|
Témaindító hozzászólás
|
2021.01.19. 14:59 - |
Lance Foster&Yoona S. Yuri |
[10-1]
 A forró megszólalására csak ingattam a fejemet szórakozottan:
- Ha nem lenne forró akkor nem lenne méltó a nevéhez - mutattam rá az ital lényegére. Tényleg akkor jó a szabályosan éget ez az ital. Ez nem olyan, hogy lehúzza az ember és jobban érzi magát. Lassan kortyolgatja sűrűn megfújja és úgy melegszik át tőle szépen lassan. Közben pedig idegbajt kap egy hisztis és akaratos kölyök kitsunétől mint például én. Hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy rohadtul nem úgy működik a világ ahogy ő azt gondolja, csak hajtotta a saját igazát.
- Én elhiszem a korodat, de mint mondtam nem érdekel, hiszen hiába vagy több száz éves, a viselkedésed és a hozzáállásod még mindig nagyon gyerekes - azt már inkább nem is mondom neki, hogy van kitsune ismerősöm aki biztosan letagadná, hogy fajtársak. Kumiho történetét természetesen ismerem, hiszen tanultam is, illetve az irodalom minden ágazata érdekel és régebben is így volt ez. Nem véletlen dolgozom kiadónál mint szerkesztő basszus, mondjuk úgy hogy nem a két szép szemem miatt vettek fel.
- Tudom-tudom, mindenkinek megvan a maga tragédiája és mindenki túllépett már rajta csak te még nem - forgattam meg a szemeimet. Mintha egy borzalmas könyv sablonos bevezetőjét olvasnám. A sokadik megtört hősnő aki a nagy lovagra vár, hogy minden baja elmúljon. Nos ez nem én vagyok az biztos. Én is túlléptem a bajaimon, lépjen előbb ő is túl ezen aztán mikor majd normálisan képes viselkedni és van valami felelősség is benne akkor majd visszatérhetünk a beszélgetésre. Persze ilyenben nem reménykedek. Lehet ő örök életére ilyen marad kibaszott rózsaszín szemüvegen keresztül látva a világot amiben az emberek vígan mosolyogva táncolnak vele a szivárványok tetején ahol a fülét-farkát nem kell behúznia. Tőlem aztán édesmindegy mit csinál, én csak próbáltam rávilágítani, hogy baj van a fejében. Persze nem tetszett neki a reakcióm és ezt hallhattam is a tőmondataiból de nem hatott meg ez sem. Tőlem aztán a földhöz is vághatja magát, nem fog érdekelni különösebben.
- Az hogy egyedül vagyok még nem jelenti azt, hogy magányos vagyok és képzeld vannak barátaim is akikre számíthatok. Ha meg az igazság felhozása neked a lelkedbe gázolás nos...bocs hogy széttörtem a gyerekded álomképedet. Az igaz szavak sokszor kemények és fájnak, a hamisak viszont pont nem. Csak még egy tanács így utólag, bár különösebben nem érdemled meg - vontam vállat könnyedén. Örüljön, hogy így viselkedek, mert ha még jobban az idegeimen táncolna azt még inkább nem köszönné meg. Ha felidegesít akkor átváltok hideg fasz módba azt pedig ő nem akarja megtapasztalni. Igazából senki sem, bár pár ügyfelemnek sikerült akik túlságosan elvetették a sulykot. Nagy szerencséje hogy türelmesnek mondható vagyok, de most egy kicsit kezd a sodromból kihozni. Pattog itt nekem és csak az éveit tudja felhozni.
- Rengeteg ember nem tud a létezésünkről, ne ringasd magad álomba. A szuperhősöket is éppenhogy elfogadják, de még maga Batman se büszkélkedik arról, hogy ki is ő valójában. Majd pont a lényeket fogadnák be a társadalmukba? Azt már inkább nem is mondom neked, hogy ha vannak is olyan emberek akik tudnak ezekről azok sokszor vadásznak ránk, hogy kísérletezzenek velünk vagy még rosszabb. Ideje lenne észbekapnod és realizálnod, hogy ilyen kegyetlen valóságban élünk és nem egy elcseszett tündérmesében - igazából nem is értem minek jártatom a számat. Mintha borsókat hánynék a falra, semmi értelme és előrébb nem is leszek vele. Az ő szemében most úgyis én vagyok a megtestesült köcsög mert ilyeneket mondok. Azt már inkább szóvá sem teszem neki, hogy ha ennyire nagylány és erős kitsune akkor simán megmenthette volna a saját életét is, nem kellettem volna én ide. Nem is értem miért hallgattam a nephilim érzékeimre basszus, simán tovább kellett volna sétálnom és kész.
- Te is ítélkeztél nemrég előre rólam, szóval kvittek vagyunk - ettől most meg kellett volna hatódnom, esetleg magamba néznem? Nem ismer engem ahogy én sem őt és ez így van rendjén. A távozására csak vállat vontam mondva:
- Jól van, úgy veszem. Te meg csak dugd a fejedet nyugodtan a homokba strucc módra. Jóéjt! - köszöntem el tőle és néztem ahogy lelép.
Ha azt hitte, hogy megsajnálom akkor rosszul gondolta és rossz lóra tett velem. A hisztije és az okoskodása miatt biztos nem megyek utána. Illetve aki menni akar azt minek megakadályozni? Mondanám, hogy reménykedem abban, hogy fényt vittem az agyába amiben mélységes sötétség honol, de oda lehet, hogy egy atomvillanás se lenne elég basszus. Az is csak egy másodpercig tartó fényforrás lenne ott. Szórakozottan ittam tovább az italomat de már nem egyhelyben ácsorogva hiszen végre haza tarthattam, hogy kidőljek a fenébe. Ezért nem érte meg sokáig fent maradnom, hogy egy kölyök fecsegését hallgassam. Örüljön, hogy nem csecsemőztem le, mert gondolkodásban még súrolja is azt a szintet. Bölcsek a kitsunék mi? Nos, nem az összes, úgy tűnik vannak kivételek.
[ Lance Foster & Yoona S. Yuri OFF ] |
 Ahogy ittam az italt, a kapkodásom miatt sikeresen megégettem a nyelvem amire szisszenve kaptam oda a számhoz. - A fene de forró.. - Szóltam el magam, ahogy próbáltam eltűrni a fájdalmat. Amint ez elmúlt, sóhajtottam egy nagyot. A férfi, ahogy az előbb is lekezdte ismét a monológját. Egek... ezt azért nem így kell lereagálni. Ha éppen kedves próbálok lenni akkor befarsul a képe, és a legbarátságtalanabb szavakat mondja ki. Évszázadokkal ez előtt teljesen más volt az emberiség. Sokkal kedvesebbek voltak, és megvédtek mindenkit. Nem volt harag, vagy veszekedés. - Az a te bajod, ha nem hiszed el a koromat de ha esetleg nem tudod, mi egy Kumiho élete ajánlom figyelmedbe a google-t. - Manapság már mindent megírtak a neten. Persze vannak téveszmék amiken csak értetlenül állok felettük. - Arról nem is beszélve, hogy nem minden rókaszellemnek fenékig tejfel az élete. - Ezzel le is zártam az ügyet. Nem nem voltam bunkó, teljes nyugodtsággal beszéltem. De ha ő is barátságtalanul viselkedik akkor képtelen vagyok ehhez folyamodni. Úgy se tart sokáig a beszélgetés. Amint megiszom ezt az italt már fordulok is sarkon. Szeretem az embereket, de némelyikük túlzásokba esnek. - Szerintem ki is fogom neki fizetni az italt. - Ez volt az első gondolatom ezek után. De még korai lenne kifejtenem magam előtte.
Végül megtudtam mi az egyik képessége. Megállítani az időt. Így már mindent értettem, hogy hogyan is került a földre az az alak. - Így már értem. Gratulálok. - Szólaltam meg halkan. Nekem is ez az egyik képességem, ezért sem lepett meg annyira. Azt tudtam, hogy rengeteg faj rendelkezhet ugyan azzal a képességgel. A végén a nevét is elárulta. Ugyan azzal a savanyú képpel. Lance.. még nem hallottam ilyen nevet. Bár, tudom hogy vannak ennél érdekesebb nevek is. - Örülök. - Szólaltam meg. - Azt hiszem. - Azért megejtettem egy apró mosolyt is felé még ha ő nem is viszonozta. A barátos témára vissza térve, csak bólogattam. - Nehezen lehet találni igazi barátokat. - Válaszoltam rá. Végigmértem az arcát.. ahogy beszélt, ahogy vágta a fejeket a mondataim után. Na és a beszólásai? Hogy szeretett szolgálat? Na itt már tényleg be telt a pohár. Lehet még sem addig fog tartani ez az egész amíg megiszom a pohár tartalmát. - Elég magányos ember lehetsz, mert abban sikeresen jeleskedsz hogyan tudjál másokon átgázolni. - Mosolyogtam el a végére. Tuti nincs ennek barátnője... mondjuk nem csodálkozom - Nyugodtan elmondhatod amit gondolsz, végighallgatlak de egy kicsit túlreagálod a dolgot. - Sóhajtottam el a végén. - Arra esetleg gondolhatnál, hogy rengeteg ember van aki tud a létezésünkről de tiszteletben tartja. Sőt régen is ismertem olyat, sajnos ő már régóta meghalt. De ne hidd azt hogy erről senki nem tud.- Néztem rá a telefonra, hogy megnézzem az időt rajta és hogy hány százalékon is van a telefon. Már este fél 12 volt. Ejha... jó késő volt már. Szerintem nem is megy busz az akadémiához. Úgy tűnik azt a nagyon hosszú utat gyalog kell megtennem. De sebaj, legalább kiszellőzik a fejem az út során. - Semmit sem tudsz rólam, ezért kár előre ítélkezni nem gondolod? - Folytattam tovább rámosolyogva.. Majd azzal a nemes egyszerűséggel elővettem a pénztárcámat. Azt hiszem tartozok valamivel ha már megmentett. De a gyöngyöt biztos nem adnám a kezébe. Nem érdemelné meg. Megfordultam a bódé irányába hogy, meg tudjam nézni a forró csoki árát. Amikor megláttam, annyi pénzt vettem ki majd pördülve vissza Lance irányába letettem az aprót az asztalra. - Vedd úgy, hogy nem hívtál meg. Nem találkoztál velem, nem mentettél meg és nem ugrottam a nyakadba. - Soroltam azokat a tényeket amiken a férfi kiakadt. - Jó éjszakát Lance. - Mosolyogtam el. Levettem a telefonomat a powerbankról, azt pedig gondosan leraktam a pénz mellé. Telefonomat eltettem a táskámba.
Majd pedig szépen megfordultam háttal tőle, és elindultam valamerre a tömeg fele. Azt hiszem most az ember ismeretem egy kicsit alább hagyott. Nem voltam ideges, csupán csak szomorú hogy ennyire nehéz az emberek ki ismerni. Először a barátaim hagytak cserben, most meg egy idegen osztja nekem az észt, mintha ezzel többre is menne. Lehajtottam a fejem a föld felé miközben lassan sétáltam, mit sem törődve a körülöttem lévőkkel. Kezeimet a hátam mögé raktam a táskámmal együtt. És hagytam, hogy a szél felkapja a hajamat és ismét felébresszen ugyan is már elég fáradt voltam. - Ezt a napot jobb lesz elfelejteni. - Cikáztak a gondolataim. Akár azt is gondolhatja hogy elmenekülök. |
* fuck u gp már megint levágtad a végét te kis buzi *
Mondjuk a könyveim társaságában mindig el voltam, ám belül irigykedtem azokra akik vidáman beszélgettek. Mindezek ellenére is azt mondom, hogy jobb az egyedüllét, mert inkább legyen ez, mitsem a műmosoly meg a többi szarság. A bemutatkozására biccentettem majd a megmentő titulusra csak grimaszoltam egy picit. Nem vagyok én fehér lovon ülő lovag basszus:
- Lance Foster vagyok és üdv - mutatkoztam be végül én is ha már annyira tudni akarta a nevemet. |
Ingattam a fejemet ahogy magyarázkodott nekem egy kört, hogy mégis miért ugrott a nyakamba. Jesszusom! Persze lehet mondani, hogy mennyi bajom van nekem de én távolságtartó vagyok mindenkivel eleinte. Az biztos, hogy senki nyakába nem ugranék első találkozás alkalmával. Akkor sem ha az illető megmentene. Mondjuk én nem szorulok megmentésre, hiszen ha szar helyzetbe kerülök akkor megállítom az időt és szószerint kisétálok belőle. Persze nem csak a képességemre hagyatkozom, hiszen az akadémián elég sok önvédelmi technikát tanultam amit a mai napig gyakorlok, hogy ne felejtsem el teljesen. Nem mindig hagyatkozhatok az erőmre, így mindig kell lennie egy B tervnek a tarsolyomban.
