|
Témaindító hozzászólás
|
2021.01.21. 18:39 - |
Alice Foster&Zana Sparks |
[5-1]
 A visszakérdezésére csak legyintettem könnyedén:
- Ah, valami Amaya, vagy hogy a fenébe hívják. Nem különösebben érdekel a neve gondolhatod. Tipikus elkényeztetett királylány aki valamiért felsőbbrendűnek érzi magát azért mert Instagramon vagy hol a francban mutogatja magát és csomóan imádják - forgattam meg a szemeimet miközben körülírtam a csajt - ...azt hiszi világszépe a műszájával. Az biztos, hogy nem az eszéért szeretik mert nem a legélesebb kés a fiókban ha lehet így fogalmazni - virágnyelven szólva. A kiteszi mindenét is az sokkal reálisabb lenne, de egyelőre ilyen alpári szintre nem süllyedek le. Persze vannak ennél durvább kifejezések is, de egy szidkozódó kocsis nem akarok lenni. Így is sikerült ma ennek a libának kihoznia a sodromból, bár még közel sem voltam olyan szinten, hogy elboruljon teljesen az agyam, de táncolt már az idegeimen. Nem is értem minek képzeli magát ez a nőszemély, még csak nem is félistennő mint én, de még az istennők közelébe sem ér. Elmosolyodtam fanyaran a lány megszólalására mondva:
- Látod, egyesek mégsem értékelik - vontam vállat könnyedén a végére - Mit mondhatnék erre? Hallgassa a saját zenéjét, vannak a mai modern világban úgynevezett fejhallgatók amik ki tudják szűrni teljesen a külső zajokat. Az Insta-pénzből simán telhetne neki rá, de látod ehhez sincs esze - legyintettem végül lemondóan. Pláne röhej hogy ez az akadémia tele van ilyenekkel, mintha az elkényeztetett gazdagok, meg a magukat a világ úrnőjének/urának gondoló egyedek azzal fejeznék ki a felsőbb hatalmukat hogy ide járnak. Ráadásul ezek még ki tudja milyen erők birtokában is vannak, ebbe belegondolni is borzalmas. Nem elég hogy a szellemi intelligenciájuk a béka hátsójánál is lejjebb van, de még felhatalmazva is érzik magukat arra, hogy fenn hordják az orrukat azért mert valami apró-cseprő erőt örököltek innen-onnan. Aztán engem néz le apám...kész röhej! Csak azért mert anyám átvágta, de bennem még egyszer sem csalódhatott, de mégis folyamatosan keresztül néz rajtam mintha csak levegő lennék. A lány bemutatkozására halványan mosolyogva bólintottam, ezzel is jelezve felé, hogy figyelek rá és vissza rázódtam a gondolataimból.
- Nos, ennek örülök, legalább valaki értékeli - bár sokat nem érek vele, de tény, hogy jól esett azért a mondata. Legalább ő nem az idegesítő jellemű diákok nagy sorában áll. Az osztály is ahova járok...hagyjuk is. Csak azért bírom ki mert Netarral együtt vagyok. Sóhajtottam egy picit eltűnődve majd legyintettem újfent:
- Tény, hogy mindenkinek más a jó zene, de amiket a szintemen hallok számomra azok nem esnek abba a kategóriába amit értékelek. Még a mosógépeknek is szebb dallamuk van a mosószobában pedig azok aztán nem is hangszerek - forgattam meg egy picit a szemeimet a végére. Picit pillogtam mikor mondta, hogy látszik rajtam, hogy szeretem csinálni.
