|
Témaindító hozzászólás
|
2020.12.05. 22:52 - |
Wade Ilvermorny & Remy Daviau |
[2-1]
 Jó múltkori Alicel való találkozóm után csak teltek a napok folyamatosan. Végül szerencsére a tanárnőm is letett arról a pompás tervéről, hogy versenyeztessen engem mint egy versenylovat. A zene nekem sosem erről szólt és őszintén szólva nem érzek ehhez a versengéshez affinitást. Szeretem mert tényleg jó csinálnom, de egyelőre komolyabban nem gondolok úgy erre, hogy tényleg ezzel kéne foglalkoznom. Igazából mostanában mindenhez így állok. Egyre többet veszem észre magamon, hogy inkább merengek a múltban, vagy a testvéremre és a régi családomra gondolok akiket elvesztettem, vagy pedig Lumira. Hiába szakítottam már vele két éve, egyszerűen még mindig eszembe jut. Túlléptem? Igen, fogjuk rá, de a lelkem egy részének még mindig fáj az, hogy elváltak az útjaink. Egyszerűen minden működött köztünk mégis ennyi volt, hiszen az akadémiára kellett jönnöm. Nem tudom, hogy jó döntés volt-e valóban az, hogy szakítottunk. Tény, hogy kezdettől fogva titok lengett köztünk és könnyen lehetséges, hogy ezt ő sejtette, érezte. Lehetséges, hogy egy idő múlva emiatt szakadt volna meg a kapcsolatunk. Hiszen én mégse állhatok egy egyszerű ember elé, hogy figyelj, bagolymedve vagyok. Az eddig normálisnak hitt világát romokba döntöttem volna. Nem olyan egyszerű ez. A titkok pedig olyanok mint a mérgező tüskék. Hiába volt felszabadító vele lenni, teljesen nem lehettem szabad és erről ő nem tehet, csakis én. Már megint a múlton rágódok, már meg sem lepődök.
Tűnődve néztem ki a szobám ablakából miután lelépett a szobatársam aki elképesztő módon irritált már egy ideje. Nem bírom a nőcsábász nagyképű fazonokat. Az egészséges egóval nincsen bajom, de ő túlzásba viszi. Szerencsére sokat annyira nincs velem egy légtérben, hiszen néha nem is éjszakázik bent. Biztos valamelyik csajnál tölti akkor az estét, de különösebben nem érdekel. Sóhajtottam egy nagyot majd erőt vettem magamon és emberi külsőt vettem fel. Legalábbis felöltöztem és a hajamat nagyjából elrendeztem. Néha kicsit nehéz kordában tartani a tincseimet, mivel göndörödnek. Úgy döntöttem, hogy megint kimozdulok a természetbe, hiszen rossz egy ideje a közérzetem és azt akartam, hogy kitisztuljon végre a fejem és ne rágódjak azon amin már nem változtathatok.
A vízesésnél kötöttem ki már megint ahol le is tottyantam az egyik szárazabbnak mondható kőre. Mondjuk az se érdekelt volna, ha vizes lett volna a nadrágom, hiszen most hétvége van és pihenhetek, így pont letojom az egészet. Sehova nem sietek. Mondjuk lehet a városba holnap be kéne mennem, hogy kirángassam magamat a hétköznapi mókuskerékből. Szórakozottan hallgattam a madarak csicsergését és a víz zúgását majd játszadoztam az erőmmel végül. Úgyis egyedül voltam, gyakorlás meg sosem árt. Folyamatosan előidéztem a tollaimat a semmiből majd egy kézlegyintéssel el is tüntettem. Mikor ezt meguntam akkor az általam előidézett szél segítségével össze-vissza reptettem halványan mosolyogva. Emlékszem, hogy a szüleim is pont így tanították ez nekünk a testvéremmel csak akkor még annyira nem ment nekünk eleinte. Kicsik voltunk és gyengék ám később valamennyire sikerült kiviteleznünk. Profikká nem váltunk teljesen, hiszen lehetőségünk se volt rendesen megtanulni mindent az erdőtűz miatt. Az erdő maga volt a káosz és pokol, kész csoda hogy egyáltalán élek. Nagyon elmerültem a gondolataimban, hiszen kis idő múlva vettem észre, hogy akadt egy társaságom aki nézte mégis mivel gyakorlok. Olyan furcsa érzés kapott el ahogy végignéztem rajta. Gőzöm sincs miért...de valamiért ismernem kéne. Legalábbis ez az érzésem. Mégis honnan ismerném? Lehet láttam valahol a folyosón és azért. Bár ilyen mély érzés sosem szokott lenni ha van is ilyen eset nálam. Végül nem akartam hogy kínos csend legyen kettőnk közt és csak bámuljuk egymást:
- Őhm, bocsi. Gondoltam gyakorlok ha már úgyis egyedül vagyok...pontosabban voltam - köszörültem meg a torkomat picit zavartan. Kicsit még lebegtettem a barna-fekete tollamat majd zavartan a tarkómat vakarva hozzáfűztem:
- Ne haragudj de...ismerjük egymást? - persze azért gyorsan helyesbítettem - Tudom, hülyén hangzik de úgy érzem - és valamiért nem akar ez elmúlni hiába van már itt legalább tíz perce a srác.
- ...lehet láttalak valahol a suliban. Mindegy, engedd el. A héten amúgy sem vagyok a toppon - legyintettem egyet lemondóan. |
Wade Ilvermorny & Remy Daviau |
[2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
