Képesség: 

• mások képességei csak elenyészően tudnak hatni rá, mert egy láthatatlan védőburok akadályozza őket
• ezt a burkot nagy akaraterővel képes másokra is kiterjeszteni, de erős koncentráció kell hozzá
• képes irányítani a föld elemet, így nevezhetjük akár földidomárnak is; egy-egy nagyobb lábdobbantással szakadékokat tud teremteni, illetve tud sziklákat mozgatni, a földből kiemelni azokat, vagy egyszerűen csak átformálni a terepet
• el tudja "venni" (és vissza is tudja adni) mások érzékszerveit; a látásukat, szaglásukat, hallásukat, de még a hangjukat is
• jól ért a fegyverekhez, legyen az egy kisebb pisztoly vagy akár egy puska, de a késekkel is mosolyogva kijön; emellett egy elég kemény utcagyerek, aki bármikor lefejel a francba, elkapja a derekadat és eldőlt, vagy törésig kicsavarja a kezedet

Tulajdonság:

• agresszív, könnyen keveredik verekedésbe
• kiszámíthatatlan, a cselekedetei és mozdulatai sokszor hirtelenek
• néha az embernek kedve lenne szappannal kisikálni a száját, olyan sokszor káromkodik
• általában azt mondja ki, ami először az eszébe jut, szóval vehetjük őszintének
• sosem érezte, hogy mások megbecsülnék vagy értékesnek tartanák, szóval ő sem veszi a fáradtságot erre a többiekkel szemben
• tartja magát ahhoz, hogy úgy viselkedik másokkal, ahogy azok vele, és nem érdekli, hogy ki hány éves vagy éppen milyen posztban van
• sértődékeny és gúnyolódós, mindenhez cinikusan áll hozzá
• rengeteget dohányzik, tipikusan az az ember, akinek még a füle mögött is cigaretta van
• nehezen tud folyékonyan olvasni, és borzasztó a helyesírása, de a külalakja szép
• ő nevelte a testvéreit, ő biztosított nekik ételt, ruhát, egyebeket, ezen is látszik, milyen korán önállóvá kellett válnia és a saját lábára állnia, ráadásul még jó "szülőnek" is kellett lennie
• sokszor kimerült, nem is igazán fizikailag, inkább csak túl hamar kellett túl sok mindenért felelnie, és belefáradt az életébe, a nehézségekbe
• dühös az anyjára, amiért sosem volt ott neki, nekik, de mégis valahogy hiányolja, és egy időben sok mindent megtett volna érte, hogy újra láthassa
• nem fél az apjától, és máig nem rökönyödött meg azon, hogy az megölte az anyját; a nevelése talán valahol nagyon félrecsúszott, vagy egyszerűen csak ő is pszichopata
• mivel az ő életében rengeteg probléma volt, ezért ha szeret valakit, akkor annak az életéből minden problémát ki akar majd iktatni, akár ellenezi majd az a személy, akár nem
• jégkása függő, ez az ő drogja, a büfést már többször megfenyegette, ha éppen nem volt a kínálatban; a kivis a kedvence, de igazából bármelyiket megissza
• sokszor veszekszik, és a végére mindig kiborul meg ideges lesz, olyankor pedig mégkevésbé lehet vele akár pár rendes szót is váltani

Család: 

• Finn Flowers - apa
• Patricia Nixon - anya
• három kistestvér: Zoe, Jesse és Phillip Flowers

 Ijedten átölelte a kistestvéreit, és sietve kihessegette őket a szobából.
Az anyja a rozoga franciaágyon ült, a szeme alatt széles, sötétlila karikák húzódtak, a kezében egyre csak egy gyógyszeres dobozt szorongatott. Sírt, remegő vállal és mégis némán.
Taddy kicsi fiú volt még, hét éves. A két kisöccse, Jesse és Phillip egy-két nappal a hatodik születésnapjuk előtt álltak, a vékony, szende húgocskája, Zoe - drága, kicsi Zoe -, pedig csupán a negyedik évét taposta.
Az idő sötét és borús volt odakint, a szobában még koradélután is nyomasztó félhomály uralkodott. Taddy úgy érezte, mintha a nyaka köré tekeredne és fojtogatná. Leült az anyja mellé az ágyra, figyelte a narancssárga műanyag üveget a nő kezében, csendes tehetetlenséggel. 
Drogok... Egy hétéves kisfiúnak sosem kellett volna ilyen közelről ismernie őket.
Az anyja rá sem hederített. Úgy viselkedett, ahogy mindig, fél lábbal már valahol máshol volt, a könnyes tekintete üvegesen meredt a falra. Taddy most még átölelni sem akarta, mert tudta, hogy az máskor sem segített, sohasem segített. Egyszerre volt szomorú és dühös.
Hány éve játszották ugyanezt... Mindig Taddy volt az, aki kitartott, aki erős volt. Mikor az anyja már a földön fetrengett az elvonási tünetektől, Taddy akkor is képes volt stabilan állni. 
Egyszer otthagyták a kocsiban a testvéreivel együtt. Öt éves volt, Zoe alig kettő. Fülledt, meleg nyár tombolt, az autó ablakai mind felhúzva, az ajtók bezárva. A kishúga egyre csak sírt, izzadt, és a két öccse is pityergett már félelmében. Taddy próbálta betörni az ablaküveget, de puszta kézzel semmire sem ment, csak az ökle kezdett fájni. Ő is nagyon megijedt, és kutakodni kezdett az autóban, egészen addig, amíg a kis kezébe nem akadt az apja revolvere, amivel aztán sikerült széttörnie az ablakot. Szerencsére a fegyver tára üres volt.
Ha éjszaka elgondolkozott, rá kellett jönnie, hogy ilyen emlékek jutottak eszébe a legtöbbször. Az anyja, az apja... Egyiket sem ismerte igazán. Ami azt illeti, egyáltalán nem ismerte őket senki. 
Egy tanyán laktak, hosszú és alig járható kilométerekre a legközelebbi falutól. A gyerekek nem mentek óvodába, de az iskolát is több évnyi késéssel kezdték. A házuk egyik oldalán volt egy hatalmas lyuk, amit az apjuk fóliával fedett le. Télen mocskos zimankó volt emiatt odabent, de ugyanúgy könnyen bejutottak a rágcsálók és rovarok is. A konyhában hemzsegtek az egerek és a patkányok. Egyik éjszaka tisztán lehetett hallani, hogy valami mászkál a ház körül; az apjuk kiment és lelőtte. Egy veszett kóborkutya volt.
Az anyja és az apja közt mindig is voltak veszekedések és mély lejtők, viszályok, de Taddy sosem gondolta úgy, hogy gyűlölnék egymást. Mivel nem tudott másról és nem látott mást, számára ez természetesnek tűnt. Kilenc éves volt, és éppen az volt tervben, hogy elkezdi az iskolát, mikor az apja előállt az ötlettel, hogy elviszi a gyerekeket kocsikázni. Bementek a városba; Taddyék még sosem jártak ott, úgy tűnt nekik, mintha a jövőbe utaztak volna. Elképzelni sem tudtak volna olyan hatalmas és szép épületeket, mint amik az utcák szélén emelkedtek. 
Az apjuk egy fagyizóhoz vitte őket. Taddy jól emlékszik rá, hogy Phillip citromos, Jesse csokoládé és Zoe pedig karamellás fagylaltot kért. Sosem ettek édességet azelőtt. Az apja nógatta Taddy-t, hogy ő is válasszon valamit, de a fiú csak vonogatta a vállát és egyre csak a zöld jégkása felé sandítgatott. Végül az apja vett neki fél litert, azzal az érvvel, hogy biztos el lesz vele egy darabig. Leültette a gyerekeket egy padhoz, ami felett széles, színes napernyő húzódott, aztán kocsiba ült és elhajtott.
Órákra eltűnt, a fagyizó munkatársai már kezdtek aggódni a kisgyerekekért. Taddy megitta az összes jégkásáját, a testvérei pedig unottan üldögéltek, a lábukat lógatva. Mikor a férfi visszatért, sietve az autóba küldte a gyerekeket; azok azt hitték, továbbra is városnézegetés lesz, de csalódniuk kellett, mert hazafelé tartottak. 
Taddy kicsit fázott a sok jégkásától, és ezt meg is említette az apjának, mire az csak elmosolyodott. Valami klasszikus rock szám szólt a rádióból, ahogy leparkoltak, de nem a megszokott helyre, a házuk elé, hanem onnét messzebb. Ahogy kiszálltak a kocsiból, látták, hogy az anyjuk integet nekik a szobaablakból. Taddy nem integetett vissza, csupán egy megvető pillantást vetett rá, aztán egy kattanást hallott és minden robbant.
Olyan gyorsan történt az egész. A házuk ablakai kirepültek, az ajtó kidőlt, a falak beomlottak. A kistestvérei az autó mögé bújtak, és hirtelen mindennek orrfacsaró égett bűze volt, a füst még ilyen távolságból is csípte Taddy szemét, és a fiú érezte a lángok nyaldosó melegét az arcán. 
Az apja a kocsijuknak dőlt és röhögött, aztán megkérdezte a tőle, hogy fázik-e még. Taddy nem felelt.
Lassan realizálódott benne, hogy mindenük felégett. Az ennivalójuk, a ruháik, az egyetlen, koszos plüssárkánya, az anyamacska a kiscicáival az emeleten... Az anyjuk. Az anyjuk meghalt.
Nem volt temetése. Nem volt visszhangja. Nem ismerte senki.
Mégis, Taddy miért érezte úgy, mintha elvesztett volna valamit, ami soha nem is volt neki?
Nem gyászolt, azokban az időkben nem. Évekkel később, mikor már a városban éltek, akkor jött ki rajta. A párnájába nyomva az arcát üvöltött, sírt, vergődött. Sosem a testvérei előtt, csak akkor, ha azok iskolában voltak. Nekik megadatott, hogy ne késve kezdjék a tanulást. 
Taddy-nek igazából semmi sem adatott meg, amire azt mondanánk, hogy jó, hogy egyáltalán elviselhető. Egyszerre volt anya, apa és testvér. Túl hamar kellett felnőnie. Habár be volt íratva iskolába, kevésszer járt be, helyette orvosi igazolások tengerét hamisította, hogy otthon tudjon rendet tartani. Tanult, képezte magát, és próbálta elmagyarázni az iskolának a helyzetét, amibe szorult, hogy így is esélye legyen leérettségizni. Az apjuk hetekre eltűnt, de minden alkalommal hagyott nekik pénzt, amiből élhettek - ő maga viszont köszönte szépen, de nem kért a gyerekeiből.
Taddy csinált mindent. Gyereket nevelt, bevásárolt, takarított, főzött (habár néha már csak a mirelit ételek kiolvasztására volt ereje), oda és vissza is kísérte a testvéreit az iskolából. Segített nekik tanulni, még ha nem is értett hozzá, és büszke volt mindhármukra, amiért okosak voltak. Ő alig tudott olvasni, az írás meg még annyira sem ment neki. Éjszaka bábjátékot tartott Zoe-nak, hogy könnyebben elaludjon, ő maga pedig mindig későn ért az ágyba, aztán másnap korán kelt, hogy tudjon mindegyik testvérének reggelit készíteni.
Így teltek az évek, és az apjukat havonta kétszer-háromszor látta csupán. Sosem félt tőle, de emlékezett rá, miket tett. Mégis, tisztában volt vele, hogy nélküle sehol sem lennének, tudta, hogy most is ott szenvednének egy vityillóban valahol kint a tanyán. Néha jól esett volna neki, ha az apja mellette van, segít neki, vagy legalább azt mondja, hogy büszke rá. Egyiket sem tette.
Tizenöt éves volt, ekkor már a testvérei is nagyobbacskák voltak, így merte őket egyedül hagyni. Ebben az időben próbálta kiélni az elvesztegetett éveit, és bandázott a városban mindenféle brigantikkal. Zúzott és tört, kocsiablakokat és csontokat egyaránt.    
Kezdtek feltűnni neki dolgok magával kapcsolatban. Képességek.
Nem félt tőlük, sőt.