- Más is megmentett volna ha észrevett volna téged, nem csak én. Így is nagy szerencséd volt, hogy halványan észrevettelek a sötétben. Simán tovább sétáltam volna ha nem látlak egy kicsit sem - vontam vállat könnyedén. Igazából majdnem otthagytam, hiszen ha a nephilim érzékem nem riaszt akkor lazán elsétálok a sikátor mellett be sem nézve oda. Puffogását gyakorlatilag hidegen hagytam mondva:
- Pont ezért is kerültél bajba mert ártatlan vagy. Egy halandónak meg ne mutogasd a füled farkad mert frászt kap és izgatottan teleírja a netet, hogy valóban léteznek furryk és így bukik le miattad minden lény aki létezik. Veszélybe sodornál mindenkit?! Így is örülhetünk, hogy az emberek tudatlanok és nem állnak neki a lényeket üldözni meg halomra ölni - el sem hiszem, hogy ilyen alap dolgot el kell magyaráznom cseszem. Mikre tanították a szülei basszus? Mert nagyon úgy tűnik, hogy semmire sem. Még az én anyám is elmagyarázta, hogy rejtsem el a szárnyaimat, mert a környezetem nem értékelné. Ő ráadásul ember, ember létére mondta ezt nekem. Nehogy már egy kitsune nem képes erre! Azt hittem okosabb faj basszus, de úgy tűnik a saját anyám is felülmúlta őket.
- Egy halandó lány megköszönné és nagyon max megkérne arra, hogy kísérjem őt haza mert fél egyedül lenni az utcán - még mindig nem érdekel, hogy mennyire hajtja az igazát, egyszerűen nagyon gyerekes még ha ezt nem ismeri be. Miatta bukott le majdnem minden lény most csak azért mert nem bír magával. Kell ennél több bizonyíték?! A felkéretőzést a lakásomra elutasítottam, mivel powerbankom volt nálam egyrészt, másrészt meg nem szoktam lakásra vinni csajokat akiket megmentek. Szerintem nem kell a logikáját megmagyaráznom. Az én lakásom az én kuckóm, csak úgy bárkit nem viszek fel oda és kész. Neki pedig ezzel nem tartozok magyarázattal.
- Külső akkumulátor - fűztem hozzá mikor visszakérdezett, hogy mégis mi az a powerbank. Te jó ég! Még ezt is el kell magyaráznom - Hasznos dolog mert a telefonok manapság nem mindig bírnak ki egy napot töltés nélkül - főleg ha wifit is használ az ember meg a többi. Nekem is szükségem van rá, mert sokszor hívnak melóügyben és sokáig képesek a főnökeim trécselni. Persze töltőre is dughatnám a telómat és szoktam is, de a kabátzsebembe nem tudom hova dugni na.
- Szívesen - biccentettem rövidet ahogy elvette tőlem az akksit és mehettünk is végül tovább. Végül úgy döntöttem, hogy igyunk egy forró csokit amíg tölt valamennyit a telefonja amivel legalább kibírja majd a hazautat meg fel tudja hívni az ismerőseit. Addig is telik az idő, illetve ez az iszogatás amúgyis tervben volt nálam. Szervíroztam végül az italokat és egyből be is szólt nekem és próbálta az igazát hajtani megint, hogy ő nem kölyök.
- Ühüm… - vontam fel az egyik szemöldökömet és belekortyoltam az italomba. A több száz éves magyarázkodására csak vállat vontam sóhajtva:
- Tőlem aztán több ezer éves is lehetsz, ha egyszer úgy viselkedsz mint egy kislány akiben egy cseppnyi komolyság és felelősség sincs. Én csak 31 éves vagyok de mégse buktattam le a lényeket, te meg egyszer meg lettél mentve és már majdnem sikerült. Ha így haladsz tovább akkor hamarosan elhozod a világvégét a lények számára, egy olyan életet ahol félniük és bújkálniuk kell a nap minden percében - nem érdekel különösebben ha ezzel a megszólalásommal megbántom, hiszen nekem ő senki. Engem csak idegesít, hogy ezeket a dolgokat nem nekem kéne elmagyarázni egy ismeretlennek. Én csak a kemény igazságot és tényeket közlöm vele, hogy ne éljen álomvilágban. Most lett majdnem kirabolva és megerőszakolva, de még most sem kapott észbe, hogy ez így egyáltalán nem jó amit csinál. Az emberekben nem szabad önzetlenül bízni azonnal. Sóhajtottam egy nagyot miután elmagyaráztam, hogy bűnözőkbe futott bele.
- Hát perszehogy segíteni akartál. Szeretetszolgálat vagy? Nem. Akkor úton-útfélen ne segíts mindenkinek. Pláne olyan embereknek akik kétes alakok - én is félig angyal vagyok de mégse segítek az összes létező léleknek itt a városban. Ha nem változtat a dolgain akkor előbb vagy utóbb valamelyik árokban fog kikötni megkéselve és csak egy újabb akta lesz a rendőrségi ügyek közt. Bedobják a lezáratlan ügyek sokasága közé és soha a büdös életben többet hozzá se nyúlnak, mert a rendőrség minősíthetetlen amit csinál.
- Vannak még rosszabb halandók is, elég csak a történelmüket tanulmányoznod ami ismétli is önmagát mert a saját hibájukból sosem tanulnak. Képesek lennének a harmadik világháborút is kirobbantani ha kiderülne, hogy létezünk - ittam újabb kortyot a meleg italomból ami kifejezetten jól esett, hogy valamennyire átmelegített. Azt inkább nem jegyeztem meg neki, hogy az nem mentség arra, hogy évekig bújkált meg a többi így nem ismeri az embereket. Valahol biztosan él, ott sem lehet különb, hiszen erősen kétlem, hogy szivárványokon táncolna a repkedő unikornisokkal ahol az ég világon semmi baj nincsen. A való élet sosem egy ilyen giccses rózsaszín álomvilág és ha ezt még eddig nem vette észre akkor ne sértődjön meg, hogy lekölyközöm. Az újabb kérdésére csak ingattam a fejemet mondva:
- Összekötöttem a cipőfűzőjét, tökön rúgtam és a kezében az ócska kését megfordítottam, hogy az éle pont belevágjon a tenyerébe. Persze előtte leállítottam az időt - magyaráztam tömören neki halkan, hiszen nem akartam, hogy bárki meghallja a környékünkön - Szóval ezért volt egy pillanat alatt a földön mert elesett a saját lábában és fájlalta a kényesebb helyét - ráadásul még a kés is belevágott a tenyerébe. Remélhetőleg átgondolta ezzel az életét, bár az ilyen patkányok sosem javulnak meg, a lakosság söpredéke feljebb jutni sosem akar. Hamarosan felvillant a lány kijelzője, így hamar konstatáltam, hogy valószínűleg az emlegetett barátok keresik. Bár szólt a zene, de még így is hallottam, hogy a csávó hangja részeg volt. Egy picit felvontam az egyik szemöldökömet de nem kommentáltam inkább a dolgot. Annyira kereshették a lányt, hogy közben lerészegedtek mi? Kac-kac, jó vicc. Csak hallgattam némán a kis vitájukat és közben kortyoltam az italomat a dráma közben. Az erőltetett mosolyára csak ingattam a fejemet majd a költői kérdésére csak hozzáfűztem:
- Nos, az ember a családját nem válogathatja meg, de a barátait igen. Ám valóban, ha tényleg igaz barátaid lettek volna akkor még mindig kerestek volna nem pedig egy karaoke bárban óbégatnának részegen - nos nagy barátságokban nem bővelkedek, de az a kevés aki van azok tényleg igaziak. Még az akadémián ismerkedtem meg velük és azóta is jóban vagyok velük.
- Hidd el, jobb ha egyedül van az ember, mitsem hamis érdekbarátok vegyék körül akikre nem számíthat - sokáig ki voltam közösítve és rendszeresen baszogattak a nagy alfahímek akik menőnek gondolták magukat. Pontosan tudom azt milyen amikor az egész osztály röhög az emberen és mindenki cikinek tartja azt ha bárkinek a társaságában van. Beszélni sem beszélnek ilyenkor az emberrel, talán úgy ha esetleg senki sem látja. Leülni bárki mellé ebédelni? Esélytelen. Mondjuk a könyveim társaságában mindig el voltam, ám belül irigykedtem azokra akik vidáman beszélgettek. Mindezek ellenére |
A férfi reakciója láttán mialatt a nyakába ugrottam igen meglepett. Még össze is rezzentem karjaimat erősen mellkasomra téve léptem egyet-kettőt hátra. Még bennem volt a félelem egy kicsit, ezért reagáltam le így a viselkedésére. Igazából nehezemre esett most megszólalni de valamit még is kellett mondanom... legalább meg magyarázni a tettemet. - De... megmentetted az életem. Ha nem jössz el arra, nem is akarok bele gondolni mi történhetett volna. - Ráztam meg a fejem, de még is nagy szemekkel pillantottam rá továbbra is. Karjaimat már leengedtem majd sóhajtottam egyet.- Jelen pillanatban sem érdekelne ha halandó lennél. Ez csak egy ártatlan cselekedett volt. - Puffogott fel az arcom.- Sőt, egy halandó lány ugyan ezt tenné. - Tettem még hozzá, kicsit se hagyva magamat ez ügyben. Kicsit sem akartam ezzel fel idegesíteni, de gondolom minden ember máshogy reagálna rá. Tudtam jól mondjuk milyen képességeim vannak, de a meglepettségtől és a félelemtől nem tudtam tenni semmit. Ez kicsit zavart, hiszen annyit gyakoroltam éveken át.
- Powerbank? - Kérdeztem hitetlenkedve, mert ez a szó igen új volt nekem. De aztán rájöttem hogy egy hordozható izé... Megörültem neki és nagy mosollyal elfogadtam.- Köszönöm. Ismét. - Szólaltam meg, majd azonnal fel is helyeztem töltőre a telefonom. Eközben felajánlotta, hogy meghív egy italra amíg ez a kedves eszköz töltődik. Nem mondtam semmit csak bólintottam egyet és utána mentem. A hordozható izét, és a telefonomat elraktam a táskámba addig nehogy elvesszen.
Egy bódéhoz érve megálltam megcsodálni a fényeket a kis kuckón. Ez a karácsony dolog nekem még új de ilyenkor gyönyörű a város este. Csak akkor indultam el megint, amikor megláttam a férfit a pultos nőhöz menni, hogy kérjen egy forró csokit. Az egyiket nekem adta, majd követtem ahhoz a kis asztalhoz. Egyenlőre, letettem a poharat az asztalra. Ezalatt megszólalt a férfi, óvatosságra intve de ez a kölyök dolog valahogy nem tetszett nekem. A mutató ujjammal rá mutattam a férfire, és kissé szúrós tekintettel néztem rá a kölyök dologra visszatérve. Ám ezt a tekintetett nem szántam komolynak, csupán csak figyelmeztetésképpen. - Egy dolog... én nem vagyok kölyök. - Szólaltam meg komolyan, majd az arcom megenyhült és kis mosollyal fogtam meg kezeimmel a poharat ami jó forró volt de felmelegített. - Sokkal... de sokkal idősebb lehetek nálad. Több száz évet megéltem már. De ezt tudhatod is, ha már tudod mi a fajtám. - Mondtam mosolyogva.
Végighallgattam azért amit mondott. Érdekes emberek lehetnek ez is. - De én csak segíteni akartam. Olyan hihetőnek tűnt az egész. - Pillantottam a poharamra. - Sokáig bujkálnom kellett, így ez kicsit meglepett hogy ilyen halandók is vannak. - Bár ez sokat nem mond el magamról de így talán megérti majd ezt az egészet. Igen, édesanyám eltűnése után eleinte kicsit nehezen boldogultam. Teljesen egyedül lenni egy olyan időben ahol háborúk is dúltak kicsit nehézkes volt a számomra, de nyugodt szívvel mondhatom, hogy túl éltem és tudom, hogy az anyám is valahol életben van.
