|
Valor Barnaby
Valor Barnaby
|
|
FC: Iwan Rheon
Becenév, titulus: Megvan nélküle
Magasság: 179 centi
Kor: Elmúlt 600 éves
Szexualitás: Bi
Hős/Gonosztevő? : G
Faj: Démon-warlock hibrid
Szint: -
|
Képesség:
-
Öröklét - csakis erőszakos halált halhat
-
Gyors regenerálódás, sok olyan sérülést is túlél, amibe egy átlagos ember belehalna
-
Erős feketemágia használó, és ismeri az ártó rúnákat és jeleket
-
Több jelet is beleégetett a testébe, amik meggáttolják azt, hogy idegenek jussanak be a fejébe, vagy kontrollálják az érzelmeit
-
Jóval erősebb, gyorsabb és strapabíróbb egy embernél, a reakcióideje pedig rövidebb
-
Mérgező vére van, amely miután kifejtette a hatását, nem mutatható ki a szervezetből, és rá sem hatnak a mérgek. Egyedül azért jellegzetesek az ebből eredő sérülések a holttesteken, mert szétmarja a bőrt és a húst
-
Nem érez fájdalmat. Ha megsérül, azt érzékeli, de ez nem hátráltatja abban, hogy folytassa a harcot
-
Álommanipuláció és telepátia
-
Telekinézis
-
Csontmanipuláció - képes átformálni a saját csontjait, és elválasztani azokat magától, így fegyvereket is könnyedén tud készíteni. Mások csontjait is képes eldeformálni, ha hozzájuk ér, és közben végig fenntartja a kontaktust, ez számukra hatalmas fájdalommal jár. Csak a saját csontjai nőnek vissza szinte azonnal, másoknak nincs ilyen mázlija
-
Sok fegyvert tud használni, és képzett méregkeverő
Tulajdonság:
-
Az érzelmi skálája nagyon behatárolt, de ha veszi rá a fáradtságot, félelmetesen hihetően tudja eljátszani azokat is, amik hiányoznak belőle
-
Manipulatív és szadista
-
Imádja, ha ő van hatalmi pozícióban
-
Kárörvendő
-
Intelligens
-
Könnyen leírja az embereket
-
Annyi önbizalma van, hogy osztogathatná
-
Antiszociális
-
Nagyobb előnyben részesíti a társaságot, mint a magányt, de néha igényeli az egyedüllétet, különben egyre ingerültebb lesz az idő előrehaladtával, a feszültség levezetésére pedig a kedvenc módja a gyilkosság
-
Nagyon önérzetes
-
Két hangulat között ingadozik: vagy lehetetlen megsérteni, vagy semmiségeken is feldühödik
-
Szokatlanul jól tudja uralni a benne tomboló dühöt, mert a haragja jéghideg
-
Nem viccel, amikor azt mondja, hogy soha nem felejt. Még évszázadok múltán is képes brutálisan megtorolni egy rajta esett sérelmet
-
Imádja a káoszt és a viszályokat
-
Ritkán adja a szavát, de akkor maradéktalanul ragaszkodik hozzá (bár kedveli a kiskapukat), egyébként nagyon szeret hazudni
-
Nem ad második esélyt
-
Individualista
-
Nem hiányzik belőle a tisztelet, de az, hogy mit tart tiszteletreméltónak, gyakran nem egyezik azzal, amit az emberek általában annak vélnek
-
Inkább vele azonos, vagy akár nála erősebbekkel szeret harcot kezdeményezni, mert nem mindig szórakoztatja, ha nála gyengébbeket redukál vissza húskupaccá (persze azért velük is elszórakozik)
-
Értékeli a jó ellenfeleket és szövetségeseket is. Alapvetően bárkit hátbaszúr, de néha úgy véli, hogy valaki élve szórakoztatóbb, olyankor ápolja a vele való kapcsolatát, legyen az bármilyen jellegű
Család:
Egyszer volt, hol nem volt...