- Oh, erre nem is gondoltam, hogy milyen lehetek miközben játszom. Csak úgy...jön magától az egész miközben zenélek. Bár olyankor számomra részlegesen meg is szűnik a világ. Én vagyok akkor és a hegedűm - ingattam egy picit a fejemet szórakozottan. Az biztos, hogy az istenek közt ilyen visszajelzést sosem kaptam. Ott mondhatni természetesnek vélték, hogy ilyennel rendelkezem, elvégre Apollón lánya csak örökölt valamit az apjától nemde? A kérdésére kicsit a hajamba túrtam majd válaszoltam végül:
- Elég régóta, mióta az eszemet tudom. Igazából a világ összes létező hangszerén tudok zenélni, de a hegedű a kedvencem mert minden olyan dallamot tud ami a zenében katarzist tud kiváltani. Ha kell akkor az egekig repít a könnyed dallamával, hogy aztán egy másik pillanatban a mélybe taszítson - magyaráztam neki végül. A következő kérdésére eltűnődtem egy picit, hiszen ezen sem gondolkoztam igazából:
- Őszintén szólva nekem nem kellett tanulnom. Egyszerűen úgy jött elő mint egy...ösztön és még mindig nem akar elmúlni, valószínűleg sosem fog. Hallom a hangszerek belső hangjait amit játszani akarnak én meg örömmel vagyok a “bábjuk” - idézőjeleztem a kulcsszót, hiszen túlzás, de körülbelül ez a lényeg. Máshogy nem lehet körülírni ezt, legalábbis jobb dolog nem jut erre eszembe. Ha akarnám akkor játszhatok saját dallamot is, néha szoktam, de egy hangszer saját közölnivalója sokkal tisztább és néha komplexebb is. Ezért van az, hogy sosem játszok mindig ugyanúgy, hiszen ahogy az emberek is, úgy a hangszerek is vívódnak belül. Ingattam a fejemet szórakozottan mikor mondta, hogy szóljak rá nyugodtan ha sok a kérdése:
- Ugyan már, nem ismersz sok zenét ahogy mondtad, szóval érthető, hogy érdekel. Egyáltalán nem zavar, tekintve azt a tényt, hogy sokkal jobb stílusod van mint az itteni átlagos diákoknak akik nagynak képzelik magukat csak azért mert kis erő birtokában vannak. Olyanok mint mostanában a férfiak, menő sportkocsikba ülnek azzal, hogy az egójukat és más méretüket növeljék - sóhajtottam egyet lemondóan legyintve az újabb hasonlatomra amit kifejezhettem volna megint alpáribb módon de mégsem tettem.
- Na de ne csak rólam beszéljünk! - mosolyodtam el halványan - Mióta vagy itt? - mondjuk van egy olyan érzésem, hogy mostanában jöhetett. Olyan egyáltalán nem magabiztos kisugárzása van.
- Osztálytársaid meg a szobatársad normálisak legalább? Nekem az én osztályom mintha egy halom bohóc lenne és azt hiszik, hogy a bohócképzőbe jelentkeztek. Szobatársam meg egyelőre nincs, de mintha hallottam volna valami sutyorgást a szobaszámommal kapcsolatban, szóval ki tudja: lehet jövő héten én is meg leszek áldva valakivel. Csak imádkozni tudok az istenekhez, hogy normális legyen - vicces az imádkozást félistenként kimondani. Főleg úgy, hogy személyesen ismerem őket és náluk nőttem fel. |
 Nekem például a zene, sosem volt benne az életemben. Mármint, nem voltam abban a helyzetben, hogy zenét hallgassak. Mindig azt kellett néznem, hogy apám, és anyám mennyire megvetve nevelnek fel. Ami valljuk be nem egy leány állom főleg ha azzal vádolnak amiről nem tehettem. Amilyen tekintettel néztek mindig rám, annál jobban zárkóztam el tőlük és talán a világ elől is. Amíg be nem következett az a nap, amikor megtudtam, hogy én más vagyok mint egy átlag ember. Sokszor irigyeltem azokat a családos anyukákat, vagy apukákat akik vígan jókat szórakozva játszottak a gyerekükkel hol a parkban, hol egy játszótéren. Szóval én nem hoztam létre magamnak egy olyan világot, ami a sajátom volt és azt csinálhattam amihez kedvem volt. Ami nagy baj, mert minden gyerek megalkot valamit legyen az képzeletbeli baráttól elkezdve bármi, amitől a valóságot színesebbé teszi. Szóval, hiányoznak a szüleim de úgy vagyok vele hogy ez nincsen viszonozva ez az érzés.
