|
Témaindító hozzászólás
|
2021.01.22. 11:29 - |
Sebastian Sparks& És a diákjai 2. felvonás |
[9-1]
 A hercegnős dologra megvonta a vállát. Sok ilyen van az biztos, akiknek az egójuk nagyobb, mint a valódi eszük és értékük, mint ember avagy bármilyen lény.
- Párzási tánc? Inkább, mint két veszett mókus, ahogy kerülgetik egymást. Volt egy ilyen videó, igen vicces volt. – nevetett fel óvatosan. Baalt egészen addig nem zavarja a kettő játszmája egymással, amíg nem dobják fel egymást az asztalra és kezdenek szexelni itt helyben heves acsarkodások közepette. Perverznek enyhén az volt, de annyira nem, hogy ilyesmin élje ki magát.
- Nem lenne hangosabb, mint az, hogy valaki az első sorban, a tanár képében falja az almáját. – mennyire lehet zavaró, hogy becsengetés után, amikor minden diák a tanár szavára vár csendben, nos, kivételek mindig vannak, hogy egy valaki vadul tömi a fejét a ropogós, friss és lédús gyümölccsel? Baalnak nem túlzottan, ő még egy építkezés közepén is tudna aludni, de esetleg egy kevésbé erős idegzetű, türelmes vagy elnéző ember számára, azaz a népesség nagyobb százalékának ezt hallgatni egy folytonos ritmusban, már gyilkos gondolatokat tudott szülni. Baal inkább csak arra gondolt, hogyha hercegnőnek is képzeli magát a lány, ahogy a mellette ülő fiú elnevezte, valószínűleg egy palota helyett egy óriás méretű csűrben nevelkedett. Ez megmosolyogtatta. – Ráadásul a popcorn bevett szokás, ha az ember valami műsort néz. Ha jól látom itt is ennek leszünk tanúi, ha akarjuk, ha nem. Én inkább a nemre szavaznék. – tette még hozzá mielőtt a tanár úr rájuk szólt. Keresni kezdte a szája előtt levő kihangosítót, de nem meglepő, nem talált semmit. Ezek szerint a hangszálai mondhatták fel a csődöt, ha még suttogva is kiabált. Hogy mik vannak! Vissza elnyúlt hát a széken, úgy döntött jobb dolga lévén majd alszik egyet, főleg miután Mr.Parks valami olyan szöveget nyomott le, mintha általános iskolásoknak tartaná meg az első órájukat és bemutatná az irodalmat magát. Az alsó ajkára harapott, amikor felmerült az ismerkedés. Még mindig jobb volt, mintha kiereszti azt a jó hosszú, és igen kellemetlen sóhajt, ami kikívánkozott belőle. Mikor még annyi volt, mint ők? Hát annyi biztos nem volt, mint ő, de erre is csak pislogott néhányat fáradtan. Ehhez ő már túl öregnek érezte magát a Földön leélt 2000 évével. Talán ez lehet az oka annak, hogy manapság többet gondol arra, hogy hol és mikor szunyáljon, mint idegeskedjen a mindennapok idegörlő dolgain vagy éppen az irodalmi korszakokon, amiket maga is átélt és amiknek így jobban részese volt, mint az a fiatal emberpalánta, aki a tanáruk. De hát az álcáját is tartania kellett mások előtt, a családja előtt. Meg aztán múltidézőnek minden jó, elvégre már 100 év alatt is sok minden homályossá válik főleg, ha annyi különféle életet élsz le, más és más bőrben, más és más környezetben és ráhatásokkal. Baal egyszerre érezte magát jelenlegi testében újfent fiatalnak és erőteljesnek, valamint szörnyen öregnek és megfáradtnak. Még akkor is, amikor mosolygott, vidám volt, a zöld íriszekben ott kavargott sok-sok elmúlt élet árnya.
ő és a padtársa lettek az első áldozatai Mr.Parksnak, ha jól sejtette azért, mert nagyon hangosan sugdolóztak, ellenben az első padban ülő lánnyal, aki igen kulturáltan evett és felrakta lábát a padra. Ah, szörnyű bűntudat marta most a lelkét. A fiú kezdte, akit, mint most kiderült Flynnek hívtak és legalább annyira megtisztelve érezte magát, mint Baal. Baal pedig ettől a megtisztelő első és második helytől a sorban úgy érezte nem tud mást, mint letámaszkodni a könyökével az asztalra és állát a tenyerébe fektetni, úgy fordult Ortiz felé és csak kárörvendőn mosolygott rá. Semmi baj, a srác is viszonozhatja majd neki, ha rákerül a sor úgy egy percen belül. Kicsit fel is kuncogott, amikor a fiú megjegyezte, hogy tavaly is volt már irodalmon és ismerik egymást a tanár úrral.
