|
Témaindító hozzászólás
|
2021.03.01. 16:24 - |
Dean Moreno & Ydris |
[6-1]
 Ingattam újfent a fejemet a megszólalására amiben valamilyen szinten igaza volt. Tény, hogy az emberek törékenyek és sok minden tud nekik ártani, de nem mindenki lehet halhatatlan és sebezhetetlen lény. Ettől emberek az emberek mert halandók és sebezhetőek. Nekünk lényeknek pedig rejtve kell maradnunk előlük, én már csak tudom. Bár nem sokat ért az óvatosságom, így is sikerült elkapniuk. Gyorsan el is hessegettem inkább az emlékképet ami az agyamba belefúrta volna magát, inkább a társaságomra koncentráltam ami nem volt nehéz, hiszen a feledtébb furcsa viselkedésével fenn tudta tartani az érdeklődésemet.
- Ha semmiség lenne akkor hamarabb meggyógyult volna. A szervezetnek van egyfajta öngyógyító rendszere azért, a kisebb sebek hamar összeforrnak - egyértelműen mélyebb vágás volt a tenyerén, hiszen ez tisztán látható a méretéből adódóan. Természetesen tippnek mondtam a kórházat, hiszen ott foglalkoznak ezekkel és valóban nem lenne jó ha elfertőződne mert akkor még rosszabb lenne később. A következő kérdésére - ha eddig nem lett volna egyértelmű - biztosan kiderült, hogy valami nem evilági lény lehet mert azt se tudja mi az a kórház. Most tényleg vagy földönkívüli és most pottyant ide, vagy eddig valami masszív burokban élt és most szabadult a világra. Azt döntse el mindenki és maga is, hogy ez most jó vagy rossz dolog. Egyelőre ahogy tűnik sok hiányossága van, de azért felvilágosítottam:
- Nos, ha van önnek számítógépe vagy mobilja és van rajta internet akkor csak egyszerűen rá kell keresni és kész. Ha esetleg ez nem opció, akkor marad a jó öreg térképen való keresgélés, vagy csak járni random céltalanul a várost ami nem túl kifizetődő, inkább egy taxisra bíznám a dolgot aki azonnal oda tudja magát vinni. Egy piros kereszt szokta ezeket az épületeket szimbolizálni, a zöld kereszt meg a gyógyszertárak általános jelképe - valószínűleg az utóbbiba is be kell majd térnie előbb vagy utóbb, valószínűleg a kórházi látogatása után biztosan elzavarják oda, ezért is mondtam el ezt az információt. Hamarosan el is terelte a férfi figyelmét egy számára teljesen újnak tűnő jelenség ami a tea illata volt, ami bevallom tényleg nagyon kellemes volt. Egy olyan egyénnek aki nagy valószínűség szerint most először szagol ilyet annak biztosan káprázatos lehet. A felajánlásomra azonnal le is csapott elég meglepő módon, hiszen mint egy lelkes izgatott kölyök úgy húzott magával a karomnál fogva.
- Nem kell sietni, nem mostanában fog bezárni… - próbáltam mondani épkézláb érvet, hogy miért álljon le és lassítson egy kicsit, de mintha a falnak beszéltem volna és csak zakatolt előre megállás nélkül mint egy gőzös...hogy aztán hirtelen megállás legyen a vége és alig bírjam magam lefékezni a lendület miatt. Kész csoda hogy nem karambolóztam neki a hátának. Sóhajtottam egy picit ami egyáltalán nem nevezhető bosszúsnak, inkább csak kifújtam magam mondva:
- Nos igen, itt van a teázó amint jól érzi - vagy jól fogott szagot ugye. Inkább nem mondtam ki ezt hangosan, hiszen nem akartam, hogy sértésnek vegye vagy ilyesmi. Természetesen tétovázás nélkül lendül előre így követtem is őt páratlan helyre amit azért megnéztem magamnak alaposan. Picit lehajtottam a fejemet viszonzásképp a nőnek ahogy azt szokás a japán kultúra szerint és már helyet is foglaltam a férfival szemben amint a helyünkre vezettek minket.
- Hm, egy pillanat, gyorsan átfutom az itallapot - válaszoltam a mit kérek kérdéskörre és már fel is mértem a kínálatot, ám a társaságom halálosan komolyan benyögte a mindent választ. Pillogtam nagyokat, hogy ezt most tényleg komolyan gondolta-e, ám a tekintetét látva, nos egy erősködő és dacos kisgyerek jutott eszembe aki követeli a nyalókáját. Ó, jaj!
- Khm, ezek elég forró italok és sokáig tart az elfogyasztásuk. Ha valóban berendelné az összes teát akkor mire a végére érne teljesen kihűlnének és úgy már nem a legjobb az aromájuk. Ezek nem jeges teát amik pont hűtve jók - próbáltam magyarázni a férfinek, hogy ez nem a legjobb ötlet a világon, arról nem is beszélve, hogy sok pénzbe fájna ez a buli. Eleve nem is tudom, hogy neki egyáltalán van-e valami munkája vagy bevétele amiből ezt tudja állni. Kicsit kétséges a dolog tekintve azt a tényt, hogy azt se tudja mi az a kórház és a seb kezelésére is lemondóan reagált.
- I-igen, igaza van az úrnak, szóval érdemesebb lenne egyet kiválasztani a kínálatból, esetleg kettőt - erősítette meg a szavaimat a pincérnő egy kicsit hálás mosollyal, bár még mindig látszódott rajta, hogy meg van hökkenve a nem mindennapi kéréstől. Ingattam egy picit a fejemet majd ráböktem végül a választott italomra:
- Én egy Jasmin Pearl teát kérek szépen - adtam le a rendelésemet halvány udvarias mosollyal végül, mire a nő már fel is jegyezte azt, így kicsit izgulva de a férfire nézett kérdően, hogy hátha sikerült végül egy vagy kettő mellett letennie a voksát. Esetleg mégis ragaszkodik ehhez az all-in módszerhez ami valóban meglepő lenne. |
 A földi, aki a hídon állt, annyira elvolt merülve a saját kis világában, hogy Ydris azt feltételezte talán, hogy kopogtatnia kellene a homlokán, ahogy az emberek szoktak az ajtón. Felvonta a szemöldökét és úgy leste, hátha az majd visszatéríti az apátiából.
A kérdésére, ami a sebét vette górcső alá, már ránézett a mellette álló, mondhatni, kénytelen volt, elvégre Ydris egyértelműen őt szemelte ki. Aligha lehetett jobb, mintha egy öt éves akaszkodik a nyakadba, akinek annyi kérdése van a világról, hogy azt csokorba lehetne szedni. Több csokorba. Egy egész regimentnyi csokorba, s hozzá azok a rácsodálkozó, boci szemek is párosulnak, ami vagy megolvasztja a szíveket, vagy csak felhergeli a könnyen pedzhető idegeket. Eltekintve persze a ténytől, hogy Ydris közel sem volt ember és közel sem volt öt éves, csak éppen itteni szóval élve idegen.
Társasága aztán a lehető legrészletesebben és türelmesen fejtette ki válaszát, amit nagy részére Ydris csak pislogott.
- Tudhattam, hogy az emberek ilyen törékenyek, de ez azért elég sok macera egy ilyen kis semmiségért. – sóhajtott savanyú képpel lesve a tenyerére és az azon ékeskedő, nem elhanyagolható súlyosságú sebre, mintha ettől az majd megijed és szépen összeforr. Sajnos Tenebris is vesztett sötét aurájából és nem kevéssé hideg rázó kisugárzásából, ezt valószínűleg a porhüvelye is érzékelte. Ahhoz képest, hogy valaha világokat szipolyozott ki, mostanra tényleg csak árnyéka volt önmagának. Az igazság pedig az, hogy tényleg képes lenne most felzabálni egy egész bolygót. Álom, édes álom. – Na, és hol találok ilyen kórházat? – nézett aztán fel a sebről, vissza a férfira, ugyanis neki nem sokat mondott maga a kórház szó. Az meg, hogy itt, ebben a földiek lakta fészekben hol van, nos, annál inkább nem volt fogalma.