Amint a lány mérgesen rám förmedt, hogy mit is akarok abban a pillanatban meg is álltam és csak pislogtam mint bárány az új kapura. Majd megenyhült az arca, és a hangja is nyugodt lett. Megkönnyebbültem, hogy nem támad rám azzal a hangszerrel. - Kotnyeles liba? - Kérdeztem vissza halkan, és figyelmesen hallgattam végig a lány szavait. Egy aprót bólintottam halvány mosollyal az arcomon. - Hát, pedig nagyon szépen hangzott. Látod, engem is ide csaltál vele. - Szólaltam meg végül. Leültünk a padra, ahol a lány helyet foglalt. Utána megtudtam a nevét is, de rögtön utána ismét bocsánatot kért. Megráztam a fejem mosolyogva. - Ugyan, nem történt semmi tényleg. Érthető, ha az előbb felidegesítettek téged.- Nyugtattam meg.
- Szia, én Alice vagyok. És nagyon örülök. - Mutatkoztam be én is. - Én mondjuk szívesen elhallgatnám, ha valaki mellettem játszana a szomszédban. - Vakartam meg a tarkómat kissé zavartan. Igazából meglepődtem magamon hogy hirtelen ilyen sokat beszélek, és hogy csak úgy odamegyek valakihez. De talán ez egy jó pont egy új kezdethez. A mellettem ülő lánynak tetszett a kisugárzása. Láttam az előbb milyen élvezettel játszott azon a hegedűn. - Szóval, bármit is mondtak, nem tudják mi a jó zene. Vagyis... azt hiszem. - Gondolkodtam el. - Bár én kevés zenét ismerek, de szívesen meghallgatok bármit ezért jöttem ide, de láttam rajtad hogy nagyon szeretsz játszani. Vagyis látszik mennyire élvezed ezt csinálni. - Mosolyogtam el.
Amikor megismertem Cameron bácsit, elég hosszú ideig tartott mire ismét a világ felé tártam magamat. Talán akkor kezdtem el, egy-két zenét hallgatni és meglepődtem, hogy ennek a rengeteg műfajnak mennyi ereje van és hogy milyen érzelmeket fektetnek bele. A rocknak és a metálnak például megvan a maga stílusa, és fokozata. Bár mondjuk nagyon nem értem hogy mért léteznek rap számok, szerintem nincsen értelmük és sokszor alig lehet kivenni a szöveget annyi hadarnak össze-vissza. De ezek csak az én véleményeim amit hirtelen eltudok gondolni egyes műfajakról.
- Mióta játszol hegedűn? - Kérdeztem meg végül. - Nagyon nehéz megtanulni? - Pillantottam rá a lányra kíváncsian. Aztán belegondoltam, hogy talán idegesíthetem a rengeteg kérdésemmel de úgy voltam vele biztosan megszokta már, ha már úgy is zenél. Mondjuk elég fáradtnak is látszott, ezért igyekeztem nem olyan sok kérdést feltenni. Nekem se esne jól, ha valaki 2 percenként mindig új és újabb kérdéseket tesz fel.
- Ha esetleg úgy gondolod hogy sok hirtelen ez a rengeteg kérdés, akkor nyugodtan szólj rám. - Magyarázkodtam egy kis mosollyal az arcomon. Az idő lassan felmelegedett egy-két fokkal ahogy kisütött a nap. Jó érzés volt hogy egy kicsit felmelegített. |
Miután meglátogattam drága fogadott bátyánkat mondhatni teljes sokkot hoztam rá. Először a jelenlétemmel ám később a hírrel is amit hoztam. Mondjuk egyáltalán nem számítottam rá, hogy Dem meg Ophy is itt van. Ha tudom hogy a nővérem itt rontja a levegőt akkor ennek a helynek a közelébe se szagolok. Ám így jártam, azzal kell megbékélnem amim van. Ráadásul már teljesen összeállt nekem a kirakós így hogy elmesélte Khev, hogy mégis mi a fene történt mielőtt lelépett. Nos, hazudnék ha azt mondanám, hogy meglepett. Szinte várható volt, hogy valami szerelmi melodráma volt ez és milyen jók voltak a megérzéseim. Már akkor gyanakodtam mikor Ophy Demet felcipelte az Olümposzra és atyánk áldását kérte. Ezzel nyilvánította ki a győzelmét amit még házassággal meg is pecsételt. Mi sem lehetett nagyobb öröm a nővéremnek, hiszen a férje lett a saját trófeája amivel ékeskedhetett örökké élő bizonyítékként, hogy ő győzött. Sosem volt képes elfogadni a vereséget és legnagyobb szerencséjére a bátyánk pacifista. Nem fog háborúzni, hogy visszaszerezze a volt szerelmét. Ám ahogy reagált egyből, hogy el kell mennie...teljesen kiakasztott.
Remélhetőleg valami szöget tudtam az eszébe ütni az utalgatásommal, hogy annyira nem mennek jól Demék közt a dolgok mint azt gondolná. A nővérem igazi házisárkánnyá avanzsálódott akitől a férje a plafonra mászna. Azt a házasságot már semmi nem menti meg, még maga Zeusz sem tudná helyrehozni azokat a maradandó károkat amiket egymásnak okoztak. Talán észbekap Khev és megpróbált valamit lépni. Biztos vagyok benne, hogy Dem nem véletlenül jött le ide. Egyértelmű számomra, hogy kapott jóstehetséget, ez száz százalék, hiszen az apánk áldását kapta. Azt tudom milyen az ő átka és megmondom mindenkinek: senki sem akarja. A haragját sem, én még totálisan megúsztam, hiszen semmibe sem vagyok nézve és örüljek, hogy annyit kaptam, hogy nem örököltem tőle a jóstehetséget anyám miatt. Túlságosan hasonlítok arra a nőre akibe ő beleszeretett és jól átverte őt, így ez a büntetésem és az átkom még ha erről nem is tehetek. Hiába próbáltam bizonyítani sokszor, hogy egyáltalán nem ütöttem anyámra, süket fülekre és vak szemekre lelt bármit is csináltam.
Ilyen gondolatok közepedte unatkoztam megint a szobámban ahol egyedül voltam megint. Nem akartam megint Netarhoz menni, hiszen nem óhajtottam idegesítő hugi lenni aki mindig a nyakán lóg. Így is sok időt töltök vele, biztos néha az agyára megyek már. Előkaptam végül a hegedűmet, hogy valamennyire jobb legyen a helyzetem. Szeretek zenélni, teljesen kikapcsolja az agyamat és azt érzem, hogy eggyé válok a hangszeremmel. Bármelyikről is legyen szó, az összesen tudok játszani, de a hegedűt különösen szeretem. Egyszerre szívbemarkoló és gyönyörű is tud lenni a hangja megfelelő kezekben. Ilyenkor sosem egy adott dalra koncentrálok mikor zenélek, hanem a hangszer súgását követem. Alig jutottam el pár dallamig a zenélésben mikor valamelyik liba éktelenül dörömbölt az ajtómon. Sóhajtottam egy nagyot és fapofával kinyitottam az ajtót:
- Mit akarsz? - kérdeztem a totálisan kisminkelt magát instagram sztárnak gondoló csajtól.
