Mikor Hans megkérte Barbara kezét, nem tudta, hogy a nő már állapotos. Meg volt róla győződve, hogy a lány az övé, hogya házasságuk után fogant meg, és így is nevelte. Barbara pedig sosem árulta el neki, hogy Marlene egy ismeretlen férfitől van, és egy egyéjszakás kalad gyümölcse. Hat évvel később megszületett a lány kishúga is, és boldog családként éltek sokáig. Mivel elég jómóduak voltak, Marlene és a húga is gimnáziumba jártak, később pedig Marlene orvosnak kezdett tanulni. Tanulmányait a háború szakította meg: a 20 éves lány mindenáron segíteni akart az embereknek, így került egy katonai orvos mellé, aki amellett, hogy sok embert mentett meg, és lelkesen tanította a fiatal lányt, megszállotja volt a különleges képességű embereknek. Marlene már korábban is tapasztalta, hogy más mint a többiek, ezért szinte itta az orvos szavait, ennek ellenére titkolta előtte képességeit. A háború végéhez közeledve már mindketten egy titokzatos laborban dolgoztak, és különleges embereken kísérleteztek. Marlene egészen addig hatalmas odaadással dolgozott, mígnem a kísérletek át nem mentek kegyetlen kínzásokba: az orvos ugyanis a tűrőképeségükre is kíváncsi volt. Ezidőben jelentkezett a lánynál az a képessége ami az egyik legmeghatározóbb, az emlékmanipulálás. Az elfogott, megkínzott, katonaként szolgáló katonák emlékeibe tekinthetett be, aminek az lett a következménye, hogy minden erejével a kísérletek megszüntetésén dolgozzon. A kísérletezéseknek azonban csak a háború vége vetett véget. Azonban még mielőtt véget ért volna a rémálom, egyszer saját kezűleg kellett végeznie egy férfival. A férfi egy lengyel katona volt, aki emberfeletti erővel rendelkezett. A kegyetlen orvos rengetegféle kísérletet hajtott rajta végre. Marlene és ő még korábban lettek nagyon jóba, mikor nem voltak olyan kíméletlenek a kísérletek. A lány azonban látva a folyamatos, végeláthatatlan kínzásokat elhatározta, hogy segít a barátján, aki előtte már jópárszor megkérte rá. Marlene sírva tette meg, és ahogy megtette, az összes emlékét látta. A gyerekkorától kezdve az elfogásáig mindent. Nagyon sokáig gyászolta őt.
Ezek után a lány hazatért, és ott kellett szembesülnie vele, hogy az apja odaveszett. A kis család vidékre költözött, távol a világtól egy kisvárosba. A második világháborúig nyugodtan éltek, azonban nemsokkal a harcok kezdete után a két leányzó édesanyja betegségben meghalt. A háború alatt keservesen, rengeteg dolgot mellőzve éltek, egészen 1944-ig, amikor is felkeresték őket. Amerikai katonák voltak, és a lányért érkeztek, mert jól tudták, hogy milyen laborban volt előtte. Őt és a húgát magukkal vitték az USA-ba, és azt ígérték nekik, hogy nyugodt életük lesz majd, arról azonban elfelejtettek szólni, hogy ennek a nyugodt életnek nagy ára lesz. Marlenet nagy lelkűen felkérték, hogy ismét vegyen részt egy hasonló kutatásban, mint azelőtt, a lány pedig gondolkodás nélkül visszautasította az ajánlatot. Ezért pedig a lányt bíróság elé vezették, hogy megkapja a bünetését, amiért régebben részt vett ilyen kísérletekben. Marlene védelmére egy ismeretlen ügyvéd jelentkezett, aki nagyon ragaszkodott azért, hogy a lányt megvédje. Ez pedig sikerült is neki, utána pedig hosszas beszélgetés következett az idegen és a lány között. Az ügyvéd ugyanis az édesapja volt, Forseti , az igazság és a jog istene. Próbált neki megmagyarázni mindent a képességeivel kapcsolatban, és felkészíteni őt az előtte álló hosszú-hosszú életre. Miután búcsút vett az apjától, és megkapta az amerikaiaktól (vonakodva bár) a nyugodt életét, visszament az egyetemre, hogy annyi év után befejezze a tanulmányait. Végül nem orvos lett, hanem kémiatanár, de amint elkezdett a szakmában dolgozni, rájött, hogy semmi türelme sincsen a gyerekekhez. Így hát vegyészmérnökként kezdett dolgozni. Minden rendben is volt, egészen addig, mígnem régi barátjának, Oskarnak a szelleme meg nem jelent mellette. Se ő, sem pedig a fiú nem értették, hogy mi történik, de örültek, hogy ismét együtt lehetnek, azonban Oskar pár hét múlva eltűnt, aztán egy fél évvel később ismét megjelent. Az évek során Marlene már megtalálta a rendszert a megjelenésében, így mindig tudja nagyjából előre mikor fog megjelenni.
A nagy trauma az életében akkor következett be, mikor szeretett kis húgán elkezdte észrevenni az idő múlását. Neele ugyanis nem volt félisten,és öregségébe halt bele, ami hatalmas ürességet hozott Marlene életébe. Húgának volt családja, de az életvidám lányt ők sem tudták helyettesíteni. A lány ekkor kezdett el utazgatni. Országról országra járt-persze csak azokban ahol akkoriban megengedhette magának gond nélkül-és mindenütt eltöltött pár évet, aztán továbbált. Menekült. Folyamatosan menekült a múltja elől, a tettei elől. Amint közelebbi kapcsolatba került valakivel összepakolt és továbbállt. Képtelen volt a tudattal élni, hogy szép lassan mindenki meg fog halni körülötte. Egészen addig csnálta ezt, mígnem 1990-ben egy esős májusi napon nem találkozott egy vele hasonlóval. A fiatal nővel egy helyen dolgoztak, ekkor már ismét az USA-ban, és egyre közelebbi barátságba kerültek, mígnem a nő elmesélte neki, hogy különös képességei vannak. Mesélt neki az akadémiáról is, ahol tanult s egyre inkább felkelltette vele Marlene érdeklődését, aki végül felkereste az iskolát, ahol hamar munkát is kapott. Mint tanár, néhány hónapig bírta, így inkább megkapta a hatalmat a kémia szertár felett. Sokszor besegít a főorvosnak is, hiszen elég sokat foglalkozott már emberek vizsgálásával és korábban ő is annak készült. Marlene nagyon hálás, hogy végre olyan helyen lehet, ahol nem kell az idő múlásától annyira félnie.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés