|
Témaindító hozzászólás
|
2020.10.01. 17:25 - |
Sebastian Parks& És a diákjai |
[27-8] [7-1]
 Szemeit forgatta Seby kijelentéseire. De el van telve magával. – futott végig a gondolatain – De sebaj, majd letörlöm azt az önelégült vigyort a képedről. Ha tudta volna, hogy ugyan az jár mindkettőjük fejében… Mondjuk talán volt valami sejtelme róla, de nem törődött vele különösebben, hiszen mit árthat neki egy egyszerű ember. – Én úgy érzem inkább te becsülsz alá engem. – állta Seby tekintetét és ő is mosolyra húzta a száját. – Oh ne aggódj, megjegyeztem, nem kell féltened. – mondta kihívóan. Nem mintha számított volna, hogy ismeri vagy sem, vagy hogy tudja pontosan, hogy mire készül, semmi nem volt érdekes. Végül vagy megnyeri magának vagy nem, még ez sem számított sokat, ha igen, akkor remek, egy gonddal kevesebb, ha nem, akkor sincs baj, mert így vagy úgy, de akkor is Ő egy Asgardi Isten és előbb utóbb úgyis elfoglalja az őt megillető helyet. De addig is itt kellett maradnia a Földön és játszania a szerepét, talán még jól is jön mindez az egész végül. Csak bólintott arra a figyelmeztetésre, hogy ne mondja el senkinek ezt a kis egyezséget. De miért is tette volna, senkinek nem tartozik magyarázattal, vagy bármi. Meg hát mi haszna származna mindabból ha bárki is tudná ezt, semmi, szóval nincs is értelme erről beszélni bárkinek is.
Hagyta, hogy Seby még közelebb húzza magához. – Most is csak mi ketten vagyunk… - jegyezte meg, keze mindeközben Seby torkára siklott, de csak finoman végigsimított rajta – De ne hidd azt, hogy nem tudnálak megállítani. – mondta fenyegetően a fogai közt szűrve a szavakat miközben a férfi keze az ajkait simította végig. Egy cseppet sem zavartatta magát. Nos ha így játszunk, akkor így játszunk. – Egy óvatlan pillanat és… - nem fejezte be a mondatot, de abban a pillanatban csuklójánál fekete kardja újra manifesztálódott. A fekete kard lapja a férfi nyakához préselődött, de persze, hogy nem zavartatta magát emiatt, Sirinek abszolút semmi érdeke nem volt abban, hogy végezzen vele, persze jó móka lett volna az is, de most csupán csak figyelmeztetni akarta. Pár pillanat múlva azonban léptek zaja hallatszott, egy kopogás az ajtón és egy férfi hangja. Siri mosolya szélesre futott az arcán, amikor Seby idegesen, morogva fogadta a látogatót. Kardját elemelte és vállára támasztotta és csak várt és figyelt, miközben Seby ajtót nyitott. Végül kimért léptekkel indult meg az ajtó felé, kardját még mindig a vállán nyugtatta, gondoljon a látogató amit csak akar, hogy vajon mit művelhettek ők ketten. – Súlyos következmény nekem vagy inkább neked? – az utolsó szót kissé kihangsúlyozta, de ez amolyan költői kérdés volt, egy pillanatig sem várt rá választ, csak sarkon fordult és elviharzott.
[LEZÁRT KÖR] |
A zt már korántsem akartam neki elmondani, hogy ez csak egy játék és nem szándékozom komolyan venni. Egyáltalán nem az én stílusom volt a harc, sem annak a látványa ahogy valaki fuldokol vérben tocsogva. Csak én a pia, meg a szex. Nincs nekem szükségem másra az igényeimen kívül. Az meg végképp kizárva, hogy én valakinek csak úgy megalázkodjak. És jobb, ha ezt Sigrid még nem tudja meg. Jót fogok ezen szórakozni.
Elmagyarázta, hogy azért nem tud elmenni mert képtelen az utazásra. Láttam, hogy még mindig nem tudja megérteni mire célzok de sebaj csak elvigyorogtam rajta. - Nem hogy ki élveznéd, hogy itt vagy... velem. - Mondtam mosolyogva.
Célzásain és a kis színjátékán csak csendben nyugtáztam magamban, hogy nagyon nem látja át a dolgokat, és hogy velem nem érdemes kikezdeni. Bár tény, hogy nem biztos ezt el tudom érni, hogy belém szeressen de megpróbálkozok vele. Nem jelent nekem semmit ez az egész, mint ahogy mondtam csupán ez egy játék. Ha nem sikerül ott van nekem a B tervem, amit majd szépen ki fogok dolgozni. - De egy dolgot elárulok neked. Ne becsülj alá kérlek. Nem ismersz te még engem és teszek róla hogy ez így is maradjon. - Mondtam ahogy mutató ujjamat a számhoz emeltem mintha éppen csendesíteni szeretném. - Szóval ezt jól jegyezd meg. Magányos farkasként utazok. - Kacsintottam rá vigyorogva. És nem csak neki, másnak sem hagytam azt hogy ki ismerjen engem. Csak egy ember volt az aki mindenütt át látott rajtam, és már egy pillantástól tudta, hogy éppen milyen kedvem van. De sajnos már nincs mellettem. Ha most látna engem, mivé lettem szerintem nem csak csalódott lenne de szomorú is. Az, hogy Siri már rögtön a vérengzésről beszélt kissé úgy éreztem, hogy már el is szánta magát hogy belemegy az alkuba. Ördögien elvigyorogtam. - Rendben Drága. Jövőhéten kezdődik a játék. - Szólaltam meg. - Oh, és még valami. Senki más ne tudjon a mi kis játékunkról. Nem igen csípik sajnos, túl öregek hozzá. - Fejeztem be a mondatomat.
Az viszont valós tény, hogy ebben a lányban látok valamit amit nem tudok megmagyarázni sőt már az első perctől fogva amint megláttam a tornateremben. Van benne valami... a tekintetében, abban hogy mindig másmilyen arcot vág.. vagy éppen a testbeszédén. Lesütöttem a szemem egy pillanatra, de aztán vissza néztem rá. Odahajoltam még közelebb hozzá, úgy hogy az ajkaink már majdnem összeértek. - Nem is tudod mennyiféle módon tudnálak kijátszani magamnak, ha úgy szeretném. Főleg egy olyan helyen ahol csak mi ketten vagyunk és nincs, aki megállíthat engem. Még te sem. - Hangom átment suttogásba, ördögi mosolyom megmaradt ahogy kezemmel végigérintettem finom ajkain. Itt most egyáltalán nem a szexre gondoltam. Annyi embert ismertem már ki, hogy rengeteg pakli van már a tarsolyomban. Ám de ebben a pillanatban amint végigért a kezem Siri ajkán már hallottam a lépteket az irodám ajtajánál. És nem kellett sok, máris kopogtattak. Mondanom sem kell mennyire ugráltam örömömben, hogy már megint nem hagynak békén. Az ajtót igen szúrós tekintettel pásztáztam, és még talán egy kis morgás is hallatszott tőlem. - Megölöm. - Mondtam halkan, bár ez csak egy szófordulat nem gondoltam komolyan. Csupán csak elegem volt. - Mr. Sparks! Elhoztam önnek az év végi témazárók dolgozatát! Valamint beszédem van önnel... ahogy elnéztem a tornatermet. Remélem minden rendben Önnel! - Hallatszott be az ajtónál. Amint ezt végig hallgattam unott fejjel sóhajtottam egyet. Kár. Még elszórakoztam volna ezzel a lánnyal. De mivel láttam, hogy már menni készülne ahogy tekintetét az ajtóra ragasztotta, hát akkor legyen. Eltávolodva Siritől odaléptem az asztalomhoz, hogy felkapjam a kulcsokat. Kinyitva az ajtót igen dühösen rápillantottam a kollégámra. - Oh, csak nem? - Kezdett volna bele, de én fogtam a papírokat kivéve a kezéből majd jól arcon csaptam. - Mondtam, hogy ráér.. - Szakítottam meg komoran. Utáltam a dolgozatokat átnézni főleg a témazárókat. Azt tudni kell a kollégámról, hogy ő nagyon perverz egyén. Sőt talán még nálam nagyobb is.. ezért is csaptam arcon a papírokkal. - Egyébként meg félreérted. A kis hölgy csupán csak büntetésben volt. - Magyarázkodtam neki. Közben a lányhoz fordultam és megejtettem felé egy kis ördögi mosolyt. - Akkor szeretettel várlak jövőhéten az irodalom órán. Ha nem jelensz meg, akkor súlyos következménye lesz. - Mondtam pár utolsó szót. Hagytam, hogy kisétáljon majd a kollégámat beengedve, becsuktam az irodám ajtaját. |
Siri tudta, hogy Seby még mindig nem beszél vele komolyan, de azt mondta, hogy gondolkodik majd rajta és neki elég volt ennyit hallania. Még ha tudta is, hogy most biztosan nem fogja fontolóra venni, de biztos volt benne, hogy még eszébe fog jutni. – Ugyan, dehogy erős, pontosan megfelelő, csak még magadnak is félsz bevallani. – mondta nyugodtan, de nem akart vitába szállni ezzel kapcsolatban, majd idővel úgyis rájön magától, vagy nem, az idő majd megmondja.
Ahogy megindult az ajtó felé Seby elkapta a kezét és magához húzta. Igencsak közel kerültek egymáshoz, Siri már-már kényelmetlenül érezte magát ettől a kissé szokatlan helyzettől. Hagyta, hogy Seby végig simítson az arcán, még a szemeit is lehunyta mint aki annyira élvezi a helyzetet. De ahogy újra kinyitotta a szemét az gonoszul csillogott, csak utána nyitotta szólásra a száját. – Milyen kár. – mondta lemondóan, arra utalva, hogy valóban csalódott Seby „képességeiben”. – Megfeledkezel egy aprócska tényről. – ujjával az ég felé mutatott – Én nem önszántamból vagyok itt. Hiába szeretnék visszamenni, nem tudok, amíg a szivárványhíd zárva van. – arcán egy pillanatra elgyötört kifejezés suhant át, de csak egy aprócska pillanatra – Ezt az egyet még én sem tudom megtenni; csak úgy világok között utazgatni. – egy szemernyi csalódottság érződött a hangjában, de azért igyekezett ezt leplezni. Mindemellett meglepően nyugodtan tűrte, hogy Seby „irányítsa”, úgyhogy ez mondhatni egy sikeres hadművelet volt. Csak felvonta a szemöldökét, amikor a férfi megkérdezte mit szólna egy kis játékhoz. Kíváncsian várta, hogy vajon mi olyan remek ötlete támadhatott. Ahogy hallgatta egyre elégedettebb mosolyra húzódott a szája. – Embereket fogsz ölni nekem és fogjulejteni ha nem hajtanak térdet előttem? – kérdezte megjátszott elragadtatással, hiszen tudta, hogy ez nagy valószínűséggel nem fog megtörténni. – Milyen kedves tőled, máris szerelembe estem. – folytatta a színjátékot, de amint befejezte a mondandóját arckifejezése újra a normális, megszokott volt. Ki hitte volna, Siri ismerte a humort valamilyen szinten, habár nem sokat gyakorolta, maximum jobb pillanataiban; úgy látszik ez is egy volt közülük.
- Semmi sem tenne boldogabbá. – mondta most már komolyabban, de az él még mindig ott volt a hangjában. Ennyi játékba még belemehet, a cél érdekében megéri. Mindemellett a kézcsók is imponált neki, ez már sokkal inkább az a fajta viselkedés volt, amit elképzelt. – Egy hónap gyorsan elröppen. – jegyezte meg – Biztos elég lesz ennyi idő, hogy elbúcsúzz az otthonodtól? – kérdezte még mindig mosolyogva. Elég magabiztos volt ezzel kapcsolatban. Még hogy Ő szerelmes, nevetségesen hangzott, el sem tudta képzelni. De persze próbálkozni bárkinek lehet, csak nem biztos, hogy megéri az illetőnek.
- Nos, akkor ha végeztünk… - tekintetét a zárt ajtó irányába fordította és várta, hogy Seby vegye a célzást és végre kiengedje.
|
Kegyetlen mondataim után, kíváncsian vártam miként fogja ezt a véleményemet le reagálni. Bár semmi érdemlegeset nem mutatott ki, jól éreztem, hogy valahol még is magára vette a dolgot. Ezen igazából már nem csodálkozom. Felnevettem a lány első kijelentésén erről az Alázkodj meg előttem! lévő dologról. Már nem is tudom, mikor voltam szerelmes utoljára. Nem most volt ez tény, de ki tudja lehet már el is felejtettem milyen érzés lehet. Meg se lepődtem már a szavain. - Még mindig nem látom okát, hogy én melléd vágódjak. - Válaszoltam széles mosollyal az arcomon. - De rendben, majd gondolkozok rajta. - Persze nem akartam én senki kedvére tenni. Megvannak a magam problémáim egy jó kis alkohol mellet, és azzal hogy az egykori családomra gondolok.
A lány, lassan kiitta azt a jó kis finom whiskyt majd felém kezdett el lépkedni. Álltam elébe, ahogy mondani szokás egy centis sem távolodtam el tőle. Szépen hátradőltem az ablaknak, és kezeimet pedig a nadrág zsebembe helyeztem nyugalomra. Mozdulatára, miként mondhatni mellkasomra tette kezét átjárt engem egy különös érzés. Nem, nem a férfiasságom indult be... és nem szó sincsen félelemről, vagy reszketéstől. Ez egy olyan dolog volt amire nem tudtam még magyarázatot adni, talán egy kis idő után. Kijelentésein makacsul is elvigyorogtam. - Ohh milyen elragadó bók. - Szólaltam meg mondatai után. Hagytam had pihentesse csak rajtam a kezét. Az engem nem zavart... sőt! - Hogy én kegyetlen? Erős szavak ezek Drágám. - Folytattam tovább. De ebben igaza volt. Azok a kemény évek, és a gyász tett ilyenné. Sötétség? Talán. De a gonoszság, és a ridegség könnyen a barátaim lettek. Hagytam, hogy befejezze azt amit mondani akar. Ahogy azt is hogy elforduljon tőlem és meginduljon. Szinte az az elengedhetetlen vigyor ismét megjelent az arcomon. - Ugyan akkor... - Ragadtam meg a kezét finoman és szépen lassan visszahúztam magamhoz, de most már olyan közel hogy testünk egymáshoz ért. Rögtön meg is éreztem a lány illatát, és már a lélegzetét is tisztán hallottam. - A másik véleményem az, hogy ha nem akarnál megváltozni itt sem lennél. Ugyan már... egy nemes családjából származó egyén, mért is jönne egy ilyen lepukkant ocsmány helyre mint ez? Igazam van? - Hangomban hallani lehetett a melegséget, akár talán még a lágyságot is. - Ott legbelül megakarsz változni, és ezt tisztán látom. Még ha először azt gondolod hogy sületlenség amiket beszélek. - Mosolyogtam el, majd a szabad kezemet kiemeltem a nadrágzsebemből és az arcához érintettem végigsimítva azt. Majd állát óvatosan megfogtam, és feljebb emeltem a fejét hogy egyenesen a szemembe nézzen. - Rendben van. - Vigyorogtam el. - Mit szólnál egy kis játékhoz? - Vetettem fel az ötletet.
- Kössünk alkut. Ha elérem azt, hogy belém szeress akkor itt maradsz ezen a földön velem. Viszont ha te nyersz, meg engedem, hogy kihasználj és teljesítem minden kívánságodat és elmegyek veled harcba is akár. Akár még az őröd is lehetek ha az tetszik jobban. - Az apró kezét, amit még mindig fogtam az ajkaimhoz érintettem és egy leheletnyi csókot adtam rá mosolyogva. Persze, hogy nem adom magam egykönnyen! Szeretnék én is szórakozni, és talán elérem azt is benne hogy kezdjen megváltozni és talán némi érzelmet is hagyok benne. - Mindössze 1 hónap a határidő. - Tettem még hozzá ezt is, majd elengedtem a kezét és visszadőltem az ablaknak kezeimet pedig ismét a zsebemben pihentettem, és úgy mosolyogtam a lányra. |
Nem vette komolyan, de miért is tette volna, az Ő szemében csak egy komolytalan gyerek volt. Ez egy kissé dühítette, de próbálta elengedni a dolgot. Szemrebbenés nélkül figyelte Seby kaján pillantásait. Végülis annyira nem néz gyereknek és mégis... - futott végig a fejében. Lemondóan elmosolyodott miközben tekintetét lesütötte. - Majd szólj ha komolyan érdekel a dolog és akkor felvilágosítalak, hogy mi hasznod származna mindebből. Nem kapcsolat, nem szerelem, annál sokkal jobb és értékesebb dolgok. - mondta magabiztosan, minden mást inkább elengedett a füle mellett, felesleges lett volna vitába szálnia, úgyse vette volna komolyan, ráadásul a türelme is kezdett elfogyni. Nem mellesleg nem szócsatákra vágyott, hanem igazi fizikai harcra, amivel elérhet valamit, de ez... csak időpazarlás.
Arról ne is beszéljünk, hogy mit érzett, amikor Seby elmondta neki a véleményét. Próbálta nem összeroppantani a poharat a kezében és sikerrel is járt, egy apró győzelem a türelemjátékban. Végülis sejtette, hogy ilyesmi véleménnyel lesz róla, hiába, hogy nem volt már gyerek. Mindezek ellenére mégis mondhatni érzékenyen érintette. Hogy a lelkébe taposott volna? Meglehet, de ezt Siri abszolút másként élte meg. Az ő szemében sokkal inkább volt ez arcátlanság, tiszteletlenség, még akár vakmerőség is, de fékezte haragját. Még szép, hogy nem fog rá hallgatni, ebben legalább igaza volt. Siri most meglepően nagy csendbe burkolózott, kicsit olyan volt mint a vihar előtti csend, csakhogy a vihar most elmaradni látszott. Mereven bólintott csak, majd a maradék whisky-t egyben ledöntötte. Nem csak viccből mondogatták azt, hogy egy asgardit nem lehet leinni, vagy legalábbis igencsan nehéz feladat. Felállt és ahogy Seby felé vette az irányt letette az üres poharat az asztalra. Közvetlen a tanár előtt állt meg az ablak mellett és egyenesen a szemébe nézett, majd ki az ablakon. - Remek kilátás. - jegyezte meg teljesen közönbösen. Nem mintha ennek bármihez is köze lett volna. Aztán visszafordult a férfi felé. - Nem hiszem, hogy meg kéne változnom. - jelentette ki, majd egy kis szünet után folytatta. - Te nem vagy olyan bárgyú birka mint a többiek. Azt hittem, hogy te nem fogsz ekkora sületlenségeket mondani, de sebaj. Mind csalódunk. - kissé megvont a vállát, és elgondolkodott - Tudod bármennyire is szeretnéd titkolni, de lehet, hogy nem is próbálod rejtegetni, erre még nem igazán jöttem rá, de most nem az a lényeg; hanem, hogy van benned valami sötétség, kegyetlenség és ez tetszik. - mondta egy félmosoly kíséretében. - Tartsd ezt meg - egyik kezét közben Seby mellkasára tette - és ha jobb belátásra tértél, akkor keress meg. Ahogy korábban is melítettem, akkor majd megtudod mennyi előnnyel jár mindez. - kezét továbbra is Seby mellkasán pihentette egy pillanatra le is pillantott rá, de nem időzött ott sokáig. Tekintetét újra a férfiéba fúrta. - De ne tartson túl sokáig, mert én nem maradok itt örökre. - fejezte be a mondandóját egy gonoszkás mosoly kíséretében. Azzal már indult is volna az ajtó felé, hogy "angolosan" távozzon, ha nem lett volna bezárva. Ugyan kitéphette volna, de ezt most nem érezte helyénvalónak, nem, most a higgadtságot gyakorolta és ahhoz abszolút nem illett ez a módszár, hiába, hogy hatékony és egyszerű megoldás lett volna. |
Akárhogy is szórakozatott ez a lány. Igaz, úgy gondolom hogy kissé már sok ez a bosszúszomj és az örökös hiszti a számomra. Tudom jól hogy nála még friss ez az egész, de akárhogy is sokat kellene tanulnia az erölcsről. -Így csak a saját feje alá vágja a fejszét.-Futott át az agyamon, ahogy végighallgattam a problémáit. Az egyik szabály, ha csajozni akarsz az az hogy mindig hallgasd meg a nő problémáit. Értékelik és sokkal jobban el engedik magukat. Jó persze nem arra célzok, hogy csajozok de hát most ez van. Csupán csak tapasztalat. - Ohh.… a vágy mindent felőröl. - Értettem a tapogatás dologra, egy igen ékes vigyorral a képemen közben pedig belekortyoltam az italomba.
Jól esett most a fejemnek az ital. Főleg ez után a nap után amit a drágalátos diákokkal kellett töltenem. Fel is fogom hívni az igazgató úr figyelmét arra, hogy fizetés emelést követelek a kis suhancok miatt. A whisky az egyik kedvenc italom. Mondhatni ez segített nekem átvészelni a nehéz napokat. Elmosolyogtam azon a kijelentésén hogy tisztábban van a fajokkal kapcsolatban, kissé ahogy néztem felfújta a dolgot. - Hát persze, persze. - Szólaltam meg kacarászva.