- Ne legyél ilyen goromba barátom, a tanár úrnak minden iskolai év olyan, mintha az első lenne, annyira jó ez a hely és annyira megható minden visszatérés. Ez az élet költészete. – súgta, bár nem tudta minek töri magát, hiszen, ha súg, akkor már kiabál is. Rákerült hát a sor és lassan elfordította fejét előre, állát kiemelte a tenyeréből. Legközelebb, ha lenne még legközelebb, mert a következő évben már nem lesz itt, akkor készítene egy önéletrajzot. Illatos papírra, nem is, illatos rózsaszín papírra írná. Az segít emlékezni.
- Anibaal Morrison. – mutatkozott be, aztán elnyomott egy ásítást, mert azt mégsem lenne illendő, amikor rajta a figyelem, mert már most majdnem lebukott a feje a padra. Magáról beszélni és mások bemutatkozását hallgatni még rosszabb volt, mint ambivalens lírai tartalmú szonetteket hallgatni, fennkölt ódákat olvasni, romantikus kis novellákon és regényeken unatkozni, amíg az osztályban minden bakfis intenzíven pirulgat. Az orosz realizmus műveinek részleteiben elmerülni, az már mindjárt érdekesebb, vagy egy drámai költeményt, esetleg tragédiát elemezni. - És ha a mellettem ülő kedves Flynn A.Ortiz egy év alatt ki is esik – itt kezét rádobta a mellette ülő vállára - én már itt konkrétan vénnek számítok, ne sértsen meg Mr.Parks. De akkor hadd mutatkozzam be úgy, ahogyan azt egy bizonyos műben is mondták. Nem az idő halad: mi változunk, Egy század, egy nap szinte egyre megy. – mondta egy visszafogott, de tőle pontosan ezért szokatlan, rejtélyes mosollyal. Valójában maga a rejtvény itt nem nagy fejtörő, de ha nincs meg a kulcs, akkor sok irányba elvezet, s sok zsákutcának bizonyul. Továbbadta hát a megtisztelő figyelmet a következő diáknak. A hátraforduló lányra rávillantott egy széles vigyort, a megszokott szarházi vigyorai egyikét. Legyen vele gazdagabb, ha már vette a fáradtságot, hogy honnan egészen elölről képes volt így hátratekeredni csak, hogy végigmérhesse őket. Mindenesetre most várta, hogy mindenki végezzen a bemutatkozással és megint a kajára gondolt. Próbaképp, hátha mégis akad valami nála, a kezét anyagtalanná tette és belenyúlt a táskájába. Némi kutatás után akadt meg a keze egy zacskóban. Ohha! Hát persze, hiszen a múltkor, amikor megint valami eldugott részen akart aludni, vett magának némi kaját is, ha megéhezne mikor felébred. Milyen előrelátó volt. A zacskón is átnyúlt anélkül, hogy bármennyire is csörgött volna aztán egy maroknyi mogyoróval bökte oldalba a mellette ülőt, hogy a pad alatt odanyújtsa neki a rágcsát. Nem éppen egy pizza, de addig jó lesz, amíg kicsengetnek.
- Csak aztán ne szórd el. – mondta Flynnek és amíg a tanár feltételezhetően a bemutatkozókat leste, ő bevett néhány darabot a szájába. |
 Biccentettem egyet köszönetképp a srácnak hogy átengedte a mellette lévő helyet. Kicsit vicces volt hogy annyira elnyúlt a helyén, hogy majd lefolyt a székéről. Gyorsan le is ültem mielőtt meggondolta volna magát ám hamar kiszúrtam egy nagyon is furcsa tényezőt ami eddig nem volt jellemző az irodalomtanár óráin. Igen, sosem szoktak előtte ülni közvetlenül. Erre most ott van egy csaj és almát zabál. Eszem megáll! Padtársam meg is jegyezte, hogy még fel is tette lazán a lábait a padra amit nem láttam hirtelen hiszen az előttem lévő csávó elég magas volt. Picit oldalra helyezkedtem és akkor konstatáltam, hogy tényleg így van. Felvontam a szemöldökeimet a megfigyelésein majd súgtam vissza:
- Szerintem csak egy elkényeztetett kis hercegnő aki nem tudja hol a helye - forgattam meg a szemeimet majd a következő megjegyezésére pillogtam egy kicsit. Betöretlen kanca? Jesszusom!
