Nahi felmenői egyiptomiak voltak, és ő is Egyiptom országában született. Nehéz, silány gyermekkora volt. Az édesanyja ki nem állhatta, napi szinten verte vagy bántalmazta lelkileg, szándékosan éheztette és volt, hogy még égő cigarettát nyomott el Nahi kézfején, aki néhány ilyen incidens nyomát máig is viseli. A fiúnak tizenhárom éves koráig kellett tűrnie a kegyetlenkedést, mígnem az anyjánál rákot diagnosztizáltak. A nő hamar, hihetetlen gyorsasággal épült le, és Nahi akármilyen rossznak is érezte magát miatta, de titokban úgy gondolta, ez volt az ő szerencséje. Az édesanyja mindössze pár hónap szenvedés és kemoterápiára járás után feladta a harcot a gyilkos kórral szemben, és egy hűvös, őszi napon halt meg - Nahi emlékszik a koporsóján lévő virágok színére, és ahogy a rozsdabarna levelek az útra hullottak a lába előtt. Emlékszik a kényelmetlen, egyetlen egyszer hordott fekete ruhára, a fűzős bőrcipőre a lábán, amit az édesapja vett neki a temetés napjára, látja magaelőtt az embereket - nem volt belőlük sok -, a komor arcokat, érzi a bőrén a lassan csöpögni kezdő esőt.
Az édesapja mindaddig hét napból haton dolgozott, de a felesége halála megrendítette. A férfi mit sem tudott arról, mit tett a nő Nahival, a fiú pedig sosem árulta el neki. Ha megkérdezték, mi a baj, mindig csak elmosolyodott, és azt felelte "semmi" vagy "nem tudom". Megígérte magának, hogy sosem fogja elárulni az apjának, milyen is volt igazából az édesanyja, az a nő, akit a férfi annyira szeretett, és Nahi sosem tudta megérteni, miért - talán mert csak egy napig látta egész héten, pusztán csak egy napot ismert a nő egy hetéből.
Nahi szerette az apukáját, mégha nem is ismerte jól. Sosem volt köztük nagyon bensőséges viszony, fantasztikus szülő-gyerek kapcsolat. Nahi sosem kapott öleléseket vagy puszikat, így idegen számára az érintés, és sosem akarta megismerni.
Az édesanyja halála után nemsokkal az apjával Amerikába költöztek. Nahi akkor tanult meg angolul, és feltűnően jól vágott az esze. Az iskolában kitűnt az informatikai készségeivel és a matekhoz- iletve fizikához való tehetségével. Nem, sosem szeretett tanulni, egyszerűen csak értette, átlátta a rendszert, a számítógépét és a társadalomét egyaránt.
Titokban kezdte a hackerkedést, mikor a tizenötödik születésnapjára egy laptopot kapott az édesapjától. Nem fért kétség hozzá, hogy az esze pengeéles volt - de ugyanúgy pengeélen táncolt. A kiskori traumák leküzdésében semmi sem segítette a fiút, aki magában tartott mindent, és szépen lassan elkezdett bekattanni. Pánikrohamai voltak, kialakult a paranoiája - utóbbiban szorosan közrejátszott a hackernek állás, mert a kezdeti időszakokban volt néhány alkalom, mikor majdnem lebukott.
Mikor már az egyetemi éveit töltötte, Nahi levelet kapott az apjától. A férfi kórházba került, mert úgy súlyosbodott a tüdőgyulladásának állapota. Nahi sírva összetépte a levelet, és onnantól jojózva tengette a napjait a kórház és az egyeteme közt. Földtudományi alapszakkal csillagászatot tanult, de az apja már nem lehetett ott, mikor a kezébe vette a tanítói diplomáját. Két nappal előtte halt meg.
Eleinte középiskolákban, később kevés népszerűségnek örvendő egyetemeken kezdett tanítani. Egyedül élt, magányosan, egyetlen társa a morfium és a kutyája, Nemo volt, aztán a kisállatot megmérgezték, hogy az utolsó élőlényt is elvegyék mellőle.
Most, hogy az akadémián dolgozik sem tűnik úgy, hogy bárki a környezetében törődne vele. Mindenki elvan a saját kis világával, miközben ugyanezt gondolják Nahiról. Bár talán nehéz is lenne rájönni, hogy amíg a férfi nappal csak egy tanár a jópár közül, addig éjszaka minden titkodat megszerzi, még a legféltettebbeket is.
A Nap látja a lépteimet, de a Hold tudja minden titkomat.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés