|
Témaindító hozzászólás
|
2020.11.07. 13:30 - |
Hyori Minjun & Hailey Meadows |
[10-1]
 Nem igazán tudta volna eldönteni, hogy mennyire jó vagy esetleg rossz az, hogy Hyori igazából nem is ismerte a szüleit. Ez igazából sehogy sem volt jó. De legalább nem volt emiatt szomorú és ez ezért sokat számít.
Aztán áttértek az Ő képességeire. – Hát úgy tudom, csak szunnyadt, de hogy miért… - kissé megrázta a fejét – azt nem tudnám megmondani. Várt a megfelelő pillanatra azt hiszem. – kicsit fura volt, hogy harmadik személyben beszél a képességeiről, de hát így esett most „kézre”, szóval nem zavartatta emiatt magát. – De ha jobban belegondolok, akkor nem a baleset, sokkal inkább a kóma volt az ami felébresztette ezeket a szunnyadó géneket. Ha nem lennék mutáns, talán soha nem is ébredtem volna fel. – kissé beleborzongott a gondolatba, arckifejezése most komolyabb volt. Ritka pillanatok egyik, mert hát Hailey nem éppen az a komoly lány volt, de ezekről a dolgokról nem lehetett másképp beszélni. – Mert hát a képességeim közé tartozik, hogy gyorsan gyógyulok, szóval elég nagy az esélye, hogy csak ennek köszönhetem, hogy felébredtem és most itt vagyok. – mondata után arckifejezése kezdett megváltozni, újra a mindig vidám, mosolygós Hailey lett, mert végre túlestek ezen a kényes témán, de majd idővel talán úgyis hozzászokik ahhoz, hogy ezt el kell mesélnie. – De elég egyszerű és túlságosan is hétköznapi lennék az itteni viszonylathoz képest, ha csak ennyiből állna az erőm. – mondta most már játékosan mosolyogva. – A cicáddal is azért jövök ki olyan jól, mert hát lényegében én is egy állat vagyok. – halkan felkuncogott. – Fel tudom venni az alakjukat, ezáltal meg is értem őket. – magyarázta. Egészen belejött. – A növényekkel is elég jó viszonyban vagyunk, de velük azért nem beszélgetek, őket csak manipulálni tudom. A hihetetlen erőről meg ne is beszéljünk, amire még szert tettem. Szerintem puszta kézzel ki tudnék tépni egy fatönköt a földből, habár még nem próbáltam. – magyarázta kissé elgondolkodva a vége felé, hogy vajon tényleg képes lenne-e rá. De ezt majd maximum egy fogadás alkalmával kideríti. Most úgyis a boszorkányokkal volt elfoglalva. – Akkor olyasmik, mint a filmekben. – nyugtázta egy mosoly kíséretében. – Nem lehet rossz, ha mindenkit családtagként kezelnek. – jegyezte meg ezen egy kissé elgondolkodva. Nyilván a gonosz boszikkal nem lehetett olyan jó családi viszonyt ápolni de…. várjunk csak! Még nem repült seprűvel?! Ez eddig eszébe sem jutott, de milyen jó, hogy Hyori felhozta. Pedig amúgy általában nem Hailey volt a bajkeverő, Ő csak előszeretettel vett részt ezeken az eseményeken. – És mond csak, soha nem is akartad kipróbálni? – tette fel a kérdést sokatmondó pillantásokat küldve a lány felé, hogy ez lehet a tökéletes alkalom, hogy akkor kipróbálja. Mondjuk a varázskönyv is elég érdekfeszítően hangzott, de mindent csak szépen sorjában. – Igazán kíváncsivá tettél, hogy mi lehet benne. – mondta teljesen őszintén, arcán izgatott mosoly játszott.
- Eddig remekül. – válaszolta, és miért is ne érezte volna itt jól magát. Persze teljesen más volt mint otthon, és hiányzott is neki, de ez most egy új kaland volt és igyekezett minden percét kihasználni, kiélvezni. – Ugyan még nem ismerek olyan sok mindenkit, de nagyon érdekes ez a hely, legalábbis számomra ezzel a sok fajjal, szóval, ha nem kéne még pluszba tanulni is, mondhatni tökéletes lenne. – mondta nevetve. – Te mióta vagy itt? Neked mik a tapasztalataid? – kérdezett vissza kíváncsian. |
 Kis mosoly jelent meg az arcomon, amikor megsajnált a szüleim kapcsán. - Nem ismerem őket, így nem tudok rajta szomorkodni. Még az arcukra se emlékszem. - Fejeztem be a mondatomat. Láttam rajta, mennyire megdöbbentette ez az egész királyságos dolog. Bár nem csodálkozok. Kvertis birodalma sok áldozatot követelt, és addig nem nyugodott amíg be nem teljesítette azt amit kitűzött magam elé.
- Igen, abban biztos vagyok. - Ott vannak egymásnak, én csak egy 4. kerék voltam de hálás is vagyok nekik hogy felneveltek. Lucy kapcsán csak elvigyorogtam magam. Hát persze hogy jól kijön mindenkivel, csak az én idegeimen szeret táncolni. Főleg ha lustul valamelyik bokor miatt és nehezen találom meg. Volt már, hogy egy kukát olyan nagy erővel rúgtam, hogy pármétert zuhant a szeméttel együtt ami benne volt. Csak is azért mert nem találtam meg Lucyt sehol sem. Bajba is kerültem miatta. Egy hétig kellett járnom büntető órára.
Közben megtudtam, hogy Hailey honnan származik. Innentől fogva, már tudtam, hogy mért volt neki olyan újdonság az én történetem. Ő teljesen átlagos életet élt, és normális családja is volt. - És, neked milyen képességed van? Még nem hallottam olyat, hogy egy baleset során előjönnek ezek a képességek. - Szólaltam meg miközben gondolkozni is kezdtem róla. Nem akartam tolakodó lenni, csupán nem értettem hogyan is történhet meg mindez. - Nagyon sajnálom igazából. Az még is nagyon hosszú idő. Biztos rossz lehetett felkelni, főleg hogy hirtelen azt se tudod hol áll a fejed. - Csak úgy jöttek a szavak belőlem. - De meg is értem amit érzel. Tény, hogy rengeteg faj van. Biztosan már találkoztál egy-kettővel. - Mosolyogtam el. Majd meghallgattam az érzéseit a királyságokról és a boszorkányokról, hogy még mindig alig hiszi el hogy ezek léteznek. - Hát, igen egy halandó embernek is sok lenne mindez. Bár tény, hogy a két birodalom harcolt egymással de rengeteg más világ is van. Mondjuk másmilyen bolygó, ugyan olyan képességekkel mint ami nekünk van csak talán sokkal fejlettebb. - Kortyoltam bele az italomba. Majd Hailey a boszorkányok felől kíváncsiskodott, hogy miként kell őket elképzelni. - Nos, még a régi időkben valóban voltak süvegek, bájitalok, átkok és mi egyebek, de ez még mindig létezik. - Kezdtem bele majd elmosolyogtam. - Egy boszorkány leginkább magával foglalkozik, csak is az számít hogy neki minden jó legyen. De a saját boszorkány nővéreikkel mindig jól kijönnek hiszen minden boszit családtagként kezelünk. Leginkább sötét mágiát használnak, de nagy mesterei a főzetekben is. - Ekkor kezemből egy fekete gömb keletkezett, majd azt ahogy kicsit feldobtam a gömb az szépen kedve szerint repült körülöttünk majd tűzijáték formájában eltűnt. - De azt fontos tudni, hogy rengeteg ősi boszorkány volt vagy van akik világuralomra akartak törni az életük során de szerencsére nem jött össze nekik eddig. - Tártam szét az egyik karomat majd szépen vissza raktam a jó meleg bögrére. - De akár hiszed akár nem, én még nem repültem seprűvel. - Vigyorogtam el a végén. Azt már egyáltalán nem akartam mondani neki, hogy nekem milyen tulajdonságaim vannak úgy általában. Majd szépen rájön sorjában a dolgokra, aztán ha úgy dönt hogy nem futamodik el akkor nagyon szívesen fogom venni hogy ő a szobatársam. Ezzel nem azt akarom mondani hogy zavar a társasága, csak hát nem egy ember futott el tőlem miután megtudta hogy milyen kis szörny lakik bennem. Erről természetesen nem tehettem, hiszen azt a tulajdonságot alkalmazom amit nővéreimtől tanultam. Örültem például annak, hogy van egy rendes, kedvesebb oldalam is és hogy nem vettem át teljesen a gonoszság hatalmát. Ez gondolom az igazi szüleimnek volt köszönhető mégis a fény birodalmából származom és nem vagyok és nem is leszek a sötétség rabja.
- Van egy varázskönyvem, valahol a polcomon majd egyszer megmutatom neked. - Mosolyogtam el. - És mond csak... hogy érzed magad itt? - Tettem fel a kérdésemet. Hát most na... így kell ismerkedni igazam van? Kérdések, kérdések hátán és kész. |
Amint Hyori is lehuppant a székre már bele is kezdett, hogy megválaszolja Hailey kérdéseit. De arra senki sem számított, hogy ilyen részletesen fogja elmesélni a dolgokat. Hailey csak pislogott, figyelt és csak a forrócsokit kortyolgatta, néha kanalazta, hogy a hab és a mályvacukor is eltűnjön. Elég szomorú történet volt, nem számított arra, hogy ilyen szinten beavatja, de hát végülis nem bánta, egészen jó hallgatóság volt. Nem mellesleg olyan dolgokról beszélt neki Hyori amikről Ő még soha életében nem hallott, varázslatos királyságok és miegymás. Persze ehhez már hozzászokhatott volna, hiszen egy olyan helyen volt, ahol bármi megtörténhet, bármi létezhet, és mégis, újra és újra meglepődött, hogy mik vannak ezen a világon. Ha nincs az a szörnyű baleset, akkor még mindig csukott szemmel élne ezen a bolygón, bár nem bánta volna, hiszen akkor visszakaphatta volna az apját és a családját, a régi életét. – Ugyan ne kérj bocsánatot, én kérdeztelek, te csak válaszoltál. – mondta miközben egy kedves mosoly jelent meg az arcán. – Elég…, hmmm, hogy is mondjam, kalandos életed van, sajnálom, ami a szüleiddel történt. – tette még hozzá, majd egy kis szünet után folytatta. – A nővéreid is biztosan jól vannak. – hangja együttérző volt, szerette volna megfogni a lány kezét, csak egy pillanatra, hogy biztosítsa együttérzéséről, de mégsem tette, nem akart tolakodó lenni. De aztán egy kicsit kellemesebb témára tértek át. – Eddig Lucy nagyon jól viselkedett. – mondta Hailey egy széles mosoly kíséretében. – Elég jól kijövök az állatokkal, jól megértjük egymást. – arckifejezése sokatmondó volt, még szép, hogy jól megértik egymást, hiszen lényegében ő is egy állat volt. Azonban mielőtt Hailey is belekezdett volna a mondandójába egy nagyot kortyolt a forrócsokiból, aminek már jócskán elfogyott a fele is. – Hááát, egy családi farmon nőttem fel, nekem elég nyugis és átlagos életem volt eddig. – mondta miközben megvonta a vállát. Tényleg nem volt semmi olyan érdekfeszítő az életében. Kora reggeli kelés, suli előtt az állatok etetése, suli, otthon egy kis munka a farmon, tanulás, ha volt hozzá kedve és nagyjából ennyi. Persze voltak barátai, néha még szórakozni is eljárt, de ezek is teljesen átlagos dolgok voltak, amiknek mostanra teljesen végeszakadt. – Aztán történt egy baleset, nagyjából egy évig feküdtem kómában, akkor jöttek felszínre a képességeim. – a hangja egy kicsit elcsendesedett. Nem szívesen beszélt erről, hiszen az apját elveszítette, de nem csak ő volt az egyetlen, akit elveszített, onnantól kezdve az anyja is máshogy nézett rá, mintha az ő hibája lett volna ez az egész, persze ezt sosem mondta neki, hiszen szerette, de Hailey így is látta és érezte. De legalább a bátyja megmaradt neki, még ha most nem is lehetett vele, Ő utána is ugyanúgy vigyázott rá és soha nem okolta ezért a szerencsétlenségért. – Szóval nekem ez az egész elég új, minden. – folytatta, most már egy kicsit jobb kedvvel. – De hogy boszorkányok… - rázta meg a fejét, arcán hitetlenkedő kifejezéssel. – Azt hiszem nem kéne meglepődnöm már semmin, és mégis. Habár ezek a királyságok sokkal inkább hihetetlenül hangzanak nekem. – mondta most már mosollyal az arcán. Persze elhitte, miért is ne hitte volna, egyszerűen csak olyan furcsa volt ez az egész, még mindig. Vajon mennyi idő amíg hozzászokom ehhez a rengeteg varázslatos dologhoz? – kérdezte magától, de a válasz az még váratott magára. - Nem is olyan rég, hogy én belecsöppentem ebbe a világba, mások meg, mint például te, pedig egész életedben ebben éltél... - hitetlenkedve kissé megrázta a fejét. - Néha még most is nehéz elhinnem, főleg amikor ilyeneket mesélnek nekem. - magyarázta lelkesen. - És mond csak, hogy kell elképzelni egy boszorkányt? Mármint olyan képességekkel bírnak mint például a filmekben? Vagy abszolút rossz az elképzelésem? - kérdezte kíváncsian, persze nem akarta ezzel megbántani Hyorit csak hát tényleg nem tudta, hogy pontosan mit is gondoljon. |
Ugyan, nincs semmi gond. - Mosolyogtam a lány tevékenységére mialatt ő becsukta az ablakot. - Én is úgy gondoltam, hogy be kellene csuknod. - Futott át az agyamon, amíg már a lány a ''kirándulásra'' tért vissza. - Nos igen, nem akartak nagyon semerre se menni, meg a többségük vásárolni akartak. A tanár... meg hát ő olyan, akit alapból nem kedvelek. - Ráztam meg a fejem bosszúsan mialatt a korábbi ötletemre gondoltam, hogy mit tennék a tanárral. De persze nem gondolom én ezeket komolyan. Sosem vetemednék arra hogy valakinek ki ontsam a vérét, és hogy jókat nevessek rajta hogy : Heh... nézd már hogy halt meg!
Ezeket a morbid gondolatokat el is hessegettem a fejem fölött majd visszatértem a lányra, aki mondhatni teljesen izgatottan válaszolt a forró csoki ajánlatára. Kissé zavaromban elmosolyogtam rajta, de csak mert vicces volt nézni a lelkesedését, de utána már nyugodtan válaszolt. Válaszképen bólintottam egyet.
- Oh, már azt hittem van valami rajtam. - Szólaltam meg, amint kiléptünk a szobánkból, hogy végre elinduljunk az étkezőbe.
Nem telt bele sok időbe, el is érkeztünk a célállomásunkhoz és meglepetten tapasztaltam, hogy Hailey milyen gyermeki arccal bámulta azt a forró csokit. Pislogtam is rá párat, de aztán egy apró mosoly hagyta el a számat. Amint ő kikérte én is igyekeztem a nőnek elmondani én milyet szeretnék amíg Hailey helyet foglal egy szabad asztalnál. Én csak simán kértem hozzá egy kis fahéjat. Amikor már a kezembe tarthattam a forró bögrét, már akkor nagyon jól esett a melegség áradata. Vigyorogva megköszöntem a kiszolgálást majd rögtön a lány után mentem vigyázva nehogy kiborítsam vagy valami. Helyet foglalva észrevettem azt a kis habbajuszt az arcán, amin kicsit elnevettem magam mivel vicces fejet vágott így. Majd nem kertelt tovább, már rá is tért ismerkedésünk első szakaszára amire egy kicsit meglepődtem hiszen még belesem ittam az italomba amit már a számhoz tartottam és úgy bámultam az előttem ülő személyt. Egy aprót kortyoltam azért, de csak lassan ha nem akarom azt hogy meg égesse a kis nyelvemet. Letettem a bögrét, majd minden gondolatomat próbáltam összeszedni a múltamból.
- Hát, ami azt illeti nem emlékszem rá ugyan is még kis baba voltam amikor történtek ezek az események. Annyit tudok viszont hogy van három boszorkány nővérem akik felneveltek engem. Ezért hívom őket az anyáimnak, mert hát ténylegesen ők voltak a szüleim. - Kezdtem bele miközben a forrócsokit bámultam a bögrében. Nem voltam szomorú, mert hát mért legyek ha nem emlékszem az igazi szüleimre. Igaz nagy ritkán van valami halvány emlékem de az arcukat ott sem ismerem fel. - Viszont anyáim meséltek a szüleimről, és hogy honnan származom. - Néztem most már a lányra. - Van két királyság, egy aprócska szigeten. Kvertis a sötétség birodalma, ahol csak tiszta fekete mágia uralkodik. És van a Juliens birodalom, ahol a fény tiszta mágiája uralkodik. - Mutogattam közben az egyik kezemmel amíg meséltem neki. - Ez a két királyság nem fért meg egymás mellett így egy idő után háború alakult ki. Kvertis birodalma gyermekeket raboltak el a fény birodalmából hogy aztán azt a saját céljukra használják fel hogy ne fehér mágiát birtokoljon hanem a fekete mágiát. - Sóhajtottam egy nagyot, mert hát sokat beszéltem egyszerre. De már folytattam is. - Én, és az igazi szüleim a Juliens királyságában voltunk. A szüleim.. nos hát a birodalmunk bukása után az erdőbe menekültek velem. A nővéreim csak engem találtak meg, őket pedig soha nem találták meg. Így Anyáim neveltek fel... és hát engem is boszorkánnyá neveltek. Nos igen, ők fekete mágiát használnak de nekem is sikerült ezt elsajátítanom. - Fejeztem be a kis mondatomat. Nos talán elég sokat beszélhettem amire zavaromban próbáltam eltakarni az arcom. - Jézusom.. bocsánat, hogy ennyit beszélek. - Nevettem el magam kínosan. De igyekeztem választ adni a másik kérdésére is. - Nos, az hogy mi hozott ide.. hát még nagyon régen a falubeliek vadásznak rám mert megtudták, hogy ott vagyok mellettük a boszorkányoknak, így elkezdtek rám vadászni. Képtelen voltam elszökni, hogy ők biztonságban legyenek. Azóta nem tudom mi van velük. - Válaszoltam is minden kérdésére, azt hiszem. - Áh, Lucyvel még akkor találkoztam amikor még csak 15 éves voltam. Azóta elválaszthatatlanok lettünk, és azóta együtt vagyunk. - Mosolyogtam el. - Ha esetleg kaparja valamelyik cuccodat nyugodtan szólj rá jó erősen.. úgy is kell neki egy kis nevelés. - Mondtam most már suttogva, hogy más ne hallja meg.
- Na és te? Mindent tudni szeretnék ám. - Vigyorogtam el magam, amíg ismét belekortyoltam az italba. - Hmmm... nyami. - Gondoltam elégedetten. |
Ahogy Hyori bebugyolálta magát a meleg takaró alá végre Hailey is kapcsolt és felpattant az ablakból, hogy becsukja. – Jajj bocsánat, teljesen megfeledkeztem erről itt. – bocsánatkérően mosolygott és már zárta is be azt a hatalmas ablakot, amiről őszintén szólva elég nehéz lehetett megfeledkezni, Haileynek mégis sikerült. – Panpogott és nyivákoltak? – kérdezett vissza nevetve. – Roppant érdekfeszítő egy kirándulás lehetett. – tette még hozzá mikor már újra kényelembe helyezte magát most már a csukott ablak mellett. Végülis így is tökéletes volt a kilátás, de hát na, azért néha kell egy kis friss levegő. Haileynek meg aztán főleg nagy igénye volt erre, hiszen otthon szinte folyton kinn voltak a bátyjával és a kis családi gazdaságban segítettek. Hiányzott is neki, ahogy valószínűleg sokan másoknak is hiányzohatott a korábbi élete, akik itt voltak az akadémián. Most kicsit fura volt, hogy nincs semmi dolga, a tanulást leszámítva, de hát azt valahogy sosem tartotta olyan fontosnak. – Nos én tényleg voltam órán, csak kicsit gyorsabban letudtuk, mint amire számítottam. – magyarázta miközben megvonta a vállát. Végülis nem volt nagy ügy, megesik az ilyesmi, főleg amikor képességekről van szó, senki sem tudja, hogy konkréten miről is van szó, amíg tényleg nem látja, tapasztalja az ember. – De kinn voltunk a kertben, igen. – helyeselt. Több ilyen óra kéne. – futott végig a fejében egy kósza gondolat.
Nem telt bele sok idő Hyori már le is dobta magáról a takarót és kipattant az ágyból. Oh hát ez gyors volt. Jó meleg lehet az a takaró. – villant az agyába hirtelen a gondolat. A forró csoki gondolatára azonnal összefutott a nyál a szájában, eszébe sem jutott, hogy nemet mondjon erre. – IGEN! – vágta rá azonnal, nagyjából akkora lelkesedéssel, mint amikor megkérik az ember kezét és az igent mond, vagy valami hasonló. Aztán csak észrevette magát Hailey és helyesbített – Vagyis, persze, az tök jó lenne. – mondta vigyorogva és már indulásra kész volt. – Oh nincs semmi. – rázta meg a fejét – Csak egy kicsit elbambultam. – vonta meg a vállát, ez a vállvonogatás nagyon ment neki. Hát na, megesik az ilyesmi. Hirtelen olyan kis szeleburdi hangulatba került. Szóval elindultak az ebédlő irányába. Azt legalább már tudta, hogy merre van, Ethan is valamiért rögtön oda vitte; ez lehet az akadémia szíve, vagy ki tudja, lehet csak túl jó kajákat adnak. Az étkezőben kikérték a két forrócsokit, Hailey természetesen kért rá némi extrát is köztük tejszínhabot és mályvacukrot. Úgy nézett arra nagy bögre forrócsokira mint aki szerelembe esett. Két kezében fogva a bögrét egy asztalhoz sétált és lehuppant a székre. Teljes áhítattal kortyolt bele a mennyei italba. A száján keletkezett apró tejszínhabbajuszt elegánsan lenyalta és elégedetten hátradőlt és Hyorira pillantott. Abszolút semmi kivetnivalót nem talált a viselkedésében, mármint a sajátjában, mindig is ilyen volt, csak élvezte az életet és nem sokat törődött azzal, hogy ki mit gondolhat róla. - Szóval akkor mesélj. - kezdett bele - Téged mi hozott ide? - persze nyilván valami természetfeletti képesség, de azt leszámítva gondolta. - Honnan jöttél? - tett fel egy újabb kérdést és kíváncsian várta rá a válaszokat. Végülis így szoktag megismerkedni az emberek, nem? Ez a normális és nem az amikor nagyjából se só se beszéd két nagyjából ismeretlen ember fogja magát és bevetik magukat a tiltott rengetegbe. Igen, valószínűleg ez lehet az igazság. |
Amíg vártam a lány válaszát a kérdéseimre, addig én gondosan levettem magamról a nem túl meleg kabátot, ugyan is olyan szépen átfagytam benne hogy csodálkoznék azon ha nem fogok megfázni. Hiába vettem én fel harisnyát a kis egybe részes szoknyámon, vettem fel kesztyűt, sálat meg sapkát. Olyan szinten hideg van kint, hogy még a jegesmedve is itt barangolna az akadémia falain kívül.
Majd meg is kaptam a lány válaszait. Kicsit meglepődtem hogy ő nem fázik, bár tény az hogy itt jobb idő is van. De a hideg szelet ugyan úgy érezni lehetett. Nem volt kedvem megmondani hogy hé..azonnal csukd be azt az ablakot, vagy rád uszítok egy csomó mérges kígyót. Az már erős lett volna. Nem tudom hogy az osztálytársaim, és a tanár társasága volt hatással rám de ma igen bosszús kedvemben voltam. Tudtam hogy egy kicsit most meg kell nyugodnom. Mivel nem igen beszéltem Haileyvel csak átmeneti megszólalások voltak, úgy voltam vele hogy ideje lesz már jobban megismernem. Felé fordultam rámosolyogtam mi után felakasztottam a kabátot a szekrényemben. - Áhh.. így már értem. - Szólaltam is meg, majd odalépve az ágyamhoz, takarómat pedig magamra csavartam úgy hogy körbe-körbe forogtam, egy kis varázslattal könnyítettem azon hogy ne essen le hanem szépen körbe vegyen. Így már úgy nézhettem ki mint egy emberi sushi. Így majd átvészelem az átmeneti lefagyást, és felmelegszek. Elégedettem ültem le az ágyamhoz.
- Igen, a városban voltunk. - Válaszoltam is a kérdésére. Bár nem tudtam hogyan tudta meg, bár nem csodálkozom nem tudom milyen faj is lehet a lány. - Osztályon belüli város nézős túra. De teljesen átfagytam. Ráadásul a tanár még ott panpogott nekem. A többiek meg csak nyiválkoltak. - Meséltem el nagyjából a mai napomat. - Na és te merre voltál? - Mert órán biztos hogy nem ha már itt volt előttem. - Erdőbe? Vagy a hátsó kis parknál? - Kérdezgettem néhány random ötlettel. Persze nem gondoltam azt, hogy lógna mert azt nem nézném ki belőle. - Én az anyáimmal nagyon szerettük kimenni az erdőbe. Sokat játszottam ott. - Merültem el kicsit a múltamba. Amíg nem voltak azok a háborúk, minden olyan békésnek tűnt. Főleg amikor lelkes harcosok ezrei akartak engem megkeresni, hogy megöljenek. Ez miatt ugye, nagyon sokat kellett bújkálnunk és mindig más helyekre kellett ideiglenesen költözni. Azóta hogy eljöttem onnan, szerencsére nem találtak még meg. És ezt szeretném is hogy ne sikerüljön nekik. Persze hiányoznak anyáim, de biztonságban vannak ott úgy hogy én nem vagyok ott. Sokszor hívom őket így, mert hát még is csak ők neveltek fel amiért nagyon hálás lehetek nekik.
Elég érdekesen nézhettem ki egyébként így becsavarodva, a takaróban de nem akartam örökre így lenni, bár a melegség ami átjárt az miatt nem lett volna rossz. Egy kis idő után kiszabadítottam magam a takaró fogságából , majd leterítettem az ágyamra. - Ohh, tényleg. - Fordultam a lányhoz. - Mit szólnál ha elmennénk az étkezőbe egy forró csokira? És ha már van egy kis időnk, össze ismerkedhetnénk jobban. - Mosolyogtam rá Haileyre. Ugyan is biztos hogy egy jó ideig össze leszünk zárva, ebben a kis szobában. De megfigyeltem hogy a lány nagyon néz rám valami miatt. - Ohh..van valami rajtam? Esetleg pattanás? - Tapogattam meg az arcomat találok-e valamit rajta de eddig sikertelenül sajnos. |
Nem telt bele sok idő, máris léptek zaja hallatszott és egy kissé dühös hang kísérte. Semmi jutifalat?! - visszhangzott Hailey fejében. Na de hát mit követett el az a kis cukiság? - pillantott le a kis szőrmókra. Majd a lány is megjelent az ajtóban, eleinte csak a macskáját vizslatta, hozzá beszélt, Haileyvel addig nem is foglalkozott. Úgy tűnt Ő az, aki a cicát belevitte a "rosszba". Csak ezután fordult hozzá. - Szia. - viszonozta a köszönését kurtán. Kicsit meglepte, hogy Hyori tudja, hogy órája lenne, de hát végülis nem volt titok, ráadásul az órarendje ott volt az asztalon, bárki láthatta. Egy pillanatra oda is fordult, hogy rápillantson, majd az órára. Még valóban tartania kellett volna az órának, de hát ez most így alakult. - Kicsit korábban végeztünk. - mondta miközben megvont a vállát és ismét kibámult az ablakon. Igazából nem volt semmi különös ebben, szóval felesleges is volt bármi egyebet is mondania erről. Kinn fújt a szél, szinte hallotta, ahogy süvít. - Itt meleg van, szóval abszolút nem fázok. - válaszolta mosolyogva, miközben megveregette az ablak alatt lévő meleg radiátort. - De ezek szerint, akkor te kint jártál. - feltételezte, de ahogy beleszagolt a levegőbe érezte a lány ruhájából áradó friss levegő illatát, ami a város füstjével keveredett. - A városban jártatok? - tette fel a kérdést szinte automatikusan. Nem mintha bármi köze is lett volna hozzá.
Hailey még nem ismert olyan sokmindenkit itt az akadémián, így ha menni akart valahová azt főleg csak magában tudta megtenni. Mondjuk ez annyira nem is zavarta, nem mindig szeretett társaságban lenni, olykor csak az a tipikus magányos farkas típús volt, nagyon találóan. Újra kipillantott az ablakon, de hamar visszatért Hyori vizslatásához, hogy most mi lesz, még sosem voltak ilyen helyzetben, hogy huzamosabb ideig tartózkodtak együtt a szobájukban. Szívesen beszélgetett volna a szobatársával, nem bánta volna, ha jobban megismerheti, talán még barátok is lehetnének, de nem tudta, hogy a lány vevő lenne-e erre, így csak bőszen halgatott tovább. Néha olyan jó volt ezekben a szociális dolgokban, de most... Végülis mindig inkább a fiúkkal találta meg a közös hangot, nem a lányokkal, de akkor is. Szeretett volna mondani valamit, de fogalma sem volt, hogy mit. |
Amióta csak élek, sokszor átgondoltam vajon én mért vagyok ezen a földön? Mért vagyok életben? Mi a célom? Vagy az álmom. A sok háború, és a sok menekülés után rengeteg mindent át éltem Lucyvel de még mindig nem jöttem rá. Anyáim folyton azt mondták, hogy egy nap megtalálom azt amiért érdemes mindent kockára vetni. De hogy mi az a dolog az még számomra is rejtély. Most jelenleg ott tartok, hogy ebben az iskolában élem a mindennapjaim hullámvölgyeken át. Azt tudni kell magamról, hogy igen kiszámíthatatlan vagyok.
A mai napom mondjuk fárasztó volt. Egy kis város nézős túra volt a program az osztálytársaimmal. Mondani sem kell, hogy iszonyú hideg volt, és ráadásul untam a tömeget is. A tanárt, akivel voltunk legszívesebben bele mártottam volna egy szép nagy savas fazékba, mint amilyen a régi időkben voltak. Vagy változtatnám valami mutáns szörnnyé. Vagy a karjait polip csápokká varázsolnám. Alig vártam, hogy vége legyen ennek, de főleg azt, hogy a jó meleg takarómba csavarjam magam egy forró kakaó mellett. Elérkezett az az idő, amikor visszatértünk az akadémia meleg falai közé. Nagyot sóhajtottam majd szép nagy levegőt vettem. Lucy ott várt rám a lépcsőnél mire én oda értem. Már éppen köszöntem volna neki, de erre fogta magát hátat fordított és itt hagyott. Egy pillanatig nagyokat pislogtam. Majd tekintetem olyanná változott, mint akit megakarnék ölni. - Hát így állunk?! Hosszú napom volt, haza érek erre te még csak nem is köszönsz?! - Förmedtem rá, miközben ő tök nyugodtan lépkedett a lépcsőn. Közben hallottam, hogy mögöttem rólam beszélnek., amire felkaptam a fejem és rájuk ordítottam. - Talán valami nem tetszik? Ugye nem akartok sült békák lenni? - Mutogattam rájuk. Amint ezt kimondtam meg ijedtek és gyorsan elfutottak. Próbáltam lehiggadni. Elszámoltam tízig, majd mintha mi sem történt volna elindultam a szobám felé.
Tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Van egy szobatársam is, akivel mondjuk nem sokat beszéltem eddig. Nem is tudom mért... nem volt úgy alkalmunk vagy nem is tudom. Amikor beléptem az ajtón ami már nyitva volt, pont bele kezdtem a mondandómba Lucy felé. - Tudod mit? Egy hónapig semmi juti falatot nem fogsz kap... - Ekkor láttam meg a lányt, aki éppen Lucy mellett volt az ablakban. Nagyokat pislogtam. Azt hittem órája lesz, és egyedül leszünk itt a szobában. Arcom felpuffadt és karjaimat a mellkasom előtt összefontam. - Na szép... már meg is csalsz? - Néztem Lucyre aki válaszul csak nyávogott egyett. Persze nem igazán tudtam a megcsalni fogalmát, de nem gondoltam komolyan. - Egyébként Szia Hailey. - Köszöntem a lánynak. Ne tűnjek már bunkónak azért. - Azt hittem órád lesz... nem fázol? Nagyon hideg van ám... - Beszéltem úgy mintha mi sem történt volna az előbb. |
A szobája nyitott ablakában ücsörgött, és az oda belógó borostyánnal játszadozott. Ugyan már elég hűvös volt odakint, de most végre kisütött a nap, így élvezte, ahogy a sugarai melegítik. A különóráján járt az esze, hogy milyen energiákat érzett Haru segítségével. Elég menő volt, legalábbis ő így gondolta. Próbálta felkutatni ezeket az energiákat a mellette lengedező növényben is, de azt már nem merte megkockáztatni, hogy elkezdi lecsapolni az energiáit, mert azt aztán senki sem akarhatta, hogy az épület majdnem egész oldalán végig futó borostyán egyik pillanatról a másikra rothadásnak induljon. A pénteken járt az esze, hogy akkor már az alakváltással is foglalkoznak majd. Vajon képes leszek valaha is felvenni egy állat teljes alakját? – egy pillanatra eljátszott a gondolattal és egy apró kis mosoly jelent meg az arcán. De végülis aztán csak a semmibe révedt, vagyis a távolban húzódó erdőt és hegyeket vizslatta. Olykor bevillantak azok az emlékek, amikor Ethannel a tiltott részre merészkedtek és, hogy ott mit láttak. Egy pillanatra ettől ki is rázta a hideg. Megrázta a fejét, ezzel is próbálta elhessegetni a gondolatot. Inkább a családjára gondolt, hogy vajon mi lehet az anyukájával és a bátyjával. Jeremyvel mindig szoros kapcsolatban álltak, ő volt a védelmező bátyj, akivel nem mellesleg mindig jól el lehetett szórakozni. Hiányzott neki, azt kívánta bárcsak eljöhetett volna vele erre az ismeretlen helyre, de tudta, hogy ez lehetetlenség. Ha ő nem marad otthon, akkor az anyja teljesen egyedül marad és a farmon lévő munkákat sem lett volna képes egyedül megcsinálni. Így vagy úgy, Jeremynek mindenképp otthon kellett maradnia, a józan ész ezt diktálta, de mégis, bárcsak ne így történtek volna a dolgok. Persze Ő volt az, aki új kalandokra vágyott, de mindez olyan hirtelen jött és olyan tragikusan. A gondolatai valószínűleg még tovább pörögtek volna ebbe az irányba, ha egyszer csak nem rohan be a szobába egy, hát kicsinek nem nevezhető, fehér cica. Felugrott mellé az ablakpárkányra és kék szemeivel úgy nézett rá, mintha a lelkéig látna. Tudta, hogy a macska megjelenése csak egy dolgot jelenthet, hogy a szobatársa is mindjárt betoppan. Ugyan találkozott már vele, ez szinte elkerülhetetlen volt, hiszen egy szobában laktak, de még sohasem váltottak több szót, a köszönésnél és hasonlók. De azt tudta legalább, hogy a macskáját Lucynak hívják. Vagyis egyszer hallotta, hogy így szólítja. – Szia Lucy. – köszönt a cicának, miközben megsimogatta. A macska dorombolni kezdett, mire Hailey elmosolyodott és ő is halk dorombolásba kezdett. Muris látványt nyújthattak, de aztán Hailey gyorsan abba is hagyta. Micsoda bolond vagyok. – futott végig a fejében. Csak szórakozott, mégis, ha belegondolt abba, hogy valaki így látja őket, akkor az elég kínos lehetett volna. Tekintetét a macskáról az ajtóra emelte és várta, hogy betoppanjon a gazdája is. Ez legalább már szimpatikus volt a lányban, hogy van egy "kis"állata, és hát aki szereti az állatokat az rossz ember nem lehet. Legalábbis Hailey ezt gondolt, ebben reménykedett. |
Hyori Minjun & Hailey Meadows |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