A tea illata aligha megbabonázta. Az viszont, amit a társaság mondott, hogy hagyományos japán teázó és egyéb információk, neki nem sokat árultak el. Azt tudta egyedül, hogy muszáj lesz kóstolót vennie ebből a valamiből, ha kell, hát erővel!
A férfi ajánlatára felszegte fejét, aztán elmosolyodott, mint aki rajtakapott egy lehetőségen és egészen biztosan nem fogja elszalasztani azt. Legalább, amíg ezzel a földivel van, még megtudhat néhány dolgot a bolygóról és az itteniek dolgairól. Szüksége lesz rá, mert az önálló gyorstalpaló önmagában nem bizonyult elegendőnek.
- Ne tétovázzunk hát! – ragadta meg a férfi karját aztán a szimatát követve húzta maga után, cseppet sem zavartatva magát attól, hogy amúgy a másiknak is van két lába és tudna magától is közlekedni. Sajnos Ydris elég erősen irányítás mániás volt és ez az ereje csökkenésével meglehet rosszabbá is válhat idővel.
Átrohant legalább még egy hídon, aztán lefékezett egy nagyobb épület előtt. Ez volt az!
A teázó a maga nemében csodálatos volt. Persze Ydris elméjében egész más fogalmak tekeregtek, de nem is az épület varázslatos hangulata miatt érkezett, hanem azért, amit benne szolgáltak föl. Egy gyönyörű kimonóba öltözött hölgy üdvözölte őket, meghajolt és beljebb invitálta kettejüket. Tenebris csak az orrát ráncolva fogadta a dolgot, ahogyan azt is, hogy a nő egy asztalhoz vezeti őket és mutatta, hogy foglaljanak helyet. A japán teaszertartás egy nagyon fontos és régi hagyomány, s bár ez San Fransisco, igyekeztek itt is visszaadni a lehető legjobban, mit is jelent ez az ottani embereknek. A mivel szolgálhatok kérdés elérkeztekor aztán Ydris, aki ledobta magát a székre és azóta alsó ajkával játszott, hirtelen egy nagy mosolyt eresztett el.
- Mindent kérek! – felelte lelkesen a nő pedig aligha tudott mással reagálni, mint egy zavart nevetéssel, aztán egy kérdő szempárral, hogy ez most komoly? De a genedai hajthatatlannak látszott, sőt, úgy tűnt a lassan szikrát hányt a szeme, ezzel is jelezve a türelme végességét. |
** csak nem bírtad ki, hogy ne vágd le ugye gp? >_> **
- Ah, a teák különleges illata. Itt van egy hagyományos japán teázó ahova le lehet ülni iszogatni - magyaráztam neki végül. Nem tudom, hogy egyáltalán ez az információ jelent-e számára bármit is ha tényleg földönkívüli vagy mi ahogy kilogikáztam. Ingattam egy picit a fejemet majd úgy döntöttem, hogy udvarias leszek vele is mint bárki mással:
- Igazából oda is tartottam, csak előtte meg akartam nézni a környékét is a helynek. Ha gondolja csatlakozhat hozzám. Még nekem is új ez a helyszín, itt még nem voltam - apránként fedezem fel a nagyváros egy-egy kicsiny szeletét. Mikor szabadnapos vagyok akkor igyekszem kimozdulni és ilyenkor mindig valamilyen másabb helyre megyek el ha tehetem. |
