|
Témaindító hozzászólás
|
2020.12.27. 16:02 - |
Sonia Jeskow x Timothy Denhart |
[22-3] [2-1]
 - Szerintem az, hogy egyediek vagyunk egy bizonyos szinten, leginkább gondolati, látásmód szinten, nem hordozza magában azt, hogy a problémáink még ne lehetnének azonosak egy ponton. Főleg azért, mert egy világban élünk, egy bolygón, közel egymáshoz. Ez az indikátor. Szóval szerintem inkább külsőleg vagyunk sokan egészen hasonlóak, hasonmások, stb, de csak elég pár vonásnyira, de belsőleg nehéz teljesen tisztán leutánozni valakit, mert nem ismerjük a legbelső gondolatait, a legmélyebb vágyait. – magyarázta hosszasan a saját látásmódját, hiába lehet, hogy a fiú nem várt különösebb választ. Az sem baj, ha ebben nem értettek egyet, mindenkinek más a véleménye és ez itt és most is megmutatkozott.
- Akaratos, meg erőszaki kis pöttöm voltál, nem is vártam mást a te arcszerkezeteddel, meg a kis heves megszólalásaiddal, hogy kuss, meg húzz innen mert megeszlek! Hahh! – intett egyet, aztán felnevetett és még párszor hátba is veregette a srácot, had érezze a törődést a lapogatása által. Jók ezek az élmény, meg emlég megosztós beszélgetések még akkor is, ha egyes dolgok nem a vidám részre engedtek következetni. De jobb volt mindig csak a jó oldalt látni, máskülönben ő is csak visszazuhanna a saját világába, elzárkózva mindentől meg mindenkitől.
- Ah, ez kedves. – mondta egy széles mosollyal, arra reagálva, hogy az öccséhez hasonlította, aki elmondása szerint szintén visszahúzódó volt és kis aranyos teremtés. – Ha ő is idejár, remélem akkor majd vele is összefutok. Pletykálhatunk rólad, kibeszélhetünk és lehet egymás lelkiállatai leszünk, ki tudja. – tárta szét a karjait magyarázás közben, persze leginkább csak húzni akarta a mellette levőt, de félig azért tényleg komolyan gondolta.
- Igen, értékelni...Hogy mit mondtál? – akadt fenn ahogy belegondolt Timothy szavai nyomán abba, hogy biztosan van itt pegazus, esetlegi unikornis is az Akadémián, mármint igazi, lélegző csodalovak és azok köztük járnak, mondjuk magassarkúba meg csillogó ruhákban, csak bambán elmerengve próbálta elképzelni a dolgot. Mármint nyilván a legtöbb ilyen lény emberi alakot öltve jár ide, anélkül nehéz lenne elvegyülni, de basszus, UNIKORNIS! Egyik életcélja lett, hogy megtalálja, ha jár ide egy. – Mindenképp keresek egyet. – öntötte szavakba is a tervét, de inkább csak magának motyogva az orra alatt.
Komolyabb vizekre eveztek, Sonia pedig tényleg kezdett egy védőügyvéddé formálódni a puszta ég égisze alatt.
- Csak nem! – szólalt fel egészen felháborodva a feltételezésen. – Nem lehet ennyire vak az Akadémia vezetősége! Lehet, hogy ők irányítják a helyet, de mi tesszük azzá, ami! – puffogott a végére, persze nem a fiúra volt dühös, hanem ettől a lehetséges jövőképtől és attól, hogy tényleg nem kizárt, hogy ez lesz. Elég volt abból, hogy elnyomnak néhányakat csak azért mert azok, amik. Ez a hely a szabadságukat és a bizalmukat önmagukban hivatott visszaadni, nem pedig az ellenkezője.
A melegügyes témában nehéz volt kontrollálnia magát.
- Bármibe lefogadod, de én meg bármibe lefogadom, hogy nem kérdezted meg. Látod, ez a baj ezzel a rivalizálással, hogy kölcsönös utálat a semmin alapulva. Egyikőtök sem tud sokat a másikótokról, de azért fújtok egymásra, mert és kész. Nem az én dolgom persze és magam sem volnék szent, mert lehet, hogyha látnám a lányt egyetértenék veled, nem tudom. – mondta el a véleményét a szituációról, miután sikerült a nevetési ingertől megszabadulnia valamelyest, habár az arca színe még híven hirdette iménti állapotát.
Következőleg aztán már minden előkerült a fiókból, ahogy azt mondani szokták, de legalább nem csak csendben és kínosan ültek egymás mellett. Ez is valami, sőt, minden kezdet és ismerkedés így menjen inkább, ha sokszor ők is most abszolúte hülyeségekről cseverésztek.
- Nem tudhatjuk. Lehet pont a szobatársad egy mumus. Vagy az egyik tanárunk. – gyártotta az elméleteket rögtön a felvetésről és igazából szórakoztató volt belegondolni is. Lehet, hogy az egyik társuk egy mammut! Azt hitték rég kihalt, az meg vidáman lavírozik köztük. Esetleg óriásláb fia is tiszteletét teszi, haha! Szívesen csináltatna teszteket itt a suliban, hogy megtudja tényleg ki micsoda.
A régi trash filmes témán hihetetlen módon képes volt felpezsdülni. Szerette a minél képtelenebb dolgokat, a minél nagyobb agymenéseket, ez ilyen Sonia vonás volt.
- Rendben, köszi, meghálálom majd valamivel! – vigyorgott szélesen, hogy Tim majd előássa neki valahonnan ezeket a kincseket. Nem győzi majd kivárni, ahogyan ismeri magát.
A srác halkan valamit szövegelt a Benny Hill témára, Sonia viszont visszatért még az előbbi Szörnyecskékhez és magában tovább dörzsölte rá a tenyerét. A kockulásra, meg arra, hogy kikéri magának nem szokott a fejével beleolvadva a képernyőbe ücsörögni egész nap, csak bólogatott és bólogatott és annyit mondott:
- Ahha, jól van, ne hívj rögtön ügyvédet rám öregem, nem azt állítottam, hogy kalózkodsz vagy, hogy ez csak a második életed, mert a játékok elragadták rég a lelkedet. – forgatta a szemeit.
Minden témájukat és beszélgetésüket, valamint az egyoldalú kajálást is letudva Gizmócska keresésére indultak a vízeséshez. Szerencsére a keresés hamar eredménnyel járult eléjük, na, meg egy igen egyedi és érdekes hanggal és látvánnyal.
- Hidd el, egy idő után megszokod. Vagy nem és a gumiszobában kötsz ki. Vagy megszoksz, vagy megszöksz pajtás. – közölte az elvet nagy beletörődést sugallva.
A kis rohadék aztán a frászt hozta rájuk, még be is gurult annyira, hoggy Timnek essen és talán az arcát is lerágta volna a szőrtengerből előbukkanó fogaival, ha a srác nem hipnotizálta volna. Jó tervnek tűnt csak éppen visszatérni így az Akadémiára, nem kecsegtetett kényelmes utazással. Ekkor támadt az ötlet, hogy van gyengepontja a kis rohadéknak, s hogy ideje lesz bevetni. Mondjuk vicces volt, ahogy Timothy mindenféle vicces megjegyzést tálalt időközben és hát tényleg komikus volt ez az egész.
- Remek. – sóhajtotta megkönnyebbülve Sonia és a hátát egy pillanatra a legközelebbi fának döntötte miután abbahagyta a kényeztető masszázst.
- Örülhetsz, jót tesz a hajhagymáknak, kevéssé fogsz kopaszodni középkorodra. – jegyezte meg egészen komolyan, hozzá bólogatva, amikor a Gizmó elfoglalta trónját a srác kobakján. Mondjuk ki, rohadt aranyos volt azért az összkép.
- Raniáért odáig meg vissza van, szóval igen, valószínű.
Visszaérve az Akadémiára Sonia átvette óvatosan, némi félelemmel a dögöt magához, hogy a lányok szárnyára leszállítsa barátnőjének végre ezt az ördögfajzatot. Mielőtt lelépett volna persze a sráchoz fordult egy széles mosollyal.
- Örültem a szerencsének barátocskám, akkor majd még összefutunk valamikor! – lapogatta meg ismét a vállát fél kézzel, a másikban persze a szörnyecske búgott ezerrel. – Na, de leadom tényleg ezt a kis bajkeverőt, mielőtt megint ámokfutásba kezd. Byez Timmy! – köszönt el és azzal már fordult is sarkon, hogy elugráljon Rania szobája felé, s tervei szerint, ha nem lesz ott az alakváltó, akkor csak bevágja az ajtón a dögöt és rázárja és eltorlaszolja minden szarral, amit talál.
LEZÁRT KÖR |
* round 2 *
Nem tudom hibáztatni, rohadt idegesítő és még labda formája is van. Szinte könyörög azért, hogy egy orbitálisat kapjon lábbal. Ám a jó hírt nem tudtam meg, hiszen ez az izé már közeledett is felénk rohamtempóban. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy röhögjek, ám amint konstatáltam, hogy nem látom a szemét mert olyan szőrtenger lepi el, hogy el van takarva mint egy pulinak. Te jó ég! Még kész szerencse, hogy el tudtam kapni és valahogy nagy nehezen végül tudtam hipnotizálni. A lányra bíztam, hogy innentől mi legyen aki végre megosztotta a jó hírt. Kiderült, hogy ennek a dögnek van egy érzékeny pontja amitől kinyúlik.
- Ó, úgy tűnik akkor ő sem különb a többi állattól akkor - a kutyáknak is meg a macskáknak is vannak ilyen pontjaik amiket szeretnek ha dögönyöznek. Felvontam egy picit az egyik szemöldökömet majd sóhajtottam hozzáfűzve:
- Amíg hipnózisban van addig talán nem tud begurulni. Remélem nem lesz belőle Pikachu és ráz minket agyon - ha már sárga, simán kinézem belőle. Csak pikachuuu helyett idióta gumicsirke sípolást ad ki magából cseszem. A kényeztető nyomkodásra eléggé “miafasz” fejet vágtam, de egy percre se hagytam abba a képességem használatát. Meg akartam kérdőjelezni, hogy mégis mi a fene lesz itt, mert a zoofíliából azért nem kérek köszönöm. Inkább hagyjuk itt a fenébe, mielőtt elmenekülnénk jó messzire eldobom és kész. Soha nem talál meg minket.
Nem tudtam idiótaságot bekérdezni, hiszen a következő pillanatban a lány valószínűleg eltalált egy kényes pontot, hiszen megrezdült a szőrgombóc. Egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben, ám amint elkezdett rezegni a kezemben ahogy simogatta a lány onnantól sejtettem hogy talán jó pontot talált el.
- Lehet sikerült, mert úgy rezeg mintha egy masszírozógép lenne a kezemben - te jó ég, mindjárt elfolynak a kezeim. Bólintottam mikor mondta, hogy engedjem el a hipnózisból a drága Gizmó haverunkat, így szépen lassan kiszakítottam ebből az állapotból. Hamar a normális méretűvé változtak vissza a pupilláim így már végre nem úgy néztem ki mint egy drogos.
- Ah, valóban szép, egy párszor voltam már itt. Tényleg jó helyet választott a kis szőrgombóc - ingattam a fejemet vigyorogva majd lenéztem rá és gyakorlatilag szétfolyt már lassan a kezemben. Szerintem ha nem fognám őt biztosan, simán lefolyna végig le a földre. A lány következő mondatára viszont úgy tűnt még izgatottabb lett a kis dög, hiszen elkezdett mocorogni és konkrétan önálló életre kelt. Hiába tartottam biztosan, kicsusszant az ujjaim közül és felmászott végig a karomon:
- Hé, mi a büdös…? - kicsit lefagytam így hagytam, hogy felfele haladjon, ám mikor nyúltam végre utána a kezeimmel akkor a kis dög helyetfoglalt a fejem tetején mintha egy trón lenne és folytatta tovább a rezgő üzemmódját:
- Pompás, fejmasszázst is kapok. Menjünk inkább, vigyük vissza a gazdájához. Biztos Rania említésére lett ennyire izgatott - forgattam meg a szemeimet és haladtunk is kifele az erdőből. Az biztos, hogy visszafele úton jó páran megnéztek minket, főleg engem mert egy sárga izé volt a fejemen. Akár egy londoni testőrnek is kinézhetnék így ha nem lenne ilyen rikító színe ennek a szőrpamacsnak. |
 Ingattam a fejemet mikor jött a hópihés példálózással. Eleve nem hiszem el, hogy tényleg minden hópehely egyedi, esélytelen szerintem. Az meg hogy minden ember utánozhatatlan...nos genetikailag oké, de belsőleg kötve hiszem:
- Ha annyira egyedi lenne mindenki akkor nem lenne senkinek sem a másikkal azonos problémája. Tehát senki se tudná, hogy milyen az én helyzetem, vagy esetleg a te helyzeted. Külsőleg egyediek vagyunk, de belsőleg azért sokszor hasonlóak nem? - mondtam ki végül a gondolataimat, bár választ különösebben nem vártam rá.
- Ah hát igen, tényleg bármit képes voltam megtenni azért, hogy megszerezzek bármit - vigyorogtam mikor kommentálta a gyerekkori dolgaimat. A csínytalan az enyhe kifejezés arra ami én voltam kölyökként. Anyámnak szerintem úgy kellett szabályosan visszafogni magát, hogy ne rúgjon fel az égig. Mikor ő is mesélt magáról, hogy inkább magának való és cuki volt akkor elmosolyodtam halványan:
- Akkor olyan lehettél mint az öcsém. Ő is inkább visszafogott volt. Mindig elvolt magában meg a játékaival - nem is kérdéses hogy ki volt az aki állandóan szökni próbált kettőnk közül. Ráadásul ha balhé volt akkor mindig én voltam hibáztatva, sokszor jogosan ez tény. Ám ezt természetesen sosem ismertem be, hülye lettem volna. Hamarosan kaptam egy újabb jelzőt mire csak sóhajtottam egyet. Nem tudom, hogy egy mogorva fejű macskával illetnek, vagy a Morgóval. Talán inkább a Grumpy cat elfogadhatóbb. Inkább leszek macska mint egy kibaszott törp. Mondjuk nem tudom, hogy a saját ötlete és felszerelése mennyivel lesz jobb mintha Robinnak öltözne. Lehet, jobb ha ezt nem firtatom mert végül ki fogok égni és sikítozva fog fokozatosan leépülni az épségben maradt szürkeállományom jó része. Ám hiába maradtam kussban, mert nem jött be a taktikám. Már kezdte is sorolni, mire csak lehunytam a szemeimet. Tudom hogy viccel...de vizuális típus vagyok és egyből elképzeltem őt a felsorolt dolgokban.
- Ó, igen minden bizonnyal értékelni fogják az öltözéked. Sőt, akkor még jobb lennél, ha kerítenél itt az akadémián egy pegazust...vagy unikornist. Biztos van olyan is itt - vontam vállat könnyedén. Komolyan, csodálkoznék ha nem lenne itt ilyen. Az égvilágon minden van itt basszus, már azon se lepődnék meg ha valaki zombi lenne csak normális testben. Esetleg maga a Loch Ness-i szörny is itt parádézna...vagy annak leszármazottja. Persze hamarosan komolyabb hangnemre váltott és elkezdte sorolni, hogy beszélni kéne más diákokkal is satöbbi mire csak a hajamba túrtam könnyedén:
- Lehet megoldás lenne, de minden a vezetőségen múlik ugye. Lehet a többséget szimplán elzavarnák az iskolapszichológusokhoz és kész - arról nem is beszélve, hogy engem sem hallgatott meg az igazgató mikor felkerültem hozzá az idióta melegpornós üggyel. Legszívesebben Cassie nyakát kitekertem volna emiatt, de hát nem tehetem sajnos pedig igazán kijárna neki egy durva lecke az élettől az biztos. Talán akkor leesne a kisasszony a magas lóról és visszafogná magát. Persze láttam Sonian ahogy alig bírja visszafogni magát, hogy ne röhögjön teli torokból. Nos, nem hibáztatom, én is körberöhögném magamat a helyében.
- Folyamatosan szekáljuk egymást, mondhatni kölcsönös az utálat az első pillanattól fogva. Ráadásul a csaj bármibe fogadok, hogy gazdag szülők elkényeztetett kölyke mert szereti nagyon magasan hordani az orrát - szóval nem elég, hogy folyamatosan marjuk egymást de ő még beképzelt liba is aki azt hiszi nagyon intellektuális de közben nem. Hamar elengedtem a témát mivel tudom, hogy ha sokáig erre gondolok akkor egyre inkább felforr tőle az agyvizem. Elég csak látnom a csajt és menten ideggörcsöt kapok az biztos. Milyen jó, hogy az osztálytársam! A nagy lelkizést nem eresztettük bő lére, ám mikor előkerült a Sherlockos dolog ő egyből fellelkesült a cosplayre. Na még mit nem! Mondjuk különösebben nem érdekel, tőlem aztán bohócot csinálhat magából de én biztos nem vennék fel olyan idióta kalapot az hótziher. Persze tudom, hogy ez én vagyok, belőle meg simán kinézem, hogy képes ilyesmire. Tovább veséztük a plasztikás dolgot ami már teljesen leépített agyilag. Egyre jobban csavarjuk ezt a témát és maradjunk annyiban, hogy jobban járunk ha inkább nem csinál semmit se a testével.
- Ah, amennyire reálisak a dolgok itt azon se lepődnék meg ha a sokat emlegetett mumus az ágy alatt szintén létezik - gyerekkorunkban riogattak vele minket aztán mégis itt van. Simán elképzelhető ez úgy gondolom. Legyintettem végül erre, hiszen jobb is ha nem megyünk bele mik vannak itt. Kész csoda, hogy nem ütötte fel itt a fejét valami anarchia és mindenki megy a feje után, ahány lény annyi fele. Szóba került Gizmóka, hogy mégis milyen lehet, nos én a filmben lévő bugyuta fejű szőrös lénynek képzeltem el amit ismertem, ám a lány leírása alapján valami sárga...izé ez. Csodásan hangzott, ám a filmet is megemlítettem neki, illetve a sajtburgeres dolgot is, hiszen kevertem azzal. Egyből fellelkesült Sonia egy csodálatos trash film lehetőségére mire vakartam a fejemet:
- Húúh, elég régi filmek, de ki tudja, lehet elő lehet vadászni az internet valamelyik pöcegödréből a sok közül - ingattam a fejemet és hozzáfűztem - ...na, majd utána lesek hátha megtalálom - túrtam bele egy picit a hajamba. Gőzöm sincs mikor film lehet, szerintem már akkor is ezer éves volt mikor megtaláltam azt a kazettát basszus. Eleve...kazettán volt könyörgöm! A sorozatgyilkosos Benny Hill jelenetre csak megjegyeztem halkan:
- Szerencsére csak félwendigo vagyok és nem elmebeteg sorozatgyilkos - bár a fajtámból adódóan simán lehetnék az utóbbi is, de szerintem sosem fogok eljutni addig. Eleve utálom azt mikor étkeznem kell, szóval erősen kétlem hogy valaha vérengzős idegbeteg leszek. Tény, hogy Cassandra képes szerint még a zen állapotból is kihozni bárkit a sodrából...talán ő tudná ezt nálam elérni hogy teljesen eldurranjon az agyam. Az biztos, hogy ahhoz olyan állapotban kell hogy legyek.
- Annyira azért nem vagyok kocka, van más hobbim is kikérem magamnak - ingattam a fejemet vigyorogva mikor jött a digitális világ okítószövegével. Oké, szeretek játszani, de a dobolás sokkal jobban levezeti a felesleges feszkómat. Ráadásul vizilabdázok is, szóval ez a kettő bőven lefáraszt eléggé ahhoz hogy naphosszat ne üljek a laptopom előtt itt. Ráadásul ha tanulásra is vetemedek néha akkor az is leszívja az agyamat rendesen. Bár szar tanuló nem vagyok, mivel azzal ha figyelek órán bőven jó vagyok. Persze nem kitűnő tanuló de nekem a közepes és a jó is megteszi. Ha meg tanulok is hozzá akkor lenne az ideális...de bevallom sokszor lusta vagyok.
Igazából most is bőven volt tennivalónk, mivel pedig meg kellett keresni azt a Gizmó nevezetű izét. Ha már az alkunk egyik felét ő teljesítette akkor én is segítek ahogy azt megbeszéltük. Bár egy világi köcsög vagyok és simán otthagynám alapjáraton a fenébe ha más emberről lenne szó. Csak azért nem hagyom faképnél mert tényleg segített nekem annak ellenére, hogy egy fasz voltam vele az ingerültségem miatt. Azt mondjuk még mindig nem tudom eldönteni, hogy jó-e hogy ennyire őrült és simán félvállról veszi azt, hogy elküldöm melegebb éghajlatra. Az átlagember egyáltalán nem ilyen basszus, róla ez meg lepereg. Nemsokára meg is közelítettük a helyszínt ahol eléggé fülcsesző hangot hallottam már elég messziről.
- Valóban olyan hangja van...borzalmas basszus. Mégis hogyan bírjátok ezt egész nap elviselni? Nekem megfájdulna tőle a fejem. Mondjuk lehet azért mert nekem élesebb a hallásom és jobban hallom ezt a gumicsirke hangot - fintorogtam el magam ahogy egyre közelebb értünk a döghöz. Felvontam a szemöldökömet nagyot nézve mikor Sonia elkezdte ecsetelni, hogy bár ismerik egymást ezzel az izével, de nem feltétlenül ápolnak jó viszonyt, hiszen egyszer...nos mondjuk ki nyíltan: belerúgott egy szépet. |
*ennyit nem bírtál már ki gp?
- Amúgy meg kell jegyezni, nem csoda, hogy ide jött lazulgatni a barátunk, jó kis hely ez. – tette hozzá Sonia, folytatva az ujjaival a simogatást, míg a szemeivel ismét a helyet kezdte fürkészni. Úgy tűnt a fogás bevált, legalábbis egyelőre a sárga kis dög abbahagyta az erőszakos megnyilvánulásait és mozdulatlan maradt Tim kezeiben.
- Vigyük vissza gyorsan Raniának, amíg lehet, onnantól kezdve már az ő gondja lesz. – sóhajtott a lány megkönnyebbülve, kezével eltűrve néhány tincset a füle mögé. |
*folytatás
A lány azért örült, hogy a fiú ilyen szempontból nyitottan állt hozzá és nem csak elhessegette a picsába, hogy megpróbálja máshogy láttatni vele a fajtáját. Legalább csak annyira jobban, hogy ne akarja magát gyűlölni azért, amiről nem tehet.
- Miért ne? Mindent vagy semmit barátom! Ezt jegyezd meg jól. – vigyorgott a cosplay dologra, elvégre mit ér egy félig összerakott szerelés?
- Látod? Kezded te megérteni a Sonia féle látásmódot. – jelentette ki büszkén, bár persze érezte, hogy Tim nem éppen komolyan beszél, hanem megint bevetette a szarkazmust, a drága, jó öreg szarkazmust. Hiszen olyan régen találkozott már vele, olyan rég volt már az az elmúlt egy perc.
- Nem a nyakadba, hanem ide... – és most a jobb félen levő mellére bökött, majd ültében megemelkedett és a hátsójára is paskolt egy kicsit. - ...ide gondoltam varratni. Nos, inkább növeszteni. De ahogy te mondtad, a növesztés nem túl reális. Ahogy a vámpírok sem, ahogy a wendigók sem, ahogy a különféle megnevezni nem tudom lények sem, amik szerte mászkálnak az Akadémián és velük eszünk, velük alszunk...ah, tök reális ez az élet. – csóválta a fejét, aztán sunyin elsandított társasága irányába, aki bizonyára vette a szavainak jelentését.
Sonia csak nézett a srácra, amikor az valami fura Szörnyecskék meg Rémecskék című filmmel jött, és ahogy beszélt róluk hirtelen elfogta a sóvárgás meg egy csipetnyi szomorúság. Ő ezekről teljesen lemaradt!
- Meg kell néznünk őket egyszer! Muszáj! Imádom az ilyen filmeket! – mondta elszántan, ragyogó szemekkel és ültében kissé megugorva a lelkesedéstől. Ha Tim nem is akar majd csatlakozni hozzá, ő biztosan felkutatja majd, ha kell az internet legméllyebb bugyraiba is elmászik értük, bár nem valószínű, hogy szükséges lenne. Manapság már tényleg mindent meglehet találni és meglehet nézni, bár persze érthetően hangulatosabb lehetett, amikor még az ősrégi kazettáról ment és volt az a tipikus fura hangja, ahogy tekerte a szalagot a lejátszó, meg ahogy a kép is megugrott.
- A fejedben mehetett volna. Az mondjuk elég sorozatgyilkosos lett volna. Üldözöl, közben az agyad automatikusan lejátssza neked azt a zenét. – azért tényleg elég ijesztő tudott lenni egy ilyen gondolat, még ha valahol meg borzasztóan vicces is.
- Jaj, de sok bajod van te gyerek! Kék süni meg konzol, látszik, hogy beette magát az agyadba ez a sok digitális cucc, ha csak ezen kattogsz egy név hallatán is. – nézett a fiúra a fejét csóválva, ahogy a becenevét forgatta ki. A Soni tök aranyos, legalábbis a lány szerint és hát szerette is, nem is hiába. – Akkor maradj a Soniánál, de nekem te akkor is Timmy leszel, ha tetszik, ha nem. – mosolygott rá szélesen.
A dolgok aztán átcsaptak harapósba, Sonia felajánlotta végül a csuklóját, amit most az emlegetett Timmy éppen megcsapolt. Nem ivott sokat és tényleg elmaradt a fájdalom is, úgyhogy minden negatív gondolat ellenére azért megérte ez az egész, hiszen segített valakinek, aki nem kis bajban volt. Igen, erre kell gondolni, nem arra, hogy mennyire ostobának tűnik az, hogy egy félidegen valaki alá tolta a karját, teljesen rábízva magát a szavára.
Mindezt követően rátérhettek az alku Soniára eső felére, azaz a Gizmó keresésére. Nem Gizmó, de már Soni sem tudta, hogyan is hívták azt a kis izét, amit Rania annyira nagyon szeretett dédelgetni és elkényeztetni. Annyira is, hogy ez lett a vége és a kis dög már önállóan döntött úgy, hogy vakációra megy.
- Aha...hát...reménykedjünk benne? – bólintott rá egy költői kérdéssel karöltve, majd felállt és követte Timet a vízesés felé, ahol eddig még sosem járt. Legalább annyi pozitívum származik ebből, hogy azt a helyet is láthatja és még egy kis kaland is jár hozzá. Ha a dög keresést lehet kalandnak nevezni. Séta közben összébbhúzta magán a kabátját, addigra már a csuklójára is visszagörgette, rászorítva ezzel a zsebkendőt is, amit a sebre helyezett és ami így lefogja azt az enyhe vérzést is.
Sonia furcsán grimaszolt, ahogy ő is kifülelte azt a fülsértő sipákolást.
- Olyan, mint az a gumicsirke, amit éppen egy kutya nyaggatt halálra. – jegyezte meg ő is. A helyzet kezdett komikusból már horrorisztikussá válni, kicsit mint amikor a Jurrasic Parkot nézed először és meghallod a T-Rex üvöltését. A vízeséshez érve a lány nem tudta eldönteni, hogy elámuljon-e a látványon, vagy inkább keresse a szemeivel a kis rohadékot, a sors azonban döntött helyette, méghozzá gyorsan, egy sárga szőrpamacs képében, ami már elszántan vicsorgott és morgott.
- Hogy ismer-e? Hááát igen, nos, valamennyire...igen... – válaszolt nem túl meggyőzően, hiszen eszébe jutott, hogy amikor legutóbb találkoztak egész véletlenül rálépett. – Mondjuk úgy, hogy egy nem túl kellemes találkozása volt a lábammal. Deee a jó hír, hogy... – kezdett volna bele annak a bizonyos jó hírnek az ecsetelésébe, amikor a dög nekiiramodott és Tim felé pattogott? Gurult? Igazából nehéz volt ezt megállapítani, komolyan olyan volt, mint egy felmosórongy, amivel túl sok hányást itattak fel és azért van ilyen színe. Egy nagyon dühös, nagyon hányásos felmosórongy.
- Raniaaaa! – kiáltott fel Sonia, mintha a barátnője előugrana a bokrok közül egy fehér nyúl teljes pompájában és megmenti őket a veszedelemtől. Eltakarta a szemét, nem akarta látni, ahogy Tim orrába csimpaszkodik a fogaival és leharapja azt. Csak óvatosan, lassan vette el a kezét, amikor a fiú még nem fájdalomtól ordítva felszólalt és az ő segítségét kérte, hogy mi legyen a további teendő.
- Ah, hát...igen. A jó hír, amit mondani akartam korábban, hogy van egy bizonyos pont...igen egy pont a testén, a szőrében, amit, ha megnyomsz vagy megsimogatsz vagy mi a szösszenet, akkor kinyúlik tőle, mert szereti? Ilyesmit habogott nekem Rania...szóval, azt a ponto kellene megtalálni, abban a rengetegben. – nevetett fel kínosan a végére a lány. – Úgyhogy maradj úgy és én próbálkozom jó? Mármint, ha véletlenül rossz pontot találok el, lehet begurul, nem tudom, de ne add fel, jól csinálod, igazán jól csinálod, nem semmi! – hadovált Sonia és megközelítette a párost, az igen furcsa párost, ahogy egymásra merednek, mintha nem lenne holnap. Azért be kell vallani, a látvány elég vicces volt és Sonia kénytelen volt elharapni a mosolyát, főleg mert félig ő is ideges volt. Ki tudja mivé alakulhat ez a bigyó, ha komolyan bemérgesedik. Lehet olyan lesz, mint Hulk! A kezét kinyújtotta és a szerinte lehetséges pontot igyekezett eltalálni, azaz a fejét, azon belül a füle tövét. Mintha arra emlékezne, hogy az volt az a bizonyos szeretetpont. Röhejes basszus!
- Türelem Gizmó, türelem, mindjárt kapsz egy kis kényeztető nyomkodást... – mondta a lány és két ujjával igyekezett finoman kitapintani a füleket. A vakarcs kissé megrezzent, huh ijesztő pillanat, de úgy tűnt hatással van rá a hipnózis és nem tudja kiszakítani a tekintetét a fiúéból, szinte megbabonázva sípolt a kezei között.
- Ah, azt hiszem sikerült. Sikerült ugye? – kérdezte, ahogy végre megtalálta a két aprócsak kis fület és az ujjaival masszírozni kezdte a lényt, az pedig mintha dorombolni kezdett volna, konkrétan rezegni, mint egy telefon. – Próbáld meg elengedni, mármint a hipnózisból. – mondta ki kissé aggódva, de azért valahol kíváncsian is, hogy mi lesz az eredmény.
- Amúgy meg kell jegyezni, nem csoda, hogy ide jött lazulgatni a barátunk, jó kis hely ez. – tette hozzá Sonia, folytatva az ujjaival a simogatást, míg a szemeivel ismét a helyet kezdte fürkészni. Úgy tűnt a fogás bevált, legalábbis egyelőre a sárga kis dög abbahagyta az erőszakos megnyilvánulásait és mozdulatlan mar |
Tim csak röviden reagált a szavaira, Sonia viszont mégkimondta ami pluszban a fejében járt, akkor is, ha a srác esetleg erre már nem szeretne mit mondani. Az sem baj, nem kell minden témában elmerülni és órákon át búvárkodni bennük.
- Ez a jó abban, hogy a világon abból a kb 70 milliárd emberből, mind egyéniségek vagyunk, olyanok, mint a hópihék. Nehezen lehetsz bármilyen cipőben is egyedül. Nehezen véthetsz olyan hibát, amit mások már ne követtek volna el. A legtöbb esetben különben is él a második esély lehetősége. – vallotta Sonia optimistán a nézeteit, amiben persze ott van néhány negatív változó is, mint például, hogy lehet, hogy van még valaki abban a cipőben, de lehet, hogy sosem találkozol vele. Mondjuk ez a lehetőség inkább csak a nem általánosságban vett problémákra lehet igaz. Ha nagyon a misztikus irányba akarna kormányozni az ember és nagyon mélyen elakarna kalandozni, jöhetne az is, hogy igazán csak az ért meg, akit az univerzum neked szánt, lelkitárs és a további badarságok. Sonia szerint ezek azok, meg aztán ez már tényleg nagy szögben elkormányzás az eredeti témától, miszerint mindenki hibázik az életében, vagy éppen egy ember nincs egyedül a gondjaival és nem kell, hogy azt érezze, ő az egyetlen, akit a sorsa megátkozott. Félrelegyintette ezt az egészet, ehelyett gyermekkori emlékek vették át a beszélgetésük uralmát, ami szinte észrevétlenül lett kettejük között ennyire feszültségmentes már mondhatni barátságos. Hova el nem jut az ember onnan, hogy megakarják enni élve!
- Ezért mondják, hogy a gyerekek kreativitásának nincs mi határt szabjon. Meg akarnak valamit kaparintani? Úgy forognak a kis agytekervényeik, nincs megállás. Te meg még ráadásul a kis csínytalan kategória voltál. – mosolygott a srácra, nevetett is a kis történetén, ahogy mesélt a rágó lopásról meg az anyukája szivatásáról az édesség megszerzése érdekében. – Én inkább a visszafogottabb fajta teremtés voltam, az a tudod, tipikusan kis cuki kislány, aki magában elvolt a kis fantáziavilágában, amit alkotott. Voltak képzeletbeli barátaim, ilyenek. – mondta, eleinte még széles mosollyal, végül az, a szavak lefolyásával elhalványodott. Nem sokaknak beszél a gyermekkoráról, nem azért mert államtitkokat őriz bennük, hanem mert a jó emlékekkel együtt, akaratlanul is előbukkannak a rosszak. A mostohaanyja sok emlékét, nos, majdnem minden emlékét megmérgezte valamivel. Apró, kis dolgokkal is, de mindig ott volt mumusként, amitől a gyerekek gyakran félnek, hogy a szekrényükben lakozik.
- Az is, igen. – bólintott rá a dínók kegyetlen kivégzésére, ám de ennél sokkal többről, sokkal élénkebb és kalandosabb dolgokról is volt szó, mint az, hogy szimplán halállal sújtott le teremtményeire. Igazság szerint napestig tudna mesélni ezekről a történetekről, ezekről a színes életképekről és megjelenített jellemekről dínók testében, de egyikük sem ezért volt itt.
Sonia hangosan felnevetett Tim ellenkezésén a Batman és Robin szerelést és társulást illetően. Ennyire azért nem rossz a denevér pasas meg a segítője, van náluk sokkal, nos, hogy is fejezze ki magát, sokkalta kínosabb? Mármint az a régi szerelés tényleg kissé kínos volt, az alsógatyás cucc a cicanacikkal. Áh, nem, nem azért inkább arról lehet szó, hogy sokkalta érdektelenebb, szürkébb hősök is vannak náluk. Batmant bírta Sonia, de mivel a fiú láthatóan nagyon ellenezte, így hát nem kezdte ajnározni a fickót. A hős pózból is kilépett, úgy szólalt fel:
- Jól van, jól van grumpy cat, megértettem. Egyébként is vicc volt. – emelte meg a kezeit védekezően, mielőtt a srác megint morogni vagy esetleg kaffogni kezd itt mellette.
- Nyugi, saját öltözéken gondolkozom. Igazad van, enm léphetek a nyomdokaiba, mert már van és már lerágott csont lenne, úgyhogy saját szereléssel és saját jelképpel kell előállnom. – azért nem állhatta, hogy ne húzza tovább a hősös témával. – És nem lesz zöld gatya. Lesz mondjuk csini, csillivilli rózsaszín. Mondjuk Egyszarvember? Hm? Mit szólsz? Elbűvölhetném a bírákat és az esküdtszéket is. – tette mutatóujját a fejéhez, mintha kinőtt volna egy szarv a hajából, mindezt pedig teljesen komoly arckifejezéssel tette. Nyilván tréfált megint, azért ilyen mélyre nem süllyedne, hiszen ő sem bírta a nagyob habos babos dolgokat, attól még őt is rázta a hideg. A viccel aztán felhagyott, mert mindemögött ott volt az a téma, aminek érdekében tényleg ideje lenne felszólalnia valakinek, valakiknek. Végighallgatta Timet, közben végig aprókat bólogatott és hümmögött. Az Akadémia eddig nem lépett ezügyben, talán nem volt idő ilyesmire, talán nem jutott az eszükbe, ami hát igen érdekes, vagy ha nem foglalkozta ezzel, az pedig nagyon nagy felelőtlenség és veszélyforrás minden más diák, nos, itt tartózkodó számára.
- Talán körbekellene kérdezni a diákok között, hogy ki fojt még el magában hasonló gondokat és a többséggel az igazgatóság elé járulni. Felvetni a különféle gondokat és hiányosságokat, amin változtatni kellene. Lehet, hogy nem csak a húsevés, vérivás az egyetlen ilyen probléma, ami felütötte a fejét. Az lehet az igazi gondunk itt, nekünk a diákoknak, hogy bár behoznak ide minket, de nem hallgatnak meg ilyen szinten minket. Egyesek pedig félhetnek és ebből a félelemből adódóan inkább visszahúzódnak. Ez pedig nem segít, hiába vagyunk mind különlegesek itt. – gondolkozott el hangosan az ötleten, fejben már konkrétan szórólapozott és szervezte ezt a kis küldöttséget, aminek élére léphet. A fiú ezalatt már félig-meddig beleegyezését adta a küldetésbe, ugyanakkor felvetett egy apró, szösszenetnyi gondot is, ami az orruk alá törheti a borsot. Sonia csak felvonta a szemöldökét a történetre, közben érezte, hogy a szája széle meg-megremeg a hallottaktól. Nem szép dolog mások szenvedését kinevetni, de már a szemei is ragyogtak attól, ahogy elfojtotta a mellkasát dübörögtető hahotát.
- Ez tényleg nagy szemétség volt attól a valakitől. – fújta ki magát és nyögte ki nehezen ezeket a szavakat. Melegpornó a telefonon és órán. Ejj, kinek jut eszébe ilyesmi? Pirította magát azért mert valójában tényleg egész jó kicseszésnek gondolta, de hát ezt hangosan nem fogja kijelenteni. – De nyugi, ez nem kell, hogy befolyással legyen az akciónkra. Az igazgató nem személyesen veled kell, hogy foglalkozzon, hanem a problémával, ami több diáknak is napi gondokat okoz. Ha valóban jó vezetője a sulinak, elismeri az igazunkat, ne aggódj emiatt. Ráadásul ott leszek veled, majd én terelem a témát a megfelelő mederben. – biztatta társát végleg túllépve az iménti nevetési rohamán, ami Tim meséléséért pedig járt volna. Mindenesetre nem faggatta nagyon a továbbiakról, látszólag a srácnak ehhez nem fűlött a foga és ki nem állhatta az egészet, úgyhogy a lány nem lesz szívtelen, hiába a kíváncsiság.
Igen, nos, a fél-wendigóság nem éppen leányálom és nem lehetett egyszerű így felnőni, ezzel együttélni, amíg körülötted mindenki más, nos, normális. Nekik megadatott az, hogy úgy éljenek, ahogy szeretnének. Az itteniek legtöbbjének ez a lehetőség sajnos nem válaszható.
- Persze, idővel. Mindenre kell idő, de akkor tényleg meg is kell próbálni. – mondta Sonia. Nem akart nagyon okoskodni, meg előadni itt magát, hogy ő az, aki mindent jobban tud mindenkinél, mintha élettanácsadó lenne. A frászt! Tényleg csak úgy akar segíteni, azzal, amit őszintén gondol. A rosszal is meg kell békélni ugyanúgy, ahogy a jó dolgokkal, mert azok is ugyanúgy részesei az életnek, ha akarjuk, ha nem. Ha örökké küzdünk a rossz dolgok ellen, idővel a jók is elhalványulnak. A lány azért örült, hogy a fiú ilyen szempontból nyitottan állt hozzá és nem csak elhessegette a picsába, hogy megpróbálja máshogy láttatni vele a fajtáját. Legalább csak annyira jobban, hogy ne akarja magát gyűlölni azért, amiről |
*megint levágta a gp hát persze :D*
- Ah, hát Gizmónak hívják az a dögöt abban a Szörnyecskék nevezetű filmben. Bár most jutott eszembe, hogy a sajtburgeres az megint más, azok meg a Rémecskék. Mindkettő szőrös jószág és a filmek címei is hasonlóak, szóval nem csoda, hogy kevertem őket. Ősrégi filmek amúgy, még anyám régi kazettái közt találtam rájuk akkoriban - legyintettem egyet. Persze megint egy újabb téma merült fel, hogy akár végig is kergethettem volna az erdőn mire prüszköltem egyet:
- Kicsit olyan lett volna mint egy borzalmas Benny Hill show. Még az a zene is mehetett volna alá - jézusom. Belegondolni is röhejes ahogy kergetem az erdőn keresztül, ő óbégat közben és szól az a tipikus dallam alatta. Borzalmas!
- Szerintem maradok a Soniánál, mert a Soniról vagy a Sony mint konzol jut eszembe vagy pedig a hipergyors kék sün - ami a Sonic ugye. Végül mondhatni egyezséget kötöttünk, ami kicsit furcsán hangozhat, de azért alku nélkül is szívesen lógnék vele többet is mert nem megszokott társaság, üdítő változatosság, hogy tudok bárkivel értelmesen beszélgetni. Hamarosan le is csaptam a csuklójára de egyáltalán nem vadul, tényleg igyekeztem minél kevesebb sebet ejteni a csomó fogammal. Élvezni is élvezte, szóval annyira azért nagy gond nem volt. Bár ahogy utána győzködte egy kicsit magát meg engem is ahogy sorolta a dolgokat...nos egy kicsit köcsögnek éreztem magam. Még akkor is ha ő ajánlotta fel ezt az opciót.
- Annak örülök, hogy nem fájt - motyogtam egy picit, majd inkább arra tereltem a témát, hogy a drága Gizmóka akit keresnünk kell mégis hogy a fenébe néz ki. Döbbenten pillogtam, hogy mi a faszom lehet az a lény, de tényleg a szőrös izéééé a legtökéletesebb megfogalmazás erre.
- Rendben akkor menjünk a vízeséshez, hátha ott lógatja a hosszú szőreit önfeledten az az...izé? - felkeltem végül a földről és leporolva magamat bevártam a lányt majd vezettem is magunkat előre. A távolból már hallottam egy érdekes hangot ami egyre erősödött amint közelebb értünk:
- Te ennek az akárminek milyen idióta csipogó hangja van már? Még a víz zúgása sem tudja elnyomni annyira el van magának - ekkor még mindig a fáknál jártunk, de percek múltán megérkeztünk a csobogás forrásához. Hamar kiszúrtam a sárga gombócot és azonnal az égig emelkedtek a szemöldökeim. Okééé! Mondjuk tény, ha már én is itt vagyok meg létezem akkor fogjam be a pofámat. Ő legalább cukinak mondható és szőrös.
- Ismer téged a kis...Blöki? - suttogtam halkan, de a kis dög kiszúrta és még idegesítőbb morgóbb hangot adott ki magából egyenesen felém tartva. Ez a kis mitugrász meg akar támadni?! Ez most komoly? Sóhajtottam egyet lemondóan:
- Haver, nem akarod… - persze tartott felém a kis agresszív golyó így kénytelen voltam alkalmazni rajta a hipnózist amíg futott felém. Rohadtul nem sikerült mivel alig láttam a szemeit a sok szőrtől basszus. Éppenhogy el tudtam kapni a két kezemmel ugrás közben így tudtam végül szemezni vele amint sikerült kitalálnom, hogy merre vannak a szemgolyói. Te jó ég!
- Hipnózisban van, de szemeznem kell vele végig szóval vagy vezess visszafele, vagy ha van valami más terved ezzel a kis döggel akkor mondjad mi legyen - mondtam Sonianak, közben egy másodpercre se szakítva meg a szemkontaktust a szőrgolyóval. A lány csak annyit láthatott ebből, hogy a pupilláim most úgy ki vannak tágulva mint egy rossz drogosnak és meredten nézem a kis vakarcsot. |
Ahogy magyarázta a lány a másik oldalt, nos őket is meg tudtam érteni, hiszen régen engem is baszogattak. Ezért is léptem erre a rossz útra jó magam. Nem akartam megalázkodni, ezért olyanná váltam amit régen megvetettem, féltem és gyűlöltem.
- Hm, valóban nem csak én vagyok egyedül ezzel - mondtam röviden végül. Egyelőre nem akartam felhozni neki azt, hogy jó magam csak azért vagyok undok dög mindenkivel szinte mert régen engem is baszogattak. Az önutálatomat bőven elég ha tudja. Így is büszke lehet magára mert ezt nem sokan tudják, még a haverjaim sem. Tényleg nem szoktam azzal dicsekedni, hogy egy fél-wendigo vagyok és húsra szorulok. Még az egyéjszakás csajok se tudják, az orrukra nem kötöm ők meg ha kérdezik akkor nem is válaszolok rá. Addigra úgyis lelépek mire észbe kapnának mert annyira kábák. Végül inkább a nosztalgiavonat dübörgött egy kis témázás erejéig, hiszen a dínós fasírtok és az egyéb témák is szóba kerültek:
- Oh, igen a Huba-buba rágó. Loptam is egyet a boltból még kicsiként, anyám nem értékelte természetesen, vissza lettem rángatva, hogy kérjek bocsánatot. Igazából a lopások kis részéről tudott, illetve még szét kamuztam a világot a boltos néninek. Tipikus jaajj, anyu majd kifizeti holnap meg ilyenek. Aztán amikor belépett a boltba akkor főtt a feje, hogy pluszba kell fizetnie mert hát én azt mondtam - hát nem voltam kisgyerekként sem egy angyali lény. Ahogy telt az idő csak még rosszabb lett, főleg apám halála után. Ingattam a fejemet mikor mondta, hogy kész történeteket alakított ki az ebédeknél:
- Nos, a dínók kipusztulása akkor mindig ott lehetett a tányérodon ha éppen az volt az ebéd - mutattam rá vigyorogva a lényegre, ám valójában nagyon valószínű hogy nem csak egyszerű meteorit által haltak meg ilyenkor a szerencsétlen áldozatok hanem ádáz csata során amit egymással vívhattak. A büntetés témára már egyből előjött az igazság harcosa szlogennel mire fintorogtam:
- Ott egyáltalán nem tartok, hogy a Denevérember nyomdokába léphessek. Nem is akarok, szóval másnak tartogasd azt a borzalmas zöld gatyát - jézus ereje. Még csak az hiányzik, hogy valami idióta szuperhősös szerelésbe bújjunk basszus. Eleve nem lennék én jó hős, nagyon maximum antihős, de engem ez az egész téma nem érdekel. Ez a hülye akadémia is tele van ezeknek a bohócoknak a különböző abberált porontyaival akiket rendre szana-szét szivatok ahol csak érem őket. A hősies pózára a lánynak csak nyomtam egy fatal facepalmot. Te jó ég, azt hiszem ezzel nem fog felhagyni egy ideig. Végül rámutattam arra, hogy elmehetne ügyvédnek ha már ennyire lelkesen védi az iskola valószínűleg kisebb rétegének a jogait ám ő ezt még tovább is fűzte.
- Csak ne a borzalmas Robin szerelésedben add elő az ügyvédi beszédedet mert nem biztos, hogy komolyan fognak venni téged - ám hallgathattam is a nagy védőbeszéd kezdetleges részleteit aminek igazat is tudtam adni:
- Egy szóval se mondtam, hogy baromság lenne a felvetésed, hiszen tényleg jogos. Ám évek óta áll már ez az akadémiának nevezett bohócnevelde és még mindig nem vezettek be ilyet. Totálisan logikátlan az elképzelésük, hiszen szép és jó hogy részleges otthon adnak nekünk, de azokra nem gondoltak akiknek ilyen igényük lenne. Ám tényleg nem panaszkodom, én még könnyebben meg tudom oldani, de biztos vagyok benne, hogy vannak mások akik tényleg nem érik be csak egy kis vérrel. Ők sokkal rosszabbul jártak - ráadásul ezzel nem tudnak mit csinálni. Lehet titokban kiszöknek a városba elnyammogni pár embert. Esetleg van egy titkos feketepiac és ott vásárolnak ilyen dolgokat amit megehetnek. Csak erre tudok gondolni hogy anyám is valahogy így oldhatja meg az ilyen ügyes-bajos gondjait.