- Nekem aztán mindegy, csak a párzási táncukat ne nézzem páholyból. Bár ez nem kívánságműsor - túrtam bele egy kicsit a hajamba. Csodálatos órának nézek elébe mit ne mondjak. Fanyaran elhúztam a számat mikor a srác megjegyezte, hogy jó lenne egy kis mogyoró vagy pisztácia:
- Ah, valóban. A popcorn túl hangos lenne az események figyeléséhez - ám tény, hogy mindkettő olajos magért ölni tudnék mert annyira éhes vagyok. Erre a kiskedvenc az első padban meg vígan nyammog egy almát. Elnyomott helyzetben lenne? Egy francokat! Megforgattam a szemeimet mikor ránk szólt a tanár, hogy ne beszélgessünk. Eszem megáll, alig hallhatóan suttogtunk de még ezt is meghallotta. Biztos éles fülei vannak mi? Legszívesebben visszaszóltam volna neki, hogy minket hagyjon békén és előbb nevelje meg a kis hercegnőjét aki nem bír magával és eszik órán. Kétlem, hogy azért kell ennie, hogy ne essen le a vércukorszintje.
Inkább elengedtem és nem szóltam semmit végül. A kis játszadozós közjátékra csak sóhajtottam egyet. Te jó ég, kezdődik! Még a hülye is megállapítaná, hogy ezek közt alakulóban lesz valami. Most már értem miért csücsül a legelső padban a lány. Nem tudtam eldönteni, hogy itt hagyjam az órát vagy valamelyik sarokba hányjak. Tőlem aztán lehet tanár-diák kapcsolat köztük de azért ne teregessék már ki a szennyest basszus. Innentől pedig elkezdődött rendesen az óra, hiszen a tanár már kezdte is a szokásos szövegelését, pont úgy mint tavaly. Elnyomtam egy ásítást halkan a tenyerembe, hiszen nincs új a nap alatt, ugyanezt adta elő a férfi múltkor is. Nemsokára mi lettünk hátul a kiválasztottak, hogy bemutatkozzunk mire felvontam az egyik szemöldökömet:
- Flynn A. Ortiz vagyok, bár úgy érzem felesleges bemutatkoznom, hiszen ezt már tavaly megtettem az Ön óráján mikor még az első évemet tapostam - vontam vállat lazán és ezzel passzoltam is tovább a kérdést. Olyan hülye ez a tanár, hogy nem is emlékszik rám tavalyról? Pedig akkor még nem is volt a leányzó képben. Úgy tűnik a nagy szerelem elvakítja az emlékezetét és törli a hosszú távú memóriáját. Végül el lett zavarva a kisasszony a kukához, hogy dobja ki a csutkáját ha már sikerült magába burkolni az almát, majd ahogy visszatért már bámult is minket. A tekintetét unottan álltam, igazából magasról teszek arra, hogy ő kis királylánynak képzeli magát és azt gondolja, hogy bármit megtehet mert övé a világ. Még szerencse, hogy nem az osztálytársam mert én másodéves vagyok, csak az irodalom ilyen, hogy az osztály szét van kicsit zilálva így vegyes a bagázs. Nem sok ember tud kihozni a sodromból, de szerintem a lány erre képes lenne. Bőven elég volt ezt megállapítanom a degradáló tekintetéből. |
 Nyilvánvaló volt, hogy Seby majd beleköt a viselkedésébe, mármint abba, hogy felteszi a lábát az asztalra. Igazából még csalódott is volna, ha nem teszi, hiszen milyen, hát mondjuk azt vezető az ilyen, aki hagyja, hogy bármit megtegyenek a felügyelete alatt. – Még szerencse, hogy nem vagy a helyemben. – mondta felvont szemöldökkel. Azért természetesen nem fogja könnyen adni magát, és egy árva szó nélkül tűrni és tűrni. Egyértelműen gyűlölte, ha parancsolgatnak neki, sőt, képes lett volna ölni is emiatt, de itt most abszolút nem volt abban a helyzetben, és még nagyon sokáig nem is lesz, leganagyobb elkeseredésére. Sőt, rá volt kényszerülve, hogy meghunyászkodjon és ettől igencsak frusztrált volt, szinte mindig. Csoda, hogy nem szakította szét ez a sok düh és harag, na meg az, hogy nem adhatja ki magából mindezt. Azonban kezdett már ehhez hozzászokni, végül is egész jól tudta már kezelni tomboló érzelmeit, amik benne voltak.
