Képesség: 

• csontnövesztés: képes a csontjainak regenerálására, és védekezési vagy támadási céllal csontkinövéseket, csontpáncélt tud növeszteni
• izommemorizációs képesség: képes bármilyen mozgást leutánozni
• láthatatlanság
• telepátia: bele tud látni az emberek fejébe, ennek ellenére szinte sosem használja ezt a képességét, mert ő is rosszul érezné magát, ha kutakodnának a gondolatai közt
• képes előidézni a valószínűtlent: lángokat lobbantani, anyagokat szétzúzni, mások képességeit hatástalanítani
• hetekig kibírja étlen-szomjan (de szereti a hasát)

Tulajdonság:

• félénk és visszahúzódó (a rossz emlékei miatt)
• csendes, de ha valakivel megtalálja a közös hangot, rengeteget tud beszélni
• szeret egyedül lenni
• könnyen szerelembe esik bárkibe, akár több emberbe egyszerre, de elnyomja magában
• védelmező, a veszélyes dolgokra ő vállalkozik először, hogy biztonságban tudja a többieket
• mindig próbál mogorvának és magánakvalónak tűnni, hogy így tartsa magától távol az embereket
• nagyon szeret táncolni és énekelni is, gyönyörű hangja van
• lámpalázas, rosszul lesz és izzadnak a tenyerei, ha sokan figyelik
• figyelmes és udvarias
• falánk
• a kiabálás és az üvöltözés megrémíti és bestresszel tőle, a harmóniát és a puha, lágy hangokat szereti
• nagyon érzelmes, de ezt mások előtt kevésbé mutatja ki; viszont minden éjszaka álomba sírja magát, és könnyen szétesik, ha egyedül van
• megbízható
• elfogadó és megértő
• feldühítheted, de azzal csak őt teszed tönkre; míg veled továbbra is kedves marad, magában őrlődik
• szégyenlős
• romantikus
• precíz és jók a reflexei, de ha zavarban van, ügyetlen
• titokban piszkosul szeretetéhes

Család: nincs élő rokon

 Év elején, egy finomhideg téli éjjelen született, elsőként és utolsóként érkezett a kis családjába. A szülei a legboldogabb emberek voltak akkor az egész, de egész világon, miután hosszú évek óta arra a pillanatra vártak, hogy a karjaikba vehessék a saját kisbabájukat. Sylvester sosem fogja elfelejteni a portugál származású édesanyja puha simogatását, és a halk 'eu te amo'-t amit olyannyiszor suttogott neki. Hiába volt egyke gyerek, a szülei szeretete pótolt mindent, amit egy testvér adhatott volna neki - habár utólag visszanézve semminek sem örülne jobban, mint egy öcsnek vagy húgnak, aki biztos pont lehetne a számára és akiben mindig megbízhatna.

Kiskorában nem mutatkoztak a képességei. Legalábbis, nem emlékszik rá. Egy pillanatot sem tudna felidézni, mikor használta volna akármelyiket is, és lebuktatta volna magát. A régi idők napjai még nyugodtak voltak, harmónia és gyengédség lengte be őket, a fájdalom szinte ismeretlen volt a fiú számára. Az édesapja amerikai volt, egy csendes, ám annál nagyobb szívű ember. Sylvester rengeteget tanult tőle. A különböző származású szüleinek hála úgy nőtt fel, hogy portugálul és angolul is megtanult folyékonyan beszélni.
Hét éves volt, csupán első osztályos, de Sylvester azt a napot sosem fogja elfelejteni. A szülei korán ágyba küldték a másnapi iskola miatt, és a fiú hamar el is aludt. Viszont éjfél után hangos zajongásra kelt fel, ami aztán hirtelen elült, mintha csak egy álom lett volna. Szeretné azt hinni, bárcsak... Neszekre lett figyelmes, aztán valaki rámarkolt a kilincsre és kivágta a szobájának ajtaját. Ijedten felült az ágyban, de épp csak egy pillanatig látta a három sötét alakot a folyosó derengő homályában, mielőtt reszketve becsukta a szemeit és próbált minél kisebbnek látszani. Szinte alig emlékszik már, hogy vitték el, hogy egyszerűen hagyta-e magát vagy próbált-e harcolni ellenük. Kapálódzott? Kiabált? Vagy csendben tűrte...? Talán ki sem nyitotta a szemét.
Sosem látta viszont a szüleit. Talán meghaltak. Szeretné hinni, hogy nem, de minduntalan visszaugranak erre a gondolatai. Ez tűnik valószínűnek. Az idegenek egyszerűen kirángatták a biztonságos otthonból, kitépték a szerető ölelések közül... Egy árvaházban ébredt, üresen kongó, visszhangzó szobában. A falakról derengett a ridegség és a magány. Sylvester félt, rettegett, mert fogalma sem volt róla, hova került, vagy mióta van itt. Sokszor gondol rá, hogy talán nem rögtön oda vitték. Talán kísérleteztek rajta előtte. Ez is valószínűnek tűnt a hosszú évek távlatából, valószínűbbnek, mint hogy elrabolják csak azért, hogy aztán árvaházba dughassák.
Nehéz éveket élt le abban az épületben, tudatlanul a múltját illetően, bizonytalanul a jövőjében. Abban sem hitt, hogy lesz jövője. Az árvaházi tartózkodása alatt tört meg annyira, hogy olyan labilissá, érzékennyé és törékeny lelkűvé váljon, mint most. Másokat megedzette a változás, a fájdalom és a nehézségek, míg őt szép lassan a földbe döngölték. Gyengének tartja magát és szégyelli, hogy ő nem tudott olyan erőssé válni, mint mások. Szégyelli az érzéseit.
Habár az árvaház tette tönkre, de emellett építette is; itt talált rá a képességeire, és ahogy felfedezte, hogy valamiben erős is tud lenni, kíváncsivá vált és tanulni akart. Fejlesztette magát, és minden képesség, amit kapott csodálattal töltötte el. Habár félt a többi gyerektől és a nevelőktől, de ha egyedül volt, mindennel próbálkozhatott. Akkor kezdett el táncolni, stresszlevezetés és figyelemelterelés gyanánt, meg hogy kiadja magából az érzéseit. Miután képes volt láthatatlanná válni, többször is megszökött, hogy egyedül lehessen, de végül mindig visszatért az árvaházba, mert az volt az egyetlen biztos pontja. Aztán most, ahogy idősebb lett, és láthatatlanul hallgatózott az emberek közt, megtudta, hogy létezik az akadémia, ahol egy olyan... mutáns, mint ő, talán jobb otthonra lelhet. Ezek után mindent megtett, hogy sikerüljön az ideútja, és újra elszökve elindult, repülőre szállt (szintén láthatatlanul, mert pénze jóformán semmi sem volt), és sikerült bekerülnie az akadémiára. Nem feltűnő jelenség, és az emberekkel való távolságtartása miatt egész magányos, de az árvaházzal ellentétben itt elfogadva és biztonságban érzi magát.