- Hagyd abba a zenélést, bántja a fülünket, borzalmasan játszol - felvontam az egyik szemöldökömet és gúnyosan elmosolyodtam: - Legalább hallasz valami normális zenét. Na de jó fülvérzést…- azzal a lendülettel csuktam volna be az ajtót de a kis picsusz csak megakadályozott benne. Megforgattam a szemeimet és már sejtettem, hogy mi lesz a következő megmozdulása a lánynak:
- Azonnal menjél ki a szobádból és kint gyakoroljál - rikácsolta mérgesen és még be is merészelte tenni a csülkeit a szobámba. Na, több se kellett nekem, el is kezdtem megint játszani, ám most teljesen máshogy mint előtte. Használtam az erőmet rajta, hogy megbűvöljem a játékommal.
- Ne...merészelj...engedély...nélkül...belépni...ide - hangsúlyoztam lassan szótagolva a leghidegebb hangomon a mondatot és kilöktem ahonnan jött. Nem érdekelt, hogy a seggére ült és fájhatott is neki.
- Ez volt az első és egyben az utolsó figyelmeztetésem is. Legközelebb rosszabbul jársz ha ugrálni fogsz nekem - néztem le rá mint egy csótányra akit eltapostam. Nagy lendülettel becsaptam a szobámnak az ajtaját és kisétáltam mert bizony kellett a friss levegő. Elég hamar a kertben kötöttem ki ahol egy picit belül remegve az idegtől ültem le az egyik padra. Nem ijedtem meg attól a kotnyeles tyúktól, csak szimplán elborult az agyam tőle. Nem a legjobb hangulatomban talált be, hiszen azért akartam zenélni, hogy kiegyensúlyozottabb legyek egy fokkal. Ráadásul nem akartam, hogy az unalom megöljön. Könyörgöm, szobatársam sincs aki az agyamra mehetne (MÉG khmkhmkhm Sonia :’D).
Kellett kis idő, hogy helyre rázódjak, de felkeltem végül és lassan nekifogtam újból a zenélésnek, hagytam hogy megint a hegedűm belső hangja vezessen és olyan zenét kreáljon amit élő ember nem írt meg és soha nem is fog. Megpróbálhatja bármelyik lemásolni, sosem lesz olyan az előadása mint ahogy én csinálom. Mivel egyikük sem hallja az a hangot amit én. Nem tekintem magam emiatt felsőbbrendűnek vagy ilyesmi, csak a zene szeretete és ismerete ebből áll ha valaki Apollóntól kap ilyen áldást. Elég jól belemerültem és örültem, hogy végre nem szakítanak meg, ám az egyik pillanatban megéreztem, hogy valaki itt van a környezetemben, mintha figyelnének. Szinte a hátamban érzem az illető tekintetét így egy kicsit mérgesen meg is szakítottam a dallamot hirtelen és egyáltalán nem várt módon:
- Mit akarsz már megint? - kérdeztem hidegen, hiszen azt hittem, hogy az az idióta szinttársam volt már megint. Képes lennék itt és most felnyársalni a hegedűmmel is, csak sajnálnám a hangszeremet. Ekkor lépett elő egy teljesen másképp kinéző lány, mint az az előző aki felidegelt és már magyarázkodásba is kezdett. Sóhajtottam a végére megkönnyebbülten és egy picit fáradtan is majd mondtam halványan mosolyogva:
- Én bocsi, hogy rádförmedtem. Azt hittem, hogy valaki más, mint például az a kotnyeles liba aki nyafogott nekem mert zavarta őt az, hogy a szobámban zenélek - dünnyögtem végig az utolsó mondatomat.