Bár szeretek Natenél dolgozni és időközben elég pörgős lett a hely a fene se tudja miért, de nem panaszkodom. Jól bírom a strapát és igazából örülök hogy van egy konkrétan fixnek mondható helyem és a főnököm befogadott. Mármint természetesen nem költöztem hozzá, csak pont a legelveszettebb pillanatomban segített nekem amiért neki örökké hálás is leszek. A többi munkatársam is normális, bár a vendégek közt vannak érdekes egyedek de mindig túllendülök rajtuk. Konkrétan lepereg rólam a hülyeségük és a megszokott udvariassággal folytatom velük a csevegést ami számukra mindig meghökkentő. Arra játszanak ezek mindig, hogy lássák az arcomon hogy mennyire kikészítenek engem, de esélyük sincs. Egyáltalán nem tudják, hogy mi az a szenvedés és nekem az apró-cseprő gyerekes viselkedésük a kanyarban sincs ahhoz képest amit éveken keresztül átéltem. Szenvedés, kínzás éhezés és szinte az összes tollamtól való megfosztás mind borzalmas volt számomra. Azt kívántam, hogy legyen vége ennek valahogy, bárhogy. Önként végezni felesleges lett volna magammal, de már vártam azt, hogy az utolsó tollamat is elvegyék, hogy véget érjen ez az egész és ne vegyék hasznomat. Ám más történt végül, hiszen sikerült megszöknöm egy véletlennek hála így visszatérhettem az emberek közé átlagos hétköznapi életet élve.
Tényleg nehéz volt munkát találnom eleinte, a testvéreimet meg nem akartam zaklatni, igazából távolabb is kerültem tőlük. Direkt. Nem akartam erről az esetről nekik beszélni, igazából senkinek sem áll ez szándékomban. Még Natenek se mondanám el akármennyire is tudom, hogy jólelkű és kihúzott a legnagyobb szarból. Persze lehet később ezt máshogy fogom gondolni de nekem ez a többszörös seb még nagyon friss, hiába telt már el három év azóta. Amíg fogva tartottak az jóval hosszabb idő volt és túllépett mindenki azon, hogy én azalatt eltűntem mint az aranyóra. Még a testvéreim is akik bár kerestek de a sok év alatt egyre jobban elveszik a lelkesedés. Végül elhitték az idióta fedősztorimat is, hogy sürgősen el kellett költöznöm meg a többi. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog-e, esetleg szánalmas. Lényegtelen, azóta távolságtartóbb lettem velük szemben, mondjuk igazából szinte mindenkire vonatkozik ez. Senkinek se nyíltam meg azóta és nem is akarok túlságosan közel kerülni senkihez sem. Akkor mindig előjönnek később a kényes témák amikre még nem vagyok képes válaszolni. Belül mar és lassan felemészt a szégyenérzet és vannak időközönként elég durva mélypontjaim ilyen ez a mostani alkalom is. Ilyenkor szoktam azt csinálni, hogy kimozdulok valami szép helyre ami kikapcsol teljesen. Plusz pont ha nagyon fás, növényes a helyszín. Akkor jobban közelebb érzem magamhoz a természetet és megnyugtat, hogy végül feltöltődjek rendesen.
Nézegettem San Francisco térképét ahova eddig sokat nem mozdultam ki, de azonnal feltűnt, hogy van ott japán kert ahol lehet teázni is. Ritka pillanatok egyike, de most én vettem ki szabadságot önként és dalolva amin a főnököm is meglepődött, hiszen általában ő szokott két lábbal rugdosni, hogy vegyek már ki szabadnapokat mert az Isten se tudja mióta nem pihentem. Természetesen nem kellett könyörögnöm hogy kapjak pár napot, hiszen tudta jól szerintem, hogy nyomós oka van ennek. Magamtól nem is szoktam ehhez folyamodni. Mint mindig, most is kicsit furcsa számomra, hogy van több egész napom amikor azt csinálhatok amit akarok. Akármeddig aludhatok, bármeddig fent lehetek és gyakorlatilag szabad vagyok és nem a vendégekre kell gondolnom elsősorban hanem csakis magamra.