- Még mindig nem vagyok Batman hála égnek, de tény, hogy egy próbát megér, maximum el leszünk küldve melegebb éghajlatra - vontam vállat lazán - Bár én hátrányból indulnék ezen a küldetésen. Fogalmazzunk úgy, hogy rossz a reputációm az igazgatónál. Nála is tettem már látogatást. Mondjuk azt az egyik osztálytársam miatt. Szórakozott az erejével és nem tudtam rá bizonyítani, pedig ezer százalék, hogy ő nyomta be a telefonomon maximum hangerővel a melegpornót - fintorogtam ahogy visszaemlékeztem Cassie csínyjére - Kaptam az ívet, hogy nem szabad pornót néznem órán meg ilyenek, mintha csak egy utolsó hülye taknyos kölyök lennék. Visszaszájaltam, hogy nekem amúgy nagyon nincs szükségem pornóra, melegre meg pláne nem, de hát egy újabb üvöltésrohamot kellett végighallgatnom. Szinte lengedezett a hajam az igazgató mondataitól, a néha elszálló apró nyálcseppjei pedig akár lehettek volna a szemerkélő eső az általa generált szélben… - fúj. Borzalmas hasonlat ez tény, de így van. Olyan artikulátlanul ordibált, hogy nem vette észre magát, hogy amúgy rohadtul leköpköd. Na mindegy, a végén csak kussban maradtam és igen, persze, hogyne mondatok hangzottak el tőlem. Hamar elkanyarodtuk a témától ami jobb is, mert nem igazán akartam visszaemlékezni arra a kellemetlen látogatásra amit az igazgatóiban tettem. Még csak nem is én csináltam basszus ami pluszban idegesített is. Hiába bizonygattam, hogy nem én voltam, hanem valószínűleg Cassie...rám se hederített.
Bármibe fogadok, hogy a szülei gazdagok és ki van nyalva a segge és ezért nézte el ezt az igazgató. Eleve amilyen kis mindentudó én találtam fel a spanyolviaszt viselkedése van már az is bicskanyitogató számomra. Még fenn is hordja az orrát mintha ő jobb lenne mindenkinél. Holott ő is pontosan ugyanolyan itt mint bárki más. Akármilyen ereje van, csak egyszer nem lesz résen és bárki elroppanthatja egy másodperc alatt is a nyakát és neki annyi. A nagymamás megszólalására csak felnevettem egy picit de nem kommentáltam végül. Valahogy az érett a koránál és a nemrég emlegetett dínós fasírt nem illett össze, de a kedvét nem akartam ezzel elvenni. Bár sikerült megint negatív témát felhoznom, hiszen azt firtattam, hogy anyámat néha mennyire utálom emiatt, hogy azzal kell élnem ami vagyok.
- Tudom-tudom, valószínűleg idővel máshogy fogom ezt gondolni, talán egyszer majd akkor ha elviselem a fajtámat - vontam vállat könnyedén miután a lány vállon veregetett. Vicces amúgy, hogy vele könnyedén elbeszélgetek erről, de a saját testvéremmel nem tudok. Vagy nem akarok...esetleg mindkettő. Tény, hogy az öcsémnek ezt nem kell elmagyaráznom, hiszen nem most jött le a falvédőről, de mégse mondtam el ezt neki. Legalább abban egyetértettünk amúgy, hogy valamilyen szinten pozitívum ez az egész valóban, hiszen fájdalmat tényleg nem okozom szerencsére. Akkor még jobban utálnám magamat szerintem.
- Hogyne, egy egész cosplayt is szeretnél? Na mit nem! - jegyeztem meg a Sherlockos témára. Ám még tovább ment az idióta témák taglalása, hiszen kiderült, hogy hullább nem lehetek Mona Lisánál:
- Jogos-jogos nekem még nem eszik a férgek a maradék csontjaimat. Húh, most megkönnyebbültem - ironizáltam egy picit az utolsó mondatommal. Hamar meg is kaptam a Morcos titulust mire csak megforgattam a szemeimet de újfent nem kommentáltam a dolgot. Még a végén megkapom az összes törp jelzőjét megkapom a Hupikék törpikékből. Kivéve Törpilláét remélhetőleg. Persze nem kímélte az épségben maradt szürkeállományomat hiszen már kontrázott is Csernobillal:
- Hát elméletileg egyik sem lehetséges normális esetben, szóval ezért mondtam a reálisabb opciót amit elérhet az ember ha van elég pénze. Egy szóval se mondtam, hogy állom, te akartad a nyakamba varrni - vágtam neki vissza. Hamarosan szóba került végül az alkunk tárgyának másik alanya akit Gizmónak neveztek. mit ne mondjak egyből az a borzalmas bárgyú arcú szőrös izé jutott eszembe abból a régi filmből. Erre kiderült, hogy a lány nem ismeri ezt a filmet:
- Ah, hát Gizmónak hívják az a dögöt abban a Szörnyecskék nevezetű filmben. Bár most jutott eszembe, hogy |
folyt.köv. mert megette a végét :c
- Akkor minek vetetted fel, öregem. Edd meg most már amit főztél. Én mutációt mondtam, ha esetleg nőne, vagy elmennék Csernobilba nyaralni. – mondjuk rohadtul nem akarna semmiből pluszt, inkább a meglevőket kellene még hízlalnia, bár azt sem plasztikával, mert abba azért nem menne bele. Maradjunk annyiban, hogy nem az ő világa.
Megkapta az elismerést, hogy igenis megérdemli, hát, hogy a picsába ne! Bár inkább a kalandozós kedvének, meg a kíváncsiságának, meg a hülyeségének kell köszönni, hogy itt és most belemegy abba, hogy egy félidegen srác megszopkodja. Na, jó azért tényleg ott volt az is, hogy segíteni akar, igen, mert nem jó látni, hogy valaki így ellegyen kenődve és hát tényleg veszélyes is.
- Az már leesett, hogy nincs doktorid. – mosolygott egyet a dolgon.
- Gizmó. Izé. Bigyó. – mondogatta, ami épp eszébe jutott még arról a kis valamiről. – Nem, nem etettük. Vagyis nem tudom Rania mivel zabáltatja, de nem kicsi az biztos. De milyen filmről is van szó? – nézett a srácra érdeklődve, mert neki aztán be nem ugrott, hogy mire utal hirtelen a társasága, de persze most már tudni akarta.
Ahogy a fűszálat a srác hajába hullajtotta, vagy legalábbis a fűszál megnyomorított tetemét, megint felmorgott, Sonia meg nem tudom nem sunyin somolyogni az orra alatt.
- Igen, hát látod, látod, pedig, ha most kergettél volna én tudtam volna drámai hangon kiabálni, hogy neeee, neeee jaj xy ne csináld ezt velem! Gondold el, viccesebb úgy. – mármint csak az elképzelés meg a vicc kedvéért, valójában nem tréfás a dolog, mármint normálisan gondolkodó embereknek, Sonia így ki van zárva ebből a lehetőségből.
- Miért ne? – ismételte meg, ezzel lepecsételve az egyezségüket.
- Ah, örvendek Dr.Watson Batman Denhart úr. Khm, Timothy. – nyújtott kezet, most előbb akkor azért, hogy megrázzák egymásét, s csak aztán azért, hogy itassa. – Sonia Jeskow. Soni azoknak, akik már eléggé tudják, hogy milyen bolond vagyok. Szóval neked már lehet az azt hiszem. – elvégre most készül belőle inni, mint egy ivóléből szóval ez már ettől elég bolondnak tűnik nem? Hát de.
Végül eljött annak is az ideje, hogy tényleg beváltsa a szavát. Átadta a csuklóját és Timothy máris csapolni kezdte. Előbb inkább elnézett másfelé, mert fura látványt nyújtana a dolog, de végül nem állhatta. Arcán egy érdekes kifejezés jelent meg, a srác meg pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy felnézzen rá. Hát vigyorgott, mint egy idióta, mert tényleg az volt. Fájni tényleg nem fájt, úgyhogy a fiú nem kamuzott ezzel kapcsolatban, de nem is lesz majd mostantól a kedvenc időtöltése. Amikor elengedte, szépen visszahúzta magához a karját és a sebet leste orra ráncolásával.
- Ja, nincs mit. – ébredt fel a bambulásból és a zsebkendőt is elfogadta és a vérző csuklójára szorította. – Köszi a zsepit. Tényleg ne aggódj amúgy, nem fájt a dolog és mégis csak megérte, ha jobban vagy. Ha már egy suliba járunk, egy csónakban evezünk, ennyi legyen bennünk, hogy segítünk, ha kell. – győzködte magát is azért picit.
- Egy ilyen gömb alakú, kb ekkora – mutatta közben a két keze összetételével a méretét – szőrös izé. Komolyan nincs rá jobb szavam. Harapós kis szemétláda, de igazából csak annyi látszik belőle, hogy kurva szőrös. Mint a felmosó, csak sárga. – állt fel közben a helyéről, hogy elindulhassanak az útjukra. – Lehet ahhoz a vízeséshez ment amit mondtál. Érdemes lenne ott is lecsekkolni hátha arra lazulgat. – vetette fel ötletként, mert az erdőt azért elég jól bejárta már akkor, amikor Timothyba futott bele.
- Mit mondasz? Készen állsz életed nagy kalandjára? – kérdezte szarkasztikusan, aztán nevetett is, mert tényleg abszurd volt már most ez az egész találkozás. |
- Hát érthető a másik oldal is, nem mindenki szereti, ha szurkapiszkálják. Nem mindenki tud mellette ellépni, lazán beintve egy középsú ujjat, vagy legyinteni, hogy hé, ez a srác is tud kontrázni, de amúgy nem kell a szívedre venni a világ minden sérelmét. Ha így lenne... – ha így lenne, ő már valószínűleg elvérzett volna, persze átvitt értelemben. Nem mintha a lelki sérelmek nem érnének fel sokszor a fizikaiakkal. Mélyre tud rántani a sok szarság, ha hagyod magad és ha egyszer elveszíted az egyensúlyt, nehéz visszakapaszkodni. – Ki nem? Mármint, na, mutass egy embert, aki egyszer az életében nem vetette el, nem sértett meg senkit, bla bla. – tárta szét a karját, mintha arra várna, hogy egy ilyen ember az ölébe esik ő meg majd jól hátba veregetheti, hogy gratulálok.
Sonia nem is sejtette, hogy a fiú is tud, nos a helyesebb kifejezés rá inkább, hogy akar előrántani a zsebéből egy ilyen állatos formájú kajás sztorit, de nem csalódott, ahogy meghallgatta. Felnevetett a fejelválasztós, véres kis históriákon és maga előtt látta a saját emlékeit, amiket ehhez hozzá tudott fűzni. Gyerekként még minden olyan színes, brutális olykor és vad, de annyi benne a fantázia, meg persze akkor még a világ is mintha őszintébb lenne. Őszintébb és könnyebb. Akkor még nem annyira zavaró, ha a szülők megmondják mit tegyél, mit csinálj, hogy a jövődet tervezik. Még mindig jobb ez a felállás, mint amikor nem érdekli őket, vagy egyszerűen csak elnyomnak és még csak az okát sem érted miért. De amíg a gyerekkora árnyékos oldalán gondolkodott, a mosoly, ha haloványabban is, továbbra is az arcán maradt, ami, Sonia visszatértével a jelenbe, fel is elevenedett.
- Ah, fiam, hogy lehet elfeledkezni a dínós fasírtról? Egyik legjobb dolog, persze a Hubba Bubba rágó mellett. Meg a savanyú por mellett. Meg a sok minden mellett. Nehéz is felsorolni. – belegondolva tényleg sok ilyen dolog volt, amire jó visszagondolni, hiszen ha barátai nem is igazán voltak, rágcsák egész hada attól még a rendelkezésére állt. – Pedig nincs is jobb, mint az étellel játszani. Én kész kis történeteket képzeltem bele. – nosztalgiázott a dolgon megint, aztán hagyta, hogy más témák felé sodorja őket a beszélgetésük áramlata. Nem jó, ha túl sokat morfondírozik azon, mi volt és úgy vette le, hogy a srácnak sem annyira. Neki sem lehetett könnyű, levonva itt a következtetéseket sebtében, mintha annyira a fejébe, vagy a lelkébe látna. Egyáltalán nincs így, de az emberek nem szoktak random fák alatt reszketni egymagukban, ahogy emberhúst sem kíván mindenki. Nem egyszerű.
Haladás volt, hogy a kézelcsapástól és életének fenyegetésétől, meg a húzz a picsába felkiáltástól viszonylag rövid időn belül eljutottak odáig, hogy a sötét hajú fiú már nevetett is. Ez azért mindig büszkeséggel töltötte el Soniát, hogy tudott egy kis vidámságot is csempészni valaki totál lezúzott kedvébe. Meglepte és örült is neki, miután túllépett a meglepődésén, hogy ki tudta csalogatni azt a kacajt.
- Na, még kiderül, hogy igazságharcos is vagy! Lehetek melletted Robin, Batman? – nézett a lány nagy csillogó szemekkel, aztán fél lábát feltette egy kiálló kőre, földdarabra, a jószág tudja mire, a lényeg, hogy elérte, hogy beállhasson a hős pozícióba és elszántan emelte tekintetét a magasba. Már csak egy köpeny kellett volna, ami lengedezik mögötte a szélben.
A következő kis beszédével bizonyította is, hogy nem is lehetne nála megfelelőbb ember Robin szerepére, hiszen az igazságosság és a jogok harcában is hisz, már ami a húsevő diákok étkeztetésének biztosítását érinti. Mondjuk ezt tényleg komolyan gondolta, értette és ezért is vonta össze a szemöldökét amikor a fiú felhívta rá a figyelmét, hogy jó ügyvédnő lehetne. Végül is miért ne? Vállat vonva szólalt fel:
- Miért ne? Ha jó vagy valamiben, kamatoztasd. Még jól is keresnék. – tette mutatóujját az alsó ajkára. – De mondjuk ez már a sokadik dolog amire jó lennék. Robin, ügyvédnő... – aztán abbahagyta, mert a srácnak volt még közlendője a beszédéhez, ő pedig kíváncsian fülelve, homlokát ráncolva figyelt rá. Ahogy beszélt és amiről beszélt, hát igen, tényleg nem lehetett egyszerű így élni. Vágyni valamire, amire nem akarsz, olyasmit enni, amit nem akarsz, vagy éppen olyannak lenni amilyen nem akarsz lenni.
- Hogyan tartsd kordában, ha nem tudod mivel? Mármint egy alapvető feltételt elvonni, ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy ne vegyünk levegőt, vagy ne igyunk vizet, vagy egyszerűen csak mi se együnk semmit. Más kordában tartani egy olyan erőt, ami nem függ össze a túléléssel. Úgyhogy igen, az iskolának ebben lépnie kellene. Meglehet, hogy a felvetésem, hogy bekellene nyújtani egy kérvényt, mégsem akkora baromság, ha? – nézett fel társaságára. – Akár meg is léphetnénk, mint Batman és Robin. – kacsintott egyet, aztán meg rájött, hogy amúgy konkrét tanácsa vagy ötlete a hogyanra még nem igen van, mármint a Man Burger nyilván nem a legjobb megoldás. Mint a Kingsman: Az Aranykör című filmben, amikor a palit ledarálták és megetették a haverjával. Pff, az kemény volt, még nézni is. Mondjuk nagyon is hülye, hogy ilyenekre gondol rögtön, hiszen ha a vér is elég, akkor elég úgy begyűjteni, mint a véradásoknál. Zacskózott vér mondjuk, frissen csapolva.
- Csak érettebb vagyok a koromnál, nagymami. – füllentett széles vigyorral a képén egy rohadt nagyot. Igazából most éli ki magát, mert végre szabad, úgyhogy konkrétan minden tömény nagy faszságban is benne van és élvezi. Oh, de még mennyire, hogy élvezi. Egyszerűen imádja ezt a jelenlegi életét. Ismerkedni hozzá hasonlókkal, végre barátokat szerezni, ha furákat is, de barátokat és egyszerűen csak belecsapni a lecsóba, mintha nem lenne holnap.
- Igen, egész jól, csak a saját létezésed kérdőjelezed meg, ennél nem is lehet jobb pajtás. – veregette vállon egy sóhajjal, persze az egész volt inkább keserű pirula, mert amit hallott, arra úgy igazán nem tudta mit is mondjon vissza. Ő sem érti, hogy az anyjának mi volt vele a baja. Nyilván ez nem ugyanaz, de mindegy is. - Senki nem várná el a helyzetedben, hogy ugrálj az örömtől, de csak azért ne alapítson valaki családot, mert és most idézlek, nos, szörnyeteg? Azért ez a szörnyeteg kifejezés inkább azokra illik, akik élvezetből ölnek, azért, hogy a saját perverziójuknak, kedvüknek kedvezzenek. De mint mondtam, nem valószínű, hogy én leszek, aki majd kőbe véseti itt veled a szent írást, úgyhogy ja, csak mezei tanácsokat nyújthatok meg egy ki szórakozást. Inkább szórakozást. – ha az ember, vagy bármilyen lényről is legyen szó, jól érzi magát, azzal el is feledheti, hogy min kellene törnie, rágnia magát.
