|
Témaindító hozzászólás
|
2020.10.30. 01:02 - |
Ella Wright&Noel Harris |
[5-1]
 A nő felettébb lazán kezelte, hogy a kutya leteperte. Nem mintha ez gond lenne, hiszen egy kínos beszélgetést kerültem így el. Kellően irritált az, amikor egy-két rendőr miatt mindenki be van skatulyázva és átkeresztelnek minket fánkzabálókká. Ilyen kaliberű emberrel közös konszezusra nem lehet jutni. Ebbe is bele lehet fáradni.
- Remek. Csak mert nem rendesen letámadta Rocky - vakartam meg a tarkómat, amikor mondta, hogy épségben van a felszerelése.
A kérdéseimre nem válaszolt, le tudta az egészet egy bólintással, majd szótlanul figyeltem, ahogy feláll és igazgatja a haját. A nőszemély közvetlensége nekem fura volt. Azt sem tartottam kizártnak, csupán én lettem merev az évek során. A bemutatkozásra bólintottam, aztán én is követtem a példáját:
- Noel Harris. Örülök a találkozásnak.
A tegeződést végül elfogadtam, bár nehezen tudtam megválni a formális beszédstílusomtól. A kezét lágyan megfogtam, amit gyengéden megráztam.
Megint csendes megfigyelőként néztem mit tesz-vesz a társaságom, és a cigi felajánlást elutasítottam. Számomra hülyén vette volna ki magát, ha elfogadtam volna. Másrészt a megszokott márkáktól sosem szerettem elpártolni. Ez az egyéb beidegződésemre is igaz, ami lehet másoknak beteges. Azért bíztam abban, hogy nem értette félre, hiszen így is félénken kínált meg.
- Nekem is van sajátom - vettem el a kabátom belső zsebéből.
Én nem az illat és az íz miatt szívom, nekem csak a nikotinra volt szükségem... Nagyobb dózisban. Sosem tagadtam, hogy láncdohányos vagyok. A szervezetemnek szüksége van rá, ha nem kaptam meg, akkor legyűrte a nyugodt énemet. A cigi, annak a füstje olyan, mint másnak a friss levegő. Kell, hogy megtöltse a tüdőm, aztán a nikotin lenyugtasson. Általában unatkozásnál és idegeskedésnél egyik szál, követi a másikat. A balesetem után lettem rabja a cigarettának, és valószínűleg életem végéig hódolni fogok neki.
- Maga kér esetleg? - ekkor gyorsan korrigáltam. - Vagyis kérsz esetleg? Lehet neked erős lesz - nyújtottam felé a dobozt.
Piros Marlboro volt, ami bevált cigik közül, de a szivart, szivarkát sem vetettem meg. Bár ez utóbbiakat ritkán szívtam. Az sem utolsó, hogy drágák, és én sem vagyok milliomos.
- A K9-sel nem éppen barátkozni kellene - ingattam meg a fejemet. - Ő majd velünk fog együtt dolgozni. A rendőröknek és nyomozóknak kevés haszna lenne, ha csak aranyos és barátságos.
A számba vettem egy szálat, és a gyújtóval kezdtem el szenvedni. Végül emiatt elfogadtam Ellától a tüzet, ha már azt is ilyen készségesen felajánlotta.
A tekintetemmel végigszaladtam a nő minden porcikáján, hogy megállapításokat tudjak levonni. Ezt igyekeztem úgy csinálni, mégse tűnjek egy perverz állatnak.
- Valahol tanulsz, esetleg dolgozol?
Én a diákra tippeltem, habár ez a következtetésem gyenge alapokon állt. A jegyzetfüzet utalhatott erre, de igazából bármi lehetett benne.
- Hazakísérjelek? - mosolyodtam el halványan.
A cigarettámból jókora slukkot szívtam, amit pár másodpercig bent is tartottam. Kiélveztem a röpke bódító hatását, majd résnyire kinyitottam a számat és komótosan kifújtam a füstöt.
Ezen a kérdésemen akkor kezdtem elgondolkozni, amikor már késő volt, mert kimondtam. Nem szerettem volna rámenősnek, nyomulósnak tűnni. Végén rosszul jönnék ki a szituációból, eleve az sem tudtam, hogy van-e párja vagy sem. Rám vonatkozóan, pedig igyekszem hűséges maradni a menyasszonyomhoz. Sajnos, többször is nagy volt a kísértés, hogy félrelépjek. |
 Amikor zenélek, és csak én magam lehetek sokszor érzem azt, hogy más a világ körülöttem. Ilyenkor minden színesebb és sokkal tisztább. Csak is magam lehetek, és kifejezhetem magam mit érzek vagy hogy mit tapasztalok a világról. Sajnos a háború után már tudom hogy nem minden az aminek látszik.