Több se kellett nekem, másnap nyakamba is kaptam a várost a kocsimba ülve és elég hamar meg is érkeztem a kikapcsolódásom célállomására. Meglepődtem, hogy milyen hamar eljutottam idáig de hamar rájöttem, hogy igazából a két város annyira nincsen messze. Nos, sokat nem mozdulok ki az biztos, ebből már leszűrhető. Nem is tagadom, sokat élek a munkámnak. Mondjuk Natenél jobban nem, hiszen étterem tulajdonosként neki jóval több munkája és felelőssége van, de amiben tudom segítem őt. Ha van balhézós vendég akkor első körben én próbálom meg egyedül elsimítani a gond forrását. Nagyon ritka ha nem bírok velük, de így is néha vannak érdekes esetek. Bár ezek sokszor nálunk inkább vicc tárgyai szoktak lenni, hiszen ők már olyan kategóriájúak amikre nincsenek szavak. Javen csak legyint rá és mindig mondja nap végén mikor senki sincs ott, hogy: “Még egy Karen-idióta, basszafasz engedjük el, az ilyenek sose lesznek normálisak”. Bár szereti a munkáját és a vendégeket de ő az aki a legkevésbé tolerálja az idiotizmust és sokszor nyersen fogalmaz. Természetesen csak amikor mi vagyunk együtt munkatársak. Cigiszünetben parádés megszólalásai szoktak lenni az biztos.
Picit megráztam a fejemet ahogy leparkoltam, hiszen akarva akaratlanul is megint a melóhelyre gondoltam, bár talán jobb mintha arra, hogy mekkora rakás trágyának érzem magam. Tűnődve kiszálltam a kocsimból és miután bezártam el is indultam, hogy felfedezzem ezt a japán kertet meg a teázóját is. Nagyot szippantottam a levegőből és éreztem kellemes fás és virágos jellegzetes illatot ami végre elhozott számomra egy kis lelki békét. Az embereket most igyekeztem fejben kizárni, bár szerencsére most nem volt nagyon nagy tömeg itt. Valószínűleg azért mert hétköznap van és még sokan melóznak. Jobb is, nem szeretem különösebben a zsúfoltságot és még mindig problémáim a túlzott közelséggel. Kicsit szórakozottan nekitámaszkodtam a jellegzetes japán stílusú híd korlátjának és bambultam ki a fejemből.
Gőzöm sincs mennyi ideig meredhettem előre, hiszen az agyam teljesen kikapcsolt közben. Végre egy kis nyugalom amire vágytam és a víz lassú áramló hangja, csakis ez hiányzott már nekem. Bár a Netflix is szórakoztató volt tegnap, de mégis ezt jobban értékelem. Alig tűnt fel, de egy férfi keveredett mellém, ám a megszólalására hamar felfigyeltem és kiszakadtam ebből a kissé kába állapotból. Nem csoda, hogy feleszméltem rá, hiszen a hangja és a mondanivalója is gúnyos volt..bár bevallom, hogy a végét egyáltalán nem értettem basszus. Egyelőre nem szóltam hozzá, hiszen úgy voltam vele, hogy valószínűleg magában jegyezte ezt meg csak hangosan és igazából nem hozzám intézte a szavait. Csak néztem előre és csodáltam továbbra is a természetet ami mondhatni valamilyen szinten mesterséges volt, de engem különösebben nem érdekelt. Nem kellett oldalra néznem, hogy tudjam, hogy a férfi engem néz, eleve éreztem a tekintetét magamon, illetve létezik ugye olyan is, hogy perifériás látás. Hamarosan meg is szólalt mire kérdően és kíváncsian felvontam a szemöldökeimet, ám hamarosan értetlenkedésbe ment át ez az arckifejezésem, hiszen először is: nálunk földieknél?! Másodjára: porhüvely?! Oké...azt hiszem biztosra állíthatom hogy egy lény áll velem szemben, hiszen normális ember nem beszél így. Ráadásul az idegen nyelv is amit az előbb mondott, nos...lehet, hogy ő valami földönkívüli vagy mi a fene? Jó, azt hiszem jobb ha ezt most inkább fejben elengedem, így inkább válaszoltam a kérdésére miután picit tüzetesebben megnéztem az említett sebet:
- A seb mint olyan az normális. Bár attól függ, hogy miként szerezte és mennyi ideje gyógyul. Ha rosszabb mint volt akkor lehet érdemes lenne egy kórház baleseti részlegére menni ahol fertőtleníthetik meg a többi és rendesen el lenne látva. Nem minden sebnél jönnek be az otthoni dolgok amikkel az emberek kezelni szokták ezt. Van amire már nem elég csak a sebtapasz és kész - adtam neki végül bővebb magyarázatot. Mit ne mondjak elég bizarr ilyen alap dolgot elmesélnem, hiszen ez hozzátartozik a modern élethez na. Tény, hogy nem festett jól a tenyere, szóval remélhetőleg megfogadja majd a tippemet és ellátogat valamelyik kórházba. Azt hittem ennyiben ki is merülünk a témában, hiszen ezen sok mindent nem lehet egyelőre taglalni, ám a következő pillanatban már szimatolt is mint egy vadászkutya aki szagot fogott. Ingattam egy picit a fejemet a kérdésére, hiszen nekem nem kellett sokat szagolgatnom, egyből beazonosítottam a jellegzetes illatot.
|
Drágalátos testvérének, ahogyan magában előszeretettel hívta energiafivérét, ám nem a szeretetteljes módon, Veikyr’libran Oberonnak mindenkinél jobban kell tudnia, mi történik vele, hogy az ereje miért halványodik és az éhsége miért növekszik. Az utóbbi időben pontosan a veszettül mardosó éhsége miatt táplálkozott úgy, ahogy. Elszívta a körülötte levő élőlények energiáit; legyen szó emberről, növényről vagy állatról. Cseppet sem törődött azzal, hogy ezalatt megmérgezi őket a saját, sötét energiáival; a gondolataival és éhségével, ha éppenséggel nem vitte túlzásba és nem ölte már meg őket eleve, hogy túl sokat vett el belőlük és szárazra szívta hús és csont porhüvelyüket. Az utóbbi eset általában akkor történt meg, ha az illető túlságosan untatta vagy idegesítette, de az sem kizárt, hogy csupán hangulatilag volt olyan mélyen, hogy semmivel sem törődött, legfőképp az élettel, ami számára nem adatott meg.
Tenebris, mikor először tette lábát a Földre, semmit sem gyűlölt jobban ennél a helynél. A bolygó tele volt élettel; csak úgy áradt mindenből, pezsgett, hullámzott és kavargott. Ez olyasvalaki számára, aki csak az ürességgel áll valós ismeretségben, a lehető legnagyobb kínzás. Tenebris pontosan emiatt volt kénytelen sokáig meghúzódni és kivárni, amíg képes volt megalkudni a felgurgulázó, töménytelen undorral, gyűlölettel és haraggal, amíg képes volt arra, hogy emberi testet formáljon magának és beleerőszakolja lényét. Több volt ez börtönnél.
A mai nap volt az első, amikor képesnek érezte magát arra, hogy ne csak rövid időre lépjen a bolygó uralkodó fajának tömegei közé, de hosszú időt eltöltsön mellettük, velük és megfigyelje őket nem csak könyveken és különféle ismertető eszközökön át, mint az úgynevezett televízió és internet, de a saját szemével is. Valahol mélyen már megfogalmazódott benne egyfajta rácsodálkozás és egyfajta kifacsart tetszés az ember, mint gondolkodó lény iránt, viszont ez nem lökhette félre a hasonlóan erős érzetet, hogy nem tartozik ide és ebben a világban teljesen idegen. Bárhogy is, nem késlekedhetett tovább, itt volt az ideje annak is, hogy megkeresse bátyját és kérdőre vonja a történtekkel kapcsolatosan. Nos, már amennyire az egy kultúrált és könnyedén lezajló beszélgetés lesz ahelyett, hogy Tenebris, földi nevén Ydris, képes lesz visszafogni magát és nem harcba bocsájtkozni vele. Ha tehetné karmaival és agyaraival feltépné energiafolyamát és hagyná, hogy szép lassan eleregesse minden életerejét.