- Nagyon érdekesnek hangzik ez a hűség dolog, de nekem mi hasznom származna abból Édesem? - Nevettem el magam ismét. - Értékelem az uralkodós vágyaidat, de itt alighanem fogsz járni sikerrel hogy megszerezz magadnak. De mást esetleg szívesen szolgálhatok neked, abban nagyon jó vagyok. - Ördögi, perverz tekintetem most ismét lángra kapott ahogy elképzeltem pár jelenetett a lánnyal. Khm.. No ego tudom. Belekortyoltam ismét az italba. - Elmondom neked, hogy itt a hűség fogalma a párkapcsolatban rejlik. Nincsen lekaszabolósdi, alatvalós dolgok. Itt szerelem van… már akinek. - Céloztam itt most magamra, hiszen már régóta elkerül engem ez a dolog. - Ugyan már. Nevetséges. - Kis kacaj is hallatszódott ahogy még többet kortyoltam az italból. Ahhoz képest hogy nem lettem még egy alkoholista senkiházi egész jól bírom a piát.
Na de áttértünk ismét a lány helyzetére, ahol próbáltam megérteni a szülőket hogy miként döntöttek így amiért ezt érdemelte a lány. - Hmm. Nézd a jó oldalát. Sehol se találsz jobb társaságot mint én. - Kezdtem el magam fényezni ismét. Meg kell hogy mondjam kezdtem jó kedvre derülni, ami persze az ital hatása. De igyekeztem nem "elhagyni" magam. - Nos, tudod mi a véleményem? - Kezdtem el, miútán a poharat letettem a mellettem lévő szekrényre. - Egy hisztis, hirtelen haragú, beképzelt kis gyerek vagy aki már egy olyan dolog miatt is sír, aki nem kapta meg a cukorkáját. - Fejeztem be végül, persze az az elengedhetetlen mosoly továbbra is megmaradt az arcomon. Ezt most arra értettem, hogy nem mivel nem kaphatta meg azt a trónt, ki harcolta a bajhét. - Most lehet kicsit a lelkedbe tapostam, de nem ez a célom. - Néztem rá, de most már komolyra fordítottam a szót. - Persze, számomra nagyon élvezetes és szórakoztató látni az arcod, ahol egyik-másik pillanatban mindig valami mást mutatsz ki. - Igyyekeztem menteni a menthetőt. - De a véleményem az, hogy mivel ilyen kis gonoszka vagy és önfejü azért küldtek ide, hogy megtanuld kezelni a haragodat. Vagy hogy éppen egy kicsikét máshogy gondolkozz. Sok tapasztalat kell hozzá, gondolom nem kis feladat egy fajt irányítani. Ami meg a másik, nem csak az öldöklés létezik. Ameddig ilyen maradsz, hogy ki akarsz nyírni mindenkit lehet vissza se engednek. Ki tudja. - Vontam meg a vállam, majd karjaimat összefontam a mellkasom előtt. - De gondolom hiába jártatom a szám, úgy se fogadnád meg igaz Édes? - Vigyorogtam rá. Lassan közben rápillantottam az órámra. Már körülbelül egy óra is eltelt amióta itt vagyunk "bezárva". - De ha hagyod, hogy segítsek rajtad hogy egy kicsit megváltozz, bármikor megtalálhatsz a suli területén. Szívesen segítek a diákjaimon. - Ajánlottam fel a segítségem neki. Nem tudtam elfogadja-e vagy sem. De ha esetleg a nemre menne, nem lepődnék meg hiszen ez a lány nagyon makacs. Akárcsak magamat látnám, még fiatal koromban. - Az is igaz, hogy némelyik idióta diákomat kirúgatnám, ha tehetném de hát ez van. - Nevettem el magam, ahogy a mai kis incidensre gondoltam. |
- Gondoltam, hogy tetszeni fog a harcos szűz gondolata. Ti férfiak, olyan kiszámíthatóak vagytok. – mondta magabiztosan. Seby további mondandója nem nagyon hatotta meg. – Nos, a lényeg, akkor sem változik. – mondta egyszerűen. És valóban nem változik, hiszen így vagy úgy, de ezzel igencsak sakkban lehet őket tartani. Na nem mintha férfigyűlölő lett volna, csupán csak szeretett tisztában lenni azzal, hogy kinek mik a gyengepontjai, mik azok a dolgok, amikkel sakkban lehet tartani őket. – Szerintem senki sem szereti, ha illetéktelen kezek tapogatják. – vonta meg a vállát, és ezzel elintézetnek is tekintette ezt a témát.
- Bármily hihetetlen, tisztában vagyok azzal, hogy a világunk sok másik faj otthonául is szolgál. – kissé zavarta, hogy ennyire tudatlannak nézik. Heimdalnak köszönhetően legtöbbjüket látta is, hogy hol élnek. Sokszor gondolkodott azon, hogy talán egyszer majd a legtöbbjükön lehetősége lesz uralkodni, de mindent szépen sorjában. - De nem kell bizonygatnom se neked, se senki másnak az erőmet, majd mind látni fogjátok, amikor eltaposlak mindnyájatokat. - hangja talán kissé fenyegető volt, de így volt jó. Kezdett elege lenni abból, hogy lenézik, de majd megtanulják, hogy hatalmas hibát követtek el.
Szó nélkül vette el a poharat a whiskyvel. Nem vetette meg az alkoholt, ugyanakkor szinte biztos volt abban, hogy meg sem közelíti majd otthona remek italainak ízvilágát. Tekintetével követte Sebastiant, ahogy az ablakhoz sétál és kitekint rajta. – Nem mintha sokra mennél a mérgeddel. – a legtöbb méreg szinte nem is árthatott neki, de persze tisztában volt vele, hogy vannak olyanok is, amik akár halálosak is lehettek volna, de legjobb tudomása szerint az emberek ilyesmikkel nem rendelkeztek. Azzal kissé megemelte a poharat és belekortyolt az égetett szeszbe. Akár egy szakértő, egy pillanatig úgy ízlelgette az italt. Nem is volt rossz, sőt, kifejezetten jó volt, legalább egyvalamihez értenek az emberek is. – nyugtázta magában.
- Nagyon köszönöm a tanácsot, de nincs szükségem rá. -jelentette ki fölényesen. – Esetleg, ha hűséget fogadsz nekem, akkor szívesen veszem a javaslataidat. Egy jó Istennő meghallgatja az alattvalóit. – magyarázta elégedetten. – Tényleg nem ismerlek. De kérlek mesélj, mivel nyerhetnélek meg magamnak. – érdeklődött egy leheletnyi cinizmussal a hangjában, gonoszkás mosollyal az arcán, majd ismét belekortyolt a whiskybe.
A felvetésre, hogy talán ragaszkodni fog ehhez a helyhez, majdnem kiköpte az alkoholt. – Nevetséges. – jelentette ki. – Asgard az istenek otthona, az az engem megillető hely, nem a Föld, ahol az alattvalók élnek. – kissé megrázta a fejét nyomatékosítva, hogy neki nem itt a helye, még csak nem is méltó hozzá. – Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mit akarnak ezzel elérni, hogy ideküldtek. – válaszolta. – Nyilvánvalóan azt várják ettől az egésztől, hogy majd megalázkodom, hogy alábbhagy a bosszúvágyam, hogy elgyengülök. De nem árulok el nagy titkot azzal, hogy én ettől csak még dühösebb lettem. – magyarázta nyugodtan, mégis a hangjában ott bujkált az ingerültség és a harag, ami kissé ijesztően hathatott. – De hogy a kérdésedre válaszoljak, de, gondoltam rá. Gondolom arra is kíváncsi lennél, hogy mi a véleményem. – meg sem várta, hogy Seby válaszoljon, hogy érdekli-e vagy sem, azonnal belekezdett. – Nos, a haragom idővel talán elmúlik. De, hogy meglágyuljak ezen a helyen, az lehetetlen, és így majd a higgadt, bosszúra vágyó énemmel kell szembe szállniuk, ami végzetes lesz a számukra. – hangja magabiztos volt, egy pillanatig sem merült fel benne semmiféle kétely, a mondandója végén hangja kissé szomorkás volt, mintha sajnálná, hogy ennek kell történnie, de nyilvánvalóan ez csak tettetés volt, mert aztán az arcán újra gonosz, sejtelmes mosolya villant fel. - De gondolom neked más a véleményed. - tette még hozzá egy kis szünet után. Poharával intve jelenzte a férfinek, hogy hallgatja, hogy ő mit gondol erről. |
- Ohh, hát persze, hogy nem én is látom. - Futott ágy az agyamon ahogy figyeltem minden arc mozdulatát, miútán a testi fenyítés okán sovárgott. Lehet máshogy gondolná, de akkor is így van. Figyelmesen hallgattam végig és figyeltem, ahogy leül a fotelbe. Én ismételten kényelembe helyeztem magam hátra dőlve a székemen, lábaimat ismét felhelyezvén az asztalra. Akármennyire sem illedelmes nem nagyon érdekelt. Az én zúgom, ahol egy pár órára elmenekülhetek a világ elől a munkába temetkeze, vagy éppen egykori családomra gondolni akiket még most is gyászolok.
A kis hitveses poénomnál kacarászni kezdett, majd végül rámpillantott azokkal a szép kis szemeivel. De nem voltam megszeppenve. Viszonoztam tekintetét ugyan olyan gonosz tekintettel ahogy ő nézett rám, végül egy sejtelmes vigyor is elhagyta a számat. - Áhh, tehát még szűsz vagy. - Hangom nyugodt volt, talán kicsit szórakozott is. - Imádom a szűzeket. - Kezdtem bele. - De szerintem korántsem úgy van ahogy gondolod. Minden férfi ellenállhatatlan vágyat érez a szex iránt. Mindegy az, kit akar ágyba vinni. - Kezeimet összekulcsoltam, amik azok az ölemben pihentek meg. - Persze ez is mindenkinek más ki, vagy kik iránt érez vágyat. De ezt te úgy sem értheted. Hiszen még azt se bírod elviselni, ha hozzád érnek. - Jó nálam talán nem így lenne. Mármint nem lökte el a kezem és akadt ki hogy még is hogyan merészelek végig simítani az arcán és a nyakán. De ezt a vágyat, nagyon is átéltem már nem egyszer amikor még Melanie élt. Ekkor talán egy kicsit komollyá vált a tekintetem amíg Sigrid válaszolt a kérdéseimre. De úgy láthatta mintha válaszaira vetném érzéstelen tekintetemet. Igen, talán ez volt a gyengepontom az állarcom mögött.