Jessabelle nem volt mindennapi nő, különösen a XV. századi angliai viszonyokat tekintve. Még gyerekkorában veszítette el a családját egy járványban, azóta pedig egyedül élt, és valami különös, a többi falujabeli ember szerint istentelen módon tökéletesen tudott gondoskodni magáról. Feltűnően gyönyörű nő volt sűrű fekete hajával, mélykék szemeivel és dús keblével, amit nem is igazán próbált elrejteni a ruhái alá, széles körben rosszallást kiváltva. Ennek ellenére (vagy épp emiatt) rengeteg kérője akadt, ő azonban az összeset kikosarazta.
A környékbelieket sorra tizedelték a betegségek és természeti csapások, amikért rendre a nőt tették felelőssé, de mindig, mikor tettlegességig jutottak volna, valami erő visszatartotta őket, sokszor egyenesen kínokat okozva számukra. Elkezdték rettegni a nőt, aki mit sem törődött velük. Hatalmasabbnak gondolta magát náluk, és igaza is volt. Nem magával az ördöggel kötött szövetséget, hanem a hét démoni herceg egyikével, Beliallal, cserébe a lelkéért, amit örömmel adott oda a hatalomért cserébe. Onnantól fogva nem fogott rajta az idő, de tudta, hogy a sorsa az erőszakos halál, mert az álmai megüzenték számára. Úgy gondolta, nem akar gyermektelenül pokolra jutni, de egy halandó férfit sem talált magához megfelelőnek, így hát leborult, és elkezdett imádkozni Belialhoz, hogy termékenyítse meg őt. Rengeteg áldozatot mutatott be neki, gyermekeket és állatokat egyaránt és meztelenül táncolt éjszakánként a holdfényben, míg végül a démon nem akart tovább ellenállni neki, és egy éjszaka emberi alakot felvéve meglátogatta őt. Aznap éjjel fogant meg Valor.
Jessabelle nem is lehetett volna ennél boldogabb. A terhesség mintha kiölte volna belőle az addigi kegyetlenségét, a jégszínű szemei szinte megolvadtak, és még arra is hajlandó volt, hogy betegeket gyógyítson és gyógynövényeket gyűjtsön az emberek számára. A megszelídülése rettenetesen szokatlan volt, de idővel kezdte újra elnyerni a falubeliek bizalmát. Egészen a hatodik hónapig viselkedett így, amikor is egy éjszaka sikoltozva ébredt arra, hogy a bőrébe sátáni jelek égnek, teljesen beborítva a hasát, a kezeit és a hátát. Aznap éjjel benne is megváltozott valami, mintha a testében növekvő magzat egészen addig magába szívta volna anyja gonoszságát is, amit aztán újult erővel zúdított a nőre. Jessabelle ezt már nem bírta ép elmével, pár hét alatt teljesen megtébolyodott, a haját tépte és önmagát harapdálta, átkokat szórt mindenkire, akivel csak találkozott, és több mérföldes körzetben szinte az összes élőlénnyel végzett. Amikor végül majdnem két hónappal idő előtt megindult nála a szülés, egy halott erdő közepén kezdett el vajúdni, és a sikolyait csak a környező hegyek verték vissza. Egészen addig, míg maga Belial meg nem jelent újra, hanyagolva az emberi alakját. Hanyatt lökte az addig guggoló nőt, letépte róla a ruháit, és nekiállt kivágni a gyermeket a hasából. Amikor már félig kibukkant, a csecsemő elkezdett visítani, összhangban az anyja üvöltésével - amit pillanatokon belül mintha elvágtak volna, ahogy a fia kettétörte a gerincét. Belial kiemelte a kisfiút, letisztította, aztán becsavarta azokba a rongyokba, amik Jessabelle ruháiból maradtak.