Amikor Seby az asztalára ült, jelezve, hogy tényleg le kéne pakolnia a lábait, akkor eleinte csak szúrós pillantásokkal ajándékozta meg a tanárt, ha ölni tudott volna a tekintetével…, de végül szép lassan csak leemelte a lábát és az asztal alatt kinyújtva keresztbe tette őket. A többi diák fecsegésével nem nagyon foglalkozott, főleg, hogy nem is igazán hallotta őket, de talán főleg azért, mert nem is érdekelte. Szemét egy pillanatra lesütötte és nagyot sóhajtott. – Majd meglátjuk. – mondta végül, arra, hogy itt nem játszadozhat kedvére, tekintetében szemtelenség csillant. Már megint megpróbálta neki megmondani, hogy mit csináljon. Gyűlölöm ezt… - futott át a gondolatain, miközben fogait kissé összeszorította.
De akkor Seby végül is már belekezdett a magyarázásba. Siri rögtön az órára pillantott, ahogy a tanár végre eltávolodott az asztalától. Hosszú percek választottak még el a „szabadságtól”, már ha lehet ezt így hívni, de legalább nem kellett egyhelyben ücsörögnie és valami olyasmit hallgatnia, amihez köze sem volt, és legalább nem parancsolgattak neki; talán ez számított a legtöbbet. Hallotta, hogy Seby folyamatosan mond valamit, de nem igazán figyelt rá, a szavak értelme nem jutott el hozzá, gondolataiban teljesen máshol járt, egy teljesen más világban, teljesen más szabályokkal, ott, ahol tényleg igazán szabad volt. Asgardra gondolt, az Istenek otthonára, az Ő otthonára, de Hel, a holtak birodalma is meg-megjelent gondolataiban. Így vagy úgy, élve vagy holtan, de akkor is Engem fognak szolgálni. – ezzel a gondolattal csillapította le magában az indulatokat.
Addigra a tanár már a bemutatkozásoknál tartott. Szóval megpuhultál az idők során… - a férfira sandított és végig merté, miközben azt magyarázta, hogy mára már szívesen foglalkozik az irodalommal. Majd másokat is arra kért, hogy mutatkozzanak be, de mielőtt még bármelyikük is belekezdhetett volna, természetesen Seby egy perc nyugtot sem hagyhatott Sirinek. A szemét forgatva fordult a tanár felé. Alig fejezte be a férfi a mondatot Siri fél kézzel hajított egyet az almacsutkán, ami egy tompa puffanással a kukában landolt. – Még több is. – jegyezte meg halkan arra célozva, hogy sok erő lakozik benne. Csak legyen bátorsága kideríteni, hogy mennyi hatalom is van a birtokában.
A kis közjáték után azonban már csak arra figyelt, hogy mit mond majd a két srác ott hátul. Kissé hátra fordult és úgy mérte végig a két diákot, akiket Seby kinézett magának. |
 Mégis csak egy diák vagy, a helyedben ezt nem tenném. - Figyelmeztettem a lányt, aki máris előszeretettel tette fel a lábát a padjára majd majszolgatni kezdett egy almát. Elmosolyogtam, gondoltam egyet, majd egy lendülettel felálltam a székből. Lassan a terem megtelt diákokkal, és körbe is néztem nem-e késett valaki vagy mindenki itt van-e. - Kérlek titeket, ha lehet ne beszélgessetek. - Szóltam oda a hátsó padon ülőknek amint megláttam, hogy nagy ott a csevegés. Felmértem magamnak a két srácot, akik nagyban bámulták a lány viselkedését. Ezt bármelyik hülye gyerek ki tudja találni. Semmi bajom nem volt velük, az se zavar ha végig pofázzák az órát, de az ég szerelmére legalább ne legyenek hangosak. Fogtam a fejemet nagyot sóhajtva, de nem a két lurkó miatt, ha nem azért mert még nagyon hosszú napnak állok elébe.
De ami a lányt illeti, csettintve egyet mutattam rá Sirire, majd minden szó nélkül ráültem egy kicsit a padja szélére. Így képtelen volt letenni a lábát az asztalról. Nem érdekelt ha neki áll feljebb, ez még akkor is az én órám majd máshol eljátszhatja ha szeretné. Amint becsöngettek már el is kezdtem az órát. - Itt nem játszadozhatsz kedvedre. - Vigyorogtam el magam a lány felé, de végül az osztály felé intéztem a szavaim.
- Nos, először is bemutatkozom azoknak, akik nem ismernek még. Én Sebastian Sparks vagyok, irodalom és tesi tanár. - Szólaltam meg ahogy körbenéztem ismét a termen csak hogy lássam az arcokat. Igen, láttam régieket és új diákokat is.
Álltam fel ismét, majd szépen menet közben folytattam amíg az asztalomhoz nem értem és támasztottam rá magam az asztalra. - Az irodalom az egyik legszebb dolog, a történelemben de talán a legszomorúbb is. Az irodalom szólhat akármiről mi mindig megtaláljuk azt ami magával húz. - Mosolyogtam el. - Mindenkinek megvan a kedvence, legyen szó szerelmi vagy akár tragikus novella, versek és még lehetne sorolni. - Rugaszkodtam el az asztalról. - De mielőtt még belevágnánk komolyabban a témában, szeretnélek titeket megismerni. - Vágtam nadrágzsebembe a kezemet. De úgy voltam vele, jobb ha én kezdem a sort.
- Ha őszinte akarok lenni, engem nem nagyon érdekelt az irodalom mikor még annyi voltam mint ti. Inkább élveztem az életemet, mint hogy a padban rohadjak. De gondolom sokan így vannak ezzel. Mára már szívesen tanítom ezt a tárgyat. - Úgy gondoltam egyenlőre ennyi magamról így hirtelen. - Mondjuk a két fiatalember ott, mi lenne ha ti kezdenétek? - Vigyorogtam el magam. Közben azon törtem a fejem, miként tudnék Siri alá tenni. Nem, nem akartam én neki rosszat dehogy is. De nem fog nyugton ülni a seggén egész óra alatt. - Oh, és ha már megetted az almát akkor lehetne annyi erő benned hogy kidobd a kukába ugye? - Néztem rá Sirire, és biccentettem a kuka felé. |
Reggel volt. Anibaal számára ez egy végzetes dolog. Felkelni az ágyból és csinálni valamit. Mármint valamit, aminek nyoma is marad, hatással van a világra, emberekre, vagy saját magára. Ez mind szörnyen fárasztó dolog és nem is igazán az ő mottója. Az övé, hogy élj a döglésnek és azon, hogy szórakozz másokon, amint próbálkoznak azzal, hogy nyomot hagyjanak maguk után. Egyesek annyira próbálkoznak, annyira izzadnak ettől, hogy az vicces. Baal nem is egyszer megmosolyogja ezt az emberekben, nem emberekben, nos, lényekben, akik itt szerte járnak az Akadémián. Mint a szorgos kis méhecskék a kaptárban. Nem érti, hogy nem fáradnak el ennyi sok tennivaló, ennyi sok cél meg kívánság közepette, de mindegy is. Ő csak nagy, nehéz léptekkel mászott el a fürdőbe, hogy elrendezze magát a mai napra és tervei szerint megint marad a mindenféle helyeken való döglésnél, ülésnél és pihenésnél, meg a szokott megfigyelősdinél.
- Mi is az első óra...lássuk csak. Oh, irodalom, a szentimentalisták kedvence. – mondta magának, ahogy felcsatolta az óráját a karjára és magához vette a táskáját, amiben már ott lötyögtek a mai napra kellő felszerelések, könyvek és egyéb dolgok. Nem siette el, de így sikerült elég hamar a terembe érnie. Lehuppant hát a kinézett székére, valahol a leghátsó sorba, konkrétan elnyúlt rajta, lábait messze kinyújtóztatta az előtte levő széke alá, hozzá fáradtan nyújtózott egyet, ásított is mellé egy isteneset. Pontosan úgy festett, ahogy minden egyes nap, elégedetten, akár egy jóllakatott macska. Jobb kezét a hasára tette, a másikat az asztalra, szemeivel felmérte a terepet, a diákokat, akik folyamatosan özönlöttek be a terembe és foglalták el helyüket. Még egy ásítás kitört rajta. Nem unatkozott, csupán arról volt szó, hogy még kijött rajta, hogy valahol megint rossz helyen érte az álom, nem az ágyában, de ez néha megesik vele, ez olyan parazita dolog. Mindenen, mindenhol és mindenkin élősködni.
- Hm? – nézett fel, amikor egy srác beállt az asztala mellé és kérdezett valamit. Túlságosan elkalandozott, bár persze nem volt annyira hülye, hogy ne jöjjön rá hamar, hogy mi miatt toporog itt előtte. – Ja, tessék. – tolta ki neki a lábával a széket, mert még arra is sajnálta a kezét, hogy elmozdítsa, a lába akkor már előnyösebb helyzetben volt ehhez, hogy megtegye. Ajkait csücsörítve merengett tovább, amikor a mellé betársult gyerek megint beszélni kezdett. Hogy ez mennyit használja a száját? Gondolta magában Baal egy szarházi mosollyal, de szórakozottan a fiú felé fordította a tekintetét, majd odahajolt hozzá, hogy végighallgassa mit is mond, nos, súg, és mit akar azzal tőle, amit mond. Valami csajról volt szó, aki túlságosan ellazult, és máris keresni kezdte szemeivel az első sor, első padjában levő leányzót.
- A lába is az asztalon van. Imponálni akar valakinek a leányzó. Na, és az alma evése, azt mondanám, ugyan elnyomott helyzetben van, de mégis megpróbál apróságokkal a szabályok ellen menni. Aranyos. – jegyezte meg, hozzáfűzve a saját kis gondolatát. – Ha jól sejtem a tanár úr kifogott egy betöretlen kancát. A levegő izzik, a függöny lehull. – kuncogta el a végét, aztán, mint aki tényleg sajnálja, hogy a srác nem készítette elő magának a kajáját, visszadőlt a helyére és a fejét csóválta. Valójában tényleg sajnálta. Ő is hozhatott volna akkor rágcsát.
- Nekem is hiányzik egy kis mogyoró a képből, vagy pisztácia. – mondta álmodozón magának, hiszen a tanár lassan már kezdi az órát és hamarosan fennkölt módon fog beszélni valamely irodalmi műremekről, vagy tragikus élető szerzőről. Szereti a tragikus sorsokat és műveket. Felemelőek a maguk melankólikus módján. |
Már jó ideje itt tespedek ezen az akadémián és igazából a szobrászat órák és az erőmmel való gyakorlás miatt élem túl az itteni napokat. Illetve szabadidőmben is inkább kimenekülök mindig a természetbe és gyakorlok az erőmmel. Na meg persze mindig kísérletezgetek, persze titokban és taktikusan mindig más helyen. Amiket felvázolok a rajztömbömbe azokat megalkotom. Legyen ez furcsa formájú vázától kezdve absztrakt szoborkán át akár egy virágkaspó. Mindent megcsinálok a föld és az erőm segítségével. Könnyedén, másodpercek alatt. Ráadásul egyre jobban megy, már finomabb technikákat is tudok csinálni pusztán arral, hogy rá gondolok. Amiket eddig vésőkkel és agyagformázókkal csináltam az mára már nem kell.
Természetesen mindig nem támaszkodhatok az erőmre, tudom jól, ám mégis jó, hogy egyre jobban fejlődök ebben. A gyerekkori kezdetek óta sokkal jobban megy. Valószínűleg a céltudatosságom és az elszántságom miatt van ez, illetve szerencsére tanárnőm is tudott adni sok tanácsot, hogy mégis hogyan kezdjem majd el ezt a keramikus dolgot ha kilépek a nagybetűs életbe. Ám előtte sokat akarok tanulni tőle is és magamtól is, ezért nem is sietek még vele. Tudom, hogy évek folyamata ez én pedig kitartó vagyok. A családom mondjuk mindig el akarja bennem törölni a lelkesedés szikráját, nem is értem miért. Egyszerűen ez a szakma az igazán lényemnek való dolog. Ha nem ezt csinálnám akkor szemen köpném magam basszus. Hiába érvelek ezzel, sosem értik meg, mindig azt hozzák fel hogy kevés pénzem lesz, mert nem kifizetődő szakma ez.
Újabb hétfői napra kelhettem amihez semmi kedvem volt, hiszen a múlt hétvégén nagyon is elvoltam köszönöm szépen. Nyakamba kaptam San Fraciscot ráadásul egyedül Saffron nélkül, így kifejezetten élveztem az egyedüllétet. Szeretem a hugimat, de néha annyira sok tud lenni nekem, hogy az már fájdalmas. Természetesen sosem küldöm el melegebb éghajlatra, csak utalgatok hogy jó lenne ha abbahagyná a hülyeségeit. Nos, mondhatjuk a legmegfelelőbb személyiséghez került a víz ereje. Játékos, sosem áll le és képes keresztülgázolni mindenen. Egyszerűen borzalmas néha, de még egyelőre jól tűröm. Mondjuk kénytelen is vagyok mert nem szeretnék még egy testvért elveszíteni idióta veszekedés miatt. Ilyen gondolatok közt kezdtem el öltözködni rohamtempóban és mehettem is az első órámra ami irodalom volt. Sok kedvem nem volt hozzá, de mégis muszáj voltam elmenni, lógni nem szokásom, egyáltalán nem vagyok az a fajta. Lefelemenet méginkább sietősre vettem a lépteimet hiszen kiszúrtam messziről, hogy sokan áramlanak a tanterem irányába, így nem akartam lekésni a jó helyekről. Ó igen, a közkedvelt hátsó sor ahonnan páholyból lehet kémlelni a többieket. Szerencsére még időben siettem, hiszen egy hely még szabad volt:
- Szabad? - kérdeztem a fiútól aki helyet foglalt az adott padban. Remélhetőleg megengedte, hogy mellé üljek, így szemlélhettük a felhozatalt az osztály terén. Sok ismerős arc volt, igazából a mellettem ülő fiút is ismertem látásból, de még sosem ültünk egymás mellett, így nem tudtunk beszélgetni. Órák után mindenki megy tovább a következő elfoglaltságára. Felvontam egy picit a szemöldökeimet a magasba:
- Egy csaj ül a tanár íróasztala előtt? Sosem szokott ott ülni senki sem - jegyeztem meg neki súgva - Óh, de lazán nyomja. Almát is eszik, pedig én még nem is reggeliztem. Ha ezt tudom, hogy lehet enni órán egyeseknek akkor bekészítettem volna a szendvicsemet - morogtam egy picit, de ez csak az éhségem miatt volt főleg. Nehezen keltem ma, így is majdnem elaludtam. Folyamatosan szundira nyomtam a telómon, a legutolsónál ki is kapcsoltam magamtól. Majdnem nagy hiba volt, kapkodnom kellett, még szerencse, hogy este a ruháimat előkészítettem meg a táskámba is bepakoltam. |
Egyenesen az akadémia teteje felé vette az irányt amikor kifordult Seby irodájából. Órákig járkált fel és alá a tetőn, csak hogy egy kicsit levezesse az indulatait. Néha harcmodulatokat végzett, csak hogy egy kicsit gyakoroljon, bár ez olyasmi volt amit sosem felejtene el. Végül hátát egy falnak vetette és az ég felé fordult. – Remélem jól szórakozol… - mondandóját mind Thornak, mind Heimdalnak célozta.
Gyakran töltötte az idejét az ég kémlelésével, de leginkább az éjszakákat kedvelte, amikor látszottak a csillagok; az a sok millió birodalom, amitől most elvágták. Be kellett hogy vallja, honvágya volt. A Föld egy teljesen más hely volt, itt csak egy rab volt, de Hel vagy Asgard, azokon a helyeken szabad volt. Így hát a hétfő hajnali napfény egy félreeső padon találta, amint az eget kémleli. A csillagok már eltűntek ugyan, de ott voltak, még ha most rejtőztek is. Nagyot sóhajtott, és akkor megpillantotta Seby-t, amint kilép az akadémia ajtaján. Abban a pillanatban minden egyéb érzés elpárolgott belőle csak az elszántság maradt. Figyelte, ahogy a férfi futni indul és eltűnik a szeme elől. Ekkor villant csak be neki, hogy ma még túl kell élnie ezzel az önelégült fazonnal egy órát. Szinte biztos volt benne, hogy a tanára mindent meg fog tenni, hogy kihozza a sodrából, és minden lehetséges módot meg fog ragadni, hogy visszaéljen tanári „hatalmával”, amitől rögtön haragra is gerjedt. Csekély kis hatalom, ugyanakkor Siri abszolút meg tudta érteni, hogy visszaél vele, hiszen Ő sem cselekedett volna másként. Annyi a különbség, hogy Ő sokkal nagyobb hatalomról álmodott, nem tudta elhinni, hogy képes beérni ennyivel, amikor Ő sokkal többet ajánlott neki. A nap sugarai már az arcát simogatták, lehunyta a szemét és úgy süttette magát, miközben más és jobb világokról álmodozott. Próbálta addig húzni a pillanatot ameddig csak tudta, de elérkezett az ideje, hogy elinduljon órára. Mekkora hülyének érezte magát. Ez csak a szükséges rossz, mielőtt minden visszaáll a rendes kerékvágásba. – nyugtatta magát ökölbeszorított kezekkel. Azzal határozott léptekkel megindult abba az irányba amerre a termet vélte. Útközben felkapott egy zöld almát, hogy honnan, az nem is nagyon érdekelte. Azt dobálgatta amikor belépett a terembe. Válaszra sem méltatva Sebyt leült oda, ahova mondta. Hát akkor játsszuk a jó kislányt, lássuk mit kezdesz vele. – határozta el magát, persze azért volt egy határ amit biztos, hogy nem fog átlépni, hiszen neki is volt büszkesége, amiből nem nagyon szeretett volna engedni. Azzal a lendülettel, ahogy leült fekete cipője az asztalon landolt és hátradőlve beleharapott az almába amit szerzett. – Nyugodtan. – mondta végül széttárva a karjait, jelezve, hogy Ő aztán elfogadja a kihívást. Utána sorban érkeztek meg a többiek is és lassan el is kezdődött az óra, de Siri már akkor alig várta, hogy végre szabadulhasson. |
Ahogy Sirit kiengedtem az irodámból, és végre a drágalátos kollégám is eltávozott örömmel vetettem le magam a kényelmes székembe. Egy nagy levegő vétellel tettem a fejem a széknek, és így tökéletesen szemeztem a plafonnal. Jó volt végre egy kicsit egyedül lenni. Bekapcsoltam egy kis jazz zenét, és egy ital társaságában átadtam magam a pihenésnek. Konkrétan most leszartam a munkát is. Elég lesz nekem a jövőhét is azt hiszem.