Az igazság az, hogy az energiák, amik után sóvárgott és amit nem véletlen vélt régen látott testvérének, Vei-nek, szörnyen félrevezették. Joggal hitte, hogy valaki olyat fog találni azon a Japán Tea Kert nevezetű helyen (fogalma sem volt, hogy ez mégis mit takar), hiszen minden energiafolyama, ami keresztüláradt a testén, egyszerre vált fagyossá és égetően forróvá. Mintha belülről akarná ez az erő felemészteni. Ez az érzés akkor fogta el, amikor utoljára elvált a hármaktól, miután végigsöpört Genedán és a szánalmas kis teremtményeiken. Belegondolva, egészen hasonlóak voltak az emberhez magához.
Egy kis hídon haladt át egy csendesen csobogó patak fölött, amikor megállt. Megállt a fahíd közepén és először döbbent rá, hogy hol is van pontosan, s hogy milyen hely veszi körül. A kert igyekezett magához ölelni békességével és szépségével, a látvány mámorító volt, ahogy az ember tekintete átsiklott a harmóniával átitatott helyen. Emberi porhüvelyén végigfutott a hideg, amitől enyhén megrázkódott, hosszú, fekete kabátja rejtekében.
- Ah, milyen förtelmesen bájolgó egy hely, csak úgy árad belőle enakh eras. – jegyezte meg undorral a hangjában, mondandója végét már a saját nyelvén kifejezve, mert nem jutott eszébe máshogy, és azzal a híd korlátjára omlott egy már ott levő alak mellé, egy színi tanodába illő sóhajjal. Lassan lesett el oldalra, leginkább kíváncsiságtól fűtve, mert ha elsőre nem is, de másodjára már biztosan érezte, hogy nem egy emberi lény állt mellette. Széles mosolyra húzódtak ajkai, szemei résnyire szűkültek.
De mielőtt bármit is szólt volna a férfi faját illetően, mert megtette volna zavartalanul, hiszen nem korlátozták itteni elvek és morálok, a kezére pillantott, amin még mindig ott ékeskedett a nemrég esett seb. Mint nem ember, fogalma sincs róla, hogy mihez kezdjen vele, és furcsa módon az energiaelnyelés sem akart segíteni. Mostanra már rosszabbul is festett. Nem mondhatni, hogy elviselhetetlen fájdalmat okozna, de azért kíváncsi volt.
- Csak egy kérdés. Ez itt... – és azzal odanyújtotta társaságához a kacsóját, mintha valamivel kínálni akarná. – nálatok földieknél mennyire normális? Nem mintha túlságosan nagy fájdalmat okozna, ami érdekelne is, csupán csak rontja a porhüvelyem összképét. – kérdezte teljesen nyugodt arccal. A seb a tenyerén volt, konkrétan mintha egy éles tárgy ment volna át rajta a napokban. Valójában tényleg így történt, amikor is még frissen tapasztalta ki fizikai testét és annak működését.
Az orra közben egy új illatot kapott el és úgy szimatolt, mint egy eb.
- Ez meg mi? – kérdezte a mellette állót ismét, kikerekedett kiskutya szemekkel, ahogy orrát megcsapta a különféle teák keverékének illatára. Meglepő, hogy amit jóként definiálnak az emberek, az számára inkább az ellenkezője, ez viszont mégis képes volt kivétellé válni és a bőre alatt sötéten kavargó energiák egészen felénékültek. |
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
