|
Témaindító hozzászólás
|
2021.01.23. 22:42 - |
Alice Foster x Orion Axton |
[4-1]
 Pazar látvány volt, ahogy ezek az idióta gorillák teljesen kiakadtak. Bár nem volt bennük számomra semmi újdonság, hiszen a reakciójuk a szokásos volt. Mondjuk egy picit azért meglepődtem azon, hogy az egyik szabályosan kirántotta a mosógép zárt ajtaját. Persze azért volt sejtésem, hogy mindegyiknek valami fizikai erőre építő képességük van, szóval nagy meglepetésként nem ért a barbárság amit leműveltek. Ám ami meghökkentő volt az az, hogy a hülyék egy percig se gondoltak a kiömlő vízre ami simán megsokkolhatta volna őket ha a konnektor rossz helyen lett volna. Mondjuk a lány is vicces volt, hiszen ő meg konkrétan csak állt és semmit sem csinált, valószínűleg a sokktól. Ugyan már, ezektől még félni sem érdemes. Én is csak hanyagul köszöntem nekik.
Ezeknek a véglényeknek fogalmuk sincs arról, hogy nem minden a fizikai erő. Akinek a kezében a tudás rejtőzik az mindig is előrébb viszi az életben. A stréber jelző különösebben nem hatott meg engem, hiszen mára ezt a dolgot már elengedtem. Általános iskolában kaptam emiatt az ívet szóval ott már hamar megtanultam azt a bizonyos leckét, hogy egyáltalán nem szabad jelentkeznem az órákon hiába tudom a helyes választ minden kérdésre. Persze ez sem volt jó taktika hiszen a dolgozataim mindig jók voltak így a tanárok egy idő múlva állandóan tőlem kérdezték a helyes választ miután senki sem jelentkezett. Egyáltalán nem jött be az átlagos oktatási rendszer az emberek közt de hamar megtanultam az idiotizmusaikat is. Bár ezt az összes ősömtől tudom, de más ha a saját bőrén tapasztalja az ember a dolgokat nemde?
Felvontam hitetlenkedve a szemöldökömet mikor rákérdezett a lány, hogy csináltam valamit a gépekkel. Nem tűnik egy ostoba lénynek, hogy egy ilyen egyszerű és logikus dolog ne essen le neki. Komolyan? Egy ember szellemként a gépből köszönt neki és következő pillanatban behal egy mosógép amit más használ. Nem egyértelmű? Nem?! Szerencsére rájött az egyáltalán nem bonyolult összefüggésre végre, így még talán van fény az alagút végén a fejében:
- Bingó! - vigyorogtam el magam és szellem alakomra váltottam és szórakozottan lengtem körbe-körbe a mosógépem felett. Ám a következő kérdésére már felvontam a szemöldökömet újfent:
- Miért ne? - vontam vállat könnyedén - Unatkoztam és pont kapóra jöttek. Amúgyis megérdemelték, bár úgyse tudják, hogy én tettem, de legalább a napjuk varázslatossá vált és jó büdös ruhákba mehetnek majd hétfőn a tanórákra, mert az biztos nem szellőzik ki rendesen - még a megszáradás is kétséges ilyen időben. Igaz, azt radiátorral meg lehet oldani. A büdösség meg parfüm és dezodor undorító keverékével. Bűzölöghetnek majd a zárt termekben az osztálytársaik legnagyobb örömére.
- Talán megesett rajtuk a szíved? - érdeklődtem vígan. Ne vicceljen már, az előbb is úgy viselkedett mint egy általuk vagy hozzájuk hasonló egyedek által elnyomott egyén. Sok ilyet láttam már az őseim szemein keresztül a történelemben. Az a félelem a szemükben amikkel mindig hozzájuk mentek esedezni, hogy váltsák valóra a kívánságaikat, hogy jobb életük legyen. Minden kultúrában jelen van az ilyen, kár tagadni. Én nem is akarom, hiszen több földrészen átnyúlva tapasztaltam ezt. Igaz nem jómagam hiszen elég fiatal vagyok és tudom, hogy még bőven tudok hova fejlődni. Később más képességeim is elő fognak jönni. A három kívánság teljesítése csak hab a tortán. |
 A mai éjjelt a könyvtárban töltöttem. Hogy miért? Kíváncsi voltam, hogy találok-e valami leírást az erőmmel kapcsolatban, hátha megtudok valami információt szerezni mitől, vagy hogyan alakulhatott ki ez az egész. De nem sok mindent találtam, vagy csak nem a helyes könyveket találtam meg. Nagy ásítással néztem az ablakra, hogy már lassan világosodik. - Milyen gyorsan repült el az idő. - Gondoltam, amíg becsuktam a könyvet ügyelve, hogy mindent úgy pakoljak el ahonnan leszedtem a polcokról. Kedves volt a könyvtáros nő, amiért megengedte, hogy kutassak az erőm miatt. A hétvégém átlagosan, és magányosan telt mint mindig. Mivel nagyon nem barátkozok nem is várhatok el mást.
Egy reggelen, elhatároztam hogy már ideje levinni a szennyes ruháimat általában ha nem felejtem el, minden hétvégén így teszek. Így is tettem. Emiatt korán is keltem, hogy a kis kosárral teli ruhát levihessem a mosószobába. Ahogy leértem a helységbe kicsit szenvedve az ajtóval láttam hogy szerencsére senki sincs itt, de egy gép már ment. Gondolom majd később visszajön érte a tulaj. Aha... a fenéket. Egy hangot hallottam meg, aki köszönt nekem. Nem is kell mondanom mennyire megijedtem a hangtól. Ám a szellem alakú sráctól már annál inkább megijedtem, főleg hogy félig a mosógépben volt. Szemei pedig arany színben csillogtak. Az ijedtségtől egy apró sikoly szerű hang is kicsúszott de még az volt a szerencse, hogy a kosarat nem ejtettem le. Nos nem tudom hogy a fáradtság, vagy csak képzelődök hogy egy szellemet látok, de ebben az iskolában mi az ami ne történne meg? Tanácsot adott, hogy a szembelévő gépet használjam amit nem tudtam hova tenni, hiszen annyi gép van még itt. - Szi-szia... öhm és rendben. Azt hiszem. - Próbáltam egy kicsit lenyugtatni magamat.
Ám ekkor hangzavarra lettem figyelmes, így már tudtam hogy mások is jönnek ide. Az ismeretlen fiú megszólalt és vigyorogva jött ki a gépből immár teljes, emberi alakban. Nem tudtam ezt hova tenni hirtelen, de sok időm nem is volt hiszen már sokan lettünk a szobában. - Várj. Mit ért az alatt hogy showtime? - Futott rajtam végig a gondolat. A sok fiú láttán, egy kicsit hátrálva léptem oda ahhoz a géphez amit a szellem fiú javasolt. Leguggoltam ahogy kinyitottam az ajtót már gondosan pakolgattam be a ruháimat. Néha-néha a fiúkat figyeltem, csak hogy nem-e vesznek észre vagy egyéb hasonlóságok. Nagyon nem is figyeltem mit beszélnek, mert én az indítással voltam elfoglalva. Majd elégedetten álltam fel, és már csak várnom kellett.
Egy elég hangos zajt hallottam meg, amit persze megint ijedten reagáltam le. Mi a fene van már ezekkel? Akkor láttam meg, az egyik gép rendesen behorpadt. Nem értettem, hogy ez most mire volt jó attól most jobb lesz? Kis idő után már úgy tépte ki az egyik srác az ajtót, hogy aztán elmenjenek innen. Én csak szótlanul, kissé félve figyeltem az eseményeket. Éreztem ahogy az erőm kezd feltörni a felszínre, de harcoltam az ellen hogy nehogy kibukkanjon egy ''kard'' a karomból. Hiszen az sem nekem, sem a többieknek nem lenne jó. Mire észbe kaptam víztócsára lettem figyelmes, a srác pedig éppen szereli a gépeket. A stréber szót azt el is engedtem a fülem mellett. Nem mondanám magam annak, hisz az órákon nem igen vagyok aktív ha úgy nézzük.
De azért szúrós tekintettel néztem utánuk ahogy elballagnak. Bár nem lepődtem meg hogy így viselkednek. A régi iskolámban is járkáltak nagyképű alakok, de azért itt is lehet találni egy-kettőt. Nagyot sóhajtottam, csak hogy egy kicsit elengedjem magam de ekkor a fiú felnevetve mondta el a véleményét arról a pár alakról. Nem mondtam de egyet értettem vele ezeknek még egy büntető óra se segítene, hogy egy kicsit észhez térjenek.
Nekidőltem a hideg falnak. Éreztem ahogy átjárja a testemet de nem igazán zavart. Talán egy kicsit felébreszt engem amíg várakozok a ruhákra. Rápillantottam a fiúra, aki már végzett a kis munkájával. - Csináltál valamit a gépekkel? - Kérdeztem meg végül, mert hát ahogy láttam az ő műve volt ez az egész. Eszembe jutott hogy rám szólt melyik gépbe tegyem be a ruhákat. - Oh, tehát ezért szóltál. - Jöttem itt rá a dolgokra magamtól is. És milyen büszke voltam magamra hogy ezt kitudtam, találni. - Ha nem szól, én is így jártam volna ezek szerint. - Gondoltam magamba. De aztán az is eszembe jutott, hogy szellem alakban láttam amit meg kell, hogy mondjak még nem láttam ilyen képességet. Igaz, hogy annyi képesség létezik ahány ember van de akkor is. Nem akartam rákérdezni, mondja el mi a képessége az tolakodás lenne. - De, mért csináltad ezt velük? - Kérdeztem rá kíváncsian. |
Borzalmasan unalmas számomra ez az akadémia, hiszen alig tudok újat tanulni hiszen minden információ a fejemben van. Ami számomra új dolog az mindenképp a jelenkor történései és nem a múltbéli dolgok amiket fel tudok idézni bármikor szóról szóra. Az órákat mindig úgy élem túl, hogy viszek olvasvalót és konkrétan a könyvet a tankönyve rejtem, így a tanórákon úgy tűnök mindig mintha elmélyülten bújnám a feladatot, holott ez egyáltalán nem így van. Egyedül a testnevelés és a művészeti órák azok amit felfrissülést jelentenek a testemnek és az agyamnak is. Mivel bár ezeknek a tudásoknak a birtokában vagyok, ám gyakorlatban egyikben sincs tapasztalatom. Hiába tudom például, hogy kell egy emberi rajzot megrajzolni, ha gyakorlottságom még nincs benne. Az elméletet prímán tudom, a többi meg majd jön idővel ugye. Vontatottan teltek a napjaim és órák után mindig azzal szórakoztattam magamat, hogy végig szellem alakban láthatatlanul lófráltam a folyosókat emberek mobiljait megbolondítva, az egyéb berendezésekről ne is beszéljek amik a szobájukban voltak. Klubhelyiségbe is rendszeresen látogatást tettem, hogy mindig trollkodjak egy kicsit az emberekkel. Zenesarkot folyamatosan terror alatt tartottam amitől a diákok mindig kiakadtak. Tudom, kicsit gonosz dolog, de ezek dobtak fel engem állandóan és csak emiatt nem fásultam be.
Ez a csodás nap sem különb a többitől. Mindenki lazul, hétvége van és azt hiszik, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ki is terveltem gyorsan a napi szivatásomat és már mentem is a mosószobába a szennyesemmel. A hasznost kössem már össze a kellemessel is nem? Persze nem mindenkinek lesz annyira jó igazából, csak nekem, de ez nem érdekes! Bedobtam a mosásba a ruháimat, majd miután elindítottam a gépemet már akcióba is léptem. Nem várhattam tovább, hiszen ez volt a tökéletes pillanat arra, hogy mindent elcsesszek. Sehol egy lélek a szobában, így enyém a terep. Gyorsan felvettem a szellem formámat és már el is kezdtem láthatatlanul megbuherálni a gépeket. Szépen sorra haladtam, hogy egy darab se maradjon épségben, ám amikor nekiláttam volna az utolsónak akkor lépett be egy lány. Kicsit megilletődtem, hiszen annyira nem számítottam látogatókra most, de úgy döntöttem megkegyelmezek neki.