- Aha, értem. Akkor ez a pozitívum. – erősítette meg benne, hogy akkor a félvérsége valóban jár előnyökkel.
- Mármint vadászsapkára gondolsz? – nevetett fel. – Kérek hozzá nagyítót, pipát, és egy fasza kis kabátot is. Közben pedig ez már egy újabb szerep, ami jól állna nekem. – végül is nem rossz, ha az ember ennyi mindennek beillik. A végén még ügyvédnő álmait eltapossa a magánkopóságért.
- Ha ez megnyugtat a valódi Mona Lisa is hulla. Mármint ő tényleg hulla. – magyarázta kisebb bólogatások közepette, híven iménti megnevezéséhez, Conan Doyle híres nyomozójáéhoz.
- Köszi az elismerést, mindig jól esik hallani, főleg egy ilyen kis Morcos srác szájából. – nem lehetett ezt kihagyni, na!
- Akkor minek vetetted fel, öregem. Edd meg most már amit főztél. Én mutációt mondtam, ha esetleg nőne, vagy elmennék Csernobilba nyaralni. – mondjuk rohadtul nem akarna semmiből pluszt, inkább a meglevőket kellene m |
* megint pótlás mert gp ofc. levágta :'D *
- Szerencsére én nem az az ember vagyok aki meg fogja állapítani, hogy neked milyen bajod van - nem vagyok orvos és ízre se tudnám megmondani ezt. Talán ha túl sok vas lenne a szervezetében akkor lehet megérezném. Sokáig nem tűnődtem ezen, hiszen kiderült, hogy nem a barátnőjét kereste igazából hanem a barátnőjének a gizmóját. Felvontam az egyik szemöldökömet értetlenkedve:
- Gizmó?! Remélem nem sajtburgerrel etettétek őt mert akkor kis vérszomjas lesz mint abban a régi filmben - és még lehet hogy folyamatosan azt fogja üvölteni torkaszakadtából, hogy CHEESEBURGEEER! Jézusom! Mondjuk azt rég meghallottam volna a felerősödött érzékeimnek hála. Talán ki lehet zárni ezt az opciót, az erdőben meg remélhetőleg nem fog Mekis kaját találni. Halkan morogva megborzoltam a hajamat ahogy ő könnyedén a füvet rászórta a fejemre. Ezt most miért kellett úgy mégis?! Már majdnem megszólaltam elégedetlenkedve ám közbevágott, hogy essünk túl a vérvételen és mutatkozzunk be egymásnak ahogy azt rendes emberek módján illik.
- Ó, igaz a bemutatkozásról elfeledkeztem mielőtt elkapott volna a vérszomj. Micsoda faragatlan úriember vagyok - sóhajtottam lemondóan. A véradó kedvre meg a Morgós becenévre csak ingattam egyelőre a fejemet:
- A faszság csinálásban viszont profi vagyok, talán túlságosan is. Szóval ha neked így is rendben van akkor miért ne - vontam vállat könnyedén beleegyezően. Picit megváltoztattam a tervét, hiszen idiótaságnak tartottam, hogy iszom belőle és csak utána mutatkozom be. Számomra olyan bizarrnak hatott valamiért. Mondjuk ilyenben nincs tapasztalatom, hogy valaki önként nyújtja a kezét, hogy igyak belőle és még nem is ismerem, csak most találkoztam vele először.
- Amúgy Timothy Denhart vagyok - mutatkoztam végül be neki majd megvártam, hogy ő elárulja a nevét. Hamarosan megtudtam a nevét is, így ízlelgethettem rövid ideig, majd végül egy nagyot sóhajtva előhúztam a fogaimat és lassan lecsaptam végül az alkarjára. Igyekeztem rajta nem teljes fogsornyi sebet ejteni, de így is több fog majd látszódni kettőnél sajnos. Hamar megtöltődött a szám a vér jellegzetes ízével én pedig minden cseppjét mohón ittam mintha a sivatagban szomjaztam volna hosszú hónapokig. Felnéztem egy kicsit az arcára, hogy lássam nem fáj-e neki vagy ilyesmi, de szerencsére tényleg nem fájdalmas ez a dolog, sőt igazából nagyon is élvezetes. Nem tudom a mai napig ezt eldönteni, hogy ennek örüljek-e vagy kurvára undorító dolognak tartsam, hogy a másik nagyon is élvezi a nyálam miatt a táplálkozásomnak. Ám most kifejezetten örültem azért neki valamilyen szinten. Ha már felajánlotta magát önként akkor egyáltalán nem érdemelt volna fájdalmat. Pár perc elteltével elhúzódtam lassan a karjától és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Máris jobban érzem magamat így. Már nem kínoz a mardosó éhség végre és nem érzem úgy, hogy bárkit szétszednék azért mert közel van hozzám és hallom a szívdobogását.
- Tényleg köszönöm - halásztam elő közben zsebkendőt a kabátom zsebéből és ráhelyeztem a sebére, hogy valamennyire felfogja a vérzést. Remélhetőleg hamar el fog állni, súlyos sebet nem ejtettem rajta. Én is elintéztem magamat, hiszen a szám sarka véres lett mivel mohó voltam sajnos, talán ha sűrűbben étkeznék így akkor lehet nem lenne ezzel problémám.
- Szóval a drága Gizmóka hogy is néz ki pontosan? Csak hogy tudjam mit keressek veled - természetesen segítek neki megkeresni azt a kis lényt ez egyértelmű, hiszen ez a legkevesebb amit érte tehetek. |
A tréfás srácos megjegyzésére csak villantottam egy rókavigyort majd megjegyeztem:
- Nos, nem mindig szokták értékelni. Igaz van amikor én is elvetem a sulykot - persze ezt másnak nem vallanám be. Főleg annak nem akit cikizek, de most vele szemben ilyet nem követek el. Eleve normálisan áll hozzám és ez ritkaság szóval értékelem még attól függetlenül is, hogy őrültnek tartom mindezek mellett. A dínós fasírtra felelevenedtek a gyerekkori emlékeim amikor még a családom egyben volt és apám is élt még akkor. Nos, igen, utána már nem igazán voltak vidám gyerekkori dolgok. Hiába próbált anyánk mindent megadni nekünk utána már semmi sem volt az igazi.
- Ah, most hogy mondod. Szinte el is feledkeztem a dínós rántott fasírtról olyan rég volt. Igazi barbár módjára mindig a fejüket ettem meg először - sóhajtottam egy picit színpadiasan - ráadásul még azzal is szórakoztam, hogy direkt oda nyomtam ketchupot mintha a vér kijönne belőle. Természetesen kaptam is az áldást miatta, hogy ne játszadozzak az ételemmel - ingattam a fejemet szórakozott mosollyal a végére. Mára már ez az egész teljesen másképp hat nekem. Főleg, hogy tényleg kell vért is ennem meg a többi. Gyerekként sem volt könnyű ez a félvér dolog, most így idősebb fejjel még rosszabb. Főleg hogy még mindig azon az állásponton vagyok, hogy anyámnak nem kellett volna szaporodnia basszus. Ezt persze nem vághatom a fejéhez még egy rosszabb pillanatomban sem, mint például a mostani. Sokáig nem tűnődhettem ezen, hiszen a lány már egyből felhozta a Man Burgert amire azért már kitört belőlem a nevetés.
Tény, hogy rég nevettem őszintén csak azért mert valaki tényleg megnevettetett. Igaz nem is teszek érte, a legtöbb nevetésem inkább kárörvendő volt, főleg mások baján röhögök ezt bevallom. Borzalmas vagyok emiatt? Nos, megértem ha valaki ezt gondolja, én is annak tartom magamat. Hamar elmagyaráztam neki azért hogy szerencsére nem kell félnie, még ha rossz fát tesz a tűzre akkor sem fog élő áldozatként valakinek a tálcáján kikötni. Csak egy büntetésen fog részt venni és kész. Tapasztalat.
- Ah, igen, határozottan büszke vagyok rá. Főleg ha ok nélkül dobnak be oda mikor tényleg semmit nem csináltam. Akkor pokollá teszem a tanárnak a büntetést. Ha megérdemlem akkor persze nem, de az igazságtalanságot rohadtul nem szeretem - múltkor is Cassie miatt kerültem büntetésbe. Használta az erejét és mégis én kerültem oda, pedig ő is kiérdemelte volna. Mindig megússza ezeket a dolgokat pedig pontosan tudom mekkora alattomos kis féreg az ártatlan arcával amit rendesen ki is használ. Kibaszott köpönyegforgató. Ám biztos vagyok benne, hogy nem sokáig lesz szerencséje. Tekintve, hogy szeret az idegeimmel játszani. Biztosan lesz olyan amikor eldurran az agyam és őt fogja érni kurvanagy meglepetés. Kiparodizáltam a Man Burgert mint olyat, hiszen kínomban tényleg nem tudok mást. Persze ő már hevesen magyarázta tovább és mondhatni védte egy kicsit a hozzám hasonló szörnyeket. Pillogtam végül nagyokat és lestem ahogy még a karjait is lengette hozzá annyira belelendült a védőbeszédbe.
- Még a végén ügyvédnő leszel ha ezt tovább folytatod - vigyorogtam rá ugratva őt ám a végére ingattam a fejemet és sóhajtottam egy nagyot:
- Amúgy persze igazad van, tiszta logikátlan az egész. Oké arra tanítanak minket, hogy kordában tartsuk az erőnket ami természetesen rendben is van, ám az éhezés más dolog. Nekem félvérként jóval könnyebb, de anyám tisztavérű. Neki szabályosan vérszomja van és minél tovább húzza annál rosszabb. Rendes vérengzésbe kezdhet tudatlanul ha sokáig vár ezzel és nem oldja meg magának - szóval tényleg kezdeni kéne ezzel valamit. Nem hiszem, hogy csak én meg a családom vagyunk ilyen különleges igényűek ha lehet egyáltalán ilyen bizarrul fogalmazni. Hamarosan elmagyaráztam neki, hogy én hogyan oldom meg magamnak a dolgokat mire meg is szólalt amin egy picit elvigyorogtam magamat:
- Kicsit úgy hangzott ez a mondat mintha te egy vénség lennél és “ejjj hát mikbe belemennek ezek a mai lányook” - cukkoltam egy picit őt a kulcsmondatot vénasszonyosan hangsúlyozva. Már csak az arcának a csipkedése hiányzott volna mellé és akkor teljes lett volna az alakításom, de ezt inkább kihagytam a mostani állapotomban. Félő lett volna, hogy előjönnek a karmaim egy puha bőr érintésére. Hamar meg is kaptam a hegyibeszédet amiben teljes mértékben igaza volt hiszen tudom, hogy hiába utálom akkor is ez van sajnos, változtatni nem tudok rajta, gyógyír nincs rá. Ráadásul nem sűrűn kell ezzel élnem és a magam módján megoldom a helyzetet.
- Tudom-tudom, de ettől függetlenül utálom és a mai napig sem értem anyámat, hogy ő mégis miért szaporodott basszus. Engem taszítana a gondolat, hogy a gyerekem miattam egy szörnyeteg lesz, csak azért mert én is az vagyok. Nem mindenki tud ebbe beletörődni. Persze lehet erről később másképp fogok gondolkozni, de volt ennél mélyebb pontja is az életemnek, szóval ahhoz képest egész jól viselem - mikor már annyira a gödörben voltam, hogy majdnem drogokhoz nyúltam. Na az volt a kemény basszus. Ha kábszerekkel éltem volna akkor lehet már nem élnék, sőt elég valószínűnek tartom. Az öcsém mentett meg attól és onnantól kerültem azt a bagázst. Biztosan állítom hogy akkor valahol egy árokban kötöttem volna ki holtan ha ehhez nem folyamodok.
- Fájdalmat csak azért nem okozok vele mert félvér vagyok és a nyálamban olyan anyag termelődik. Ha tisztavérű lennék akkor rohadtul fájdalmas lenne - fűztem azért hozzá a témához. A Watsonos reagálására csak elvigyorogtam magam:
- Kerítek neked olyan idióta sapkát aztán még jobb lesz az alakításod - hoztam fel a lényeges kiegészítőjét ami a híres detektívvel jár. Talán pipát nem adnék a kezébe. Mondjuk egy vizipipára én se mondok nemet. Nem szokásom cigizni, de a vizipipázásról nem mondanék le. Szerencsére nem is kell még itt sem, hiszen Daly Cityben van egy ilyen hely. Hétvégenként mindig leugrok oda egy kis lazulásra. Szeretem a jó ízű dohányokat na.
- Hulla Mona Lisa még lehetek na - viccelődtem el a bátorítását a lánynak. Persze hamarosan kérdőre vontam, hogy mégis miért van még mindig itt. Nagyon sok előnye lenne ha lelépne, például nem fenyegetné a veszély, hogy megeszem. Ám persze mint mindenre erre is volt indoka. Jogos, eddig még nem csócsáltam meg. Bár ki tudja meddig tudom türtőztetni magamat, még én sem bízom a saját képességeimben basszus. Ő viszont úgy tűnik, hogy igen. Tényleg bolond és vakmerő.
- Ha az a képességed hogy a társaságod hasába lyukat beszéljél akkor mesteri szinten űzöd az biztos - vigyorogva el is engedtem ezzel a mondatommal a morgós megszólalását. Persze tovább kontráztam a következő mondatait is amint volt erre lehetőségem és hamar lecsapott ő is a magas labdákra.
- Bocsi én kihagyom ennek a fizetését. Nekem nem érné meg, hiszen a szilikonnal nem laknék jól bocsi - legyintettem a harmadik mell és fenék témájára amit plasztikai sebésszel lehetne csak megoldani. Bár ki tudja, lehet van itt olyan ember akinek ez a képessége. Plusz kart növeszt, vagy lábat...igazából bármit. Semmin sem csodálkozom már itt ebben az iskolában.
- Ah, igen, valóban megérdemled - ingattam a fejemet halványan mosolyogva ahogy kiöltötte a nyelvét. Sokan nem ajánlanák fel magukat ilyen könnyedén, szóval tényleg kijár neki egy köszönöm minimum. Inkább nem kommentáltam hogy azért nem olyan lesz ez mint a vérvétel, hiszen erősen kétlem, hogy bárki egy mini orgazmust kap aközben, de legyen. Ráhagytam, majd úgyis megtapasztalja, hogy mégis miféle dolog ez.
- Szerencsére én nem az az ember vagyok aki meg fogja állapítani, hogy neked milyen bajod van - nem vagyok orvos és ízre se tudnám megmondani ezt. Talán ha túl sok vas lenne a szervezetében akkor lehet megérezném. Sokáig nem tűnődtem ezen, |
- Tréfás egy srác vagy hallod-e? – nézett rá széles mosollyal, szemeiben huncut kis lidércfények táncoltak. Kicsit még ő is felnevetett a megjegyzésén, úgy tűnik ez a srác abból él, hogy minden mondatot, minden elvétett szót kiforgat, átforgat és átértelmez, hogy aztán azt fegyverként fordíthassa mások ellen, esetleg éppen mert mulatságos, vagy az sem kizárt, hogy így tud igazán csak másokkal beszélgetni. Sonia nem bánta, ha sértést is kapott, azt is lerázta, mint egy porszemet, ami a vállára hullott. Lehet, hogy fáj, de nem kell kimutatni. Nem kell látniuk, hogy megsebeztek, hogy hatással vannak, ha viszont velük nevetsz, mosolyogsz, jobban lefegyverezheted őket, ha úgy érzik nincs igazi hatásuk. Persze ez a srác nem tűnt olyan rossznak, inkább olyan volt, mint egy, a bizalmát emberekben elveszített kóbor kutya; morgott és ugatott, de nem harapott. A lány merte remélni, hogy tényleg nem is fog harapni, mármint most jelen esetben szó szerint és képes lesz kihozni a helyzetből valami kevéssé baljós szituációt. Nesze neked! Hát már megint morog! És még csodálkozni fog, ha Morgósnak fogom becézni? Sonia nem tudta megállni, hogy ne csóválja fejét és ne eresszen szabadjára egy apró sóhajt, ami a száján dörömbölt elbocsájtásért.
- Te sosem ettél gyerekkorodban dínós fasírtot? Vagy csináltál cuki állatkás muffinokat? Mert akkor tényleg nem értheted. Akkor nehéz lenne megmagyaráznom, hogyan tud az ínycsiklandó falat cuki lenni. De talán egyszer megsajnállak és készítek neked valamit. – vagy nem. Attól függ, hogyan alakulnak itt a dolgok, hogy mondjuk lesz-e még keze a délutánra vagy sem.
Sonia nem tudta elfedni a meglepettségét, amikor Morgós felnevetett. Nevetett, te jó ég! Hát nem csak érces, krákogós, brummogós, dörmögős és egyéb durva hangok kiadására képesek a hangszálai!
- Aw, de büszke itt valaki a priuszára. – bár nem kizárt, hogy még a közeljövőben összefutnak majd egy ilyen büntetésen, hiszen Sonia nem szeretett volna visszafogott, csendes diákéletet élni. Szeretne tombolni, őrültségeket csinálni, kipróbálni új és új dolgokat, mindent és minden akart, akarta érezni a felpezsdülő adrenalint, ahogy végigáramlik egész testében.
Persze, hogy kontrázik! Meg morog! Nem Morgós lenne, ha nem tenné, ah!
- Most viccet félretéve, az igazgatónak igenis jó lenne gondolnia az ilyen diákokra, ha esetleg valaki, nem te, de valaki, érted, elszabadulna és mondjuk lerágná egy társa karját, mint más a mézeskalács emberke fejét. Szóval a kockázat ott van és ez az Akadémia azért van, hogy segítsen a különleges fiataloknak beilleszkedni, megbarátkozni azzal, akik. Így viszont nehéz, ha sokuk az erdőben reszket, gubbaszt és ártatlan lányokra morog. Úgyhogy viccnek indult, de végső soron, ha nem is pontosan hentespult meg Man Burger, de valami akkor is kellene! – magyarázott hevesen, megint csak lengetve a karjait, mint polip a csápjait. - Vagy ez csak nekem furcsa? – tette fel a kérdést a végére, aztán elhallgatott. Mindig képes lendülettel belevágódni egy-egy témába, aztán már puskával fenyegetve is nehéz elhallgatattni. Most már egy lökettel mindjárt képes kiállni az összes olyan idejáró jogaiért és szükségleteiért, aki kénytelen úgy csillapítani éhségét, ahogy ez a fiú. Mármint na, nem lehetne rásütni, hogy aranyszívű fruska, aki naivan dobálja a bizalmát és kiáll a pódiumra szavalni mindenkiért, de ez több szempontból is egy logikus, alátámasztható döntés.
Sonia ráfüggesztette szemeit a fiú arcára és érdeklődő pillantásokkal, hümmögéssel hallgatta a kérdéseire adott választ. Mondjuk nem is tudta mit vár, mit fog kapni, de amit hallott, hát, végül is, ha működik és meg van a beleegyezés is, nincs benne semmi rossz.
- Ejha, hogy a csajok manapság mibe bele nem mennek. – ezt azért muszáj volt. Jó persze, biztos izgató dolog, ha valaki valamely részedet csócsálja és a véredet issza, elvileg nem hiába felkapottak a vámpíros sztorik sem. Az, hogy utálja a dolgot, nos, nem könnyít a helyzetén az biztos. – Utálod vagy nem utálod, úgysem változtat az egészen. De meg, ha a lányok még élvezik is, márpedig, ha beleegyeznek biztos tetszik nekik, akkor neked sem kell utálnod. Az meg csak plusz jó dolog, ha nem kell gyakran csinálni. Nem fogok okoskodni a témában mert nem vagyok a helyedben és nem is érthetem milyen érzés. Ez csak egy amolyan külső szemlélő tanácsa. Ha kevésbé ellenkezel azzal, aki vagy, megpróbálhatnád a másik oldalról szemlélni az egészet. Végül is van egy taktikád, ami bevált. Nem is okozol vele fájdalmat. – vont vállat, aztán széttárta a kezeit. Korábban azt mondta szar helyzet, nem volt túl jó, hogy ezt kimondta. Azt már tudja a srác, most olyat kell neki mondani, amit meglehet nem akar észrevenni magában. Mint a jó dolgokat.
- Elementary Watson, elementary. – mondta, reagálva a Sherlockos megszólalásra.
- Lehet, hogy nem te vagy éppen a Mona Lisa, de az undorító még mindig erős szó. – hát hazudni nem fog, nincs is arra szükség, hogy valaki álszenteskedjen.
- Ha eddig nem csócsáltál meg, ezután sem fogsz. Túl jó társaság vagyok, ebbe fektetem most a bizalmamat, meg abba, hogy szörnyen morgós vagy. – és bizony leült az éhségtől félig megveszett félwendigó társaságába, s csak kicsit érezte magát bolondnak ezért.
És bumm, megint morgott! Muszáj volt felnevetnie a kifakadásán, ahogy a mamlasz megszólításon fennakadt, meg azzal jött, hogy sárgaházas, nos, nem ilyen konkrétan, de arra felé kormányzott. Szóval a lány csak rókavigyorral figyelte, mert nem volt szükség arra, hogy még párszor elismételjék, igen, nem normális, hogy nem húz el a picsába, amikor bármikor felszecskázhatják. A futás helyett így maradt a másik lehetőségnél. Segíteni fog. Felajánlja a csuklóját, mert miért ne? Ha tényleg van a nyálában valami varázscucc, akkor úgysem fogja érezni és a sebet sem fogja látni, hiszen a hosszúujjú felsők most úgy is takarni fognak.
A plasztikai sebészes kis kitérőre felhúzta a szemöldökét.
- Ha állod a költséget, hiszen úgyis a tiéd lesz. – kontrázta a baromságot.
- Nem kell köszönni, illetve kell, mert jófej vagyok és megérdemlem. – öltötte ki a nyelvét, persze nagyon is értékelte, hogy a srác nem az a típus, aki nem tud kinyögni egy köszit, mert annyira idióta a büszkeségtől.
- Jól van. A vérvételeket is túléltem, ez sem lesz különb. Kivéve, hogy nem jön vissza az eredmény, hogy vashiányos vagyok vagy akármi már. – mondta egy vállrándítással.
- Barátocskám, ő Rania volt, a barátnőm, aki a kis gizmója keresésére indulhatott szintén. Van egy ilyen, hát kabalája, csak éppen élő...Szóval megkért reggeli közben, hogy segítsek neki, mert egy hű, de nagy problémája van. Mit mondhatnék, nem hiába van meg vele jól. Rania szeret kisállatok képében mutatkozni. – mondandója végeztével az össze-vissza nyúzott fűszálat egyenesen a fiú hajára hullajtotta, s mintha mi sem történt volna, végezetül odanyújtotta a karját.
- Ess neki. Essünk túl rajta, hogy jobban legyél. – sóhajtotta. – Aztán, mint a normális srácok bemutatkozunk végre egymásnak. Tudni akarom a neved, hogy ne legyél Morgós, meg hátha leszek még véradó kedvemben. Esetleg lóghatunk majd együtt anélkül is, hogy bármelyik szervemre pályáznál, csinálhatunk faszságokat. Ha nem, az sem gáz persze. – mosolygott. |
** fckuuuu gp levágta a végét :'D **
- Van még egy nyúl ismerősöd vagy mi a fene? Azt hittem őt keresed - vontam fel csodálkozva a szemöldökeimet - Vagy esetleg egy egész rágcsáló familia ismerősöd van? - cukkoltam újfent szórakozottan. |
Nem gondoltam volna, hogy a Liberós beszólásomra rá fog kontrázni, ráadásul még a barátocskája is leszek, de legyen. Megforgattam végül a szemeimet és rá hagytam az egészet. Volt nekem jobb dolgom is, mint például az, hogy lenyugodjak a fenébe és ne azon gondolkozzak, hogy mennyire kínoz már az éhség. Közben hallgathattam a páros csevelyét aminek sok figyelmet nem szenteltem, nem akartam, hogy terelődjenek a gondolataim, ne adj Isten a hangjuk teljesen megőrjítsen és megint rám törjön egy újabb hullám.
Mire visszafordultam a pároshoz addigra normalizáltam nagyjából a dolgaimat hála égnek, így nem egy félig-meddig átváltozott szörnyeteggel kellett szembe nézniük. Ettől függetlenül teljes mértékben megértem a nyulat...vagy alakváltót, hogy miért nézett rám úgy ahogy. Valószínűleg azt hitte, hogy helyben megeszem, holott pont az volt a legnagyobb szerencséje, hogy állati húst nem eszek. Csak az alakja mentette meg amit sikerült felvennie. Ha emberi formában lett volna nem biztos, hogy tudtam volna magam türtőztetni úgy hogy csak ketten vagyunk és senki más. Ingattam a fejemet mikor közölte végül hogy inkább az általam tapasztalt dolog számára a nem mindennapi. Ah, hát igen:
- Ó, jogos. A lányok körleténél mindig mehetnek a nagy meztelen partizások ezek szerint. De buta vagyok, hát ilyen alap dologgal nem vagyok tisztában - jegyeztem meg szórakozottan majd legyintettem egy kicsit - Nem tudom, valahogy az ínycsiklandó falat és a cukiság nálam nincs egy kategóriában. Kicsit furcsa az értékrended. Mondjuk lehet azért gondolom ezt így mert én ettelek meg majdnem - sóhajtottam a végére, ám az utolsó mondatot már morogva mondtam végig. Nekem az ínycsiklandó mondjuk egy finom tábla csoki alapból, de sajnos vannak ilyen alkalmak mikor a fajtám miatt mást kell ennem ami kibaszottul undorító valljuk be. Még szerencse, hogy a félvérségem miatt beérem csak vérrel is, nem feltétlenül kell belsőségeket ennem. Most először nevettem fel egy kicsit mikor a lány említette a Man Burgert. Basszus, agyam eldobom, még ezt is képes kiparodizálni baszki.
- Tudtommal a rossz nebulók nem kerülnek oda. Inkább büntetést kell végigülniük, én már csak tudom. Szinte már törzsvendégnek számítok ezeken a csodálatos szórakoztató elfoglaltságokon - a tanárok ismernek már engem mint a rossz pénzt mondjuk úgy. Mindig belekavarom magam valami faszságba, hogy direktbe ott kössek ki és az agyukat sorvasszam. Ha esetleg valami csoda folytán mégsem én csináltam valamit akkor is én vagyok a gyanús, szóval engem a legkönnyebb bedobni oda. Ilyen esetben viszont teljes mértékben pokollá teszem azokat a perceket amit velem tört bárki is, legyen az tanár vagy diák. A vicceskedésére csak félmosolyra húztam a számat, de azért rákontráztam egy picit:
- Ó, igen, az igazgató minden bizonnyal értékelni fogja hogy ha írok neki ilyet. “ Kérem nyissanak emberi húsos pultot ahol a wendigok és a többi förmedvények kedvükre válogathatnak a különböző belsőségek és végtagok közt akárcsak egy hentespultnál.” Biztos jó lenne ha valaki ott mondaná, hogy “Ó, azt a szép májat kérem szépen, icipicit zsíros de én pont úgy szeretem!” - fintorogtam egy kicsit a végére és morogva hozzáfűztem - Még szerencse, hogy vérrel is beérem, nekem már az is sok néha. Mármint maga a gondolat - ingattam végül a fejemet tűnődve. Igazából mondhatni kurvára szerencsés vagyok, lehet másnak nincsen válogatási lehetősége és tényleg drasztikusabb dolgokat kell ennie. Ám engem ez kifejezetten nem hat meg. Nekem ez is sok és lehet sosem fogok ezzel az életmóddal megbarátkozni. A kérdésére eleinte nem akartam válaszolni ám eddig tényleg normális volt velem a sok szarság ellenére is, így miért ne alapon végül megosztottam vele a tényeket:
- Egyéjszakára összeszedek csajokat és szex közben iszom belőlük. Szerencsére valami bizarr módon ez nem fáj nekik mert a nyálam olyan anyagot termel ami még izgatóvá is teszi ezt. Csak seb marad utána. Persze azért nem sunyiban csinálom ezt, hogy random lecsapok a fogaimmal, értelemszerűen engedélyt kérek - amit általában meg is kapok, így tudom biztosítani magamnak a betevőt - Ez viszont már egy ideje nem történt meg, szóval ezért van ez a nagy éhség. Sűrűn nem kell csinálnom hála égnek mert tovább bírom a félvérségnek hála. Ám amennyire ritkán kényszerülök erre annál jobban utálom - vontam végül vállat a magyarázatom végére. A kifejezetten szar helyzetre csak egyetértően bólintottam, hiszen egyelőre ezzel nem tudok mit kezdeni. Majd mikor helyrehozom magam akkor keresek egy lelkes jelentkezőt aztán megoldódik ez a problémám egy ideig. Kommentálni nem kommentáltam ezt a megszólalását, hiszen felesleges tovább ezt ragozni. Valóban szar, évek óta az és gyűlölöm is, de gyógyír erre sajnos nincsen. Újfent megforgattam a szemeimet mikor megszólalt, hogy kihallatszik az önutálat a hangomból és a mondataimból. Ó igen, valóban igaza van, tényleg gyűlölöm magam emiatt még attól függetlenül is, hogy erről nem tehetek.
- Ah, bocs Sherlock - fűztem hozzá szórakozottan. A sajnálkozásából azért nem kérek, szerencsére nem tette ezt szóvá aminek kifejezetten örültem. Mikor mondta, hogy nem tart undorítónak és ez csak a képzeletem szüleménye csak hitetlenkedve felvontam a szemöldökömet:
- Szerintem azért elég undorító a hulla színem félig átalakulva, de hát kinek mi - cukkoltam egy picit, de a végére elvigyorogtam magam. Persze azért még mindig amondó vagyok, hogy jobban járna ha itthagyna a fenébe. Most még normális az állapotom, de ki tudja meddig leszek még beszámítható. Tény, hogy az idióta szövegelés és az egymás faszságaira való kontrázás valamennyire leköti a figyelmem, de jó ideje éhezem ezt tegyük hozzá.
- Semmit nem nyerek vele, de te igen, nem leszel megcsócsálva még véletlenül sem. Nem elég jó indok ez? - szerintem még a hülye is belátta volna, hogy jah tényleeeg...nem kéne hogy egy random csávó megegye a fél karomat vagy leszopkodja a véremet csak azért mert éhes. Erre leült mellém és még be is szólt nekem. Eszem faszom megáll!
- Mamlasz?! - sóhajtottam és kínomban már a hajamba túrtam, bár legszívesebben kitéptem volna a fenébe - Rosszul vannak bekötve az idegpályáid vagy mi? Éppenséggel próbálom védeni a testi épségedet és te fittyet hánysz rá - morogtam. Eskü, nem tudok a logikája mellett elmenni, más rég ott hagyott volna a fenébe, erre ő még mindig itt van. Hagytam, hogy kényelmesen lehuppanjon mellém, bár legszívesebben megint lebasztam volna, hogy mekkora világi hülye, de ráhagytam egyelőre. Ám amikor érdeklődött meg előhozakodott azzal, hogy tud nekem vért adni elég hamar a magasba szaladtak a szemöldökeim. A hús említésére zavartan elfintorogtam magamat, ehetnék de a vérhez se mindig van gusztusom. A harmadik fenék meg mell említésére egy kicsit felnevettem majd sóhajtottam:
- Ah, nőni kétlem hogy fog pluszba neked, de ha mégis ilyesmit szeretnél biztosan van plasztikai sebész aki ilyen vágyálmot simán valóra válthat - fűztem hozzá újfent megint valami hülyeséget - Azért köszi - ingattam egy picit a fejemet majd tömören válaszoltam a kérdésére is idővel - Egyébként nem kell sok vér, nem leszel fáradt tőle meg vérhiányos.
Vicces volt hallgatnom ahogy tovább magyarázta, hogy mégis miért megy bele ebbe a hülyeségbe. Valóban bátor dolog ez, igazából vakmerő is, hogy ennyire rám bízná magát úgy, hogy gyakorlatilag semennyire nem ismer. Ezért is hülye valamilyen szinten. Mondjuk a szónak nem a legnegatívabb értelmében, hiszen értékelem. Mikor felvetette, hogy végülis nem lenne önzetlen dolog, hiszen kutathatunk egy elveszett ember után:
- Van még egy nyúl ismerősöd vagy mi a fene? Azt hittem őt keresed aki eliszkolt az előbb - |
A fiú hangjából hallatszott a gúnyosság, amit a megjegyzésével szúrt közéjük, de Sonia könnyedén siklott el fölötte egy rövid vállrándítással és egy ki tudja arckifejezéssel. Hát nem sok minden volt, amit mostanában felvett és nem is ez lesz az a pillanat, amikor érdekelni fogja egy kis méregzsák puffogása. Az most jobban izgatta volna, hogy az a másik előkerüljön végre, a kezei közé foghassa, aztán a gazdája ölébe nyomja azzal a tanáccsal, hogy tegye legközelebb hét lakat alá.
Az események lefolyása odáig vezetett, hogy Sonia a srác térdeire telepedett jóformán, az meg felszívta magát – persze érthető okokból – és már megint morgott, kaffogott. A lány tépőfogas fecsegése volt az utolsó csepp és a különös fiú már el is szabadult, elinalt valamerre a fák között, mintha az egész csak valami hirtelen álom lett volna. Sonia magához térve az elveszett keresését folytatta, amíg ki nem keveredett az erdőből és nem futott bele az iménti társaságába és azon túl még Raniába, a barátnőjébe is.
- Persze, megvárlak, csak nyugodtan barátocskám. – intett bátorítóan a srácnak, hogy csatolja fel magára a pelenkát, magában meg elmormolta, hogy ejj, hát mégsem csak emóskodni volt a fánál, de tényleg volt benne egy kis barna macis kaland is, heh? Úgy somolygott is rá, hogy majd kiugrott a bőréből.
Végül sikerült annyi életet lehelnie a fűben reszkető Raniába, hogy az összeszedje magát és nyúllá alakulva elrobogjon. Szegény szerencsétlen úgy szedte a lábait, hogy azt se tudta melyik a bal és melyik a jobb, de még így is megfelelően működtek és csak vitték és vitték vissza az Akadémia felé.
- Inkább az általad képviselt rész a nem mindennapi. Tudod, hogy nem mindennap néz valaki ínycsiklandó falatnak, hangozzon ez most bármilyen cukinak. – nézett a srácra egy félmosollyal, inkább volt az, hogy a száját húzta el és karbetett kezekkel állt.
- Nem hiszem, hogy az alagsorban nyitottak egy Man Burgert. – ha más nem, akkor reméli, hogy tényleg nincs efféle intézmény odalent a talpuk alatt, s nem rángatják le oda azokat a diákokat, akik rossz fát tesznek a tűzre. Ah, micsoda ostoba elképzelés Sonia! Korholta magát efféle barom gondolatokért, de sajnos a hosszú, elzárt évek alatt perverz és igen csak széles skálán mozgó képzeletre tett szert. Tudvalevő, hogy csak az volt igazán neki, amit szabadon használhatott és ahol kóborlhatott. - Bár, ha gondolod megpróbálkozhatsz az igazgatóság felé egy indítvánnyal. – vetette fel, de csak vicceskedve.
- Miért eddig honnan szerezted? Vagy miért most lett hirtelen krízis? Mindenesetre most őszinte leszek hozzád. Ez egy kifejezetten szar helyzet. – ismerte el, bár tudta, ezzel most nem segít egy fikarcnyit sem.
- Ejha, csak óvatosan pajtás, nagyon kihallatszik az önutálat. – lesett a srácra sajnálkozóan, mintha egy hobót stírölne éppen, amíg jómaga éppen mindeféle finomságot töm magába a túloldalon, s nem ragadja magával a bűntudat, hogy nem oszt meg egy morzsát sem. - És nem, ne érts féle, nem tartalak undorítónak, ez csak a te képzeleted szüleménye. – inkább csak meglepődik mifélék léteznek még amikről eddig filmekből és könyvekből hallhatott, az undor itt erős szó lenne bármire is. Senki nem tehet arról, minek születik, maximum arról, hogy mivé válik a döntései által. Az, hogy ez a fiú itt próbálja visszafogni magát, elrejtőzni a világ orra elől, nem azt jelzi, hogy kedvére tépne szét bárkit is. Ezen a szinten azért nincs a dologban semmi rossz, semmi undorító, ahogy fogalmazott. Van egy létszükséglete és ezen semmilyen önutálat nem fog változtatni. Az ilyen gondolatok közepett ízlelgette a fél-wendigo dolgot és a hozzáfűzhető látványt: a fogak, a bőr, a szemek. Lehet nem ér fel egy napfelkelte látványával, de hát a kedvenc süteménye sem valami gusztusos, mégis szereti és két pofára bírja tömni.
- Aha, mi a fittyfenés roggyantást nyersz azzal, ha itt hagylak egyedül döglődni? – élt egy Böszörményi Gyula féle kifejezéssel a kérdésében, amit most egyenest nekiszegezett a már kellemetlenül szerencsétlenül festő srácnak. Ott játszott a lábainál ágaskodó fűszálakkal, Sonia meg csak felvont szemöldökkel rázta a fejét, kezeit a csípőjére dobta. – Ne legyél már ennyire mamlasz, rossz nézni komolyan... – lezuttyant mellé a földre törökülésbe, aztán egy jó hosszú, jó tartalmas sóhajtást eresztett el. Hát nem normális az is biztos!
- Mégis mennyi vér kell neked, hogy visszaugorj a gatyádba és felcsatold az öved, hm? Mert, hogy annyit ajánlhatok, húst sajnos nem mert nincs fölösleges részem, legalábbis remélem, hogy nem nő harmadik mellem vagy hátsófelem, de ha mégis, te leszel az első, aki tudni fogja, ígérem. – beszélt nagy erőkkel, közben ujjai közé csavart egy fűszálat és letépte azt, aztán amíg ujjait lefoglalta a zöld növény kínzása, addig szemeivel a mellette gubbasztó arcát fürkészte.
- Nem vagyok egy apáca, ne értsd félre nem is kell megköszönni önzetlenségem vagy épp ostobaságom, na, igen valószínűleg az, egyszerűen tudom milyen amikor kilátástalannak érezzük a helyzetünket és csapdában érezzük magunkat. Pocsék. Szóval ja, egy keveset ajánlhatok amivel elmúlik ez a...nos, hangulatod. – fecsegett tovább, mert hát valahogy magának is megakarta magyarázni miért menne bele ebbe a bizarr szituációba. - Oh, de jut eszembe, nem is lenne olyan nagyon önzetlen a dolog, hm? Ha segítek, legalább te is segíthetsz nekem. Bazi nagy ez a terület, jobb lenne még egy szempár aki segít keresni azt a kis nyamvadtat. |
Felvontam az egyik szemöldökömet mikor ecsetelte nekem hogy milyen volt számára az, hogy rájött mégis mennyiféle faj létezik a Földön. Biztos vicces lehetett, pont úgy mint Harry Potternek ahogy kiderült, hogy varázsló és nincs ezzel egyedül. Még a végén kiderül, hogy ez igazából a helyi Roxfort csak lényekre szakosodva. Mindjárt röhög a vakbelem.
- Már most eljutottál a Nirvanába? Kicsit korai nem? - jegyeztem meg gúnyosan bár viccelődtem is igazából. A hangulatom ingadozó volt az állapotom miatt, egyik pillanatban eldumáltam volna a lánnyal tovább kifigurázva egy kicsit, a másikban már inkább táplálékként tekintettem rá. Egyáltalán nem állt jól a szénám és őszintén szólva annyira már nem is figyeltem a magyarázatára, hogy nem lényeges számomra, hogy a barátnője és közte mi van. Benyögtem volna neki, hogy igazából kurvára leszarom, ám ekkor támaszkodott a térdemre amit amúgy egyáltalán nem szabadott volna neki. Igaz, honnan is gondolhatta volna. Nem kötöm senki orrára sem, hogy mégis mi vagyok. A lefagyása döbbentett rá, hogy le kell lépnem mellőle sürgősen. A nem semmi tépőfogas megszólalását morogva kommentáltam:
- Nem szép ha a nyakadba fúródik - és innentől ellöktem magamtól, mielőtt még csábítást éreznék arra, hogy meghipnotizáljam és igyak a véréből legalább. Borzalmas! Ám hiába menekültem el és feleslegesen választottam olyan helyet ahol kifújhattam volna magam. Egy kibaszott alakváltó csaj keveredett elém eléggé röhejes módon. Persze ennyi nem volt elég, hiszen a nemrég megismert lány újfent megjelent mire a szemeimet forgattam. Öcsém, hogy nem lehet megérteni azt amit mondok? Igaz talán most tényleg jól jött hogy követett. Előkerült a barátnő és nem kajáltam meg. Mondjuk az utóbbi rám nézve elég kínos tekintve a mardosó éhségemet, de ettől most próbáltam elvonatkoztatni. A kórságra csak fintorogtam, hiszen mondhatni én kórosabb vagyok és az én állapotom is ebbe a kategóriába sorolható. A fenyegetésére csak megforgattam a szemeimet és morogva legyintettem.
- Persze-persze, csak adjál időt, hogy előtte készítsek be magamnak Liberot - szájaltam vissza neki de igazából nem vettem komolyan mivel erősen kétlem, hogy ő rosszabb lenne nálam. Tudom vannak más elbaszott lények is itt, akik szintén kész csoda hogy itt vannak. Velem az élen.
Nem is értem, hogy az ilyen esetekre az iskola miért nem gondolt különleges étkeztetőre? Gyorsan észbe kaptam, hogy nagyon nem kéne emberi húsok és belsőszervek evésére gondolnom, így nagyjából helyre ráztam magam addig amíg a meztelen nyulat leteremtették. Legalább a borzalmas szemszínem is eltűnt és a tépőfogaimat is visszahúztam nagy nehezen, illetve a bőrszínem is végre nem egy elcseszett hulláéhoz hasonlított. Az biztos, hogy sürgősen kezdenem kell magammal valamit mert a végemet járom. Mire lenyugodtam csak akkor néztem tovább az eseményeket ahol a csaj pont engem méregetett, mintha bármelyik pillanatban megölném. Nos, mit ne mondjak tényleg illett hozzá a nyúl forma mert pont úgy nézett most ki mint egy riadt rágcsáló aki attól retteg, hogy fentről lecsap rá a sas. Azt hiszem gyűlt azoknak a tábora akik kerülni fognak engem. Gyorsan el is tiplizett mire felsóhajtottam egyet, picit megkönnyebbülve. Tényleg csak annyi volt a szerencséje, hogy állatok húsa és vére egyáltalán nem laktat. A jó kis napra csak gúnyosan kontráztam:
- Talán nem mindennapos nálad az, hogy egy nyúl hirtelen meztelen csajjá “varázsolódik” át? - mondjuk ha alakváltó akkor lehet nem csak egy formát tud felvenni hanem akár többet is. Vajon emberekét is képes? Sokáig nem tűnődhettem el ezen hiszen megint csatlakozott a társaságomhoz a lány. Tényleg nem normális basszus! Ahelyett, hogy itthagyna a fenébe és húzna a barátnője után leáll velem továbbra is csevegni. Az ajánlatára kérdően felvontam a szemöldökömet és sóhajtottam végül:
- Nos, ha tudsz valami értelmes megoldást arra, hogy honnan szerezzek friss emberi húst, belsőségeket esetleg vért akkor várom a javaslatokat. Az iskolának valami bizarr módon nincsen erre szakosodott konyhája - morogtam végül megadóan, hogy mégis mi a franc a bajom. Persze ennél mélyebb a problémám úgy alapjáraton, hiszen pont emiatt is gyűlölöm magamat, hiszen egy kibaszott szörny vagyok. Sokszor kívánom azt magamban, hogy bárcsak nem születtem volna meg. Sőt, még anyámat is lehordom, hogy mégis miért kúrt úgy egyáltalán? Ezt a borzalmat nem lenne szabad továbbadni senkinek sem. Még szerencse, hogy senkit nem tudok wendigová változtatni azért mert eszem belőle. Az kéne cseszem! Akkor végképp gondolkoznék erősen az öngyilkosságon. Persze sosem mondanék neki ilyet, hiszen nagyon megbántódna. Így is eleget marom őt és a testvéremet is, nem kéne ilyen mondatokkal dobálóznom, de tény, hogy ez a véleményem erről az egészről. Az öcsém lehet megbékélt ezzel, én egyelőre nem. Talán sosem fogok, ki tudja. Egyelőre szenvedés az egész számomra és a kezeim is meg vannak kötve.
- Amúgy ha azon gondolkozol, hogy mégis miféle undormány vagyok akkor megsúgom: fél-wendigo - sóhajtottam egy nagyot és leültem a fűbe könnyedén. Úgy voltam vele, hogy megosztom vele ezt az információt, eleve nem bír magával és borzasztóan kíváncsi jellem, másrészt meg úgyis látott már eleget. A hullaszínem meg a fogaim szerintem bőven elég látvány ahhoz hogy undorodjon, talán ha megtudja, hogy mi vagyok akkor csak egy lapát lesz neki.
- Szóval tényleg jobban tennéd ha itt hagynál a picsába - szórakoztam a lábaimnál kiálló fűszálakkal és vártam, hogy tényleg itt hagyjon a fenébe. Eleget látott, eleget tud ahhoz hogy most már tényleg belássa, hogy felesleges segítenie mivel nem tud. Pontosabban tudna de egyáltalán nem várom el tőle, hogy felajánlja magát. Majd megoldom én magamnak, csak idő kérdése. Keresek majd olyan csajt aki belemegy egy alkalomba és abból táplálkozom majd szex közben és kész. Úgyis élvezni fogja mert bizarr módon ez nem fájdalmas, sőt...csak másnap takargatnia kell mert a seb nem gyógyul be. |
- Érdekes féle. – felelte. – Tudom, rendesen ki kellett szélesítenem a látókörömet, hogy befogadjam, mennyiféle lény is létezik csupán csak itt a Földön. Olyan volt, mint a megvilágosodás. – morfondírozott el a dolgon. Tényleg nagyon meglepte, hogy mi minden létezik, amiket eddig legfeljebb könyvekben, filmekben láthatott, vagy csupán legendák szólnak róla. Egyébként is élete nagy részét eddig elzárva élte nem túl sok jó benyomással, de úgy egyáltalán bármilyen benyomással. Most úgy igyekszik minden bepótolni, hogy szó szerint habzsolja az itteni életet, ha fáj, ha nem, akkor is kell! Legalább érez és tapasztal, legalább valakinek érezheti, gondolhatja magát. Na, igen, valakinek.
- Úgy értettem neked nem lényeges, vagyis, hogy a kettőnk közötti beszélgetésben nem érdekes, vagy vedd úgy, hogy az állapotodhoz mérten nem érdekes, választhatsz. – magyarázta heves kézmozdulatokkal, hogyha állt volna mellette valaki, bizonyosan kapott volna néhány pofont, vagy karmolást az arcára, esetleg még egy jól megcsűrt nyaklevest is. – A lényeg, hogy nekem érdekes, de a rád levő tekintettel nem az. Most jobb Morcoska a fűben guggoló? – vonta fel szemöldökét sóhajtva, kezeit a csípőjére támasztotta, majd ismételten körbe lesett a környéken, hátha mégis felbukkan itt az a kis porbafingó elkóricáló. De nem. Nyoma sem volt és ez bizony már bosszantó volt a köbön.
Végül is közelebb merészkedett a sráchoz, aki szerinte igenis úgy festett, hogy segítségre szorul, máskülönben nem mászna bele a képébe...azaz mégis. Sonia kíváncsisága egészségtelenül fejlődött és sajnos, nem sajnos a veszélyjelzői sem voltak megfelelően kicsiszolódva, ha mégis, hát hallgatni nem hallgatott rájuk sokszor, nos, soha.
- Ugyan, valamit csak lehet tenni. – nézett a fiúra kérdőn, hátha sikerül hirtelen a gondolatolvasás képességére is szert tennie, vagy legalább kihúznia az előtte gubbasztóból valamit, mert hát most hagyja itt? Nyilvánvalóan gond van, ilyenkor senkinek sem jó, ha egyedül van nem? Mindig jó, ha van kire támaszkodni, akkor is, ha az illető lehetetlennek véli, hogy segítsenek rajta. Valamit mindig lehet tenni! Naiv felfogás Sonia részéről, de már akaratán kívül is igyekszik a jót látni minden helyzetben, máskülönben ismét elveszne, elveszítené önmagát, a világgal való kapcsolatát, mindent. Miféle kórság nyomasztja ezt a szerencsétlent, ha egy orvos sem segíthet? Persze hozzászokhatott volna már, hogy az Akadémián megfordul mindenféle fajta népség, s amennyi féle van, hát annyiféle a problémájuk is.
A dolgok hamar haragosabb irányt vettek, a srác mintha szép lassan megkergülne, bevadulna és nem tehetne ez ellen semmit, s mintha külsőleg is jeleit mutatná átváltozásnak.
- Ejha, nem semmi tépőfogak! – szaladt ki a száján, bár utólag már átkozta magát emiatt, hiszen mások ilyesfajta problémáin nem szép dolog így örömködni, sőt igen csak szemét dolog. Arcon is csapta volna magát ezért, de már a fiú elvégezte mindezt a kezeivel. Fájt persze, de az adrenalin löket miatt, amit a hirtelen „támadástól” kapott csak minimálisan érzékelte.