Gyakorolt az utcákon; kisimította az aszfalton lévő kátyúkat és törésvonalakat, máskor pedig épp ő vágta őket a földbe azzal, hogy erősen dobbantott vagy beleütött a talajba. Minden éjszaka ezért járt ki, amíg a testvérei otthon aludtak. 
A képességei egy része álmában tárulkozott fel előtte, és ő mindet ki akarta próbálni élesben. Ha a bandájával lopni akartak, akkor Taddy fogta magát, és elvette a kirabolni kívánt személy hallását és látását. Volt egy férfi, akinek soha nem is adta vissza.
A testvérei kivételével mindenkivel szemben kezdett agresszívvá és arrogánssá válni. Hármójukat viszont nem tudta volna soha még szavakkal sem bántani. Mérhetetlenül büszke volt rájuk, és miután Phillip és Jesse is bejelentette, hogy a középiskolai éveik alatt szeretnének kollégisták lenni, Taddy elkapta az apjukat, hogy mostantól a pénz nagy részét a srácoknak vigye majd el. 
Minden rendeződni látszott. A testvérei élete kitartóan ívelt felfelé, Zoe osztályelső tanulóként ment tovább egy elit gimnáziumba. Szintén kollégista lett.
Taddy pedig egyedül maradt.
Soha nem várta el, hogy a kistestvérei bármit is megköszönjenek neki, hogy hálásak legyenek azért, amiért ő feláldozta az eddigi életét arra, hogy nekik jó legyen. Nem volt kinek a gondját viselnie, és ez egy szokatlan űrt hagyott maga után. Lett ideje arra, hogy rendesen iskolába járjon és pótoljon mindent, amit nem tanult meg, de nem tudott csak magára gondolni, így elhozott egy épp lelövetésre váró kutyát egy közeli sintértelepről, Draco-t.
Nem sok pénze volt, mivel a minimumot kérte az apjától, hogy a többit a testvéreinek adhassa. Hétvégente diákmunkát vállalt, hogy a srácoknak még a kollégiumot se abból a pénzből kelljen fizetniük, amit az apjuktól kapnak, helyette az ő béréből ment minden. 
Hatalmas sikernek tartotta az életében, hogy leérettségizett. Senki sem veregette hátba, hogy milyen ügyes és kitartó volt, de magában érezte a büszkeséget. 
Az, hogy egyetemre megy, akkor ötlött az eszébe, mikor az apja hazaköltözött. Fogta magát, becuccolt, és minden figyelmeztetés nélkül kijelentette, hogy most már itt fog lakni, nem csak hetente idejárni. Taddy nem akart egy házban élni vele, nem akart a közelében lenni, de legalább biztonságban érezte magát Draco társasága miatt. Habár akárhányszor az apja a kutyára nézett, a fiú visszaemlékezett arra az éjszakára, mikor a férfi teljes hidegvérrel lelőtte azt a kóbor állatot, aztán másnap messzebb vonszolta a háztól, hogy ne vonzzon még több patkányt. Ettől mindig kirázta a hideg.
Az akadémia hírét egy haverjától szerezte, akinek szokása volt egész nap az internetet bújnia, és mindennel szembekerült már a böngészései során. Taddy elkérte tőle a telefonját - sosem kezelt addig érintőképernyős fajtát, szóval bénázva ugyan, de átnézegette az akadémia részleteit, aztán törölte az előzményeket.
Gyorsan lépett le, minden előzetes bejelentés nélkül; úgy tett, mint az apja, mikor hazaköltözött. Csak Jesse-nek, Phillip-nek és a drága, kicsi Zoe-nak írt, aztán lenyúlt annyi pénzt az apjától, amennyi kellett, hogy kiegyenlítse az utazásra való összeget, és fogva Draco-t egyszerűen eltűnt a városból, eltűnt az országból.
Az akadémia eleinte túl fényűző volt a számára, nehéz volt hozzászoknia, az emberekhez pedig méginkább; Draco volt neki az egyetlen, aki miatt nem érezte ugyanolyan magányosnak magát, mint otthon. Sokszor belegondolt, hogy talán rosszul döntött, de végül mindig arra jutott, hogy sikerül majd beilleszkednie. 
És az a majd azóta tart.