Témaindító hozzászólás
|
2021.01.22. 18:02 - |
Wyatt Evans & Netar Sparks |
[2-1]
Már körülbelül 2 hete, hogy ide költöztem erre az akadémiára. Még akkor Sarah, és Adam hozott ide. Persze nem tudták, hogy milyen iskola is ez valójában. Nekik csak annyit mondtam, hogy kell nekem a váltás, és ez csak egy bentlakásos iskola. Még is mi bajom történne itt?! Tisztában voltam azzal hogy itt mennyi faj, illetve ember jár ide mind más és más tulajdonságokkal, illetve erőkkel.
Most is éppen rájuk gondoltam, a nevelő szüleimre míg én a szobám tárva nyitott ablakán ücsörögtem, és figyeltem az erdőt a szürke égbolttal együtt. Néha a szél az arcomba kapott, de ez nem tántorított el hogy becsukjam az ablakot.
Rápillantottam a kis 'tetkómra' a csuklómon ami nem is volt tetkóhoz hasonlítható, hanem inkább ilyen fémes hatású volt.. Fogalmam sincs, hogy rajtam kívül van-e hasonló helyzetben mint én ezzel itt. A kis jel világítani is kezdet, ahogy egy elektromos gömböt megidéztem. Sokáig elnéztem ahogy ezek a kis apró villámok hogyan cikáznak egymás mellett. Legalább ennyit képes voltam megtenni az erőmmel kapcsolatba ami azért haladás amióta itt sorvadok, és még évekig fogok ebben a kis börtönben. A kis labdát eldobtam az ég felé, ami az szét is robbant és hát mondhatni elég nagy zajt is csapott. Lent a kertben ahova nézett az ablakom sikolyokat hallottam meg. Rögtön egy csaj észrevette, hogy én voltam a ludas és már rögtön belekezdett a szavaiba: Hé ember, normális vagy? - Ordította, mialatt én csak egy apró nevetéssel felemeltem az egyik kezem. - Ne haragudj. - Szólaltam meg szórakozottan. De válaszra se méltatott inkább dühösen tovább állt, én meg csak mosolyogtam mint egy tejbe tök, és még integettem is neki. De a gondolatmenetemet megszakította egy sms hangja. Egy régi jó haverom írt hogy nem-e mennék velük San Franciscoba átbulizni az estét. Gondoltam mért is ne! Nem is tudom mikor voltam utoljára szórakozó helyen, és mikor ittam töménytelen mennyiségű alkoholt ami KELL! Mert hát mit sem ér egy buli ha nem iszol eleget... na. Vissza is írtam Dave-nek hogyha elvisz akkor rendben van. Már csak meg kellett várnom az estét, ami lassan már be is következett.
De előtte voltak még óráim is. Igaz csak 2 de utána már szabad leszek. A mostani órámat ellógtam, nem nem azért mert én akarok lenni az osztály rossz fiúja. Csupán csak kedvem nem volt hozzá. Nem csodálom mert az a tanár aki tartja, az borzalmas. Főleg hogy egy órát se tud megtartani mert a többiek folyton folyvást belekiabálnak. De igazából hamar lement az a 2 óra.
Este már lent álltam az akadémia előtt és vártam a taximra. Szerencsém volt hogy nem kellett sokat várnom Dave-re. Már messziről hallatszott a discos zene a kocsijából így már mosolyogva nyugtáztam hogy megérkezett.
Beszálltam és már útnak is indultunk.
Elég régen találkoztunk, így szinte végig pofáztuk az utat. Körülbelül egy óra lehetett amíg oda értünk a szórakozó helyre. Máris átjárt engem az éjszakai élet, amit meg kell hogy mondjam nagyon hiányzott már. Jó lesz egy kicsit kikapcsolódni, és elvileg nem csak 2en leszünk. Be is léptünk, majd ameddig a szem ellátott mindenütt emberek táncoltak vagy vígan iszogattak. Mi úgy voltunk vele hogy kérünk egy italt, és pultnál elkezdünk vadászni csajokra, hogy kibeszéljük őket. Régen is ezt csináltuk majd utána jöhetett a durvábbnál durvább buli. Én kértem egy jó erős whiskyt a pultnál, de nem szándékoztam leülni ahhoz teljesen fel voltam dobva, hogy most én itt üldögéljek. Jó kis hely volt, jó zene szólt és jó is volt látni azt a rengeteg arcot vígan nevetni. |
Wyatt Evans & Netar Sparks |
[2-1]
|