- Hé! – csak ennyi szaladt ki a száján, ahogy a lendülettől seggre is zuttyant, úgy lesett az illető után, aki még nyomatékosan közölt vele egy sort. Pillogott néhányat még, majd kendőzetlen nyöszörgések közepette talpra állt és a sejhaját is leporolta a kosztól. Kisebb sóhajjal támaszkodott a legközelebbi fának, tenyerén érezte annak erezetes kérgét.
- Ah, a fenébe. – mormogta halkan, majd nem találva jobb ötletet, úgy döntött folytatja Rania kis lényének felkutatását. Csupán csak a véletlen műve lehetett, hogy megint belebotlott a vadulós srácba. Maga sem hitt igazán a szemeinek, amikor megint meglátta a félig átváltozott(?) alakját, de most a tőle nem messze levő tisztáson, méghozzá valaki, egy bizonyos másik lény(?) társaságában. A kép akkor tisztult, amikor közelebb ért hozzájuk és...Rania? Persze nem követte a fiút, nem is igazán tudta volna, de azért elhadarta a következőket zavarában.
- Igen, tudom, hogy merészeltelek követni, jajj jajj. De csak, hogy tudd kíváncsi dög vagyok és minél jobban ellenekezel annál jobban az vagyok, sajna ez is gyógyíthatatlan kórság. És reméld is, hogy nem esett baja vagy gondoskodom róla, hogy egyéb bajod is legyen a jelenlegin kívül! – bár már innen is megtudta állapítani, hogy a lány a rémületen kívül nem szenvedett egyéb károkat. - Egy pillanat folytatjuk, csak lecseszem... – mutatott el barátnője kocsonyaként remegő alakja felé.
- Rani, mondd csak mi a jó büdös francot csinálsz? – ripakodott rá barátnőjére, aki reszketve – a hidegtől és a félelemtől együttesen, kis híja volt, hogy az irdatlan vacogástól nem hullott ki a foga – próbált minél inkább beleveszni a fűrengetegbe, orrát úgy csiklandozták a zöld szálak, hogy idő kérdése volt, hogy ne tüsszentse el magát, s ne kerekedjen utána orkán erejű széllökés. Sonia a lány mellé sietett, út közben már elkezdte lerángatni magáról a kabátját, hogy azt a mezítelen alakváltóra terítse. – Sajnálom, nem jártam sikerrel a keresésben, ahogy elnézem te sem. – lapogatta meg a lány vállát, aki a jelenléte végett már követhetőbben bírt lélehezni.
- Se...semmi baj. – hebegte.
- Jobb lenne, ha most inkább visszamennél, és jobb lenne, ha inkább nyúl alakodban tennéd. Keresd meg Lorát. – Rania csak óvatosan bólintott minderre, közben ellesett még a srác felé is, mintha még mindig tartana valami rossztól, aztán ismét bolyhos alakját felvéve úgy eliszkolt a kabát alól, mintha sosem létezett volna.
- Jó kis nap ez. – jegyezte meg Sonia, miközben visszakínlódta magára a kabátot.
- Látom, hogy gondok vannak és azt is látom, hogy a megoldás nem érkezik egyszerűen, gondolom nem is osztod meg senkivel, mert nem itt lennél a pusztában egymagadban. De meglepődnél milyen kreatív tudok lenni a problémák megoldásában, talán neked is tudok ajánlani valamit. – illetve rohadt kíváncsi volt mi is a srác valójában, ő nem igazán jártas az itt előforduló lényekben, így aztán csak találgathatott. Ahogy elnézte a szenvedés oka egy erőteljes szükséglet és a szükséglet, a fogakból és a kissé állatias, ösztönszerű reakciókból ítélve valami olyasmi lehet, mint a vérfarkasoknál vagy a vámpíroknál, ha csak nem az egyik dologgal áll szemben. Na, igen, ezekben az esetekben a segítség nyújtása némileg bonyolódik ugye, mert azért a nyakát felajánlani vagy a fél karját, hát...lehet ennyire még nem bolondult meg, vagy épp nem ennyire kalandkereső. De azt is tudja milyen elveszettnek lenni és a helyzet rabjának lenni. |
Kicsit pillogtam a lány üdvözlésére hiszen hirtelenjében nem tudtam hova tenni a kézmozdulatát. Bár határozottan ismerős volt, de szerencsére beugrott, hogy mégis honnan. Ah, Star Trek! Nem vagyok a legnagyobb fan fogalmazzunk úgy, de nem is utálom, bár csak a filmeket láttam a szériából, azok tetszettek. Ám az biztos, hogy nem vennék fel Star Trekes csúnya pulcsit karácsonyra, ennyire elvetemült nem vagyok. Elengedtem végül magamban a témát, inkább közöltem vele, hogy merre van a vízesés, hiszen egyrészt azt akartam hogy elmenjen és ne legyen a közelemben miközben én az őrület határán vagyok. Másrészt meg tényleg minden ide tévedő arra akar menni amit mondjuk megértek mert valóban szép látvány. Tény, hogy nem olyan nagy mint mondjuk egy Niagara vízesés, de egyszer mindenképp érdemes megnézni. Ám hamar kiderült hogy nem az az úticélja hanem igazából egy lényt keres. Kérdően felvontam a szemöldökömet, hiszen mondhatni én is lény vagyok igazából. Bár a szörnyeteg az jobban illik rám.
- Miféle lény? Elég sok van ebben az iskolában fogalmazzunk úgy. Mondjuk nem hallottam semmiféle lépteket, csak a tiédet - ha valami állattá képes átalakulni az illető akkor nem lesz egyszerű megtalálni. Igaz most felerősödtek az érzékeim amik egybemosódnak az éhségemmel is. Sóhajtottam egyet miközben magyarázta, hogy egy lányt keres de nem érdekes. Jajj istenem, nők!
- Ha nem lenne érdekes, nem keresnéd - ekkor egy kicsit hűvös szél kezdett el fújni ami magával sodorta a lány illatát. Ó, basszameg, innen is el kell tűnnöm sürgősen! Mégis hova mehetnék? Pont ez a legnyugodtabb hely a környéken és direkt azért jöttem ide, hogy ne zavarjon senki, erre mégis akadt társaságom. Talán még tudok egy tisztást ami messzebb van, de igazából elég gyors vagyok ha átalakulok. Legalábbis félig, mert csak annyira tudok anyámmal ellentétben, ám bőven ez is elég nekem, hogy undorodjak magamtól. Bele se merek gondolni, hogy ha teljes értékű wendigo lennék akkor mi lenne. Lehet eljátszadoznék az öngyilkosság gondolatával. Mikor majdnem drogokhoz nyúltam régebben akkor simán az lett volna szerintem, hogy a mélybe taszít és a saját kezemmel vetek véget az életemnek. Ám szerencsére az öcsém ezt nem hagyta, azóta meg konkrétan menekülök is ezektől. Viszont tudom, hogy ha elegem lesz akkor mégis mihez nyúljak.
Gondolatban erőt gyűjtöttem, hogy feltápászkodhassak nemsokára és elhúzzak innen a fenébe, ám ez a tervem meghiúsult, hiszen a lány egyre jobban közeledett felém aggódó kérdésekkel bombázva. Ha tehettem volna inkább egybe épültem volna a fával, hogy eltűnhessek a szeme elől de csak nem történt meg ez, csak egyszerűen ledermedtem, akkor meg pláne mikor leguggolt velem szembe és a térdeimre rakta a kezeit. Most már rendesen szitkozódtam magamban hiszen már eddig is megőrültem lassan, erre még közelebbről érezhetem az illatát és az érintésére legszívesebben elkaptam volna a karját és a fogaimat belemélyesztettem volna, hogy igyak a véréből legalább. Ilyen aprósággal is beérem basszus, már ezért is sóvárgok.
- Ezen doktor nem tud segíteni - nyögtem ki nagy nehezen válaszul a sok kérdésére. Mondjuk ha egy doktornéni tudna nekem úgy segítséget nyújtani ha felajánlja a vérét, de nem hiszem hogy lenne ilyen lelkes jelentkező. Nagyon sürgősen találnom kell valami alkalmi partnert magamnak mostanában mert ez így egyáltalán nem járja. Nemsokára szemrevételezett a lány és hamar megállapította, hogy pocsékul nézek ki, konkrétan egy szétlapított galambhoz hasonlított. Elvigyorogtam magamat, de nagyon nem kellett volna, hiszen borzalmas módon még a szerencsétlen halott madár emlegetése se volt jó ötlet. Nagyon ki vagyok éhezve ha már a döglött hússal is beérném. Sajnos láthatta így a lány a fogaimat mielőtt még gyorsan észbe kaptam volna, hogy a szám elé tegyem a kezeimet. Későn kapcsoltam, így végül állatiasan morogva takargatva a számat küldtem el őt a fenébe:
- Tűnj el mellőlem! - már éreztem hogy a szemeim is kezdenek átalakulni szürkés színt felvéve. Rohadtul nem jó, és tényleg el kell húznom a picsába mielőtt még szétmarcangolom esetleg szerencsétlent. Nagyon remélem, hogy útközben nem találkozom az emlegetett Raniaval mert nem biztos, hogy túlélné a velem való találkozást basszus. A kelletténél is erősebben kaptam el a lány kezeit és rántottam el magamtól, hogy ne csimpaszkodjon a térdeimen és minél előbb szabadulhassak. Felkeltem fürgén és már indultam is volna de a hátam mögül visszatekintve mondtam neki:
- Ne merészelj követni! - remélem lesz annyi esze és inkább vissza fut az akadémiára. Ennél jobban nem tudom nyomatékosítani az agyában, hogy hagyjon engem békén. Gyorsan el is sprinteltem, minél előbb. Bár gyorsabb vagyok így mint egy átlagember, ám az emberfeletti gyorsaságtól távol állok félvérként. Most igazán jól jött volna azért, hogy ne lássa a lány, hogy mégis merre vettem az irányt. Terveim szerint cselekedtem és a tisztás fele igyekeztem minél gyorsabban, hogy szívhassam magamba a természet levegőjét és ne az új társaságom illatától őrüljek meg teljesen. Ahogy érzékeltem ő ember, hiszen nekik teljesen más az illatuk mint az isteni növendékeknek itt. Szóval valószínűleg mutáns, bár hallottam médiumokról is errefele. Sajnos a fajtámnak édesmindegy, hogy miféle húst vagy vért vesz magához, bármivel beérem ami friss és emberi. Állat viszont nem jöhet szóba, attól rám jönne a hányinger frissen elfogyasztva. Sajnos egy időben próbáltam megenni, mert nem akartam potenciális áldozatot keresni. Nos...hamar az egyik fa tövében kötött ki az amit megettem. Nem túl gusztusos látvány az eltört csontokat és a többit viszontlátni. Aztán még az emberek nyafognak a másnaposságnál, hogy látják a tegnapi kaját.
Végül ilyen gondolatok közepedte érkeztem meg a tisztáshoz ahol végre lenyugodhattam nagy nehezen. Még nem alakultam vissza teljesen, de hamar érzékeltem, hogy nem vagyok egyedül. A tisztás szélén ugrándozott egy nyuszi a fűben aki amint meglátta a fogaimat már menekülőre is fogta. Ám...rohadtul meglepő módon útközben átalakult emberré, konkrétan egy lánnyá aki gyakorlatilag meztelenül pofára esett egyenesen a fűbe. Te jó ég! Egy alakváltó?! Nem tudtam eldönteni hogy sírjak-e vagy röhögjek. Mondjuk a nevetést jobb ha nem erőltetem a fogaimmal. Inkább valami groteszk állati dolog lenne amitől a szerencsétlen csaj teljesen be fog pánikolni. Már így is megvan rémülve mert a szíve majd kiesik a helyéről ahogy hallom.
- Húzz el a picsába jó messzire és minél előbb - morogtam rá majd hozzáfűztem - A barátnőd téged keres valószínűleg - teljesen lefagyott a szerencsétlen amire legszívesebben kiakadtam volna. Szerencsére - vagy sajnos - a megfelelő pillanatban toppant be az emlegetett lány is mire sóhajtottam:
- Nyugi, nem esett baja - mielőtt még le lennék szörnyetegezve, hogy galádul levetkőztettem meg ilyenek. A megerőszakolás nagyon remélem, hogy nem kerül szóba, mert ennyire elkeseredett sosem voltam, hogy ilyesmire vetemedjek. Nem is kellett, hiszen valamilyen bizarr indoknál fogva nem vet meg a gyengébbik nem, hiába vagyok velük sokszor egy köcsög bunkó. |
- Csak egy kis rémálom Sonia, nem hozza el az apokalipszist. Csak anya, csak ő volt. – ismételgette halkan, amíg szép lassan felült az ágyban, szemeit egy pillanatra elfedte kezeivel, ahogy a reggeli fény beszűrődve az ablakon vakítóan bántónak hatott. Később a reggelinél kissé kedvetlenül túrta fel a baconos rántottáját, mintha kispórolták volna belőle azt a bizonyos húsos szalonnát. Szó sem volt ilyesmiről, de a kellemetlen álmok után, amik mostanra már csak ritkábban érkeztek, nehéz volt felszívnia magát és mosollyal köszöntenie bármit, ami elé veti magát. Csak időre volt szüksége, arra, hogy kijózanodjon és az álmosság utolsó maradékát is kidörzsölje a szemeiből. Utána mintha minden új festést kapna, még a legapróbb részletek is sokkalta színesebbek.
- Sonia! – csapódott az asztalához egy magas, szőke lány, arcáról csak úgy csüngött a kétségbeesés, ahogy a villával már többszörösen meggyalázott tojásrántottából felpillantó Jeskow tekintetét és majd aztán együttérzését is kereste.
- Mi történt Rani? – érdeklődött őszinte kíváncsisággal, bár hangja még egészen rekedtes volt. Raniának pedig nem is kellett több, alighogy elhangzott a kérdés, már ömlött is belőle a problémák problémája. Valahol itt keveredett bele a hétvége „nagy” eseményeibe, miszerint elveszett Rania – újdonsült barátnő jelölt, akivel összehozta a sors – társa. Ezen okból keveredett hát az erdőbe, a hűs levegő csak úgy körbeölelte, ahogy igyekezett benyúlni kabátja alá, amit most jobban összehúzott magán. Lépésről lépésre, ágról ágra haladt, talpa alatt recsegett az avar, tekintete járta a környezetet a keresett élőlény után, ám az erdő hangjain kívül egyelőre semmi más nem fogadta, várta. Illetve így volt, amíg a szeme sarkából mintha egy alak bukkant volna fel az egyik, vaskosabb fa tövében. Homlokát ráncolva állt meg, az egyik lépésre emelt lába a levegőben rekedt. Valaki itt végzi a nagy dolgát?
- Ez... – mormogta az orra alatt, majd lassan pillogva megfordult, és nem volt tévedés, az a valaki már meg is szólította.
- Üdv néked is kedves földön gubbasztó idegen! – köszöntötte a Vulkániak szokott kézjelével a különös pozícióban elhelyezkedett sötét fürtös fiút, majd óvatosan ellesett előbb balra, aztán jobbra, s végül úgy döntött nem lép még tovább, nem hagy magára valakit, aki úgy fest, bajban lehet.
- Neeeem...nem vízesést keresek. – előremerészkedő tincseit füle mögé fésülte, úgy lépett egyet közelebb újdonsült beszélgető partneréhez, hogy jobban is szemügyre vehesse miféle, kiféle, akibe sikerült belebotlania. - Nem láttál véletlenül erre kolbászolni valami...nos, lényt? – megpróbálhatta volna körbe írni micsodát, de két okból is valószínű, hogy értelmetlen lett volna, a legfőbb ok, hogy nehéz normálisan szavkba önteni. - Igazság szerint egy Rania nevű lány elvesztett valamit itt a környéken, azt segítek felkutatni. Tudod mit? Nem lényeges. – mondta leintve a dolgot.
- Jól vagy? Rosszul vagy? Hánysz? Hívjak segítséget vagy elkísérjelek az orvoshoz? – hívta elő egymás után a kérdéseket, amíg tényleg teljesen az idegen fiú elé érkezett.
- Öregem, úgy nézel ki, mint az a szétlapított galamb minap a városban. – mondta leguggolva, kezeit a srác térdére rakta, arcát erősen fürkészte. Őszintén, úgy tűnt, mintha a srác egy ketrecbe zárt fenevad lenne, tekintete csak úgy égett valami visszafojtott, erőteljes vágytól, ösztöntől. |
[22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