Amint megvoltam egy kis részlettel azt gyorsan lejegyzeteltem magamnak hátha valamelyik részletbe be lehet illeszteni. Viszont nem sokáig dolgozhattam mert akadt egy rajongóm. Vagyis jobban mondva egy igen kicsi rajongóm, aminek négy lába van és örömmel ugrál körbe vagy éppen nyal oda ahova csak tud. Igen, egy kis kölyök kutya volt. Ahogy futott felém és "elkapott" én hátradőltem a fának, a gitár pedig lecsúszott az ölemből. - Hoppáá... hát hello. - Elnevettem magam ahogy körbe-körbe ugrált, és játszani akart. Amikor megnyugodott egy kicsit, és jobban szemügyre vehettem az arcát mosolyogva megsimogattam őt. - Hát így kell köszönni? Milyen kis aranyos vagy. - Mosolyogtam el miközben a hasát kezdtem el simogatni. Annyira elvoltam vele hogy később feltűnt mi van akkor ha kóbor kutya. Nem vihetném magammal a kollégiumba, de nem merném itt hagyni se. De ekkor észrevettem egy kis K9-es feliratott a pórázán. - Ahh... akkor.. - Megszakította a gondolatomat egy férfi, aki sietősen rakta rá a pórázt a kutyára.
Olyan gyorsan történt minden hogy egy pillanatig csak néztem nagy szemekkel, majd a másik férfira aki mögötte jött és megszólalt. A kutyára pillantottam majd legyintettem egyet. - Ugyan, semmi próbléma nem történt. Én imádom őket. - Szólaltam meg nagy mosollyal az arcomon. - Nem, dehogy is minden épségben van. - Válaszoltam a kérdéseire.
Amikor ismét elnézést kértek már csak bólintottam hogy ugyan semmi komoly dolog nem történt. A gitárt ami már a földön hevert oda támasztottam a fának. Felálltam majd leporoltam magam, és a hajamat is megigazítottam. Bár sok mindent nem kellett rajta, mert így is néha úgy nézek ki mintha valami gonosz boszorkány lennék. A másik kérdésre, csak mosolyogva megráztam a fejem. - Ugyan hagyja csak. - Pillantottam rá. - Tényleg nem történt semmi. - Tűrtem el a hajamat a fülem mögé.
- Egyébként én Ella vagyok. Ella Wright. - Mutatkoztam be a fiúnak. - És nyugodtan tegeződhetünk is. - Mondtam, ahogy a kezemet nyújtottam felé. Úgy voltam vele hogy bemutatkozok, hiszen illik ilyen helyzetekben nem igaz? A bemutatkozás után körbenéztem a fűben nem-e hagytam ott valamit, vagy éppen esett ki a kezemből. Megpillantottam a cigis dobozom, amit egyből fel is kaptam majd a jegyzetfüzetemet amit a mellkasomhoz szórítottam. Hirtelen nem tudtam hova tenni őket, ezért inkább tartottam őket a kezemben. - Öhm... esetleg... egy szál cigit? - Kínáltam meg kissé félve, hiszen nem tudtam mit reagálna rá. - Ez ilyen cseresznyés illatú, de ez a kedvenc márkám. - Magyarázkodtam egy picit zavartan. - Ha nem ízlik, nyugodtan eldobhatod. - Mosolyogtam el. Visszagondoltam arra a kis kutyára. - Egyébként szívesen barátkoznék még azzal a kis kutyával. Nagyon aranyos volt az előbb. - Szólaltam meg, terelve a témát a kis kutyára. Ha vett el egy szál cigit, én is kivettem egyet és rágyújtottam. Ha neki is kellett a tűz, és ha engedte akkor az öngyújtóval is megkínáltam. |
Mivel fiatalnak nézek ki, ezért gyakran lenéznek, és zöldfülűnek is tartanak. Csak néhányan tudják a rendőrségen, hogy igazából több év tapasztalattal rendelkezem és már a negyvenet taposom. Az aktámban a külsőm és a velem született hosszú élettartam miatt vagyok folyton feltüntetve nemrég végzett nyomozónak. Terveim közt szerepelt, hogy az állami szervekből kiszállok, és magánnyomozóként kiépítek majd egy számomra megfelelő praxist.
Jelenleg nyomozások terén nyugalom volt, sőt, kifejezetten unalmas volt a felhozatal, ha már esetek. Ez betudható annak is, hogy nagyobb eseteket még nem mertek rám bízni, holott sokkalta tapasztaltabb vagyok, mint azok, akiket megbíztak a feladattal. Az utamat ugyanúgy folytattam emelt fővel, hiszen mindig sikerült megtalálnom a jó pillanatot, amikor elbizonytalanodott a felettesem némelyik inkompetens kolléga miatt. Ekkor ajánlottam fel általában a szolgálataimat, és oldottam meg a nekem átpasszolt ügyet. Egyelőre ez párszor össze is jött, így a tekintélyem lassan, de biztosan nő. Az igaz, hogy egy-két munkatárs, ezért kinézett és olykor a hátam mögött beszélnek ki, de mindezt igyekeztem figyelmen kívül hagyni.
A nyomozás mellett a szervezetem elvárásainak is megfeleltem. Jelenlegi ügyem, hogy mutánskereskedők után kutassak, és azok fejeseit kiiktassam. Daly City-ben megnőtt a mutánsok eltűnése, egyes információk szerint vannak olyan szórakozóhelyek, amik csábítóak lehetnek a fiatal, naiv mutánsoknak, és ott pedig elkapják őket. Ebből az infóból kiindulva kezdtem feltérképezni Daly City minden szegletét, és annak illegális hálózatait.
Ugyanakkor ügyelnem kell, hogy tudatlan embert, rendőr kollégát ne keverjek bele. Minden külsős személy elől rejtegetnem kell az életem ezen részét.
Ma háttérbe szorítottam a szervezet által kiszabott feladatot, és a munkatársammal töltöm a délutánt. Ő jelenleg rendőrkutyákat, K9-es kutyákat képez ki. Rocky egy kölyök németjuhász kutya, aki a leghiperaktívabb a társai közül. Jason, a kollégám végül eltökélte, hogy lefárasztja a kutyát, bár szerintem őt hamarabb fogja lefárasztani Rocky, mint fordítva.
A parkban rágyújtottam egy szál cigire, amit a Rock nem igazán szívlelt. Elkezdte prüszkölni a füst szagára és hevesen a fejét kezdte rázni. Felsóhajtottam, és lemondtam a bagózásról. Az alig beleszívott csikket elnyomtam a kuka oldalán, amit belepöccintettem a szemetesbe. A szőke tincseimet, amik a szemembe hulltak, azokat megigazítottam. A séta alatt természetesen beszélgettem Jason-nel, aki a feleségéről áradozott és arról, hogy gyereket várnak. Jó volt hallani, mégis mennyire tiszteli és szereti a párját. Néha én is örültem volna, ha a kapcsolatomat nem egyfajta kötelességnek fogtam volna fel, hanem egy szerelmi viszonynak. Az elején minden olyan jól működött, de most kész káosz. Mindenen veszekedünk, és kissé úgy érzem, hogy a menyasszonyom megfojt a túlzott féltékenykedésével. Furán hangzik, viszont itt fordítva volt a felállás. Én lettem tárgyiasítva és kisajátítva. Persze erről nem igazán szeretek beszélni, idővel valahogy megnyugtom magam, hogy minden rendben van. Csak el szoktam hitetni magammal, hogy ez a normális. Ez a könnyebb opció, mint tegyek ellene és harcba szálljak a szüleim és menyasszony akarával... Bár ott voltak az ő szülei is. Így is gyakran utalgatnak, hogy házasodjunk össze, hozzuk előrébb és legyen gyerekünk.
Nem volt sok időm a merengésre, mert a következő pillanatban Rocky vadul csóválni kezdte a farkát és olyan erővel rántotta meg a pórázt, hogy annak végén lévő kollégám nagyot zakózott. Felsegítettem a földről, aki morgolódva kereste a tekintetével a kutyát. A nevén szólítgatta, de Rock semerre. Ekkor tűnt fel, hogy egy lányt tepert le, akinek az arcát nyalogatta és simogatást kunyerál tőle.
A fejemmel a kutya irányába biccentettem, és a munkatársammal odamentünk a lányhoz. A gitárra néztem, aztán leesett, hogy valószínűleg ő volt az a lány, aki gitár kíséretében énekelt. A tapsot is egész messzire hallani lehetett. Zavartan vakartam a tarkómat, miközben Jason a kutyára visszarakta a pórázt.
- Ne haragudjon! Az új K9-esünk kissé eleven - mosolyodtam el halványan, hogy az esetleges feszültséget feloldjam. - Jól van? Nem tett kárt a felszerelésében? - kérdeztem az ismeretlen nőtől készségesen.
Jason is elnézést kért a lánytól, majd jobbnak látta, ha Rocky-t visszaviszi. Elköszöntem tőle, kezet ráztam vele, ezután egy darabig néztem, ahogy elmennek tőlünk.
- Tudok valamiben segíteni? Ez a legkevesebb, ha már a kutya letámadta magát. |
A sok óra után úgy gondoltam jó lesz egy kicsit kikapcsolódni, egy közeli parkban a városban. Mivel semmi dolgom nem volt délután eldöntöttem magamnak hogy viszem a gitáromat is. Már régen játszottam rajta, mert lefoglalt a tanulás és a lecke írás. Igazából már hiányzott a zene. Igen hallgatok a telefonomon, de az teljesen más érzés amikor én gitározhatok. Igazából reménykedek abban is, hogy ebből megfogok tudni élni.
Gyorsan felkaptam magamra valamit, és elindultam a parkba. Mivel korán volt úgy gondoltam hogy ki sétálok, úgy is jó idő van kint.
Kezeimet a jackiem zsebébe tettem, és dúdolászva sétáltam az úton. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem elhozni a cigis dobozom amire mérgelődtem is egy kicsit de hamar megnyugodtam mikor megpillantottam egy dohányboltot amikor ide értem a városba. Nem nagyon szoktam dohányozni, leginkább csak akkor ha hangszeren játszok, vagy éppen egy számot szeretnék írni. Ez most sem volt másképp. Megvásároltam a kedvenc cigimet, aminek Black Stone's volt a neve.
El is érkeztem röpke egy és fél óra alatt egy Gellert nevezetű parkba. Ahogy számítottam rengeteg ember, és kisgyerek volt itt. Valaki a kutyáját hozta le játszani, valahol piknikeztek, a játszótereken pedig a gyerekek vígan játszottak. Boldogsággal járt át ez a látvány, és nagyon békés volt itt lenni. Szerettem ezt a környezetett. Emlékeztett engem a családomra, és az otthonomra. Kissé elszomorodtam hogy eltávolódtam a testvéreimtől, a szüleim pedig... Ráztam meg gyorsan a fejem. Igen is... élnek valahol... tudom!
Amint ezeket a gondolatokat elkergettem a fejem körül, kerestem egy helyet ahol leülhetek. Egy fára akadt a választásom. Leültem alá, majd "kicsomagoltam' a gitárom. De először elővettem egy szál cigit, hogy rágyújtsak. Az illata belepte körülöttem a levegőt. Ez nem olyan hagyományos illatú volt. Ennek ilyen cseresznyés illatú volt. Ezért szeretem ennyire ezt a márkát. Elkezdtem gondolkozni mit is játszhatnék. Kezdjek gondolkozni egy új dalon? Vagy valami ismertet játszak? Nem tudtam eldönteni, ezért maradtam egy ismert számnál. A választásom a The Cranberries - Zombie című számánál akadt meg. Imádtam ezt a számot, mert olyan mint ha az én történetem mesélném el mindenkinek. Vagyis azt hiszem.
De nem akartam sokáig "vártatni" a népet, ezért bele kezdtem a gitározásba. Amint elszívtam a cigit, letettem magam mellé. Egyből átjárt engem a dallam ereje, ami nagyon jó érzéssel töltött el. Persze az ének sem maradt el nálam. Nem is figyeltem a körülöttem lévő világra. Csak is a zenére figyeltem. Mire befejeztem a számot, már ki is találtam a következő számot amit játszani szeretnék. Most egy Evanescence-től a Bring me to life című számát játszottam el.
Miután ezt is befejeztem, meglepve hallom a sok tapsot amire nem számítottam. Csodálkozva kaptam fel a fejem a 'kis" közönségemre. Zavartan mosolyogtam el, megköszönve a tapsot.
Ez csak energiát adott nekem. Amikor elmentek az emberek, gyorsan nagy lendülettel álltam neki gondolkodni egy saját számon. Amit el is kezdtem játszani kis foszlányokat, részleteket csak. |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