- Üdv! Ha rám hallgatsz… - hoztam elő a sötétkék áttetsző formámat az arany szemeimmel és folytattam - ...akkor abba a gépbe pakolod a ruháidat - mutattam a velem szemben elhelyezkedő gépre, úgy hogy közben egy másikból csak félig látszódhattam ki ugye. Ha hallgatott rám a lány, akkor rám hallgatott, ha nem akkor nem, így járt. Ám mindez különösebben nem érdekelt, hiszen hangos tipikus alfa röhögések visszhangoztak a folyosó végéről mire felkaptam a fejemet és elvigyorogtam magam:
- Showtimeeee - dörzsöltem össze a tenyereimet, majd gyorsan kilibbentem a gépből és leszállva már rendes emberi alakra váltottam. Lazán nekitámaszkodtam a mosógépemnek mintha csak unottan arra várnék, hogy végre lejárjon a mosásom.
- Mizujs fiúk? - biccentettem feléjük üdvözlésképp ahogy a mamlaszok befáradtak a helyiségbe. Természetesen direkt idiótán vigyorogtam hozzá, hogy azt higgyék én vagyok a helyi idióta akin keresztül nézhetnek bármikor. Válaszként természetesen “Kabbe, Rohadj el gyíknyakú” és hasonszőrű társait kaptam tőlük, nem is számítottam többre, még ez is magasan meghaladja az átlagos intelligencia határukat. Még a végén elszámolnak majd tízig mi? Röhög a vakbelem! Be is dobták a mosásukat vígan és vártam a fejleményeket. Természetesen nem bámultam feltűnően őket, inkább a hátam mögé néztem, hogy mikor jár le a programom, de még kicsit odébb volt azért. Hamarosan éktelen morgásnak lehettünk fültanúi, hiszen az egyik benga állat már el is kezdte csapkodni a kijelzőt mikor elindította a mosását. Magamban már számoltam is vissza a másodperceket, ó igen! 3...2...1…
- Mégis mit villog ez a szar faszom?! - akadt ki kiabálva az egyik, majd a másik nagy gorilla is rákezdett, csak ő meg a gépbe rúgott egy olyan nagyot, hogy behorpadt az oldala. Totális fapofával néztem a szenvedéseiket bár belül éktelenül röhögtem magamban ezt mondanom se kell. Jó negyed órát így elszenvedtek, a mosógépek teljesen meghülyültek már, váltogatták össze-vissza a programot. Sokkal rosszabb állapotban voltak mint ahogy otthagytam azokat. Ezek a szellemi véglények tettek róla, hogy teljesen elromoljanak a mosógépek. Jesszusom!
- KELLENEK A RUHÁIM! TE FOS! - üvöltött fel az egyikük és már fel is tépte szabályosan a mosógépek ajtaját, hogy kiszedje a vizes gönceiket és nagy puffogva lelépjenek:
- Cső stréberek! - és úgy bevágták az ajtót, hogy félő volt hogy kiszakad a tokjából. Néztem tűnődve a csomó kiömlő vizet amivel ezek a barmok elárasztották a szobát, de észbe kaptam és gyorsan a kék szellemalakomra váltottam, hogy átnézzem a csatlakozókat. Nem akartam, hogy megrázzon minket az áram. Szerencsére még időben kapcsoltam, így a lányt meg magamat is megmenekítettem egy felvillanyozó élménytől. Szellem alakomban ha akarok akkor tudok tárgyakat mozgatni ha eléggé fókuszálok, így húztam ki az összes gépet a konnektorból. Kivéve a miénket, nálunk csak a hosszabbítókat feltettem a gépeink tetejére. Mehetett tovább a mosásunk gond nélkül.
- Mekkora idióták! - nevettem fel végül vidáman mikor a szorult helyzetet megoldottam. |
Alice Foster x Orion Axton |
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