- Nem zavartál meg amúgy, vagyis...jó technikailag igen, de nem azzal, hogy nyafogjál egy kört nekem - legyintettem egyet, majd leültem könnyedén a közelebbi padra, hogy csatlakozzon mellém és ne álldogáljon nekem. - Amúgy Zana vagyok, üdv és tényleg még egyszer bocsi, nem rád voltam mérges - ingattam a fejemet majd szórakozottan pörgettem egy picit a hegedűmet a combomon. |
Egy jó pár hete már, hogy Wade-el találkoztam az erdőben. Korábbi üzenetét, nagyon aranyosnak tartottam. De nem igen mertem vissza írni neki. Nem is tudom mért félnék, hogy valamiben megzavarnám. Remélem azért jól van. Néztem rá a telefonomra, az sms-t bámulva. Örültem, hogy találkozhattam vele. Egy apró mosollyal raktam el a telefonomat. Bámultam kifelé a szobám ablakán, egy forró tea társaságában. Mivel hideg volt, ilyenkor mindig sokat szoktam inni. Legalább arra jó hogy ne betegedjek meg. Kint szürkés volt az idő, és nagyon fújt a szél ezért inkább elvetettem azt az ötletet, hogy kimegyek egy kicsit sétálni mert már nem ártana egy kis levegő. Csak sóhajtottam erre a télies időre. Még is úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit. Legalábbis valahova az iskola területén egy kis parknál, vagy nem tudom. Nagyon még nem volt kedvem bejárni az iskola falait. Ki ittam a bögrém tartalmát amit a körasztalra tettem le. Kerestem valami jó meleg ruhát, hogy azért ne fagyjak meg. Találtam is egy jó meleg szőrmés pulcsit. Ez olyan volt amit télen is tökéletesen lehetett hordani, eddig még legalábbis nem fáztam benne. Majd hozzá csak egy farmer, cipő és már zártam is be a szobám ajtaját.
A folyosón lépkedve, igyekeztem minden felém jövő embert kikerülni amennyire csak tudtam. Ha lehetett nem igen néztem rájuk. Az egyik ablak bukóra nyitva volt ezért érezni lehetett a hideg szelet, ami átjárt az egész testemen. De meghallottam valamit. Azonnal megálltam és hallgatózni kezdtem vajon honnan jöhet ez a hang. Később aztán kitudtam venni, hogy egy hegedűt hallok. Kitekintve az ablakon észre vettem egy szőke hajú gyönyörű lányt. - Ilyen hidegben kint lenni? - Gondoltam magamban kissé megdöbbenve. Jó nem fújt brutálisan a szél, de mondjuk én hidegbe nem nagyon mennék ki. Magam se tudom mért, csak úgy gondoltam egyet és elindultam kifelé a bejárathoz, a lépcsőn pedig lesiettem. Innentől már csak a hangot követtem, ami fülbemászó is volt. Igaz kevés zenét ismerek, és még úgy ahogy nem bontakozott ki a zenei ízlésem de nagyon szívesen meghallgatok bármilyen zenét. Nekem mondjuk eddig a gitárt hallottam egyszer, bent az akadémián egy sráctól. Akkor is csodálkozva néztem hogyan tud játszani.
Sikeresen oda tudtam érni, a lányhoz aki hegedült. Nem mertem oda menni hozzá, mert akkor csak megzavartam volna és talán elküld engem a francba melegebb éghajlatra. Ahogy kitudtam venni a lányt, végigmértem az arcát. Látszott rajta, hogy élvezi a zenélést. Én csendben meglapultam, egy nagy fa mellett a lány előtt egy pár méterrel. Egyik kezemet a fa törzséhez tettem és úgy maradtam mozdulatlanul. De ekkor a lány megszakította a zenét, és észre vett. Hirtelen nem tudtam mit csináljak ezért elbújtam a fa mögé hátha nem vett észre de tévedtem. Engem szólított amire kicsit összerezdültem. De úgy voltam vele, hogy ideje kilépnem az egérlyukból... nem?
Lassan kiléptem a fa mögül, és oda sétáltam a lányhoz. - Ne haragudj.. meghallottam a folyosón hogy játszol ezért kíváncsi lettem. - Magyarázkodtam kissé zavartan, ahogy mutogattam az ablakra. - Nem akartalak megzavarni. - Mosolyogtam el a végére. |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