Hátrahagyta a nő testét, és a frissen elnevezett újszülöttet egy kolostorban helyezte el, egy olyan férfi keze alatt, aki titokban őt imádta. Először meg akarta ölni a kisbabát, de mivel az olyan könnyedén végzett az anyjával, azt remélte, több benne a démoni rész, mint az emberi, és nem is tévedett. A kisfiú képességei korán elkezdtek kibonatkozni, aminek hála sátáni gyermeknek tartották őt, egyszerre féltek tőle és vetették meg, mint anno az anyját, akit soha nem ismert. Az apja évente meglátogatta, és tanította az ereje használatára, valamint elsimította a konfliktusokat körülötte, bár az őt övező rettegést nem próbálta enyhíteni.
Valor tizenhárom éves volt, amikor úgy döntött, elege van az őt körbevevő vallásos légkörből. Mindenkivel végzett a kolostorban, beleértve a pártfogóit is, aztán elindult a nagyvilágba. Az apja nem volt hajlandó mellette maradni, de keresett számára tanítómestereket, warlockokat és olyan embereket, akiknek az ereiben csörgedezett némi démoni vér, egyaránt. Valor évtizedekig csak tanult, tanult és pusztított, amerre járt. Nem kötötte őt le a politika, de előszeretettel vett részt a háborúkban és harcokban, sokszor ő maga volt az, aki kirobbantotta őket, gyakran csak a szórakozás kedvéért. Sokszor kötött bele nephilimekbe is.
Nem rémisztette meg, milyen gyorsan változott körülötte a világ. Vagyont szerzett, aztán eljátszotta, nőket csábított el és bárkit megölt, aki az útjába állt. Nem volt olyan látványosan jól kinéző, mint az anyja, és apja démoni kinézetét sem örökölte, csak belső tulajdonságait - vagyis a vérét, de kiegyezett vele. A második világháborút követően érkezett Amerikába, már nem az első alkalommal, de utána sokkal hosszabban maradt, mint számított rá. Egy nő tehetett róla, Caroline, aki egyike volt az első mutánsoknak, akik felfedték magukat az emberek előtt. Valor nem számított rá, hogy ennyire elbűvöli majd őt, amikor megismerkedett vele a hetvenes években. Úgy volt vele, hogy majd kiszórakozza magát, aztán elhagyja vagy megöli őt is, mint a többiekkel tette, valami azonban meggátolta. Olyan érzéseket ébresztett benne a nő tekintete, nevetése, a mód, ahogy beszélt, a kinézete, amit soha nem ismert azelőtt. Azt gondolta, szerelmes.
Valóban szerelmes volt, de nem önszántából. Caroline képes volt kedve szerint manipulálni az érzelmeket, és magához akarta láncolni a hatalmas férfit, aki besétált a gondosan összeállított csapdájába. Évekbe telt, amíg Valor levetkőzte magáról a mesterséges érzelmeket, akkor is egy véletlen folyamán. Új rúnákat és jeleket ismert meg, és egyet, ami ő maga alkotott, rögtön a saját bőrén próbált ki. Olyan érzése volt, mintha mellbe vágták volna, pedig csak a hirtelen visszatérő űrt érezte, amit a nő elfedett benne. Iszonyatos, leírhatatlan haragra gerjedt, ami Caroline-on csattant. Azután égette bele a jeleket a bőrébe, hogy ilyen többé ne történhessen meg vele.
A kétezres évek elején keveredett egy újabb nagyobb zűrbe, 911 után, amiben az ő keze is benne volt. Többen is úgy gondolták, hogy elvetette a sulykot, és összefogtak ellene. Végül, évek hajszája után sarokba szorították, és elhelyezték rajta az első billogot, amit nem ő maga választott meg. Rögtön meg kellett volna halnia, de talált egy módot rá, hogy enyhítsen az átkon. Elvesztette az eredeti hatalma egy részét, és végül azért döntött úgy, hogy beadja a jelentkezését az Akadémiára, hogy visszaszerezhesse a régi erejét. A képességeit meg tudta tartani, de több is van, amit már egyáltalán nem tud úgy kihasználni, mint annak előtte, ez pedig olyan szinten bántja az önérzetét, mint kevés dolog az életében.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