Mivel nem akartam csak magamról beszélni ezért másmilyen témán gondolkoztam. Elmosolyogva néztem rá a férfira ismét. - Egyébként... konkrétan mit csináltál azzal a férfival? Egy pillanat alatt a földön volt. - Kérdeztem rá mivel kíváncsi voltam hogyan intézte el a maga módján.
Eközben megcsörrent a telefonom. A kijelzőn egy ismerős képét villantotta. Az társaságomból a fiú volt az. Egyből fel is kaptam a telefont, de egy kis csalódás ért. Úgy alakult a helyzet ahogy gondoltam. Már réges-rég részegek voltak, és a háttérből már hallani lehetett a zenét. A fiú elmondta telefonba hogy hol vannak, de szinte alig érthetően a töménytelen alkohol miatt. - Nem megyek! - Vágtam rá egyből egy kicsit ráförmedve. - És szerintem soha többé nem megyek el veletek sehova. - Tettem is le a telefont amint ezt a mondatot ki jelentettem. Majd egy kis erőltetett mosollyal az előttem álló férfira pillantottam. - Ne haragudj.. öhm úgy volt hogy elmegyünk egy karaoke bárba, de már mind atom részegek. - Magyarázkodtam. - Ha igazi barátok lennének, már rég visszafordultak volna megkeresni, hogy merre tűntem nem igaz? - Tény, hogy rosszul esett de hát nem tudtam mit tenni ellene.- Ohh. Be sem mutatkoztam, milyen udvariatlan vagyok. - Vakartam meg a buksimat. - Yoona Souyoung Yuri vagyok. - Mutatkoztam be egy nagy mosollyal. - Igen kicsit hosszú nevem van, leginkább mindenki csak Yurinak hív. - Kortyoltam bele az italomba. Éreztem ahogy a testemen átjár a melegség, és kicsit felébreszt. - És hogyan szólíthatom a megmentőmet? - Arcomon továbbra is ott maradt a mosoly. |
Nehezen akart jönni kifele, de végül csak mozgásra tudta a testét utasítani, így hamar kikövetkeztettem, hogy még mindig sokkos állapotban van. Szerencsére nem kellett rángatnom kifele, bár ő a kabátomba kapaszkodott mintha attól félne, hogy utoléri a támadója és vissza rángatja őt:
- Ne aggódj miatta, egy ideig nem fog tudni felkelni az biztos - kapott egy nagyot kényes helyen szóval most rendesen a kínok kínját éli át. Mikor elmúlik majd neki a golyóiban a fájdalom akkor döbben rá, hogy a tenyere még mindig rohadtul fáj a vágás miatt. Kis késes köcsög. Persze hiába szóltam rá a lányra ő csak csimpaszkodott belém továbbra is, szóval hiába jártatom a számat, mintha falra hányt borsó lenne. Elengedtem ezt egyelőre, inkább azon voltam, hogy kivezessem és remélhetőleg később már megnyugodjon valamennyire. Ám arra nem számítottam, hogy annyira megkönnyebbül, hogy még a földre is rogy mondhatni. Pillogtam egy picit ahogy hallottam a halk puffanást majd hátra fordultam:
- Hé kölyök, jól vagy? - kérdeztem tőle kissé felvont szemöldökkel. Nos, nem véletlen használtam a kölyök szót, hiszen valószínűleg fiatal lehet és biztos vagyok benne, hogy iskolába jár még mindig. Ám konkrét válasz helyett egy fejrázást kaptam. Mi a fene? Majdnem megkérdeztem tőle, hogy esett-e bármi baja, ám elég nagy meglepetésként ért az hogy gyakorlatilag szinte majdnem szószerint a nyakamba ugrott, éppenhogy meg bírtam tartani és nem dőltünk el mint a dominok. Ám azt hittem ennél durvább nem lehet a helyzet...ekkor láttam meg hogy rókafülei meg farkai vannak. Csodálatos baszki! Egy kitsunet mentettem meg cseszem. Végül mikor már elengedett és elkezdett köszöngetni csak akkor mordultam egy picit rá:
- Ember, rejtsd már el a kiegészítőidet! Mi lett volna ha én csak egy átlagos ember vagyok és nem tudok a lények létezéséről?! - te jó ég, nem tanulta meg kontroll alatt tartani az erejét vagy mi a fene? Bele se gondolt abba, hogy én akár erről nem is tudhatok? Manapság az emberek minden ellen háborút indítanak, így ha kiderülne, hogy léteznek mutánsok meg a többiek akik voltak az akadémián, azok mind üldözve lennének. Köztük én is. Totális káosz lenne, így is csak egy vékony határvonal választ el minket ettől. Egyelőre jó lenne ha békés tudatlanságban élnének az emberek és nem bukna le mindenki egy felelőtlen kitsune kölyök miatt. Remélhetőleg hamar észbe kapott a mondataimra, így éppenhogy nem vett észre minket egy arra nézelődő idős házaspár.
Bosszúsan sóhajtottam egy nagyot az egészre, de egyelőre nem kommentáltam tovább. Remélhetőleg tanult az esetből basszus. Mint kiderült, barátokkal volt, de elvesztette őket. Már majdnem mondtam neki, hogy akkor hívja fel őket, ám ahogy előkapta a telefonját az azzal a lendülettel le is merült. Te jó ég. Az biztos, hogy ez a nap nem a lány szerencsenapja. Már éppen megszólaltam, volna ám ekkor előhozakodott egy parádés ötlettel, hogy feljönne a lakásomra, hogy töltse a telefonját. Lecsuktam a szemeimet egy nagyot sóhajtva majd mondtam:
- Még szerencse, hogy modern világban élünk manapság és léteznek powerbankok is a világban és pont van egy nekem, így nem kell felkéretőznöd egy vadidegen lakására - szaladtak az égbe a szemöldökeim, de előhalásztam a laptoptáskám első zsebéből kábellal együtt ami szerencsére olyan típusú csatlakozó volt amilyen a lánynak kellett volna.
- Tessék, csatlakoztasd hozzá. Amíg egy picit töltődik addig meg javaslom igyunk valamit és vegyüljünk el a tömegben. Meghívlak rá - ha beleegyezett csak akkor vezettem magunkat a forrócsokis bódéhoz ami az eredeti úticélom volt valójában mondjuk eleinte társaság nélkül terveztem ezt a látogatást és iszogatást, de nem így alakult végül. Kifizettem a kettőnk krémes italát és letáboroztam az egyik kör alakú magas pultnál ahol lehetett ácsorogni miközben az ember szürcsöli az italt bőszen.
- Csak egy tanács a későbbiekre kölyök: ne bízzál meg bárkiben, idegenekben pláne nem. Aki egy kicsit gyanús kinézetre azt kerüld messziről. Némelyik bűnöző úgy tesz itt mintha hajléktalan lenne, de errefele annyian nincsenek igazából. Aki nem ismeri a környéket az viszont könnyen belefut az ilyenekbe. Ahogy te is most - néztem rá egy picit szúrósan miközben intéztem hozzá a szavaimat. Végül inkább ittam a meleg italomból hiszen sokat beszéltem egyszerre amihez nem igazán vagyok hozzászokva.
- Itt Daly Cityben nem nagyon vannak hajléktalanok. Akik szűkösen élnek azok inkább árulnak saját portékákat. Gyümölcsöt, zöldséget, kézzel készített ékszereket, kisebb faragott játékokat ilyenek. San Franciscoban viszont tényleg viszonylag sok hajléktalan van, ott már könnyen belefuthatsz ilyenekbe - sóhajtottam egyet a végére a magyarázatomnak. Eszem megáll, hogy egy tapasztalatlan kölyöknek kell magyaráznom így a munkám végén. Mintha amúgy nem lenne eléggé leszívva az agyam. |
Igyekeztem minden erőmmel azon gondolkozni, hogy vajon hogyan szabaduljak ki a karmai közül, de ahogy közelebb hajolt én egyre jobban húztam össze magam, szemeimet szorosan becsuktam mivel féltem mit akar tenni. Mintha hallottam volna valami lépteket, de a férfi szinte már rémisztő nevetésén kívül nem hallottam semmit.
Egy pillanat alatt azon kaptam magam, hogy a karom szabad lett a férfi pedig a földre esve ordítani kezd. Nem tudtam ezt hova tenni a sokktól ami még hatással volt rám. Meghallottam egy másik mély hangot, amire rögtön rákaptam a tekintetem. Szerencsére a róka képességemnek hála tökéletesen láttam a sötétben is így, kitudtam venni a másik férfi arcát. - Alantas...? - Néztem vissza a támadómra akinek vérzett rendesen a keze. - Ezt.. hogyan? Nem is láttam semmit hogy csinált volna valamit. - Ez volt az első gondolatom így hirtelen. De nem volt sok időm ezen gondolkozni. Az aki most megmentett szólt, hogy menjünk innen. Én egy kicsit tétováztam. Nehezen akart megindulni a lábam, mintha oda lenne gyökerezve. Mély levegőt vettem, majd elfutottam tőle és szorosan a férfi mögött haladtam és amíg kiértünk, én akaratlanul is az egyik kezemmel megfogtam a kabátját nehogy a támadó felkeljen és elragadjon. Azért még hátra néztem hozzá, hogy még a földön fekszik-e. A zene ahogy hangosodott úgy éreztem, hogy már vége van. Mint ha meg se hallottam volna a szavait, én a földre rogytam össze kezeimmel támasztva magam nehogy a földbe verjem be a fejem. A sapkámat levettem a fejemről hogy jobban érje a szél az arcomat. Habár még sokkos állapotban voltam, csalódott is voltam hiszen csak segíteni szerettem volna. Csak a földet bámultam egy jó ideig. Éreztem ahogy a testem még remeg a félelemtől, de talán a hidegtől is. Pislogtam még párat, majd megráztam a fejem.
Felpillantottam a férfire, aki megmentett. Szótlanul néztem rá és figyeltem minden tettét. Egy hirtelen gondolattal, fogtam magam és fel guggolva felugrottam rá úgy hogy a nyakába fontam kezeimet, és a lábaimmal körbe fogtam a derekát. Megjelentek a róka füleim, és a két farkam is és mintha védeném azokkal is körbe tekertem szegény férfit. Szorosan bújtam oda hozzá, és bár igen zavarban is vagyok most ez volt a legkevesebb gondom. Az sem érdekelt ha valaki meglátja részleges alakomat. Most csak is a hálámat fejeztem ki felé, mint egy kis gyerek úgy viselkedhettem. Majd leszálltam róla, elengedve visszanövesztettem a farkincáimat és a fülemet is.- Kö-köszönöm hogy megmentettél. - Szólaltam meg végre ki tudtam nyögni valamit a számmal. Nem igen zavart, hogy látta a fél alakomat örültem, hogy megmentett és nagyon hálás voltam neki. Eszembe jutott a korábbi kérdése a barátaimmal kapcsolatban. - Öhm..ba-barátokkal voltam..de elvesztettem őket. - Beszéltem még kicsit szaggatottan de legalább kezdek észhez térni. Lenéztem a földre kissé bánatosan. Nem igazán ismertem a várost így nem tudtam merre van az a karaoke bár. Elvileg itt nagyon sok van és lehetetlen lenne őket megtalálni.
Előkutattam a táskámból a telefonom, de amint bekapcsoltam azt lemerült. Valószínűleg a hideg hatására feladta a harcot és gondolta mért is ne cseszhetne ki velem? Kétségbe esetten nyomkodtam a gombokat de isten se úgy akarta, hogy életre kelljen. - Lemerültem. - Böktem ki végül. - Most mihez kezdjek? - Gondoltam magamban.
- Tu..dom fura kérdés egy idegentől... de felmehetnék hozzád, hogy feltölthessem a telefonom? - Kérdeztem meg végül összetéve két kezemet mintha imádkoznék most valamiért. Meg igazából nem akartam felkutatni őket. Nem fordultak vissza hogy mi van velem, hanem egyenesen tovább mentek. Az ilyenek nem is igazán barátok nem igaz? Már biztos énekelnek részegen az egyik bárban. - Nem leszek útban... sőt akár egy szekrénybe is elbújhatok, hogy ne legyek a nyakadba. - Vetettem fel egy ötletet ami talán hülyén hangozhatott, de nagy könyörgő szemekkel néztem rá. |
Lecsengett a karácsony, beköszöntött az újév és a sok kézirat teljesen ellepett ahogy ez lenni szokott. Alig pihentem ki az ünnepeket már olvashattam is a feltörekvő palánták egyáltalán nem jó alkotásait amikkel írói babérokra akarnak törni. Tudja mindenki, hogy megy ez: új év, új én! Megvalósítom az álmomat és író leszek! Ezzel a jeligével be is küldik a kiadónkba a firkálmányaikat amik egyáltalán nem felelnek meg nálunk az elvárásoknak és ezt sokszor már a címből is tudom, van ebben elég gyakorlatom. Manapság ráadásul nagyon tarolnak ezek az erotikus jellegű könyvek, így kénytelen vagyok ezeken is végigrágnom magamat, hiába nem köt le és unalmas és egyszerűen borzalmas. Általában alaposan meg szoktam indokolni, hogy miért is dobok vissza egy-egy kéziratot, így ennek meg van a hátránya. Mai nap is egy hasonló jellegű könyvet kellett szemrevételeznem és mire a végére értem azt hittem elalszom a fenébe. Ráadásul amilyen megfogalmazások voltak benne...borzalmas ahogy néha körül akarják írni az emberek másképp az elélvezést magát. Arról nem is beszélve hogy a műnek a nyolcvan százaléka abból áll, hogy a két főszereplő párzik állandóan mintha nyulak lennének. Semmi érdemleges sztori ami esetleg érdekesebbé tenné az egészet, hogy legalább az ember ne érezze magát egy pornómaratonban. Egyszerűen semmi. Nem azzal van a gond, hogy vannak benne erotikus jelenetek hanem az, hogy nincsen értelmük és rendes sztori nem kerekedik ki a háttérben. Mondjuk ha a hőseink az ágyban vannak állandóan úgy elég nehéz valljuk be.
Nyúzott arccal néztem az órámra mikor konstatáltam, hogy elég sötét van már az irodámban a megszokotthoz képest. Lejárt végre a munkaidőm mire kivégeztem ezt a förtelmet. Nem akartam holnapra hagyni a visszaküldést, gyorsan meg is írtam egy hivatalos levelet meg emailt is az elutasításról az újabb szerencsétlen írónak és miután ezzel végeztem csak akkor hagytam el a munkahelyemet. Még mindig fent voltak a karácsonyi fények a városban, így tűnődve néztem azokat. Vajon még mindig ott vannak a bódék bent? Lehet kitolták még egy kicsit a szezont tovább, hogy több bevétel legyen. Könnyen elképzelhető. Szórakozottan ingattam egy picit a fejemet és végül úgy döntöttem, hogy teszek egy kis kerülőt hazafele. Ha tényleg nyitva vannak még azok a bódék akkor nem állok ellen azért egy forró csokinak ebben a hidegben. Eliszogatom amíg hazabattyogok komótosan na.
Hamar megérkeztem, hiszen az iroda ahol dolgoztam csak pár utcányira volt a helyszíntől. Mondjuk irodának is túlzással mondanám, hiszen inkább csak egy átlagos lakásnak mondható placc volt, ágyak nélkül. Komfortos de egyáltalán nem hasonlít a san franciscoi nagy irodához ami a kiadó egyik székhelye. Ott is dolgozhatnék, de jobban tetszik ez, hogy nem tipikus dobozos elrendezése van. Nagyobb szabad tér, kevesebb munkatárs. Sokkal felszabadítóbb nekem, örülök is, hogy nem kardoskodtak értem a székhelyen. Úgy voltak vele, hogy helyi lakós vagyok szóval inkább járjak be oda. Milyen jól gondolták! Ingattam a fejemet szórakozottan ahogy meghallottam a megszokott karácsonyi melankólikus jellegű muzsikát a távolban, így már azonnal tudtam, hogy a bódék még mindig nyitva vannak. Be is fordultam a sarkon és hamar megláttam a kellemes meleg fényeket amin halványan elmosolyodtam.
Haladtam előre célirányosan a megszokott bódéhoz ahol tudom, hogy igazi krémes már-már puding állagú forró csokit lehet kapni, ám balra az egyik saroknál rossz érzés fogott el. Nem tudtam hova tenni és majdnem tovább haladtam volna ám valami idióta oknál fogva nem akartam. Mintha valami belső intuíció súgta volna nekem, hogy ne menjek, nézzek be oda. A távolban megláttam két alakot, bár a sötétben kicsit nehéz volt kivennem azt bevallom, de végül hallgattam az érzékemre és elindultam a sikátorba határozott léptekkel. Azt nem mondom, hogy a kezemben lévő laptoppal hajlandó lettem volna bárkit leütni, hiszen azért munkaeszköz ez nekem, de a képességemben bízom. Hamar konstatáltam, hogy a nephilim érzékem léphetett akcióba, hiszen egy fiatal lány rendesen benne volt a bajban. Gondolhattam volna, hogy ez van a háttérben. Sokszor igyekszem ezt elnyomni magamban, hiszen nem vagyok én igazság harcosa, de még őrangyal sem, hogy mindenkit úton-útfélen megmentsek. Mielőtt még bármelyikük észrevett volna egy könnyed csettintéssel megállítottam az időt, így mindketten lefagytak teljesen:
- Ej-ejj...mégis mihez kezdjek veled? - sóhajtottam egy nagyot de nem vártam el egyik résztvevőtől sem, hogy válaszoljon ilyen állapotban. Szórakozott tekintettel néztem a csöves kinézetű csávóra aki nemrégiben pénzt és egyéb szolgáltatásokat követelt. Undorító. Végül bosszúból összekötöztem a cipőfűzőit, hogy garantáltan elessen benne és rendesen egy ideig ne tudjon mozogni. Ám úgy gondoltam, hogy ez nem lesz elég, hiszen ki tudja, hogy a hozzá hasonló patkányok miket képesek elviselni. Könnyed mozdulattal tökön rúgtam izomból ahogy azt illik és ahogy tanultam még az órákon régen az akadémiánál. A kést amit szorongatott a kezében direkt kihúztam és úgy helyeztem vissza óvatoskodva, hogy a tenyerében legyen az éle. Elégedetten bólintottam a látványra, majd csettintettem és az idő normális kerékvágásba is lendült. Mit ne mondjak parádés látvány volt ahogy feljajjgatott a kés miatt, de közben a tökeihez akart nyúlni mert fájlalta, de időközben pofára esett a cipőfűzőjében is:
- Alantas féreg - szólaltam meg a leghidegebb hangommal a férfi felé aki a földön sipákolt. Legszívesebben bele is rúgtam volna egyet, de tettem már eleget érte, hogy legyen elég baja egy darabig. A lányra néztem aki - valószínűleg - teljes sokkban volt még mindig, így sóhajtottam:
- Legközelebb ne keverd magad bajba kétes alakokkal. Menjünk innen amíg ez a féreg szenved - intettem a fejemmel a sikátor kijárata fele ahol a barátságos utca egy szeletkéje látszódott. Amint összeszedte magát a lány vezettem is magunkat egyenesen kifele. Ahogy haladtunk előrébb egyre hangosabb lett a nyugtató zene ami kint szólt.
- Egyedül vagy? Esetleg barátokkal? Ha az utóbbi, akkor javaslom mihamarabb csatlakozz hozzájuk - szólaltam meg végül mikor leálltunk az egyik bódénál. |
Elég hideg időre ébredtem ma az ébresztőórám társaságában. Ráütöttem egyet az órára, mialatt az a földre zuhant de viszont elhallgatott. Nyugodt szívvel aludtam vissza de egy 5 perc után gondolt egyet az órám, és ismét csipogni kezdett. Erre sikeresen felriadtam az egyik szőrmés párnámat a fejemhez csaptam, hogy így tompítsam a hangot de ez sajnos nem jött be.Szememet dörzsölve vettem fel a kezembe az ébresztőt majd azt kinyomva tettem vissza az éjjeli polcra.
Az órákon szinte már-már aludtam olyan fáradt voltam. Keveset aludtam az éjjel mert éppen egy sorozatot néztem a laptopomon... és hát az az ismerős érzésem támadt mindig hogy na még egy rész aztán alszok. Hű, ezek összejönnek vajon? Akkor megnézek még egy részt. És ez az egész odáig fajult, hogy sikeresen bealudtam a sorozaton. Na nem mintha bánnám mert be tudom őket pótolni.
Az órák után megbeszéltem néhány barátnőmmel, hogy elmegyünk a városba vásárolni vagy beülni valahova. Mivel engem még mindig vonz a város szívesen mozdultam ki akár egyedül is. A bandánk 4 tagból állt. 2 lány és az egyiknek a barátja is velünk tartott, na meg persze én. Nem mondanám őket közeli barátoknak, de nagyon szívesen lógok velük. Amint mindenki oda ért az iskola kapujához, el is indultunk a városba. Kicsit hosszú út volt és a hideg szél lefagyasztotta az arcomat. Egy szoknya volt rajtam, egy meleg harisnyával és egy jó meleg bokáig érő csizma, valamint kabát. Fejemen természetesen sapka. Szerencsére nem fáztam, bár nem nagyon szeretem a hideget de a hosszú évek alatt megszoktam. Először a városban beültünk egy kis kávézóban. Szokásosan egy sütőtökös kávét rendeltem magamnak, mert ez lett a kedvencem. Talán ha fél órát voltunk bent, már menni akartak egy karaoke bárba szórakozni. Nagyot sóhajtottam de én is belementem. Nem nagyon szerettem ezt az éneklés dolgot eléggé szégyenlős tudok lenni ilyen téren. Úgy hogy maximum csak megfigyelek.
Befordultunk egy olyan keskeny utcába, ahol rengeteg ember volt. Voltak bódésok, ételek és minden amit ilyen helyen el lehet képzelni. Én lemaradtam a többiektől, mivel alacsony voltam az emberek könnyedén jöttek nekem vagy álltak be elém. Felpuffadt arccal és mérges tekintettel pillantottam fel a magasabb emberekre. A banda nem vette észre, hogy lemaradtam elvoltak a maguk kis világába és szem elől is vesztettem őket a tömeg miatt.
Elővettem a telefonom, hogy feltudjam hívni valamelyiküket szólni hogy álljanak meg valahol de meghallottam egy igen érdes, mély hangot. A hang irányába nézve egy hajléktalannak tűnő 30as éveiben járó férfit pillantottam meg a földön egy műanyag pohárral a kezében aki meg is szólalt. - Drágasásom. Tudna nekem némi aprót adni? Nagyon éhes vagyok, szeretnék venni pár finom zsömlét. - Halvány mosolyra húzódott a szája ahogy végigmért. Gondoltam mért ne, szívesen segítek másokon végül is ők is emberek. - Pe-persze. - Azzal előkapva a táskámat megkerestem a pénztárcámat. Nem volt ugyan sok apróm, de annyi elég volt hogy ételt tudjon venni. Odaléptem hozzá hogy a pohárba öntsem a kis érmecskéket, de egy váratlan pillanatban a férfi kedves, halvány mosolya átment egy ördögi, gonosz vigyorrá amitől a hideg végig futkosott a hátamon.
A férfi erősen megragadta a karomat. - Sose bízz az emberekben Édes. - Szólalt meg most már félelmetesebben. Éreztem ahogy a szívem egyre erősebben ver. Nem használhattam az erőmet, mivel rengeteg ember volt itt és nem akartam feltűnést hogy mi vagyok valójában. - Engedjen el! De most azonnal. - Szóltam rá, próbáltam erőteljesebb hangsúlyt fektetni de ehhez kevés vagyok. Aférfi kinevetett, majd rögtön felállt és azzal a lendülettel behúzott engem a mögötte lévő sikátorba.
Erősen nekilökött a falnak, amitől felszisszentem a fájdalomtól. Karomat továbbra sem engedte el és olyan közel állt be elém, hogy ne tudjak elmenekülni. - Ha ordítasz, akkor meghalsz. - Azzal előkapott egy kést a hátsózsebéből és a torkomnak szegezte. Próbáltam ugyan erősnek látszani de a kés látványa miatt jobban eluralkodott rajtam a félelem. - Most pedig, ide minden pénzed! - Parancsolta, de utána végigmérte minden porcikámat. - De talán mással is fizethetnél. - Vigyorgott el, közben a késével végig simított az arcomon amitől összerezdültem, de a férfit csak egyre jobban felcsigázta a látvány és egyre közelebb kezdett el felém hajolni egyre jobban szorítva a karomat. |
Lance Foster&Yoona S. Yuri |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