A hétvégém az nagyon jól alakult, ugyan is két napig San Fanciscoban voltam egy hölgynél akivel töltöttem az estéket. Ez olyan futó kaland, már egy éve talán egyszer-kétszer összejövünk és nagyon is jól bánik a dolgokkal. De khm.. a lényeg az, hogy vasárnap reggel kocsikáztam vissza az akadémiára, hogy még eltudjak végezni egy-két dolgot. Amint leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból egy kézitáskával a kezemben, már rögtön a szobám felé vettem az irányt. A vasárnapom leginkább azzal telt hogy a munkámmal voltam elfoglalva, valamint jártam a folyosókat, hogy minden rendben van-e a diákok közt.
Na de mint mondtam hamar eljött a hétfő reggel. A rutinom mindig az volt, hogy elmegyek futni az erdőbe így is tettem. Viszont amint kiértem az akadémia bejáratánál nem is olyan messze Sirit pillantottam meg magamnak, ahogy egyedül ücsörög egy padon. Akaratlanul is elmosolyogtam hiszen rögtön eszembe is jutott az alkunk. - A játék elkezdődött Drágám. - Futott át az agyamon ez a kósza kis mondat. Majd mikor észrevettem hogy rám néz, én csak mosolyogva a fejemre húztam a kapucnit és elindultam megtenni a szokásos métereket. Az idő kellemes volt most. Nem volt olyan hideg és a szél sem zavart. Körülbelül úgy húsz perc múlva visszatértem hogy elvégezhessem a reggeli rutinokat, és hogy egy kávé mellett felébredjek az órámhoz. Most ugye irodalmat fogok tartani, és nagyon remélem normális gyerekek fognak betérni és meglehet tartani egy nyugodt irodalom órát. Csak így a legutóbbi tesi órára vissza gondolva. Főleg hogy a falat is meg kell csináltatni.. mert a drága Sirim egy pillanat alatt elintézte, mert hát mért ne csak úgy hajítsunk kardokat a suli összes falára, a többit meg szarjuk le nem igaz Siri?
Frissen felöltözve, egy pár mappával és tanári dolgokkal na meg egy bögre kávéval tértem be a terembe ahol órát fogok tartani. Korán jöttem hogy eltudjak, végezni mindent. Előkészületek meg egyebek. Amint megvoltam és volt körülbelül úgy 20 percem hátradőltem a széknek és a lábaimat az asztalra tettem. Kicsit megdöntöttem a szék lábát és iszogattam a kis ébresztőmet. Még jó forró volt úgy hogy nagyon is jól esett. Hátradöntöttem a fejem, majd behunytam a szemem és egy kicsit elutaztam a múltamba, hogy az akkori feleségemmel és fiammal legyek. Igen még sokat gondolok rájuk, de egyszer majd túl lépek ezen is.
Nem is telt olyan sok időbe, már hallottam az első lépteket az ajtó felé. Ám még is csak akkor nyitottam ki a szemem, mikor már az illető kinyitotta. És meglepetésemre Siri volt az. - Áhh.. meguntad a kinti levegőt? - Vigyorogtam el magam. Nem számítottam, hogy ő lesz az első aki belép. - Kérlek ülj le ide, velem szembe. Csak hogy szemmel tarthassalak magamnak. - Mondtam neki és a mosoly ugyan úgy rajtam maradt. Majd végül jöttek be a többiek is. De persze megvártam a csengőszót és hogy mindenki ide érjen. |
Sebastian Sparks& És a diákjai 2. felvonás |
[9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
