Képesség: 

• fegyverkezei vannak; egy gondolattal képes őket gép- vagy lézerfegyverré, revolverré, láncfűrésszé, fejszévé alakítani, hogy csak az általa legtöbbet használtakat említsem
• át tudja venni mások képességeit; az, hogy mennyi ideig, attól függ, mennyire nagyhatalmú képességek, és a másik fél mennyire jól uralja őket; azoktól, akik még nincsenek a toppon az erőik irányításában sokkal hosszabb ideig képes átvenni (ez nem jelenti azt, hogy a másik fél nem tudja őket használni ugyanúgy), viszont ha megöli az adott személyt, a képességei örökre átragadnak rá
• hajlékony, majdnem sérthetetlen gyémánttá bírja változtatni a testét; ugyan egy golyó nem hatna rá ilyen állapotában, de hatalmas erővel képesek lehetnek összetörni
• emberi alakjában megölhető bármivel, ami ezüstből van, és képes átlyukasztani a szívét - vagy ha morbidabbak vagyunk, feldarabolhatjuk az egész testét; ez is hatásos, és ezüstre sincs szükségünk hozzá
• ebből kikövetkeztethető, hogy ha senki sem piszkálja meg agresszívabban, örökké is élhet; az idő múlása viszont egyáltalán nem látszik meg rajta

Tulajdonság:

• úgy öltözködik, mintha az 50-es, 60-as évek amerikájában ragadt volna; abban az időben nőtt fel, és a retrósan elegáns vagy éppen vagány és laza kinézete szerinte hozzáad az imidzséhez - emellett sokszor láthatunk rajta szőrméket, prémkabátokat, bőrdzsekit
• enyhén felvágós, és pont olyan bosszantóan kihaénnem
• flörtöl, bókol és csábít - egyeseket a mosolyával, másokat a pénztárcájával
• hiú és büszke
• egyet a pénzért, mégegyet a műsorért
• könnyen hátbaszúr, miután elhitette veled, hogy bízhatsz benne
• úgy viselkedik, mintha övé lenne a világ  - és kit érdekel, milyen áron, ha bármit meg tud fizetni?
• nem fuldoklik az érzelmeiben, nehezen érinti meg bármi is; az empátiája... nem tudok mit mondani róla, ha nincs is, nem igaz?
• főnökösködő típus, és nem bírja, ha bármit is megmondanak neki; ha parancsolnak, azzal egyenesen fel is dühítik
• meg tudja érteni, hogy amiért a huszonévesnek kinéző testében ragadt, senki sem veszi olyan komolyan, mint kéne, de valamennyire zavarja; szereti, ha magázzák, de nem igazán szokták
• autóőrült, és természetesen a legdrágább járgányokat felsorakoztató garázzsal bír, a kedvencei mégis az első két kocsija; egy 60-as évekből szakasztott ezüstszínű Bentley, és egy szintén hasonló évjáratú fehér Ford Mustang
• vonzzák a drágakövek, a gyémántok kifejezetten; több, mint ötven gyémántberakásos gyűrűje van, de a csábítás érdekében szívesen vesz hasonlóan csillogó ajándékokat másoknak is, hátha elvakítja őket egy kicsit a csiszolt drágakő fénye
• ha azt mondja, ne akarj olyan lenni, mint ő, mert rossz neki és sosem tudhatja, kiben bízhat, blablabla; ne hidd el, hazudik, imád az lenni, aki
• szívesen füvezik, a cigarettás doboz pedig mindig ott lapul a zsebében - emellett rendszeresen iddogál rumot vagy vodkát az alkoholos italok közül
• szeret úgy viselkedni, mint egy tökéletes úriember, aki fantasztikusan illedelmes és udvarias, olyan, aki kihúzza neked a széket és kinyitja a kocsiajtót, aki tejben-vajban füröszt és te vagy a mániája; és mindenkihez ugyanezzel az attitűddel áll hozzá
• szereti nézegetni magát a tükörben, és megállapítani, hogy még mindig szívesen végigcsókolna a saját testén (egoista? kissé...)
• különösen vonzódik a cseresznye és a kóla ízéhez; vedd le a lábáról egy üveg cseresznyés kólával!
• kalandvágyó, kissé őrülten is; az már a legkisebb, hogy egyáltalán nem érdeklik a sebességhatárok, és bőven feléjük megy százzal is, ha úgy van
• kedveli a zenét, de a mait nem igazán; játszik zongorán és hárfán

Család: 

• Asmodeus (démon) - édesapa
• Cecily Pike (született mutáns) - édesanya
• féltestvérek könnyen lehetnek

 Sokban az apádra ütöttél - mondta neki mindig az anyja, de nem sajnálattal, sokkal inkább büszkeséggel; Cecily Pike ugyanis olyan nő volt, aki önként adta oda magát Asmodeusnak, a pokol hét hercege közül az egyiknek, a fényűzés és a vágy hatalmas démonának - Vasco édesapjának.
A nő Las Vegasban élt, a családja hatalmas vagyonában már úszni lehetett volna; Cecily pedig imádta a pénzt, imádta a rajongást, a körülötte lévő csillogást. Feltörekvő énekesnő volt, egy második Marilyn Monroe, minden lépését rivaldafény és izgatott sikolyok ezrei követték. A léptei után rózsák nyíltak, a bőre ragyogó volt, mint a csiszolt drágakő.
Viszont semmi sem volt elég, mindig több kellett és mindig jobb; és kinek lehetne nagyobb ereje, lopakodó rejtélyessége, sötét vonzereje, mint egy démonnak? Asmodeusnak nem kellett kérnie, Cecily már az első pillanattól kezdve az övé volt, minden szerelmével, minden kívánságával, minden képességével.
Furcsa és mégis mozivászonra illő kapcsolatuk volt, száguldás a vegasi utcákon a csillagok és a lassan kialvó utcalámpák fénye alatt, bacardi ivás a Brooklyn Bridge szélén, felettük az űr és alattuk a hullámzó víz; Cecily nyakában dollármilliókért vett gyémántnyaklánc, Asmodeuson méregdrága, élére vasalt öltöny, a kezükben füstölgő cigaretta és szivar.
Sokszor adhattál hálát istennek, amiért a világháború után születtél - mondta neki mindig mindenki, és Vasco nem értette, mégis mit gondolnak, hiszen legrosszabb esetben is egy külön neki felállított pódiumról nézte volna végig az egészet.
Cecily fiatalon adott életet neki, a második világháború vége után három évvel; a nőnek még a konfliktusok és harcok alatt sem kellett félnie semmitől, az apjának rangossága és rengeteg pénze miatt előkelő helyet foglaltak el akkor, nem érintkezve a háború borzalmaival. Mikor aztán Vasco világra jött, minden rengeteg pénznek és csillogásnak ő lett az örököse; és minden képességnek és erősségnek, ami Cecily-től és Asmodeus-tól származott.
Vasco csillogásban nőtt fel, pénzkötegekkel játszott építőkockásat és gyémántgyöngyökből font magának karkötőt. Ezüstkanállal etették és a legdrágább ruhákba öltöztették fel, a legelőkelőbb éttermekbe jártak vele és arra nevelték, hogy övé a világ és minden fényűzés.
A fiú pedig mosolyogva élvezte a reflektorfényt és azt, hogy még a seggét is százdollárosokkal törölheti ki.
Az már más kérdés, hogy van, mikor mindez a hatalom és ragyogás az ember fejébe száll; és ha ez megtörténik, az nagyon ijesztő és veszélyes tud lenni.
Mikor a nagyapját ölte meg - nem is tudja már, talán hatvanötben, tizenhat évesen? -, senki sem gondolta, hogy idegenkezűség lehetne a dologban; Vasco hülye lett volna megengedni, hogy ilyen akár csak az eszébe is jusson a rendőrségnek, könnyebb volt jóelőre megalapozni a biztos hazugságokat nehány felesleges több, mint tízezerrel mindenki részére.
Úgy is visszajött az az elvesztegetett párszázezer a nagyapja örökségéből. Kár, hogy egyenlőre csak az édesanyjának, akkor talán nem kellett volna annyira bemocskolnia a kezét a fiúnak, mint azt tette... Dehát ilyen az élet, a pénzhez valahogyan mindig tapad vér is, nem igaz?
Anya - mondta mindig Vasco az édesanyjának -, én téged annyira szeretlek, nem is tudom, mi lenne velem nélküled.
Valóban nem igen tudta, de attól még kíváncsi volt rá; az édesanyja megölése már nagyobb terv volt, hiszen az is jócskán megnehezítette volna Vasco dolgát, hogy egy mutánssal van dolga - szóval kénytelen-kelletlen álmában kellett megölnie a nőt. Nem volt nagy ügy; egy egyszerű roppanás, egy kifordult nyak és Vasco mehetett is volna a dolgára. Persze, ha mindez olyan egyszerű lett volna, mikor van egy apád is, aki ráadásul halálosan szerelmes az anyádba...
Asmodeus volt a terv bökkenője; Vasco viszont már nem érezte a kegyelem legkisebb szikráját sem, mikor csupán egyetlen ember választotta volna el dollármilliárdok tömegeitől. Ember? Démon... És a démonokat nem a legegyszerűbb dolog megölni.
Kivéve, ha van egy olyan képességed, amivel elveheted másokét. Akkor egészen könnyű.
Jaj - mondta mindig Vasco mindenkinek -, borzasztó elveszíteni minden szerettedet ilyen rohamos gyorsasággal, nem is tudom, mi tart még életben.
Ami azt illeti, valójában ezt tökéletesen tudta: a pénz.
Pénz, pénz, pénz, halmokban és kötegekben, aranyban és papírban egyaránt.
Ez lett az élete; az ötvenes és hatvanas évekből szakasztott ruhákban császkálni, hosszan húzni maga után a parfümillatot, cigarettával az ujjai és ropogós cseresznyével az ajkai közt - a zsebében dollárok tízezrei, ahogy elegánsan beül a Ford Mustangjának kormánya mögé. A hátsó ülésen minimum három hölgy vagy úriember egyszerre, akikkel majd lehúzódhat az út szélére egy időre - aztán szépen halálra lőheti őket.
De egy idő után már nincs mit kezdeni ennyi vagyonnal,  mégis kell tenni valamit vele, hogy ne csak a széf alján csücsüljön magányosan. És akkor Vasco kitalálta, hogy talán ha támogatna valamit, az nem lenne feltétlenül rossz, maximum kevésbé kifizetődő.
S mégis, mire mondhatná azt, hogy sokat segítette az életében, már a pénzen kívül? Természetesen a képességeire; mindig is megbecsülte őket, és néha még egy kicsit hálás is volt a szüleinek, amiért nem normális embernek születtek, ő pedig örökölhette az erejüket.
Így az ötlött az eszébe, hogy szívesen támogatna valami olyasmit, ami más mutánsokon segít - hiszen hé, nem lehet mindenki annyira gazdag, mint ő, nem kell azt szégyellni. Ezzel a lendülettel pedig felajánlotta a támogatását és a pénzét az akadémiának, hátha szükségük van rá, mégha tagadják is; és természetesen, mint az előre kiszámítható volt, nem utasították el a segítséget.
Azóta kötődik az iskolához és annak jövőjéhez - joga van bejárni az épületbe és annak a területére bármikor, amikor kedve tartja, és természetesen ezt ki is használja - hiszen hol könnyebb elcsábítani valakit, ha nem egy emberekkel teli intézményben? Nagy kár, hogy megölni nem igen szabad senkit...