenni egy farkas alakját, de olyan karmokat és fogakat is tudok növeszteni, a szemem is a látással együtt olyan lehet akár egy farkasé. És hát igazából bármilyen állat alakját fel tudom így venni, ebben a formában. Ennél több még nem igazán sikerült, de lehet nem is menne. – vonta meg végül a vállát, demonstrálva ez előbbieket, azzal, hogy egyik kezén karmokat növesztett, de gyorsan el is tűntette őket. Kissé elgondolkodott, hogy vajon milyen érzés lehet, ha képes lenne teljesen felvenni egy állat alakját. Nem tudta elképzelni, hogy ekkora átalakulásra is képes lehet.
- Illetve van még a növények irányítása. Bárhol növesztek egy fát, vagy egy meglévő növényt növesztek meg, irányítom, akár a semmiből is. – azzal kitárta a tenyerét és egy apró sárga virág szirmai nyíltak ki a kezében – De ha kell az életerejüket is el tudom szívni. – tette hozzá kissé komorabban és abban a pillanatban a kis virág összefonnyadt. Leejtette a kezét, és ezzel a lendülettel a már élettelen, kiszáradt növény a földre hullott. Egy pár pillanatig csöndben bámulta a földet, majd a tanárra kapta a tekintetét, azt figyelte, hogy vajon eddig mit gondolhat a képességeiről. – Ezek az izgibb képességeik, de emberfeletti erőm is van, meg gyorsan gyógyulok a sérülésekből. – az utolsó szónál félmosolyra húzta a száját. Olyan gyorsan, hogy csupán egy évig feküdt kómában. Persze akkor még nem voltak meg a képességei, vagyis mondjuk úgy, hogy akkor még nem ébredt fel benne ez az erő. – Azt hiszem ennyi. – fejezte be végül. - Őszintén szólva szeretem használni az erőmet. - vallotta be kissé pironkodva, de azt már nem tudta volna megmondani, hogy ez miért hozta zavarba. - Úgy érzem önmagam vagyok amikor használom a képességeimet, habár a növények életerejét nem szívesen veszem el, de van, hogy önkéntelenül is megteszem. - magyarázta teljes beleéléssel. Kíváncsian várta, hogy Haru mit fog szólni mindenhez, illetve, hogy mi az amiben segíteni tud majd neki. |
Még a hivatalosan elkezdődő tanítása előtt kérték fel, hogy adjon különórát egy diáknak a képességeivel kapcsolatosan, aminek segítségével a tanuló magabiztosabban állhat majd az erejéhez, és talán egy új szemszögből látva azt, felfedezheti annak új aspektusait. Ha őszinte akart lenni magával, nem érezte egészen késznek magát a feladatra, pedig nem akart semmit sem jobban, mint segíteni azzal, amivel csak tud. Fáradt is volt. Borzasztóan fáradt. Otthon, Genedán megmondták, hogy a kezdeti időszak lesz a legnehezebb, ám eleinte – legeleinte - ebből semmit sem érzett. Ma viszont úgy ébredt, hogy alig bírta megmozgatni hús és csont testét, izmai minduntalan elernyedtek. Könnyebb, ha nem kell lábra állni, csak lebegsz és dúskálsz az energiában, ami folyamatosan átjár. Felállva az ágyról, komikus léptekkel vánszorgott a szekrényig és egészen addig is, amíg megtette ezt a borzasztó hosszú, alig öt lépésnyi távolságot, nem egészen tízszer ásított; tízszer harapta le majdnem a saját kezét, amit a szája elé kapott. Bőre alatt az energiafolyam szürke volt, mint a hamu és vészjóslón kavargott – érezte, hogy a benne áramló energia nem könnyedén folyt, de sűrű volt és nehéz - , szemei alatt pedig bőszen dagadtak a sötét karikák. Kezét megemelve, kinyújtva, majd a szekrény fogantyújára tapasztva nyitotta ki annak ajtaját. Sóhajtott. A sóhaj mélyről tört fel és nem hozott túl sok megnyugvást, ahogy lassan remegni kezdő ujjai begyével leheletnyire megérintette a polcon, a ruhák mellett levő, egyik ezüstszín kapszulát. Muszáj. Hiszen ezért kaptam. Sosem lesz jobb idő rá.
Percekkel később már energikusan öltöztette fel emberi testét egy elfogadható ruházatba – miután a micimackós pizsama nem számít túlságosan megfelelő öltözéknek tanításra és a kertben való tartózkodásra. Ezt már megtanulta, sőt tapasztalta is korábban sok-sok különös pillantás közepette, amit földiek küldtek rá.
A szobáját elhagyva indult el, kormányzott át a folyosókon, s mint nemrég, pontosabban tegnap, amikor Toshiróval beszélgetett, most ismét a kertben találta magát. Egy pillanatra állt meg, amikor kiért a szabad ég alá és a nap sugarai megérintették, végigsimítottak bőrén.
Széles mosollyal és ragyogó arccal – és egy kérdéssel, ami így hangzott: - Hailey Meadows? - lépett a rá várakozó, vörös hajzuhataggal megáldott lány elé, akinek energiái csak úgy parázslottak az izgatottságtól.
- Haru Yamane. Én segítek a képességeidet másképp látni. Megismerni. – mondta. Az első benyomása rögtön az volt, hogy késhetett. Úgy tűnt, hogy a diák egy ideje már várakozott, Haru viszont biztos volt benne, hogy a megbeszélt időre érkezett. Korábban volt gondja a földi időfolyással, de azóta már az elviselhető szinten hozzászokott.
- Sokat vártál? – érdeklődött a lányra pillogva.
A lényegre és itt létük okára térve nem akart rögtön belevágódni a dolgok közepébe. A gyakorlat fontos, de a valódi felismerés elsősorban legbelül kezdődik és ott is dől el.
- Elsőre, szeretném, ha mesélnél a képességeidről. Az erődről. A természetükről. Arról, hogyan viszonyultál eddig hozzájuk, milyen érzés, amikor használod őket. |
Elég mozgalmasan indult az első napja itt az akadémián, de most végre talán egy kicsit nyugodtabb és szervezettebb lesz a napja. Főleg, hogy most egy tanárral volt „randija”, mert végre a képességeivel fognak foglalkozni. Szóval valami sportosabb ruhát kapott magára, mert magát ismerve, biztos, hogy összemaszatolja magát. Ugyan nem volt egy tanár sem, aki hasonló erővel bírt volna, mint ő, vagy legalábbis nem tudott róla, nem emelték ki így külön neki; mindenesetre ez az új tanár azt mondták, hogy tud neki segíteni. Még sosem találkozott a tanárral, azt mondták neki, hogy Haru Yamane a becses neve, de ennél többet nem tudott az illetőről. Sosem volt az a stréber típus, most mégis már korábban itt volt a kertben és várta a tanárt. Már-már buzgó mócsingnak érezte magát, kissé izgatott is volt. De hát végülis érthető volt, hiszen soha senki nem tanított neki semmit az erejével kapcsolatban, pedig ez nagyon is érdekelte, hogy milyen lehetőségek rejlenek benne. Úgy érezte még olyan sokra lenne képes, csak egyszerűen nem tudja, hogy hogyan. Szóval kissé feszengve ácsorgott a kertben, néha a kezeit tördelte, mint valami zöldfülű gólya. De hát vágülis az volt, hiába, hogy már 20 éves volt, túl az érettségin. Érdekes egyetemre sikerült bejutnom... - futott végig az agyán, nem is bírta megállni mosolygás nélkül.
Jól rálátott a hangulatos boltívre, ahol általában az emberek jártak át a pályáról a kertbe, és árgus szemekkel figyelte, hogy vajon mikor jelenik meg a tanár, akit hozzá küldtek, vagy fordítva, de ez most részlet kérdés volt. Néha át-átpillantott a pályára, ahol a diákok edzettek, vagy éppen a képességeiket próbálgatták. Ámulva nézte őket, amikor egy-egy diák valami látványos mutatványt adott elő. Annyira új volt neki ez a világ. Persze ezelőtt is tudta, hogy léteznek ilyenen, látott sok ilyet a TV-ben meg hasonlók, de így testközelből még sosem. Az meg külön téma volt, hogy nem csak mutánsok hanem mítikus lények is léteznek, nem is olyan kevesen, a különböző földön kívűli falyokról meg ne is beszéljünk. Hogy most ő is egy közülük, szinte hihetetlenül hatott. Habár egész jól alkalmazkodott a helyzethez, azért néha még akkor is olyan szürreálisan hatott, hogy ez történik vele. Kíváncsi vagyok, hogy a tanár miféle fajta lesz. - vetődött fel benne, hogy simán lehet, hogy egy földönkívűli lesz a tanára. Kicsit feszélyezte a gondolat, ugyanakkor nagyon izgatott is lett tőle, mert hát nem mindennap találkozik az ember földönkívülivel, de mondjuk nephilimmel meg démonnal sem. Szóval igazából bárki lehetett ez a tanár, Hailey szinte biztos, hogy le lesz nyűgözve tőle. |
Hanae Miyake & Haru Yamane & Hailey Meadows |
[14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