Amíg figyeltem őt, látva hogy néha kiakad, morcossá válik, majd aztán lehiggad és mintha mi sem történt volna ismét nyugodtan beszélt előttem. Elmosolyogtam. Talán ez hozott vissza jelenbe, hogy az ő arcát figyeljem. Főleg mikor ki oktatni akart a trónra kapcsolatos dolgokkal, amin picit fel is nevettem. De viszont bólogottam amikor azt ismételte hogy száműzhetik. De erre nem akartam ismét vissza térni. Nem igen foglalkoztatott mit szeretne magával kezdeni azon a helyen. - Úgy legyen. - Zártam le azzal hogy majd megoldja. Ha ez az akarata, nekem aztán oly mindegy mit kezd magával. - Hát az útóbbi percekben nem ezt láttam. - Értettem arra hogy nem akar rosszat senkinek. De az tetszett hogy meglepve hallotta hogy lehetnek nála erősebbek is. Amire aztán ismét bólogattam. - Bizony vannak. Annyi faj létezik, hogy az meg sem lehet számolni. De ne mond azt hogy nem szóltam. - Hangomon érezni lehetett a szórakozottságot. De gondoltam egyet felállva a székemen és az egyik kis szekrényemhez indultam, ahol ott sorakoztak a finomabbnál finomabb italok. A whiskeyt szerettem legjobban, az édeskés még is savanyú íze miatt. Leszedtem két poharat, majd az egyik kedvenc whiskeymet töltöttem bele. Mikor még két poharat félig megtöltöttem vissza is tettem az üveget oda ahol volt. Becsukva a kis ajtós üvegszekrényt, felkaptam a két poharat a kezemmel és megindultam a lány felé. - Talán ez jól fog esni. - Nyújtottam felé a poharat. Amint elvette én megindultam az ablakom felé. A kilátás itt mindig is megfogott. Az erdőt lehetett csak látni az mögött pedig ott sorakoztak a nagyobbnál nagyobb könyvek. Valamiért megnyugtatott ez a látvány, talán egy kicsit elszaladhtam a saját gondolataimba. Amíg oda értem az ablakhoz megszólaltam. - Ne aggódj, nincs benne méreg. Ez csak egy kis whiskey. - Néztem át a vállam fölött a lányra vigyorogva. Aztán kinéztem arra a csodálatos tájra ami fogadott. Az ablak majdnem fal nagyságú volt, és igen tágas ami kellemesen megvilágította a helységet természetes fényével. Majd a lány utolsó gondolataira, csak elvigyorogtam ahogy belekortyoltam az italomba. Éreztem ahogy végigjár mindenemen, egy kicsit felfrissítve. Kellemesen sóhajtottam amint szabad kezemet a nadrágzsebem mélyébe csúsztattam.
A nap már lemenőben volt, narancssárga és rózsaszín keveredett a már kéklő égbolttal egy-egy kis csillag társaságában. - Persze hogy nem ismerlek. Egy szóval sem mondtam, hogy aggódom érted. - Vigyorogtam el. Az ablak tükörképében a lányra néztem ahogy még mindig ott ült a fotelban amit kiválasztott. Majd megfordulva a lány felé hátradőltem az ablak párkányának onnan keresve tekintetét. - Nem érdekel különösebben mit csinálsz. A te dolgod. Csupán egy kis tanácsot üzentem feléd, semmi több. - Kezdtem el a mondandómat. - Igazad van nem ismerlek. És meghiszem hogy jó kislány módjára végezted a neked szánt feladatod. De te sem ismersz engem. - Vigyorogtam el ördögien, tekintetem pedig sugárzott a beszélgetés során.
- De viszont nem tudhatod mi érhet téged, amíg itt tartózkodsz. Lehet hogy ragaszkodni fogsz ehhez a helyhez, és nem akarsz vissza menni. - Mondtam arcomon ugyan azzal a mosollyal. Ahhoz képest, hogy milyen kis gonoszka igen jó tártaság. Még ha más helyről is származik, akkor is változhat a véleménye. Talán észre sem veszi.
Ellöktem magamat a párkánytól, ahol eddig egy kis hideg járta át a testemet. Leraktam a poharamat egy közelben lévő sarok asztalra. Levettem az öltönyömet amit eldobtam egy üres fotelba. Ingemet pedig félig kigomboltam, hogy kényelmesebb legyen. Nem könnyű egésznap ezt hordani azért na. - Tényleg egy percig sem gondoltál bele, milyen hatással lehet rád az itt léted? - Tettem föl kérésemet, ahogy vigyorogtam rá. Poharmat ismét kezembe kapva ismét nekidőltem most a falnak. |
A kérdésre először csak egy merész mosolyra húzodott a szája, de érkezett a válasz is utána. - Én ugyan nem. – válaszolta nemes egyszerűséggel, hogy vágyna-e bármiféle büntetésre. Seby érintésére csak felhúzta egyik szemöldökét és sejtelmes mosoly jelent meg az arcán. Hát végülis ez is egy módja, hogy „megnyerje” magának a tanárt. – Majd csak elboldogulok, így vagy úgy. – folytatta magabiztosan. Majd felegyenesedett és inkább kényelembe helyezte magát egy fotelben, a tanári íróasztal mellett. Elege lett az álldogálásból, és mivel még itt lesz egy darabig, jobbnak látta, ha inkább hátra dől egy kicsit. Lábait keresztbe tette, mindkét karját a karfára helyezte, és úgy ült ott mintha valóban egy trónon ülne.
- Jobban kedvelem az olyan embereket, akiknek kicsit erősebb életösztönük van. - a „kicsit” szónál felemelte a kezét és ujjaival illusztrálta is a szót. Seby hercegnős, hitveses mondatán kacagnia kellett, közben a földet fixírozta. Pontosan tudta, hogy a tanár, hogy is érti mindezt, de persze ezt gyorsan elfelejtette és a saját maga előnyére igyekezett fordítani a helyzetet. Amikor felpillantott szemei kissé gonoszan izzottak, mégis mosoly játszott az ajkain. – Aaah. Minden férfi erre vágyik. Megkapni engem és velem együtt uralkodni. – tettetett együttérzéssel adta elő mindezt – Milyen kár, hogy egyikük sem méltó hozzám. – kissé lebiggyesztette az ajkait, mintha őszintén sajnálná, de nyilvánvaló volt, hogy ez nem így van. De aztán végülis visszakanyarodtak annak okára, hogy miért is van itt, mármint konkrétan az irodában. – Persze, hogy nem egyenesen a trónra ültetnek. -fakadt ki. Hát hihetetlen, hogy ennyi esze sincsen. – Azt el kell nyerni először. De ez csak akkor megy, ha Asgardban vagyok. – mondta kicsit ingerültebben, de legalábbin fennhangon. Azt mondjuk esze ágában sem volt kifejteni, hogy hogyan is óhajtja „elnyerni” Asgardot. Nyilván nem kedves és szép szavakkal, sokkal inkább erőszakkal és vérrel, persze csak akkor, ha nem adják önként a jussát. Akkor természetesen hajlandó elnézni eddigi félrelépéseiket. – Természetesen megvan az esélye annak, hogy végleg száműznek. - helyeselt kissé elgondolkodva, mérlegelve a helyzetet. – Ezért is vagyok most egy kicsit nehéz helyzetben. - vonta meg a vállát - De majd megoldom. – és gonoszkás félmosolya ismét megjelent az arcán. Nem akarta megosztani Seby-vel, sőt senkivel sem, minden gondját-baját, de ez olyasmi volt, amit a vak is láthatott, így nyugodtan bevallhatta. - Nem akarok én senkinek sem rosszat. – ellenkezett hitetlenkedve. – Miért olyan nehéz ezt megérteni? – forgatta a szemeit. Elege volt a magyarázásból, nem tartozik senkinek semmiféle magyarázattal, ha nem képesek felfogni, akkor az az ő bajuk. – Nem kell féltened, figyelek. – mondta már-mér fenyegetően – Mindent és mindenkit. De kérlek ne sértegess. – enyhén megrázta a fejét – Egy ember? Erősebb, mint én? – egy pillanatig hitetlenkedve figyelte Seby-t. Mégis, hogy képzelheti… És újra ott tartottak, hogy Cassandra mit művelt. Nos igen, ez okot adhatott némi kételyre ugyan, de az azért erős túlzás, hogy erősebb lenne, szerencséje volt fogalmazzun úgy. – Nos, elismerem ügyes húzás volt, DE, ez csak annak köszönhető, hogy nem végeztem vele az első pillanatban, amint okot adott rá. Utána már hiába minden. – korábban sosem történt vele ilyesmi, mert akkor úgy volt, ahogy az imént elmondta. Bárki, aki okot adott rá, nyomos okot, azzal azonnal végzett, és utána a többi birka már tudta, hogy ki a főnök. Itt azonban nem igazán alkalmazhatta ezt a módszert, ami eléggé szíven ütötte. Seby „előadásán”, miszerint belehabarodott csak mosolygott. Oh szeretnéd mi? – hallotta belső hangját. – Ne féljen Tanár Úr, tanulok én, hogy miféle módszerek működnek itt. – Tudod, az a baj, hogy nem ismersz, nem ismertél ez előtt. Olyan higgadtan végeztem az ellenszegülőkkel… - egy pillanatra elkalandoztak a gondolatai, majd legyintett és folytatta – A fejemet inkább attól vesztettem el, hogy ezt itt nem tehetem meg. – ökölbe szorította egyik kezét, de aztán el is lazította. – Igazán kedves, hogy féltesz, de nem kell aggódj, brutális, véres csatákból is visszajöttem sértetlenül, nem ez az ártalmatlan földi élet fog kifogni rajtam. – hangja magabiztos volt. És miért is ne lett volna, így vagy úgy de úgyis el fogja érni a célját. Csupán kicsit türelmesnek kell legyen, ami mondjuk nem volt az erőssége, de rá kellett jönnie, hogy itt most igenis ki kell fejlesztenie ezt a képességét is, akár tetszik akár nem, mert ez bizony most türelemjáték lesz, és hát a győzelemért bármit. |
Sokszor gondolok vissza a drága feleségemre. Sajnos az idő során már elfelejtettem az arcát, a mozdulatait és teste minden apró porcikáját. De a személyiségét nem. Az valahogy megmaradt a fejemben. Nem azért nem akarok rá emlékezni, mert nem szerettem. Azért, mert akkor soha nem tenném túl magam rajta és akkor nem önmagam lennék. Most ebben a pillanatban azért jutott az eszembe, mert Sigrid az ellenkezője volt Melanienak. Ami számomra furcsa volt és talán belül meglepett de tetszett a lány főleg, amikor a nagy monológját kezdte el mesélni, hogy neki a trónon a helye és nem itt a földön.
-Ennyire vágysz a testi fenyítésre? - Kérdeztem vissza apró még is széles vigyorral az arcomon amint közelebb hajolt az asztalon hogy farkas szemet nézzem velem, én sem hátráltam meg sőt én is közel hajoltam hozzá. Kiegyenesítve magamat a kényelmes székemen. Már szinte annyira közel voltunk egymáshoz hogy simán lekaphattam volna az asztalon, ám még sem tettem semmit. Tisztában vagyok a tanár-diák dolgokkal. Egyik kezemmel vagyis a mutató ujjammal tartottam a fejem amit a halántékomhoz helyeztem. A másikkal pedig az ujjammal lány arcán simítottam végig majd egészen leértem a nyakáig, de annál lejjebb nem haladtam. - Vigyázz mit kívánsz, csak óvatosan a szavakkal. Tudnod kellene hogy annak van a legnagyobb súlya. - Figyelmeztettem teljesen nyugodt hangon ahogy kezemmel a lány orrát pöccintettem meg. Nem erősen, de még is vigyorogva figyeltem a lány kifejezését ezután.
A másik dologra, amit elég érdekesnek tartottam felhúzott szemöldökkel néztem utána rá. Én, mint végrehajtó? Ezen akaratlanul is elröhögtem magam mivel ilyet sem lehet hallani mindennap. - Csak nem bejövök neked? - Tettem fel az első kérdésem, ami csak eszembe jutott. Tudtam azért, hogy nem így van. - Nekem jobban tetszene, ha azt a bort melletted a trónon innánk meg, de persze csak is akkor, ha a hercegnőm leszel valamint a hitvesem. - Romboltam le egy kicsit az álmát. De végig az ő szemeit pásztáztam. Egy pillanatra talán el is képzeltem, de aztán végül válaszolt a lány a fal kapcsán illetve Cassandrára tett hozzájárulását is megmutatta. Ráztam meg a fejem apró mosollyal az arcomon, miközben összefontam a karjaimat mellkasomon. - Mit érne az neked, ha kirúgnának? Ha vissza is mennél biztosan nem a trónra kerülnél. Mitőbb akár száműzhetnek is... gondolom ezt biztosan nem akarnád nem igaz? - Néztem kicsit gúnyos mosollyal rá, majd folytattam. - Ti lányok... mindig azt hiszitek minden csak rólatok szól, és nem nyugodtok amíg a másiknak nem lesz rosszabb. - Értettem ezt arra amikor a lány torkának esett.
- Csak most nem az lenne a feladatod, hogy uralkodj. - Szám most már gonosz vigyorra ment át. - Egy kicsit most mást kell előtérbe helyezned. Másokra is figyelned kell. Rengeteg ember van aki nálad erősebb is lehet. Az ember egy primitív faj és nagyon ostoba, de örök hiba ha lebecsülöd őket. - Kacsintottam rá amint befejeztem a mondatomat.- Cassandra ugyan robbalékony, még is vág az esze. És az erejét saját céljára használta. Bármennyire is kínos okosan oldotta meg, hogy belém habarodj. - Egyik mutató ujjamat a számhoz emeltem, mint ha valami nagy titkot mondanák el. - Amíg te, hisztisen és morcosan elvesztve a fejedet rohantál utána halálosan megfenyegetve őt. - Folytattam ismét. - Most már érted mire akarok kijukadni? - Tettem vissza a kezem oda, ahol utólag volt. - Mindig az jár jobban, aki higgadtan és okosan oldja meg a rá szánt feladatott. Ha folyton folyvást neki szaladsz mindennek, hamar megjárod a bokád. - Tudtam, hogy hiába beszélek neki nem fog megváltozni a gondolkodása. Még is remélem valamit azért megtanítottam neki. |
Csak egy nemtörődöm pillantást pazarolt a földön heverő kréta darabkáira. Majd tekintete ismét Sebastianon állapodott meg. – Nem játszok szerepet. – jelentette ki határozottan. – Csupán csak egy olyan világban ragadtam, ahol mindez „rossznak” minősül. – magyarázta, megvonva a vállát. A kérdésre csak végigmérte a tanárt. – Árthatnál. Az a megérzésem, hogy elég jó eséllyel. – persze fogalma sem volt, hogy tanára mire képes, de mégis ez volt a benyomása róla. – Ha nem ember lennél, talán még a végrehajtóm is lehetnél. Kit érdekel egy iskola vagy a tengerpart. – egészen fellelkesedett. – De a megfelelő fejedelmi bor a trónon… - lelki szemei előtt ott ült Asgard trónján, végre az őt megillető helyen volt. A gondolatra újra felizzott benne a harag, mert ehelyett itt volt bezárva a Földön egy irodába.
Példákon azonban nem nagyon gondolkodott, hogy miért ne mondja el mindezt az igazgatónak. Megvonta a vállát. – Felőlem elmondhatod. – mondta közönyösen. – Felfüggeszthetnek, kirúghatnak. Ugyan nem hiszek ebben, de talán jobb is lenne így, akkor talán inkább visszavinnének Asgardba. – a gondolatra, hogy ez akár be is jöhet mindenféle egyéb ötlete támadt, hogy mivel is érhetné ezt el. Ugyanakkor megkockáztatni sem akarta, hogy ezzel csak ront a helyzetén. Ezzel kapcsolatban két malom között örlődött.
Próbált nem tudomást venni a tanár gúnyolódásán, mert legszívesebben megfojtotta volna, de ezzel szintén nem ért volna el semmit, hacsak nem azt, hogy a lelki békéje egy kicsit helyreállt volna.
- Oh, nem akarok én mindenkit megölni. – gonoszkás mosoly futott végig az arcán. - Csak azokat, akiket szükséges. Sőt, elég lenne csak pár söpredékkel végezni, a többi utána már tudná, hogy mit szabad és mit nem. - fejtette ki a számára abszolút elfogadható gondolkodásmódját. – Ami pedig Cassandrát illeti, egy ilyen apró fenyegetésnél több járt volna neki. Örülhet, hogy ennyivel megúszta. Imádkozhat, hogy ne kerüljön még egyszer a szemem elé, mert akkor lehet nem leszek ilyen jó hangulatomban. – mondta kicsit ingerültebben. Tekintetét a falba fúrta és úgy próbált lehiggadni.
Még, hogy vele sok baj van. – Mégis mi baj lehetne velem? – tette fel a kérdést már-már ártatlanul. – Nem hiszem, hogy lát bármiféle hibát. Mert nincs is. – elégedett félmosolyra húzta a száját, de még korántsem fejezte be. – Istenek leszármazottja vagyok, uralkodásra születtem, nem arra, hogy megalázkodjak és parancsokat kövessek. – ahogy befejezte teátrális szövegét előrehajolva az asztalra támaszkodott és tekintete nem eresztette Sebastianét.
- Talán túl nagyképű? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel. Az ő véleménye szerint az nem csak egy bizonytalan talán volt. De el akarta már felejteni azt a kis jelentéktelen személyt, legalábbis most, amíg el nem érkezik a bosszú ideje.
Ezek szerint megúszta a büntetést? – futott végig a fejében, hiszen se körmöst, se semmit nem kapott. De nem akarta feltenni ezt a kérdést, elég hülyén hatott volna. Inkább csak élvezte, hogy tanára megenyhült ezzel kapcsolatban, nem mintha szüksége lett volna rá, de ez így mégiscsak kényelmesebb volt. |
Miután elvette a kezemből a vonalzót, hagytam hadd játszadozzon vele. Közben el is képzeltem mi mindent tehetnék vele, ezzel a kis eszközzel. Nem tántorodtam el tőle egy centit sem. Ahogy azt is hagytam, hogy közel jöjjön hozzám. - Ugyan, ez csak egy kis játékszer. - Válaszoltam a testi fenyítés szóra. - Ahhoz rengeteg eszköz van, de nem élek a bántalmazással. - És ez valóban így is volt.
Csak hát ezt sokan nem tudják, és teszek is róla, hogy ez így maradjon. Tudom sokan elneveznek engem mindenfélének, hogy mekkora tahó barom vagyok és a többi. Pont úgy, mint a kis Törpe is. Nem egy diákom volt, aki így viselkedett és nem Siri az első, akit büntetésre kell fognom. Nekem nem az a mániám, hogy mindenkit büntetésbe taszítsak. A magam módján próbálom őket nevelni, ha már a szülők erre képtelenek voltak. Mint Siri esetében. Nem nevelték normálisan és most egy világuralomra törő kis hisztéria, aki mindenkit megakar ölni. Ilyenkor sokszor gondolok a fiamra. Hogy vajon ő is hasonlóan viselkedne, ha ennyire nem törődtem volna vele?
Amikor elmondtam neki, hogy addig nem mehet ki amíg le nem írja azt a mondtatott a táblára elindultam az ajtót bezárni a kulccsal. Ekkor megszólalt, hogy ez nem megengedett szerinte. Kis kuncogásba kezdtem, ahogy visszaindultam az asztalomhoz. - Nos az én irodámban azt teszek, amit akarok. Ez csak egy kis biztosítás, nehogy elszökj tőlem. - Néztem a lány szemeibe. Jól tudom milyen a képessége és tudom, hogy simán kitörne innen, de az az ő kárára menne. Majd bejelentette, hogy még sem fogja leírni a táblára azt a mondatot. Hát persze hogy nem.
- Jobban sajnálom a krétát a földön, mint hogy nem akarod leírni azt a jó kis mondatott. - Igazából szórakoztató volt, ahogy széttörte és a földre pottyant a darabjai. - Ennyire szereted játszani a rossz kislányt? - Értettem arra, ahogy ide-oda tette magát az asztalom előtt. Azzal semmit sem tudtam mit kezdeni, hogy nem akar együttműködni. Az ilyen fiatalokat nem lehet csak úgy csettintésre megváltoztatni. Még anno tinédzser koromban is állandóan a buli, és a csajok érdekeltek. Az iskola meg annál inkább kevésbé. - Ennyire ki lehet belőlem nézni, hogy én ártok bárkinek? - Tettem fel ezt a nem kérdésnek szánt mondatot. - Ha így lenne már nem taníthatnék itt, ha nem mondjuk Bora Borán borozgatnék a ”tengerparton”. - Nevettem el a végét, karjaimat pedig felemelve megadóan magamat. Majd leemeltem a lábamat az asztalról, és kiegyenesedve ültem fel így közelebb kerülve Sirihez. - De ha ennyire szeretnéd, akkor beszélgessünk. - Vetettem fel egy ötletet. - Mondj egy példát ahhoz, hogy mért ne vigyem az igazgató úrhoz az ügyet a fal kapcsán, amit szépen leromboltál. - Kérdeztem kis mosollyal az arcomon. - Ilyen esetekben felfüggesztést szoktak alkalmazni... vagy a rosszabb dolog, hogy kirúghatnak. Az meg nem esne jól neked... szegény kislány megalázva száműznék a gonosz kis terveitől. - Gondoltam bele egy kicsit talán el is kuncogtam magam.
Majd áttértem a viselkedésére. - Az meg egy másik dolog, hogy mindenkit ki akarsz nyírni...azzal sem lennél előrébb hogy haza juthass. Itt van most Cassandra, akire rá támadtál. Ez a fajta viselkedés sem megengedett, főleg nem a fenyegetőzés. Lehet hogy egy idegesítő kis törpe, de nem így kellett volna le reagálnod. Elég sok baj van veled. - Sóhajtottam el a végét. Bár higgadtan de komolyan gondoltam. Néha úgy érzem elmehetnék akár pszichológusnak is. Ha már nem működik együtt akkor is le kell töltenie ezt az egy plusz órát. - Cassandra is nehéz esett, ez tény... talán túl nagyképű is. - Úgy hogy jó kis osztály ez. |
A tanár önelégült mosolya, miszerint még abszolút nem fizette meg a fal árát csak egy fura grimaszt csalt az arcára. Nem volt elképzelése arról, hogy mit akarhat még tőle Sebastian, de nem sokat gondolkodhatott ezen mert szinte ugyan abban a pillanatban megrezzent az ő telefonja is. Már egészen hozzászokott ehhez a kis kütyühöz, habár nem sokat használta. Most mégis gyorsan előkapta, hogy megnézze mi történt. Értetlenül nézett az ismeretlen ID-ra, meg az üzenetre is, mégis ki az, aki ilyet írhatna neki. „… Szokj hozzá az alázathoz!” – visszhangzott a fejében, mintha a nagybátyjait hallotta volna. Majdnem összeroppantotta a telefont, de végül csak visszacsúsztatta a zsebébe. Majd meglátjuk, hogy ki ad nekem ultimátumokat, hogy ki az, akinek nekitámadhatok vagy sem… - a gondolatra csak egy félmosoly kúszott az arcára, ahogy elképzelte, hogy jó alaposan ellátja a baját az előtte álló tanárnak vagy bárkinek, aki megérdemli. De ennél a gondolatnál sem időzhetett sokáig, mert Sebastian már kezdte is nemtörődöm monológját. Pedig, ha tudná, hogy mekkora kárt tehetne benne, ha itt bárki tudná, már nem lenne akkora a szájuk, de ha mégis, könnyű szerrel tudna ezen változtatni, csak az a fránya feltételes mód ne lenne. Közelebb lépett hozzá és fenyegetően a mutatóujját a tanár szemei közé tolta. Már majdnem meg is szólalt, de inkább befogta a száját és leeresztette a kezét. "Szokj hozzá az alázathoz!" - akár még a hasznára is válhat, ha úgy tesz mintha hallgatna rájuk, akár még hamarabb is szabadulhat, de persze így is mindennek megvolt a határa.
Szó nélkül követte a tanárt az irodájába, inkább, mint hogy berángassa, még csak ez kellett volna. Nem gondolta, hogy képes lenne rá, de lehet jobb is, ha nem a kíváncsi szemek előtt rendezik ezt le. Nem sok figyelmet szentelt a helységnek, kicsi volt és zsúfolt.
A felé dobott krétát reflexből kapta el. Megforgatta az ujjai között és kíváncsian várta, hogy mégis mit akarhat tőle ez a barom. A kréta abban a pillanatban kettétört a kezében, ahogy Seby kijelentette, hogy mit is kéne leírni, szóval inkább le is tette a kréta maradványait. A másik opció már inkább közelebb állt az ő gondolkodásához. Persze nem ebben a helyzetben, hogy ő az akit büntetnek, de akkor is.
- Áááhh. Testi fenyítés. – azzal kivette Seby kezéből a vonalzót. Meghajlítgatta, megforgatta a kezében, mindeközben fél szemmel figyelte a tanárt, aki bezárta az iroda ajtaját. – Nem gondolom, hogy ez így megengedett egy iskolában. – jegyezte meg a vonalzóval a zárra mutatva. Nem mintha egy ilyen gyenge kis tárgy visszatarthatta volna, de ez most nem számított. Tekintetével követte a tanárt, ahogy visszasétál az asztalához és kényelembe helyezi magát. Nos elég védtelen pozícióban helyezkedett el, Siri simán felboríthatta volna, el is játszott a gondolattal, de nem ért volna vele semmit, így elvetette az ötletet. – Ezek csak üres szavak, mégsem írom le őket. – mondta higgadtan, az összes méltóságát összegyűjtve. – Azt javaslom szerezz valami erősebbet, mert ezzel a gyenge kis tárggyal nem sokra mész. – mondta miközben a vonalzót letette az asztalra. – Már ha szeretnél elérni mindezzel valamit. – azzal lesütötte a szemét és a kezeit előretolta, várva, hogy most mi lesz. Állt elébe az ilyesfajta büntetéseknek, ha kell fájdalmasabb ütéseket is méltósággal visel, de ha megpróbálja megalázni, akkor koránt sem lesz ilyen együttműködő, akkor fog csak elszabadulni a pokol. Persze Sebastian akarta eldönteni, hogyan is akarja megbüntetni, de ezt Sigrid nyilván nem hagyhatta. |
Csak megvártam amíg rá jön milyen pózba is kerültünk hirtelen, és rá nem jött hogy ezt mind Cassie műve. Igen hűlt helye volt a padon, mostanra már máshol lehet. Tippem szerint lehet épp most megy panaszkodni valakinek. Azon kaptam magam hogy a kis királynő belém kapaszkodva próbál kiszabadulni a pózból. Elvettem a mappát a szám felől, majd ha kellett akkor megtartottam a karjánál fogva ne essen el. Nem vagyok egy köcsög ember... csak néha.Én személyszerint megvártam, amíg kitombolja magát. Ennek az órának már nincs értelme, hiszen senki sem végzi a feladatát. Kissé bosszús is lettem ez miatt, ezért Cassie később megfog fizetni. És csak hogy érezze a törődést az osztálytól... - Mivel Cassie szépen elrontotta az órát, és nem hagyta hogy normálisan menjen illetve cirkuszt csinált, ezért mindenki ír egy dolgozat esszét, ami kötelezően 30 oldalasnak kell lennie és az emberi test illetve egészségéről kell szólnia világos voltam?! - Emeltem fel a hangom az osztályom felé, akik egyből elkezdtek jajgatni, és össze-vissza súgdolózni. - Van rá 2 napotok! - Fejeztem be ennyivel. Még kedves is voltam... kaptak haladékot. Mivel már felbaszta az agyamat az óra és a törpe, ezért Sid büntetésén kezdtem el gondolkodni. Hiszen még sem hagyhatom szó nélkül. Amit említett is, undorral a képén hogy már megfizette.
Széles vigyorral az arcomon ráztam meg a fejem.- Oh, dehogy fizetted meg. Kitaláltam neked egy jó kis büntit, és addig nem mehetsz utadra. - Hangom most már normális volt, ám de még is hatázorott. Ebben a pillanatban kaptam egy smst a telefonomra, amire igazából nem is számítottam. Meglepve olvastam az üzenetet. Igaz hallottam már erről a Lolitha személyről, aki imád pletykálkodni. Bár engem sosem izgatott a dolog.
Vevő a "büntetésre"... - Azt hiszem azt nem venné jónéven azt a féle "büntetést" az ágyban. - Ment át a fejemen, ám de még is tetszett a gondolat mennyi mindent csinálhatnék az áldozatommal, aki az ágyhoz lenne kötözve. Nem.. nem bántanám ugyan. Ilyet nem tennék sose. Vagy még is?
Vissza tettem a telefont a nadrág zsebembe, majd elküldtem az osztályt. Mára már végeztem... kivéve Sigridel. Már mondta is nagy szólnoki mondandóját. - Persze...persze Hel meg ilyenek... blablabla, mindenki kinyírok... és a többi. - Szólaltam meg. - Nos, az engem nem érdekel hogy mért vagy itt vagy hogy, kit akarsz éppen kinyírni. Hidegen hagy a dolog. - Mondtam el a véleményemet. - De ha annyira haza akarsz menni, segíthetek megnevelni téged egy kicsit legalább is, a mai nap folyamán. - Vigyorogtam el, a bűntetésén. Már előre látom az arckifejezését, hogy én mennyit fogok ma szórakozni rajta. - Kérlek kövess az irodámba. - Mondtam el mosollyal az arcomon, és azzal el is indultunk az irodámba. Nem volt túl nagy, de kényelmesen el lehetett férni. Egy-két könyves polc diszítette a helyet, sport eszközök.. mint foci, és kosárlabda meg hasonló dolgok. Nem messze a könyves polc mellett volt az asztalom iratokkal és mappákkal tele, valamint a laptopom ahol szorgalmasan dolgozok rajta. De volt egy gyöngyszem a szobámban. Bizony... a jó öreg tábla és egy pár kréta.
Elő is toltam a szoba közepére, a krétákat pedig a fiókomból szedtem elő. Egyet oda dobtam a lánynak, úgy hogy eltudja kapni. - A feladat pedig a következő. Százszor le kell írnod ezt a mondatot. - Támasztottam oda magam az asztalnak, miközben karjaimat összefonva néztem a lány szemeibe. - "Mostantól jó kislány leszek uram." - Hangoztattam el ezt az igen jó kis mondatott, persze nagy vigyorral a képemen. - Ha ezt nem teljesíted, vagy elfenekellek ezzel.. - Vettem elő a vonalzót az asztalomról. - Vagy kapsz egy kis körmöst. Azt még eldöntöm melyiket kapd. - Mondtam miközben mutogattam neki a vonalzót. - Addig nem mehetsz ki innen, míg le nem írtad szépen a táblára. - Azzal a végszóval be is zártam az ajtót kulccsal és azt pedig a nadrágzsebembe helyeztem el. Majd szépen leültem a székembe, lábaimat felraktam az asztalra és vártam a csodát.. meg a reakcióját. |
To Mr. Parks: Sigrid kicsit harcias, de vevő a "büntetésre".
To Sigrid G. Helasdottir: A testnevelő tanárod kicsit rámenős, de nem támadnék neki. Szokj hozzá az alázathoz! |
Épp vissza akart vágni Sebastian kitörésére, hogy mégis mit képzel magáról és a többi, de akkor valami szúró érzés hasított az arcába. És ami még ennél is rosszabb, letolt nadrággal esett neki a tanárnak. Alig bírta megőrizni az egyensúlyát, így ebben a helyzetben, és az sem segített, hogy a lábai beleakadtak a nadrágjába. Tanárába kapaszkodva próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Sebastian elégedett mosolyától a helyzet egyre csak rosszabb és rosszabb lett. Jobb híján, ahogy észhez tért fekete páncélját manifesztálta magára. Ez sokkal gyorsabbnak és elegánsabbnak tűnt, mint, hogy a nadrágját visszarángassa magára, és az sem volt utolsó szempont, hogy ezt senki sem tudta lerángatni róla. Gyűlölte ezt az „emberi alakot”, a páncéljában sokkal komfortosabban érezte magát, nem csoda, hiszen a ruha követte teste minden vonalát, szó szerint rá volt "öntve", de így sem kerülhette el, hogy többen is megcsodálhassák formás fenekét. Ezek után meg fontolóra is vette, hogy soha többé nem válik meg a páncéljától. Szóval, amikor már az egyensúlyát is visszanyerte, az arcához nyúlt, hogy letörölje róla a vért. Ahogy a padra pillantott a lánynak, már hűlt helye volt. Dühében ökölbe szorította a kezét, de legalább már volt valami fogalma a lány képességeiről. – Két lábon járó hulla vagy! – ordította dühösen, remélve, hogy Cassandra még nem jár túl messze, ahhoz, hogy hallja. Menekülj csak, így még élvezetesebb lesz majd, ahogy levadászlak és kibelezlek. - lelki szemei előtt már látta, miként fog végezni a lánnyal, ez egy pillanatra visszahozta a lelki békéjét.
Aztán visszafordult a tanár felé, aki az előbb egy pillanatig sem leplezte, hogy mennyire tetszett neki a látvány. A szemei szikrákat szórtak. – Azt hiszem megfizettem a fal árát. – csak úgy köpte a szavakat undorában, utalva az előbbi jelenetre. Mindezek után szinte csoda volt, hogy nem rendezett mészárlást. Elég nagy hatással volt rá a tény, hogy akkor akár örökre itt ragadhat a Földön, legrosszabb rémálmai egyike lett volna ez az eshetőség. – Mellesleg, nem hiszem, hogy akkora szerencsém lenne, hogy megszabaduljak erről a helyről. – mondta visszautalva a tanár korábbi megnyilvánulására. – Előbb zárnak itt be valahova, ahol nem vagyok olyan erős, mint, hogy visszaküldjenek Hel-be vagy akárhova máshova, ahol veszélyt jelenthetek. – mondta ingerülten. A legrosszabb az egészben, hogy még tehetetlen is volt ez ügyben. Ugyan elég nagy volt ez a sziget, mégis úgy érezte, hogy egy apró kis cellába zárták, ahonnét nincs kiút, megfosztva mindentől ami őt illette, a méltóságáról nem is beszélve. Minden nappal egyre jobban gyűlölte ezt a helyet, a most történtek utána pedig még inkább. Lehet, hogy azzal a céllal küldték ide a Földre, hogy kicsit lenyugodjon, hogy a bosszúvágya szép lassan a feledésbe merüljön, hogy kicsit meglágyúljon, de eddig ez a terv nem vált be. Ami azt illette eddig csak az ellenkezőjét érték el mindezzel. - De egyszer véget ér a számüzetésem is, és megígérhetem, hogy mindenki megfizet majd a tetteiért. - jelentette ki most már talán egy kicsit higgadtabban, de belűl ugyan úgy izzott benne a düh. |
Nem tudom mit volt jobb néznem. Azt, hogy két csaj vitatkozik, hogy ki az erősebb és az okosabb vagy azt, hogy mennyire marcangolja szét őket a harag. De a lényeg az volt, hogy már nagyon untam ezt a vitát. Erre már csak sóhajtani tudtam, ahogy beletúrtam a hajamba. - Mi van, megjött a peteérésük ezeknek? - Ment át a fejemben amíg az egyik kezemet a nadrág zsebembe helyeztem. A mondani valóimra Cassandra nem válaszolt, amire helyeseltem is mert unalmas volt hallgatni az okoskodását.
Odáig fajult a vita, hogy Sigrid egy kardot idézett meg és úgy támadt Cassandra felé. Mintha itt sem lennék, és van pofája így viselkedni az órámon?! Komolyan? Most már engem is felhúzott ez az egész incidens. A diákok mind minket figyeltek, ráadásul az én képemen is ég a bőr, hogy ez a kettő nőszemély... vagy mi a fene már nem fér meg egymás mellett. - Azonnal tedd le azt a kardot, vagy nem csak az igazgatót fogod látni, de a kirúgási papírodat! Mit szólsz? - Mordultam rá egyből, amint meg láttam, hogy a torkárra szegezi a kardot. - Lehetne annyi benned, hogy vissza fogod magad. Még egyszer meg ne lássam, hogy a diáktársaidat fenyegeted! - Szidtam le Sigridet elég rendesen. Valahol persze tudtam, hogy ezt nem teheti meg, hiszen megvannak a maga szabályai. De akkor sem tűrőm ezt a viselkedést. Ezután már csak annyit láttam, hogy a kard felém repül egyenesen a mögöttem lévő falba. Centik kellettek ahhoz, hogy a fejemben álljon, de voltam olyan merész, hogy meg sem mozdultam. Csak álltam és végig Sigrid szemébe néztem igen mérges összeszűkített szemekkel. - A falért még számolni fogsz. - Gondoltam magamba. Majd jött, hogy harcra tanítsam az osztályomat. Már megint... megint bele kell szólni a rohadt tanításomba, hogy mit csináljak. Néha azon tűnődőm, hogy a szülők nem voltak képesek megnevelni normálisan a gyerekeiket? Oké serdülőkor meg minden, de akkor is. Csodálkoznak, hogy így viselkednek.
- Ez itt testnevelés óra. Tehát nem függ össze a harcművészettel. Arra van külön tanár, ha annyira harcolni akarsz menj hozzá. A tesi nem arról szól, és nem is fog szólni, hogy itt mindenki egymásnak essen. Én döntöm el az óra menetét, tehát neked kötelességed elvégezni vagy nem mehetsz át a következő tanévre. És ez minden olyan diáknak szól, aki nagyban leszarja a tantrágyait. - Fejeztem be a mondókámat. - A falat pedig nem fogom elfelejteni. - Biccentettem hátra felé, ahol a kard még mindig ott ékesedet a falban. - Mért kell mindig lázadni? Ez a divat mostanság? - Futott át az agyamon.
Viszont egy pillanat alatt megláttam egy vörös pöttyöt Sigrid homlokán. Először nem tudtam mi is lehet az, amíg nem láttam vérezni. Kissé értetlenül álltam a helyzet előtt. - Minden rendben veled? - Kérdeztem a lánytól, aki egyből észre is vette a sebet a fején. Később észrevettem, hogy le lett tolva a nadrágja. Innen már tudtam ki lehet a tettes. Ránéztem a padra, ahol hűlt helyét láttam meg a másiknak. Na szép... Pillantottam vissza Sigridre, de akaratlanul is a kis bugyijára akadt a szemem. Cuki kis csipkés volt. A szám elé raktam a mappámat, hogy ne lássa ahogy elvigyorodok a számomra gyönyörű látványon. Minden esetre hálás lehetek Cassandrára amiért ilyen kis műsort készített elő. - Szép kis bugyogó. - Szólaltam meg végül, akaratlanul is elvigyorogva a helyzeten. |
 Az agyam belesajdult Frigid Sigrid-től és Mr. Péniszméregetőtől. Mire számított? Hogy megyek haza sírva apucihoz, hogy nem dugna meg? Röhögnöm kell.
Szánalmasnak tartottam, hogy őmacsósága ilyen beszólásokkal traktált, és meg se próbált visszaszólni, esetleg nyelvek szintjén legyűrni. Innen is látszott, hogy javarészt szájhős és a pedagógusok szégyene. Az én tiszteletemet egy ilyen semmirekellő, két lábon járó bunkó puncimágnes nem fogja elnyerni.
Ahhoz képest Ms. Frigid úgy tűrte a szexuális zaklatást, mintha ez olyan természetes lenne. Lassan nem tudtam eldönteni, hogy melyikük a szánalmasabb. Bár ennek köszönhetően a szórakozottságom eltűnt, és inkább csak túl akartam lenni az órán. Az elfenekeléses megjegyzésre már közel álltam ahhoz, hogy a sarokba hányjak. És akkor én vagyok az okoskodó? Komolyan az őszinteség ennyire fáj néhány embernek?
Ezért sem fogtam vissza magam, és ha már rivaldafény, akkor legyen rajtam. Sigrid-et sem kíméltem az epés megjegyzéseimtől, aki elég hevesen reagált rá. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepődtem meg. Először hevesen pislogtam, majd ahogy feldolgoztam az eseményeket, csak fapofával tűrtem a súlytalan dumáját. Itt már ideges voltam, viszont nem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy elveszítsem a fejem.
- Elhiszed, hogy senkit se érdekel, mégis ki vagy? - kérdeztem tőle hidegen. - Senkit se érdekel a nyomorult képességed. Az sem, hogy kik a szüleid. Igazából arra is szarnak rá milyen istenség kölyke vagy. És tudod miért? Mert ugyanolyan vagy, mint itt bárki más - farkas szemet néztem vele. - Amúgy ennyi a képességed? Fegyvereket idézgetsz? Vicces, hogy ez az alapja a túlzott egoizmusodnak - ezután tovább hallgattam a fenyegetőzését, majd folytattam a beszédet. - Akinek az idő felett hatalma van az mindig előnyben lesz.
A diákok jórésze minket kezdett el figyelni. A terem minden szegletébe eljutott a köztünk lévő feszültség. Egyes tanulók abbahagyták a gyakorlatot és tátott szájjal bámultak ránk, mások inkább némi nézelődés után visszatértek a feladatukhoz.
Ekkor már elengedett, és megropogtattam a nyakam. A kardot a falba vágta, ami épphogy a tanár feje mellett haladt el.
Szokásos reakciókat kaptam, semmi újdonság nem volt benne. Lenéztek a külsőm és a fizikumom miatt, de ha nevelés kellett, akkor legyen. Az apámtól sok mindent tanultam, ha már nevelés... Noha ezeket a módszereket nem rajtam és a testvéremen alkalmazta.
Mr. Parks "parancsára" most szót fogadtam, de csupán azért, hogy kivárjam a tökéletes pillanatot. Ásítozva eldőltem a padon, majd a fejem alá tettem a kezeimet. Lehunytam a szemeimet, és a tervemen kezdtem el gondolkozni. Lehet olyannak tűnhettem, aki visszavonulót fújt, és nem több egy egyszerű szájhősnél, viszont tévednek.
Fél füllel hallottam, ahogy Sigrid a többi diákot hordja le. Szegénynek nem lehetett sok esze. Sokszor a stratégia, a hidegvér és a logikus gondolkodás nagyobb erény, mint a hevesség, vakmerőség és az erő. A családomban mindig erre tanított az apám, hiszen ő sem rendelkezett erős fizikummal, hatalmas, látványos erővel, mégis gyakori volt, hogy ő jött ki jól az adott helyzetekből. Talán egyszer rájönnek az emberek, hogy az erő mitsem ér, ha nincs mögötte gondolkodás.
Félszemmel figyeltem a párost, majd felemeltem a kezemet. Egy-egy diák hülyének nézett, ezután szórakozottan csettintettem egyet, hogy az idő megszűnjön a teremben. Legyen akkor látványos a kezdés. Legalább egy-két diák látja, hogy én teszem azt, amit teszek.
- Egyszer adóthatna olyan szitu, amikor nem ezt a képességemet kellene alkalmaznom - ásítoztam.
A tanár zsebéből kiszedtem az öltöző kulcsát, aztán bementem oda. A tolltartómból kiszedtem a körzőt és sietősen visszasétáltam a csodapároshoz. Tudtam jól, hogy bő félórám van a tervem megvalósítására.
Először a pofán vágáson gondolkoztam, de hamar letettem róla, mert abba a kezem megfájdulna. Lábujjhegyre álltam, majd a lány arcába szúrtam bele a körzőt. Természetesen nem túl mélyre hatoltam, csak annyira, hogy a vér valamennyire kiserkenjen és párnapig látszódjon. Igazából némi alapozóval elrejtheti. Teljesen gyökér azért én sem vagyok, holott megérdemelhetné. Ettől függetlenül, csak emlékezzen arra, hogy ez a senkiház szar nagyobb hatalommal rendelkezik, mint ő!
Eddig a tanárra pikkeltem, de alapjáraton szórakoztatóbb volt, mint a diáktársnőm. Ő pedig nagyon is irritált, ám rossz értelemben.
Végül a zsebembe raktam a körzőt. Mertem remélni, hogy nem leszek szenilis és nem ülök bele.
Mivel szerettem azért poénosra venni a figurát, ezért a lány nadrágját letoltam. Gondolkozó fejet vágtam be, majd elkezdtem őket úgy irányítgatni, mintha próbababák lennének. Hümmögve nyugtáztam, hogy Sigrid nagy eséllyel a tanáron fog kikötni letolt nadrággal. Tökéletes.
Mr. Parks zsebébe visszacsempésztem a kulcsot, ám ezzel nem fejeztem be. A mappaját megkaparintottam Sigrid neve elé odaírtam, hogy: Frigid, majd tele firkáltam hatvankilences számmal. Az én nevemhez csak odaírtam, hogy: "Kedvenc diákja megy is az igazgatóiba. Soha nem viszontlátásra!  "
A papírokat visszaraktam a helyére, ahol eleve voltak.
Miután visszaöltöztem és elhagytam a tornatermet és az öltözőket, csak akkor indítottam el újra az időt. Huh, majdnem kifutottam az időből! Ki kell pihennem magam.
Kissé álmosnak, fáradtnak éreztem magam, de nem akartam aludni. Lehet nem is ment volna, mert belül azért fortyogtam. Igaz, ezt ritkán mutattam ki. Ez most sem volt másképpen.
Ilyenkor jöttem rá, hogy az apámra borzasztóan hasonlítok. Valahol ott volt bennem a küzdeni akarás a tekintély kiharcolása, ami az ő élete része is volt. Folytonos harcok önmagával és másokkal, hogy bebizonyítsa mire képes. Ezt a keresztet én is hordtam, ahogy ő is egykoron. Nero csupán átlagos szeretne lenni, élni azokkal, akiket szeret. Nekem ez kevés.
[CASSIE EL.]
(Remélem nem gond, hogy én is használtam a lányom képességét. :D Sigrid sebét illetően, meg no para, nem komoly. Nem vagyok aberrált! ^^" Kisebb horzsolás, de tényleg. Illetve köszöntem a kört. Nektek jó játékot! :D) |
Amiket Sebastian mondott, hogy inkább őt dugná inkább meg, hogy milyen jókislány, azokat most inkább elengedte a füle mellett. Arról nem is beszélve, hogy egy hajtincsét is a kezébe vette és azzal játszadozott egy darabig. Meglepődött, hogy mégis, hogy van mersze ehhez. Később még számolunk. – gondolta ingerülten. Emberek… máson se jár az eszük csak ezen, micsoda szánalom. Ami pedig az egyéb lehetőségeit illette, hát nem volt elragadtatva tőlük. Valami párbajban vagy hasonlóban reménykedett, de mint mindig most is rá kellett jönnie, hogy ez itt a Föld és nem Asgard vagy Hel, oh nem, itt szövegek írásával hatottak az emberekre, olyasmi, hogy párbaj soha senkiben fel sem merült, pedig ráfért volna ezekre a puhányokra. És most itt volt ő is, aki szintén ezektől a szövegektől függöt. Nem csoda, hogy dühkezelési problémái lettek.
De amiket az ezüsthajú csaj hordott össze, na azzal végleg betelt a pohár. Őt aztán senki nem fogja megalázni, főleg nem egy ilyen apró kis porszem. Igazából még csodálkozott is magán, hogy eddig bírta türelemmel és higgadtsággal. De most elborult az agya. Öles léptekkel kerülte ki az előtte álló tanárt, talán még egy kicsit meg is lökte, de erre már nem figyelt. Ha meg is akarta állítani úgy tépte volna ki magát a szorításából mintha ott se lenne. Menet közben egyik kezében fekete kard manifesztálódott, amit szorosan fogott, fogait szinte már csikorgatta. Elkapta Cassandrát és a torkához nyomta a fekete necrokardot. – Tudod, Heimdal mindig fél szemmel engem figyel, hogy ne mészároljak le mindenkit, de azt nem tiltották meg, hogy átszabjam az emberek képét egy kicsit, ha azok nem tudják hol a helyük. – mondta összeszorított fogain keresztül szűrve a szavakat. - Szóval én a helyedben vigyáznék, hogy mit mondok, mert a te életed egy szemvillanás az enyémhez képest, és teszek róla, hogy halálod után is gyötrődj az én szolgálatomban. - folytatta tovább a fenyegetőzést. Habár nem remélhette, hogy ez a kis mitugrász komolyan fogja venni, de sebaj, majd tanul a hibáiból.
Ami pedig Sebastian kérdését illette, hát azt sem éppen örömmel fogadta. Hogy ezek egy csepp tiszteletet sem tanultak életükben. – gondolta bosszúsan. Még mindig Cassandra előtt állt, de a lányt már elengedte, ahogy visszafordult a tanár felé. Nem nagyon izgatta magát a lány miatt, vagyis amiatt, hogy esetleg hátba támadja, biztos volt benne, hogy nem tud neki ártani azokkal a csirke karokkal. Ahogy fordult, azzal a lendülettel Sebastian feje mellett a falba vágta a kardot. Szíve szerint széttépte volna ezt a kettőt, de tudta, hogy nem teheti meg, vagy örökre elbúcsúzhat Asgardtól, vagy legalábbis addig amíg ki nem találja, hogyan juthat vissza, és lássuk be az akár nagyon hosszú idő is lehetett, szóval igencsak türtőztetnie kellett magát. Mindezek ellenére azonban Sebastian mintha mi se történt volna mondta tovább a magáét és a kispadra ültette a kis mitugrászt. De hogy neki segítség kellene, hát ezen egészen elkerekedtek a szemei. – Egy kisebb ugrással a tetején vagyok. – mondta gúnyosan, miközben a kötél felfüggesztése felé mutatott. – Úgyhogy, ehelyett a hülyeség helyett lehetne valami értelmesebbet is csinálni. - mondta hevesen, miközben azt fontolgatta, hogy az nem volt a kitételben, hogy ezt az iskolát is teljesítenie kell ahhoz, hogy visszatérhessen a birodalmába, de nem kockáztathatott. - Mondjuk harcolni tanítani ezt a semmirekellő csürhét. - megvetően hordozta végig a tekintetét a jelenlévőkön. |
Sigrid ahogy fel állt a padról, addig Cassandra folytatta a kis elnöki beszédét az ”igazságról”, aminél már akár a bordás falat is tudtam volna kaparni elég volt a hangját hallanom. Már-már unott fejet vágtam miközben Sigrid előtt álltam és pásztáztam a tekintetét. Forgattam a szemeimet, majd mit sem törődve az egérrel hallgattam végig Sigrid válaszát. Tetszett, hogy ő legalább nem áll le vitatkozni, és játszani a fejét, mint a másik. Sokkal nyugodtabb volt ezen a téren. Széles mosollyal helyeseltem a lány válaszát, majd megkérdezte mik a lehetőségek. Persze az egér ismét beleszólt mert hát mért ne... talán attól nedvesedik be vagy a fene se tudja, de nem nagyon tudott érdekelni. Aztán rögtön ismét a szex volt a téma. Egy pillanatra elgondolkoztam a dolgon hiszen tetszett az ötlet, de inkább a lánynak vágtam vissza. - Szívesen dugnám őt, mint téged. - Ezzel le is zártam ezt a témát. -Odanyúltam Sigrid egyik hosszú hajtincséhez, és a mutató ujjammal pedig elkezdtem csavargatni. - Legalább jó kislány, és nem akar karót. - Mosolyogtam el lenézően Cassandrára, majd azzal a lendülettel elengedtem Sigrid haját. - Ami a lehetőségeket illeti, tanári figyelmeztetést kaphatsz. 3 beírás után igazolatlan órát adok, ha ez sem használ akkor irány az igazgató, ahol többszöri figyelmeztetés után következhet az elbocsátás. - Soroltam fel a lehetőségeket Sigridnek, ahogy viszonoztam neki a tekintetemet egy kis vigyorral az arcomon. - Nos, melyik verziót szeretnéd választani? Vagy szeretnéd, ha büntetésből elfenekelnélek? - Vigyorogtam rá perverzül, persze ezt csak viccnek szántam. De ha már Cassandra ennyire rá ment a párzási szokásokra.
Amíg vártam a válaszát addig a diákok névlistájához lapoztam megkeresve a Cassandra nevet. - Neked pedig, akkor beírtam az órádra a jegyet. És egy szaktanárit. - Figyelmeztettem a lányt ahogy írtam be a dolgokat a papírra. - Nem tudom mitől tudsz ennyire be nedvesedni, hogy nem bírod be fogni a pofád, de nem fogom neked azt az örömöt megadni, hogy most felküldelek az igazgatóhoz mert éppen sír a szád széle. - Fejeztem ki magam elég szépen. Az nem lenne neki elég büntetés. - A korábbi baromságaidhoz szólva, nem igen érdekel a véleményed sem az, hogy téged mi az, ami foglalkoztat. Azt hiszed nem volt dolgom ilyen neveletlen diákkal? - Nevettem el a végét, majd folytattam. - Ilyen kis pórba fingókat szoktam enni reggelire. - Mondtam.
Majd végighallgattam ahogy Sigridet kezdte el ”szurkálni”. - Te aztán nagyon unatkozhatsz. - Temettem be az egyik kezemmel az arcomat, és úgy néztem Cassandrára. Nem azért mert idegesített. Rohadtúl untam és már lefárasztott a csipogásával. - Szerintem neked kellene elmenned kezeltetni magad, mert ide bent nagyon sok probléma lehet. - Mutattam a kezemmel a halántékomra. Időközben megjöttek a fiúk is, akiket ki küldtem futni.
Láttam, hogy megcsinálták szorgalmasan a feladatot, amiért büszke voltam rájuk. Oda is jöttek, hogy végeztek a feladattal. - Rendben srácok, akkor ti kezdtek a kötélmászással. Ma azt fogom osztályozni, de először fújátok ki magatokat. - Azzal küldtem is el őket ellátva a feladattal. Mivel nekem órát kellett tartanom, nem akartam húzni az időt. - Cassandra, te ülj le a padra. - Szóltam rá a lányra. - Te pedig, gyere csinálni a kötélmászást. Ha kell, akkor segítek benne. - Utaltam arra, ha esetleg még nem mászott kötélre. Ha bele egyezett ha nem, én ott hagytam a lányokat és a többi diákom felé sétáltam, akik már vártak rám a köteleknél. Elkezdtem mondani a feladatott nekik, majd figyeltem hogyan teljesítik a feladatokat. Ha kellett akkor segítettem nekik, és megdicsértem őket, ha szükséges volt. Ha esetleg odajött Sigrid, át is engedtem neki a kötelet és ha kellett neki is segítettem. Cassandra jelen pillanatban nem érdekelt, sem a hisztie. Mókás volt számomra, hogy mennyi baromságot hordott itt össze. Néha azért rá pillantottam, nem-e szökött meg vagy nem-e sántikál valamiben. |
[27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
